San Francisco 49ers
58 feliratkozó
több mint 4 éve
Azért varrom Jimmy G nyakába a vereséget, mert ennél többet kell(ene) nyújtania, nem tud vezére lenni a támadósornak. Nem fejlődött szinte semmit mióta idejött. Amikor megérkezett hozott egy szintlépést a csapatnál, de nem látni előrelépést onnan. A mostani meccsen is lehetett látni a szemén több esetben is a zavart és az önbizalomhiányt. Miközben a semmiből előrelép pár év alatt egy Prescott, Lamar Jackson vagy fejlődik egy nagyot egy Allen, addig Jimmy marad ugyanaz, mint amikor idejött, jó-jó, de semmi több. Itt van Lance, de Ő még messze nem kész játékos, remélem ezek a TD-k elég önbizalmat adnak neki, hogy mire sorra kerül ne csak majd a lábaival tűnjön ki, mint Kaepernick annak idején, hanem passzolásban is legyen egy előrelépés a jelenlegi szinthez képest.pedig most tényleg odarakta magát, hogy legyen esélyünk a végén. persze az a fumble kegyetlen nagy agyfasz volt tőle. én inkább Shanny nyakába varrom nagy részben a tegnapi rettenetet.
Alabama Niners
Trey pedig előbb-utóbb a szezonban kezdő lesz szerintem.
több mint 4 éve
Azért varrom Jimmy G nyakába a vereséget, mert ennél többet kell(ene) nyújtania, nem tud vezére lenni a támadósornak. Nem fejlődött szinte semmit mióta idejött. Amikor megérkezett hozott egy szintlépést a csapatnál, de nem látni előrelépést onnan. A mostani meccsen is lehetett látni a szemén több esetben is a zavart és az önbizalomhiányt. Miközben a semmiből előrelép pár év alatt egy Prescott, Lamar Jackson vagy fejlődik egy nagyot egy Allen, addig Jimmy marad ugyanaz, mint amikor idejött, jó-jó, de semmi több. Itt van Lance, de Ő még messze nem kész játékos, remélem ezek a TD-k elég önbizalmat adnak neki, hogy mire sorra kerül ne csak majd a lábaival tűnjön ki, mint Kaepernick annak idején, hanem passzolásban is legyen egy előrelépés a jelenlegi szinthez képest.
több mint 4 éve
sztem meg sima zako CB nelkul, normannek horzsolodott a tudeje csoda lenne ha osszedrotoznak.mondjuk Warneré jogos PI volt 😊Valaki szóljon már oda az Öbölbe, hogy kellenek CB-k, már 10-15 éve ezt pofázom, főleg, most, hogy a DL már nem annyira karcos, mint eddig volt. Szarrá dobál minket bárki, lásd a Lions elleni garbage time, vagy a 37 mp-es Rodgers passzparádé ma hajnalban. A mai meccs megint Jimmy G-n ment el, az első félidőben nagyon vakon volt és a meccsvégi fumble és az abból kapott 3 pont (is) okozta a vereséget. Ennek ellenére aligha hiszem, hogy Lance tudná hozni azt a passz minőséget, mint JG. Tehát az idei szezon is egy vegyes hullámvasút lesz. A DB sort nem tudom hibáztatni, mert hogy basszak le egy rookiet, hogy szarrá szopatta Adams???Szerintem nem lehet csak Jimmyt hibaztatni a meccs kimeneteleert mert amugy rengeteg volt a drop is amit visszanezve nem latszott ugy hogy az ö hibaja lett volna. Tovabba amugy sokszor szepen mozog eladja a jatekot teljesen a masik iranyba az egyik TD nel ki is emeltek ezt a kommentatorok.
Alabama Niners
Ami nekem nagyon zavaro volt az a rengeteg PI. Az egyik legfajobb ami eletben is tartotta GB drive-t es TD lett a vege az amit Warnerre dobtak be. Kb semmi nem volt ott de ha meg azt is nezzük hogy ott volt a keze akkor ugyanebböl a szempontol a tamado is lökdöste Warnert tehat tamado PI is lehetne. Amit itt PI zaszlo dobalassal lemüveltek mindket oldalra a meccsen a zebrak szörnyü volt...
Petey szokta mondani "buzi foci"...
