Pittsburgh Steelers

74 feliratkozó

több mint 4 éve
tenorx 14 202 — fő libsi
Steelers Szurkoló vagyok, nem tom mi lesz a kezdő QB gyüvőre, micsináljak Klub

Az első részbenn nézzük aklubkultyúrt meg a hiztorit, elvégre is nem ebekharmincadja vagyunk.
A post-Bredsó
1. illetve még Bredsó, Bredsó megsérül ezér a cseréje játcik, nevezett Cliff Stoudt, az elejin hasít, de a szezon végére elfárad. Kiutálják, de Bredsó sosegyön vissza.
2. Nah rögtön mingyá rá kell húzni egy elsőköröst, nyilván ugyanúgy PO one-and-done pozícióból, ami azér gáz mert nehéz már 20 alatt kíváló kvalitás húzni, a rookie éveire kezdő. Minden elsőkörös aki kezdeni tud, kezdeni is fog, egyrészt nagy értéket öl bele a csapat, másrészt nincs olcsóbb megoldás ( hacsak nem tudsz lentebbi körben kezdőt húzni). Mark Malone próbálkozik 4 évig, 1 PO szereplés az első évba aztán semmi.
3. Ekkor elkeztük megtekerni, hozzunk QBt Lojziánából, mnt Bredsó (Bubby Brister) nézzünk valami kikukázott hátsóköröst (Steve Bono) hátha ettől föltámad az elsőkörösünk (Malone) - mongyuk még így is skerül POba jutni egyszer Blisterrl.
4. Oztàn nen variálunk megyünk tovább egy vadi új 3. karikással, Neil O'Donnel. És velemajdnem minden klappol, folyamatos rájátszás, csak blama a SBband, Larry Brown 2 IC-nel távozik. Ennek ellenére részünkről nyitott a folytatás, csak a Jets offerel minket így el is viszik egy gigaszerződéssel.
5. Jöjjön a tutti, építsünk föl egy QB-t, egy katasztrofálisan elbaszott, elutasított prémium szerződés utáni semmiből. Eleve egy év csúszás, mire kitaláljuk. Kordall Stewart érkezik a második körből, ű a Slash. És építünk, Csengéli, Mölörkei mindent odabszunk, kétszer be is jutunk...
6. De első körbe kell QBt, húzni, 25-ön jön Tommy Maddox és sérül, aztán vissza kipöcköli Stewartot de megint sérül
7. 1/11

Mija tanulság: PO csapat helyin QB-t húzni nem tutti bejövős, annál sokkal magasabbra kell menni, valahogy valueban szeretünk a mid-roundosainkkal tökölni, ott érezzük talán a legjobb értékarányt.
sutianap
Hát ez ennyi.
QB-t nem 1/20-on kell húzni, vagy oda kell adni 100 év első körös picket, és felmenni egy erős classban a legjobbak közül valakiért, vagy oda kell adni 100 év első körös picket, és hozni egy kész QB-t.

És még ott a bukta lehetősége, hogy ha feltradelünk valakiért, boldogan behúzzuk top 10-ben, aztán nem válik be...

Ez az új QB beszerzés több módon történhet, az bennük a közös, hogy egyik sem olcsó.
Jan
Ezért mantrázzuk itt páran, hogy merjünk 1-2 évig szarnak lenni, amíg felépítjük a csapatot, hogy már majdhogynem csak plug'n'play QB kelljen, akit tudunk húzni a top10es pickkel.
Én nem bánom, ha megnézzük az ittenieket se úgy, hogy hozunk vmi veteránt competitionnek.

Szerk.: Hozzáteszem ez se tökéletes, mert ezzel meg vesztegetjük el Heyward utolsó éveit, meg TJ Watt primeját.

