Seattle Seahawks

60 feliratkozó

több mint 10 éve
Josszi San Francisco 49ers Nevada Wolf Pack 3 305
Ez valóban magyar mentalitás...Coltsfan2007
Mivel én is nagy hive vagyok a fenntnevezett mentalitásnak, engedelmeddel, eképpen szólítanálak meg:
Legalább az első 10 bejegyzést a választott csapatodhoz írd, Gyökér!
Látod-látod , itt a baj...
A valakinek dolgozni is kell nem megnyilvánulás volt , csak annyi , hogy most tudok válaszolni , mivel eddig dolgoztam , most értem haza , és most írok... Nem volt mögötte semmi , csak egy tény közlése.
Harlequin
Én most büfögtem, mert nemrég ettem és vélhetően szarni is fogok...persze nem a 9ers topicba, mert én kútúr ember vagyok, ráadásul mentalitással! Nem úgy mint te, aki szexuálpszichológus - ezt a Popo magazinból a képregényből és a szindrómádból fejtettem vissza.
Feri
Valójában böktem volna neked egy hüvelykujjat (tudom milyen fontos neked az elismerés) de ezzel a személyeskedéssel mindent elrontottál:
...Esetleg idén a Hox 12. helyre sorolása... Helmut Zimmer
most mehetek a bohócunkhoz terápiára...12
Ez igen. Leosztottad a népet, mint Alekosz a való világban. 😀 😀 Pohár egyik kézben, másik kéz Napóleon tartásban a hátad mögött. Remélem ez is megvolt. 😀peterk2005
HELMUT TO FOLOSLEGESEN BESZELT. Azt hiszem, hogy kellene nyitni egy kulon topicot egymas es egymas jatekosainak a savazasahoz, mert ez itt mar rohadt zavaro.endorphyn
háát, lehetne egy gumiszobás savazó fikázó..

The Amazing Racoon
több mint 10 éve
GeriHawk Seattle Seahawks 62 — 12#
Hát mi van itt emberek? 😊 Hosszú évek után ma ért először negatív megjegyzés amiatt, hogy seahawksos dolgot viselek. Két srác sétált el mellettem a Corvin sétányon és miután már méterekkel elhagytak volt olyan bátor és egyenes az egyik, hogy jó hangosan megjegyezze, hogy: Úgyis kiszoptok, úgyis kiszoptok!
Ilyen érzés egy sikeres csapatnak szurkolni? 😉 Esetleg valaki magára ismert? 😀
több mint 10 éve
Josszi San Francisco 49ers Nevada Wolf Pack 3 305
Ez valóban magyar mentalitás...Coltsfan2007
Mivel én is nagy hive vagyok a fenntnevezett mentalitásnak, engedelmeddel, eképpen szólítanálak meg:

Legalább az első 10 bejegyzést a választott csapatodhoz írd, Gyökér!


Látod-látod , itt a baj...
A valakinek dolgozni is kell nem megnyilvánulás volt , csak annyi , hogy most tudok válaszolni , mivel eddig dolgoztam , most értem haza , és most írok... Nem volt mögötte semmi , csak egy tény közlése.
Harlequin
Én most büfögtem, mert nemrég ettem és vélhetően szarni is fogok...persze nem a 9ers topicba, mert én kútúr ember vagyok, ráadásul mentalitással! Nem úgy mint te, aki szexuálpszichológus - ezt a Popo magazinból a képregényből és a szindrómádból fejtettem vissza.

Feri
Valójában böktem volna neked egy hüvelykujjat (tudom milyen fontos neked az elismerés) de ezzel a személyeskedéssel mindent elrontottál:
...Esetleg idén a Hox 12. helyre sorolása... Helmut Zimmer
most mehetek a bohócunkhoz terápiára...12
Undi? ez valami Dr. Jekyl Mr. Hyde nálad? vagy csak skizoid karakter vagy? 😀

The Amazing Racoon
több mint 10 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 713 — SuperBowl Champions 2013/2014
Engem jobban érdekel, hogy lesz e havas SB 😊rantotthus
Abból a szempontból nem lenne jó,hogy kb 50 évente találkozik egy ilyen, történeti mércével mérve is kiemelkedően jó O#, egy hasonlóan jó D#-vel.
Nem tudom tudjátok-e,de a '85-ös Bears volt azt hiszem az utolsó D# amelyik pontokban,yardban és szerzettlabdákban is nyerte az alapszakaszt. Legalábbis ezt olvastam valahol 😊

