Pittsburgh Steelers

73 feliratkozó

több mint 13 éve
The terrible towel Pittsburgh Steelers 521 — Steelers fan
Na igen, de gondolom nekik nem az a képlet hogy konstans 3&5-6-7 yardokkal néz szembe az O#-ük mint nekünk. És itt vissza lehet kanyarodni a futójátékra is akár, hogy nyilván ők nem egy helyben tipródnak minden egyes rush playnél, míg mi azért mormoljuk az imát hogy legalább negatívban ne kapálják el Mendyt vagy a Vöröst.

Apropó, Vájárral mi a túró van/volt, nem láttam a meccsen?
több mint 13 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 256 — 毎日何かを学ぶ
Igen azt nézem én is, hogy gyakorlatilag nem jobb a védelmük, igaz a labdaszerzésben és az ebből történő pontgyűjtésben előttünk járnak, de idén már két 200+-os futott meccsük volt ami iszonyat.
több mint 13 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 509 — Steelers fan
Azért a siránkozásban felhívnám a figyelmet, hogy a Ravens tegnap 200 yard körüli futásmennyiséget nyalt be. Vagyis a Ravens védelem is szar? Ők 5-1-el állnak és ez nem az első ilyen meccsük volt.
Az első drive 80 yardjából 66 volt futott amit nyeltek mint kacsa a nokedlit talán 1 passz volt benne.polamalu
Ravens:
-utolsó két meccsükön 400y körül futottak ellenük
-ezeket mégis megnyerték

Az első csak szokatlan, a második a döbbenet.
több mint 13 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 256 — 毎日何かを学ぶ
Azért a siránkozásban felhívnám a figyelmet, hogy a Ravens tegnap 200 yard körüli futásmennyiséget nyalt be. Vagyis a Ravens védelem is szar? Ők 5-1-el állnak és ez nem az első ilyen meccsük volt.
Az első drive 80 yardjából 66 volt futott amit nyeltek mint kacsa a nokedlit talán 1 passz volt benne.
több mint 13 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 509 — Steelers fan
Jan
Soldados
Jan
Nem, ez nem tiszta matek. Több okból sem. Egyrészt az O nem tud labdát szerezni, csak eladni, a D ezzel szemben még pontokat is tud szerezni, tehát alapból igazságtalan az összehasonlítás, mert csak a D számára adott az extra plusz lehetősége, az O számára meg csak az extrahibák. Továbbá az SB-s példádban sem túl fair a megközelítésed. A Steelers O csinált 20 pontot, és nyalt 2-t, a Cards 21 pontjához vajon miért nem teszed oda, hogy nyalt hetet? Ja, így már a Steelers O jobb volt a Cards O-nál, nemdebár? 😊 De ezt NEM ÍGY kell nézni. A Steelers O uralta az órát a meccs nagyobbik részében és amikor a Defense elvesztette a meccset egy kapitális hibával, akkor az Offense mégis megnyerte. Ez történt. Ez nem matek, ez a tény, ami történt.

A másik dolog, ami miatt ez nem matek, az pont az, hogy egy meccset be kell fejezni, az offense pedig az esetek többségében befejezte a meccseket. Ahogy 2008-ban a Cards ellen, úgy 2010-ben a Ravens és Jets ellen is. Bár lehet a legendás SB-drive-ot is a D vezette, már nem is emlékszem. 😀 😀 Meg azt a bombát is biztos Harrison dobta Polamalunak. Ja, nem. BB dobta Brownnak. És a playt nem LeBeau hívta, hanem Arians.

Az igaz, hogy D vezérelte csapat voltunk, de az nem, hogy a D nyerte meg a meccseket, így a PO-meccseket is. A D sem nyert volna az O nélkül, ahogy persze az O sem nyert volna a D nélkül. Az az O rengeteg meccset hozott nekünk kulcspillanatokban, ez elvitathatatlan tőle.

Soldados
Nyilván egyik egység sem nyerhetett volna a másik nélkül, de nem egyforma színvonalon dolgozott a kettő.
A D vitán felül ligaelit teljesítményt nyújtott éveken át, míg az O elég messze volt az igazi top offensektől. És én igen szeretem a smashmouth footballt, de azt lássuk be, nem azért kellett low scoring meccseket játszanunk, mert nem akartunk pontokat termelni, hanem mert ezzel az O-val csak úgy volt esély győzelemre, ha a D üzembiztosan hozta a 14-16 pts/g átlagot. Az pedig extrém kevés, és nyilvánvaló hogy ezt hosszútávon tartani lehetetlenség. Az utóbbi évekből kifejezetten egy meccsre emlékszem, amire azt mondhatjuk hogy gyenge védekezés mellett megnyerte az O, a GB elleni 36-35. Lehet hogy volt több, de nekem ez maradt meg mint egyértelmű példa.

Idén -mikor mindenki hüledezik hogy milyen szar a D, mennyi pontot kapunk- tart ott a D, ahol az O volt Arians jobb éveiben: 11-12. helyen a rangsorban (pts/g).

