Filmek

40 feliratkozó

több mint 15 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 821 — no es importante
nagyszerű film, különösen a nyíltan homofób szabának ajánlom


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 15 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 079 — #NoStress
Csak most láttam Gus van Sant Milk című filmjét, hát le a kalappal a főszereplő Sean Penn elött, teljesen megérdemelten kapott ezért Oscart, meg még egy rakás díjat két éve.
Bár a téma igencsak... toleráns hozzáállást igényel - egy vállaltan meleg ember életének azon szakasza, amikor úgy dönt, hogy kilép a rejtőzködésből, és ez odáig "fajul", hogy Amerika első melegként megválasztott köztisztviselője lesz belőle -, de Penn egyszerűen kurva jó. Kb. 10 perc után elhiszi az ember neki, hogy tényleg meleg (homofóboknak: buzi), és ez egy igazi macsótól nem kis teljesítmény. Az tény, hogy nem sok női szereplője van a filmnek (leginkább nincs, csak egy csúnyácska lány a vége felé, persze ő is leszbi), valamint az első félóra nem túl pörgős, és ráadásul jópár meleg csókot is megtekinthetünk, de aztán beindul a film, és kimondottan érdekes, szórakoztató.
Külön előnye van Sant rendezése, a korabeli filmrészletek felhasználása és a politika valóságos működési mechanizmusainak bemutatása nem a szájbarágós módon.
Nem tudom, hogy látta e valaki, de mindenképpen kötelező 21.századi filmnek tartom, én csak ajánlani tudom, ráadásul annyi aktuálpolitikai vetülete is van a filmnek, hogy érthetővé válik a melegfelvonulások eredete, és eredeti üzenete, jelentősége, súlya.


több mint 15 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 079 — #NoStress
A nem túl bonyolultat arra értettem, hogy számomra eléggé egyértelműen szól a jó harcáról a rossz ellen.
Alaphelyzetben nemigen szorulna mindenféle nyakatekert okoskodások belemagyarázására, ebből a szempontból egyszerű, egyenes, átlátható könyv. (Nem egy szimbolista álomvilág, ami értelmezésfüggően jelenthet bármit, és az ellenkezőjét is.)
Ettől függetlenül valóban arra kényszerült, vagy máshogy fogalmazva: fontosnak tartotta elmondani, hogy miről nem szól a könyve, mivel az egybites agyú kritikusok/újságírók/stb rögtön "rájöttek", amit már itt is felvetődött.
De a könyv utóéletével is tele a net. 😊

több mint 15 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Egyébként biztos, hogy hatottak Tolkienre a 2.vh eseményei -ugye ez normális-, de ő nem háborús analógiának szánta, vagy ilyen direkt behelyettesítésekben gondolkodott, de óhatatlanul is felmerül egy ilyen párhuzam, az is igaz.
Ezért is kényszerült több helyen is nyilatkozni, hogy ezt - az egyébként nem túl bonyolult - könyvet minek tekintsék az olvasók, és minek ne.

