Gyűlölködjünk

37 feliratkozó

több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 221 — Cowboys fan
másik, amit nem értek, hogy manapság már azt nem rögzít az ember, amit akar. első ilyen után mobil a zsebbe, vagy diktafon elrejtve valahova, hangfelvétel, aztán amikor már konkrét bizonyíték van a dologra, akkor feljelentés, és ha az nem vezet semmire, akkor panasztétel - van valami a Katonai Ügyészség felett? esetleg a Legfőbb Ügyészség?
több mint 4 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 118 — Chiefs GM
 index.hu/belfold/2021/06/30/szexualis-zaklatas-a-honvedsegnel/

Nocsak, nocsak, nocsak...lehet h ez volt az ok, amiért leváltották az előző vezetőt?
Amúgy ezek a nők ennyire félnek, hogy belemennek ebbe és gyakorlatilag ki vannak használva?
Solymi
ezt tőlük kell megkérdezni.

mondjuk az az érdekes (csak kérdés, kinyomozzák-e), hogy a Honvédség honlapja szerint a fővárosban egyetlen ezred diszlokál (a többi vagy zászlóalj, vagy dandár, vagy a Honvédkórház, de azt is dandártábornok viszi), tehát elvileg csak a tűzszerész/hadihajós ezredre illik a leírás, annak meg ott vannak a vezetői felsorolva.

Parancs, értettem.
csebi
viszont ha azt mondja, hogy nem, akkor mivel szankcionálják? parancsmegtagadás lehet, de egy ilyen parancs nem állja meg a helyét, normális katonai bíróság előtt, mert ilyen parancsot tiszt nem adhat ki retorzió nélkül.
nyilván ha mondjuk Benkő haverja az illető, akkor lehet nyomás a katonai ügyészségen, de... azért ez így is meredek.

persze ne áltassuk magunkat, ha a felettes igazán tróger, akkor talál alkalmat a parancsmegtagadásra, és tényleg megkeserítheti a beosztottak életét.
slowmotion
Szankció: áthelyezés vmi hatarvidekre, előmenetel szabotálása.
csebi
Honvédségnél nincs határvidék. persze, le lehet küldeni mondjuk HMVH-re (bocs Bazza), esetleg Szentesre, de a többi szinte mind olyan helyeken van, ahol azért el lehet lenni (Debrecen, Fehérvár, ilyenek). már nincs olyan, mint harminc éve, hogy áthelyezik pl Lentibe, ami elég tróger hely volt, vagy a kanizsai futkosóra.
slowmotion
Pedig egy év Lenti helyrebillenti. 😊

ozibozi New York Giants 20 898
Mert a magyar csaj nem így gondolkozik kint nyugaton. 😉
Nekik ez már ugyanúgy a nyugati szint.
több mint 4 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 500 — zászló zászló szív
Amugy ez ilyen pervaziv dolognak tunik.
undisputedly
Az asszisztensem mutatta, hogy jelentkezett még tavaly egy állásra professions.hu-n (már gyanús volt az gmail.com-os cím is) és visszaírta neki az ember, hogy kéne egy egész alakos fénykép még, mert a titkárnői munka mellett az ügyvezetővel is kéne közelebbi kapcsolat.

Két dologra gondoltam: 1) vagy annyira perverz az ember, hogy erre gerjed, és megér neki egy hirdetést a prof-on 2) komoly. Egyik sem túl szép helyzetet mutat...

Hugom egyetem alatt volt ukrán lányokkal közös szakmai kiránduláson Lengyelországban, és ki volt tőlük, mert állandóan elkéstek, mert mindig órákat készülődtek, smink, stb. Nem bírta, és rákérdezett, hogy miért muszáj ez. A lányok elmondták, hogy ők csak azért mennek egyetemre, mert ott lehet olyan férfiakat fogni, akik majd eltartják őket...

Ez Kelet-Európa, hölgyeim és uraim.

Szerkesztette: Gyurma Pappa

több mint 4 éve
rokaur 876
Ettol fuggetlenul en katonai birosag ele vitetnem az alezredest. Kulfoldi szolgalatok pont az ilyen felelotlen es erkolcstelen katonai vezetokre vadasznak, akiket meg lehet zsarolni az ilyen sztorikkal.