Az a bomba pedig, amit BB dobott Santonio Holmesnak, annyira volt jó passz, hogy a liga elkapóinak (szerintem) fele nem tudta volna elkapni. Gondolom ha a szakértők azt látták volna, hogy ez annyira tökéletes passz, hogy még öreganyám is elkapta volna, akkor BB lesz az MVP, nem Holmes. De ezt csak úgy gondolom, egyáltalán nem biztos hogy úgy van...😊

A két utolsó PO meccsünk pedig ugye a GB, amikor volt lehetőség GW drive-ra, csak nem sikerült, és a Denver, amikor közel voltunk a FG távhoz, és az utolsó 3 játékban visszafelé haladtunk. Ott is Arians hívta a playeket, és volt Wallace is, meg mindenki aki kellhet egy 15y-os játékhoz... de most már mindegy.
több mint 13 éve
Blitzburgh Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 1 255 — Hunt for 7.
 sulia.com/channel/pittsburgh-steelers/f/933c3f02-ec6c-4a32-a542-5c4185c24766/

Kaboly Ta'amuról.Lehet hogy igaza van,és nem kell egyből kidobni..
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Jan
1. nem látok mindent szarnak (legfontosabb hiba: értékelhetetlen futójáték, nagy hiba: Wallace kihasználatlansága, nekem nem tetsző változás: kreatív playek teljes hiánya - enélkül még lehetne jó az offense)
2. szakmámból kifolyólag kerülöm a szubjektivitást. Hogy Te annak véled, az a Te dolgod.
3. ez sem igaz. Nem Arians alatt lett szar a fal. Utoljára 2005-ös fal volt ligaszinten jónak mondható, akkor még Whiz volt az OC, Arians pedig csak WR coach volt. Arians 2007-ben vette át az OC feladatokat. Olyan problémákkal kellett megküzdenie az utolsó két évében, hogy a 2 kezdőnek szánt OT egyaránt lesérült az idény során, Colon ráadásul mindkétszer már az idény első meccsén)
4. BA-nak is voltak hibái, ez nem is kérdés. És az a pass heavy nem volt annyira bejövős, mert a fal alkalmatlan volt rá, a másik oldal az volt, hogy ezt a QB és Corpot ki akarta használni, de egyértelműen túlzásba esett. Ettől függetlenül elvárás volt vele szemben 2007-es kinevezésekor, hogy Ben franchise QB legyen, s azzá tette.
5. Hiába van a skill pozikban kiváló játékos, ha nincs hozzá OL. A drafton a végső szót Colbert mondja ki, aztán Tomlin. Ő olyan játékot csinált, amivel próbálta kiaknázni a meglévő értékeket és kvalitásokat, összességében ez sikeres volt, de totális siker nem lehetett az OL miatt.
6. ez hatalmas LOL. Chargers ellen baszott jó volt az O, és a Cardinals meccsen is voltak igen jó periódusok, a meccset pedig az O nyerte meg egy pazar drive-val, ezt nem lehet tőlük elvenni. 2010-ben a Ravens ellen szintén az O tette fel a pontot az i-re, az első félidős szenvedés után parádés második félidőt produkált egy kiváló Ravens D ellen. A Jets ellen a parádés első félidővel kb el is döntötték a meccset. A második félidőben amikor le kellett zárni a meccset 2 first downnal, megint megtették. Összességében habár D vezette csapat voltunk, az nem jelenthető ki, hogy a D nyerte a PO-meccseket, teljesa egyértelmű a példákból, hogy ahogy az O nem nyert volna a D nélkül, úgy a D sem nyert volna az O nélkül. Ez elvitathatatlan az O-tól, hogy kivették a részüket a PO-menetelésből.
7. hát ez a be nem fejezés is relatív. 12-4-es szezon után ilyet mondani, nekem megmosolyogtató, de mindegy.


Összességében ez nem BA vs TH - legalábbis a részemről. Én szerettem BA-t, mert egy okádék fal mellett tudott üzemeltetni egy hatékonyságában messze nem hibátlan, de legalább igen veszélyes offense-t. TH-val az a bajom, hogy az értékelhetetlen futás miatt halálra van ítélve az egység. Ilyen gyatra futást képtelenség ellensúlyozni. Ahhoz 140 körüli QB-rating és 80%-os pontosság kéne kb... Amíg ez nem változik, addig ez az egység átlagon alulinak tekinthető és ha idény végéig sem javulnak a rush számai, akkor azonnal ki kell baszni. Mert a 3-as átlag megmagyarázhatatlan és menthetetlen.Soldados
"6. ez hatalmas LOL. Chargers ellen baszott jó volt az O, és a Cardinals meccsen is voltak igen jó periódusok, a meccset pedig az O nyerte meg egy pazar drive-val, ezt nem lehet tőlük elvenni. 2010-ben a Ravens ellen szintén az O tette fel a pontot az i-re, az első félidős szenvedés után parádés második félidőt produkált egy kiváló Ravens D ellen. A Jets ellen a parádés első félidővel kb el is döntötték a meccset. "

Chargers ellen jó volt az O.

A SB-on 20 pontot hozott az O, plusz kaptunk róluk egy safetyt. A Cards O 21 pontot hozott. Ez matek. Ha a D nem hoz ott is TD-t, akkor sima bukó.

2010-ben a Ravens ellen az első félidőben 21 pontot kaptunk, ebből 14-et az Offensünkről, a 2 fumble-ből. A 2. félidőben 3 pontot engedett a D. Szóval ezen a meccsen összesen 10 pontot engedett a D-nk, plusz a Ravens red zone-jában szereztek egy fumblet.

A Jets ellen a parádés első félidő az 2 TD és egy FG volt. Végül 5 ponttal nyertünk, amiben szintén benne volt egy D-nk által hozott TD. És itt is kaptunk az O-ről 2 pontot. Ez is csak matek.

A GB ellen 14 pontot kaptunk az O-ről, és 6-al kaptunk ki.

A fontos meccsek be nem fejezése alatt konkrétan a két utolsó PO meccsünkre gondoltam. Gondolom egyiket sem kell részletezni.

"Én szerettem BA-t, mert egy okádék fal mellett tudott üzemeltetni egy hatékonyságában messze nem hibátlan, de legalább igen veszélyes offense-t."