Szóval egy bizonyos szempontból jó lenne látni egy ilyen összecsapást,de őszintén megmondom, nekem ez a 9ers-Hawks felért egy mini-döntővel.
A szememben annyival erősebb nem csak a West, de maga az NFC is,hogy ez az epic, forgatókönyvekbe illő győzelem már kvázi lezárta a szezont. Bőven nem is "pörgök" olyan szinten az SB miatt, mint ami előző héten volt.
több mint 10 éve
rantotthus Seattle Seahawks 261
Engem jobban érdekel, hogy lesz e havas SB 😊
több mint 10 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 523 — JAFL Tampa GM
Uuuupsz gondoltam átnézek irigykedve a SB-t játszó csapatok topicjába mert a miénkben már meguntam Sobri "Brady kiégett, Tebow 3 SB-t nyert volna már a csapattal" mantráját de szomorkodva látom, hogy néhányan megirigyelték Sherman hétvégi one man showját😊
A végén még ustawka is lesz.
több mint 10 éve
endorphyn Seattle Seahawks 1 850 — Seahawk Royal Guard
Ez valóban magyar mentalitás...Coltsfan2007
Mivel én is nagy hive vagyok a fenntnevezett mentalitásnak, engedelmeddel, eképpen szólítanálak meg:
Legalább az első 10 bejegyzést a választott csapatodhoz írd, Gyökér!
Látod-látod , itt a baj...
A valakinek dolgozni is kell nem megnyilvánulás volt , csak annyi , hogy most tudok válaszolni , mivel eddig dolgoztam , most értem haza , és most írok... Nem volt mögötte semmi , csak egy tény közlése.
Harlequin
Én most büfögtem, mert nemrég ettem és vélhetően szarni is fogok...persze nem a 9ers topicba, mert én kútúr ember vagyok, ráadásul mentalitással! Nem úgy mint te, aki szexuálpszichológus - ezt a Popo magazinból a képregényből és a szindrómádból fejtettem vissza.
Feri
Valójában böktem volna neked egy hüvelykujjat (tudom milyen fontos neked az elismerés) de ezzel a személyeskedéssel mindent elrontottál:
...Esetleg idén a Hox 12. helyre sorolása... Helmut Zimmer
most mehetek a bohócunkhoz terápiára...12
Ez igen. Leosztottad a népet, mint Alekosz a való világban. 😀 😀 Pohár egyik kézben, másik kéz Napóleon tartásban a hátad mögött. Remélem ez is megvolt. 😀peterk2005
HELMUT TOK FOLOSLEGESEN BESZELT. Azt hiszem, hogy kellene nyitni egy kulon topicot egymas es egymas jatekosainak a savazasahoz, mert ez itt mar rohadt zavaro.

-- TIME I'AM! --
több mint 10 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 596 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ez valóban magyar mentalitás...Coltsfan2007
Mivel én is nagy hive vagyok a fenntnevezett mentalitásnak, engedelmeddel, eképpen szólítanálak meg:
Legalább az első 10 bejegyzést a választott csapatodhoz írd, Gyökér!
Látod-látod , itt a baj...
A valakinek dolgozni is kell nem megnyilvánulás volt , csak annyi , hogy most tudok válaszolni , mivel eddig dolgoztam , most értem haza , és most írok... Nem volt mögötte semmi , csak egy tény közlése.
Harlequin
Én most büfögtem, mert nemrég ettem és vélhetően szarni is fogok...persze nem a 9ers topicba, mert én kútúr ember vagyok, ráadásul mentalitással! Nem úgy mint te, aki szexuálpszichológus - ezt a Popo magazinból a képregényből és a szindrómádból fejtettem vissza.
Feri
Valójában böktem volna neked egy hüvelykujjat (tudom milyen fontos neked az elismerés) de ezzel a személyeskedéssel mindent elrontottál:
...Esetleg idén a Hox 12. helyre sorolása... Helmut Zimmer
most mehetek a bohócunkhoz terápiára...12
Ez igen. Leosztottad a népet, mint Alekosz a való világban. 😀 😀 Pohár egyik kézben, másik kéz Napóleon tartásban a hátad mögött. Remélem ez is megvolt. 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Ginola Seattle Seahawks 136
Aki tud valami új infót Harvinnal kapcsolatban az irja majd le ide 😊,köszi!Stopyt
Did not practice
WR Doug Baldwin (hip)
RB Marshawn Lynch (knee)
DT Brandon Mebane (ankle)

Full participation
WR Percy Harvin (concussion)

Jermaine Kearse stepped in at flanker for Baldwin; Robert Turbin and Christine Michael split the reps at running back with Lynch out; and Clinton McDonald filled in at nose tackle for Mebane.


