Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Gyűlölködjünk

37 feliratkozó

több mint 8 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 844 — Így remélem megfelelek nektek.....
Volt egy eset Down-kóros gyerekekkel, a lényeg az, hogy egy nyolcadikos osztály felajánlotta, hogy mivel az iskolába járnak fogyatékosok is, ők is legyenek rajta a képükön (öt emberről volt szó azt hiszem), majd néhány szülő ezt végül a határidő előtt megfúrta, hogy az ő gyerekük ugyan már ne legyen sérültekkel egy tablóképen.

Erre jött Bochkorék érthető problémafelvetése, majd a jelenleg elutasítása.

Hallgatói sms:

„Van a kereszténydemokrata magatartás és a liberális fertő, Bochkor ne támogasd az utóbbit. A mások felebaráti szeretetből megtehetnék, hogy ne zavarják az épeket. Az integráció és a tolerancia bűnös szavak.”
Wyatt
a kereszténydemokrácia az egy logikai bukfenc, egy értelmezhetetlen valami.
modern társadalomban keresztény erkölcs szerint nem lehet nevelni, mert fújj a melegek meg minden, közben meg ugye ott a tanítás, hogy csak isten ítélkezhet, meg szeresd felebarátodat stb., szóval azonnal jön az önellentmondás.

azt meg eleve nem értem, hogy ahol ilyen semjének, meg harrachok, meg rétvárik a kirakatpolitikusok, az hogyan élhet meg éveken keresztül.
jó, de, értem, fityiszt odabasszák eléjük kötőjellel, és attól már a szar sem büdös. a fityisznek meg pont jól jön, hogy van egy Benny Hill Show tagozatuk, amire rá lehet lőcsölni minden kérdéses eredményű kísérletezgetést, a bokszzsák szerepet.
slowmotion
A keresztyéndemokrácia nem ezért logikai bukfenc. Abban hogy szeresd felebarátodat, de közben a homoszexualitást nem nincs ellentmondás. A homoszexualitás a keresztyén tanítás szerint bűn s elitélendő dolog nem jobban s nem kevésbe, mint az összes többi . Magát az emberi mivoltát kell, lehet tisztelni a másik embernek, de meleg mivoltát nehéz elfogadni mert maga Isten is elitéli. Ez úgy fogalmazható meg, hogy a bűnt gyűlölöm de a bűnöst, aki szabadulhat szeretem. Az itélet joga valóban Istené.

A logikai bukfenc ott van, amellet hogy különösen a protestáns vonal a legelfogadhatóbb földi államformaként támogatja a demokráciát, hogy a keresztyénség számára a teokrácia (Isten általi hatalom vezetettség) lenne a legideálisabb. Erre példa a Bibliában a Pátriárkák (Ábrahámtól Józsefig) , Mózes és különösen az úgynevezett Bírák kora (Bírák könyve). De ez itt már földi keretek között nem fog megvalósulni állam szinten semmikép.

Az egy másik kérdés, hogy a politika miként telepedik rá erre. S tesz hiteltelenné sok mindent, azzal együtt, hogy van pozitív hozadéka is ennek az egyház számára. Az egyház az lenne a dolga hogy megfelelő kritikai éllel jól használja fel a kegyelmi időt (Istentól s nem a pártoktól) a misszióra. Ezzel sem sáfárkodunk megfelelően.

Aki pedig a sérült emberi mivoltot s mondjuk a homoszexualitást egy kalap alá veszi, s így itéli meg, úgynevezett keresztyéni szemszögből, s fejt ki véleményt az nem ért az egészből semmit
több mint 8 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 573 — Cowboys fan
közlekedés téma.
ha autópályán külső sávban minden komolyabb erőlködés és veszélyhelyzet nélkül meg lehet (és kell) téged előzni, akkor valamit kurva rosszul csinálsz.

amúgy tök vicces volt, amikor az M7-esen ki volt írva három nyelven, hogy kamionok nem előzhetnek, és lényegében az információs tábla alatt tette ki a szlovén vagy horvát vagy milyen sofőr a tizennyolc kerekűt a belső sávba.

hát erről ennyit.
több mint 8 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 573 — Cowboys fan
Volt egy eset Down-kóros gyerekekkel, a lényeg az, hogy egy nyolcadikos osztály felajánlotta, hogy mivel az iskolába járnak fogyatékosok is, ők is legyenek rajta a képükön (öt emberről volt szó azt hiszem), majd néhány szülő ezt végül a határidő előtt megfúrta, hogy az ő gyerekük ugyan már ne legyen sérültekkel egy tablóképen.