Ez megint elég relatív...
Az "igen veszélyes offense" azt jelenti, hogy 21-24 pts/game, rangsorolva 12. 12. 20. és 21. a ligában? Nem nézek utána, de ha ebből ténylegesen levonnánk a D által felírt pontokat, lehet hogy 20 p/g alá jönne ki az átlag. Amikor PO-ba jutottunk, ott mindig a 2-3 leggyengébb O között volt a mienk. Szerintem akik tartottak tőlünk, nem a veszélyes O miatt tették. 😊Jan
Nem, ez nem tiszta matek. Több okból sem. Egyrészt az O nem tud labdát szerezni, csak eladni, a D ezzel szemben még pontokat is tud szerezni, tehát alapból igazságtalan az összehasonlítás, mert csak a D számára adott az extra plusz lehetősége, az O számára meg csak az extrahibák. Továbbá az SB-s példádban sem túl fair a megközelítésed. A Steelers O csinált 20 pontot, és nyalt 2-t, a Cards 21 pontjához vajon miért nem teszed oda, hogy nyalt hetet? Ja, így már a Steelers O jobb volt a Cards O-nál, nemdebár? 😊 De ezt NEM ÍGY kell nézni. A Steelers O uralta az órát a meccs nagyobbik részében és amikor a Defense elvesztette a meccset egy kapitális hibával, akkor az Offense mégis megnyerte. Ez történt. Ez nem matek, ez a tény, ami történt.

A másik dolog, ami miatt ez nem matek, az pont az, hogy egy meccset be kell fejezni, az offense pedig az esetek többségében befejezte a meccseket. Ahogy 2008-ban a Cards ellen, úgy 2010-ben a Ravens és Jets ellen is. Bár lehet a legendás SB-drive-ot is a D vezette, már nem is emlékszem. 😀 😀 Meg azt a bombát is biztos Harrison dobta Polamalunak. Ja, nem. BB dobta Brownnak. És a playt nem LeBeau hívta, hanem Arians.

Az igaz, hogy D vezérelte csapat voltunk, de az nem, hogy a D nyerte meg a meccseket, így a PO-meccseket is. A D sem nyert volna az O nélkül, ahogy persze az O sem nyert volna a D nélkül. Az az O rengeteg meccset hozott nekünk kulcspillanatokban, ez elvitathatatlan tőle.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 509 — Steelers fan
Jan
1. nem látok mindent szarnak (legfontosabb hiba: értékelhetetlen futójáték, nagy hiba: Wallace kihasználatlansága, nekem nem tetsző változás: kreatív playek teljes hiánya - enélkül még lehetne jó az offense)
2. szakmámból kifolyólag kerülöm a szubjektivitást. Hogy Te annak véled, az a Te dolgod.
3. ez sem igaz. Nem Arians alatt lett szar a fal. Utoljára 2005-ös fal volt ligaszinten jónak mondható, akkor még Whiz volt az OC, Arians pedig csak WR coach volt. Arians 2007-ben vette át az OC feladatokat. Olyan problémákkal kellett megküzdenie az utolsó két évében, hogy a 2 kezdőnek szánt OT egyaránt lesérült az idény során, Colon ráadásul mindkétszer már az idény első meccsén)
4. BA-nak is voltak hibái, ez nem is kérdés. És az a pass heavy nem volt annyira bejövős, mert a fal alkalmatlan volt rá, a másik oldal az volt, hogy ezt a QB és Corpot ki akarta használni, de egyértelműen túlzásba esett. Ettől függetlenül elvárás volt vele szemben 2007-es kinevezésekor, hogy Ben franchise QB legyen, s azzá tette.
5. Hiába van a skill pozikban kiváló játékos, ha nincs hozzá OL. A drafton a végső szót Colbert mondja ki, aztán Tomlin. Ő olyan játékot csinált, amivel próbálta kiaknázni a meglévő értékeket és kvalitásokat, összességében ez sikeres volt, de totális siker nem lehetett az OL miatt.
6. ez hatalmas LOL. Chargers ellen baszott jó volt az O, és a Cardinals meccsen is voltak igen jó periódusok, a meccset pedig az O nyerte meg egy pazar drive-val, ezt nem lehet tőlük elvenni. 2010-ben a Ravens ellen szintén az O tette fel a pontot az i-re, az első félidős szenvedés után parádés második félidőt produkált egy kiváló Ravens D ellen. A Jets ellen a parádés első félidővel kb el is döntötték a meccset. A második félidőben amikor le kellett zárni a meccset 2 first downnal, megint megtették. Összességében habár D vezette csapat voltunk, az nem jelenthető ki, hogy a D nyerte a PO-meccseket, teljesa egyértelmű a példákból, hogy ahogy az O nem nyert volna a D nélkül, úgy a D sem nyert volna az O nélkül. Ez elvitathatatlan az O-tól, hogy kivették a részüket a PO-menetelésből.
7. hát ez a be nem fejezés is relatív. 12-4-es szezon után ilyet mondani, nekem megmosolyogtató, de mindegy.


Összességében ez nem BA vs TH - legalábbis a részemről. Én szerettem BA-t, mert egy okádék fal mellett tudott üzemeltetni egy hatékonyságában messze nem hibátlan, de legalább igen veszélyes offense-t. TH-val az a bajom, hogy az értékelhetetlen futás miatt halálra van ítélve az egység. Ilyen gyatra futást képtelenség ellensúlyozni. Ahhoz 140 körüli QB-rating és 80%-os pontosság kéne kb... Amíg ez nem változik, addig ez az egység átlagon alulinak tekinthető és ha idény végéig sem javulnak a rush számai, akkor azonnal ki kell baszni. Mert a 3-as átlag megmagyarázhatatlan és menthetetlen.Soldados
"6. ez hatalmas LOL. Chargers ellen baszott jó volt az O, és a Cardinals meccsen is voltak igen jó periódusok, a meccset pedig az O nyerte meg egy pazar drive-val, ezt nem lehet tőlük elvenni. 2010-ben a Ravens ellen szintén az O tette fel a pontot az i-re, az első félidős szenvedés után parádés második félidőt produkált egy kiváló Ravens D ellen. A Jets ellen a parádés első félidővel kb el is döntötték a meccset. "

Chargers ellen jó volt az O.

