Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Autó- és motorsportok

20 feliratkozó

több mint 5 éve
esanders10 Denver Broncos 1 097
Nézzük a jó oldalát az elmúlt időszaknak. Akármikor is jön el az a pont amikor végre újra lesz érdemi és valós harc az első helyekért, sokkal édesebbnek fog érződni azok számára akik kibírták a 2014 óta tartó időszakot 😀 Remélem soha még egyszer nem kell ehhez hasonlót se nekünk, se a jövő generáció drukkereinek átélnie.

Ha valaki azt mondja nekem anno 2006 és 07 környékén hogy lesz egy még a Ferka éránál is nagyobb dominancia nemsokára, akkor egyszerre nevetem ki és szörnyülködök el..el nem tudtam volna elképzelni.

Szerkesztette: esanders10
több mint 5 éve
Mr.Breaker 1 948
Grat Hamilton 100. Pole-jához, ami ennél is elképesztőbb statisztika, hogy ha csak a hibrid érát néznénk akkor is pont ezzel a pole-lal előzte volna MSC-t a rajtelsőségek tekintetében.

Holnap Verstappen-nek megint csak normál körülmények között a 2. hely lehet a reális cél annyival jobb volt a Merci versenytempója a szabadedzések alapján. Viszont ami aggasztó az RB-re nézve az Perez. Ez nem ezeken a hétvégéken fog nagyon fájni, hanem azokon a futamokon amikor az RB lesz tempó előnyben és erőből hozni lehetne az 1-2, ami már idén is megtörtént pl. Bahreinben és Imolában , de annyira le van Perez maradva tempóban, hogy Hamilton röhögve be tudja hozni 2.nak a vasat, sőt egy szerencsésebb/jobb taktikával akár a győzelmet. Ez pedig nem fog beleférni, ha komolyan gondolják az RB-nél ezt a világbajnoki címet.
több mint 5 éve
Mikey Cincinnati Bengals 22 107
Mindeközben Hamlin:

empty taxi
Csak el ne szakítsa a térdszalagját. Megint.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 5 éve
NB2 New England Patriots 29 760 — nabege2@yahoo.com
Wéber már megint vakon volt...
Nem vette észre, hogy RIC nem ért körbe (sőt be is nyögte, hogy mindenki kőrbe ért) és már a 2. időmérő pontnál lehetett látni, hogy az első 3 nem javít.
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Norris jó kis kört rittyentett össze.
több mint 5 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 411 — NFL bracket champion '26
Vicces fiúk ezen a Sky Sportsnál, úgy kezdi a műsorvezető h a spanyol pályát Jenson Buttonnél jobban senki sem ismeri (ott áll mellette), több mint 8000 tesztkört futott ezen a pályán, majd közlik, hogy ezért a pályát Karum Chandhok mutatja be 😀

Mindeközben Hamlin:

Szerkesztette: empty taxi

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
NB2 New England Patriots 29 760 — nabege2@yahoo.com
rohadt SC megölte a versenyt... nem igaz, hogy ilyenkor nem lehetne kitolni a körök számát, hogy még láthassunk egy izgalmas versenyt
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 658 — Lucas Scott
MazeSpin is back at it once again 😀
Heisman
ez amúgy nem volt igazi spin 😊

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 398 — "Montoya por favor!"
MazeSpin is back at it once again 😀

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 5 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 965
Úgy látom másnak is feltűnt Norris, meg úgy alapvetően a social media felületeken is úgy tűnik, hogy rengetegen kedvelik a srácot, nekem is szimpatikus. Nagyon jó versenyző, nem nagypofájú, nincsenek sztárallűrjei, nem nyavalyog, stb. Hajrá Lando!
Duff
1 évvel vagyunk azután, hogy szárnyalni kezdett Lando twitchen, szóval ez nem most kezdődött. Meghát nem mindennap lesz egy full-time streamerből F1 versenyző 😀
shawnka
Meg hát a rádiózásai, az interjúk, amiket ad, ahogy Sainz-cal, Ricciardoval meg a kortársaival hülyül az mind-mind igazi közönségkedvenccé fogja tenni, mint ahogy Räikkönen és Ricciardo is az lett (oké Räikkönen nem épp a hülyülős fajta, de szórakoztató egyéniség).

