Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
több mint 11 éve
Az tény, hogy a "büdösgyár" úgy néz ki éjszaka, mint Mordor.És az is tény, hogy bőszen kell nyalni a kínai seggeket, mert ők a legnagyobb munkáltatók a környéken, ha esetleg lehúznák a rolót, és odébb állnának, akkor ez a régió gyorsan meghalna.
A citromsav gyár pedig munkahelyet jelent, 165 embernek megélhetést.
több mint 11 éve
tessék, akkor ettől még jobban vigyázzba áll majd a sz*r is Benned, nem? vagy rosszul emlékszem, nem 'barcikai vagy?Látok amit látok, hallok amit hallok.ne haragudj, de azért ezeket így nehezen hiszem el...Tőlünk kb 2 kilométerre van egy bazi nagy vegyiüzem.Ja, és az a legnagyobb gond, hogy a kínai tulajdonosok drasztikusan lecsökkentették pl a karbantartók számát.
Vajon mennyi esélyünk lenne egy tisztességes bummnál?laccoo74
UTÓLAG szoktunk értesülni olyan helyzetekről/gyáron belüli robbanások, súlyos üzemzavarok/, hogy a hajam szála égnek áll.
Pár éve egy olyan részüzemet helyeztek üzembe, amire a kivitelezést irányító japán szakemberek azt mondták, hogy az ilyet náluk az óceán közepén szokták felépíteni.Jó távolra minden lakott helytől.Szép kilátások.laccoo74
és neked sem biztos hogy kellene!yooker
Üzemi tűzoltó ismerősök beszélnek róla, plusz láttam fotókat.
Beszarós a helyzet, az az igazság!laccoo74
index.hu/gazdasag/2014/09/02/megsem_szolnokon_bugyog_a_kinai_citromsav/
több mint 11 éve
Egy vicc volt régen, hogy valami veszélyes anyagot 3 helyen gyártanak a világon.A japánok egy szigeten, az USA sivatag közepén, meg Magyarország Kazincbarcikán.
"Itt?? ... Mindenki!"
több mint 11 éve
Meg néha mozog is a talaj egy picit.a japán szakemberek azt is elmondhatták volna, hogy azért egész kevés hely van a szigeteken, szóval nem csak az eü ártalmak miatt tennék vízre ezeketslowmotionTőlünk kb 2 kilométerre van egy bazi nagy vegyiüzem.Ja, és az a legnagyobb gond, hogy a kínai tulajdonosok drasztikusan lecsökkentették pl a karbantartók számát.
Vajon mennyi esélyünk lenne egy tisztességes bummnál?laccoo74
UTÓLAG szoktunk értesülni olyan helyzetekről/gyáron belüli robbanások, súlyos üzemzavarok/, hogy a hajam szála égnek áll.
Pár éve egy olyan részüzemet helyeztek üzembe, amire a kivitelezést irányító japán szakemberek azt mondták, hogy az ilyet náluk az óceán közepén szokták felépíteni.Jó távolra minden lakott helytől.Szép kilátások.laccoo74
több mint 11 éve
Látok amit látok, hallok amit hallok.ne haragudj, de azért ezeket így nehezen hiszem el...Tőlünk kb 2 kilométerre van egy bazi nagy vegyiüzem.Ja, és az a legnagyobb gond, hogy a kínai tulajdonosok drasztikusan lecsökkentették pl a karbantartók számát.
Vajon mennyi esélyünk lenne egy tisztességes bummnál?laccoo74
UTÓLAG szoktunk értesülni olyan helyzetekről/gyáron belüli robbanások, súlyos üzemzavarok/, hogy a hajam szála égnek áll.
Pár éve egy olyan részüzemet helyeztek üzembe, amire a kivitelezést irányító japán szakemberek azt mondták, hogy az ilyet náluk az óceán közepén szokták felépíteni.Jó távolra minden lakott helytől.Szép kilátások.laccoo74
és neked sem biztos hogy kellene!yooker
Üzemi tűzoltó ismerősök beszélnek róla, plusz láttam fotókat.
Beszarós a helyzet, az az igazság!
több mint 11 éve
a japán szakemberek azt is elmondhatták volna, hogy azért egész kevés hely van a szigeteken, szóval nem csak az eü ártalmak miatt tennék vízre ezeketTőlünk kb 2 kilométerre van egy bazi nagy vegyiüzem.Ja, és az a legnagyobb gond, hogy a kínai tulajdonosok drasztikusan lecsökkentették pl a karbantartók számát.
Vajon mennyi esélyünk lenne egy tisztességes bummnál?laccoo74
UTÓLAG szoktunk értesülni olyan helyzetekről/gyáron belüli robbanások, súlyos üzemzavarok/, hogy a hajam szála égnek áll.