A SB-on 20 pontot hozott az O, plusz kaptunk róluk egy safetyt. A Cards O 21 pontot hozott. Ez matek. Ha a D nem hoz ott is TD-t, akkor sima bukó.

2010-ben a Ravens ellen az első félidőben 21 pontot kaptunk, ebből 14-et az Offensünkről, a 2 fumble-ből. A 2. félidőben 3 pontot engedett a D. Szóval ezen a meccsen összesen 10 pontot engedett a D-nk, plusz a Ravens red zone-jában szereztek egy fumblet.

A Jets ellen a parádés első félidő az 2 TD és egy FG volt. Végül 5 ponttal nyertünk, amiben szintén benne volt egy D-nk által hozott TD. És itt is kaptunk az O-ről 2 pontot. Ez is csak matek.

A GB ellen 14 pontot kaptunk az O-ről, és 6-al kaptunk ki.

A fontos meccsek be nem fejezése alatt konkrétan a két utolsó PO meccsünkre gondoltam. Gondolom egyiket sem kell részletezni.

"Én szerettem BA-t, mert egy okádék fal mellett tudott üzemeltetni egy hatékonyságában messze nem hibátlan, de legalább igen veszélyes offense-t."

Ez megint elég relatív...
Az "igen veszélyes offense" azt jelenti, hogy 21-24 pts/game, rangsorolva 12. 12. 20. és 21. a ligában? Nem nézek utána, de ha ebből ténylegesen levonnánk a D által felírt pontokat, lehet hogy 20 p/g alá jönne ki az átlag. Amikor PO-ba jutottunk, ott mindig a 2-3 leggyengébb O között volt a mienk. Szerintem akik tartottak tőlünk, nem a veszélyes O miatt tették. 😊
több mint 13 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
Ilyen gyatra futást képtelenség ellensúlyozni. Ahhoz 140 körüli QB-rating és 80%-os pontosság kéne kb... Amíg ez nem változik, addig ez az egység átlagon alulinak tekinthető és ha idény végéig sem javulnak a rush számai, akkor azonnal ki kell baszni. Mert a 3-as átlag megmagyarázhatatlan és menthetetlen.Soldados
Amit igazából kell kompenzálnia a támadóknak az a (sérülések/életkor/futás elleni védelem összeomlása miatt) visszaesett passz elleni védelem hatékonyságát. Ezt hogyan képzeli Haley vagy FO már csak ízlés dolga. Hatékony passzjátékot lehet meccsenként 25 és 50 passzkísérlettel is működtetni (94 def. passer ratingről beszélünk jelenleg. emellé meccsről meccsre oda kell tenni 105-110-es értéket, hogy legyen eredmény - most ez kis kerekítéssel kereken 100). Mivel jelenleg a védelem oldaláról nem lehet menetrendszerűen számítani a "playre", én is nyugodtabb lennék szurkolóként, ha azt látnám, hogy van hiteles futójáték is és nem egydimenziós a támadójáték.

Azzal egyetértek, hogy Mendenhall sérülése ide vagy oda, ha eddig nem volt futójáték, varázsütésre nem lesz két-három hét alatt és nem fog felszökkenni 4 yard/futásra az átlag. Én nem látom Haley-ben, hogy drasztikus változást vezetne be az idény második felében. A Chiefsnél nem éppen arról tett tanúbizonyságot, hogy mennyire rugalmas, józan, alkalmazkodó lenne. A Cardsnál is 2008-ban, amikor ő volt a playcaller a liga leginkább pass happy csapata voltak.
több mint 13 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 778
Ténnyleg mi is változott a falban? Ja Fidel? Most is ugyanaz az okádék fal van, hogyhogy mégis kevesebb a zacsi?sutianap
Mivel Haley rendszere a rövid, gyors passzokra épül, Ben hamarabb szabadul a labdától, és így a védőknek sincs annyi idejük odaérni, nyomást gyakorolni - ennek az eredménye, hogy a megszokottnál lényegesen kevesebb a pressure és a sack.
több mint 13 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 730 — capitaine du château de Vienne 1487
Ténnyleg mi is változott a falban? Ja Fidel? Most is ugyanaz az okádék fal van, hogyhogy mégis kevesebb a zacsi?


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Soldados, egyáltalán nem tényszerűen nézed a dolgokat. Te valamiért szeretted Arianst (én meg felvállalom hogy rühelltem) és emiatt most mindent sz@rnak látsz, amit Haley csinál.

Abból a mindenféle kritikából amit leírtál két dolog igaz: visszaesett a futásunk, és eddig nem javult az O teljesítménye. A többi teljesen szubjektív megállapítás.

Pl hogy BA "okádék" fallal volt kénytelen játszani, most meg jó a fal. Jelzem, hogy mielőtt BA átvette, szintén jó volt a fal, futásban elit volt az O line, Arians alatt lett "okádék" -hogy a te minősítésedet használjam.

Aztán hogy BA alatt a játékos állományhoz volt szabva a játék, ugyan kérlek! Korábban még azt mondogattad, hogy BA hibája az, hogy futásblokkoló O falemberekkel akar pass heavy-t játszatni, emlékezz csak vissza!

