Koronavírus 2024
34 feliratkozó
több mint 2 éve
no
7 094
A legzesi betegsegek egy resz nem tudta hordani a maszkot es ok a nyakukban az igazolvannyal maszkaltak mig a tobbiek hordtak hogy foleg oket vedjek. Erre irtam en hogy menjen el setalni magaban es ne maszkaljon sehova, itt rengeteg onkentes van mindenre es mindent elinteztek volna nekik.Ezt aláírom, bár úgy tudom, az FFP maszkok megvédik a viselőjét is, nem úgy mint a többi, amelyek csak kifelé védenek. A veszélyeztetettek továbbra is hordhatták volna.Ennek ellenére, az elmúlt 5 hónapban, amióta nem kötelező a maszk zárt helyeken, a boltokban kb 100-150-ből 1 hord maszkot. Ennél biztosan több veszélyeztetett ember jár boltba.....Es a gazdasagi szempontokat leveve, es csak azert idehozva hogy ez mennyi embernek okozott gondot-stresszt, a lockdown milyen mentalis betegsegeket okozott melyitett es merlegre teszem akkor nalam bizony meg mindig a veszelyeztetett karantenja a megoldas elotte es utana is.Éppen gazdasági (egészségügyi rendszeri) szempontból nem jó ez a megoldás, mert a nem veszélyeztetettek körében, akik tízezer az egyhez arányban túlélik, náluk is 5-10% kórházba kerül. Az egészségügyi rendszer nem bírja ki, hogy a lakosság 5-10%-a évente néhány napra kórházba vonuljon. Főleg nem hullámszerűen, évente 2-3 alkalommal, néhány héten hónapon belül. De ha eloszolna, akkorsem egyébként. Hacsak nem akarjuk a jövedelmünk felét hosszú távon egészségügyre költeni.
no
Szóval ennél még mindig sokkal-sokkal olcsóbb a szájmaszk, a plexi paraván, a jó szellőztetés és a higiénia. Mivel önmaguktól az emberek egyikre se hajlandóak, így hullámok idején kötelezően.
peterk2005 udvari bolond
csi77
több mint 2 éve
no
7 094
Ezt teljesen felreertetted. A gazdasagi kerdesnel a karanten osszegerol nem akartam beszelni amit egyszer vissza kell fizetni. Ezt nem akartam meg veletlenul sem leirni, mert nem ismerjuk egymast es nehogy atszamoljuk az eleteket penzre. Hanem a karanten es a munkahelyek megmaradasan, a szemelyes anyagi gondok stressz okozasarol beszeltem csak ami egy szelet. A huszevesek pinavadaszatanak elmaradasa vagy a tarsadalom leszarasa kozotti dontes melysegeig nem mentem le, de kb a munkaero piacanak a megvaltozasa oriasi gondokat okozott a cegeknek es szemelyeknek nem csak anyagi de mentalisan is, es ennek is lesz ara csak nem annyira lathato mint egy torott kez.Es a gazdasagi szempontokat leveve, es csak azert idehozva hogy ez mennyi embernek okozott gondot-stresszt, a lockdown milyen mentalis betegsegeket okozott melyitett es merlegre teszem akkor nalam bizony meg mindig a veszelyeztetett karantenja a megoldas elotte es utana is.Éppen gazdasági (egészségügyi rendszeri) szempontból nem jó ez a megoldás, mert a nem veszélyeztetettek körében, akik tízezer az egyhez arányban túlélik, náluk is 5-10% kórházba kerül. Az egészségügyi rendszer nem bírja ki, hogy a lakosság 5-10%-a évente néhány napra kórházba vonuljon. Főleg nem hullámszerűen, évente 2-3 alkalommal, néhány héten hónapon belül. De ha eloszolna, akkorsem egyébként. Hacsak nem akarjuk a jövedelmünk felét hosszú távon egészségügyre költeni.
no
Szóval ennél még mindig sokkal-sokkal olcsóbb a szájmaszk, a plexi paraván, a jó szellőztetés és a higiénia. Mivel önmaguktól az emberek egyikre se hajlandóak, így hullámok idején kötelezően.
peterk2005 udvari bolond
Senki nem cafolta a kezmosas-maszk-teszt fontossagat. De pont az elejen meg ezek sem voltak es rossz csoportot celoztak meg. Lassan jottek a dontesek es most is, de ez megint mas kerdes.
