Gyűlölködjünk

37 feliratkozó

több mint 13 éve
laccoo74 Chicago Bears 2 986 — Kőkorszaki maci
Az a legnagyobb baj, hogy azt várjuk el a rendőrségtől, hogy tolószékben, lekötött kézzel nyerjen kiütéssel Valujev ellen.
több mint 13 éve
Dub New Orleans Saints 1 019
Érdekes módon focimeccseken elég jól megy a határozott fellépés, az esetek 80%-ban egyébként totál indokolatlanul. Akkor nem probléma se a benzinpénz se az eszközök (könnygáz) túlzott használata. A készenlétis barmokat is talán a problémásabb cigánysorokra kéne kiküldeni, nem a szurkolók vegzálásra. Azt nem mondom, hogy mindegyik brigádjuk egy szinten műveli ezt, vannak ebben is kiemelkedően "tehetséges" csapatok, mint például a kaposváriak, akik országos szinten is elég jól képesek kiemelkedni a "hogy basztassuk a szurkolókat feleslegesen vagy a hogyan prezentáljunk előállitásokat a semmiből" nevű játékokban, de bizonyos pesti kollégáiknak se nagyon kell szégyenkezni ilyen téren. Nem a futballszurkolók vagy az ilyen-olyan tüntetéseken résztvevők jelentik a veszélyt a közbiztonságra. Nem attól fog az idős néni sem rettegni, hogy focimeccsen esetleg részegen felborítottak 3 kukát és eldobtak 2 petárdát (és ezek a kiemeltnek meg balhésnak titulált meccsek, egy átlagoson ennyi sem történik). Amikkel viszont valóban foglalkozni kéne azokra meg nincs energia/akarat.
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 078 — no es importante
Jajj ezek a disztópikus látomások...


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
cartman023 Indianapolis Colts 1 009
A sztorid nem ismerős ha van linked szívesen fogadom de így látatlanba leírom neked mi lett volna ha leadnak 1-2 figyelmeztető lövést. Kezdésnek lebaszás az osztályvezetőtől majd jönnek a jó kis fegyelmi tárgyalások ahol elmondhatod a miértjét először kapitánysági szinten majd megyei szinten végül pedig az ügyészségnek majd mivel feltehetően a média jól felkapja a sztorit kivágnak mert "ok nélkül" lövöldöztél. Szimpatikus kilátások.
Gildo
Vagyis kijelenthetjük, hogy az egyszeri rendőr jobban fél a főnökétől, a lebaszástól, a bürokráciától, mint attól, hogy végezze a feladatát, teljesítse a kötelességét?
Elgondolkoztató...Sobri Jóska
Gogo
Akkor úgy mondjam, hogy az egyszeri rendőr jobban félti a munkáját, minthogy jól elvégezze?
Erre utalsz? Jól dekódolom?Sobri Jóska
Ezt így is lehet értelmezni de én úgy gondolom a többség köztük én is nem fél a főnökétől, és a bürokráciától sem. Teszi a dolgát tudása szerint és ennyi. Ajánlom figyelmetekbe az rtl klub Házon kívül című műsorának heti részét a közlekedési rendőrrel akinek Ausztráliába kellet menekülnie mert megbüntetett egy politikust. Ha igaz a toxique által leírt sztori és én lettem volna ott én sem lőttem volna és nem a félelem miatt, hogy mi lesz hanem azon egyszerű okból mert a fegyver használat a legutolsó dolog ami egy rendőrnek eszébe juthat, a fegyver nem játék nem lövöldözhetsz össze vissza az utcán.

Sobri még valami mindenhol van rothadt alma, nem csak azokat kell észrevenni.Gildo
Én is halottam a rendőr ismerőseimtől, hogy a fegyver az utolsó, és eléggé nagy papírmunkát kapnak, ha elsül a fegyver.

De kérdezem én : mi lesz így, ha senki sem csinál rendet?

Előbb utóbb az emberek megunják azt, hogy állandó félelemben éljenek olyan bűnözők miatt ,akik 3000 Ft-ért félholtra vernek bárkit, és cselekedni fognak, de abban semmi köszönet sem lesz.
több mint 13 éve
Gildo 21
A sztorid nem ismerős ha van linked szívesen fogadom de így látatlanba leírom neked mi lett volna ha leadnak 1-2 figyelmeztető lövést. Kezdésnek lebaszás az osztályvezetőtől majd jönnek a jó kis fegyelmi tárgyalások ahol elmondhatod a miértjét először kapitánysági szinten majd megyei szinten végül pedig az ügyészségnek majd mivel feltehetően a média jól felkapja a sztorit kivágnak mert "ok nélkül" lövöldöztél. Szimpatikus kilátások.
Gildo
Vagyis kijelenthetjük, hogy az egyszeri rendőr jobban fél a főnökétől, a lebaszástól, a bürokráciától, mint attól, hogy végezze a feladatát, teljesítse a kötelességét?
Elgondolkoztató...Sobri Jóska
Gogo
Akkor úgy mondjam, hogy az egyszeri rendőr jobban félti a munkáját, minthogy jól elvégezze?
Erre utalsz? Jól dekódolom?Sobri Jóska
Ezt így is lehet értelmezni de én úgy gondolom a többség köztük én is nem fél a főnökétől, és a bürokráciától sem. Teszi a dolgát tudása szerint és ennyi. Ajánlom figyelmetekbe az rtl klub Házon kívül című műsorának heti részét a közlekedési rendőrrel akinek Ausztráliába kellet menekülnie mert megbüntetett egy politikust. Ha igaz a toxique által leírt sztori és én lettem volna ott én sem lőttem volna és nem a félelem miatt, hogy mi lesz hanem azon egyszerű okból mert a fegyver használat a legutolsó dolog ami egy rendőrnek eszébe juthat, a fegyver nem játék nem lövöldözhetsz össze vissza az utcán.