Felírt pontokat tekintve BA évei alatt az O fejlődése kb nulla volt. Ez kimutatható. Mindezt úgy, hogy fontos posztokon top 10-es játékosok álltak rendelkezésre. (QB, WR, RB, TE)

A két PO menetelésben alig (vagy egyáltalán nem?) volt olyan meccs, amit az O meg tudott volna nyerni D által hozott TD, vagy extra big play nélkül. Beleértve a győztes SB-t is.

Az én teljesen szubjektiv meglátásom pedig az, hogy az utóbbi időben az O nem tudta befejezni a fontos meccseket, és ezzel meghalt az az érv is, hogy nem egy pontgyár az O, de legalább clutch. Már az sem volt.

A Steelers az elmúlt években kizárólag azért volt elit csapat, mert olyan szinten korszakos védelme volt, hogy az kompenzált sokmindent. Elismerem hogy volt az O-nak pár kiemelkedő meccse, de -szintén teljesen szubjektíven- azt gondolom hogy ezzel az O játékos kerettel Arians eredményeit a felkészültebb NFL OC-k nagyrésze is hozta volna, ha ez a D áll mögöttük.Jan
1. nem látok mindent szarnak (legfontosabb hiba: értékelhetetlen futójáték, nagy hiba: Wallace kihasználatlansága, nekem nem tetsző változás: kreatív playek teljes hiánya - enélkül még lehetne jó az offense)
2. szakmámból kifolyólag kerülöm a szubjektivitást. Hogy Te annak véled, az a Te dolgod.
3. ez sem igaz. Nem Arians alatt lett szar a fal. Utoljára 2005-ös fal volt ligaszinten jónak mondható, akkor még Whiz volt az OC, Arians pedig csak WR coach volt. Arians 2007-ben vette át az OC feladatokat. Olyan problémákkal kellett megküzdenie az utolsó két évében, hogy a 2 kezdőnek szánt OT egyaránt lesérült az idény során, Colon ráadásul mindkétszer már az idény első meccsén)
4. BA-nak is voltak hibái, ez nem is kérdés. És az a pass heavy nem volt annyira bejövős, mert a fal alkalmatlan volt rá, a másik oldal az volt, hogy ezt a QB és Corpot ki akarta használni, de egyértelműen túlzásba esett. Ettől függetlenül elvárás volt vele szemben 2007-es kinevezésekor, hogy Ben franchise QB legyen, s azzá tette.
5. Hiába van a skill pozikban kiváló játékos, ha nincs hozzá OL. A drafton a végső szót Colbert mondja ki, aztán Tomlin. Ő olyan játékot csinált, amivel próbálta kiaknázni a meglévő értékeket és kvalitásokat, összességében ez sikeres volt, de totális siker nem lehetett az OL miatt.
6. ez hatalmas LOL. Chargers ellen baszott jó volt az O, és a Cardinals meccsen is voltak igen jó periódusok, a meccset pedig az O nyerte meg egy pazar drive-val, ezt nem lehet tőlük elvenni. 2010-ben a Ravens ellen szintén az O tette fel a pontot az i-re, az első félidős szenvedés után parádés második félidőt produkált egy kiváló Ravens D ellen. A Jets ellen a parádés első félidővel kb el is döntötték a meccset. A második félidőben amikor le kellett zárni a meccset 2 first downnal, megint megtették. Összességében habár D vezette csapat voltunk, az nem jelenthető ki, hogy a D nyerte a PO-meccseket, teljesa egyértelmű a példákból, hogy ahogy az O nem nyert volna a D nélkül, úgy a D sem nyert volna az O nélkül. Ez elvitathatatlan az O-tól, hogy kivették a részüket a PO-menetelésből.
7. hát ez a be nem fejezés is relatív. 12-4-es szezon után ilyet mondani, nekem megmosolyogtató, de mindegy.


Összességében ez nem BA vs TH - legalábbis a részemről. Én szerettem BA-t, mert egy okádék fal mellett tudott üzemeltetni egy hatékonyságában messze nem hibátlan, de legalább igen veszélyes offense-t. TH-val az a bajom, hogy az értékelhetetlen futás miatt halálra van ítélve az egység. Ilyen gyatra futást képtelenség ellensúlyozni. Ahhoz 140 körüli QB-rating és 80%-os pontosság kéne kb... Amíg ez nem változik, addig ez az egység átlagon alulinak tekinthető és ha idény végéig sem javulnak a rush számai, akkor azonnal ki kell baszni. Mert a 3-as átlag megmagyarázhatatlan és menthetetlen.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 509 — Steelers fan
Soldados, egyáltalán nem tényszerűen nézed a dolgokat. Te valamiért szeretted Arianst (én meg felvállalom hogy rühelltem) és emiatt most mindent sz@rnak látsz, amit Haley csinál.

Abból a mindenféle kritikából amit leírtál két dolog igaz: visszaesett a futásunk, és eddig nem javult az O teljesítménye. A többi teljesen szubjektív megállapítás.

Pl hogy BA "okádék" fallal volt kénytelen játszani, most meg jó a fal. Jelzem, hogy mielőtt BA átvette, szintén jó volt a fal, futásban elit volt az O line, Arians alatt lett "okádék" -hogy a te minősítésedet használjam.

Aztán hogy BA alatt a játékos állományhoz volt szabva a játék, ugyan kérlek! Korábban még azt mondogattad, hogy BA hibája az, hogy futásblokkoló O falemberekkel akar pass heavy-t játszatni, emlékezz csak vissza!

Felírt pontokat tekintve BA évei alatt az O fejlődése kb nulla volt. Ez kimutatható. Mindezt úgy, hogy fontos posztokon top 10-es játékosok álltak rendelkezésre. (QB, WR, RB, TE)

A két PO menetelésben alig (vagy egyáltalán nem?) volt olyan meccs, amit az O meg tudott volna nyerni D által hozott TD, vagy extra big play nélkül. Beleértve a győztes SB-t is.