Kenny91
Lenoirra annyi a felróni való, hogy a TD ami mögé lett beszerkesztve, ott senki nem volt előtte és tudhatta volna, hogy menjen még hátrébb. így az vagy pick vagy incomplete passz ha oda megy. rookie a srác, de ő jó lesz.
Norman a kórházban töltötte az éjszakát, vért köpött. jól van, minden teszt negatív.
amit ne vágok, hogy az ilyen hulladékok mint Dontae Johnson mit keresnek még itt?
1000 sebből vérzett mindenki, 1 dolog van amire büszkék lehetnek, az pedig a küzdés.
HA kicsit lepörgeti Jimmy az utolsó playnél az órát, volt még 12 mp akkor win. Ha Juci engedi hogy levigyék az 1 yardoson, akkor win..sok a ha, ebből kell építkezni. vasárnap Hawks, nem akarnak 1-3-mal állni, kegyetlen lesz.
petey
f@szkalap shermant mar reg meg kellett volna gyozni valahogy, mert sajnos tradere meg nincs municio...
Szerkesztette: gaborik
| nincs itt semmi beszoptad |
több mint 4 éve
mondjuk Warneré jogos PI volt 😊Valaki szóljon már oda az Öbölbe, hogy kellenek CB-k, már 10-15 éve ezt pofázom, főleg, most, hogy a DL már nem annyira karcos, mint eddig volt. Szarrá dobál minket bárki, lásd a Lions elleni garbage time, vagy a 37 mp-es Rodgers passzparádé ma hajnalban. A mai meccs megint Jimmy G-n ment el, az első félidőben nagyon vakon volt és a meccsvégi fumble és az abból kapott 3 pont (is) okozta a vereséget. Ennek ellenére aligha hiszem, hogy Lance tudná hozni azt a passz minőséget, mint JG. Tehát az idei szezon is egy vegyes hullámvasút lesz. A DB sort nem tudom hibáztatni, mert hogy basszak le egy rookiet, hogy szarrá szopatta Adams???Szerintem nem lehet csak Jimmyt hibaztatni a meccs kimeneteleert mert amugy rengeteg volt a drop is amit visszanezve nem latszott ugy hogy az ö hibaja lett volna. Tovabba amugy sokszor szepen mozog eladja a jatekot teljesen a masik iranyba az egyik TD nel ki is emeltek ezt a kommentatorok.
Alabama Niners
Ami nekem nagyon zavaro volt az a rengeteg PI. Az egyik legfajobb ami eletben is tartotta GB drive-t es TD lett a vege az amit Warnerre dobtak be. Kb semmi nem volt ott de ha meg azt is nezzük hogy ott volt a keze akkor ugyanebböl a szempontol a tamado is lökdöste Warnert tehat tamado PI is lehetne. Amit itt PI zaszlo dobalassal lemüveltek mindket oldalra a meccsen a zebrak szörnyü volt...
Petey szokta mondani "buzi foci"...
Kenny91
Lenoirra annyi a felróni való, hogy a TD ami mögé lett beszerkesztve, ott senki nem volt előtte és tudhatta volna, hogy menjen még hátrébb. így az vagy pick vagy incomplete passz ha oda megy. rookie a srác, de ő jó lesz.
Norman a kórházban töltötte az éjszakát, vért köpött. jól van, minden teszt negatív.
amit ne vágok, hogy az ilyen hulladékok mint Dontae Johnson mit keresnek még itt?
1000 sebből vérzett mindenki, 1 dolog van amire büszkék lehetnek, az pedig a küzdés.
HA kicsit lepörgeti Jimmy az utolsó playnél az órát, volt még 12 mp akkor win. Ha Juci engedi hogy levigyék az 1 yardoson, akkor win..sok a ha, ebből kell építkezni. vasárnap Hawks, nem akarnak 1-3-mal állni, kegyetlen lesz.