Szerk: az éjszaka info-hiénái lecsapnak mindenre azonnal. 😊Sobri Jóska
Elég bonyolult az. Sokkal több, mint Jó és Rossz harca. Amiben pedig szinte felülmúlhatatlan az a kidolgozottsága. Ennél komplettebb elképzelt világot (nyelvek, vallások, népek eredet történettel stb.) nem nagyon alkotott senki. S nincs benne logikai bukfenc!
Nem kényszerült ő nyilatkozni, csak elszomorította, hogy az emberek ennyire teleologikusan gondolkoznak a könyvéről. S a vélt cél megtalálása érdekében felületes párhuzamokat erőltetnek a mélyebb megértés helyett.tomi-tomi
Én is ezt mondom. 😊
Valamint most látom csak, hogy ez film topic, nem pedig könyv, dehát a kultúra utat tör magának bárhol.
Azért komplett, kidolgozott világgal rendelkezik még jópár szerző, fantasy is, nem fantasy is, de az tény, hogy Tolkien volt az úttörője vagy egyik legelismertebb mestere ennek a "műfajnak", a világteremtésnek.
Asimov az Alapítvány könyvekkel, Herbert a Dűne világaival, de akár a Hickman féle Dragonlance vagy Le Guin Szigetvilága is komplett egész, és Gibson, Card, C.S.Lewis, Salvatore vagy Silverberg is odateszi magát, igaz, nem mindegyikük ölel fel több ezer évet. Nem véletlenül volt Tolkien irodalom professzor, nyelvész, és szakosodott a mítoszokra, regékre.Sobri Jóska
Azt írtad, hogy "nem túl bonyolult".
Ezekből az Alapítványt olvastam A-Z-ig. (Beszippantott az is.) Ebben a tekintetben Tolkiennek csak jelenthet Asimov. Mondjuk, Asimov "csak" az emberiség történelmét gondolta tovább; nem is volt szükséges egy komplett világot alkotnia. Tolkien egy olyan mítoszt alkotott, ahol sok más faj is (fő)szerepet játszik, s ezekkel a fajokkal - és alfajok tömegével! - együtt kellett komplett és komplex világot és korszakokat kidolgoznia. Ő originális világot épített fel, az emberek előtti korszakokat találta ki, ahogy előtte még senki sem - ilyen formában.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 15 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 079 — #NoStress
Ok, akkor ezek szerint Árpi bácsi megtévesztett. Sorry.iktriad
Egyébként biztos, hogy hatottak Tolkienre a 2.vh eseményei -ugye ez normális-, de ő nem háborús analógiának szánta, vagy ilyen direkt behelyettesítésekben gondolkodott, de óhatatlanul is felmerül egy ilyen párhuzam, az is igaz.
Ezért is kényszerült több helyen is nyilatkozni, hogy ezt - az egyébként nem túl bonyolult - könyvet minek tekintsék az olvasók, és minek ne.

Szerk: az éjszaka info-hiénái lecsapnak mindenre azonnal. 😊Sobri Jóska
Elég bonyolult az. Sokkal több, mint Jó és Rossz harca. Amiben pedig szinte felülmúlhatatlan az a kidolgozottsága. Ennél komplettebb elképzelt világot (nyelvek, vallások, népek eredet történettel stb.) nem nagyon alkotott senki. S nincs benne logikai bukfenc!
Nem kényszerült ő nyilatkozni, csak elszomorította, hogy az emberek ennyire teleologikusan gondolkoznak a könyvéről. S a vélt cél megtalálása érdekében felületes párhuzamokat erőltetnek a mélyebb megértés helyett.tomi-tomi
Én is ezt mondom. 😊
Valamint most látom csak, hogy ez film topic, nem pedig könyv, dehát a kultúra utat tör magának bárhol.
Azért komplett, kidolgozott világgal rendelkezik még jópár szerző, fantasy is, nem fantasy is, de az tény, hogy Tolkien volt az úttörője vagy egyik legelismertebb mestere ennek a "műfajnak", a világteremtésnek.
Asimov az Alapítvány könyvekkel, Herbert a Dűne világaival, de akár a Hickman féle Dragonlance vagy Le Guin Szigetvilága is komplett egész, és Gibson, Card, C.S.Lewis, Salvatore vagy Silverberg is odateszi magát, igaz, nem mindegyikük ölel fel több ezer évet. Nem véletlenül volt Tolkien irodalom professzor, nyelvész, és szakosodott a mítoszokra, regékre.

több mint 15 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Ok, akkor ezek szerint Árpi bácsi megtévesztett. Sorry.iktriad
Egyébként biztos, hogy hatottak Tolkienre a 2.vh eseményei -ugye ez normális-, de ő nem háborús analógiának szánta, vagy ilyen direkt behelyettesítésekben gondolkodott, de óhatatlanul is felmerül egy ilyen párhuzam, az is igaz.
Ezért is kényszerült több helyen is nyilatkozni, hogy ezt - az egyébként nem túl bonyolult - könyvet minek tekintsék az olvasók, és minek ne.

