Koronavírus 2024
32 feliratkozó
több mint 4 éve
Persze, csak szerencsére húsz évnyi lelkes NHL/NBA/NFL/MLB követéssel a hátam mögött tudom, hogy a szimpla statisztika önmagában semmit nem jelent. 😀 Így ha amúgy hülye lennék is tudnám hogy kilóg a lóláb. 😊Igazából az emailben nem hazudnak. Ezekből az adatokból tényleg ez látszik. 😀1 héttel az oltás után is jön a propaganda 😊...balfaszok vagytok és hazudtok. Ez volt az első reakcióm, mikor elolvastam az e-mailt. 😀
Tisztelt Hölgyem / Uram!
Az oltásellenes csoportok többféle módon folytatják kampányukat. Ennek egyik formája az, hogy kétségbe vonják egyes vakcinatípusok hatékonyságát. Ezért a kormány nyilvánosságra hozta az oltások utáni fertőzési és halálozási adatokat.
Ezekből az adatokból jól látható, hogy mindegyik vakcina után kevesebb mint egy százalék a megbetegedések aránya. Ez mutatja, hogy minden Magyarországon használt vakcina hatékony és véd a fertőzéssel szemben.
Az összesített statisztikákat ezen az oldalon tudja megtekinteni.
Mindenkit arra kérünk, hogy éljen az oltás lehetőségével! Az oltás életet ment.
Tisztelettel:
Kormányzati Tájékoztatási Központ
Klaci79
Mikey
Toca
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 4 éve
Vótam mán jobban.én reggel kaptam meg a 2. szovjetet, be vannak készítve a csillapítók, mert az elsőnél is este 8-kor indult el a hacacáré...
Gyengeség, szédülés, kis remegés.
Bazzani
több mint 4 éve
Igazából az emailben nem hazudnak. Ezekből az adatokból tényleg ez látszik. 😀1 héttel az oltás után is jön a propaganda 😊...balfaszok vagytok és hazudtok. Ez volt az első reakcióm, mikor elolvastam az e-mailt. 😀
Tisztelt Hölgyem / Uram!
Az oltásellenes csoportok többféle módon folytatják kampányukat. Ennek egyik formája az, hogy kétségbe vonják egyes vakcinatípusok hatékonyságát. Ezért a kormány nyilvánosságra hozta az oltások utáni fertőzési és halálozási adatokat.
Ezekből az adatokból jól látható, hogy mindegyik vakcina után kevesebb mint egy százalék a megbetegedések aránya. Ez mutatja, hogy minden Magyarországon használt vakcina hatékony és véd a fertőzéssel szemben.
Az összesített statisztikákat ezen az oldalon tudja megtekinteni.
Mindenkit arra kérünk, hogy éljen az oltás lehetőségével! Az oltás életet ment.
Tisztelettel:
Kormányzati Tájékoztatási Központ
Klaci79
Mikey
több mint 4 éve
1 héttel az oltás után is jön a propaganda 😊...balfaszok vagytok és hazudtok. Ez volt az első reakcióm, mikor elolvastam az e-mailt. 😀
Tisztelt Hölgyem / Uram!
Az oltásellenes csoportok többféle módon folytatják kampányukat. Ennek egyik formája az, hogy kétségbe vonják egyes vakcinatípusok hatékonyságát. Ezért a kormány nyilvánosságra hozta az oltások utáni fertőzési és halálozási adatokat.
Ezekből az adatokból jól látható, hogy mindegyik vakcina után kevesebb mint egy százalék a megbetegedések aránya. Ez mutatja, hogy minden Magyarországon használt vakcina hatékony és véd a fertőzéssel szemben.
Az összesített statisztikákat ezen az oldalon tudja megtekinteni.
Mindenkit arra kérünk, hogy éljen az oltás lehetőségével! Az oltás életet ment.
Tisztelettel:
Kormányzati Tájékoztatási Központ
Klaci79
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 4 éve
hmmm:Mit képzelnek magukról ezek, hogy saját véleményük van? Biztosan mind szemüveges... Szerencsére Magyarországon ilyen nem fordulhat elő.