Nem is ertem hogyan nem lett ebbol nagyobb belso tisztogatas. Vicc.
undisputedly
Fuh hallod en is arra kaptam fel a fejem mikor az eredeti cikkben leirtak, hogy az alezredes azzal fenyegetozott, hogy megoli magat... altalanos iskolas erzelmi szint es ez van magas katonai pozicioban...
több mint 4 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014
A meetoo ota belenk neveltek ugye, hogy a hatalmi pozicioban levot es a beosztottjat erinto nemi aktus konszenzus mellett sem feltetlenul beleegyezeses.
undisputedly
Itt van a kutya elásva. Én a #metoo nélkül is így látom, gondolom, tapasztaltam. Dolgoztam erősen hierarchikus szervezetben (egyetem), és nagyon könnyen kerültek elő ezek a helyzetek, és ha ki is derültek, maradtak következmények nélkül.

Értem, hogy "mit nem értesz" a sztoriban, és nem a kétséged jogosságát vontam kétségbe (sic!), csak jeleztem, hogy nem tartom elképzelhetetlennek, amit te gyanúsnak. Sajnos Magyarországon a (közvélekedés szerint) nők ribancok, a férfiak meg macsók, és ezt a #metoo sem változtatta meg igazán, és az ilyen ügyeket még mindig csuklómozdulattal seprik le.
Gyurma Pappa
Ertem ezt. Visszamaradott a regio ebbol a szempontbol. Ahogyan fentebb is irtad, nekem a problemam az,hogy a no magatartasa nem illik abba a mintaba, mint amit valaki olyantol varnal, aki az ala-fole rendelt viszony kenyszerusege okan kerult bele ebbe a helyzetbe.

Amugy ez ilyen pervaziv dolognak tunik. Tudok itthon olyan nemzetkozi irodat, ahova valamiert csak a dekorativ egyetemista lanyok kerulnek be gyakornoki programra, vagy olyan partnerrol, aki valamiert mindig jelentos idot toltott a gyakornok holyekkel, de pl volt mar, hogy ugyfel a a targyalas szuneteben a telefonjan mutogatta, hogy ezt a "pics@t" vette fel asszisztensnek (masodiknak, mert az ugye egy kell ertsen a dolgahoz), milyen "jo"lesz majd.

Szoval hiaba volt szerencsem azzal, hogy nem ebben szocializalodtam,azert latom, hogy mennyire jelen van (Nokrol is tudok btw akik kihasznaljak a nemuket a szakmajukban, szoval nem nem fuggo, habar az aranyuk biztosan kisebb), de ez ennel a sztorinal pont azt erze, hogy csak az amugy valid "azert jarultam hozza mert feltem" vedekezest hasznalja.
több mint 4 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 500 — zászló zászló szív
A meetoo ota belenk neveltek ugye, hogy a hatalmi pozicioban levot es a beosztottjat erinto nemi aktus konszenzus mellett sem feltetlenul beleegyezeses.
undisputedly
Itt van a kutya elásva. Én a #metoo nélkül is így látom, gondolom, tapasztaltam. Dolgoztam erősen hierarchikus szervezetben (egyetem), és nagyon könnyen kerültek elő ezek a helyzetek, és ha ki is derültek, maradtak következmények nélkül.

Értem, hogy "mit nem értesz" a sztoriban, és nem a kétséged jogosságát vontam kétségbe (sic!), csak jeleztem, hogy nem tartom elképzelhetetlennek, amit te gyanúsnak. Sajnos Magyarországon a (közvélekedés szerint) nők ribancok, a férfiak meg macsók, és ezt a #metoo sem változtatta meg igazán, és az ilyen ügyeket még mindig csuklómozdulattal seprik le.

több mint 4 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014
 index.hu/belfold/2021/06/30/szexualis-zaklatas-a-honvedsegnel/

Nocsak, nocsak, nocsak...lehet h ez volt az ok, amiért leváltották az előző vezetőt?
Amúgy ezek a nők ennyire félnek, hogy belemennek ebbe és gyakorlatilag ki vannak használva?
Solymi
Elobb az alatta szolgalo novel, majd utana annak a lanyaval is akart kulon, kesobb edesharmasban az anyjaval es vele(!!) Wtf.