Szerk: az éjszaka info-hiénái lecsapnak mindenre azonnal. 😊Sobri Jóska
Elég bonyolult az. Sokkal több, mint Jó és Rossz harca. Amiben pedig szinte felülmúlhatatlan az a kidolgozottsága. Ennél komplettebb elképzelt világot (nyelvek, vallások, népek eredet történettel stb.) nem nagyon alkotott senki. S nincs benne logikai bukfenc!
Nem kényszerült ő nyilatkozni, csak elszomorította, hogy az emberek ennyire teleologikusan gondolkoznak a könyvéről. S a vélt cél megtalálása érdekében felületes párhuzamokat erőltetnek a mélyebb megértés helyett.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 15 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
A Szilmarilok mondjuk nem tudom, mikor íródott, mert az igazából egy psztumusz szerkesztett valami, de A babó az '32-re kész volt, Szauron már ott is szerepel, ha nem is nevén nevezve.Rajna
A Szilmarilok volt az alapsztori, de azt valóban a fia szerkesztette egybe Tolkien halála után. Nem összefüggő regénynek szánta, az első részek a Gyűrűk Ura Függelékében jelenhettek meg. Végül az egész LOTR világ alapját, hátterét adja meg az első és másodkor leírásával.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 15 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Mondjuk, nekem a The Lord Of the Rings trilógia alatt is feltűnt, hogy nyugat vs. kelet. Ennek szellemében barátságos lények&emberek vs. orkok&gonoszok, sasok vs. gonosz sárkányolós lidércek... meg apróbb politikai csúsztatások. sosem értem, hogy minek veszik alapul a Dávid-Góliát teóriát a forgatókönyvírók? Nagyobb sereggel nem lehet erkölcsi győzelmet aratni? 😀 A gyakorlat pedig ezt mutatja. Rajtam kívül kinek szúrja még a szemét pl. európában játszódó középkori történetben a sárga és fekete bőrű színészek hada, a női harcosok (???), a demokratikus eszmék és célok pl. a kora középkori angol udvarban, a kasztok közötti átjárás... stb.?
A gyűrűk ura még nem is agresszíven nyomatja az ideológiát, de az utóbbi időben készült "Robin Hood" filmek, a keresztesháborúkról készült filmek nagy része, vagy a világháborús alkotások... apám! Jó ez a történelem annak, aki tudja és érti a valóságot... :cool: . Mindenki másnak kötelező estimese az aktuális izmus árnyékában... Na; szerintem ez a durvább fikció.toxique
A Gyűrűk Ura ennél sokkal bonyolultabb, s Jackson a lehetőségekhez képest elég pontosan visszaadja.
Szauron oldalán is harcolnak emberek, az orkok megkínzott tündék, a lidércek a nekik készített gyűrűk hatására élőhalottá vált emberkirályok stb. Sokkal inkább a Gonosz hatalmáról szól mind felett, és hogyan lehet ellenállni neki. (Tolkien hivő volt!) S az egészet belengi a biztos bukás tudata, mert a negyedik korszakra csak az emberek maradnak.
Nem a forgatókönyvíró tehet erről, Tolkien írta meg így. Sőt, az elkészített háborús szoftverrel az eredeti, könyv szerinti arányok, hadseregek ereje alapján Szauron hadai győztek a csaták futtatásakor. A filmben így az eredetinél nagyobbítani kellett Dávidot és kisebbíteni Góliátot.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 15 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 079 — #NoStress
Ok, akkor ezek szerint Árpi bácsi megtévesztett. Sorry.iktriad
Egyébként biztos, hogy hatottak Tolkienre a 2.vh eseményei -ugye ez normális-, de ő nem háborús analógiának szánta, vagy ilyen direkt behelyettesítésekben gondolkodott, de óhatatlanul is felmerül egy ilyen párhuzam, az is igaz.
Ezért is kényszerült több helyen is nyilatkozni, hogy ezt - az egyébként nem túl bonyolult - könyvet minek tekintsék az olvasók, és minek ne.

