Pittsburgh Steelers

73 feliratkozó

több mint 11 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 581
Nyilván az alapján lehet megítélni, hogy mit draftolunk azzal a pickkel, de ha megnézed a WR-ek beválási esélyeit az utóbbi pár évben, akkor azét ez egyelőre nagyon nem jó (persze lehet, hogy a következő Jerry Ricet draftoljuk a 3. körben, erre mondjuk van 0,000000001% esély).tenorx
Ezt úgy mondod, mintha biztosan azzal a pickkel draftolnánk WR-t. 😊

Ment PM is (még tegnap).
több mint 11 éve
tenorx Pittsburgh Steelers 13 369 — Wrath of Khan
Én szóltam, hogy Sanders még "nincs biztonságban". De egyelőre nem jelenteném ki, hogy rosszul jártunk ezzel a cserével. Ezt majd az alapján lehet megítélni, hogy milyen elkapó(ka)t draftolunk és mire lesz(nek) képes(ek) az NFL-ben, illetve hogy Sanders mit tud majd New Englandben. A tavalyi éve nem volt túl meggyőző, persze az is igaz, hogy ezek után nagyon kell az erősítés WR poszton.vassadi
Nyilván az alapján lehet megítélni, hogy mit draftolunk azzal a pickkel, de ha megnézed a WR-ek beválási esélyeit az utóbbi pár évben, akkor azét ez egyelőre nagyon nem jó (persze lehet, hogy a következő Jerry Ricet draftoljuk a 3. körben, erre mondjuk van 0,000000001% esély).
több mint 11 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 581
Én szóltam, hogy Sanders még "nincs biztonságban". De egyelőre nem jelenteném ki, hogy rosszul jártunk ezzel a cserével. Ezt majd az alapján lehet megítélni, hogy milyen elkapó(ka)t draftolunk és mire lesz(nek) képes(ek) az NFL-ben, illetve hogy Sanders mit tud majd New Englandben. A tavalyi éve nem volt túl meggyőző, persze az is igaz, hogy ezek után nagyon kell az erősítés WR poszton.
több mint 11 éve
tenorx Pittsburgh Steelers 13 369 — Wrath of Khan
Hát ez kurva jó, Sanders New England, McClain meg a Ravensszel flörtöl... Nem tetszik ez az offseason egyáltalán.
több mint 11 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 581
Idén is írtam egy cikket arról, hogy kik lehetnek az első körös jelöltjeink:
 steelers.hu/draft-2013-elso-koros-opciok/
több mint 11 éve
GombiÁdám Pittsburgh Steelers 275 — Pittsburgh Steelers / ManUtd fan
Privát workoutra jönnek:
Le'Veon Bell, RB (Michigan State)
Nic Embernate, OG (San Diego State)
Will Davis, CB (Utah State)
Shamarko Thomas (S, Syracuse)vassadi
Ezekre a posztokra várhatóak is játékosok, szóval teljesen jó a workout...(erre jó, hogy lássuk a vezetőség is miben gondolkodik). Bár nagyon melléfogni idén nem lehet annyi a hiányposzt....(vagy a poszton lévő sérült játékos)

több mint 11 éve
GombiÁdám Pittsburgh Steelers 275 — Pittsburgh Steelers / ManUtd fan
Fordítva jobb lett volna a sorrend. Az elején vannak erősebb ellenfelek, aztán a könnyebbek. Pont nem látunk majd reális képet szerintem. Bár a Chiefs lehet idén már jó lesz....Smith-től függ nagyban. A PO idényét hozza akkor jó.Darth
A Lions 4-0 után futott 0-16-os alapszakaszt, a Colts 1-3 után nyert Super Bowlt, és még lehetne sorolni a példákat... Ennyit arról, hogy mennyire ad reális képet egy csapatról a preseason. Teljesen mindegy, hogy melyik fordulóban kivel játszunk.vassadi
Szerintem nem a pre-season mérlegre gondolt Darth. Valószínűleg a 3. forduló első félidejére és az abból levonható dolgokra, hogy még is nagyjából mire lehet számítani.laby
Köszönöm Laby a pontosítást.
Természetesen a kezdők mutatott játékára gondoltam, illetve ki lesz egészséges ki nem....

