Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
több mint 13 éve
Ha már a kereszténységet próbáljátok definiálni, érdemes lenne összevetnetek annak római államvallássá válása előtti - és utólag eretnekké nyilvánított - formáját (tudod, a hal 😀) és a jelenlegit... Még nagyobb lenne a kavarodás... 😀nexion218Azt nem azért csinálta Konstantinus, mert a sok Istenség miatt túl sok nagyon drága ünnep volt egy évben... a pénz meg kellett a birodalom egyben tartására, a hadseregre és a háborúkra?. A logicska minden bizonnyal mellette állt, de az utókor már tudja, hogy kevés császár tévedett ekkorát; 1 Isten hite is tud olyan költséges lenni mint 100 kicsié :-P.
több mint 13 éve
Kicsit még ebbe a zsidó volt-e Jézus témába azért beleszólnék. Tény: Jézus anyja, Mária, zsidó volt. Zsidó volt, mind származásilag (Dávid király egyenes ági leszármazottja), mind hitéletét tekintve. Jézus minden tekintetben zsidó volt. Azért még annyit hozzátennék, hogy ki tudja mit jelent a zsidó szó? Ha ezt tudod, nem is kérdezel ilyen hülyeséget, hogy Jézus zsidó volt-e vagy keresztény, mert ennek értelmében aki tényleges keresztény életet folytat (nem csak feldob egy rózsafüzért, meg elmegy évi 2 misére, és letudja lelkiismerete kielégítését), az zsidó.szabaNekem erről mindig a sztár és a "wannabe-k" jutnak az eszembe... a kiválasztott nép meg a becsatlakozni akarók 😊 .
több mint 13 éve
Kicsit még ebbe a zsidó volt-e Jézus témába azért beleszólnék. Tény: Jézus anyja, Mária, zsidó volt. Zsidó volt, mind származásilag (Dávid király egyenes ági leszármazottja), mind hitéletét tekintve. Jézus minden tekintetben zsidó volt. Azért még annyit hozzátennék, hogy ki tudja mit jelent a zsidó szó? Ha ezt tudod, nem is kérdezel ilyen hülyeséget, hogy Jézus zsidó volt-e vagy keresztény, mert ennek értelmében aki tényleges keresztény életet folytat (nem csak feldob egy rózsafüzért, meg elmegy évi 2 misére, és letudja lelkiismerete kielégítését), az zsidó.
több mint 13 éve
www.origo.hu/itthon/20130412-hivatalos-szemely-elleni-eroszak-miatt-feljelentettek-az-agyonvert-izsaki-ferfit.htmlBékés kihallgatás közben rútul elhalálozott, konspiratív módon információkat tartott vissza, akadályozta a nyomozás menetét, aláaknázta a jogállamiságba vetett hitet. Mi ez, ha nem jogalap egy feljelentéshez kedves sztrovacsek barátom?!
legaljaAmadeus91
Én nem csak feljelentettem volna, hanem előzetesbe is helyeztem volna.
több mint 13 éve
Ha már a kereszténységet próbáljátok definiálni, érdemes lenne összevetnetek annak római államvallássá válása előtti - és utólag eretnekké nyilvánított - formáját (tudod, a hal 😀) és a jelenlegit... Még nagyobb lenne a kavarodás... 😀
"I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson
több mint 13 éve
Jézus nem volt keresztény, ahogy Mohamed sem volt mohamedán, Buddha sem volt buddhista. Ők elvet követtek, ezek alapján jutottak valamiféle eredményre, és akik az ő útmutatásuk, tanításuk alapján szerettek volna eljutni ugyanarra az eredményre (az örök életre, megvilágosodásra, stb...) azok lettek a keresztények, mohamedánok, buddhisták. A vallásalapítókat nem szoktuk besorolni a vallás követői közé. Valaki vagy vezető, vagy követő. Szerintem ez elég egyértelmű.JanHa úgy definiálod, hogy keresztény=Krisztus követője (buddhista=Buddha követője), akkor Krisztus nem keresztény (Buddha nem buddhista). Ha úgy, hogy keresztény=Krisztus tanításának követője (buddhista=Buddha tanításának követője), akkor nem lehet más mint keresztény (buddhista).
