Seattle Seahawks
62 feliratkozó
több mint 11 éve
Ahogy a szezon közepén írtam nektek, az elmúlt évtizedből most hiszek egyedül igazán a címvédésben és egy csodával határos esetet leszámítva (ami nem is következett be 😊 ), nagyon szurkolok nektek.Öröm nézni ezt a védelmet! És ezt az egységet tökéletesen kiegészítő Offense-t is! Defense wins the Championship! Ahogy 2008-ban nem láttam, hogy lehetne legyőzni a Steelers védelmét és ezáltal a csapatot, úgy most sem látom. Annyival vonal feletti színvonalat nyújt, hogy az szinte kompenzálhatatlan. Kb 100%-os játék kellene az ellenféltől, ez pedig ugyebár közel lehetetlen. Ez nem azt jelenti, hogy egy-egy alkalommal, ne lehetne pontokat tenni a táblára, akár vezetni a Seahawks ellen, de ekkor jön ez az Offense, amely amikor kell, akkor ugyanúgy felteszi a pontokat. Tökéletesen kihasználja a Defense által biztosított előnyöket. A szememben ilyen egy igazi bajnokcsapat. Az elmúlt 10 évből a 2 legkedvesebb SB-győztes a 08-as Steelers és a tavalyi és remélhetőleg idei Hawks. (Mondom ezt úgy, hogy ebben a periódusban volt még Steelers siker, de ott csak jól jött ki a lépés) Én ezt a 2 csapatot éreztem olyannak, hogy no brainer choice-ként rá tudtam volna vágni, hogy melyik az NFL abszolút kiemelkedő legjobb csapata. A többinél volt 2-3 kiemelkedően jó és abból nyert az egyik. De 08-ban, tavaly és idén nálam egyértelmű és kizárólagos legjobb van.
Szóval remélem, behúzzátok a másodikat is! 😊

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 11 éve
Na ezt összehoztuk. Kancellár egy állat!! Bizakodó vagyok és várom az elődöntőt,remélem a Green bay jön. Lynch mai gyengébb teljesítményét nem csak a jó Phanters #D ben látom. Az a rókázás elég csunya volt 😀
több mint 11 éve
Simon szar. Sweezey szar. Britt minosithetetlen. Ez a három játékos szégyen.undisputedlyCsak ez a 3 szar az még mindig igen jó arány szerintem. 😊 Maxwell egyébként visszatérhet jövőhéten? Elkéne...
több mint 11 éve
Simon szar. Sweezey szar. Britt minosithetetlen. Ez a három játékos szégyen.undisputedlyMármint sima W, elsőként 9 év óta címvédőként 😀
De jó meccs volt...