444.hu/2021/04/27/a-brazil-egeszsegugyi-hatosag-nem-hagyta-jova-a-szputnyik-v-t
csebi
több mint 4 éve
YoungZeeZee
9 498
hirek:ausztriaban teszttel is mehetsz kb barhova es kotelezo az ffp2-es maszk mindenkinek.
index.hu/kulfold/2021/04/27/ausztria-fellelegezhet-majusban-minden-nyithat/
Gibraltar:
2. kor utan adjak a kartyat es semmire nem hasznaljak, barki barhova giben belul mivel 80% az oltottsag, a kartya csak arra van ha utazni kell kulfoldre akkor legyen igazolasuk ha az EU keri majd.
Keszthely:
Felepult az oriaskerek a parton. Johet a nyari tanc es baszas 😀
több mint 4 éve
1 héttel az oltás után is jön a propaganda 😊Tisztelt Hölgyem / Uram!
Az oltásellenes csoportok többféle módon folytatják kampányukat. Ennek egyik formája az, hogy kétségbe vonják egyes vakcinatípusok hatékonyságát. Ezért a kormány nyilvánosságra hozta az oltások utáni fertőzési és halálozási adatokat.
Ezekből az adatokból jól látható, hogy mindegyik vakcina után kevesebb mint egy százalék a megbetegedések aránya. Ez mutatja, hogy minden Magyarországon használt vakcina hatékony és véd a fertőzéssel szemben.
Az összesített statisztikákat ezen az oldalon tudja megtekinteni.
Mindenkit arra kérünk, hogy éljen az oltás lehetőségével! Az oltás életet ment.
Tisztelettel:
Kormányzati Tájékoztatási Központ
több mint 4 éve
Koronavírus mutációs ráták, sajnos csak 2020-as tanulmányban:www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC446188/
A lényeg, hogy az akkor ismert mutációk alapján - matematikai képletekkel - 0.8-2.38 x 10 a mínuszharmadikon közé tették a rátát. (Azóta ugye megjelent pár hibrid mutáns)
Az influenza vírustípusoké kb. ugyanezen képlettel 0.6- 2.0 x 10 a mínusz hatodikon.
több mint 4 éve
Én ott is megpróbáltam értelmet keresni, de oroszlánéknál abban sincs.Feleslegesen keresel értelmet abban, amiben nincs! Ne vesztegesd az időt erre szerintem, mindjá draft!Úgy hülyeség ez a táblázat, ahogy van. A Pfizert / Moderna-t december vége óta adják, az első kb. egymilliót szinte csak abból adták be, a 80 fölöttiek, idősotthon lakók, eü-sök, stb. mind azt kapták az elején. Ők azok, akik viszonylag hamar (21 napra) a másodikat is megkapták már. A többiből meg alig lehet még, mert az AZ-ból elenyésző elsőt adtak be mielőtt kitolták 3 hónapra a második oltást, a sputnyikot és a kínait március elején kezdték el adni, 21 és 28 napra. Április első hetében lehetett a legelső aki a másodikat is megkapta belőlük, de inkább a hónap közepétől lehet már viszonylag nagyobb szám. Az lenne a WTF, ha az utóbbi 1-2 hétben haltak volna meg közülük.Jogos, anyám is ezzel hívott, amikor látta ezt a táblázatot (ő Pfizert kapott), hogy mekkora hülyeség ez már, hiszen nyilvánvaló, hogy azért halt meg több Pfizerral oltott, mert azt 70 pluszosok kapták főleg, meg az összes idősotthonban azzal oltották a 85, 90 év felettieket, Sputnikot meg főleg 50 alattiak kaptak, szóval ne aggódjak, ő nem parázik.Felrakott egy a pár nappal ezelőttivel megegyező színű/formátumú táblázatot, csak vakcina nevek helyett ifjúsági és nyugdíjas újságok neveit írta be, utóbbiak mellé írva magasabb halálozási számot. És ajánlotta mindenkinek a dörmögőt.Kifejezetten Sobri fórumtárs kedvéért:Nincs facebookom, így egy ilyen linkből nem látok semmit.
www.facebook.com/drmerolaszlo/posts/1095189847644561
nagylaza
Sobri Jóska
peterk2005
Sobri Jóska
Szóval vagy valamit teljesen benéztek (az arányok túl magasak, mindegyiknél), vagy pedig tényleg beleszámoltak mindent, első oltásost is, azt is akit autó ütött el, stb. (De ez csak a halott számra adna magyarázatot, közel 6 ezer kimutatott covidos akkor se lehetne.)