több mint 4 éve
Valaki szóljon már oda az Öbölbe, hogy kellenek CB-k, már 10-15 éve ezt pofázom, főleg, most, hogy a DL már nem annyira karcos, mint eddig volt. Szarrá dobál minket bárki, lásd a Lions elleni garbage time, vagy a 37 mp-es Rodgers passzparádé ma hajnalban. A mai meccs megint Jimmy G-n ment el, az első félidőben nagyon vakon volt és a meccsvégi fumble és az abból kapott 3 pont (is) okozta a vereséget. Ennek ellenére aligha hiszem, hogy Lance tudná hozni azt a passz minőséget, mint JG. Tehát az idei szezon is egy vegyes hullámvasút lesz. A DB sort nem tudom hibáztatni, mert hogy basszak le egy rookiet, hogy szarrá szopatta Adams???Szerintem nem lehet csak Jimmyt hibaztatni a meccs kimeneteleert mert amugy rengeteg volt a drop is amit visszanezve nem latszott ugy hogy az ö hibaja lett volna. Tovabba amugy sokszor szepen mozog eladja a jatekot teljesen a masik iranyba az egyik TD nel ki is emeltek ezt a kommentatorok.
Alabama Niners
Ami nekem nagyon zavaro volt az a rengeteg PI. Az egyik legfajobb ami eletben is tartotta GB drive-t es TD lett a vege az amit Warnerre dobtak be. Kb semmi nem volt ott de ha meg azt is nezzük hogy ott volt a keze akkor ugyanebböl a szempontol a tamado is lökdöste Warnert tehat tamado PI is lehetne. Amit itt PI zaszlo dobalassal lemüveltek mindket oldalra a meccsen a zebrak szörnyü volt...
Petey szokta mondani "buzi foci"...
több mint 4 éve
Valaki szóljon már oda az Öbölbe, hogy kellenek CB-k, már 10-15 éve ezt pofázom, főleg, most, hogy a DL már nem annyira karcos, mint eddig volt. Szarrá dobál minket bárki, lásd a Lions elleni garbage time, vagy a 37 mp-es Rodgers passzparádé ma hajnalban. A mai meccs megint Jimmy G-n ment el, az első félidőben nagyon vakon volt és a meccsvégi fumble és az abból kapott 3 pont (is) okozta a vereséget. Ennek ellenére aligha hiszem, hogy Lance tudná hozni azt a passz minőséget, mint JG. Tehát az idei szezon is egy vegyes hullámvasút lesz. A DB sort nem tudom hibáztatni, mert hogy basszak le egy rookiet, hogy szarrá szopatta Adams???
több mint 4 éve
Körömrágós volt, DeMeconak csak 1 dolga lett volna a végén 38 mp alatt. kettőzni Adamset. szép volt.
több mint 4 éve
Fasza mert Sermon meg vakon van, igy nem lesz szét futva a GB...Végül is lesz ma Mitchell?nem, out
Steve Ribbed
petey
“Hogy mindenki értse őket, ők az NFL Liverpool szurkolói. A 49ers bagázs egy kibírhatatlan népség, főleg mikor megy nekik a szekér.” (Chester)
több mint 4 éve
Végül is lesz ma Mitchell?
“Hogy mindenki értse őket, ők az NFL Liverpool szurkolói. A 49ers bagázs egy kibírhatatlan népség, főleg mikor megy nekik a szekér.” (Chester)
több mint 4 éve
Mitchell edzett, nála 50-50, szerintem be lesz öltözve.Sermon és Mitchell hamarosan visszatérhet, de igazából mindegy is, ki a RB, plusz ott van még egy futó Deebo néven.Mitchell valószínűleg nem fog játszani. Persze szokás azt mondogatni, hogy Shanny rendszerében mindegy, hogy ki a RB, de ha az 5 futóból 4 kiesik, és az 5. is agyrázkódás protokoll alatt van, azért az elég szar helyzet.
Domifather
Viszont hátha ez azt triggereli, hogy Lance kicsit nagyobb szerepet kap majd, hogy növeljék vele a fenyegetést a földön.
Niner Empire
több mint 4 éve
és akkor majd még Deebo, hogy őt is ledaráltassuk a futógépezetben... remek kilátások 😀Sermon és Mitchell hamarosan visszatérhet, de igazából mindegy is, ki a RB, plusz ott van még egy futó Deebo néven.Mitchell valószínűleg nem fog játszani. Persze szokás azt mondogatni, hogy Shanny rendszerében mindegy, hogy ki a RB, de ha az 5 futóból 4 kiesik, és az 5. is agyrázkódás protokoll alatt van, azért az elég szar helyzet.
Domifather
Viszont hátha ez azt triggereli, hogy Lance kicsit nagyobb szerepet kap majd, hogy növeljék vele a fenyegetést a földön.