Percy Újra a fedélzeten 😉

több mint 10 éve
12 Seattle Seahawks 291 — Minimum 3 karakter!
Ez valóban magyar mentalitás...Coltsfan2007
Mivel én is nagy hive vagyok a fenntnevezett mentalitásnak, engedelmeddel, eképpen szólítanálak meg:

Legalább az első 10 bejegyzést a választott csapatodhoz írd, Gyökér!


Látod-látod , itt a baj...
A valakinek dolgozni is kell nem megnyilvánulás volt , csak annyi , hogy most tudok válaszolni , mivel eddig dolgoztam , most értem haza , és most írok... Nem volt mögötte semmi , csak egy tény közlése.
Harlequin
Én most büfögtem, mert nemrég ettem és vélhetően szarni is fogok...persze nem a 9ers topicba, mert én kútúr ember vagyok, ráadásul mentalitással! Nem úgy mint te, aki szexuálpszichológus - ezt a Popo magazinból a képregényből és a szindrómádból fejtettem vissza.

Feri
Valójában böktem volna neked egy hüvelykujjat (tudom milyen fontos neked az elismerés) de ezzel a személyeskedéssel mindent elrontottál:
...Esetleg idén a Hox 12. helyre sorolása... Helmut Zimmer
most mehetek a bohócunkhoz terápiára...

több mint 10 éve
Josszi San Francisco 49ers Nevada Wolf Pack 3 305
Aki akar egy kis belsős infót a meccsről 😛
Soundfx, gyönyörűen hallani,hogy a 4. kísérlet előtt Hau a szél miatt nem akarta elrúgni, majd PC-Bevell és RW megbeszélik,hogy hardcountra próbáljuk meg beugratni a friscót, ami meg is történt, így ingyen játék volt a TD :
undisputedly
Hau mondjon le! 😀
akkor mentem ki a konyhába cigizni, hogy na max FG vagy punt lesz, és látom a telómon hogy tocuhdown.. hát kiesett a számból majdnem a bláz

The Amazing Racoon
több mint 10 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 713 — SuperBowl Champions 2013/2014
3.Azért mert 10 éve követem a sportágat és feljött rám a nálamnál jobban értők cikkeiből egy valagnyi információ, az még nem tesz szakértővé,de talán jobb képem van a játékról mint aki 1 vagy 2 éve elvétve követi a játékot.
undisputedly
Ezzel csak az a baj, h én még emlékszem arra - amikor ezek szerint még csak 1-2 éve követve a játékot - is hasonló stílusban hirdetted az igét, csak akkor még a Pats topicban 😛Szesze
Hazudsz 😊
Tudod miért bizonyítom egyszerűen? 😊
Azért mert az első 3 évben más acc névvel voltam 😉

Továbbiakban csak PM-ben válaszolok(vagy ott sem) személyes üzenetekre.
több mint 10 éve
Szlartibartfaszt Indianapolis Colts Ole Miss Rebels 53
Kollega Úr!

Tavaly javasoltam a barátságosabb légkört, amikor látszott, hogy durva a rivalizálás... akkor azt kaptam, hogy a szurkapiszka belefér...szóval szurkapiszka belefér!
Én beláttam, kicsit izélni, kicsit szűznek maradni nem nagyon lehet!
Mind elmondjuk, hogy ez csak egy játék, de valójában hanyan gondoljuk komolyan? Erre is meg kell érni! Én nagyon sokáig reflexből mondtam, pedig sokkal többet jelent, annyira sokat, hogy vén fejjel beiratkoztam az egyetemre, hogy edző lehessek. Gyerekekkel foglalkozom. Nekem ez már inkább tényleg játék, de a legtöbb kicsiknek már nem az -az apukáknak pláne nem az!

Ez egy durva rivalizálás, ami nem hoz közelebb!
Talán 2007 óta vagyok a fórumon! Nekem Petey volt az egyik legjobb haverom itt. Éppen nem érdekelt, hogy ellenfél szurkolója, Kandót is nagyon kedveltem. Petey első beírása is az volt felém, hogy mekkora verést kapunk a Monster parkban. De ez vicces volt, és végülis segített -helyet kerestem, mert a SF-be uitaztam, és Sea at Frisco meccsre.
Akkoriban a Hox topic volt Endo, Brax, Mad, 12, Attila, és én. A Niners Petey és Kando, Hollywood.
Ment az ugratás, de nem volt ez! Kb. olyan volt, mint a Fins Bills fanok viszonya.
Mi a hox fanok egymással többet veszekedtünk, mint odaát. Meg nálunk sosem volt vezér szurkolkó, itt mindig mindenki elmondhatta a f@szságait.
Akkoriban az NFC west volt a Beggars Banquet, csak gyenge gárdák voltak. A hox azért ment a rájászásba, hogy kiessen.