Szerk: az éjszaka info-hiénái lecsapnak mindenre azonnal. 😊

több mint 15 éve
Rajna Tennessee Titans 8 003 — Nega Scott
A Szilmarilok mondjuk nem tudom, mikor íródott, mert az igazából egy psztumusz szerkesztett valami, de A babó az '32-re kész volt, Szauron már ott is szerepel, ha nem is nevén nevezve.

több mint 15 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Mondjuk, nekem a The Lord Of the Rings trilógia alatt is feltűnt, hogy nyugat vs. kelet. Ennek szellemében barátságos lények&emberek vs. orkok&gonoszok, sasok vs. gonosz sárkányolós lidércek... meg apróbb politikai csúsztatások. sosem értem, hogy minek veszik alapul a Dávid-Góliát teóriát a forgatókönyvírók? Nagyobb sereggel nem lehet erkölcsi győzelmet aratni? 😀 A gyakorlat pedig ezt mutatja. Rajtam kívül kinek szúrja még a szemét pl. európában játszódó középkori történetben a sárga és fekete bőrű színészek hada, a női harcosok (???), a demokratikus eszmék és célok pl. a kora középkori angol udvarban, a kasztok közötti átjárás... stb.?
A gyűrűk ura még nem is agresszíven nyomatja az ideológiát, de az utóbbi időben készült "Robin Hood" filmek, a keresztesháborúkról készült filmek nagy része, vagy a világháborús alkotások... apám! Jó ez a történelem annak, aki tudja és érti a valóságot... :cool: . Mindenki másnak kötelező estimese az aktuális izmus árnyékában... Na; szerintem ez a durvább fikció.toxique
A Gyűrűk Ura a II. VH alatt iródott. Az gondolom csöppet befolyásolta Tolkien bácsit. (A fordító, Göncz Árpád is említi a kötet mellett lévő kis 1-2 oldalas megjegyzésében, hogy Szauron("Középfölde szabad népeinek ellensége")tulajdonképpen nem más mint Hitler.iktriad
Addigra készült el vele. Tolkien saját, mindent befolyásoló, szörnyű élménye az I. világháború volt. (Az angolokra sokkal mélyebb, kipusztíthatatlanabb benyomást tett a "világháború" 4 évig tartó lövészárok harcainak napi tíz-százezres értelmetlen áldozatai, mint az egy évig sem tartó, "viszonylag" olcsón megúszott D-day-Elba menet. Egy komplett generáció pusztult el 14-18 között.)
Szauron nem áll(hat) ilyen analógiában Hitlerrel. A jó káplár még a sörpuccsnál sem tartott, amikor a Szilmarilok és a Hobbit (nálunk eredetileg Babó) már elkészült. Nem Szauron hasonlít Hitlerre, max Hitler emlékeztet Szauronra. Ha Göncz ilyet írt, az butaság/tévedés.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 15 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 733 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Mondjuk, nekem a The Lord Of the Rings trilógia alatt is feltűnt, hogy nyugat vs. kelet. Ennek szellemében barátságos lények&emberek vs. orkok&gonoszok, sasok vs. gonosz sárkányolós lidércek... meg apróbb politikai csúsztatások. sosem értem, hogy minek veszik alapul a Dávid-Góliát teóriát a forgatókönyvírók? Nagyobb sereggel nem lehet erkölcsi győzelmet aratni? 😀 A gyakorlat pedig ezt mutatja. Rajtam kívül kinek szúrja még a szemét pl. európában játszódó középkori történetben a sárga és fekete bőrű színészek hada, a női harcosok (???), a demokratikus eszmék és célok pl. a kora középkori angol udvarban, a kasztok közötti átjárás... stb.?