Raadasul a lany ferje szinten a katonai vezeto alatt szolgal! Mi a sz@r.

De amugy tenyleg, evekig, naponta szexualis aktusban van vele, kerdes nelkul bevallal mindent…

Nekem santit ez… oke, hathat benitolag a vezeto tekintelye, mondjuk egy alkalommal (vigyek is birosag ele miatta), de az, hogy ennyi ideig csinalta…
undisputedly
Nem kell ehhez a honvédség, az egyetemen is tudott dolog zajlottak hasonló mederben évekig is akár, de tudok olyan bankfiókról is, ahol az igazgató úr kérésének elutasítása azonnali felmondással járt, "elmondom mindenkinek, hogy kikezdtél velem típusú" fenyegetésekkel. 2000-es évek vége, 2010-es évek eleje, amiről beszélek.

Ennél sokkal durvább eseteket is hallottam, évekig tartó megalázásokkal, zsarolással, fizikai bántalmazással (!) stb., egy másik egyenruhás szervezetnél, itt helyben. Az lett a vége, hogy áthelyezték a vezetőt, az első körben simán kirúgták a két kollega nőt, aki "panaszkodott".

Egy értelmes, jól szituált, képzett és azt gondolom, hogy társadalmilag is érzékeny ember vagy. És nézd meg, hogy te hogy reagálsz, az első reakciód, hogy sántít. Képzeld el, amikor egy ennyire maszkulin közeg, mint a hadsereg, ez a téma előkerül.

És ettől még lehet, hogy igazad van, bár ilyet szerintem azért kitalálni elég meredek, még metoo után is...
Gyurma Pappa
Enazert reagalhatok kritikusan, cinikusan, mert en csak olvasom a sztorit.

A meetoo ota belenk neveltek ugye, hogy a hatalmi pozicioban levot es a beosztottjat erinto nemi aktus konszenzus mellett sem feltetlenul beleegyezeses.

De ennyi ideg? 2 even at, heti/napi rendszeresseggel lepett a fonokevel szexualis aktusra, anelkul, hogy elutasitotta volna szoban. Mondta, hogy gyere, o ment.

Tanacstalansagaban nem mondott nemet? Meg ha azt mondta volna, hogy benitoan hatott ra az ala-fole rendelt viszony stb. Valamiert kb 2/3-at a cikknek toroltek amugy ido kozben, de ott meg az is benne volt, hogy nemreg derult ki a szamara, hogy mas novel is lefekudt az ezredbol.

Kozben a lanyanak elmondta a no. A ferjenek nem... Majd az ezredes pedig a no engedelyet kerve (a no sajat maga irta le igy), szeretett volna a lanyaval is lefekudni.

Nekem nagyon az rajzlodik ki, hogy munkahelyi megcsalas, csak aztan kiderult es igy vedekezik a no.

Ettol fuggetlenul en katonai birosag ele vitetnem az alezredest. Kulfoldi szolgalatok pont az ilyen felelotlen es erkolcstelen katonai vezetokre vadasznak, akiket meg lehet zsarolni az ilyen sztorikkal.

Nem is ertem hogyan nem lett ebbol nagyobb belso tisztogatas. Vicc.
több mint 4 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 500 — zászló zászló szív
 index.hu/belfold/2021/06/30/szexualis-zaklatas-a-honvedsegnel/

Nocsak, nocsak, nocsak...lehet h ez volt az ok, amiért leváltották az előző vezetőt?
Amúgy ezek a nők ennyire félnek, hogy belemennek ebbe és gyakorlatilag ki vannak használva?
Solymi
Elobb az alatta szolgalo novel, majd utana annak a lanyaval is akart kulon, kesobb edesharmasban az anyjaval es vele(!!) Wtf.

Raadasul a lany ferje szinten a katonai vezeto alatt szolgal! Mi a sz@r.