Sobri még valami mindenhol van rothadt alma, nem csak azokat kell észrevenni.
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 824 — #NoStress
A sztorid nem ismerős ha van linked szívesen fogadom de így látatlanba leírom neked mi lett volna ha leadnak 1-2 figyelmeztető lövést. Kezdésnek lebaszás az osztályvezetőtől majd jönnek a jó kis fegyelmi tárgyalások ahol elmondhatod a miértjét először kapitánysági szinten majd megyei szinten végül pedig az ügyészségnek majd mivel feltehetően a média jól felkapja a sztorit kivágnak mert "ok nélkül" lövöldöztél. Szimpatikus kilátások.
Gildo
Vagyis kijelenthetjük, hogy az egyszeri rendőr jobban fél a főnökétől, a lebaszástól, a bürokráciától, mint attól, hogy végezze a feladatát, teljesítse a kötelességét?
Elgondolkoztató...Sobri Jóska
Gogo
Akkor úgy mondjam, hogy az egyszeri rendőr jobban félti a munkáját, minthogy jól elvégezze?
Erre utalsz? Jól dekódolom?

több mint 13 éve
Gogo New England Patriots Army Black Knights 2 428 — Tuskó Hopkins
A sztorid nem ismerős ha van linked szívesen fogadom de így látatlanba leírom neked mi lett volna ha leadnak 1-2 figyelmeztető lövést. Kezdésnek lebaszás az osztályvezetőtől majd jönnek a jó kis fegyelmi tárgyalások ahol elmondhatod a miértjét először kapitánysági szinten majd megyei szinten végül pedig az ügyészségnek majd mivel feltehetően a média jól felkapja a sztorit kivágnak mert "ok nélkül" lövöldöztél. Szimpatikus kilátások.
Gildo
Vagyis kijelenthetjük, hogy az egyszeri rendőr jobban fél a főnökétől, a lebaszástól, a bürokráciától, mint attól, hogy végezze a feladatát, teljesítse a kötelességét?
Elgondolkoztató...Sobri Jóska

I swung a saber and I was a young Hussar

"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 824 — #NoStress
Abban igazat adok Sobri Jóska, hogy sajnos egyre több a korrupt rendőr de ez szerintem akkor is arra vezethető vissza, hogy a nagy többségnek másod állásra van szüksége, hogy megéljen és ilyenkor előfordul, hogy a becsületes ember is hibázik. Abban is igazad van, hogy van olyan akivel fájdalom 5 perc beszélgetés is nem vitatom de hol nincs ma M.o. ilyen ember?Gildo
Ezt mondom én is.
Hogy a cigány, a rendőr se jobb, se rosszabb, mint a nemcigány, a nemrendőr.
Van köztük mindenféle.
Bár azt a védekezést, hogy "a becsületes ember is hibázik" azért ne forszírozzuk.
Minden bizonnyal így van, de gondolom te is nem egyszer hallottad, hogy "én igazából becsületes vagyok, csak most a szükség, a családom, a körülmények, stb."

A sztorid nem ismerős ha van linked szívesen fogadom de így látatlanba leírom neked mi lett volna ha leadnak 1-2 figyelmeztető lövést. Kezdésnek lebaszás az osztályvezetőtől majd jönnek a jó kis fegyelmi tárgyalások ahol elmondhatod a miértjét először kapitánysági szinten majd megyei szinten végül pedig az ügyészségnek majd mivel feltehetően a média jól felkapja a sztorit kivágnak mert "ok nélkül" lövöldöztél. Szimpatikus kilátások.
Gildo
Vagyis kijelenthetjük, hogy az egyszeri rendőr jobban fél a főnökétől, a lebaszástól, a bürokráciától, mint attól, hogy végezze a feladatát, teljesítse a kötelességét?
Elgondolkoztató...

több mint 13 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 9 318 — Bears & Illinois fan
Sajnálom, hogy nektek rossz tapasztalataitok voltak de azt ne feledjétek, hogy nem ellenetek hanem értetek dolgozunk és nem azért írtam le ezt a pár dolgot mert sajnáltatni akarom magam csak legközelebb mikor rendőrt láttok gondolkozzatok el azon, hogy mi lenne ebben az országban ha az a kevés szinte bűnöző ként kezelt, mindenki által utált ember nem lenneGildo
Lenne más aki a szabadságjogaim korlátozásával fenyegetne és/vagy lehúzna 😊?
A gond az, hogy annyira más a tapasztalati hátterünk, hogy felesleges ebbe belemenni. Meggyőzni nem tudlak és nem is akarlak. Mindez - talán - fordítva is igaz. Az intelligens válasz a számodra - gondolom én - az lenne, hogy nyomnék egy like-ot és ájvékolnák, hogy nem teljesen igaz amit mondtam. De igaz. Mert én meg ebben nőttem fel.

