Pittsburgh Steelers

74 feliratkozó

több mint 11 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Egy elemzés szerint (steelersdepot.com - Lucas Campbell) nincs más dolgunk az FA-ban, mint azonnal aláíratni Harrisont, ugyanis ő már nem megy a Titans-hoz, mert ott sokat költöttek pass-rushra (Brian Orapko, Derrick Morgan). Maradt Moats és JJ, melléjük kell Harrison plusz egy draft.
A másik need a cornerback, ahol Ike-nak vége, McCain Miamiban helyszínel, maradt Gay, Blake és a demoralizált C. Allen. Meg kellett volna fogni Chris Cullivert, de nem jött össze, maradt PatRob és K. Lewis, az utóbbi az összes rosteren levőnél többet ér... Ha egy csoda folytán létrejönne a trade, akkor 3. vagy 4. körös picket kéne dobni érte (így a szerző), aki állítja, hogy CB Marcus Peters nem éri meg az első körös picket.
Egy elfelejtett problémát is megemlít. A TV-je előtt szotyolázó Finley-t (akit a Steelers-doki műtött) mégegyszer meg kéne környékezni, így még hatékonyabb lehetne Ben légiereje, sőt Heath Miller is pihenhetne. Kérdéses számára, hogy Ben meddig bírja szuflával.
Összefoglalva Harrison és Patrick Robinson igazolás (Keenan Lewis csoda és egyben fix kezdő lenne!), beszélgetés folytatás Finley-vel, aztán a többi a drafton... 😊desider
Az OLB-Harrison kérdéssel egyetértek. Jöjjön az öreg és egy újonc korai körben (lehetőleg első), illetve CB-posztra szintén kell egy veterán és egy rookie a korai körből.

Finleyt viszont egyáltalán nem támogatnám, nincs rá szükségünk.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 11 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Na mégse 11 az idei cap figure Benjinél, hanem 17 így csak egy miskát bányásztunk ki a hosszabítás alkalmávalsutianap
11 az a fizuja lett volna, az idei capszáma 18 körül volt, ez eddig is így volt. És mint kiderült, nem volt cél az idei capszámának jelentős csökkentése, ugyanis nem akarunk nagy FA-t hozni, a meglévő pénz (kb 7 milla körül lehet) meg bőven elég a hasznos kiegészítők és a draftos újoncokra.

Hozzáteszem, hosszútávon ezzel járt jól a franchise, hogy nem csökkentettük jelentősen Ben idei capszámát.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 11 éve
no flacco Pittsburgh Steelers 317
Egy elemzés szerint (steelersdepot.com - Lucas Campbell) nincs más dolgunk az FA-ban, mint azonnal aláíratni Harrisont, ugyanis ő már nem megy a Titans-hoz, mert ott sokat költöttek pass-rushra (Brian Orapko, Derrick Morgan). Maradt Moats és JJ, melléjük kell Harrison plusz egy draft.
A másik need a cornerback, ahol Ike-nak vége, McCain Miamiban helyszínel, maradt Gay, Blake és a demoralizált C. Allen. Meg kellett volna fogni Chris Cullivert, de nem jött össze, maradt PatRob és K. Lewis, az utóbbi az összes rosteren levőnél többet ér... Ha egy csoda folytán létrejönne a trade, akkor 3. vagy 4. körös picket kéne dobni érte (így a szerző), aki állítja, hogy CB Marcus Peters nem éri meg az első körös picket.
Egy elfelejtett problémát is megemlít. A TV-je előtt szotyolázó Finley-t (akit a Steelers-doki műtött) mégegyszer meg kéne környékezni, így még hatékonyabb lehetne Ben légiereje, sőt Heath Miller is pihenhetne. Kérdéses számára, hogy Ben meddig bírja szuflával.
Összefoglalva Harrison és Patrick Robinson igazolás (Keenan Lewis csoda és egyben fix kezdő lenne!), beszélgetés folytatás Finley-vel, aztán a többi a drafton... 😊desider
Most lehet, hogy valami nagy hülyeséget írok, de a Finleyvel kapcsolatban az rémlik, hogy kb 10 millát kap, ha a sérülése miatt nem tud többet játszani. Ennek megfelelően csak ennél több garantált pénzért lehetne vinni, ami kizárt. . Az elmúlt egy évéről egyébként semmit sem tudok.