Ma két Top 5 gárda, és ott a Cards is!
És szétfújt minket ez a nagy rivalizálás,főleg a tavalyi Seattlei meccs volt a fordulópont. Aztán a mi kis civakodó topicunkat is összehozta az élet. A Carroll féle draftok minősítése, RW hátdesokkal rosszabb, mint Luck, és RG3, demég CK, és Tannehill is jobb story. Esetleg idén a Hox 12. helyre sorolása.
Én ezekkel elvagyok, legalább írnak rólunk. Szerintem Endo is elvan, Brax röhög, de pl. Undi az utóbbin rendesen felkúrta magát!

Ha már a szakmaiságot kéred számon, meg megy ez a 10 millió szövetségi kapitány országa, mindenki jobban értett a drafthoz, mint PC! Az a PC, akinek az egyetemen évről évre kipakolták a csapatát, és kezdhette előről!

Megjött és megnyerte a csoportot,megverte SP-t és a regnáló bajnokot a Holmgren féle csapat romjaival. Akkor ment a hirig, hogy 7-9 es csapat miért játszhat otthon.
PC szemétdombot vett át, nem volt nagyon épkézláb játékosa. Megjött Jim, kezdődött a namajdnamost! És igen a Jim féle Niners, ami egyébként nem Harb csapata, ahogy a Steelers sem Tomliné, dominált 1 évig. A Niners éveken át annyira alul teljesített egy P. Willissel, egy Cowboy-val/vel, egy VD-vel, egy Alex Smithel, hogy gyönyörű draft helyeken simán tudtatok további remek játékosokat húzni. A Niners gerince nem hátsó körökből épült. Büntetően erős csapat lett a Niners. Ez a 2010-re velőtrázó keret kapott egy remek edzői gárdát. Persze, hogy jók voltatok, persze, hogy utáltuk, hogy Petey az orrunk alá dörgölte, hogy de semmi esélyünk. Aztán összeállt a védelem, megjött Wilson. És igen tavaly óta egálban vagyunk, ez így korrekt. Otthon Ti , itthon mi!
Szerintem a félidei elemzésben, és a reagálásban voltunk, mi most jobbak. Hasonlóan fizikális a két csapat, de itt a párhuzamok véget érnek. Aki összehasonlítja a 2 front 7-t az nem biztosan érti, hogy a pályán mi zajlik! Maradjunk annyiban, hogy horror mindfa 2.

Sherman: engem nem érdekel, mit beszél, kivel vereti szájba magát csak, hogy mit tesz a csapatért. Vele, és velünk van tele a sajtó, úgy hogy egy ikon, és egy remek gárda az ellenfél!
2005-ben úgy mentünk SB-re, hogy sokan azt sem tudták, ki a Steelers, mit a Steelers, az addigra gyakorlatilag korallzátony sebességére képes Bettis ellenfele. Éreztük is, minden idők egyik legbotrányosabb SB-je volt! Szóval kösz Sherm, az álszent polkorrekt storyk ugyanúgy nem érdekelnek, mint Bazzanit, és Macet a "Nagyon szimpatikus csapat a Lions... " kezdetű mantrák. A "Villian" szerep, jobb, mintha agyon hallgatnak. Majd egyszer beszéljük meg mit jelent, amikor egy CB lőtávot mér az elkapón! Érdekes téma.

Ami köztünk folyik az pont ugyanaz, ami a hőskorban a Steelers, és a Ravens fanok közt folyt. Lesz még békeidő, ráadásul magától. Undi meg szeret elemezni, hatázozott a véleménye.

+1 RW-t az elkapók teszik naggyá, ugye nem komoly! -Bár szerintem mi kritikusabbak vagyunk Vele, mint ti Colinnal.

És, ha már itt tartunk, engem nem érdekel, mit hisztek Colin-ról , mert a Ti dolgotok,. Az viszont gond, hogy itt megy a zsinatolás. Legyetek Vele boldogok, csak hagyjuk már!