Oriasi szamokkal szamolsz es ezert nem jok en irtam konkret szamokat es abbol ennek a toredekerol van szo. Nem kicsit hanem nagyon. 6.5m halt meg 8mrd-bol 3 ev alatt. Es kb mindenki elkapta mar tobbszor is, a vakcina elottig is meg lehet nezni. A szamok biztos mozognak minden iranyban, de megtizszerezheted a halottak szamat es meg mindig elenyeszo lesz szazalekosan.
Felreertes ne essek en nem tagadom a virust, nem vagyok a vakcina ellen en az elejen a kormanyok tobbsegenek a hozzaallasat kritizalom mert lassan es rosszul reagaltak szinte mindenre es a szuk keresztmetszetu eu vedofelszereleseket-teszteket rosszul hasznaltak es vegul bezartak mindenkit amig pont addig mukodott mig ki nem nyitottak ujra es csak szinten tartottak a korhazi ellatast mert az lett a szuk kersztmetszetu dolog. Itt az oregek otthona, es a korhazak voltak a gocpontok amiknek a lezarasa egy nagyon egyszeru dolog lett volna es a halottak szama a fele lett volna mindamelett hogy ezek tobbsege egy megfazasra voltak tole igy is. Itt ahogy irtam ha korhazba kerultel barmivel akkor teszteltek az elejetol es ha meghaltal barmilyen okbol akkor az bekerult a c19 listara ( hangsulyozom nem mint ok, de darabszamnal megjelent ).
több mint 2 éve
ozibozi
16 729
Ellenanyagot elég lenne kezdetben méretni ingyért, utána majd eldönti aki akarja hogyan tovább.
Akit nem érdekel az meg úgy sem méret.
több mint 2 éve
Szerintem azt nem mondta, hogy a vakcina egy maszlag. A sokadik vakcina hatásosságáról mondott véleményt.Nem értem, miért piszkáljátok Bazzát. Ő sosem volt oltásellenes, konteós stb. Az, hogy az eredeti vírus ellen kifejlesztett vakcinából harmadik, sőt negyedik oltását már nem tartja értelmezhetőnek, főleg úgy, hogy neki és ismerőseinek egészségügyi problémát okozott az oltás, miért nem elfogadható? Nem lehet, hogy valakinek, különösen, aki már átesett (akár többször is) a betegségen, magasabb kockázatot jelent az X-dik vakcina, mint a vírus? csi77SImán elfogadható. Úgy dönt ahogy neki tetszik, az is teljesen megérthető, ha neki nem kell az X-edik. Meg az is, ha igen. Csak azt ne mondja, hogy a vakcina egy maszlag, azélrt mert úgy gondolja, hogy neki, esetleg a környezetében 1-2 embernek nem használ(t).
Jelenleg egyébként én is úgy gondolom, hogy van olyan mértékben átoltott a lakosság, hogy az X-edig oltás felvétele lehet teljesen szabad, egyéni döntés. Ezzel párhuzamosan azt is gondolom, hogy viszont itt lenne az ideje a közösségi szabályozókat újra elővenni. Egyelőre semmi radikális nem indokolt, de pl. fedett tömeges helyeken - tömegközlekedés, plázák, stb. - a maszkviselés kötelezőségét elő lehetne írni. Azért, mert az elmúlt két évben egyértelműen kiderült, hogy az emberek nagyobb része képtelen belátni az olyan egyszerű dolognak is a társadalmi hasznát, mint egy szájmaszk. És ha már ez van, akkor ne az fizessen rá, aki belátná, viseli a maszkot önként, de körül van véve olyanokkal akiknek ez nem megy, és hordában leköhögik.
peterk2005 udvari bolond
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 2 éve
Ezt aláírom, bár úgy tudom, az FFP maszkok megvédik a viselőjét is, nem úgy mint a többi, amelyek csak kifelé védenek. A veszélyeztetettek továbbra is hordhatták volna.Ennek ellenére, az elmúlt 5 hónapban, amióta nem kötelező a maszk zárt helyeken, a boltokban kb 100-150-ből 1 hord maszkot. Ennél biztosan több veszélyeztetett ember jár boltba.....Es a gazdasagi szempontokat leveve, es csak azert idehozva hogy ez mennyi embernek okozott gondot-stresszt, a lockdown milyen mentalis betegsegeket okozott melyitett es merlegre teszem akkor nalam bizony meg mindig a veszelyeztetett karantenja a megoldas elotte es utana is.Éppen gazdasági (egészségügyi rendszeri) szempontból nem jó ez a megoldás, mert a nem veszélyeztetettek körében, akik tízezer az egyhez arányban túlélik, náluk is 5-10% kórházba kerül. Az egészségügyi rendszer nem bírja ki, hogy a lakosság 5-10%-a évente néhány napra kórházba vonuljon. Főleg nem hullámszerűen, évente 2-3 alkalommal, néhány héten hónapon belül. De ha eloszolna, akkorsem egyébként. Hacsak nem akarjuk a jövedelmünk felét hosszú távon egészségügyre költeni.