A gyűrűk ura még nem is agresszíven nyomatja az ideológiát, de az utóbbi időben készült "Robin Hood" filmek, a keresztesháborúkról készült filmek nagy része, vagy a világháborús alkotások... apám! Jó ez a történelem annak, aki tudja és érti a valóságot... :cool: . Mindenki másnak kötelező estimese az aktuális izmus árnyékában... Na; szerintem ez a durvább fikció.toxique
A Gyűrűk Ura a II. VH alatt iródott. Az gondolom csöppet befolyásolta Tolkien bácsit. (A fordító, Göncz Árpád is említi a kötet mellett lévő kis 1-2 oldalas megjegyzésében, hogy Szauron("Középfölde szabad népeinek ellensége")tulajdonképpen nem más mint Hitler.iktriad
Göncz valóban írja, de Tolkien többször is elmondta, hogy NEM Hitler megszemélyesítése, és nincs direkt párhuzam a 2.világháborúval. Még jóval a háború elött kezdte írni, és a sztori megvolt már jóval korábban is.
Nem akarok ebbe belemenni, le van írva szépen a neten kb. ezer helyen.
Lehet mondani, hogy mint oly sok irodalmi műben a jó és a rossz örök harca áll a LoR középpontjában is, és ebben azért sok meglepő nincs, épp ezért majd minden olyan műben, amely erre az alaphelyzetre épül, fel lehet fedezni párhuzamokat bármivel, ami jó és rossz.Sobri Jóska
Ok, akkor ezek szerint Árpi bácsi megtévesztett. Sorry.
több mint 15 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 079 — #NoStress
Mondjuk, nekem a The Lord Of the Rings trilógia alatt is feltűnt, hogy nyugat vs. kelet. Ennek szellemében barátságos lények&emberek vs. orkok&gonoszok, sasok vs. gonosz sárkányolós lidércek... meg apróbb politikai csúsztatások. sosem értem, hogy minek veszik alapul a Dávid-Góliát teóriát a forgatókönyvírók? Nagyobb sereggel nem lehet erkölcsi győzelmet aratni? 😀 A gyakorlat pedig ezt mutatja. Rajtam kívül kinek szúrja még a szemét pl. európában játszódó középkori történetben a sárga és fekete bőrű színészek hada, a női harcosok (???), a demokratikus eszmék és célok pl. a kora középkori angol udvarban, a kasztok közötti átjárás... stb.?
A gyűrűk ura még nem is agresszíven nyomatja az ideológiát, de az utóbbi időben készült "Robin Hood" filmek, a keresztesháborúkról készült filmek nagy része, vagy a világháborús alkotások... apám! Jó ez a történelem annak, aki tudja és érti a valóságot... :cool: . Mindenki másnak kötelező estimese az aktuális izmus árnyékában... Na; szerintem ez a durvább fikció.toxique
A Gyűrűk Ura a II. VH alatt iródott. Az gondolom csöppet befolyásolta Tolkien bácsit. (A fordító, Göncz Árpád is említi a kötet mellett lévő kis 1-2 oldalas megjegyzésében, hogy Szauron("Középfölde szabad népeinek ellensége")tulajdonképpen nem más mint Hitler.iktriad
Göncz valóban írja, de Tolkien többször is elmondta, hogy NEM Hitler megszemélyesítése, és nincs direkt párhuzam a 2.világháborúval. Még jóval a háború elött kezdte írni, és a sztori megvolt már jóval korábban is.
Nem akarok ebbe belemenni, le van írva szépen a neten kb. ezer helyen.
Lehet mondani, hogy mint oly sok irodalmi műben a jó és a rossz örök harca áll a LotR középpontjában is, és ebben azért sok meglepő nincs. Épp ezért majd minden olyan műben, amely erre az alaphelyzetre épül - és van pár ezer - , fel lehet fedezni párhuzamokat bármivel, ami jó és rossz.