De amugy tenyleg, evekig, naponta szexualis aktusban van vele, kerdes nelkul bevallal mindent…

Nekem santit ez… oke, hathat benitolag a vezeto tekintelye, mondjuk egy alkalommal (vigyek is birosag ele miatta), de az, hogy ennyi ideig csinalta…
undisputedly
Nem kell ehhez a honvédség, az egyetemen is tudott dolog zajlottak hasonló mederben évekig is akár, de tudok olyan bankfiókról is, ahol az igazgató úr kérésének elutasítása azonnali felmondással járt, "elmondom mindenkinek, hogy kikezdtél velem típusú" fenyegetésekkel. 2000-es évek vége, 2010-es évek eleje, amiről beszélek.

Ennél sokkal durvább eseteket is hallottam, évekig tartó megalázásokkal, zsarolással, fizikai bántalmazással (!) stb., egy másik egyenruhás szervezetnél, itt helyben. Az lett a vége, hogy áthelyezték a vezetőt, az első körben simán kirúgták a két kollega nőt, aki "panaszkodott".

Egy értelmes, jól szituált, képzett és azt gondolom, hogy társadalmilag is érzékeny ember vagy. És nézd meg, hogy te hogy reagálsz, az első reakciód, hogy sántít. Képzeld el, amikor egy ennyire maszkulin közeg, mint a hadsereg, ez a téma előkerül.

És ettől még lehet, hogy igazad van, bár ilyet szerintem azért kitalálni elég meredek, még metoo után is...

több mint 4 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014
 index.hu/belfold/2021/06/30/szexualis-zaklatas-a-honvedsegnel/

Nocsak, nocsak, nocsak...lehet h ez volt az ok, amiért leváltották az előző vezetőt?
Amúgy ezek a nők ennyire félnek, hogy belemennek ebbe és gyakorlatilag ki vannak használva?
Solymi
Elobb az alatta szolgalo novel, majd utana annak a lanyaval is akart kulon, kesobb edesharmasban az anyjaval es vele(!!) Wtf.

Raadasul a lany ferje szinten a katonai vezeto alatt szolgal! Mi a sz@r.

De amugy tenyleg, evekig, naponta szexualis aktusban van vele, kerdes nelkul bevallal mindent…

Nekem santit ez… oke, hathat benitolag a vezeto tekintelye, mondjuk egy alkalommal (vigyek is birosag ele miatta), de az, hogy ennyi ideig csinalta…
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 435 — The Mathematician
nálunk 6 lakásos a társasház de itt is megvannak a gondok mindenkivel (velem is)
Negritis
Főleg veled, mi? 😆
warr_b
lehet, nem tudom 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 28 944 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
nálunk 6 lakásos a társasház de itt is megvannak a gondok mindenkivel (velem is)
Negritis
Főleg veled, mi? 😆

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
ozibozi New York Giants 20 898
Évekig nem kötelező naponta kétszer szopni. Nagy disznóság az ilyennel való visszaélés, de amíg folyik addig legtöbbször előnyökkel is jár, majd mikor kiderül onnantól már csak hátrányokkal.
Azért a legjobb alanyok a családosok, mert nekik semmiképp sem érdekük hogy kiderüljön, nem megy haza papához, hogy bocs de hibáztam, nem tudtam mit is tegyek évekig stb.
és ha egy ragadozó csak egyszer elkap egy ilyet, akár egy céges bulin, vagy bárhol, onnantól már az csinál vele amit akar. Azért ragadozó mert tudja tudja ezt.

Szerkesztette: ozibozi
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 616 — Lucas Scott
 index.hu/belfold/2021/06/30/szexualis-zaklatas-a-honvedsegnel/

Nocsak, nocsak, nocsak...lehet h ez volt az ok, amiért leváltották az előző vezetőt?
Amúgy ezek a nők ennyire félnek, hogy belemennek ebbe és gyakorlatilag ki vannak használva?
Solymi
ezt tőlük kell megkérdezni.

mondjuk az az érdekes (csak kérdés, kinyomozzák-e), hogy a Honvédség honlapja szerint a fővárosban egyetlen ezred diszlokál (a többi vagy zászlóalj, vagy dandár, vagy a Honvédkórház, de azt is dandártábornok viszi), tehát elvileg csak a tűzszerész/hadihajós ezredre illik a leírás, annak meg ott vannak a vezetői felsorolva.