Erre jött Bochkorék érthető problémafelvetése, majd a jelenleg elutasítása.

Hallgatói sms:

„Van a kereszténydemokrata magatartás és a liberális fertő, Bochkor ne támogasd az utóbbit. A mások felebaráti szeretetből megtehetnék, hogy ne zavarják az épeket. Az integráció és a tolerancia bűnös szavak.”
Wyatt
a kereszténydemokrácia az egy logikai bukfenc, egy értelmezhetetlen valami.
modern társadalomban keresztény erkölcs szerint nem lehet nevelni, mert fújj a melegek meg minden, közben meg ugye ott a tanítás, hogy csak isten ítélkezhet, meg szeresd felebarátodat stb., szóval azonnal jön az önellentmondás.

azt meg eleve nem értem, hogy ahol ilyen semjének, meg harrachok, meg rétvárik a kirakatpolitikusok, az hogyan élhet meg éveken keresztül.
jó, de, értem, fityiszt odabasszák eléjük kötőjellel, és attól már a szar sem büdös. a fityisznek meg pont jól jön, hogy van egy Benny Hill Show tagozatuk, amire rá lehet lőcsölni minden kérdéses eredményű kísérletezgetést, a bokszzsák szerepet.
több mint 8 éve
Toca Minnesota Vikings 20 970 — Vikings fan
Az emberek alapvetően xenofóbók, utálnak/félnek mindent és mindenkit, aki más mint ők. És hát mindenki más.
De évezredek civilizációs folyamatai eredményeképpen erre azért rakodik egyfajta szociális máz, amitől civilizáltan viselkedünk, kulturáltnak tűnünk, de ez a fajta agresszív "dögöljön meg mindenki más"-attitűd az ember alapvető sajátja.
És ez a kurzus erre játszik/épít zseniálisan.
Sobri Jóska
Csak ezt a szociális mást sajnos egyre kevésbé tanítják / nevelik az emberbe.
Sőt inkább olyan dolgokhoz kötik amit utána szapulnak értsd libsi , Soros, keresztény demokrata, így gyakorlatilag az ember már kapkodja a fejet hogy most mivan ?
Toca
Engem azért nem Kádár nevelt.
Gondolom téged se Antall József vagy Horn Gyula.
És most is elég keveseket Orbán Viktor.
Hanem a szülők, a család, a szűk környezet, iskola, könyvek, barátok, stb.
Ebben a körben ritkán jönnek elő a libsi, soros, kereszténydemokrata, stb. szavak, kifejezések.
Ez felnőtteknek szóló politikai "messzidzs". És azokra hat, akiknél kimaradtak a kulturális, szociális, civilizációs alapok.
De - hogy őszinték legyünk - rájuk ugyanúgy hatnak a reklámok, vallások, szekták, összeesküvés-elméletek, lochnessi-szörnyek, jetik, nigériai csalók is.
Erre a meglévő agyhalálra érzett rá Orbán és köre, és rájuk optimalizálja a politikai kommunikációját, mert amikor nem így tette (2002-es választások), akkor jött egy már akkor ezekre apelláló spindoctor (Gyurcsány), és nem is nyertek.
Ráadásul amióta a tömegmédia szinte már mindenkit elér, azóta egyszerűen ez a sikeres politizálás receptje, a zsigerekre, nem az agyra ható 1.0-ás üzenetek világa.
És nem csak Trump óta, hanem már korábban Berlusconi, de még Merkel és Obama is ezt kihasználva nyert választást.
Sobri Jóska
Teljesen egyetértek, viszont azokat ahogy te is kifejted "neveli " "irányítja" a politika akik nevelik a gyereket.
több mint 8 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 239 — #NoStress

Wyatt New England Patriots 26 306
Igazából azt is kinézem, hogy simán csak trollkodik ezzel valaki, csak sajnos már egyáltalán nem vicces ez a helyzet

több mint 8 éve
Toca Minnesota Vikings 20 970 — Vikings fan
Volt egy eset Down-kóros gyerekekkel, a lényeg az, hogy egy nyolcadikos osztály felajánlotta, hogy mivel az iskolába járnak fogyatékosok is, ők is legyenek rajta a képükön (öt emberről volt szó azt hiszem), majd néhány szülő ezt végül a határidő előtt megfúrta, hogy az ő gyerekük ugyan már ne legyen sérültekkel egy tablóképen.