Gildo: szeretném én, ha lenne becsülete a szakmátoknak. Komolyan! Nemes szakma. Akár a tűzoltóé, a mentősé vagy a lelkisegély-szolgálatosé. Isten látja lelkem, még a bírságot is más szájízzel fizetném ki, ha tudnám, hogy 50%-nál kisebb esélyem van arra, hogy kifosztott lakásra, félholtra vert szülőre vagy - ne adj isten - agyonvert testvér látványára érek haza. De ahhoz más hozzáállás kellene. Lehet ráfogni erre-arra, pl. a bérre (még igazat is adnék nektek, ha pl. boltosok lennétek vagy ügyvédek), de felesküdni a rend védelmére és közben végignézni ahogyan egy fiatal párt félholtra vernek 8an (könnyed diskurzus közepette a tettől kb. 20 méterre légvonalban). Nem kell verekedni, 1-2 figyelmeztető lövés és elkotródnak... max 600 fotya (2 töltény)... e helyett bandáztok a gusztikkal bizonyos helyeken (ehhez IQ kell), meg furikázzátok a barátnőiteket a pl. a sziget-re, meg a volt-ra közpénzen vett benzinből 😀. Cool. Az tényleg jó, hogy a TEK razziázik... de attól még nem csökken az utcákon a rizikó. Egyáltalán nem.toxique
Egy picit mintha túlzásba estél volna, nem?

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 13 éve
Gildo 21
Abban igazat adok Sobri Jóska, hogy sajnos egyre több a korrupt rendőr de ez szerintem akkor is arra vezethető vissza, hogy a nagy többségnek másod állásra van szüksége, hogy megéljen és ilyenkor előfordul, hogy a becsületes ember is hibázik. Abban is igazad van, hogy van olyan akivel fájdalom 5 perc beszélgetés is nem vitatom de hol nincs ma M.o. ilyen ember?

Cartman023 ma már csúnyán se lehet nézni az emberre mert rögtön fut a médiához ami meg rögtön ráharap a dologra mert ma M.o. ha egy rendőr hibázik az biza nagy hír ezzel tutira ellehet adni a lapot/műsort. A feljelentésről való lebeszélés előfordulhat én is egyre több helyről hallom de meg értem még ha nem is értek vele egyet. Rengeteg munka a semmiért mert a magyar bíróságok kabaré büntetéseket szabnak ki és előbb kint van a tolvaj a bíróságról mint én, meg még nekem kell elnézést kérnem, magyarázkodnom mert a bilincs picit megszorítja a kezét amit én szándékosan húztam szorosra mert...

Toxique a TEK nem a rendőrség. A TEK heti költség vetése elég lenne egy kisebb kapitányság éves kiadásaira de ez megint egy másik téma amibe nem megyek most bele. Nem kifogásokat keresek abban igazad van, hogy ez nem munka hanem hivatás de nem nekem is ugyan annyi a kenyér a boltban. Nekem ne nyomkodj like-ot attól nem lesz nekem jobb elfogadom a véleményed és tiszteletben tartom.
A sztorid nem ismerős ha van linked szívesen fogadom de így látatlanba leírom neked mi lett volna ha leadnak 1-2 figyelmeztető lövést. Kezdésnek lebaszás az osztályvezetőtől majd jönnek a jó kis fegyelmi tárgyalások ahol elmondhatod a miértjét először kapitánysági szinten majd megyei szinten végül pedig az ügyészségnek majd mivel feltehetően a média jól felkapja a sztorit kivágnak mert "ok nélkül" lövöldöztél. Szimpatikus kilátások.
Még egy kérdés az említett furikázásokat láttad vagy egy számodra szavahihető ember látta? Ha igen akkor erre nincs magyarázat de ha nem akkor én megfontolnám, hogy elhiszem-e de ez én vagyok.

ZoliMP rettentő ritka az ilyen ember mint te bár mostanában javul a helyzet ilyen téren.

Én itt befejezem mert mindjárt elvisz a nemzetvédelmi szolgálat😀 Egy kérésem lenne a gyereket ne az "elvisz a rendőr"-rel neveljétek mert ha netalán elveszne nem mer majd odajönni, hogy bácsi elvesztem, segítsen.
több mint 13 éve
toxique Las Vegas Raiders 1 440 — A Cowboys szimpatizáns
Sajnálom, hogy nektek rossz tapasztalataitok voltak de azt ne feledjétek, hogy nem ellenetek hanem értetek dolgozunk és nem azért írtam le ezt a pár dolgot mert sajnáltatni akarom magam csak legközelebb mikor rendőrt láttok gondolkozzatok el azon, hogy mi lenne ebben az országban ha az a kevés szinte bűnöző ként kezelt, mindenki által utált ember nem lenneGildo
Lenne más aki a szabadságjogaim korlátozásával fenyegetne és/vagy lehúzna 😊?
A gond az, hogy annyira más a tapasztalati hátterünk, hogy felesleges ebbe belemenni. Meggyőzni nem tudlak és nem is akarlak. Mindez - talán - fordítva is igaz. Az intelligens válasz a számodra - gondolom én - az lenne, hogy nyomnék egy like-ot és ájvékolnák, hogy nem teljesen igaz amit mondtam. De igaz. Mert én meg ebben nőttem fel.