"Itt?? ... Mindenki!"
több mint 13 éve
Nem-e? Oszt' majd megy az agytörés, mifasz lesz velem jaj jaj... Innen már csak egy lépés...dehát.... ülünk a kan..dalló előtt, nem az hogy bibliaórárajárunk..sutianapDe fasza nekem, hogy leszarok minden vallással, istennel, jézussal akármivel kapcsolatos dolgot 😀AsbeeEgyszer majd te is megöregszel.. 😛 😀apeszos
több mint 13 éve
dehát.... ülünk a kan..dalló előtt, nem az hogy bibliaórárajárunk..De fasza nekem, hogy leszarok minden vallással, istennel, jézussal akármivel kapcsolatos dolgot 😀AsbeeEgyszer majd te is megöregszel.. 😛 😀apeszos

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
De fasza nekem, hogy leszarok minden vallással, istennel, jézussal akármivel kapcsolatos dolgot 😀AsbeeEgyszer majd te is megöregszel.. 😛 😀
több mint 13 éve
annyi logikus és kulturált poszt született mostanában, hogy fontolgatom a leiratkozást a topikról 😊JSanyosemmise tart örökké essem

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
Fura de nekem is pont tegnap jutott eszembe 😀
.png)
GM game champion 2015 (Vikings)
GM game champion 2024 (Eagles)
több mint 13 éve
annyi logikus és kulturált poszt született mostanában, hogy fontolgatom a leiratkozást a topikról 😊
több mint 13 éve
akkor ezek szerint Krisztus tanításai (ami ha jól tudom a kereszténység alapja) nem erre tanít, és nem arra biztat, hogy úgy éljél... hmmm érdekes gondolat menet... mint ahogy az is, hogy Jézus nem volt keresztény 😀Jézus tanításaival arra ösztönözte a zsidókat, hogy a tízparancsolat szerint éljenek.
amit leírtál az alapján meg egyenesen következik, hogy Jézus keresztény volt, zsidó meg egyenesen nem lehetett, akkor meg nem tudom megérteni, hogy előtte 1 hsz-szel miért írsz ezzel teljesen szembemenő álláspontot? ...csebi
Ha erre a tanítására gondolsz: „Szeresd az Urat a te istenedet teljes szívedből és teljes elmédből, ez az első és nagy parancsolat. A második hasonlatos ehhez: szeresd felebarátodat mint magadat. Nincs nagyobb parancsolat ezeknél.” (lehet hogy van benne hiba, de kb így van) Ez nem más, mint a tízparancsolat összefoglalva két mondatba.
A tízparancsolat pedig nem keresztény találmány, hanem Isten küldte kőtáblákon, a zsidóknak. Az, hogy valaki e szerint él, még nem jelenti hogy keresztény, lehet zsidó is, ez nekik ugyanolyan alap.
Jézus nem volt keresztény, ahogy Mohamed sem volt mohamedán, Buddha sem volt buddhista. Ők elvet követtek, ezek alapján jutottak valamiféle eredményre, és akik az ő útmutatásuk, tanításuk alapján szerettek volna eljutni ugyanarra az eredményre (az örök életre, megvilágosodásra, stb...) azok lettek a keresztények, mohamedánok, buddhisták. A vallásalapítókat nem szoktuk besorolni a vallás követői közé. Valaki vagy vezető, vagy követő. Szerintem ez elég egyértelmű.