no
Szóval ennél még mindig sokkal-sokkal olcsóbb a szájmaszk, a plexi paraván, a jó szellőztetés és a higiénia. Mivel önmaguktól az emberek egyikre se hajlandóak, így hullámok idején kötelezően.
peterk2005 udvari bolond
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 2 éve
Sok parasztnak teher, választás előtti népszerűségnövelés egyik eszköze volt.Ezt mondjuk nem értem miért kellett eltörölni, mert se nem fáj, se nem kerül semmibe.Nem értem, miért piszkáljátok Bazzát. Ő sosem volt oltásellenes, konteós stb. Az, hogy az eredeti vírus ellen kifejlesztett vakcinából harmadik, sőt negyedik oltását már nem tartja értelmezhetőnek, főleg úgy, hogy neki és ismerőseinek egészségügyi problémát okozott az oltás, miért nem elfogadható? Nem lehet, hogy valakinek, különösen, aki már átesett (akár többször is) a betegségen, magasabb kockázatot jelent az X-dik vakcina, mint a vírus? csi77SImán elfogadható. Úgy dönt ahogy neki tetszik, az is teljesen megérthető, ha neki nem kell az X-edik. Meg az is, ha igen. Csak azt ne mondja, hogy a vakcina egy maszlag, azélrt mert úgy gondolja, hogy neki, esetleg a környezetében 1-2 embernek nem használ(t).
Jelenleg egyébként én is úgy gondolom, hogy van olyan mértékben átoltott a lakosság, hogy az X-edig oltás felvétele lehet teljesen szabad, egyéni döntés. Ezzel párhuzamosan azt is gondolom, hogy viszont itt lenne az ideje a közösségi szabályozókat újra elővenni. Egyelőre semmi radikális nem indokolt, de pl. fedett tömeges helyeken - tömegközlekedés, plázák, stb. - a maszkviselés kötelezőségét elő lehetne írni. Azért, mert az elmúlt két évben egyértelműen kiderült, hogy az emberek nagyobb része képtelen belátni az olyan egyszerű dolognak is a társadalmi hasznát, mint egy szájmaszk. És ha már ez van, akkor ne az fizessen rá, aki belátná, viseli a maszkot önként, de körül van véve olyanokkal akiknek ez nem megy, és hordában leköhögik.
peterk2005 udvari bolond
eaglesmcnabb
Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 2 éve
Ezt mondjuk nem értem miért kellett eltörölni, mert se nem fáj, se nem kerül semmibe.Nem értem, miért piszkáljátok Bazzát. Ő sosem volt oltásellenes, konteós stb. Az, hogy az eredeti vírus ellen kifejlesztett vakcinából harmadik, sőt negyedik oltását már nem tartja értelmezhetőnek, főleg úgy, hogy neki és ismerőseinek egészségügyi problémát okozott az oltás, miért nem elfogadható? Nem lehet, hogy valakinek, különösen, aki már átesett (akár többször is) a betegségen, magasabb kockázatot jelent az X-dik vakcina, mint a vírus? csi77SImán elfogadható. Úgy dönt ahogy neki tetszik, az is teljesen megérthető, ha neki nem kell az X-edik. Meg az is, ha igen. Csak azt ne mondja, hogy a vakcina egy maszlag, azélrt mert úgy gondolja, hogy neki, esetleg a környezetében 1-2 embernek nem használ(t).