Gildo: szeretném én, ha lenne becsülete a szakmátoknak. Komolyan! Nemes szakma. Akár a tűzoltóé, a mentősé vagy a lelkisegély-szolgálatosé. Isten látja lelkem, még a bírságot is más szájízzel fizetném ki, ha tudnám, hogy 50%-nál kisebb esélyem van arra, hogy kifosztott lakásra, félholtra vert szülőre vagy - ne adj isten - agyonvert testvér látványára érek haza. De ahhoz más hozzáállás kellene. Lehet ráfogni erre-arra, pl. a bérre (még igazat is adnék nektek, ha pl. boltosok lennétek vagy ügyvédek), de felesküdni a rend védelmére és közben végignézni ahogyan egy fiatal párt félholtra vernek 8an (könnyed diskurzus közepette a tettől kb. 20 méterre légvonalban). Nem kell verekedni, 1-2 figyelmeztető lövés és elkotródnak... max 600 fotya (2 töltény)... e helyett bandáztok a gusztikkal bizonyos helyeken (ehhez IQ kell), meg furikázzátok a barátnőiteket a pl. a sziget-re, meg a volt-ra közpénzen vett benzinből 😀. Cool. Az tényleg jó, hogy a TEK razziázik... de attól még nem csökken az utcákon a rizikó. Egyáltalán nem.
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 824 — #NoStress
A rendőrkollegának egy észrevétel. Azt írod:

Sajnálom, hogy nektek rossz tapasztalataitok voltak de azt ne feledjétek, hogy nem ellenetek hanem értetek dolgozunkGildo
Ez így jól hangzik, de a valóság azért ennél árnyaltabb.
Egy rendőr leginkább magának dolgozik.
Ha ez egybeesik azzal, hogy a köz is jól jár tiszta haszon.
Ha nem, akkor meg majd ugye a bíróság szétválogatja.
Egy biztos, ahogy baromság rendőrellenesen általánosítani, ugyanannyira baromság azt állítani, hogy minden rendőr a kötelességét teljesíti, törvényesen, maximális alapossággal.Sobri Jóska
Már megint magadból indulsz ki. Ha hiszed, ha nem, vannak olyan emberek, akiknek nem csak a saját hasznuk számít, hanem a közösség haszna is. És akár még képesek áldozni is az előbbiből az utóbbi javára. Tudom, ez nem beépíthető a tökéletes kapitalista világodba, de attól még vannak ilyen emberek. És pont az ilyen emberek miatt működhet az országunk. Ha mindenki úgy gondolkozna, ahogy te, (azaz pl. minek venni BKV jegyet, mert úgy is el tudod kerülni a büntetést stb.) akkor már rég nem lenne itt semmi, pláne nem közbiztonság és egészségügy.Schleck
Ha mindenki úgy gondolkozna ahogy én, akkor egy pöpecül, logikusan, átláthatóan, praktikusan, hasznosan működő világban élnék.
De nem így van, ezért -hidd el, nem miattam- már most összeomlóban a közbiztonság, az egészségügy, rengetegen élnek iszonyat csórón, kiszolgáltatva a politikának, az anyagi helyzetüknek, a beszűkült lehetőségeiknek, a fizikai és egyéb erőszakoknak (nem csak Magyarországra gondolok) és még sorolhatnám.
Ha mindenki a saját hasznát nézné, akkor mindenki hasznos lenne.
Egy jól működő, észszerű világban én is jobban érezném magam, te is, más is.
Tudod, van egy olyan mondás, hogy "a pokolba vezető út csupa jószándékkal van kikövezve". Érdemes ezen eltöprengeni mit is jelent valójában, és mennyire gondolod, hogy ez így igaz.

Ha meg konkrétan a rendőröket akarod csak kéretlenül védeni, arra annyit, hogy lehet, hogy vidéken más a helyzet, mint itt a fővárosban, de én itt ismerek és látok működés közben jópárat, és biza az ő viselkedésük nem mond ellent az általam leírtaknak.
És annak se, amit te írsz, hiszen úgy tud valaki legoptimálisabban saját magának dolgozni, ha közben óhatatlanul hasznot hajt másoknak is.
Ha pl politikus lennél, és elosztogathatnál 1 milliárd forintot, nem fogod mind a rokonaidnak osztani.
Elég ha 100milliót kap a nagybácsi vagy az unokatesó, 900milliót megkaphat a köz, így az a 100 se olyan feltűnő, és mégiscsak 100al beljebb vagytok.

több mint 13 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
A rendőrkollegának egy észrevétel. Azt írod:

Sajnálom, hogy nektek rossz tapasztalataitok voltak de azt ne feledjétek, hogy nem ellenetek hanem értetek dolgozunkGildo
Ez így jól hangzik, de a valóság azért ennél árnyaltabb.
Egy rendőr leginkább magának dolgozik.
Ha ez egybeesik azzal, hogy a köz is jól jár tiszta haszon.
Ha nem, akkor meg majd ugye a bíróság szétválogatja.
Egy biztos, ahogy baromság rendőrellenesen általánosítani, ugyanannyira baromság azt állítani, hogy minden rendőr a kötelességét teljesíti, törvényesen, maximális alapossággal.Sobri Jóska
Már megint magadból indulsz ki. Ha hiszed, ha nem, vannak olyan emberek, akiknek nem csak a saját hasznuk számít, hanem a közösség haszna is. És akár még képesek áldozni is az előbbiből az utóbbi javára. Tudom, ez nem beépíthető a tökéletes kapitalista világodba, de attól még vannak ilyen emberek. És pont az ilyen emberek miatt működhet az országunk. Ha mindenki úgy gondolkozna, ahogy te, (azaz pl. minek venni BKV jegyet, mert úgy is el tudod kerülni a büntetést stb.) akkor már rég nem lenne itt semmi, pláne nem közbiztonság és egészségügy.

több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 824 — #NoStress
Attól hogy van egy rendőr, aki korrektül leírja a saját személyes tapasztalatait ez még nem lesz mindegyikre nézve általános.
Van ilyen rendőr is, van buta, van korrupt, van lelkiismeretes, stb.
Ahogy a cigányoknál is van értelmes, van agyhalott, van balhés, van nyugis, stb.
A "megélhetési jogvédők" (fingom nincs mit ért ezalatt az, aki mondja. Rendőrt? Bírót? Politikust? Passz...) akkor jönnek amikor sérül a jog.
Mindegy ki sérti, magyar, cigány, rendőr, civil.
Többször leírtam: a cigánykérdés egy politikai gumicsont, ami a politika egyik résztvevőjének (Fidesz, Mszp, Jobbik, LMP, stb.) se érdeke, hogy megoldódjon, mindenki elprofitálgat általa, belőle.
Kire fenekedne a sok lúzer, aki a saját erejéből nem jut semmire, de a felelősséget nem vállalja fel, és egyszerűbb mindig mást hibáztatni? Vidéki falvakban még egy zsidó sincs, meleg is alig, a "komcsi" mint olyan megfoghatatlan, hisz mindenki ismer mindenkit.
A nagypolitikának meg semmilyen szinten nem érdeke a kérdés korrekt kezelése.

A rendőrkollegának egy észrevétel. Azt írod:

Sajnálom, hogy nektek rossz tapasztalataitok voltak de azt ne feledjétek, hogy nem ellenetek hanem értetek dolgozunkGildo
Ez így jól hangzik, de a valóság azért ennél árnyaltabb.
Egy rendőr leginkább magának dolgozik.
Ha ez egybeesik azzal, hogy a köz is jól jár tiszta haszon.
Ha nem, akkor meg majd ugye a bíróság szétválogatja.
Egy biztos, ahogy baromság rendőrellenesen általánosítani, ugyanannyira baromság azt állítani, hogy minden rendőr a kötelességét teljesíti, törvényesen, maximális alapossággal.

több mint 13 éve
cartman023 Indianapolis Colts 1 009
Lehet az én hozzáállásommal van baj, de eddig nem ért atrocitás. Tipikus ma fog😀
Én úgy tapasztaltam, hogy ha tisztelettel beszélsz velük akkor ők is tisztelettel bánnak veled.
Ez alatt azt értem, hogy nem vágok pofákat ha megállítanak, kiszállok az autóból ha igazoltatnak, mondjuk előtte köszönök is, mert úgy illik.
Külföldön is ezt a "taktikát" követem és nem volt problémám.
pedig ott eléggé nagy bakit csináltam, mivel a helyet nem ismertem és még egy ejnye bejnye sem volt.
Persze bennem is vannak hasonló érzések, hogy miért nem a BMW-s állítják le, meg picit jobban oda kéne figyelni a mobiltelefon használatra...
Senkinek nem kívánom..én már éltem át autóbalesetet elég súlyos következményei voltak , nem én voltam a hibás. Igenis büntessék meg a gyorshajtókat és a hasonló közútra veszélyes "magatartást", a tilosban parkolásról meg nem is beszélek inkább.ZoliMP
Félreértés ne essék én nem a gyorshajtókat védem.
De én sokszor rendőrt csak akkor látok, ha vagy meccs van, vagy éppen mérnek valami eldugott helyen, ahol kint hagyták a 30-as táblát egy 2-3 évvel ezelőtti építkezésen.