A Harrisont én is szívesen nézném még egy ideig. Első körben Eli Haroldig OLB, egyébként CB és ha egy kis szerencsénk van, második körben Kikaha a tippem.
több mint 11 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 968
hát ez a Lewis fiú maradni szeretne NO-ban, úgyhogy ez nem nagyon fog összejönni...
több mint 11 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 968
nem is nagyon jött volna ki az a nagy lóvé, ha az elején 11 csak a fizu
31 milla az aláírási lóvé 60,75 a garantált és 65-öt az első 3 évben adunk...asszem ez utóbbi összeg rekord 3 év alatt
több mint 11 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 739 — capitaine du château de Vienne 1487
Na mégse 11 az idei cap figure Benjinél, hanem 17 így csak egy miskát bányásztunk ki a hosszabítás alkalmával

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 11 éve
Gizinéni Pittsburgh Steelers Clemson Tigers 522
Egy elemzés szerint (steelersdepot.com - Lucas Campbell) nincs más dolgunk az FA-ban, mint azonnal aláíratni Harrisont, ugyanis ő már nem megy a Titans-hoz, mert ott sokat költöttek pass-rushra (Brian Orapko, Derrick Morgan). Maradt Moats és JJ, melléjük kell Harrison plusz egy draft.
A másik need a cornerback, ahol Ike-nak vége, McCain Miamiban helyszínel, maradt Gay, Blake és a demoralizált C. Allen. Meg kellett volna fogni Chris Cullivert, de nem jött össze, maradt PatRob és K. Lewis, az utóbbi az összes rosteren levőnél többet ér... Ha egy csoda folytán létrejönne a trade, akkor 3. vagy 4. körös picket kéne dobni érte (így a szerző), aki állítja, hogy CB Marcus Peters nem éri meg az első körös picket.
Egy elfelejtett problémát is megemlít. A TV-je előtt szotyolázó Finley-t (akit a Steelers-doki műtött) mégegyszer meg kéne környékezni, így még hatékonyabb lehetne Ben légiereje, sőt Heath Miller is pihenhetne. Kérdéses számára, hogy Ben meddig bírja szuflával.
Összefoglalva Harrison és Patrick Robinson igazolás (Keenan Lewis csoda és egyben fix kezdő lenne!), beszélgetés folytatás Finley-vel, aztán a többi a drafton... 😊
több mint 11 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 266 — Keep pounding
DeAngelo hihetetlenül pozitív személyiség, tényleg mindent meg fog tenni a csapat sikeréért.
Én nagyon szurkolok neki.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 11 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
99 millió az 5 éves szerződés teljes értéke, bónuszokkal akár 108 milla is lehet, 11,6 az idei szám ebből az összegbőlKlaci79
Az idei száma még nincs meg. Ez a 11,6 milla az eredeti szerződésében volt és ennek kapcsán írták, hogy 4 évre 87,4 milla az új szerződés hozzáadott értéke.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 11 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Nem ismerem D. Williamst, mivel csak vasas meccset nézek, de a nyilatkozata elég szimpatikus.
Mi várható tőle?zzz888
Ideális esetben korrekt második számú RB lehet, ennél több pedig nem is kell. Továbbá (papíron) megnyugtatóbb megoldás Bell helyettesítésére a szezon elején, mint egy újonc lett volna. Egy középső-hátsó körös RB draftolását azért még így sem lehet kizárni.

DeWill egyébként kétéves, 4 milliós szerződést kapott. Korrekt.vassadi
Na erre mondtam hogy kell a backup es korrekt kezdeni tudo futo. Es nem eleg a draftolt jatekos. De nem nagyon akartatok hinni akkor nekem. Meg azt sem akartatok elhinni, hogy egy elfogadhato fizetest is fogunk adni neki. Es nem egy sztar, de egy kezdeni tudo rbt hozunk majd. Korrekt dontes, ezt vartam es ez is lett.