Undi! Te is inkább menj át Hozzájuk, és tárgyaljátok ki ott. Tökös gyerek vagy, elmondod Te ezt ott is!
Nem akarok az SB-re készülő csapatom oldalán erről olvasni! Nem érdekel.
Nem kell itt szakmai multról beszélni!Telibedobta Kancellárt, megdobta Shermant, jöhet jövőre is, ennyi, nem érdemel a dolog több szót!

A Ninersnek remek pickjei lesznek, nekünk visszajönnek a sérültjeink, a film forog tovább!

1.
Két féle szurkoló van...

2.
Ha te annyira értesz a focihoz , hogyhogy nem az ESPN-en vagy Fox-on szakértesz? Biztos jól fizetnének érte.
Érdekes , az ami neked feltűnik , miért nem tűnik fel annak a sok száz embernek , aki ebben él , mozog és ebben nőtt fel? Ettől függetlenül még az is lehet hogy van némi igazad , de miért nem a saját csapatoddal foglalkozol , miért okoz az örömet neked , hogy leszólsz másokat.

3.
ui: Arra hogy RW jobb mint CK , azt is írhatnánk hogy az elkapói teszik naggyá , de nem teszem , mert a saját kedvenc csapatommal foglalkozok.
Harlequin
1.A "valakinek dolgozni is kell" megnyilvánulásra nem írok semmit, nem tudod mit beszélsz 😊

2.Az,hogy te két fajta szurkolót ismersz, az a te dolgod.

3.Azért mert 10 éve követem a sportágat és feljött rám a nálamnál jobban értők cikkeiből egy valagnyi információ, az még nem tesz szakértővé,de talán jobb képem van a játékról mint aki 1 vagy 2 éve elvétve követi a játékot.
Az,hogy a csapat akiknek szurkolok lejátszik egy meccset, majd az aktuális ellenfél sorsdöntő mozzanatát minősítem a saját csapatom topicjában, szerintem teljesen rendben van. Ha nem tetszik a tartalma akkor olvasgass 9ers topikot 😊

4. Ha szerinted RW-t az elkapók teszik naggyá, akkor nem tudok érdemben válaszolni.undisputedly
Látod-látod , itt a baj...
A valakinek dolgozni is kell nem megnyilvánulás volt , csak annyi , hogy most tudok válaszolni , mivel eddig dolgoztam , most értem haza , és most írok... Nem volt mögötte semmi , csak egy tény közlése.

Az a gond , hogy nem magát a a sorsdöntő mozzanatot minősíted , hanem a játékost. Illetve lehet a mozzanatot akarod , csak a játékost sikerül. Nekem ez a sok.

Szerintem RW-t nem az elkapók teszik naggyá , de innen IS lehetne nézni...
Csak egy jelzés volt , hogy az éremnek 2 oldala van.

Lényeg a lényeg! 3 év , 3 főcsoportdöntő , 1 SB és ezt a Niners csinálta meg!Nem a HC , nem CK , nem Gore , hanem a csapat! Ti sem lennétek itt , ha nincs Lynch. Nem menne a passzjáték sem úgy nélküle , ezt beláthatod. Nem én írom először hogy ő a mostani csapatotok lelke.
Nekem eddig semmi bajom nem volt a csapatoddal , néhány szurkolói megnyilvánulás teszi ellenszenvessé számomra. Lehet a közös csoport teszi , de én el tudnék képzelni ennél "barátságosabb+ légkört is. Miért van az hogy egy NFL meccsen nincs kerítéssel elválasztva a két tábor? Itt meg a fórumon megöljük egymást? Ez vicc! vagy a "magyar mentalitás"?Harlequin
Helmut Zimmer
Ez valóban magyar mentalitás. Ha megnézel hogy milyen stílusban kommunikál hazánkban. egymással egy Real meg egy Barca szurkoló( pedig nekünk aztán semmi közünk a kasztíliai - katalán rivalizáláshoz). , ahhoz képest ami itt megy az angol úrikisasszonyok tea melletti csevegése. Viszont őszintént szólva elég érdekes, hogy amerikai csapatok miatt most már négy napja folyamatos szájkarate megy. Végül is ez csak egy játék, nem? Azért nézzük mert szórakoztató számunkra, nem értem miért kell ebből is élet-halál kérdést csinálni.
több mint 10 éve
Szesze New York Giants 18 944 — Giants fan
3.Azért mert 10 éve követem a sportágat és feljött rám a nálamnál jobban értők cikkeiből egy valagnyi információ, az még nem tesz szakértővé,de talán jobb képem van a játékról mint aki 1 vagy 2 éve elvétve követi a játékot.
undisputedly
Ezzel csak az a baj, h én még emlékszem arra - amikor ezek szerint még csak 1-2 éve követve a játékot - is hasonló stílusban hirdetted az igét, csak akkor még a Pats topicban 😛
több mint 10 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 713 — SuperBowl Champions 2013/2014
Aki akar egy kis belsős infót a meccsről 😛
Soundfx, gyönyörűen hallani,hogy a 4. kísérlet előtt Hau a szél miatt nem akarta elrúgni, majd PC-Bevell és RW megbeszélik,hogy hardcountra próbáljuk meg beugratni a friscót, ami meg is történt, így ingyen játék volt a TD 😊