A másik szomorú tapasztalatom, hogy sok meglopottnak a rendőr csak annyit mond, hogy ne tegyen feljelentést, mert úgysem találják meg a tettest.
több mint 13 éve
cartman023 Indianapolis Colts 1 009
Helló mindenkinek egy ideje követem már a fórumot de a mostani téma amit cartman023 és toxique feszegetni próbál személyesen is érint és az itt írogatók nagy többsége elég értelmes ahhoz, hogy megértse mi a helyzet ma ahogy fogalmaztál a kékeknél. Teljesen természetes ma az, hogy a vidéki rendőr egyedül dolgozik egy k.nagy területen. Csak a miheztartás végett ez nálunk azt jelenti például, hogy nappal 1 éjjel 2 rendőr van 47 falu és két kisváros (nem egy nagy létszámú roma lakossággal) rendjének fenn tartására azzal az utasítással, hogy ha nem muszáj ne menjél 100 km-nél többet mert nincs pénz benzinre. Így elég nehéz mindenhol ott lenni és mindenkinek jót tenni. Arról nem beszélve, hogy a mezei rendőr egyáltalán nincs megfizetve (2002 óta nincs fizetés emelés) a többség tényleg csak azért csinálja mert szereti a munkáját és szeretné jobbá tenni ezt a szép kis országot. Az is komoly probléma, hogy az összes öreg rendőr lelépet mert nem tudja eltartani a családját így marad a rapid képzéssel 3-5 hónap alatt kiképzett tapasztalatlan fiatal akit nem tanít meg senki arra, hogy bánjon a kisebbséggel, mert bizony máshogy kell velük kommunikálni, hogy együtt működjön esetleg segítsen mert egyedül egy utca ellen elég nehéz valamit is elérni. Kíváncsi lennék te nem félnél-e egyedül egy utcányi roma között akik valamitől felpörögtek, mert én igen is félek csak nekem oda kell mennem neked nem. Én oda is megyek (lehet nem is vagyok annyira gyáva) és megoldom ahogy lehet hála annak, hogy gyakran járok oda és tudom melyikkel kell beszélni és melyiknek lehet értelmesen elmondva a lehetőségeit eredményt elérni. Mert bizony elég azt a néhány hangadót megnyugtatni köztük és máris béke van. Egymást nem utálják, hamar meg van köztük az összhang.

Szar dolog 30-40 ezer Ft-t kifizetni azért mert 50 helyett 60-nal közlekedsz, de ha az egyik családtagodat ütik el azért mert nem tudott megállni a sebesség különbség miatt és esetleg meghal majd ezt is máshogy látod.
A biciklisekbe való belekötéshez csak annyit fűznék hozzá, hogy nem ismerek olyan kollégát aki elsőre azonnal bünteti őket általában mindig van szólva, hogy abból az ötezresből épp kijönne egy lámpa előre-hátra ha szarik rá akkor jön a bírság.

Sajnálom, hogy nektek rossz tapasztalataitok voltak de azt ne feledjétek, hogy nem ellenetek hanem értetek dolgozunk és nem azért írtam le ezt a pár dolgot mert sajnáltatni akarom magam csak legközelebb mikor rendőrt láttok gondolkozzatok el azon, hogy mi lenne ebben az országban ha az a kevés szinte bűnöző ként kezelt, mindenki által utált ember nem lenne.

Röviden ennyi lettem volna, ha csak egy ember véleménye egy kicsit is változót és a rendőr szó hallatán már nem csak köp egyet szimplán annyit mond, hogy "nem szeretem őket, mert..." már eredményt értem el ezzel az írással.Gildo
Megértem a rendőröket, és sajnálom is őket hogy szinte semmilyen tekintélyük sincs.
Összességében nem utálom a rendőröket , de ha rájuk nem számíthatunk, akkor kire számítsunk?
Kik védjenek meg minket, ha már lassan ők is félnek a romáktól?
Amit írtál az sajnos mind igaz, és jobban is tudod, hogy mi van, mert te bentről látod a dolgokat.

Az én véleményem szerint kicsi erélyesebben kellene fellépniük, ha kell alkalmazzanak kicsit nagyobb erőszakot is, de ennek meg az az akadálya hogy ilyenkor jönnek a megélhetési jogvédők.
több mint 13 éve
YoungZeeZee 9 594
Lehet az én hozzáállásommal van baj, de eddig nem ért atrocitás. Tipikus ma fog😀
Én úgy tapasztaltam, hogy ha tisztelettel beszélsz velük akkor ők is tisztelettel bánnak veled.
Ez alatt azt értem, hogy nem vágok pofákat ha megállítanak, kiszállok az autóból ha igazoltatnak, mondjuk előtte köszönök is, mert úgy illik.
Külföldön is ezt a "taktikát" követem és nem volt problémám.
pedig ott eléggé nagy bakit csináltam, mivel a helyet nem ismertem és még egy ejnye bejnye sem volt.
Persze bennem is vannak hasonló érzések, hogy miért nem a BMW-s állítják le, meg picit jobban oda kéne figyelni a mobiltelefon használatra...
Senkinek nem kívánom..én már éltem át autóbalesetet elég súlyos következményei voltak , nem én voltam a hibás. Igenis büntessék meg a gyorshajtókat és a hasonló közútra veszélyes "magatartást", a tilosban parkolásról meg nem is beszélek inkább.
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 704
Ha itt is lenne olyan hatásköre a rendőrnek, mint mondjuk az USA-ban, akkor nem kéne tartaniuk ezektől a fattyaktól.GRAFI
 en.wikipedia.org/wiki/OMON