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 13 éve
De fasza nekem, hogy leszarok minden vallással, istennel, jézussal akármivel kapcsolatos dolgot 😀
több mint 13 éve
akkor ezek szerint Krisztus tanításai (ami ha jól tudom a kereszténység alapja) nem erre tanít, és nem arra biztat, hogy úgy éljél... hmmm érdekes gondolat menet... mint ahogy az is, hogy Jézus nem volt keresztény 😀Nem.ja mert a kereszténységet, mondjuk csak a szó jelentéséből lehet levezetni az nem is számít, hogy mit jelent kereszténynek lenni... ha az eredeti vallás szellemiséget, mondanivalóját nézzük, akkor Jézus az első keresztény...miben különbözik az, ha vkit Keresztelő János mártott meg a Jordánban, mint ha ma vkit a pap megkeresztel? lényegében semmit. nem a megmártás a lényeg, hanem az, hogy az adott szellemiséget fogadd el, és tartsd be. akkor ennyi erővel minden keresztény zsidó, hiába keresztelték meg...csebiA keresztény szó nem a keresztből, vagy a keresztelésből ered. Hanem azt jelenti: Krisztus-követő.bla-bla-bla... én csak ennyit látok, konkrét válasz nincs... most már értem miért lettél bannolva teljesen jogosan...csebiHogy lett volna keresztény, mikor akkor még nem volt kereszténység? 😊 Akkor Keresztelő János mindenkit kereszténnyé tett, akit alámerített a Jordánban?szaba
A héber messiás forditása ógörögre hrisztosz, ebből jön a hrisztianosz (latinul christianus) és ebből a magyar keresztény szó. Jézus nem saját maga követője, így nem keresztény.Jan
A keresztények és zsidók közötti legnagyobb különbség, hogy a zsidók szerint Jézus nem a Krisztus, nem messiás, nem isten fia, nem megváltó, nem támadt fel... stb...ezért ők a mai napig várják a messiás eljövetelét.
A keresztények szerint pedig ő az, ezt hiszik és vallják (ezért Krisztus-követők).
Aki a régi hitvallást (ikthüsz - tudod, a hal) vagy a mai Apostoli hitvallást (Hiszekegy...) alapként elfogadja és hiszi, az keresztény. Aki nem az nem.
A különféle rítusok, (keresztelés, bemerítés, áldozás, konfirmáció, úrvacsora stb...) felekezetenként változnak, nem attól lesz keresztény valaki, hogy ezeket elvégzi vagy sem, ezektől valamelyik egyház vagy felekezet tagja lesz.
Nem csak az adott szellemiséget kell megtartani ahhoz, hogy valaki keresztény legyen. Van rengeteg olyan ember, aki nem keresztény, de "jó ember " -értve ezalatt hogy jószándékú, segít a rászorulókon, nem lop, nem csal, nem hazudik, stb, stb... - viszont muzulmán, sintóista vagy akár ateista, vagy bármi. Azt hogy valaki keresztény vagy sem, ne keverjük azzal, hogy bizonyos szellemiségben él és tevékenykedik.Jan
amit leírtál az alapján meg egyenesen következik, hogy Jézus keresztény volt, zsidó meg egyenesen nem lehetett, akkor meg nem tudom megérteni, hogy előtte 1 hsz-szel miért írsz ezzel teljesen szembemenő álláspontot? ...
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 13 éve
Nem.ja mert a kereszténységet, mondjuk csak a szó jelentéséből lehet levezetni az nem is számít, hogy mit jelent kereszténynek lenni... ha az eredeti vallás szellemiséget, mondanivalóját nézzük, akkor Jézus az első keresztény...miben különbözik az, ha vkit Keresztelő János mártott meg a Jordánban, mint ha ma vkit a pap megkeresztel? lényegében semmit. nem a megmártás a lényeg, hanem az, hogy az adott szellemiséget fogadd el, és tartsd be. akkor ennyi erővel minden keresztény zsidó, hiába keresztelték meg...csebiA keresztény szó nem a keresztből, vagy a keresztelésből ered. Hanem azt jelenti: Krisztus-követő.bla-bla-bla... én csak ennyit látok, konkrét válasz nincs... most már értem miért lettél bannolva teljesen jogosan...csebiHogy lett volna keresztény, mikor akkor még nem volt kereszténység? 😊 Akkor Keresztelő János mindenkit kereszténnyé tett, akit alámerített a Jordánban?szaba
A héber messiás forditása ógörögre hrisztosz, ebből jön a hrisztianosz (latinul christianus) és ebből a magyar keresztény szó. Jézus nem saját maga követője, így nem keresztény.Jan
A keresztények és zsidók közötti legnagyobb különbség, hogy a zsidók szerint Jézus nem a Krisztus, nem messiás, nem isten fia, nem megváltó, nem támadt fel... stb...ezért ők a mai napig várják a messiás eljövetelét.