peterk2005
Willie Parker
több mint 4 éve
Feleslegesen keresel értelmet abban, amiben nincs! Ne vesztegesd az időt erre szerintem, mindjá draft!Úgy hülyeség ez a táblázat, ahogy van. A Pfizert / Moderna-t december vége óta adják, az első kb. egymilliót szinte csak abból adták be, a 80 fölöttiek, idősotthon lakók, eü-sök, stb. mind azt kapták az elején. Ők azok, akik viszonylag hamar (21 napra) a másodikat is megkapták már. A többiből meg alig lehet még, mert az AZ-ból elenyésző elsőt adtak be mielőtt kitolták 3 hónapra a második oltást, a sputnyikot és a kínait március elején kezdték el adni, 21 és 28 napra. Április első hetében lehetett a legelső aki a másodikat is megkapta belőlük, de inkább a hónap közepétől lehet már viszonylag nagyobb szám. Az lenne a WTF, ha az utóbbi 1-2 hétben haltak volna meg közülük.Jogos, anyám is ezzel hívott, amikor látta ezt a táblázatot (ő Pfizert kapott), hogy mekkora hülyeség ez már, hiszen nyilvánvaló, hogy azért halt meg több Pfizerral oltott, mert azt 70 pluszosok kapták főleg, meg az összes idősotthonban azzal oltották a 85, 90 év felettieket, Sputnikot meg főleg 50 alattiak kaptak, szóval ne aggódjak, ő nem parázik.Felrakott egy a pár nappal ezelőttivel megegyező színű/formátumú táblázatot, csak vakcina nevek helyett ifjúsági és nyugdíjas újságok neveit írta be, utóbbiak mellé írva magasabb halálozási számot. És ajánlotta mindenkinek a dörmögőt.Kifejezetten Sobri fórumtárs kedvéért:Nincs facebookom, így egy ilyen linkből nem látok semmit.
www.facebook.com/drmerolaszlo/posts/1095189847644561
nagylaza
Sobri Jóska
peterk2005
Sobri Jóska
Szóval vagy valamit teljesen benéztek (az arányok túl magasak, mindegyiknél), vagy pedig tényleg beleszámoltak mindent, első oltásost is, azt is akit autó ütött el, stb. (De ez csak a halott számra adna magyarázatot, közel 6 ezer kimutatott covidos akkor se lehetne.)
peterk2005
több mint 4 éve
A koronavírus, olyan mint az influenza könnyen mutálódik, emiatt lesz szükség folyamatosan majd minden évben újat beadatni, mert az új mutánsok ágenseit beépítik majd a vakcinába. Jelenleg a média (és mindegy melyik oldal) az aki keveri a meleg szalámit. Felfújnak mellékhatásokat, amelyek eltörpülnek a hatásosság mellett, mint az AstraZeneca esetében 25 millió brit beoltottból kevesebb mint 20 végződött halálos trombózisos mellékhatással, és kevesebb mint 100 esetben volt trombózis mellékhatás.1. Ez miért rossz hír? Mert először ők mkndták ki, hogy hosszú távú vedetseghez legalább egy emlékeztető oltas kell?Nem emlékszem, mit linkeltél, de (a kormány hablatyolásától eltekintve) a közelmúltban több rossz hír is jött a Pfizerről:Csak én érzem csak azt, hogy az amerikai vakcinával minden rendben van (bár egyet linkeltem tegnap), míg az összes többivel gond van? Csak nekem fura ez? Astra, Jansen , Szputnyik mind gázos, de a Pfizer azzal semmi gond. Kissé fura....hmmm:Másik hümm:
444.hu/2021/04/27/a-brazil-egeszsegugyi-hatosag-nem-hagyta-jova-a-szputnyik-v-t
csebi
www.portfolio.hu/gazdasag/20210427/angela-merkel-az-europai-gyogyszerugynokseg-meg-nem-tud-eleget-a-szputnyik-v-vakcinarol-az-engedelyeztetesehez-480428?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator
nagylaza
csi77
1. Valószínűleg szükség lesz harmadik (és még ki tudja, mennyi) dózisra is.
2. Izraelben vizsgálják, van-e összefüggés a szívizomgyulladás és a Pfizer között.
3. Elképzelhető, hogy az indiai mutáns ellen kevésbé véd.
OV egyébként nem adott rá magyarázatot, ha a kínai és az orosz is jobb, akkor a 16-18 éveseket miért kifejezetten Pfizerrel akarják oltani.
nagylaza
Mindenki gyanította.