személyes élményeim alapján őket választanám. Láttam őket utcán anno, hát nem igen mertem szájalni 😀
több mint 13 éve
Gildo 21
..............Gildo
ezeket a dolgokat azért persze el kell fogadni amiket leírtál!
anyósom orvos egy bp-i kórházban ő is hasonló technikákat kell hogy alkalmazzon amikor egy-egy 20-30 fős "aggódó" roma család érdeklődik a hozzátartozója állapota felől...
viszont az teljesen nonszensz dolog hogy a rendőrségnél nem oktatnak semmiféle
kommunikációt, szituációs gyakorlatokat , viselkedési formákat stb. a térségben dolgozóknak , hanem ezt a saját tapasztalatok alapján kell megtanulni mindenkinek!yooker
Tanítani tanítanak csak az vele a probléma, hogy egy olyan pszihológus aki életében nem találkozott azzal a fajta kisebbséggel amelyik általában balhézik az nehezen fogja neked elmagyarázni mit tegyél. És a fő probléma nem is ez mert mikor én végeztem még 2 év volt nyáron gyakorlattal és kint terepen volt általában egy 10-15 éve dolgozó öreg rendőr aki mellé beosztva rengeteget lehetett tanulni. Most 5 hónap suli majd kimész és 1-2 hónap egy 3-4 éve dolgozó tapasztaltabb ember mellet majd hajrá tiéd az egész világ old meg. Személyes véleményem szerint a fő probléma az, hogy teljesen más az iskolás szitu meg az utcai amit egy tapasztalt ember mellet egy éven belül meglehet tanulni úgy, hogy az emberek többsége még azt is köszöni ha megbünteted. De mivel minden "öreg" rendőr lelép ha etetni akarja a családját így hiányzik az utcai tapasztalat.
több mint 13 éve
yooker New York Giants 7 487 — Expect the Best !
..............Gildo
ezeket a dolgokat azért persze el kell fogadni amiket leírtál!
anyósom orvos egy bp-i kórházban ő is hasonló technikákat kell hogy alkalmazzon amikor egy-egy 20-30 fős "aggódó" roma család érdeklődik a hozzátartozója állapota felől...
viszont az teljesen nonszensz dolog hogy a rendőrségnél nem oktatnak semmiféle
kommunikációt, szituációs gyakorlatokat , viselkedési formákat stb. a térségben dolgozóknak , hanem ezt a saját tapasztalatok alapján kell megtanulni mindenkinek!
több mint 13 éve
Gildo 21
Helló mindenkinek egy ideje követem már a fórumot de a mostani téma amit cartman023 és toxique feszegetni próbál személyesen is érint és az itt írogatók nagy többsége elég értelmes ahhoz, hogy megértse mi a helyzet ma ahogy fogalmaztál a kékeknél. Teljesen természetes ma az, hogy a vidéki rendőr egyedül dolgozik egy k.nagy területen. Csak a miheztartás végett ez nálunk azt jelenti például, hogy nappal 1 éjjel 2 rendőr van 47 falu és két kisváros (nem egy nagy létszámú roma lakossággal) rendjének fenn tartására azzal az utasítással, hogy ha nem muszáj ne menjél 100 km-nél többet mert nincs pénz benzinre. Így elég nehéz mindenhol ott lenni és mindenkinek jót tenni. Arról nem beszélve, hogy a mezei rendőr egyáltalán nincs megfizetve (2002 óta nincs fizetés emelés) a többség tényleg csak azért csinálja mert szereti a munkáját és szeretné jobbá tenni ezt a szép kis országot. Az is komoly probléma, hogy az összes öreg rendőr lelépet mert nem tudja eltartani a családját így marad a rapid képzéssel 3-5 hónap alatt kiképzett tapasztalatlan fiatal akit nem tanít meg senki arra, hogy bánjon a kisebbséggel, mert bizony máshogy kell velük kommunikálni, hogy együtt működjön esetleg segítsen mert egyedül egy utca ellen elég nehéz valamit is elérni. Kíváncsi lennék te nem félnél-e egyedül egy utcányi roma között akik valamitől felpörögtek, mert én igen is félek csak nekem oda kell mennem neked nem. Én oda is megyek (lehet nem is vagyok annyira gyáva) és megoldom ahogy lehet hála annak, hogy gyakran járok oda és tudom melyikkel kell beszélni és melyiknek lehet értelmesen elmondva a lehetőségeit eredményt elérni. Mert bizony elég azt a néhány hangadót megnyugtatni köztük és máris béke van. Egymást nem utálják, hamar meg van köztük az összhang.

Szar dolog 30-40 ezer Ft-t kifizetni azért mert 50 helyett 60-nal közlekedsz, de ha az egyik családtagodat ütik el azért mert nem tudott megállni a sebesség különbség miatt és esetleg meghal majd ezt is máshogy látod.
A biciklisekbe való belekötéshez csak annyit fűznék hozzá, hogy nem ismerek olyan kollégát aki elsőre azonnal bünteti őket általában mindig van szólva, hogy abból az ötezresből épp kijönne egy lámpa előre-hátra ha szarik rá akkor jön a bírság.

Sajnálom, hogy nektek rossz tapasztalataitok voltak de azt ne feledjétek, hogy nem ellenetek hanem értetek dolgozunk és nem azért írtam le ezt a pár dolgot mert sajnáltatni akarom magam csak legközelebb mikor rendőrt láttok gondolkozzatok el azon, hogy mi lenne ebben az országban ha az a kevés szinte bűnöző ként kezelt, mindenki által utált ember nem lenne.