A keresztények szerint pedig ő az, ezt hiszik és vallják (ezért Krisztus-követők).
Aki a régi hitvallást (ikthüsz - tudod, a hal) vagy a mai Apostoli hitvallást (Hiszekegy...) alapként elfogadja és hiszi, az keresztény. Aki nem az nem.
A különféle rítusok, (keresztelés, bemerítés, áldozás, konfirmáció, úrvacsora stb...) felekezetenként változnak, nem attól lesz keresztény valaki, hogy ezeket elvégzi vagy sem, ezektől valamelyik egyház vagy felekezet tagja lesz.
Nem csak az adott szellemiséget kell megtartani ahhoz, hogy valaki keresztény legyen. Van rengeteg olyan ember, aki nem keresztény, de "jó ember " -értve ezalatt hogy jószándékú, segít a rászorulókon, nem lop, nem csal, nem hazudik, stb, stb... - viszont muzulmán, sintóista vagy akár ateista, vagy bármi. Azt hogy valaki keresztény vagy sem, ne keverjük azzal, hogy bizonyos szellemiségben él és tevékenykedik.
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 13 éve
kezdünk belekavarodni.ja mert a kereszténységet, mondjuk csak a szó jelentéséből lehet levezetni az nem is számít, hogy mit jelent kereszténynek lenni... ha az eredeti vallás szellemiséget, mondanivalóját nézzük, akkor Jézus az első keresztény...miben különbözik az, ha vkit Keresztelő János mártott meg a Jordánban, mint ha ma vkit a pap megkeresztel? lényegében semmit. nem a megmártás a lényeg, hanem az, hogy az adott szellemiséget fogadd el, és tartsd be. akkor ennyi erővel minden keresztény zsidó, hiába keresztelték meg...csebiA keresztény szó nem a keresztből, vagy a keresztelésből ered. Hanem azt jelenti: Krisztus-követő.bla-bla-bla... én csak ennyit látok, konkrét válasz nincs... most már értem miért lettél bannolva teljesen jogosan...csebiHogy lett volna keresztény, mikor akkor még nem volt kereszténység? 😊 Akkor Keresztelő János mindenkit kereszténnyé tett, akit alámerített a Jordánban?szaba
A héber messiás forditása ógörögre hrisztosz, ebből jön a hrisztianosz (latinul christianus) és ebből a magyar keresztény szó. Jézus nem saját maga követője, így nem keresztény.Jan
több mint 13 éve
ja mert a kereszténységet, mondjuk csak a szó jelentéséből lehet levezetni az nem is számít, hogy mit jelent kereszténynek lenni... ha az eredeti vallás szellemiséget, mondanivalóját nézzük, akkor Jézus az első keresztény...miben különbözik az, ha vkit Keresztelő János mártott meg a Jordánban, mint ha ma vkit a pap megkeresztel? lényegében semmit. nem a megmártás a lényeg, hanem az, hogy az adott szellemiséget fogadd el, és tartsd be. akkor ennyi erővel minden keresztény zsidó, hiába keresztelték meg...A keresztény szó nem a keresztből, vagy a keresztelésből ered. Hanem azt jelenti: Krisztus-követő.bla-bla-bla... én csak ennyit látok, konkrét válasz nincs... most már értem miért lettél bannolva teljesen jogosan...csebiHogy lett volna keresztény, mikor akkor még nem volt kereszténység? 😊 Akkor Keresztelő János mindenkit kereszténnyé tett, akit alámerített a Jordánban?szaba
A héber messiás forditása ógörögre hrisztosz, ebből jön a hrisztianosz (latinul christianus) és ebből a magyar keresztény szó. Jézus nem saját maga követője, így nem keresztény.Jan
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 13 éve
A keresztény szó nem a keresztből, vagy a keresztelésből ered. Hanem azt jelenti: Krisztus-követő.bla-bla-bla... én csak ennyit látok, konkrét válasz nincs... most már értem miért lettél bannolva teljesen jogosan...csebiHogy lett volna keresztény, mikor akkor még nem volt kereszténység? 😊 Akkor Keresztelő János mindenkit kereszténnyé tett, akit alámerített a Jordánban?szaba
A héber messiás forditása ógörögre hrisztosz, ebből jön a hrisztianosz (latinul christianus) és ebből a magyar keresztény szó. Jézus nem saját maga követője, így nem keresztény.