Erre jött Bochkorék érthető problémafelvetése, majd a jelenleg elutasítása.

Hallgatói sms:

„Van a kereszténydemokrata magatartás és a liberális fertő, Bochkor ne támogasd az utóbbit. A mások felebaráti szeretetből megtehetnék, hogy ne zavarják az épeket. Az integráció és a tolerancia bűnös szavak.”
Wyatt
Szerintem van ilyen generátor. Beírod a mondatod és kiegészíti “kereszténydemokrata”, “liberális “ “felebaráti” vagy hasonló fancy szavakkal.
több mint 8 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Volt egy eset Down-kóros gyerekekkel, a lényeg az, hogy egy nyolcadikos osztály felajánlotta, hogy mivel az iskolába járnak fogyatékosok is, ők is legyenek rajta a képükön (öt emberről volt szó azt hiszem), majd néhány szülő ezt végül a határidő előtt megfúrta, hogy az ő gyerekük ugyan már ne legyen sérültekkel egy tablóképen.

Erre jött Bochkorék érthető problémafelvetése, majd a jelenleg elutasítása.

Hallgatói sms:

„Van a kereszténydemokrata magatartás és a liberális fertő, Bochkor ne támogasd az utóbbit. A mások felebaráti szeretetből megtehetnék, hogy ne zavarják az épeket. Az integráció és a tolerancia bűnös szavak.”

több mint 8 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 573 — Cowboys fan
Ezen most jót röhögtem SM...ööö így leírva rövidítve már nem tűnik jó ötletnek a nicked, pardon 😀
kishaszi
semmi gond, sok mindent jelenthet, pl service manual, San Marino stb... Schmidt Mária... na jó, tényleg lehet, hogy nem jó ötlet 😉
több mint 8 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 232 — Steelers fan
Ezen most jót röhögtem SM...ööö így leírva rövidítve már nem tűnik jó ötletnek a nicked, pardon 😀

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 8 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 573 — Cowboys fan
Az mér’ van ha pl szeretnék enni egy csoki, puncs, sztracsi, fagyit, akkor manapság már csak a levendula, mézes tök, kürtőskalács, és sóskával ízesített szarokat tudom kérni? Eszem- fszm megáll...
ozibozi
Tök mindegy milyen, csak ne spórold ki a pisztáciát!
| https://www.youtube.com/watch?v=3M2lSX0nRlc |
Atari
Tuti frutti + pisztácia már akkor is forradalminak számított, értelmezhető lett, de a levendulás mézes tök?
Kifordult a világ magából.(vagy lehet csak belőlem, de azt meg nem bánom)
ozibozi
Ez ilyen hype dolog.
Furcsánjól, egzotikusan hangzik, tehát biztos kurva jó is. Az se baj, ha drága, mi ettünk ilyet. Kár, hogy szar, de ettünk.

Olyan ez, mint az ország tortája. Az a tökmagos nem tudom milyenes. Hát eléggé kommresz, semmilyen. Tipikusan olyan az is, mint a gasztrokultúrában a szokásos keverjünk össze minden szart - amiből aztán lehetnek jó és finom dolgok, de többnyire nyilván kurva szar.
kishaszi
nem vagyunk mi eléggé gurmék. gurmanok. gurmék. mindegy.
szóval amíg nem nyaljuk eltartott kisujjal a fagylaltot, addig tényleg maradjunk a puncs-csoki-vaníliánál 😊

(különben is azzal lehet kideríteni, hogy egy fagyizó milyen minőséget képvisel, mert ha az alapot is szarul csinálja, akkor a szofisztikált tételekről sem lehet tudni, hogy tényleg olyat akartak-e)

Szerkesztette: slowmotion
több mint 8 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 232 — Steelers fan
Az mér’ van ha pl szeretnék enni egy csoki, puncs, sztracsi, fagyit, akkor manapság már csak a levendula, mézes tök, kürtőskalács, és sóskával ízesített szarokat tudom kérni? Eszem- fszm megáll...
ozibozi
Tök mindegy milyen, csak ne spórold ki a pisztáciát!
| https://www.youtube.com/watch?v=3M2lSX0nRlc |
Atari
Tuti frutti + pisztácia már akkor is forradalminak számított, értelmezhető lett, de a levendulás mézes tök?
Kifordult a világ magából.(vagy lehet csak belőlem, de azt meg nem bánom)
ozibozi
Ez ilyen hype dolog.
Furcsánjól, egzotikusan hangzik, tehát biztos kurva jó is. Az se baj, ha drága, mi ettünk ilyet. Kár, hogy szar, de ettünk.