Niner Empire
több mint 4 éve
Sermon és Mitchell hamarosan visszatérhet, de igazából mindegy is, ki a RB, plusz ott van még egy futó Deebo néven.Mitchell valószínűleg nem fog játszani. Persze szokás azt mondogatni, hogy Shanny rendszerében mindegy, hogy ki a RB, de ha az 5 futóból 4 kiesik, és az 5. is agyrázkódás protokoll alatt van, azért az elég szar helyzet.
Domifather
Viszont hátha ez azt triggereli, hogy Lance kicsit nagyobb szerepet kap majd, hogy növeljék vele a fenyegetést a földön.
több mint 4 éve
Cserében jött Jacques Patrick, neki nincs elit sebessége, viszont egy nagy test.
több mint 4 éve
Sermon concussion protokoll alatt van, de nincs nyaksérülése szerencsére.Hasty sem lesz bevethető, csak a szokásos "high ankle sprain".Sermon és Mitchell hamarosan visszatérhet, de igazából mindegy is, ki a RB, plusz ott van még egy futó Deebo néven.
Csóró Sermon első futásából egyből agyrázkódás lett, így az ő játéka is kérdéses.
Maradt Mitchell, ha jól számolom, meg a gyakorlócsapatos noname arcok. Ez így azért elég kemény.
Niner Empire
A védelem meg nagyszerűen nézett ki, főleg Lenoir játszott kitűnően pár hibától eltekintve.
Nyilván megint kidőlt pár emberke, de ez még messze nem komoly, szerintem a feladat teljesítve lett, jöhet a Packs, akik meg remélhetőleg visszatérnek első heti csodás formájukhoz
Domifather
Mitchell pedig day to day, kicsit sajog a válla.
Hasty sanszosan megy Givens mellé IR-re, minimum 1 hónap kiesés.
több mint 4 éve
Hasty sem lesz bevethető, csak a szokásos "high ankle sprain".Sermon és Mitchell hamarosan visszatérhet, de igazából mindegy is, ki a RB, plusz ott van még egy futó Deebo néven.
Csóró Sermon első futásából egyből agyrázkódás lett, így az ő játéka is kérdéses.
Maradt Mitchell, ha jól számolom, meg a gyakorlócsapatos noname arcok. Ez így azért elég kemény.
Niner Empire
A védelem meg nagyszerűen nézett ki, főleg Lenoir játszott kitűnően pár hibától eltekintve.
Nyilván megint kidőlt pár emberke, de ez még messze nem komoly, szerintem a feladat teljesítve lett, jöhet a Packs, akik meg remélhetőleg visszatérnek első heti csodás formájukhoz
több mint 4 éve
Hasty sem lesz bevethető, csak a szokásos "high ankle sprain".Csóró Sermon első futásából egyből agyrázkódás lett, így az ő játéka is kérdéses.
Maradt Mitchell, ha jól számolom, meg a gyakorlócsapatos noname arcok. Ez így azért elég kemény.
több mint 4 éve
Kemény volt, de a következő héten már a GB jön hozzánk. 😊Az elmúlt év után szokatlan volt, hogy lehoztunk egy meccset turnover nélkül (az első 10 percet nem láttam).
több mint 4 éve
Grat, jó kis trap gém volt 😊
több mint 4 éve
Banks, Moseley inaktiv...mennyivel esszerubb lett volna asante samuelt hozni cb-nek.
| nincs itt semmi beszoptad |
több mint 4 éve
Ligaszinten évek óta tapasztalható jelenség szerintem, hogy egyre kevesebbet fújnak be, segítik a támadókat. Most is volt olyan a Red Zone channelen, hogy néztem, hogy leszakad az edge feje, látom, hogy szép a TD, de úgyis megy vissza holding miatt. AztánCsak így meg nem sok értelme van. Akkor mondják azt, hogy nincs olyan, hogy offensive holding. Vagy tegyék challenge-elhetővé (tudom, tudom a PI-nál se jött be)Oscar bácsia sárga csak nem gyütt
Wyatt
több mint 4 éve
Ligaszinten évek óta tapasztalható jelenség szerintem, hogy egyre kevesebbet fújnak be, segítik a támadókat. Most is volt olyan a Red Zone channelen, hogy néztem, hogy leszakad az edge feje, látom, hogy szép a TD, de úgyis megy vissza holding miatt. Aztán 