 www.seahawks.com/videos-photos/videos/Sound-FX-Seattle-Seahawks-clinch-Super-Bowl-berth/0aef1bcf-315c-4051-b88b-59880f743d36

Itt egy kis Sherm soundfx:

 www.seahawks.com/videos-photos/videos/Richard-Sherman-and-Michael-Crabtree-micd-/c2ae00fc-4efa-4f01-89c5-d7e77a23a984

Első félidő:
 www.seahawks.com/videos-photos/videos/Sound_FX_Explosive_plays_in_the_NFC_Championship_Game/ccfb2ecd-4a70-40ce-832c-ea9575e72d30
több mint 10 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 713 — SuperBowl Champions 2013/2014
Három hawks játékos is top 10 - ben van az idei szezonban a mez eladásokban:
2. RW
6. Lynch
10. Sherm
Korábban még egyetlenegy játékosunk sem végzett a az első tízben.
PC rendesen felrakta a csapatot a térképre!
 espn.go.com/nfl/playoffs/2013/story/_/id/10330306/2013-nfl-playoffs-three-seattle-seahawks-players-rank-nfl-top-10-best-selling-jerseysTessu
És az a helyzet,hogy Sherm az egyetlen védő játékos a top10-ben 😀
Valamit jól csinál...
több mint 10 éve
Tessu Seattle Seahawks 151
Három hawks játékos is top 10 - ben van az idei szezonban a mez eladásokban:
2. RW
6. Lynch
10. Sherm
Korábban még egyetlenegy játékosunk sem végzett a az első tízben.
PC rendesen felrakta a csapatot a térképre!
 espn.go.com/nfl/playoffs/2013/story/_/id/10330306/2013-nfl-playoffs-three-seattle-seahawks-players-rank-nfl-top-10-best-selling-jerseys
több mint 10 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 819 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Gus reakciója Shermanről(4:30tól) - már értem miért szeretik ennyire a játékosai:
 www.nfl.com/videos/nfl-senior-bowl/0ap2000000316507/Bradley-breaks-down-South-practice
több mint 10 éve
Duff Seattle Seahawks 3 026
Baldwin, Lynch és Mebane sem edzett. Ellenben Harvin full edzést tolt.
több mint 10 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 132 — én ezt meguntam
Kollega Úr!

Tavaly javasoltam a barátságosabb légkört, amikor látszott, hogy durva a rivalizálás... akkor azt kaptam, hogy a szurkapiszka belefér...szóval szurkapiszka belefér!
Én beláttam, kicsit izélni, kicsit szűznek maradni nem nagyon lehet!
Mind elmondjuk, hogy ez csak egy játék, de valójában hanyan gondoljuk komolyan? Erre is meg kell érni! Én nagyon sokáig reflexből mondtam, pedig sokkal többet jelent, annyira sokat, hogy vén fejjel beiratkoztam az egyetemre, hogy edző lehessek. Gyerekekkel foglalkozom. Nekem ez már inkább tényleg játék, de a legtöbb kicsiknek már nem az -az apukáknak pláne nem az!

Ez egy durva rivalizálás, ami nem hoz közelebb!
Talán 2007 óta vagyok a fórumon! Nekem Petey volt az egyik legjobb haverom itt. Éppen nem érdekelt, hogy ellenfél szurkolója, Kandót is nagyon kedveltem. Petey első beírása is az volt felém, hogy mekkora verést kapunk a Monster parkban. De ez vicces volt, és végülis segített -helyet kerestem, mert a SF-be uitaztam, és Sea at Frisco meccsre.
Akkoriban a Hox topic volt Endo, Brax, Mad, 12, Attila, és én. A Niners Petey és Kando, Hollywood.
Ment az ugratás, de nem volt ez! Kb. olyan volt, mint a Fins Bills fanok viszonya.
Mi a hox fanok egymással többet veszekedtünk, mint odaát. Meg nálunk sosem volt vezér szurkolkó, itt mindig mindenki elmondhatta a f@szságait.
Akkoriban az NFC west volt a Beggars Banquet, csak gyenge gárdák voltak. A hox azért ment a rájászásba, hogy kiessen.