Parancs, értettem.
csebi
viszont ha azt mondja, hogy nem, akkor mivel szankcionálják? parancsmegtagadás lehet, de egy ilyen parancs nem állja meg a helyét, normális katonai bíróság előtt, mert ilyen parancsot tiszt nem adhat ki retorzió nélkül.
nyilván ha mondjuk Benkő haverja az illető, akkor lehet nyomás a katonai ügyészségen, de... azért ez így is meredek.

persze ne áltassuk magunkat, ha a felettes igazán tróger, akkor talál alkalmat a parancsmegtagadásra, és tényleg megkeserítheti a beosztottak életét.
slowmotion
Szankció: áthelyezés vmi hatarvidekre, előmenetel szabotálása.
csebi
És megér ennyit? Hogy inkább hűtlen lesz a férjéhez, csak ne rakják át máshova vagy az előmenetele ne sérüljön?
Meg belemegy mert tanácstalan h mit tegyen? Végülis, felesleges ezt a férjnek említeni...
Solymi
Asszem előtte pár éve vki szinten felnyomta a felettesét házon belül. Ki is kellett lépnie mert annyira megrekedt. És igen a katonaság az a hely ahol aztán nagyon meg tudnak szivatni.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 976
 index.hu/belfold/2021/06/30/szexualis-zaklatas-a-honvedsegnel/

Nocsak, nocsak, nocsak...lehet h ez volt az ok, amiért leváltották az előző vezetőt?
Amúgy ezek a nők ennyire félnek, hogy belemennek ebbe és gyakorlatilag ki vannak használva?
Solymi
ezt tőlük kell megkérdezni.

mondjuk az az érdekes (csak kérdés, kinyomozzák-e), hogy a Honvédség honlapja szerint a fővárosban egyetlen ezred diszlokál (a többi vagy zászlóalj, vagy dandár, vagy a Honvédkórház, de azt is dandártábornok viszi), tehát elvileg csak a tűzszerész/hadihajós ezredre illik a leírás, annak meg ott vannak a vezetői felsorolva.

Parancs, értettem.
csebi
viszont ha azt mondja, hogy nem, akkor mivel szankcionálják? parancsmegtagadás lehet, de egy ilyen parancs nem állja meg a helyét, normális katonai bíróság előtt, mert ilyen parancsot tiszt nem adhat ki retorzió nélkül.
nyilván ha mondjuk Benkő haverja az illető, akkor lehet nyomás a katonai ügyészségen, de... azért ez így is meredek.

persze ne áltassuk magunkat, ha a felettes igazán tróger, akkor talál alkalmat a parancsmegtagadásra, és tényleg megkeserítheti a beosztottak életét.
slowmotion
Szankció: áthelyezés vmi hatarvidekre, előmenetel szabotálása.
csebi
És megér ennyit? Hogy inkább hűtlen lesz a férjéhez, csak ne rakják át máshova vagy az előmenetele ne sérüljön?
Meg belemegy mert tanácstalan h mit tegyen? Végülis, felesleges ezt a férjnek említeni...

Szerkesztette: Lúdas Solymi

Van az a mondás, ha nem tudod ki az idegesítő szomszéd a házban, akkor TE vagy az 😉
ozibozi
minden szomszéd ugyanolyan idegesítő 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 976
 index.hu/belfold/2021/06/30/szexualis-zaklatas-a-honvedsegnel/

Nocsak, nocsak, nocsak...lehet h ez volt az ok, amiért leváltották az előző vezetőt?
Amúgy ezek a nők ennyire félnek, hogy belemennek ebbe és gyakorlatilag ki vannak használva?
több mint 4 éve
ozibozi New York Giants 20 898
Van az a mondás, ha nem tudod ki az idegesítő szomszéd a házban, akkor TE vagy az 😉
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 435 — The Mathematician
Vasárnap költöztünk, ma délután már mondta a közös képviselő, hogy valaki felnyomott az önkormányzatnál 🤣 hogy macskát tartunk az erkélyen.