Pár éve egy olyan részüzemet helyeztek üzembe, amire a kivitelezést irányító japán szakemberek azt mondták, hogy az ilyet náluk az óceán közepén szokták felépíteni.Jó távolra minden lakott helytől.Szép kilátások.laccoo74
több mint 11 éve
ne haragudj, de azért ezeket így nehezen hiszem el...Tőlünk kb 2 kilométerre van egy bazi nagy vegyiüzem.Ja, és az a legnagyobb gond, hogy a kínai tulajdonosok drasztikusan lecsökkentették pl a karbantartók számát.
Vajon mennyi esélyünk lenne egy tisztességes bummnál?laccoo74
UTÓLAG szoktunk értesülni olyan helyzetekről/gyáron belüli robbanások, súlyos üzemzavarok/, hogy a hajam szála égnek áll.
Pár éve egy olyan részüzemet helyeztek üzembe, amire a kivitelezést irányító japán szakemberek azt mondták, hogy az ilyet náluk az óceán közepén szokták felépíteni.Jó távolra minden lakott helytől.Szép kilátások.laccoo74
és neked sem biztos hogy kellene!
több mint 11 éve
Tőlünk kb 2 kilométerre van egy bazi nagy vegyiüzem.Ja, és az a legnagyobb gond, hogy a kínai tulajdonosok drasztikusan lecsökkentették pl a karbantartók számát.
Vajon mennyi esélyünk lenne egy tisztességes bummnál?laccoo74
UTÓLAG szoktunk értesülni olyan helyzetekről/gyáron belüli robbanások, súlyos üzemzavarok/, hogy a hajam szála égnek áll.
Pár éve egy olyan részüzemet helyeztek üzembe, amire a kivitelezést irányító japán szakemberek azt mondták, hogy az ilyet náluk az óceán közepén szokták felépíteni.Jó távolra minden lakott helytől.Szép kilátások.
több mint 11 éve
Attól függ mit értesz "éles helyzet" alatt.[quote=Amadeus91laccoo74És, ha jönnének, akkor mi lenne?
Fejvesztve rohangálnánk, mert senki nem tudná, hogy mi a búbánatot kell csinálni.
Tényleg, mit kell ilyenkor csinálni, ha éles a helyzet, és nem gyakorlat?Jan
Ha mondjuk azt, hogy egy légicsapással úgy telibevágják Paksot, hogy több blokkban reaktorrobbanás következik be, azután már igazából nincs ok a kapkodásra. Ülj ki a teraszra, nyiss egy sört, és nézd a naplementét.[/quote]nekem erről az a szakállas vicc jut eszembe, hogy
- mit kell csinálni atomvillanás esetén?
- ?
- állni és nézni, mert többet úgysem látunk ilyet.
több mint 11 éve
Nem kell ide se Paks, se atom.Mint írtam egy vegyi-üzem szomszédja vagyok.Nálunk ez a teendő: www.paks.info.hu/npp/szirena2.htm
Én arra gondoltam, hogy fogalmam sincs, hogy mit kell csinálni abban az esetben, ha nem próbaképpen szólalnak meg a szirénák.
De szerintem, ezzel nem vagyok egyedül.laccoo74

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 11 éve
Nem kell ide se Paks, se atom.Mint írtam egy vegyi-üzem szomszédja vagyok.Elvileg ez a hivatalos álláspont:
Én arra gondoltam, hogy fogalmam sincs, hogy mit kell csinálni abban az esetben, ha nem próbaképpen szólalnak meg a szirénák.
De szerintem, ezzel nem vagyok egyedül.laccoo74
"... a lakosság értesítése, riasztása sokkal összetettebb módon valósul meg. A szirénák jelzéseinek leadása csak a lakosság riasztására, figyelmének felhívására alkalmas. Fontos hangsúlyozni, hogy az utasítások és közlemények a lakosok részére ezután is hangosbemondó eszközökön, illetve közszolgálati és a kereskedelmi médiumokon keresztül fognak eljutni."
Ha részletes és konkrét infót szeretnél arról, hogy pontosan a te lakhelyeden mit kell csinálni, hova kell menni, azt a Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál tudják megmondani. Azon belül szvsz a Polgári védelemhez tartozik ez a téma.
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 11 éve
Nem kell ide se Paks, se atom.Mint írtam egy vegyi-üzem szomszédja vagyok.fogod a familit, széllel szemben elindulsz árkon-bokron át, és menet közben hívővé leszel.
Én arra gondoltam, hogy fogalmam sincs, hogy mit kell csinálni abban az esetben, ha nem próbaképpen szólalnak meg a szirénák.