Az én teljesen szubjektiv meglátásom pedig az, hogy az utóbbi időben az O nem tudta befejezni a fontos meccseket, és ezzel meghalt az az érv is, hogy nem egy pontgyár az O, de legalább clutch. Már az sem volt.

A Steelers az elmúlt években kizárólag azért volt elit csapat, mert olyan szinten korszakos védelme volt, hogy az kompenzált sokmindent. Elismerem hogy volt az O-nak pár kiemelkedő meccse, de -szintén teljesen szubjektíven- azt gondolom hogy ezzel az O játékos kerettel Arians eredményeit a felkészültebb NFL OC-k nagyrésze is hozta volna, ha ez a D áll mögöttük.
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Nem mondtam. (Pl.: "Ha így marad, akkor pácban lesztek." )

A kockázatot nem feltétlen és elsősorban nem az eladott labdára értettem. Besült trükkös játék, incomplete deep passz stb. Éppen azért, mert gyenge a futásotok, nem lehet túl sok no gain egyéb játékotok, kellenek a biztos rövid passzok.
Ja, még annyi, hogy tavaly a Pats 3,7-es átlaggal futott.
Sajnos, biztos vagyok benne, hogy be fog ez indulni.tomi-tomi
Nem az a megoldás, hogy ezzel a QB-WR párossal nem próbálok meg 3-5 deep passzt, hanem az, hogy a támadójáték 40%-t kitevő futójátékot felhozom az értékelhetetlenről a szarra, majd a középszarra, majd az átlagosra.

A 3,7-es is szar, de a 3-as kifejezetten értékelhetetlen és menthetetlen. Amíg ez nem változik átlagosnak is csak nagy jó indulattal nevezhető ez az O.

És én szkeptikus vagyok, mert a fejlődés legkisebb jele sem látszik, nincs arra utaló jel, hogy vmi javulna, változna pozitív irányba.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Nem mondtam. (Pl.: "Ha így marad, akkor pácban lesztek." )

A kockázatot nem feltétlen és elsősorban nem az eladott labdára értettem. Besült trükkös játék, incomplete deep passz stb. Éppen azért, mert gyenge a futásotok, nem lehet túl sok no gain egyéb játékotok, kellenek a biztos rövid passzok.
Ja, még annyi, hogy tavaly a Pats 3,7-es átlaggal futott.
Sajnos, biztos vagyok benne, hogy be fog ez indulni.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Soldi, egyetértünk, a jelenlegi futójáték édeskevés - szinte nulla érdemi hozzájárulása van. Ha így marad, akkor pácban lesztek.
Ebben az átalakításban, fejlesztésben ebben a stádiumban én a passzjátékot mérném szigorúan. Szvsz akkor lenne valóban visszaesés, ha a passzjátékotok omlott volna össze. Egyszerűen alkalmatlanok vagytok most low score meccsekre, az erős futójátékra alapozott Off. pedig ezt tudja biztosan hozni. A védelmetek nyilvánvalóan igényli a stabil 28-30 pontos Off-t. Ezt pedig a hatékony passzjáték fogja szállítani. Nekem úgy tűnik, hogy (egyelőre) jó úton jártok. Ha az idény utolsó harmadára nem fog feljavulni a futásotok 3,5-4 yard közé, akkor lehet gondolkodni, hogy mit kéne kitalálni a futás támadásra.

Megint csak a pillanatnyi helyzetetekben most nem az a prioritás érzésem szerint, hogy magas(abb) kockázatú játékokkal (deep pass, trükkös játékok) demoralizáljátok az adott ellenfelet. Az egész liga felé kell megmutatni, hogy BigBen hatékonyan, sikeresen és stabilan vezet egy rövid- és középpasszokra alapozott Off-t. Ebbe belefér néha-néha egy-egy Wallace deep játék, nem baj, ha nem becsülik le azt a veszélyt a DC-ok, de most BigBen és az egész passz Off. képessége és potenciája legyen a többiek fókuszában.

Az rendben van, hogy a "Pats rendszerét öröm nézni" (hibátlan az általános alany használata!😀 ), de Te hogy néznéd ezt a rendszert Steelers-mezben előadva? 😀 Csak viccelek.tomi-tomi
Óriási tévedés, stabil 28-30 pont nincs futójáték nélkül. Ez nem kérdés.

Olyan sincs, hogy most átalakulás miatt csak a passzjátékot vizsgáljuk, mert az a releváns. A támadójáték legalább 40%-át a futójáték teszi ki. Ilyen futójáték mellett pedig állandó 3rd downok jönnek (ráadásul 3rd and long) és hiába jó ebben Ben, ha egyszer nem sikerül, márpedig ilyen ugye előfordul, akkor vége is a támadásnak.

A deep passz pedig nehogy már ne legyen már jajj az kockázatosabb.... Van egy 100 millás QB, van egy szélvész WR, naná, hogy meccsenként minimum 3-5 deep próbálkozás kéne. Ha 2 TD-re jut egy INT, már jól jártunk. A TD az TD, fly-nál pedig az INT azt jelenti, hogy nincs jó mezőnypozíció az ellenfélnek alap esetben, olyan mintha puntoltál volna egy nagyot.

A lényeg, amíg a futójáték a 4-es átlagra sem képes, addig ez az Off a sziporkázó 60% (passzjáték) ellenére átlagon aluli.