Olyan ez, mint az ország tortája. Az a tökmagos nem tudom milyenes. Hát eléggé kommresz, semmilyen. Tipikusan olyan az is, mint a gasztrokultúrában a szokásos keverjünk össze minden szart - amiből aztán lehetnek jó és finom dolgok, de többnyire nyilván kurva szar.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 8 éve
Gorcsev Pittsburgh Steelers 530
én Balatonalmádiban a velencei álom + kinder happy hippo kombóra esküszöm fagyi kategóriában! 😀
shawnka
Próbáld ki a DM melletti csavarosat is. Szerintem állati jó

"Aki itt erős akar lenni, az úgy jár mint a vas. (...) addig lesz ütve, amíg meleg." /Rejtő Jenő/
több mint 8 éve
ozibozi New York Giants 22 089
Az mér’ van ha pl szeretnék enni egy csoki, puncs, sztracsi, fagyit, akkor manapság már csak a levendula, mézes tök, kürtőskalács, és sóskával ízesített szarokat tudom kérni? Eszem- fszm megáll...
ozibozi
Nem jó helyre jársz.
kishaszi
Vlsz, és addig el is fogy a fincsije, de a levendulás mézes tök az záróráig kitart. Lehet holnap nyitásra megyek a partra...
több mint 8 éve
zsomborparrag Buffalo Bills Ohio State Buckeyes 15 724 — Tyrone Creek
Az mér’ van ha pl szeretnék enni egy csoki, puncs, sztracsi, fagyit, akkor manapság már csak a levendula, mézes tök, kürtőskalács, és sóskával ízesített szarokat tudom kérni? Eszem- fszm megáll...
ozibozi
Tök mindegy milyen, csak ne spórold ki a pisztáciát!
| https://www.youtube.com/watch?v=3M2lSX0nRlc |
Atari
Tuti frutti + pisztácia már akkor is forradalminak számított, értelmezhető lett, de a levendulás mézes tök?
Kifordult a világ magából.(vagy lehet csak belőlem, de azt meg nem bánom)
ozibozi
én Balatonalmádiban a velencei álom + kinder happy hippo kombóra esküszöm fagyi kategóriában! 😀
több mint 8 éve
ozibozi New York Giants 22 089
Az mér’ van ha pl szeretnék enni egy csoki, puncs, sztracsi, fagyit, akkor manapság már csak a levendula, mézes tök, kürtőskalács, és sóskával ízesített szarokat tudom kérni? Eszem- fszm megáll...
ozibozi
Tök mindegy milyen, csak ne spórold ki a pisztáciát!
| https://www.youtube.com/watch?v=3M2lSX0nRlc |
Atari
Tuti frutti + pisztácia már akkor is forradalminak számított, értelmezhető lett, de a levendulás mézes tök?
Kifordult a világ magából.(vagy lehet csak belőlem, de azt meg nem bánom)

Szerkesztette: ozibozi
több mint 8 éve
Atari Pittsburgh Steelers 1 364 — Tulipános Fan- fan
Az mér’ van ha pl szeretnék enni egy csoki, puncs, sztracsi, fagyit, akkor manapság már csak a levendula, mézes tök, kürtőskalács, és sóskával ízesített szarokat tudom kérni? Eszem- fszm megáll...
ozibozi
Tök mindegy milyen, csak ne spórold ki a pisztáciát!
| https://www.youtube.com/watch?v=3M2lSX0nRlc |

"Itt?? ... Mindenki!"
több mint 8 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 232 — Steelers fan
Az mér’ van ha pl szeretnék enni egy csoki, puncs, sztracsi, fagyit, akkor manapság már csak a levendula, mézes tök, kürtőskalács, és sóskával ízesített szarokat tudom kérni? Eszem- fszm megáll...
ozibozi
Nem jó helyre jársz.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 8 éve
ozibozi New York Giants 22 089
Az mér’ van ha pl szeretnék enni egy csoki, puncs, sztracsi, fagyit, akkor manapság már csak a levendula, mézes tök, kürtőskalács, és sóskával ízesített szarokat tudom kérni? Eszem- fszm megáll...
több mint 8 éve
gyeek LSU Tigers 8 765 — Grady Judd fan
Az érzés, amikor az autód otthagyod rokonéknál, hoyg bemehess a városba kicsit levezetni a suli feszültségét, és másnap mész vissza a cuccokért, de a kocsiból eltűnt a táska, cipő, iratok, megfizethetlen. Mondjuk legalább az ótó megvan, meg igazából az iratokra is szarok, azt a 20 ezret is nyilván kinyögöm, amit rezsire vettem fel.