2. Meg kell nézni, mondjuk érdekes az időzítés.
3. Igen ahogy minden mutáns ellen lehet kevésbé véd. Ahogy minden új mutansnál ez a helyzet by default.
Szóval ez a 3-bol max 1 új hír mondjuk azt vizsgálják ki rendesen.
Toca
www.france24.com/en/europe/20210403-seven-deaths-in-uk-among-astrazeneca-vaccine-recipients-after-blood-clots
Persze arról sose beszélnek, hogy a COVID 8-szor nagyobb eséllyel okoz rögösödést, vagy hogy a fogamzásgátló tablettáknak is sokkal nagyobb a rögösödési mellékhatása, vagy hogy ne igyad liter számra a NeoCitrant, mert legyalulod a májadat a sok paracetamollal. Igen vannak mellékhatások, mint minden gyógyszer, azonban ez elenyésző statisztika és a benefit még mindig magasabb. Csak a sok gyökér 444, hvg, telex (mondom úgy, hogy egyáltalán nem vagyok se Fideszes, se jobboldali ember) ebből csinálnak clickbaitet.
A kínai és orosz vakcinákkal szemben meg értelemszerűen azért erősebb a kétely, mivel a 3. fázisú eredmények még kevésbé ismertek, de így is inkább az mint a COVID. Többször egyeztettünk mi oltóorvossal, aki többször elmondta, bármi van el kell fogadni, most ilyen időket élünk, amikor meg már lemegy ez a "hajtás", akkor év végén jövő év elején már lehet válogatni és mindenki abból adat be magának amiből akar.
több mint 4 éve
Amúgy nem tudom mennyi lehet, de gondolom azt az időst is beleszámították, aki hétfőn kapott első Pfizert, és már fertőzött volt, de kedden lettek tünetei és szerdán pozitívra tesztelték, vagy az oltás után pár nappal kapta el, amikor még nem immunizálódott. (Egy ilyet sajna ismerek, ő bele is halt, mert olyan hülye volt, hogy befeküdt pár napra egy korházba valami halasztható kivizsgálás miatt első oltás után 4 nappal, ott elkapta a covidot és már ki se jött.)Úgy hülyeség ez a táblázat, ahogy van. A Pfizert / Moderna-t december vége óta adják, az első kb. egymilliót szinte csak abból adták be, a 80 fölöttiek, idősotthon lakók, eü-sök, stb. mind azt kapták az elején. Ők azok, akik viszonylag hamar (21 napra) a másodikat is megkapták már. A többiből meg alig lehet még, mert az AZ-ból elenyésző elsőt adtak be mielőtt kitolták 3 hónapra a második oltást, a sputnyikot és a kínait március elején kezdték el adni, 21 és 28 napra. Április első hetében lehetett a legelső aki a másodikat is megkapta belőlük, de inkább a hónap közepétől lehet már viszonylag nagyobb szám. Az lenne a WTF, ha az utóbbi 1-2 hétben haltak volna meg közülük.Jogos, anyám is ezzel hívott, amikor látta ezt a táblázatot (ő Pfizert kapott), hogy mekkora hülyeség ez már, hiszen nyilvánvaló, hogy azért halt meg több Pfizerral oltott, mert azt 70 pluszosok kapták főleg, meg az összes idősotthonban azzal oltották a 85, 90 év felettieket, Sputnikot meg főleg 50 alattiak kaptak, szóval ne aggódjak, ő nem parázik.Felrakott egy a pár nappal ezelőttivel megegyező színű/formátumú táblázatot, csak vakcina nevek helyett ifjúsági és nyugdíjas újságok neveit írta be, utóbbiak mellé írva magasabb halálozási számot. És ajánlotta mindenkinek a dörmögőt.Kifejezetten Sobri fórumtárs kedvéért:Nincs facebookom, így egy ilyen linkből nem látok semmit.