Szerkesztette: Jughead
több mint 5 éve
peach Atlanta Falcons 16 104 — a new hope (again)
Úgy látom másnak is feltűnt Norris, meg úgy alapvetően a social media felületeken is úgy tűnik, hogy rengetegen kedvelik a srácot, nekem is szimpatikus. Nagyon jó versenyző, nem nagypofájú, nincsenek sztárallűrjei, nem nyavalyog, stb. Hajrá Lando!
Duff
1 évvel vagyunk azután, hogy szárnyalni kezdett Lando twitchen, szóval ez nem most kezdődött. Meghát nem mindennap lesz egy full-time streamerből F1 versenyző 😀
shawnka
amúgy én kíváncsi leszek, hogy vha lesz-e VB esélyes.
csebi
Amilyen a fejlődési pályája nagyon úgy néz ki, hogy csak a techikán fog múlni

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 658 — Lucas Scott
Úgy látom másnak is feltűnt Norris, meg úgy alapvetően a social media felületeken is úgy tűnik, hogy rengetegen kedvelik a srácot, nekem is szimpatikus. Nagyon jó versenyző, nem nagypofájú, nincsenek sztárallűrjei, nem nyavalyog, stb. Hajrá Lando!
Duff
1 évvel vagyunk azután, hogy szárnyalni kezdett Lando twitchen, szóval ez nem most kezdődött. Meghát nem mindennap lesz egy full-time streamerből F1 versenyző 😀
shawnka
amúgy én kíváncsi leszek, hogy vha lesz-e VB esélyes.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
zsomborparrag Buffalo Bills Ohio State Buckeyes 15 719 — Tyrone Creek
Úgy látom másnak is feltűnt Norris, meg úgy alapvetően a social media felületeken is úgy tűnik, hogy rengetegen kedvelik a srácot, nekem is szimpatikus. Nagyon jó versenyző, nem nagypofájú, nincsenek sztárallűrjei, nem nyavalyog, stb. Hajrá Lando!
Duff
1 évvel vagyunk azután, hogy szárnyalni kezdett Lando twitchen, szóval ez nem most kezdődött. Meghát nem mindennap lesz egy full-time streamerből F1 versenyző 😀
több mint 5 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 965
Az F1 szponzora az Aramco minden héten csinál Power Rankinget (nem tudom mi alapján)
Érdekes azért, jó kis vitaindító :
1. Hamilton 9.2
2. Norris 8.8
3. Ocon 8.7
4. Verstappen 8.3
5. Mick Sc. 8.2
6. Leclerc 8.0
7. Alonso 7.8
8. Perez 7.3
9. Bottas 7.2
10. Gasly 7.0
Heisman
Indokolatlan Hamilton és Verstappen közötti különbség. Hamilton hibája volt a legnagyobb, még ha csak apró is volt ténylegesen. Ott nem rajta múlt, h most nem ő van 10 pont hátrányban. Ha azt az 1 hibát leszámítom, akkor oké, de pilóta értékelésbe nem szerencsés nem belevenni a szerencse faktort. Úgysem egyenlítődik ki egy szezon alatt a szerencse-pech ráta. Lehet 100-200 futam alatt igen, de láttuk 2016-ot pl. Ott sem egyenlítődött ki..
dawyd728
Közben nézem, hogy ez csak a múlt heti, összesítésben a top 3 így néz ki:

1. Norris (9,1)
2. Hamilton (9,1)
3. Verstappen (8,9)
több mint 5 éve
Duff Seattle Seahawks 3 580
Úgy látom másnak is feltűnt Norris, meg úgy alapvetően a social media felületeken is úgy tűnik, hogy rengetegen kedvelik a srácot, nekem is szimpatikus. Nagyon jó versenyző, nem nagypofájú, nincsenek sztárallűrjei, nem nyavalyog, stb. Hajrá Lando!
több mint 5 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 965
Az F1 szponzora az Aramco minden héten csinál Power Rankinget (nem tudom mi alapján)
Érdekes azért, jó kis vitaindító :
1. Hamilton 9.2
2. Norris 8.8
3. Ocon 8.7
4. Verstappen 8.3
5. Mick Sc. 8.2
6. Leclerc 8.0
7. Alonso 7.8
8. Perez 7.3
9. Bottas 7.2
10. Gasly 7.0
Heisman
Lehet elfogult vagyok, de Norris nálam simán első. Oké nem akkora a tét rajta, mint a Hamilton-Verstappen duón, de a 3 verseny alatt egy hibája se volt (az imolai időmérőt szerintem nem lehet hibának venni, hiszen az a kör így is csoda kategória volt), és egyelőre csak Red Bull és Mercedes tudta megelőzni.
több mint 5 éve
Mikey Cincinnati Bengals 22 107