.gabistar
Nem elhinni nem akartuk, hanem nem értettünk vele egyet. A magam részéről most se, hogy 2 millát fizetünk egy backup RB-nek a 2 kezdő meccsét leszámítva meccsenkénti legfeljebb 5 snapre. Bár DeWill hozzáállása elsőre kétségtelenül kiválónak tűnik, ezt el kell ismerni.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 11 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
DeAngelo Williams arról, hogy mi lesz a feladata a Steelersben: "Segíteni akarok nekik abban, hogy produktívabb legyen a támadóegységük. Jelentsen ez bármit, beállok csereként, vagy innivalót hozok a támadófalembereknek, vagy gondoskodom arról, hogy Roethlisberger száraz törölközőt kapjon, hogy azzal törölje meg a kezeit, és így jobban tudjon passzolni. Bármit hajlandó vagyok megtenni, ami abban segít, hogy Super Bowlt nyerjünk."polamalu
Én nem örültem a leigazolásának, de elolvastam az első interjúját és ez a szimpatikus hozzáállás máris megkedveltette velem ezt az igazolást. (Játékosként amúgy sem volt bajom vele, csak én nem csere RB-re dobtam volna ki évi 2 millát).

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 11 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Hát ha egyelőre nem is CB Keenan Lewis, de ugyanúgy New Orleans-ból CB Patrick Robinson látogat a hétvégén Pittsburgh-be. (forrás: Ian Rapoport)desider
Már egyszer kifejtettem, de bazdmeeeg neeeeeee.
Borzasztó CB.tenorx
Amikor hoztuk McCain-t csak röhögtek rajtunk, hogy ilyen rossz meg olyan rossz....hátha itt megembereli magát és jobban teljesít...
Mondjuk azért az igazi csak az lenne ha Lewis jönne vissza...Klaci79
Ez pl pontosan így volt, sőt, én voltam az egyik, aki nagyon hurrogtam, mert egy jó megmozdulását nem láttam Houstonban. Robinsont pl a houstonos McCainnél jobbnak gondolom.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 11 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 828
Nem ismerem D. Williamst, mivel csak vasas meccset nézek, de a nyilatkozata elég szimpatikus.
Mi várható tőle?zzz888
Ideális esetben korrekt második számú RB lehet, ennél több pedig nem is kell. Továbbá (papíron) megnyugtatóbb megoldás Bell helyettesítésére a szezon elején, mint egy újonc lett volna. Egy középső-hátsó körös RB draftolását azért még így sem lehet kizárni.

DeWill egyébként kétéves, 4 milliós szerződést kapott. Korrekt.vassadi
Na erre mondtam hogy kell a backup es korrekt kezdeni tudo futo. Es nem eleg a draftolt jatekos. De nem nagyon akartatok hinni akkor nekem. Meg azt sem akartatok elhinni, hogy egy elfogadhato fizetest is fogunk adni neki. Es nem egy sztar, de egy kezdeni tudo rbt hozunk majd. Korrekt dontes, ezt vartam es ez is lett.gabistar
Soha senki nem írt itt olyat, hogy ne jöjjön / nem fog jönni veterán backup. 😊 Olyan felvetés volt, hogy hozhatnánk RB-t akár a "magasabb árkategóriából" is, és erre mondtam én magam is, hogy szerintem rossz döntés lenne, akkor már inkább egy középső körös újonc, viszont egy olcsó veterán csere RB leigazolását senki sem ellenezte. DeWill pedig a 2 milliós éves átlagú szerződésével (és a gyakorlatban ez inkább egy egyéves, 2 milliós deal) egyértelműen utóbbi kategória.

De lehet latni hogy csak hoztak embert es nem olcson, ahogy azt varni lehetett rb posztra.gabistar
De igen, olcsón hoztak RB-t. 😉
több mint 11 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 739 — capitaine du château de Vienne 1487
Első három év 65M Benjinél, ha az idei kepfigurát levittük 11-re,maz két negyedszázmilliós évet jelent, gondolom a többi opciós 2018tó.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 11 éve
gabor25 Pittsburgh Steelers 5 242
Nem ismerem D. Williamst, mivel csak vasas meccset nézek, de a nyilatkozata elég szimpatikus.
Mi várható tőle?zzz888
Ideális esetben korrekt második számú RB lehet, ennél több pedig nem is kell. Továbbá (papíron) megnyugtatóbb megoldás Bell helyettesítésére a szezon elején, mint egy újonc lett volna. Egy középső-hátsó körös RB draftolását azért még így sem lehet kizárni.

DeWill egyébként kétéves, 4 milliós szerződést kapott. Korrekt.vassadi
Na erre mondtam hogy kell a backup es korrekt kezdeni tudo futo. Es nem eleg a draftolt jatekos. De nem nagyon akartatok hinni akkor nekem. Meg azt sem akartatok elhinni, hogy egy elfogadhato fizetest is fogunk adni neki. Es nem egy sztar, de egy kezdeni tudo rbt hozunk majd. Korrekt dontes, ezt vartam es ez is lett.