www.facebook.com/drmerolaszlo/posts/1095189847644561
nagylaza
Sobri Jóska
peterk2005
Sobri Jóska
Szóval vagy valamit teljesen benéztek (az arányok túl magasak, mindegyiknél), vagy pedig tényleg beleszámoltak mindent, első oltásost is, azt is akit autó ütött el, stb. (De ez csak a halott számra adna magyarázatot, közel 6 ezer kimutatott covidos akkor se lehetne.)
peterk2005
Egyébként én pont a kontraproduktivitása miatt tartom hülyeségnek az oltások hasonlítgatását, tőled is, a kormányzattól is, mert bármihez társítható bármilyen szám, ami bármit igazol, ha a társító akarja, és ha az ellenzék szerint a keleti oltások ellenezendőek, akkor a kormányzat majd kiszar valamit, hogy még jobbak is, mint a nyugatiak, és így stuffolódik az egész tök feleslegesen, reagálva egymás hülyeségeire.
Holott amire a legtöbb ember használja, hogy elkerülje a súlyos kimenetelt, a halált, arra mindegyik oltás ugyanolyan jó, egyikse jobb vagy rosszabb.
több mint 4 éve
Ne lepődj meg, ha végül mindegyik fajtánál azt mondják, hogy jobb, ha 3-6-12 hónapon belül futunk még egy kört, biztos, ami biztos!Március elején bejelentették ugyan, hogy kísérleteket kezdenek a háromdózisos vakcinával, de még az volt a mondás, hogy két adag Pfizer is jól véd az akkor ismert mutánsokkal (dél-afrikai, brit) szemben. A hosszú távú védettségről értelemszerűen az összes vakcina esetében több a találgatás, mint a bizonyosság.1. Ez miért rossz hír? Mert először ők mkndták ki, hogy hosszú távú vedetseghez legalább egy emlékeztető oltas kell?Nem emlékszem, mit linkeltél, de (a kormány hablatyolásától eltekintve) a közelmúltban több rossz hír is jött a Pfizerről:Csak én érzem csak azt, hogy az amerikai vakcinával minden rendben van (bár egyet linkeltem tegnap), míg az összes többivel gond van? Csak nekem fura ez? Astra, Jansen , Szputnyik mind gázos, de a Pfizer azzal semmi gond. Kissé fura....hmmm:Másik hümm:
444.hu/2021/04/27/a-brazil-egeszsegugyi-hatosag-nem-hagyta-jova-a-szputnyik-v-t
csebi
www.portfolio.hu/gazdasag/20210427/angela-merkel-az-europai-gyogyszerugynokseg-meg-nem-tud-eleget-a-szputnyik-v-vakcinarol-az-engedelyeztetesehez-480428?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator
nagylaza
csi77
1. Valószínűleg szükség lesz harmadik (és még ki tudja, mennyi) dózisra is.
2. Izraelben vizsgálják, van-e összefüggés a szívizomgyulladás és a Pfizer között.
3. Elképzelhető, hogy az indiai mutáns ellen kevésbé véd.
OV egyébként nem adott rá magyarázatot, ha a kínai és az orosz is jobb, akkor a 16-18 éveseket miért kifejezetten Pfizerrel akarják oltani.
nagylaza
Mindenki gyanította.
2. Meg kell nézni, mondjuk érdekes az időzítés.
3. Igen ahogy minden mutáns ellen lehet kevésbé véd. Ahogy minden új mutansnál ez a helyzet by default.
Szóval ez a 3-bol max 1 új hír mondjuk azt vizsgálják ki rendesen.
Toca
nagylaza
több mint 4 éve
megnéztem a rendszerben, kicsit mozogj balra mert így most takarod a világ szívcsakrájátMostmár megfigyelnek.Vótam mán jobban.Dógozik a csip.
Gyengeség, szédülés, kis remegés.
Bazzani
peterk2005
Nem is merek meztelen lenni otthon.