Ma két Top 5 gárda, és ott a Cards is!
És szétfújt minket ez a nagy rivalizálás,főleg a tavalyi Seattlei meccs volt a fordulópont. Aztán a mi kis civakodó topicunkat is összehozta az élet. A Carroll féle draftok minősítése, RW hátdesokkal rosszabb, mint Luck, és RG3, demég CK, és Tannehill is jobb story. Esetleg idén a Hox 12. helyre sorolása.
Én ezekkel elvagyok, legalább írnak rólunk. Szerintem Endo is elvan, Brax röhög, de pl. Undi az utóbbin rendesen felkúrta magát!

Ha már a szakmaiságot kéred számon, meg megy ez a 10 millió szövetségi kapitány országa, mindenki jobban értett a drafthoz, mint PC! Az a PC, akinek az egyetemen évről évre kipakolták a csapatát, és kezdhette előről!

Megjött és megnyerte a csoportot,megverte SP-t és a regnáló bajnokot a Holmgren féle csapat romjaival. Akkor ment a hirig, hogy 7-9 es csapat miért játszhat otthon.
PC szemétdombot vett át, nem volt nagyon épkézláb játékosa. Megjött Jim, kezdődött a namajdnamost! És igen a Jim féle Niners, ami egyébként nem Harb csapata, ahogy a Steelers sem Tomliné, dominált 1 évig. A Niners éveken át annyira alul teljesített egy P. Willissel, egy Cowboy-val/vel, egy VD-vel, egy Alex Smithel, hogy gyönyörű draft helyeken simán tudtatok további remek játékosokat húzni. A Niners gerince nem hátsó körökből épült. Büntetően erős csapat lett a Niners. Ez a 2010-re velőtrázó keret kapott egy remek edzői gárdát. Persze, hogy jók voltatok, persze, hogy utáltuk, hogy Petey az orrunk alá dörgölte, hogy de semmi esélyünk. Aztán összeállt a védelem, megjött Wilson. És igen tavaly óta egálban vagyunk, ez így korrekt. Otthon Ti , itthon mi!
Szerintem a félidei elemzésben, és a reagálásban voltunk, mi most jobbak. Hasonlóan fizikális a két csapat, de itt a párhuzamok véget érnek. Aki összehasonlítja a 2 front 7-t az nem biztosan érti, hogy a pályán mi zajlik! Maradjunk annyiban, hogy horror mindfa 2.

Sherman: engem nem érdekel, mit beszél, kivel vereti szájba magát csak, hogy mit tesz a csapatért. Vele, és velünk van tele a sajtó, úgy hogy egy ikon, és egy remek gárda az ellenfél!
2005-ben úgy mentünk SB-re, hogy sokan azt sem tudták, ki a Steelers, mit a Steelers, az addigra gyakorlatilag korallzátony sebességére képes Bettis ellenfele. Éreztük is, minden idők egyik legbotrányosabb SB-je volt! Szóval kösz Sherm, az álszent polkorrekt storyk ugyanúgy nem érdekelnek, mint Bazzanit, és Macet a "Nagyon szimpatikus csapat a Lions... " kezdetű mantrák. A "Villian" szerep, jobb, mintha agyon hallgatnak. Majd egyszer beszéljük meg mit jelent, amikor egy CB lőtávot mér az elkapón! Érdekes téma.

Ami köztünk folyik az pont ugyanaz, ami a hőskorban a Steelers, és a Ravens fanok közt folyt. Lesz még békeidő, ráadásul magától. Undi meg szeret elemezni, hatázozott a véleménye.

+1 RW-t az elkapók teszik naggyá, ugye nem komoly! -Bár szerintem mi kritikusabbak vagyunk Vele, mint ti Colinnal.

És, ha már itt tartunk, engem nem érdekel, mit hisztek Colin-ról , mert a Ti dolgotok,. Az viszont gond, hogy itt megy a zsinatolás. Legyetek Vele boldogok, csak hagyjuk már!

Undi! Te is inkább menj át Hozzájuk, és tárgyaljátok ki ott. Tökös gyerek vagy, elmondod Te ezt ott is!
Nem akarok az SB-re készülő csapatom oldalán erről olvasni! Nem érdekel.
Nem kell itt szakmai multról beszélni!Telibedobta Kancellárt, megdobta Shermant, jöhet jövőre is, ennyi, nem érdemel a dolog több szót!