Jelenleg egyébként én is úgy gondolom, hogy van olyan mértékben átoltott a lakosság, hogy az X-edig oltás felvétele lehet teljesen szabad, egyéni döntés. Ezzel párhuzamosan azt is gondolom, hogy viszont itt lenne az ideje a közösségi szabályozókat újra elővenni. Egyelőre semmi radikális nem indokolt, de pl. fedett tömeges helyeken - tömegközlekedés, plázák, stb. - a maszkviselés kötelezőségét elő lehetne írni. Azért, mert az elmúlt két évben egyértelműen kiderült, hogy az emberek nagyobb része képtelen belátni az olyan egyszerű dolognak is a társadalmi hasznát, mint egy szájmaszk. És ha már ez van, akkor ne az fizessen rá, aki belátná, viseli a maszkot önként, de körül van véve olyanokkal akiknek ez nem megy, és hordában leköhögik.
peterk2005 udvari bolond
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 2 éve
Es a gazdasagi szempontokat leveve, es csak azert idehozva hogy ez mennyi embernek okozott gondot-stresszt, a lockdown milyen mentalis betegsegeket okozott melyitett es merlegre teszem akkor nalam bizony meg mindig a veszelyeztetett karantenja a megoldas elotte es utana is.Éppen gazdasági (egészségügyi rendszeri) szempontból nem jó ez a megoldás, mert a nem veszélyeztetettek körében, akik tízezer az egyhez arányban túlélik, náluk is 5-10% kórházba kerül. Az egészségügyi rendszer nem bírja ki, hogy a lakosság 5-10%-a évente néhány napra kórházba vonuljon. Főleg nem hullámszerűen, évente 2-3 alkalommal, néhány héten hónapon belül. De ha eloszolna, akkorsem egyébként. Hacsak nem akarjuk a jövedelmünk felét hosszú távon egészségügyre költeni.
no
Szóval ennél még mindig sokkal-sokkal olcsóbb a szájmaszk, a plexi paraván, a jó szellőztetés és a higiénia. Mivel önmaguktól az emberek egyikre se hajlandóak, így hullámok idején kötelezően.
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
Nem értem, miért piszkáljátok Bazzát. Ő sosem volt oltásellenes, konteós stb. Az, hogy az eredeti vírus ellen kifejlesztett vakcinából harmadik, sőt negyedik oltását már nem tartja értelmezhetőnek, főleg úgy, hogy neki és ismerőseinek egészségügyi problémát okozott az oltás, miért nem elfogadható? Nem lehet, hogy valakinek, különösen, aki már átesett (akár többször is) a betegségen, magasabb kockázatot jelent az X-dik vakcina, mint a vírus? csi77SImán elfogadható. Úgy dönt ahogy neki tetszik, az is teljesen megérthető, ha neki nem kell az X-edik. Meg az is, ha igen. Csak azt ne mondja, hogy a vakcina egy maszlag, azélrt mert úgy gondolja, hogy neki, esetleg a környezetében 1-2 embernek nem használ(t).
Jelenleg egyébként én is úgy gondolom, hogy van olyan mértékben átoltott a lakosság, hogy az X-edig oltás felvétele lehet teljesen szabad, egyéni döntés. Ezzel párhuzamosan azt is gondolom, hogy viszont itt lenne az ideje a közösségi szabályozókat újra elővenni. Egyelőre semmi radikális nem indokolt, de pl. fedett tömeges helyeken - tömegközlekedés, plázák, stb. - a maszkviselés kötelezőségét elő lehetne írni. Azért, mert az elmúlt két évben egyértelműen kiderült, hogy az emberek nagyobb része képtelen belátni az olyan egyszerű dolognak is a társadalmi hasznát, mint egy szájmaszk. És ha már ez van, akkor ne az fizessen rá, aki belátná, viseli a maszkot önként, de körül van véve olyanokkal akiknek ez nem megy, és hordában leköhögik.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
no
7 094
Erzelmek kivetelevel.Itt nyomjak hogy vedd fel a 4.-et. Es osszesegeben ha ad akar +5% segitseget akkor az is tobb mint a semmi. A vakcina "veszelyessegerol" mar kar beszelni mikozben a vilag kb bele lett kenyszeritve. A kenyszer nelkul a folyamatos ijeszgetes eltunesevel az emberek dontese egyertelmu lett mara hogy mennyire tartjak veszelyesnek a virust.szintén egyéni elbeszélések alapján mocskosul veszélyes az egészségesekre is
Az elso lockdown elott leirtam hogy en nem a tervezett mindenkit elzarok fele mennek hogy megvedjuk a 3%-nyi veszelyeztettet hanem oket, de nagyon akik tobbsege nem is aktiv a munkaero piacon es onteni ebbe a penzt. 100-ad annyiba kerult volna es sokkal kisebb problema lett volna minden egyeb teren sokkal kisebb mennyisegu embernel. Majdnem maglyan egettek meg es mara mar boven kiderult hogy az egeszseges emberekre nem veszelyes olyan mertekben amekkora cirkusz volt belole.
no
főleg hogy relatív hogy ki egészséges és ki nem
de statiszkikailag is az a gond hogy nem 3% a veszélyeztetett hanem 15-20 ahol magasabb a komplikáció esélye
ha a 7 millió emberből 5% kerül korházba szted kibírja az EÜ?
vagy bárhol kibírja ezt?
az oltásról meg honnan van statisztikai adat? kiváncsi lennék ...