Szerkesztette: tenorx
több mint 4 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 749 — Steelers fan
Steelers Szurkoló vagyok, nem tom mi lesz a kezdő QB gyüvőre, micsináljak Klub

Az első részbenn nézzük aklubkultyúrt meg a hiztorit, elvégre is nem ebekharmincadja vagyunk.
A post-Bredsó
1. illetve még Bredsó, Bredsó megsérül ezér a cseréje játcik, nevezett Cliff Stoudt, az elejin hasít, de a szezon végére elfárad. Kiutálják, de Bredsó sosegyön vissza.
2. Nah rögtön mingyá rá kell húzni egy elsőköröst, nyilván ugyanúgy PO one-and-done pozícióból, ami azér gáz mert nehéz már 20 alatt kíváló kvalitás húzni, a rookie éveire kezdő. Minden elsőkörös aki kezdeni tud, kezdeni is fog, egyrészt nagy értéket öl bele a csapat, másrészt nincs olcsóbb megoldás ( hacsak nem tudsz lentebbi körben kezdőt húzni). Mark Malone próbálkozik 4 évig, 1 PO szereplés az első évba aztán semmi.
3. Ekkor elkeztük megtekerni, hozzunk QBt Lojziánából, mnt Bredsó (Bubby Brister) nézzünk valami kikukázott hátsóköröst (Steve Bono) hátha ettől föltámad az elsőkörösünk (Malone) - mongyuk még így is skerül POba jutni egyszer Blisterrl.
4. Oztàn nen variálunk megyünk tovább egy vadi új 3. karikással, Neil O'Donnel. És velemajdnem minden klappol, folyamatos rájátszás, csak blama a SBband, Larry Brown 2 IC-nel távozik. Ennek ellenére részünkről nyitott a folytatás, csak a Jets offerel minket így el is viszik egy gigaszerződéssel.
5. Jöjjön a tutti, építsünk föl egy QB-t, egy katasztrofálisan elbaszott, elutasított prémium szerződés utáni semmiből. Eleve egy év csúszás, mire kitaláljuk. Kordall Stewart érkezik a második körből, ű a Slash. És építünk, Csengéli, Mölörkei mindent odabszunk, kétszer be is jutunk...
6. De első körbe kell QBt, húzni, 25-ön jön Tommy Maddox és sérül, aztán vissza kipöcköli Stewartot de megint sérül
7. 1/11

Mija tanulság: PO csapat helyin QB-t húzni nem tutti bejövős, annál sokkal magasabbra kell menni, valahogy valueban szeretünk a mid-roundosainkkal tökölni, ott érezzük talán a legjobb értékarányt.
sutianap
Hát ez ennyi.
QB-t nem 1/20-on kell húzni, vagy oda kell adni 100 év első körös picket, és felmenni egy erős classban a legjobbak közül valakiért, vagy oda kell adni 100 év első körös picket, és hozni egy kész QB-t.

És még ott a bukta lehetősége, hogy ha feltradelünk valakiért, boldogan behúzzuk top 10-ben, aztán nem válik be...

Ez az új QB beszerzés több módon történhet, az bennük a közös, hogy egyik sem olcsó.
több mint 4 éve
gabor25 Pittsburgh Steelers 5 242
Najee Harris & Diontae Johnson megy Mixon és Chase helyett a Pro Bowlba 😊
tenorx
ok meg sb be? ha jol sejtem.
gabor25
neem, gimis osztálykirándulásuk lesz..
sutianap
Igazából én azon gondolkoztam, hogy gabor lehet nem nézte, és később akarja visszanézni, én meg elbasztam itt. De aztán megnyugtattam magam, hogy ha nem akarsz eredményt tudni nem jössz fel egy NFL fórumra 😀
tenorx
Semmi gond. Jol gondolod. Marmint, hogy ha nem akarsz eredmenyt tudni, nem jossz ide. Kiveve ha elfelejted. Ami eloferdult mar. De nem most. 😀