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 13 éve
Sopronban?nem, bukarestben...
(bocsi)Amadeus91
több mint 13 éve
Jó neked, hogy minden értelmes nőt ismersz, és tudod hogy fognak gondolkodni.Konkrétan oszttársam volt, így valamivel jobban ismerem mint más az újságokból.Meglepne hánynak van esze, és szóba áll.Ha már buzik: www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/komoly-nore-vagyik-sp-2183837 . A kedvenc szerény mondatom tőle: "Bár elég válogatós vagyok, mert fotósként az átlagnál nagyobb a szépérzékem" Áhháhhááá 😊Matthew99Hát ha egy nőnek tényleg van esze, szóba se áll egy ilyen bohóccal az az igazság...Asbee
És még az is lehet, hogy a srác a magánéletben kedves és cuki.
A szerep, meg amit játszik, amiből él nem megy vele a hálószobába.
Erre nem gondoltál?Sobri Jóska
Az meg hogy néhány évig bohóckodott egyet 12 éveseknek ilyen szempontból tutira nem fog az előnyére válni. Legalábbis egy értelmes nőnél ez nem fog beleférni szvsz. Mindig ott lenne az agyában, hogy egy korábbi "tinibálvánnyal" jár és sohasem fogja majd igazán komolyan venni.Asbee
több mint 13 éve
Sopronban?Konkrétan oszttársam volt, így valamivel jobban ismerem mint más az újságokból.Meglepne hánynak van esze, és szóba áll.Ha már buzik: www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/komoly-nore-vagyik-sp-2183837 . A kedvenc szerény mondatom tőle: "Bár elég válogatós vagyok, mert fotósként az átlagnál nagyobb a szépérzékem" Áhháhhááá 😊Matthew99Hát ha egy nőnek tényleg van esze, szóba se áll egy ilyen bohóccal az az igazság...Asbee
És még az is lehet, hogy a srác a magánéletben kedves és cuki.
A szerep, meg amit játszik, amiből él nem megy vele a hálószobába.
Erre nem gondoltál?Sobri Jóska
Az meg hogy néhány évig bohóckodott egyet 12 éveseknek ilyen szempontból tutira nem fog az előnyére válni. Legalábbis egy értelmes nőnél ez nem fog beleférni szvsz. Mindig ott lenne az agyában, hogy egy korábbi "tinibálvánnyal" jár és sohasem fogja majd igazán komolyan venni.Asbee
(bocsi)
több mint 13 éve
Konkrétan oszttársam volt, így valamivel jobban ismerem mint más az újságokból.Meglepne hánynak van esze, és szóba áll.Ha már buzik: www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/komoly-nore-vagyik-sp-2183837 . A kedvenc szerény mondatom tőle: "Bár elég válogatós vagyok, mert fotósként az átlagnál nagyobb a szépérzékem" Áhháhhááá 😊Matthew99Hát ha egy nőnek tényleg van esze, szóba se áll egy ilyen bohóccal az az igazság...Asbee
És még az is lehet, hogy a srác a magánéletben kedves és cuki.
A szerep, meg amit játszik, amiből él nem megy vele a hálószobába.
Erre nem gondoltál?Sobri Jóska
Az meg hogy néhány évig bohóckodott egyet 12 éveseknek ilyen szempontból tutira nem fog az előnyére válni. Legalábbis egy értelmes nőnél ez nem fog beleférni szvsz. Mindig ott lenne az agyában, hogy egy korábbi "tinibálvánnyal" jár és sohasem fogja majd igazán komolyan venni.
több mint 13 éve
bla-bla-bla... én csak ennyit látok, konkrét válasz nincs... most már értem miért lettél bannolva teljesen jogosan...csebiHogy lett volna keresztény, mikor akkor még nem volt kereszténység? 😊 Akkor Keresztelő János mindenkit kereszténnyé tett, akit alámerített a Jordánban?