A pre-season mérleg teljesen lényegtelen, kérdezzen meg bárki egy Detroit szorkolót..

több mint 11 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 581
Privát workoutra jönnek:
Le'Veon Bell, RB (Michigan State)
Nic Embernate, OG (San Diego State)
Will Davis, CB (Utah State)
Shamarko Thomas (S, Syracuse)
több mint 11 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 581
Dave Bryannek is feltűnt Stedman Bailey, és hogy mennyire jó húzás lenne ő a WR corps-ba:
 www.steelersdepot.com/2013/04/wvu-wr-stedman-bailey-would-be-an-asset-to-the-steelers-inside-the-red-zone/
több mint 11 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 581
Szerintem nem a pre-season mérlegre gondolt Darth. Valószínűleg a 3. forduló első félidejére és az abból levonható dolgokra, hogy még is nagyjából mire lehet számítani.laby
Abból éppúgy nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, hiába játszanak olyankor többnyire a kezdők.
több mint 11 éve
laby Pittsburgh Steelers 1 161 — A megye legjobb puntere!
Fordítva jobb lett volna a sorrend. Az elején vannak erősebb ellenfelek, aztán a könnyebbek. Pont nem látunk majd reális képet szerintem. Bár a Chiefs lehet idén már jó lesz....Smith-től függ nagyban. A PO idényét hozza akkor jó.Darth
A Lions 4-0 után futott 0-16-os alapszakaszt, a Colts 1-3 után nyert Super Bowlt, és még lehetne sorolni a példákat... Ennyit arról, hogy mennyire ad reális képet egy csapatról a preseason. Teljesen mindegy, hogy melyik fordulóban kivel játszunk.vassadi
Szerintem nem a pre-season mérlegre gondolt Darth. Valószínűleg a 3. forduló első félidejére és az abból levonható dolgokra, hogy még is nagyjából mire lehet számítani.

több mint 11 éve
BigBen7 Pittsburgh Steelers 1 223
gyenge csapatok ellen úgyis rosszabbak vagyunk mint a liga legjobbjai ellen 😀 legjobb példa, Batch-el szívtunk a Browns ellen, majd 1 héttel később ugyanúgy Charlie "Ravensverő" Batchel a otthonukban gyaláztuk meg báró joe flaccoékat 😛 vagy az Eagles elleni győzelem után sikerült összehozni egy győzelmet a TitansakBigBen7
Mert az Eagles aztán tényleg a liga legjobbjai közé tartozott/tartozik... 😂vassadi
akkor még 3-0-al vagy 3-1-el álttak szóval igen akkor eléggé jók voltak
utána jött egy 10 meccses verségi sorozat
több mint 11 éve
BigBen7 Pittsburgh Steelers 1 223
[gyenge csapatok ellen úgyis rosszabbak vagyunk mint a liga legjobbjai ellen 😀 legjobb példa, Batch-el szívtunk a Browns ellen, majd 1 héttel később ugyanúgy Charlie "Ravensverő" Batchel a otthonukban gyaláztuk meg báró joe flaccoékat 😛 vagy az Eagles elleni győzelem után sikerült összehozni egy győzelmet a TitansakBigBen7
A kis sikereknek is örülni kell, ha már a PO-t otthon néztétek 😉Blaise
jogos 😀 dde már belenyugodtam hogy most nehéz idők jönnek, ha bejutnánk a playoffba nekem már az is kellemes meglepetés lesz
de most azért a Ravensnél sincs minden rendben, nagyon kíváncsi leszek hogy milyen lesz így a védelem (én a Bengalst várom jövőre a csoport élére...nehéz ezt leírni)
több mint 11 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 581
gyenge csapatok ellen úgyis rosszabbak vagyunk mint a liga legjobbjai ellen 😀 legjobb példa, Batch-el szívtunk a Browns ellen, majd 1 héttel később ugyanúgy Charlie "Ravensverő" Batchel a otthonukban gyaláztuk meg báró joe flaccoékat 😛 vagy az Eagles elleni győzelem után sikerült összehozni egy győzelmet a TitansakBigBen7
Mert az Eagles aztán tényleg a liga legjobbjai közé tartozott/tartozik... 😂
több mint 11 éve
Blaise 2 113 — Fuck "Continuity"!
[gyenge csapatok ellen úgyis rosszabbak vagyunk mint a liga legjobbjai ellen 😀 legjobb példa, Batch-el szívtunk a Browns ellen, majd 1 héttel később ugyanúgy Charlie "Ravensverő" Batchel a otthonukban gyaláztuk meg báró joe flaccoékat 😛 vagy az Eagles elleni győzelem után sikerült összehozni egy győzelmet a TitansakBigBen7
A kis sikereknek is örülni kell, ha már a PO-t otthon néztétek 😉
több mint 11 éve
BigBen7 Pittsburgh Steelers 1 223
Fordítva jobb lett volna a sorrend. Az elején vannak erősebb ellenfelek, aztán a könnyebbek. Pont nem látunk majd reális képet szerintem. Bár a Chiefs lehet idén már jó lesz....Smith-től függ nagyban. A PO idényét hozza akkor jó.Darth
A Lions 4-0 után futott 0-16-os alapszakaszt, a Colts 1-3 után nyert Super Bowlt, és még lehetne sorolni a példákat... Ennyit arról, hogy mennyire ad reális képet egy csapatról a preseason. Teljesen mindegy, hogy melyik fordulóban kivel játszunk.vassadi
gyenge csapatok ellen úgyis rosszabbak vagyunk mint a liga legjobbjai ellen 😀 legjobb példa, Batch-el szívtunk a Browns ellen, majd 1 héttel később ugyanúgy Charlie "Ravensverő" Batchel a otthonukban gyaláztuk meg báró joe flaccoékat 😛 vagy az Eagles elleni győzelem után sikerült összehozni egy győzelmet a Titansak
több mint 11 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 581
Fordítva jobb lett volna a sorrend. Az elején vannak erősebb ellenfelek, aztán a könnyebbek. Pont nem látunk majd reális képet szerintem. Bár a Chiefs lehet idén már jó lesz....Smith-től függ nagyban. A PO idényét hozza akkor jó.Darth
A Lions 4-0 után futott 0-16-os alapszakaszt, a Colts 1-3 után nyert Super Bowlt, és még lehetne sorolni a példákat... Ennyit arról, hogy mennyire ad reális képet egy csapatról a preseason. Teljesen mindegy, hogy melyik fordulóban kivel játszunk.
több mint 11 éve
GombiÁdám Pittsburgh Steelers 275 — Pittsburgh Steelers / ManUtd fan
Preseason schedule:
vs. Giants
@ Redskins
vs. Chiefs
@ Panthers