Röviden ennyi lettem volna, ha csak egy ember véleménye egy kicsit is változót és a rendőr szó hallatán már nem csak köp egyet szimplán annyit mond, hogy "nem szeretem őket, mert..." már eredményt értem el ezzel az írással.
több mint 13 éve
cartman023 Indianapolis Colts 1 009
 hvg.hu/itthon/20130405_foto_pava_zsolt_lanya_tamado

Sajnálom a lányt, hogy így kellett megismerkednie a "nem tomboló bűnözéssel".cartman023
Szimpatikus srác... 😕

Pont ma beszéltük, hogy borzasztó hely lett Pécs is ilyen szempontból, bő 10 éve voltam ott egyetemista, soha semmi atrocitás nem volt az éjszakában...somoskovig
Sajnos egyre kevesebb hely marad biztonságos.

És a fantasztikus rendőreink meg traffipaxoznak, meg csesztetnek, ha nincs lámpa a bicikliken.cartman023
szerencsétlenek források híján nem sok mindent tudnak csinálni. Nem Átlag Jóska zászlós miatt tart itt a közbiztonság.Amadeus91
Igazság szerint félnek is a romáktól, legalábbis Szabolcsban.
Nálunk volt egy nagyon nagyszájú rendőr, de megnémult mióta egy kedves cigány felnyomta őt a busz oldalára.
És persze, hogy semmit sem kapott a békés állampolgár. De ha én csinálnám ezt ...cartman023
de nálad nincs is bökő B-tervnek...slowmotion
Vajon meddig lesz a bökő csak B-terv?

Még 5 év, és köszönés helyett szúrni fognak, mert a "paraszt" ránézett.
több mint 13 éve
yooker New York Giants 7 487 — Expect the Best !
 hvg.hu/itthon/20130405_foto_pava_zsolt_lanya_tamado

Sajnálom a lányt, hogy így kellett megismerkednie a "nem tomboló bűnözéssel".cartman023
Ugyanez a polgármester a rendőrkapitánnyal az oldalán pont a Bándy gyilkosság kapcsán nyilatkozta nagy hanggal, hogy semmi baj nincs a közbiztonsággal Pécsett. Most a saját (lánya) bőrén tapasztalta, hogy tényleg nincs. Nem csak éjjel, nappal is elárasztják a várost ezek a kapucnis figurák, néhány frekventált helyet kivéve. Látszik, hogy politikus úrék a város csak igen kis részében közlekednek, akkor is autóval. A diszkriminációhoz pedig: tegnap jött a hír, hogy teljesen fel fogják újítani a Hősök terei gettót, lakásonként 1,5M értékben. A város számlájára.apeszos
nem azzal van a baj hogy felújítanak egy ilyen gettót , mert valahogy el kell indítani a változást ha úgy tetszik felzárkóztatást,
egy-egy ilyen helyen, mert amúgy konzerválódik az egész és nem halad semmi sehová, hanem hogy néhány éven belül ugyanúgy fog kinézni az egész mint most,mivel semmi "garanciát" nem kérnek cserébe a kedves lakóktól hogy tisztán legyen tartva, rend legyen a környéken,!olyan dolgokra amihez egyáltalán nincsen szükség pénzre hogy meglegyenek csakis minimális odafigyelésre...arról már nem is szólva hogy ne adják el a bojlert,csaptelepet,ajtót,ablakot, mindent!! aztán meg követeljék az újabb felújítást...
ez már tényleg nagy baj...

és hogy legyen valami javaslat próbálkozás is:
talán nem általánosan kellene felújítgatni ilyen helyeket, hanem 1x kiemelni azt a néhány darab vagy tucat családot, akik hajlandóak tenni is valamit a változás érdekében .Nyilván vannak olyanok akik unják már a mocsokban tengődést!Nekik újítani, munkát adni, stb...
aztán legközelebb megint ilyenekkel folytatni!lassan-lassan
hosszú évtizedek alatt lehetne így is eredményeket elérni, de máshogy nem!azzal aki nem is akar változni kár is próbálkozni! de ha látni fogják hogy x-nek , y-nak sikerült valami akkor előbb-utóbb kedvet kap majd hozzá más is...
yooker
Pár évvel ezelőtt István aknán (szintén gettó) teljesen felújítottak egy három emeletes házat valamilyen program keretében. Három hónap alatt a tégláig lecsupaszították az egészet, a nyílászáróktól a konnektorokig mindent elloptak-eladtak. Most az önkormányzatnál panaszkodnak, hogy fáznak, mert fóliás az ablak, penészes a fal mert nincs csempe, beázik, és életveszélyes a falból kilógó vezeték.apeszos
látom ugyanarról beszélünk.. 😊
ezért kellene megpróbálni azt hogy azok kapják az esélyt 1x akik akarnak változni!lásd. korábbi hsz. kiemelt része...
több mint 13 éve
toxique Las Vegas Raiders 1 440 — A Cowboys szimpatizáns
Az a baj, hogy olyanok hoznak döntéseket a témában akik még csak fényképről láttak bódi gusztikat. Javasolt lenne egy realily csúcstalálkozó...
több mint 13 éve
GRAFI New England Patriots 1 823 — Next Game Up!!
Ha itt is lenne olyan hatásköre a rendőrnek, mint mondjuk az USA-ban, akkor nem kéne tartaniuk ezektől a fattyaktól.