Bazzani
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Úgy hülyeség ez a táblázat, ahogy van. A Pfizert / Moderna-t december vége óta adják, az első kb. egymilliót szinte csak abból adták be, a 80 fölöttiek, idősotthon lakók, eü-sök, stb. mind azt kapták az elején. Ők azok, akik viszonylag hamar (21 napra) a másodikat is megkapták már. A többiből meg alig lehet még, mert az AZ-ból elenyésző elsőt adtak be mielőtt kitolták 3 hónapra a második oltást, a sputnyikot és a kínait március elején kezdték el adni, 21 és 28 napra. Április első hetében lehetett a legelső aki a másodikat is megkapta belőlük, de inkább a hónap közepétől lehet már viszonylag nagyobb szám. Az lenne a WTF, ha az utóbbi 1-2 hétben haltak volna meg közülük.Jogos, anyám is ezzel hívott, amikor látta ezt a táblázatot (ő Pfizert kapott), hogy mekkora hülyeség ez már, hiszen nyilvánvaló, hogy azért halt meg több Pfizerral oltott, mert azt 70 pluszosok kapták főleg, meg az összes idősotthonban azzal oltották a 85, 90 év felettieket, Sputnikot meg főleg 50 alattiak kaptak, szóval ne aggódjak, ő nem parázik.Felrakott egy a pár nappal ezelőttivel megegyező színű/formátumú táblázatot, csak vakcina nevek helyett ifjúsági és nyugdíjas újságok neveit írta be, utóbbiak mellé írva magasabb halálozási számot. És ajánlotta mindenkinek a dörmögőt.Kifejezetten Sobri fórumtárs kedvéért:Nincs facebookom, így egy ilyen linkből nem látok semmit.
www.facebook.com/drmerolaszlo/posts/1095189847644561
nagylaza
Sobri Jóska
peterk2005
Sobri Jóska
Szóval vagy valamit teljesen benéztek (az arányok túl magasak, mindegyiknél), vagy pedig tényleg beleszámoltak mindent, első oltásost is, azt is akit autó ütött el, stb. (De ez csak a halott számra adna magyarázatot, közel 6 ezer kimutatott covidos akkor se lehetne.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Amiket itt leírnak akik átelik, azok nem mellékhatások, hanem oltási reakciók. (Mellékhatás az a vérrögképződés mondjuk.)Több mint 5 millióan nem veszik fel a második oltást az Egyesült Államokban.Itthon is egyre több ilyet hallani.
Ők már vagy a Moderna vagy a Pfizer oltóanyagát kapták amúgy – írja a New York Times. Van olyan, aki az oltási időpontra érkezve szembesül azzal, hogy nincs vakcina, de akad olyan is, aki direkt nem adatja be a második dózist, mert tart a mellékhatásoktól
ozibozi
Vagy elsőre kicsit megreccsentette őket valami "mellékhatás" és félnek a másodiktól, vagy leszarják az egészet és az elsőt is csak a védettségi igazolvány miatt adatták be...
warr_b
A láz, a remegés, a diszkomfortérzés, az izületi fájdalmak, az izomfájdalom az oltás helyén a karban, stb. mind oltási reakció.
Dolgozik a cucc.
Illetve inkább akár havonta 1-2 nap szar érzés, tudva, hogy ez segít és védelmet biztosít, mint egy bekapott koronavírus, sokkal erősebb, durvább tünetekkel, fel nem térképezett utóhatásokkal és közben halálfélelemmel, hogy mikor elalszok, akkor másnap vajon arra ébredsz e, hogy mehetsz a korházba, vagyis visz e a mentő.
Oltástól nem igazán kerülsz korházba, és biztosan nem fuldokolva, lélegeztetőn pusztulsz meg.
több mint 4 éve
Én senkitől se hallottam olyat, hogy ne ment volna flottul, gyorsan, szeparáltan, kedvesen az oltás oltóponton, az ide írt összes beszámoló is ezt erősíti, de nyilván egy ellenzéki médiumnak azt az egy (bizonyára valós) negatív szitut kell kitúrnia és túlartikuláltan promótálnia a többezerből, ami a "valahol jól megy, valahol meg káosz van" elméletet erősíti, ami igaz, csak nem fele-fele arányban van így, hanem 100 gyors, pöpec oltakozásra jut egy ilyen kaotikus, nyüzsis, gáz."Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!"Lehet, hogy van ilyen is, de nekem pont az ellenkezője a tapasztalatom!
www.portfolio.hu/gazdasag/20210427/megkaptam-az-oltast-na-de-hogy-orulet-ami-egyes-oltopontokon-folyik-480340
nagir
Minden flottul, rendben, nyugodtan ment. Udvarias katonák, segítők, orvosok, megfelelő szeparáció (másik bejárat is) a "szívesektől". Amit láttam, csak időpontosok voltak (három hete is!)