Szoval hol lesz az osztalykirandulasuk? Meg nem olvastam. :-P
több mint 4 éve
gabor25 Pittsburgh Steelers 5 242
Mike Hilton bevitte a Bengalst a SB-ba 😄
steelwolf
Kar hogy nalunk nem talaltunk ra penzt. Most meg kereshetunk meg nala is jobbat, meg haden nel. 😕 Legalabb o elmegy az sb ig.
több mint 4 éve
Reggio1914 Pittsburgh Steelers 1 453
Bates volt ha emlekeztek itt a konszenzus pick eselyes.....aztan jott Edmunds...kicsit sorszeru, hogy Hiltonnal menmek az SBbe most. Megerdemlik az a helyzet es amikor az elso felidoben az 1 yardoson 5 masodpercnel nem rugott a KC, sot.hivtak a.LOS moge arrogansan egy jatekot, azt mondtam igy nem erdemli meg a Chiefs...a karma ujbol jott...
Klemó
Én a játékban Bates-t húztam...nekem egyértelmű volt, hogy melyik a jobb 😀
Amúgy nem semmi fejlődés, tényleg megemelem a kalapom. Még drukkolnék is nekik, ha a kinti szurkolók között nem lennének olyan ótvar állatok, hogy a kocsin levitt Roethlisbergert dobálják, de mivel Donald úgyis Pitt játékos volt (igaz Boyd is) így legalább van okom az NFC bajnoknak drukkolni. Igaz Mekvaj arca akkora lenne, mint Mahomes-é, de ez már csak ilyen.
Klaci79
Tuttam én, hogy valahon meghasonlunk, de mindennek van is ideje is. Is Donald is egy retkes paraszt volt, ahogy mutogatta, hogy neki gyűrűje van már, hát papa még addig van egy meccs. Én szénnyugalommal fogom végiszurkolni a Cincinek, még ordibálni is fogok, Buró nem annyira érdekel, de ez hogy bengalszos szóhasználattal éljek, ez a Bengáz D összeállt mintagecisbugyi és minden rinya nélkül mehetnek ki a faszméricskére.
sutianap
'PacMan' Jones: No room for Steelers fans on Bengals bandwagon
Klaci79
Nincs is rá igény 😉
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 118

astroid Pittsburgh Steelers 696
Ha ilyen fala lett volna Lucknak...

Szerkesztette: astroid
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 118
Azért olyan túl népszerű egyik GM aspiránsunk sem volt. Legalább megmarad nekünk mindkettő és lehet válogatni.
több mint 4 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 928 — capitaine du château de Vienne 1487
Bates volt ha emlekeztek itt a konszenzus pick eselyes.....aztan jott Edmunds...kicsit sorszeru, hogy Hiltonnal menmek az SBbe most. Megerdemlik az a helyzet es amikor az elso felidoben az 1 yardoson 5 masodpercnel nem rugott a KC, sot.hivtak a.LOS moge arrogansan egy jatekot, azt mondtam igy nem erdemli meg a Chiefs...a karma ujbol jott...
Klemó
Én a játékban Bates-t húztam...nekem egyértelmű volt, hogy melyik a jobb 😀
Amúgy nem semmi fejlődés, tényleg megemelem a kalapom. Még drukkolnék is nekik, ha a kinti szurkolók között nem lennének olyan ótvar állatok, hogy a kocsin levitt Roethlisbergert dobálják, de mivel Donald úgyis Pitt játékos volt (igaz Boyd is) így legalább van okom az NFC bajnoknak drukkolni. Igaz Mekvaj arca akkora lenne, mint Mahomes-é, de ez már csak ilyen.
Klaci79
Tuttam én, hogy valahon meghasonlunk, de mindennek van is ideje is. Is Donald is egy retkes paraszt volt, ahogy mutogatta, hogy neki gyűrűje van már, hát papa még addig van egy meccs. Én szénnyugalommal fogom végiszurkolni a Cincinek, még ordibálni is fogok, Buró nem annyira érdekel, de ez hogy bengalszos szóhasználattal éljek, ez a Bengáz D összeállt mintagecisbugyi és minden rinya nélkül mehetnek ki a faszméricskére.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 11 171 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Mike Hilton bevitte a Bengalst a SB-ba 😄
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 118
Bates volt ha emlekeztek itt a konszenzus pick eselyes.....aztan jott Edmunds...kicsit sorszeru, hogy Hiltonnal menmek az SBbe most. Megerdemlik az a helyzet es amikor az elso felidoben az 1 yardoson 5 masodpercnel nem rugott a KC, sot.hivtak a.LOS moge arrogansan egy jatekot, azt mondtam igy nem erdemli meg a Chiefs...a karma ujbol jott...
Klemó
Én a játékban Bates-t húztam...nekem egyértelmű volt, hogy melyik a jobb 😀
Amúgy nem semmi fejlődés, tényleg megemelem a kalapom. Még drukkolnék is nekik, ha a kinti szurkolók között nem lennének olyan ótvar állatok, hogy a kocsin levitt Roethlisbergert dobálják, de mivel Donald úgyis Pitt játékos volt (igaz Boyd is) így legalább van okom az NFC bajnoknak drukkolni. Igaz Mekvaj arca akkora lenne, mint Mahomes-é, de ez már csak ilyen.