A Ninersnek remek pickjei lesznek, nekünk visszajönnek a sérültjeink, a film forog tovább!

1.
Két féle szurkoló van...

2.
Ha te annyira értesz a focihoz , hogyhogy nem az ESPN-en vagy Fox-on szakértesz? Biztos jól fizetnének érte.
Érdekes , az ami neked feltűnik , miért nem tűnik fel annak a sok száz embernek , aki ebben él , mozog és ebben nőtt fel? Ettől függetlenül még az is lehet hogy van némi igazad , de miért nem a saját csapatoddal foglalkozol , miért okoz az örömet neked , hogy leszólsz másokat.

3.
ui: Arra hogy RW jobb mint CK , azt is írhatnánk hogy az elkapói teszik naggyá , de nem teszem , mert a saját kedvenc csapatommal foglalkozok.
Harlequin
1.A "valakinek dolgozni is kell" megnyilvánulásra nem írok semmit, nem tudod mit beszélsz 😊

2.Az,hogy te két fajta szurkolót ismersz, az a te dolgod.

3.Azért mert 10 éve követem a sportágat és feljött rám a nálamnál jobban értők cikkeiből egy valagnyi információ, az még nem tesz szakértővé,de talán jobb képem van a játékról mint aki 1 vagy 2 éve elvétve követi a játékot.
Az,hogy a csapat akiknek szurkolok lejátszik egy meccset, majd az aktuális ellenfél sorsdöntő mozzanatát minősítem a saját csapatom topicjában, szerintem teljesen rendben van. Ha nem tetszik a tartalma akkor olvasgass 9ers topikot 😊

4. Ha szerinted RW-t az elkapók teszik naggyá, akkor nem tudok érdemben válaszolni.undisputedly
Látod-látod , itt a baj...
A valakinek dolgozni is kell nem megnyilvánulás volt , csak annyi , hogy most tudok válaszolni , mivel eddig dolgoztam , most értem haza , és most írok... Nem volt mögötte semmi , csak egy tény közlése.

Az a gond , hogy nem magát a a sorsdöntő mozzanatot minősíted , hanem a játékost. Illetve lehet a mozzanatot akarod , csak a játékost sikerül. Nekem ez a sok.

Szerintem RW-t nem az elkapók teszik naggyá , de innen IS lehetne nézni...
Csak egy jelzés volt , hogy az éremnek 2 oldala van.

Lényeg a lényeg! 3 év , 3 főcsoportdöntő , 1 SB és ezt a Niners csinálta meg!Nem a HC , nem CK , nem Gore , hanem a csapat! Ti sem lennétek itt , ha nincs Lynch. Nem menne a passzjáték sem úgy nélküle , ezt beláthatod. Nem én írom először hogy ő a mostani csapatotok lelke.
Nekem eddig semmi bajom nem volt a csapatoddal , néhány szurkolói megnyilvánulás teszi ellenszenvessé számomra. Lehet a közös csoport teszi , de én el tudnék képzelni ennél "barátságosabb+ légkört is. Miért van az hogy egy NFL meccsen nincs kerítéssel elválasztva a két tábor? Itt meg a fórumon megöljük egymást? Ez vicc! vagy a "magyar mentalitás"?Harlequin
több mint 10 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 713 — SuperBowl Champions 2013/2014
Sherm a CNN csatornán élőben(!!!!!) adott sajtótájékoztatót a történtekről!
Remélem itt tartjuk még évekig,hatalmas figura 😊

több mint 10 éve
endorphyn Seattle Seahawks 1 850 — Seahawk Royal Guard
'NFL Films Presents': The trash-talking cornerback

 www.nfl.com/videos/nfl-films-presents/0ap2000000254372/NFL-Films-Presents-The-trash-talking-cornerback

-- TIME I'AM! --
több mint 10 éve
endorphyn Seattle Seahawks 1 850 — Seahawk Royal Guard

-- TIME I'AM! --
több mint 10 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 521
Aki tud valami új infót Harvinnal kapcsolatban az irja majd le ide 😊,köszi!Stopyt
elképzelhetetlennek tartom h ne játszon. 3 hét alatt kipihenhető az agyrázkódás.
több mint 10 éve
Stopyt Seattle Seahawks 180
Aki tud valami új infót Harvinnal kapcsolatban az irja majd le ide 😊,köszi!