több mint 11 éve
Simon szar. Sweezey szar. Britt minosithetetlen. Ez a három játékos szégyen.
több mint 11 éve
Az eredmenykovetot kihagyom, jó szurkolast. Reméljük jól jövünk ki a pihenő hétről. Nem lenne jó úgy bealudni, mint tette a Pats.Go Hawks!
több mint 11 éve
www.nfl.com/news/story/0ap3000000456017/article/seahawks-to-make-russell-wilson-highestpaid-qb?campaign=Twitter_atnSzó se róla, valóban top qb-vá vált nagyon gyorsan, de szerintem legjobban fizetetté tenni túlzás. Nagyon jól jött neki ez a run heavy offense Lynch-csel az élen, továbbá a top1 defense. Szerintem azért Rodgers azért még eléggé Wilson felett van, nála nem kéne többet kapnia.
Wilson állítólag a legjobban fizetett QB lesz a szezon után.empty taxi
több mint 11 éve
Ugyanez. Sőt, korábban láttam több hazai vagy szomszédos országbeli jelet, ami azóta eltűnt. Nekem a 19 ezer összes regisztráció is nagyon kevésnek tűnik.Helló mindenki, egy apró kérdésem lenne. Az imin térképen ( imin.seahawks.com/#) a kis helyzetjelölő nyilacska miért nem marad meg? Próbálkozott más is rajtam kívül ezzel? (bocsi ha már volt kérdés)ScarecrowÉn is bejelöltem magam, még sem látom most. Nem tudom miért.Sebii
“George is having the off-season of his life, because it’s the only one he has ever really had,” Carroll said of Fant.
több mint 11 éve
Leave no doubt! GO HAWKS!
Gyerekként azt mondtam anyámnak ha felnövök, rocksztár leszek. Anyám erre azt mondta: "Fiam, a kettő együtt nem megy!"
több mint 11 éve
Nem kell ennyire leírni a Phanterst. Ellenünk sose voltak szarok. Nyernünk kell nem vitás,de a PO-ban egyik meccsünket sem tudom már ülve végig nézni. Mindenkinek jó meccsnézést és GO HAWKS!!
több mint 11 éve
Nem tudom srácok ti hogy vagytok vele, de én már nem bírok magammal. Kezdődjön már!SebiiKemény, én se bírok magammal, pedig a mi meccsünk kezdődik hamarabb. 😀
több mint 11 éve
Egyébként kicsit tartok a meccstől. Akkora esélyesek vagyunk mindenhol, hogy itt csak veszíthetünk. Persze egy impresszív teljesítménnyel elég komoly fejvakarásra késztetnénk a következő ellenfelet.Sebiiszerintem a hétvégén ez az egy meccs, ami nem kétesélyes. a panthers az arizona ellen sem volt túl meggyőző.
több mint 11 éve
Bármennyire is szeretem Brownert, nem tudok a Patsnek szurkolni. Főleg úgy, hogy a Ravens a 2. kedvencem az AFC-ből a Browns után, de nekik sajnos nem nagyon lehet szurkolni a PO-ban. 😀Nem tudom srácok ti hogy vagytok vele, de én már nem bírok magammal. Kezdődjön már!SebiiLesz még egy pikáns Ravens-Pats is, ahol lehet Brownernek drukkolni. Lassan vége a szezonnak, ki kell élvezni.undisputedly
Egyébként kicsit tartok a meccstől. Akkora esélyesek vagyunk mindenhol, hogy itt csak veszíthetünk. Persze egy impresszív teljesítménnyel elég komoly fejvakarásra késztetnénk a következő ellenfelet.
több mint 11 éve
Nem tudom srácok ti hogy vagytok vele, de én már nem bírok magammal. Kezdődjön már!SebiiLesz még egy pikáns Ravens-Pats is, ahol lehet Brownernek drukkolni. Lassan vége a szezonnak, ki kell élvezni.
több mint 11 éve
Nem tudom srácok ti hogy vagytok vele, de én már nem bírok magammal. Kezdődjön már!
több mint 11 éve
www.nfl.com/news/story/0ap3000000456017/article/seahawks-to-make-russell-wilson-highestpaid-qb?campaign=Twitter_atnKét gyűrűvel megérdemelné 😊
Wilson állítólag a legjobban fizetett QB lesz a szezon után.empty taxi
több mint 11 éve
Wilson állítólag a legjobban fizetett QB lesz a szezon után.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 11 éve
Helló mindenki, egy apró kérdésem lenne. Az imin térképen ( imin.seahawks.com/#) a kis helyzetjelölő nyilacska miért nem marad meg? Próbálkozott más is rajtam kívül ezzel? (bocsi ha már volt kérdés)ScarecrowÉn is bejelöltem magam, még sem látom most. Nem tudom miért.
több mint 11 éve
Helló mindenki, egy apró kérdésem lenne. Az imin térképen ( imin.seahawks.com/#) a kis helyzetjelölő nyilacska miért nem marad meg? Próbálkozott más is rajtam kívül ezzel? (bocsi ha már volt kérdés)
több mint 11 éve
Miért, ismert a sérüléseiről? 😀Moeaki összeszedett egy kisebb sérülést edzésen. Meccsnapon dől el,hogy játszhat-e.undisputedlyEz milyen meglepő. 😊ulpianus
GAME DAY BABY!
több mint 11 éve
Moeaki összeszedett egy kisebb sérülést edzésen. Meccsnapon dől el,hogy játszhat-e.undisputedlyEz milyen meglepő. 😊

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 11 éve
Seahawks survey (We asked 11 Seahawks the stuff you might want to know, and here’s how they voted.)seattletimes.com/html/seahawks/2025408583_seahawkssurvey09xml.html#_ga=1.255022475.289554503.1420874697
Most likely to get yelled at by a coach
1) Ricardo Lockette (8)
Biggest prankster
1) Pete Carroll (6)
Most likely to be a coach some day
1) Earl Thomas (5)
több mint 11 éve
Seahawks’ defense is in the discussion of best ever in NFL historyseattletimes.com/html/seahawks/2025408518_seahawksdefensemainbar09xml.html
Persze nehéz összehasonlítani különböző korokat és nyilván nem a valaha volt legjobb védelem a Seahawksé, de a top 5-ben van (3 éves periódusban).
több mint 11 éve
Bam Bam Kam fantázianévre hallgató, őrületesen guszta pulykacomb, aminek 10 dolcsiba kóstál adagja, és mindegyiken szerepel a névadó Kam Chancellor száma, a 31-es is
több mint 11 éve
Gyerekként azt mondtam anyámnak ha felnövök, rocksztár leszek. Anyám erre azt mondta: "Fiam, a kettő együtt nem megy!"