De szerintem, ezzel nem vagyok egyedül.laccoo74
több mint 11 éve
Nem kell ide se Paks, se atom.Mint írtam egy vegyi-üzem szomszédja vagyok.Én arra gondoltam, hogy fogalmam sincs, hogy mit kell csinálni abban az esetben, ha nem próbaképpen szólalnak meg a szirénák.
De szerintem, ezzel nem vagyok egyedül.
több mint 11 éve
[quote=Amadeus91laccoo74És, ha jönnének, akkor mi lenne?
Fejvesztve rohangálnánk, mert senki nem tudná, hogy mi a búbánatot kell csinálni.
Tényleg, mit kell ilyenkor csinálni, ha éles a helyzet, és nem gyakorlat?[/quote]Attól függ mit értesz "éles helyzet" alatt.
Ha mondjuk azt, hogy egy légicsapással úgy telibevágják Paksot, hogy több blokkban reaktorrobbanás következik be, azután már igazából nincs ok a kapkodásra. Ülj ki a teraszra, nyiss egy sört, és nézd a naplementét.
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 11 éve
Csak engem kúrt fel wz a légó gyakorlat? Jönnek a ruszkik, vagy mi van?Amadeus91És, ha jönnének, akkor mi lenne?
Fejvesztve rohangálnánk, mert senki nem tudná, hogy mi a búbánatot kell csinálni.
Tényleg, mit kell ilyenkor csinálni, ha éles a helyzet, és nem gyakorlat?laccoo74
"Mikor eletedben eloszor ulsz a kormany mogott es szenvedsz nehogy kinyird magad az oktatoval egyutt es mrgszolal a legvedelni szirena aminek kovetkeztebe sikitva rohannak az emberek fedezekbe es mar nem csak a keritest kell kikerulgetni... priceless"Csak engem kúrt fel wz a légó gyakorlat? Jönnek a ruszkik, vagy mi van?Amadeus91És, ha jönnének, akkor mi lenne?
Fejvesztve rohangálnánk, mert senki nem tudná, hogy mi a búbánatot kell csinálni.
Tényleg, mit kell ilyenkor csinálni, ha éles a helyzet, és nem gyakorlat?laccoo74
egyik ismerősöm kommentje....
több mint 11 éve
Legalább könnyebb lesz azonosítani, ha az arcom egyben marad.
több mint 11 éve
a pad alá kell bújni, és a kezeddel védeni a fejedet.Csak engem kúrt fel wz a légó gyakorlat? Jönnek a ruszkik, vagy mi van?Amadeus91És, ha jönnének, akkor mi lenne?
Fejvesztve rohangálnánk, mert senki nem tudná, hogy mi a búbánatot kell csinálni.
Tényleg, mit kell ilyenkor csinálni, ha éles a helyzet, és nem gyakorlat?laccoo74
több mint 11 éve
Csak engem kúrt fel wz a légó gyakorlat? Jönnek a ruszkik, vagy mi van?Amadeus91És, ha jönnének, akkor mi lenne?
Fejvesztve rohangálnánk, mert senki nem tudná, hogy mi a búbánatot kell csinálni.
Tényleg, mit kell ilyenkor csinálni, ha éles a helyzet, és nem gyakorlat?
több mint 11 éve
Kutya v. macskaűző spray.Legutóbb egy madárfészek volt felbontva a motorházon, ma reggel meg egy fej nélküli galamb pihent ugyanott. A tappancsnyomok meg rendszeresek. És bármennyire is fáj ez valakinek én most már vért kívánok...
(mondjuk nálam is előfordul, hogy tappancs nyomok vannak a kocsin, tudom igénytelen vok, de én nem csinálok belőle ügyet😊, gondolom nálad nem egyedi eset és havi 1x fordult elő )NB2

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 11 éve
Tőlünk kb 2 kilométerre van egy bazi nagy vegyiüzem.Hogy walking dead legyél 90 %, hogy Hulk 0,1 %.
Vajon mennyi esélyünk lenne egy tisztességes bummnál?laccoo74
több mint 11 éve
Tőlünk kb 2 kilométerre van egy bazi nagy vegyiüzem.Vajon mennyi esélyünk lenne egy tisztességes bummnál?
több mint 11 éve
Csak engem kúrt fel wz a légó gyakorlat? Jönnek a ruszkik, vagy mi van?
több mint 11 éve
Kutya v. macskaűző spray.(mondjuk nálam is előfordul, hogy tappancs nyomok vannak a kocsin, tudom igénytelen vok, de én nem csinálok belőle ügyet😊, gondolom nálad nem egyedi eset és havi 1x fordult elő )
több mint 11 éve
Hogy lehet kézifegyver nélkül megritkítani a környéken a macskákat? Rohadtul unom, hogy étkezőasztalnak vagy fekvőhelynek használják a kocsi motorházát.

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 11 éve
ájszbákitcselendzs...
BEARS BABY!
Sir Alex immortal