Es igy gondolom a cb posztal kapcsolatban is.
Kell egy veteran cb is farol, azert hogy ha a draftolt cb netan meg nem tudja meg felvenni a ritmust, vagy nem allja meg a helyet kell a biztositek. Bar a futo posztra kezdokent kellett valaki az elso ket meccsre, de utana is fontos szerepe lesz a 2. futonak. Mert bell bar tudna kezelni azt hogy minden snapat o kap meg majdnem, de ezt nem csinalhatjuk meg vele, azert nehogy leseruljon, osszetorjek, elhasznalodjon a szezon soran hamarabb stb. Kell neki is a tehermentesites, vagy a pihenes, mert azert a futok minden egyes jateknak kapnak utest. Es ha meg nem is olyat, ami miatt ne tudnanak jatszani tovabb, de olyat kaphat amivel pl egy driveot, vagy akar csak par snapet kell hogy pihenjen, huzodas es egyeb aprobb inyencsegek eseten.

Cb poszton papiron ugy tunik hogy 3. szamu es 4. szamu cb kell, de mivel akkora ott a kerdojel allen, blake teljesitmenyevel kapcsolatban, ezert irtam es irom azt. Hogy kell ide egy biztos kezdeni tudo, akar 2.szamu cbkent is bevetheto ember. Mert a draftol jatekosnak tul korai lenne allen besulese eseten 2. szamunak lenni, vagy akar a 3. szamu helyre draftolt poziciojat sem biztos hogy el tudja jol latni az elso naptol.

Ezert kell ide is egy megbizhato mar nflt latott jatekos. Es a penz nem lenyeges annyira, hogy sporoljunk, mint ahogy korabban irtatok hogy nem lesz futo csak vet minert vagy draftrol stb., vagy minek kellene mert bell megoldja stb.

De lehet latni hogy csak hoztak embert es nem olcson, ahogy azt varni lehetett rb posztra. Igy lesz ez cb vel is. Lesz fa cb a kerdes csak az hogy mennyiert tudunk valakit szerezni. Ha meg nem tudnak senkig szerezni, akkor akar ketto cbt is fognak draftolni, de ezzel sajnos nem oldanak ugy meg a poszot hirtelen, mint egy jo cbvel, meg egy jo fa jatekossal. Szoval az utobbira teszem a voksom, mint eddig is.
több mint 11 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 968
99 millió az 5 éves szerződés teljes értéke, bónuszokkal akár 108 milla is lehet, 11,6 az idei szám ebből az összegből
több mint 11 éve
gabor25 Pittsburgh Steelers 5 242
Annak ellenére, hogy cap ügyileg mínuszban jönnének ki a műveletből, a Saints állítólag Keenan Lewist is el akarja cserélni. Szokatlan lépés lenne tőlünk, de Colberték helyében én most nem haboznék, főleg azután, hogy Ben szerződéshosszabbítása is megvan. A 3. körös pickünket sem sokallnám érte, de szerintem egy 4. körösnél többe nem fájna.vassadi
Dettó így gondolom.

Ahogy írtam is, nem hiszem, hogy bárkiért trédelünk (süti: Wallace-t már el is vitte a Vikes egy rongyos 5. körért. 😊, persze vitte a gigafizuját is 😀), de ha valakiért kéne, az Keenen Lewis. Azonnal hívnám a Szenteket, hogy mibe fájna ő. Hiányposztra jönne egy jó és ráadásul ismerős arc.

Ez álomforgatókönyv lenne, ha megszereznénk, márpedig csak az a kérdés, hogy akarjuk-e, mert pénzünk most már van dögivel a Saints árulja, pickünk van, szóval csak rajtunk múlik.Soldados
Igy legyen. 😀 O jo volt amikor nalunk jatszott utolso eveben 2 cbt. A csapat egyik legjobban fejlodo tehetsege volt. Ezert is voltunk gondban, amikor hazament a szentekhez. Most jo lenne ha hazajonne ide. 😀 Bar azt neztem tavaly nem nyujtott olyan jo teljesitmenyt. Es az egyik oldalon levo elemzes se sorolta a jo kategoriaba. Inkabb lefele Lewist.
több mint 11 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 739 — capitaine du château de Vienne 1487
Lewis beköhögött a Szénsz idei játékos poliszijára, úgyhogy biztosra veszik az eltrédelést.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 11 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 739 — capitaine du château de Vienne 1487
DeAngelo Williams arról, hogy mi lesz a feladata a Steelersben: "Segíteni akarok nekik abban, hogy produktívabb legyen a támadóegységük. Jelentsen ez bármit, beállok csereként, vagy innivalót hozok a támadófalembereknek, vagy gondoskodom arról, hogy Roethlisberger száraz törölközőt kapjon, hogy azzal törölje meg a kezeit, és így jobban tudjon passzolni. Bármit hajlandó vagyok megtenni, ami abban segít, hogy Super Bowlt nyerjünk."polamalu
Színes afro frizkót mindenkinek, hát a futó fut, teeeeee