több mint 15 éve
Deny 5 832 — Z-O-U!!!
Tolkien, ahogyan Rajna írta, első VH-t vette alapul, van is erről egy szép, hosszú írás, még magyarul is, a Gyűrűk Ura filozófiája.
több mint 15 éve
Rajna Tennessee Titans 8 003 — Nega Scott
Na ez orbitális hülyeség, hogy Szauron Hitler. Szauront lehet azonosítani különféle diktátorokkal, de lekonkretizálni Hitlerre nagy hülyeség. Az egész Mordorfíling amúgyis inkább a Szovjetunió, ha már nagyon akarok viszonyítani, mint Németország, de Szauron még csak nem is Sztálin. Meg amúgyis, Szauron karaktere Hitler hatalomátvétele előtt született meg egy évvel. Nyilván volt benne némi aktuálpolitika is, de szerintem Tolkien alapvetően az első világháborúból merített, mert ott harcolt és az volt az igazi élmény ami meghatározhatta a világát, látszik hogy főleg az ipari társadalom ellen van meg a klasszikus értékek mellett és nem az emberi jogok meg ilyesmik érdeklik.

több mint 15 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 733 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Mondjuk, nekem a The Lord Of the Rings trilógia alatt is feltűnt, hogy nyugat vs. kelet. Ennek szellemében barátságos lények&emberek vs. orkok&gonoszok, sasok vs. gonosz sárkányolós lidércek... meg apróbb politikai csúsztatások. sosem értem, hogy minek veszik alapul a Dávid-Góliát teóriát a forgatókönyvírók? Nagyobb sereggel nem lehet erkölcsi győzelmet aratni? 😀 A gyakorlat pedig ezt mutatja. Rajtam kívül kinek szúrja még a szemét pl. európában játszódó középkori történetben a sárga és fekete bőrű színészek hada, a női harcosok (???), a demokratikus eszmék és célok pl. a kora középkori angol udvarban, a kasztok közötti átjárás... stb.?
A gyűrűk ura még nem is agresszíven nyomatja az ideológiát, de az utóbbi időben készült "Robin Hood" filmek, a keresztesháborúkról készült filmek nagy része, vagy a világháborús alkotások... apám! Jó ez a történelem annak, aki tudja és érti a valóságot... :cool: . Mindenki másnak kötelező estimese az aktuális izmus árnyékában... Na; szerintem ez a durvább fikció.toxique
A Gyűrűk Ura a II. VH alatt iródott. Az gondolom csöppet befolyásolta Tolkien bácsit. (A fordító, Göncz Árpád is említi a kötet mellett lévő kis 1-2 oldalas megjegyzésében, hogy Szauron("Középfölde szabad népeinek ellensége")tulajdonképpen nem más mint Hitler.
több mint 15 éve
Rajna Tennessee Titans 8 003 — Nega Scott
Egyszer volt hol nem volt töriben rohadt elfogult tud lenni... a biosz korrekt az alapján amit középsuliban tanultam és tökjó kissrácoknak viszont a töris dolgokban nagyon sarkítanak és az angolok általában mindig bunkók, a franciák meg jófejek 😀

több mint 15 éve
davemayer Chicago Bears 15 474 — "Grammar maci"
A minap pl. pont az X-man rajzfilmre kapcsoltam (TV6?), és egyszerűen felfordult a gyomrom, hogy amerikai zászlóval a háttérben Amerika Kapitány verte a picitmuszlim rosszfiúkat, miközben a narrátor nyomatta a "gondolatokat"; hogy amerika=szabadság, keletről jő az ördög. De amerika megvédi a szabadságot 😂 . Töltik a programot a pici fejekbe...
Mondoménbazzeg, eziscsak egy izmus minden vívmányával 😂
toxique
Ezert kell az alabbiakat nezni inkabb
- Ghibli
- Egyszer volt hol nem volt.... francia sorozat
- vagy legrosszabb esetben South Park

12 even aluli gyerek kezebe, nagyon keves 2000 utani amcsi rajzfilmet adnek.Igor
Az egyszer volt sorozatot en is nagyon szerettem!zavi27
Múltkor láttam az egyszer volt hol nem volt...a élet egyik részét és nagyon érdekesnek találtam (gyógyszerész hallgatóként anno és is találkoztam pl sejtbiológiával) hogy mennyi szakkifejezést építettek bele a mondanivalóba, mennyire profi volt a tálalás.Ez mikor fiatalon néztem nem tűnt fel nekem, mégis érthető volt már akkor is az alapvető mondanivalója.