Idén is lesz országosan közvetített meccsünk, a Skins ellenit augusztus 19-én az ESPN adja.vassadi
Fordítva jobb lett volna a sorrend. Az elején vannak erősebb ellenfelek, aztán a könnyebbek. Pont nem látunk majd reális képet szerintem. Bár a Chiefs lehet idén már jó lesz....Smith-től függ nagyban. A PO idényét hozza akkor jó.

több mint 11 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 581
Preseason schedule:
vs. Giants
@ Redskins
vs. Chiefs
@ Panthers

Idén is lesz országosan közvetített meccsünk, a Skins ellenit augusztus 19-én az ESPN adja.
több mint 11 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 581
Újabb vizitálók:
Johnathan Franklin, RB (UCLA)
Duke Williams, S (Nevada)
több mint 11 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 581
Egy évre visszaigazoltuk Sly-t. Három év alatt nem mutatott kb. semmit, de annyi előnye van, hogy ismeri a rendszert. Az is biztos, hogy az eredeti körös tender értékénél jóval olcsóbban tudtuk így megtartani, meglepne, ha a veterán minimumnál többet kapna.

Caldwell mellett vizitre érkezik Tavares Gooden és LaRod Stephens-Howling is. Előbbi Sylvesterhez hasonlóan nagyjából csak LB depth-nek jó, utóbbinak pedig inkább returnerként lenne haszna, mintsem az offense-ben.

Van két újabb rookie látogató is:
Josh Boyce, WR (TCU)
Malliciah Goodman, DE (Clemson)
több mint 11 éve
GombiÁdám Pittsburgh Steelers 275 — Pittsburgh Steelers / ManUtd fan
Mauti is ellátogat hozzánk.vassadi
ÉN szeretem az LB-ket, így minden évben várok valakit. Tavaly Kuechly....nem jöhetett, jött DeCastro a falba....a lehető legjobb 2. választás volt számomra a tavalyi drafton.
Előtte szerettem volna Sean Lee-t, de végül Dallasba kötött ki.

Mostan nagyon tetszetős nekem Mauti (igaz bár jóval gyengébb mint az előző kettő), de remélem a hátsó körökben sikerül behúzni. Bár az eddigiek folyamán nem valószínű.

több mint 11 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 581
Mauti is ellátogat hozzánk.
több mint 11 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 581
Antoine Caldwell ex-Texans guard is jön vizitre. A veterán OG depth sem rossz ötlet.

További vizitálók:
Jamie Collins, OLB (Southern Miss)
Jonathan Meeks, S (Clemson)
Phillip Thomas, S (Fresno State)
Khaseem Greene, OLB (Rutgers)

ez a Hillis-szerződés csak árpilisi tréfa volt? 😀BigBen7
Igen, de még annak is rossz.
több mint 11 éve
BigBen7 Pittsburgh Steelers 1 223
ez a Hillis-szerződés csak árpilisi tréfa volt? 😀