Ha úgy működne nálunk, mint a Pats-nél, örömmel nézném ezt a játékot, de nem úgy működik, hanem szarul működik.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Soldi, egyetértünk, a jelenlegi futójáték édeskevés - szinte nulla érdemi hozzájárulása van. Ha így marad, akkor pácban lesztek.
Ebben az átalakításban, fejlesztésben ebben a stádiumban én a passzjátékot mérném szigorúan. Szvsz akkor lenne valóban visszaesés, ha a passzjátékotok omlott volna össze. Egyszerűen alkalmatlanok vagytok most low score meccsekre, az erős futójátékra alapozott Off. pedig ezt tudja biztosan hozni. A védelmetek nyilvánvalóan igényli a stabil 28-30 pontos Off-t. Ezt pedig a hatékony passzjáték fogja szállítani. Nekem úgy tűnik, hogy (egyelőre) jó úton jártok. Ha az idény utolsó harmadára nem fog feljavulni a futásotok 3,5-4 yard közé, akkor lehet gondolkodni, hogy mit kéne kitalálni a futás támadásra.

Megint csak a pillanatnyi helyzetetekben most nem az a prioritás érzésem szerint, hogy magas(abb) kockázatú játékokkal (deep pass, trükkös játékok) demoralizáljátok az adott ellenfelet. Az egész liga felé kell megmutatni, hogy BigBen hatékonyan, sikeresen és stabilan vezet egy rövid- és középpasszokra alapozott Off-t. Ebbe belefér néha-néha egy-egy Wallace deep játék, nem baj, ha nem becsülik le azt a veszélyt a DC-ok, de most BigBen és az egész passz Off. képessége és potenciája legyen a többiek fókuszában.

Az rendben van, hogy a "Pats rendszerét öröm nézni" (hibátlan az általános alany használata!😀 ), de Te hogy néznéd ezt a rendszert Steelers-mezben előadva? 😀 Csak viccelek.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 256 — 毎日何かを学ぶ
Az idén draftolt NT-nk Alameda Ta'amu hallatott magáról. Mondjuk nem ilyen hírre vágytunk. Ma hajnalban a rendőrség őrizetbe vette ittas vezetés, menekülés, balesetokozás, testi sértés és még egy sor vádpont miatt. Október 23-ra tűzték ki a tárgyalását.
Azt hiszem inkább a keretbe kerülés és a pályán mutatott teljesítmény miatt akartunk volna hallani róla.
Gondolom nem sokáig lesz már a keret tagja.
Ezért mondom a fejekben van itt gond. Amíg a bucik nem kerülnek helyre nem lesz itt javulás.
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Meccsenként 4-5 Wallace-nak szánt deep passzal el lehetne érni, hogy FS szépen hátul ácsorogjon, s még véletlenül se lépjen feljebb.Soldados
A FS távoltartása a boxtól, mint a futás sikerességének az alapja?! Hát... szerintem gondold át. Ezt utoljára éppen Ti produkáltátok, még Tebow-nak is ujjgyakorlat volt 15 yard-os passzal 85 yard-os TD-t összehoznia.
Csak két kérdés. Melyik csapat gondolja úgy, valósítja meg azt, hogy közepes védelem mellett az erős futójátékkal alapozza meg a támadói sikerességét? A hatékony (veszélyes) passzjátékot mi jelzi jobban, a FS távolsága, viszonya a boxhoz, vagy a Def. személyi összetétele (nickel, dime felállások DL vagy LB levitelével)?
Minden bántás nélkül, Soldi, úgy érzem, hogy most először érzelmi alapon nézed a dolgokat. Neked egyszerűen nem tetszik (utálod?, gyűlölöd?) ez a stílus, ezért hajlamos vagy csak a negatív eseteket meglátni és figyelmen kívül hagyni a pozitív fejleményeket.tomi-tomi
Abszolút nem érted, amit írok. Nem azt mondom, hogy erős futójátékkal kell megalapozni a sikeres támadójátékunkat, hanem azt, hogy a jelenlegi futójátékunk értékelhetetlen, kritikán aluli, megmagyarázhatatlan, s erre nincs és nem is lehet mentség. Amíg 3-as átlaggal sem futunk, addig nem vagyunk jó úton és a közepesnél is rosszabb offense-ről beszélhetünk, mert ez olyan szegmense a támadójátéknak, amely kiteszi annak közel felét.

Azt se mondom, hogy a deep route-okkal kell megalapozni a futójátékot, csak azt, hogy valamelyest az is segítene ebben. De a deep route-ok igazi értelme abban van, hogy kihasználnánk Wallace képességét, ráadásul ebből szerezhetnénk "demoralizáló" TD-ket.

Egyáltalán nem utálom ezt a stílu, pl a Pats rendszerét öröm nézni milyen hatékony úgy alapvetően. A problémám az, hogy nálunk nem működik. És itt visszaértünk a futójáték teljes csődjéhez.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Meccsenként 4-5 Wallace-nak szánt deep passzal el lehetne érni, hogy FS szépen hátul ácsorogjon, s még véletlenül se lépjen feljebb.Soldados
A FS távoltartása a boxtól, mint a futás sikerességének az alapja?! Hát... szerintem gondold át. Ezt utoljára éppen Ti produkáltátok, még Tebow-nak is ujjgyakorlat volt 15 yard-os passzal 85 yard-os TD-t összehoznia.
Csak két kérdés. Melyik csapat gondolja úgy, valósítja meg azt, hogy közepes védelem mellett az erős futójátékkal alapozza meg a támadói sikerességét? A hatékony (veszélyes) passzjátékot mi jelzi jobban, a FS távolsága, viszonya a boxhoz, vagy a Def. személyi összetétele (nickel, dime felállások DL vagy LB levitelével)?
Minden bántás nélkül, Soldi, úgy érzem, hogy most először érzelmi alapon nézed a dolgokat. Neked egyszerűen nem tetszik (utálod?, gyűlölöd?) ez a stílus, ezért hajlamos vagy csak a negatív eseteket meglátni és figyelmen kívül hagyni a pozitív fejleményeket.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
A box ürítésére persze sok megoldás van, de annál kézenfekvőbbet nem kihasználni, mint Wallace-t deep route-ra küldeni, óriási vétek. Mert nincs corner, aki az egy az egyben megfogja őt, ha sebességről van szó, tehát kettőzni kell, s máris mínusz egy ember a boxban. Más módszer is van, de ezt használni kellene, hogy állandó fenyegetettség érzete legyen az ellenfélnek.Soldados
Miért lenne a deep route-tól kevesebb ember a boxban? Már, ha deep route-on 25-30+-os mély routeokat értesz.