iktriad
Elolvastam az összes technikai változást is, gyakorlatilag egy teljesen új sorozat lesz a jövő évtől, csak a neve lesz változatlan.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 749 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
több mint 5 éve
dawyd728 4 327
Az F1 szponzora az Aramco minden héten csinál Power Rankinget (nem tudom mi alapján)
Érdekes azért, jó kis vitaindító :
1. Hamilton 9.2
2. Norris 8.8
3. Ocon 8.7
4. Verstappen 8.3
5. Mick Sc. 8.2
6. Leclerc 8.0
7. Alonso 7.8
8. Perez 7.3
9. Bottas 7.2
10. Gasly 7.0
Heisman
Indokolatlan Hamilton és Verstappen közötti különbség. Hamilton hibája volt a legnagyobb, még ha csak apró is volt ténylegesen. Ott nem rajta múlt, h most nem ő van 10 pont hátrányban. Ha azt az 1 hibát leszámítom, akkor oké, de pilóta értékelésbe nem szerencsés nem belevenni a szerencse faktort. Úgysem egyenlítődik ki egy szezon alatt a szerencse-pech ráta. Lehet 100-200 futam alatt igen, de láttuk 2016-ot pl. Ott sem egyenlítődött ki..
több mint 5 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 398 — "Montoya por favor!"
Az F1 szponzora az Aramco minden héten csinál Power Rankinget (nem tudom mi alapján)
Érdekes azért, jó kis vitaindító :
1. Hamilton 9.2
2. Norris 8.8
3. Ocon 8.7
4. Verstappen 8.3
5. Mick Sc. 8.2
6. Leclerc 8.0
7. Alonso 7.8
8. Perez 7.3
9. Bottas 7.2
10. Gasly 7.0

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 5 éve
Mikey Cincinnati Bengals 22 107
A NextGen autók, amik jövőre érkeznek a Cup Seriesbe.
Este 9-től streamen közvetítik a NASCAR hivatalos oldalán a prezentációt.

Szépnek szépek, sokkal inkább "hagyományos" autó kinézetük van.

A többi pedig majd kiderül.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 5 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 564 — Cowboys fan
Pato gyerek ezt a tegnapit nagyon odarakta Texasban 😀 Egész végig ( szemre, friss Indy nézőként) a legjobban mozgónak tűnt, szerintem az akciók és előzések nagyobb és szebb részét ő mutatta be. Remélem tudja folytatni, kell az őrségváltás 😀 (és gyönyörű ez a Mclaren)

Amit még szokni kell, az a pontozási rendszer. Kicsit furcsa hogy ha kiesel, is kapsz pontot, persze valahol értem a logikát mögötte. Viszont valaki árulja el hogy a tegnapi rajt balesetben egyszerre kieső 6 autót mi alapján rangsorolnak? 😀 nem mindegy a pontokat nézve.
esanders10
Gondolom utolsó befejezett kör sorrendje, annak híján rajtsorrend.
több mint 5 éve
esanders10 Denver Broncos 1 097
Pato gyerek ezt a tegnapit nagyon odarakta Texasban 😀 Egész végig ( szemre, friss Indy nézőként) a legjobban mozgónak tűnt, szerintem az akciók és előzések nagyobb és szebb részét ő mutatta be. Remélem tudja folytatni, kell az őrségváltás 😀 (és gyönyörű ez a Mclaren)

Amit még szokni kell, az a pontozási rendszer. Kicsit furcsa hogy ha kiesel, is kapsz pontot, persze valahol értem a logikát mögötte. Viszont valaki árulja el hogy a tegnapi rajt balesetben egyszerre kieső 6 autót mi alapján rangsorolnak? 😀 nem mindegy a pontokat nézve.

Szerkesztette: esanders10
több mint 5 éve
clbass New Orleans Saints 3 173 — Saints fan
Most szembesültem azzal, hogy mi az a DRS.
Ez nem faszság, hogy az elől lévő nem használhatja?
Vagy az, hogy nem lehet állandóan használni, csak bizonyos helyeken, bizonyos feltételek teljesültekor?
Amikor régen néztem F1-t, akkor nem volt ilyen, most kommentátorhanggal nézve szereztem erről tudomást, és nem igazán tetszik.
Mi a nézői konszenzus róla?
Jó és hasznos újítás?
Sobri Jóska
Nem jó, de nincs jobb.
Nagy kanyartempó, óriási leszorítóerő. Aki elől megy, annak zavartalan a levegő a kanyarokban, így nagyobb hatékonysággal nyomják az aerodinamikai elemek az autóját az aszfaltra. Mindehhez társulnak elavult, nem a mai f1-es autókra kialakított versenypályák, ahol nehezen tudsz alternatív íveken autózni, h kikerüld az előtted lévő autó által keltett zavaros levegőt.
Összességében DRS nélkül borzalmasabb versenyek lennének, mint anno a kétezres évek elején a tankolásos korszakban.
dawyd728
Én ezt annyival módosítanám, hogy az F1 ott halt meg amikor megalkották a "tudatos" turbulens légáramlást az autó mögött! A szélárnyék minden gyorsasági versenysportban előny. Itt nem létező fogalom, sőt hátrány. A legtöbb szabályváltoztatás pedig csak kompenzáció (Pl. DRS), nem pedig a gyökérok kezelése. Talán jövőre... 😉