Amúgy igen, csak a sztori: 15 éves a jószág, anno a Dunába dobástól mentettük meg. Kb egy éve beteg, elkezdett nem enni, tönkrementek a fogai, a javát ki kellett húzni. Pár hónapja van hogy napi háromszor hány, van hogy random odafosik, odahugyozik a lakásba. Több állatorvoshoz is elvittük többször, vérvétel, labor, ultrahang, ilyen gyógyszer, olyan gyógyszer, soktízezer forint, nem javult. Elaltatni persze nem akarták. Két gyerek mellett (meg persze amúgy is) azért gobdolom belátható, hogy ez így nem egy tartható állapot. Mégse hajítottuk ki, fojtottuk vízbe meg semmi. A költözéskor is áthoztuk, mégse legyen egyedül a kiürített lakásban. Viszont igen, kitettük az erkélyre alommal, hordozóval, plusz egy dobozzal, vízzel, kajával. Amikor a legnagyobb hőség volt, behoztuk (hordozóban, mert egyszer beszökött, 3 oerccel később a parkettára fosott). Erre valamelyik ostoba tudatlan gyökér feljelent az önkormányzatnál, hogy ez állatkínzás. Nem ám hogy bekopogna és személyesen megbeszélnénk, ahhoz már gyáva gerinctelen szardarab, igazi hatvanas évekbeli házmester tempó... szóval remek kezdet 🙄
Amúgy még vasárnap megbeszéltem anyámmal, hogy leviszem hozzá a macskát a telekre, de csak holnap reggeltől lesz ott, így holnap délelőtt viszem...
warr_b
Nekem a három emelettel lejjebb — HÁROM emelettel — lakó szomszédom panaszkodott arra, hogy hallja a kutyámat ugatni. Alapból hihetetlen volt, de megkérdeztem az alattunk lakót, a még eggyel lejjebb lakót, mire ők azon is meglepődtek hogy van kutya a lépcsőházban, merthogy sose hallják. De ő meg akart győzni, hogy hallja. Onnantól nem köszönt, a lépcsőház ajtót is becsapta előttünk mindig, meg sok egyéb dolog. Aztán engem is hívott a közös képviselő, hogy panaszt tett a szomszéd. Elmagyaráztam neki hogy ez miért kamu, és onnantól a közös képviselő engem nem keresett. Aztán miután a kutyámat októberben el kellett altatnom betegség miatt, rá három hónapra meghalt a szomszédom is COVID miatt. Azóta tudom, hogy olykor van igazság a Földön.

Igazából alapból, minden ok nélkül utálta a kutyákat, és emiatt reflexből próbált belénk is kötni. Nem jött össze neki, cserébe a kutyám "magával is vitte."
Mikey
Amúgy simán lehet, hogy hallotta...
Amíg Bp-n laktam panelban, sosem volt gondom, kivéve tavaly nyárig, amikor is arra lettem figyelmes, hogy valaki este 10-kor elkezdi olyan hangerővel hallgatni a TV-t, hogy a falakon, csöveken keresztül elhozta hozzám és gyakorlatilag be tudtad lőni, hogy épp mit néz.
A durva az volt, hogy ha próbáltam hallgatózni, akkor vagy olyan volt, mintha a szomszéd szobából vagy az alsó ill. felső szomszédtól jött volna.
Persze egyikük sem volt, de ők is hallják, állítólag a kettővel feletti szomszéd csinálja.

A közös képviselő mondta, hogy másnál is volt ilyen, a másik oldalon vagy épp a másik oldalról ment át a zaj, szal ezzel nem tudnak mit csinálni.
Solymi
ott simán lehet hogy átrendezte a lakást felvett egy szőnyeget vagy arrébb tolt egy szekrényt

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 616 — Lucas Scott
nálunk 6 lakásos a társasház de itt is megvannak a gondok mindenkivel (velem is)
Negritis
Mi hárman vagyunk egy telken de hat mki hulye csak mi nem 😊