Szó szerint tanított még ha ezt nem is veszi gyerekként észre az ember - ez a legnagyobb értéke ennek a sorozatnak.
Ma meg: "csak le ne terheljük azokat a szegény gyerekeket"... inkább ömlesszük rájuk a semmitmondó gagyit...

Meg is szereztem annyi részét amennyit csak tudtam és elraktam az utókor számára 😀

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 15 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Imádom Rodriguez-t. Ezt a hentelést..... 😂 (Machete)apeszos
Rodríguezt én is. 😊 De akkor már Grindhouse: terrorbolygó 😛Vrijbloed
El Mariachi – A zenész, Négy szoba (!!!), Sin City.....
több mint 15 éve
Laki Tennessee Titans 1 668 — In Locker We Trust
Natalie Portman 1000% Oscar, egyébként meg aki szereti a balettet és Aronofskyt annak bejön a többieknek max Portman miatt nézős. Nekem nem jött be.Shawn84
ha elfogulatlan kritikát akarsz black swanról, kérdezd iktriadotbriareos
😂
Amúgy még nem láttam, és egyelőre a betegségem meg is akadályoz hogy ellátogassak 1 moziba megnézni. Oscar előtt azért megpróbálom pótolni a lemaradást.iktriad
Natalie Portman nagyon bejövős 😉 maga a film nekem nem adja annyira, de nézhető 😊


"Obviously adding Matt Hasselbeck makes the Tennessee Titans a better team in 2011, but the long-term success of the franchise is going to hinge on the success of Jake Locker as an NFL quarterback."
több mint 15 éve
Vrijbloed Baltimore Ravens 4 295 — No ghosts left to haunt you
Imádom Rodriguez-t. Ezt a hentelést..... 😂 (Machete)apeszos
Rodríguezt én is. 😊 De akkor már Grindhouse: terrorbolygó 😛
több mint 15 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Imádom Rodriguez-t. Ezt a hentelést..... 😂 (Machete)
több mint 15 éve
Vrijbloed Baltimore Ravens 4 295 — No ghosts left to haunt you
TV6-on Démonok Argentótól.

Klasszikus. 😛
több mint 15 éve
zavi27 Seattle Seahawks Oregon Ducks 5 562 — Amerikai sportok rajongója
A minap pl. pont az X-man rajzfilmre kapcsoltam (TV6?), és egyszerűen felfordult a gyomrom, hogy amerikai zászlóval a háttérben Amerika Kapitány verte a picitmuszlim rosszfiúkat, miközben a narrátor nyomatta a "gondolatokat"; hogy amerika=szabadság, keletről jő az ördög. De amerika megvédi a szabadságot 😂 . Töltik a programot a pici fejekbe...
Mondoménbazzeg, eziscsak egy izmus minden vívmányával 😂
toxique
Ezert kell az alabbiakat nezni inkabb
- Ghibli
- Egyszer volt hol nem volt.... francia sorozat
- vagy legrosszabb esetben South Park

12 even aluli gyerek kezebe, nagyon keves 2000 utani amcsi rajzfilmet adnek.Igor
Az egyszer volt sorozatot en is nagyon szerettem!
több mint 15 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 752 — No 1 duplaszánkó fan
A minap pl. pont az X-man rajzfilmre kapcsoltam (TV6?), és egyszerűen felfordult a gyomrom, hogy amerikai zászlóval a háttérben Amerika Kapitány verte a picitmuszlim rosszfiúkat, miközben a narrátor nyomatta a "gondolatokat"; hogy amerika=szabadság, keletről jő az ördög. De amerika megvédi a szabadságot 😂 . Töltik a programot a pici fejekbe...
Mondoménbazzeg, eziscsak egy izmus minden vívmányával 😂
toxique
Ezert kell az alabbiakat nezni inkabb
- Ghibli
- Egyszer volt hol nem volt.... francia sorozat
- vagy legrosszabb esetben South Park

12 even aluli gyerek kezebe, nagyon keves 2000 utani amcsi rajzfilmet adnek.

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)