Már a második szputnyikot kaptam tegnap délután, tudom, ezt nem lehet reklámozni de itt:
gokvi.hu/hir/2021/03/03/lakossagi-oltopont-lettunk
zemanla
több mint 4 éve
Mivel a kártyán nincs dátum így egy oltás után már tiéd az örökkévalóság.Több mint 5 millióan nem veszik fel a második oltást az Egyesült Államokban.Itthon is egyre több ilyet hallani.
Ők már vagy a Moderna vagy a Pfizer oltóanyagát kapták amúgy – írja a New York Times. Van olyan, aki az oltási időpontra érkezve szembesül azzal, hogy nincs vakcina, de akad olyan is, aki direkt nem adatja be a második dózist, mert tart a mellékhatásoktól
ozibozi
Vagy elsőre kicsit megreccsentette őket valami "mellékhatás" és félnek a másodiktól, vagy leszarják az egészet és az elsőt is csak a védettségi igazolvány miatt adatták be...
warr_b
több mint 4 éve
Több mint 5 millióan nem veszik fel a második oltást az Egyesült Államokban.Itthon is egyre több ilyet hallani.
Ők már vagy a Moderna vagy a Pfizer oltóanyagát kapták amúgy – írja a New York Times. Van olyan, aki az oltási időpontra érkezve szembesül azzal, hogy nincs vakcina, de akad olyan is, aki direkt nem adatja be a második dózist, mert tart a mellékhatásoktól
ozibozi
Vagy elsőre kicsit megreccsentette őket valami "mellékhatás" és félnek a másodiktól, vagy leszarják az egészet és az elsőt is csak a védettségi igazolvány miatt adatták be...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
"Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!"Lehet, hogy van ilyen is, de nekem pont az ellenkezője a tapasztalatom!
www.portfolio.hu/gazdasag/20210427/megkaptam-az-oltast-na-de-hogy-orulet-ami-egyes-oltopontokon-folyik-480340
nagir
Minden flottul, rendben, nyugodtan ment. Udvarias katonák, segítők, orvosok, megfelelő szeparáció (másik bejárat is) a "szívesektől". Amit láttam, csak időpontosok voltak (három hete is!)
Már a második szputnyikot kaptam tegnap délután, tudom, ezt nem lehet reklámozni de itt:
gokvi.hu/hir/2021/03/03/lakossagi-oltopont-lettunk



2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 4 éve
Azt nem. Ha megnyomom akkor nagyon enyhén.Vótam mán jobban.oltás helyét érzed? én még mindig érzem, pedig tegnap kaptam a kíniat.
Gyengeség, szédülés, kis remegés.
Bazzani
deyell
Csak fekszem mint egy darab fa.
több mint 4 éve
Mostmár megfigyelnek.Vótam mán jobban.Dógozik a csip.
Gyengeség, szédülés, kis remegés.
Bazzani
peterk2005
Nem is merek meztelen lenni otthon.
több mint 4 éve
Vótam mán jobban.oltás helyét érzed? én még mindig érzem, pedig tegnap kaptam a kíniat.
Gyengeség, szédülés, kis remegés.
Bazzani
chemicals keep me under control
több mint 4 éve
Jogos, anyám is ezzel hívott, amikor látta ezt a táblázatot (ő Pfizert kapott), hogy mekkora hülyeség ez már, hiszen nyilvánvaló, hogy azért halt meg több Pfizerral oltott, mert azt 70 pluszosok kapták főleg, meg az összes idősotthonban azzal oltották a 85, 90 év felettieket, Sputnikot meg főleg 50 alattiak kaptak, szóval ne aggódjak, ő nem parázik.Felrakott egy a pár nappal ezelőttivel megegyező színű/formátumú táblázatot, csak vakcina nevek helyett ifjúsági és nyugdíjas újságok neveit írta be, utóbbiak mellé írva magasabb halálozási számot. És ajánlotta mindenkinek a dörmögőt.Kifejezetten Sobri fórumtárs kedvéért:Nincs facebookom, így egy ilyen linkből nem látok semmit.
www.facebook.com/drmerolaszlo/posts/1095189847644561
nagylaza
Sobri Jóska
peterk2005
több mint 4 éve
Vótam mán jobban.Dógozik a csip.
Gyengeség, szédülés, kis remegés.
Bazzani


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)