Szerkesztette: Klaci79
több mint 4 éve
Reggio1914 Pittsburgh Steelers 1 453
Bates volt ha emlekeztek itt a konszenzus pick eselyes.....aztan jott Edmunds...kicsit sorszeru, hogy Hiltonnal menmek az SBbe most. Megerdemlik az a helyzet es amikor az elso felidoben az 1 yardoson 5 masodpercnel nem rugott a KC, sot.hivtak a.LOS moge arrogansan egy jatekot, azt mondtam igy nem erdemli meg a Chiefs...a karma ujbol jott...
Klemó
Második félidőben meg vagy a Cicusok védelme húzta be a kézit vagy a KC O olvadt le ennyire - nem tudtam megállapítani - , de momentuma nem volt Mahoéknak. Örülhettek, hogy hosszabbításra tudták menteni. Ingram nagyot ment, de kevés volt.
több mint 4 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 992
Bates volt ha emlekeztek itt a konszenzus pick eselyes.....aztan jott Edmunds...kicsit sorszeru, hogy Hiltonnal menmek az SBbe most. Megerdemlik az a helyzet es amikor az elso felidoben az 1 yardoson 5 masodpercnel nem rugott a KC, sot.hivtak a.LOS moge arrogansan egy jatekot, azt mondtam igy nem erdemli meg a Chiefs...a karma ujbol jott...
több mint 4 éve
tenorx 14 202 — fő libsi
Najee Harris & Diontae Johnson megy Mixon és Chase helyett a Pro Bowlba 😊
tenorx
ok meg sb be? ha jol sejtem.
gabor25
neem, gimis osztálykirándulásuk lesz..
sutianap
Igazából én azon gondolkoztam, hogy gabor lehet nem nézte, és később akarja visszanézni, én meg elbasztam itt. De aztán megnyugtattam magam, hogy ha nem akarsz eredményt tudni nem jössz fel egy NFL fórumra 😀
több mint 4 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 928 — capitaine du château de Vienne 1487
Najee Harris & Diontae Johnson megy Mixon és Chase helyett a Pro Bowlba 😊
tenorx
ok meg sb be? ha jol sejtem.
gabor25
neem, gimis osztálykirándulásuk lesz..

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
gabor25 Pittsburgh Steelers 5 242
Najee Harris & Diontae Johnson megy Mixon és Chase helyett a Pro Bowlba 😊
tenorx
ok meg sb be? ha jol sejtem.
több mint 4 éve
tenorx 14 202 — fő libsi
Najee Harris & Diontae Johnson megy Mixon és Chase helyett a Pro Bowlba 😊
több mint 4 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 928 — capitaine du château de Vienne 1487
Steelers Szurkoló vagyok, nem tom mi lesz a kezdő QB gyüvőre, micsináljak Klub