Persze, ha jó a QB és jó a WR, akkor ez jelenthet folyamatos fenyegetettséget, csak azt nem látom, hogy ez miben változtatná meg a védekező csapat felállását? A mély route-ok már minimum 3-4mp-es, öt vagy hétlépéses passzjátékok, ahol a duplázást valamelyik safety oldja meg. Nagyon pocséknak kellene a CB/S állománynak lennie ahhoz, hogy emiatt egy plusz S-t felküldjön a védelem a pályára. (CB-nek nincs is sok értelme.) De még ha pocsék is, akkor is, lehet, hogy blitz-el, vagy még plusz egy emberes passrusshal jobb eredményt lehet elérni, mint elvinni hátra egy embert a boxból. Persze nem azt mondom, hogy nem kellene pár mély próbálkozás, csak nem hiszem, hogy ez megoldaná a futás sikertelenségének problémáját.

Én abszolút nem értek az elmélethez, de ha a futást akarnám segíteni, akkor nekem "paraszti éssszel" inkább a rövid-közép, sok targetes passzjáték tűnik a hatékonynak, ami széltől szélig veszélyt jelent a LOS mögötti 5-15 yardos területen. A két WR, ill. a slot+TE v. 2TE jól megvariálva futja a rövid ill. középhosszú route-okat, posztonként is cserélgetve, szélre is és középre is. Mindezt lehetőleg play action-ként eljátszva, és időnként a RB-t is bevonva, hogy a blitz-et is jól megfontolja a #D. És persze az is sokat segít, ha a QB képes olvasni a #D felállását és ha kell, áthívni a playt annak megfelelően.peterk2005
Meccsenként 4-5 Wallace-nak szánt deep passzal el lehetne érni, hogy FS szépen hátul ácsorogjon, s még véletlenül se lépjen feljebb.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 256 — 毎日何かを学ぶ
A Virginia Egyetem visszavonultatta Heath Miller 89-es mezét.
több mint 13 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 509 — The only discipline that lasts, is self discipline
A box ürítésére persze sok megoldás van, de annál kézenfekvőbbet nem kihasználni, mint Wallace-t deep route-ra küldeni, óriási vétek. Mert nincs corner, aki az egy az egyben megfogja őt, ha sebességről van szó, tehát kettőzni kell, s máris mínusz egy ember a boxban. Más módszer is van, de ezt használni kellene, hogy állandó fenyegetettség érzete legyen az ellenfélnek.Soldados
Miért lenne a deep route-tól kevesebb ember a boxban? Már, ha deep route-on 25-30+-os mély routeokat értesz.

Persze, ha jó a QB és jó a WR, akkor ez jelenthet folyamatos fenyegetettséget, csak azt nem látom, hogy ez miben változtatná meg a védekező csapat felállását? A mély route-ok már minimum 3-4mp-es, öt vagy hétlépéses passzjátékok, ahol a duplázást valamelyik safety oldja meg. Nagyon pocséknak kellene a CB/S állománynak lennie ahhoz, hogy emiatt egy plusz S-t felküldjön a védelem a pályára. (CB-nek nincs is sok értelme.) De még ha pocsék is, akkor is, lehet, hogy blitz-el, vagy még plusz egy emberes passrusshal jobb eredményt lehet elérni, mint elvinni hátra egy embert a boxból. Persze nem azt mondom, hogy nem kellene pár mély próbálkozás, csak nem hiszem, hogy ez megoldaná a futás sikertelenségének problémáját.

Én abszolút nem értek az elmélethez, de ha a futást akarnám segíteni, akkor nekem "paraszti éssszel" inkább a rövid-közép, sok targetes passzjáték tűnik a hatékonynak, ami széltől szélig veszélyt jelent a LOS mögötti 5-15 yardos területen. A két WR, ill. a slot+TE v. 2TE jól megvariálva futja a rövid ill. középhosszú route-okat, posztonként is cserélgetve, szélre is és középre is. Mindezt lehetőleg play action-ként eljátszva, és időnként a RB-t is bevonva, hogy a blitz-et is jól megfontolja a #D. És persze az is sokat segít, ha a QB képes olvasni a #D felállását és ha kell, áthívni a playt annak megfelelően.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 13 éve
Atari Pittsburgh Steelers 1 364 — Tulipános Fan- fan
BB passz mutatói örvendetesen sokat javultak. De ennyi passzolt yardhoz nem kevés ennyi TD?
RZ-ben már nagyon hiányzik a futás, hiába megy a passz a pálya közepén.

Tavaly megvolt a PO. Idén már nem kell túl sokat aludni ahhoz, hogy kiderüljön meglesz-e.
Az eddig mutatott játék alapján én úgy látom, kevés lesz. Ez az aggasztó, hogy van még egy-két meccs és a játékunk még nincs kész, ill. nem akar működni!

"Itt?? ... Mindenki!"
több mint 13 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 015 — Steelers fan
Igen, az sajnos tényleg az. Nem is a stat maga, hanem ugye látni.. Vizuálisan el se tudtam képzelni, én szeretem, ha sokat passzol Ben, de rájön az ember mennyire tetszős a futás😊

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."