...de a táskában 3 tantárgy féléves anyaga volt benne, és most kezdődik a vizsgaidőszak, az azért eléggé fáj...
kishaszi
Jah, nem is mondtam - csak érdekesség, kolléga mondta, hogy két hétig ne csináltassak új iratokat, hátha meglesz. Nagyban jöttem haza bringázásból, amikor hívtak a rendőrök, hogy megtalálták az irataimat egy betörés helyszínén.

Minden szart megtaláltak, cipőm, szerszámostáskám, iratok... csak a táskát nem a jegyzeteimmel :S
kishaszi
elképesztő ez a jegyzet-lopási jelenség. Nálunk már vagy fél tucat ember jelezte, hogy ellopták a jegyzetét, előadásdiáját, satöbbijét, amíg vizsgázott.
Amadeus
viccelsz! egy jó kis jegyzetért anno én is bármit megtettem volna! 😊
yooker
Bármit? 😊

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 8 éve
yooker New York Giants 7 492 — Expect the Best !
Az érzés, amikor az autód otthagyod rokonéknál, hoyg bemehess a városba kicsit levezetni a suli feszültségét, és másnap mész vissza a cuccokért, de a kocsiból eltűnt a táska, cipő, iratok, megfizethetlen. Mondjuk legalább az ótó megvan, meg igazából az iratokra is szarok, azt a 20 ezret is nyilván kinyögöm, amit rezsire vettem fel.

...de a táskában 3 tantárgy féléves anyaga volt benne, és most kezdődik a vizsgaidőszak, az azért eléggé fáj...
kishaszi
Jah, nem is mondtam - csak érdekesség, kolléga mondta, hogy két hétig ne csináltassak új iratokat, hátha meglesz. Nagyban jöttem haza bringázásból, amikor hívtak a rendőrök, hogy megtalálták az irataimat egy betörés helyszínén.

Minden szart megtaláltak, cipőm, szerszámostáskám, iratok... csak a táskát nem a jegyzeteimmel :S
kishaszi
elképesztő ez a jegyzet-lopási jelenség. Nálunk már vagy fél tucat ember jelezte, hogy ellopták a jegyzetét, előadásdiáját, satöbbijét, amíg vizsgázott.
Amadeus
viccelsz! egy jó kis jegyzetért anno én is bármit megtettem volna! 😊
több mint 8 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 056
Az érzés, amikor az autód otthagyod rokonéknál, hoyg bemehess a városba kicsit levezetni a suli feszültségét, és másnap mész vissza a cuccokért, de a kocsiból eltűnt a táska, cipő, iratok, megfizethetlen. Mondjuk legalább az ótó megvan, meg igazából az iratokra is szarok, azt a 20 ezret is nyilván kinyögöm, amit rezsire vettem fel.

...de a táskában 3 tantárgy féléves anyaga volt benne, és most kezdődik a vizsgaidőszak, az azért eléggé fáj...
kishaszi
Jah, nem is mondtam - csak érdekesség, kolléga mondta, hogy két hétig ne csináltassak új iratokat, hátha meglesz. Nagyban jöttem haza bringázásból, amikor hívtak a rendőrök, hogy megtalálták az irataimat egy betörés helyszínén.

Minden szart megtaláltak, cipőm, szerszámostáskám, iratok... csak a táskát nem a jegyzeteimmel :S
kishaszi
elképesztő ez a jegyzet-lopási jelenség. Nálunk már vagy fél tucat ember jelezte, hogy ellopták a jegyzetét, előadásdiáját, satöbbijét, amíg vizsgázott.
több mint 8 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 573 — Cowboys fan
 index.hu/mindekozben/poszt/2018/07/04/vajon_miert_van_meg_mindig_bomba_a_dunaban/

két megjegyzés:
1, ha nem vagy vicces, ne erőltesd.
2, ha nem értesz hozzá, akkor nem értesz hozzá még akkor sem, ha azt hiszed, hogy mindenhez értesz.