Az első részbenn nézzük aklubkultyúrt meg a hiztorit, elvégre is nem ebekharmincadja vagyunk.
A post-Bredsó
1. illetve még Bredsó, Bredsó megsérül ezér a cseréje játcik, nevezett Cliff Stoudt, az elejin hasít, de a szezon végére elfárad. Kiutálják, de Bredsó sosegyön vissza.
2. Nah rögtön mingyá rá kell húzni egy elsőköröst, nyilván ugyanúgy PO one-and-done pozícióból, ami azér gáz mert nehéz már 20 alatt kíváló kvalitás húzni, a rookie éveire kezdő. Minden elsőkörös aki kezdeni tud, kezdeni is fog, egyrészt nagy értéket öl bele a csapat, másrészt nincs olcsóbb megoldás ( hacsak nem tudsz lentebbi körben kezdőt húzni). Mark Malone próbálkozik 4 évig, 1 PO szereplés az első évba aztán semmi.
3. Ekkor elkeztük megtekerni, hozzunk QBt Lojziánából, mnt Bredsó (Bubby Brister) nézzünk valami kikukázott hátsóköröst (Steve Bono) hátha ettől föltámad az elsőkörösünk (Malone) - mongyuk még így is skerül POba jutni egyszer Blisterrl.
4. Oztàn nen variálunk megyünk tovább egy vadi új 3. karikással, Neil O'Donnel. És velemajdnem minden klappol, folyamatos rájátszás, csak blama a SBband, Larry Brown 2 IC-nel távozik. Ennek ellenére részünkről nyitott a folytatás, csak a Jets offerel minket így el is viszik egy gigaszerződéssel.
5. Jöjjön a tutti, építsünk föl egy QB-t, egy katasztrofálisan elbaszott, elutasított prémium szerződés utáni semmiből. Eleve egy év csúszás, mire kitaláljuk. Kordall Stewart érkezik a második körből, ű a Slash. És építünk, Csengéli, Mölörkei mindent odabszunk, kétszer be is jutunk...
6. De első körbe kell QBt, húzni, 25-ön jön Tommy Maddox és sérül, aztán vissza kipöcköli Stewartot de megint sérül
7. 1/11

Mija tanulság: PO csapat helyin QB-t húzni nem tutti bejövős, annál sokkal magasabbra kell menni, valahogy valueban szeretünk a mid-roundosainkkal tökölni, ott érezzük talán a legjobb értékarányt.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
Spy Pittsburgh Steelers 2 346
Szerintem érdekes, hogy resign, nem pedig retire.

Ugyanitt, én team Hunt vagyok.
tenorx
Miért lenne jobb Hunt, vagy épp Khan?
Ha egyikből GM lesz akkor a másik mindenképpen megy?
kittli
Nincs tuti recept, illetve mindkettőre van jó és rossz példa is. Hunt Football Junkie, Tomlinnal biztosan jól töltenék az időt, de mellé kell egy Kahn-szerű Capologist. Kahn meg az üzleti oldalt érti, az ügynökök észjárását és a pénzügyi döntéseket. Mellé egy Football Junkie kell, aki a futball-hoz ért jobban. Bár ez utóbbira azért van egy department+edzők. Olvastam olyan verziót, hogy mindkettőt elő tudnák léptetni, ha akarnák -persze nem tudom, mennyire lenne ez valódi előléptetés és nem csak névleges. Nem tudom, melyik tudná jobban megtanulni a másik szakterületét, mert GM-ként mindkettőhöz konyítani kell. De szerencsére nem is kell tudnom.

Szerkesztette: Spy
több mint 4 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 205 — Steelers fan
Tomit még elnéztem volna.
Ejj, de tré szezonvég ez így.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 4 éve
Reggio1914 Pittsburgh Steelers 1 453
Tom Brady is szögre akasztotta. Micsoda HoF class lesz az
polamalu
Kár, hogy ilyen fiatalon visszavonul... Még egy sikeres karrier is benne lehetett volna...
több mint 4 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 992
Akkor a 2027es HOF evfolyam 2 nevvel mar biztosan kezdodni fog. Brady is ugy dontott elvezi inkabb az eletet...
több mint 4 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 716 — Így remélem megfelelek nektek.....
Tom Brady is szögre akasztotta. Micsoda HoF class lesz az
polamalu
9 gyűrű ment nyugdíjba....
ThundersNFL
Már csak Rodgers hiányzik a "szentháromsághoz" 😲
több mint 4 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 19 771 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Tom Brady is szögre akasztotta. Micsoda HoF class lesz az
polamalu
9 gyűrű ment nyugdíjba....

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 4 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 282 — 毎日何かを学ぶ