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 11 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 828
Hát ha egyelőre nem is CB Keenan Lewis, de ugyanúgy New Orleans-ból CB Patrick Robinson látogat a hétvégén Pittsburgh-be. (forrás: Ian Rapoport)desider
Már egyszer kifejtettem, de bazdmeeeg neeeeeee.
Borzasztó CB.tenorx
Amikor hoztuk McCain-t csak röhögtek rajtunk, hogy ilyen rossz meg olyan rossz....hátha itt megembereli magát és jobban teljesít...
Mondjuk azért az igazi csak az lenne ha Lewis jönne vissza...Klaci79
Egyetértek, McCain 2013-ban az egész liga egyik leggyengébb CB-teljesítményét produkálta, ehhez képest nálunk teljesen jól helytállt még (kényszerű) kezdőként is. Simán elképzelhetőnek tartom, hogy PatRobot is hasonlóképp megembereli Lake. Nem megbízható kezdőt kellene faragnia belőle, hanem csak egy korrekt backupot. Nyilvánvaló, hogy az igazi erősítést egy instant kezdőjátékos jelentené, viszont depth-re is szükség, és negyedik-ötödik számú CB-nek PatRob is simán jó lehet.

Lewisról egyébként most az a hír járja, hogy a Saints próbál vele megállapodni a szerződése módosításáról. Persze ez nem jelenti azt, hogy sikerül is egyezségre jutniuk a feleknek.
több mint 11 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 266 — 毎日何かを学ぶ
DeAngelo Williams arról, hogy mi lesz a feladata a Steelersben: "Segíteni akarok nekik abban, hogy produktívabb legyen a támadóegységük. Jelentsen ez bármit, beállok csereként, vagy innivalót hozok a támadófalembereknek, vagy gondoskodom arról, hogy Roethlisberger száraz törölközőt kapjon, hogy azzal törölje meg a kezeit, és így jobban tudjon passzolni. Bármit hajlandó vagyok megtenni, ami abban segít, hogy Super Bowlt nyerjünk."
több mint 11 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 968
Hát ha egyelőre nem is CB Keenan Lewis, de ugyanúgy New Orleans-ból CB Patrick Robinson látogat a hétvégén Pittsburgh-be. (forrás: Ian Rapoport)desider
Már egyszer kifejtettem, de bazdmeeeg neeeeeee.
Borzasztó CB.tenorx
Amikor hoztuk McCain-t csak röhögtek rajtunk, hogy ilyen rossz meg olyan rossz....hátha itt megembereli magát és jobban teljesít...
Mondjuk azért az igazi csak az lenne ha Lewis jönne vissza...
több mint 11 éve
tenorx 14 114 — fő libsi
Hát ha egyelőre nem is CB Keenan Lewis, de ugyanúgy New Orleans-ból CB Patrick Robinson látogat a hétvégén Pittsburgh-be. (forrás: Ian Rapoport)desider
Már egyszer kifejtettem, de bazdmeeeg neeeeeee.
Borzasztó CB.tenorx
negyediknek tökéletes.Soldados
Nem gondoltam volna, hogy valaha látom a PatRob és a tökéletes szavakat egy kontextusban.
Mindenesetre szerintem nem középszar CB-ket kellene stackelnünk, hanem értelmes kezdőket szereznünk.
több mint 11 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Hát ha egyelőre nem is CB Keenan Lewis, de ugyanúgy New Orleans-ból CB Patrick Robinson látogat a hétvégén Pittsburgh-be. (forrás: Ian Rapoport)desider
Már egyszer kifejtettem, de bazdmeeeg neeeeeee.
Borzasztó CB.tenorx
negyediknek tökéletes.

Borzasztó CB.