Negritis, a vajda
Ez nem egyeni elbeszeles, mert kb a tesztelesbol latszott hogy a lakossag oriasi szazaleka elkapta es itt volt teszt dogivel mikorra fel tudtak halmozni es gyonyoruen ossze lehetett hasonlitani az ehhez kepest szinte alig tesztelt allapothoz. Az egymillios napi teszt eleresenel egyszeruen kiszurhetovo volt hogy gyakorlatilag majd mindenki elkaphatta, mert ezek kozul is csak azt csinalt tesztet akinek tunete volt, de kiderult ugye hogy boven tunetmentesen is oriasi szazalek volt aki mas okbol megis teszten vett reszt. Mindegy mit nevezzunk egeszsegesnek, ennek a szintjet a legtobb ember megugrotta.
Egeszseges ember aki nem attetes, legzobetegseg aldozata, vagy nagyon fragile ( oket ugye egy labtores is konnyen elviszi ) a covid szempontbol. Persze van tobb is de egyre specifikusabb az ember annal kevesebb szazalekban van reszt a tarsadalomban. A 3%-ot ok mondtak es en elfogadtam. Termeszetesen vannak emberek akikrol ez altal derult ki hogy van betegseguk de ok megint kosarazas kozben is osszeeshettek volna, mert ennek ez a hatulutoje, de ezek kozul sem halt bele mindenki.
A matekod itt meg azert borzasztoan rossz mert ezt a x szazalekot es legyen barmennyi akar a 20%-od is ezeket viszont karantenban tartom es lett volna ertelemszeruen tobb penz rajuk mert kevesebbre kell kolteni, a kezdesnek oriasi hianycikk vedofelszereleseket jobban lehetett volna felhasznalni, ahogy azt a keves tesztet is. Itt szamolgattak hogy vilagszerte mennyi elet lett meg mentve csak azzal hogy alaposabban-gyakrabban es hosszabban mosnak kezet/fertotlenitenek az emberek, a maszk viselese stb. Kepzeld el ha ezeket a keves eroforrast mondjuk az oregek otthonaban hasznaljuk fel es rogton es jut penz ra, felszereles, kikepzes. Es rogton a 20% toredeke kapja el es annak is csak egy resze jut korhazba es annak is egy resze jut gepre es annak is egy resze hal meg. Termeszetesen lett volna az egeszsegesek kozul is es a rejtozo betegseguekbol is. Sok halott lett volna igy is de szerintem nem ennyi es foleg azok szama kicsi akiktol "meglepetes" volt hogy meghalt. Egy nap roviditesert is kar, de akinek eleve kis ideje volt es ez volt egy plusz adalek az szerintem nem ide tartozik.
A vilagon kb mindenki elkapta mar tobbszor es 2022-t irunk es osszesen 6.5m alatt a halottak szama ami elenyeszo szazalek a nepesseghez viszonyitva es meg a hivatalos pozitiv eseteknek is csak egy szazaleka kb. es ugye a teszteles meg MO is nagyon gyenge szamokkal muzsikalt kepzeljetek el a vilag lemaradotabb reszet ( igazan barmelyik szamaik nevetsegesek ahogy kinae is...stb ). A kezdeti "sokk" ami a felkeszuletlenseg-totojazas es a termeszetes gyengek meg nem vedese utan, de meg veluk egyutt is meg lehet nezni akinek van kedve kikeresne ezeket a szamokat a vakcina megjelenese pillanataig. Kb ugyanilyen lesz max picit rosszabb.
Termeszetesen minden oldalra oriasi kilengesek vannak, mert valahol csak meghalt valaki es nem szamitott mibe, itt meg nem abba halt meg de pozitivra is lett tesztelve akkor is bekerult a statba. Stb....stb.
Es a gazdasagi szempontokat leveve, es csak azert idehozva hogy ez mennyi embernek okozott gondot-stresszt, a lockdown milyen mentalis betegsegeket okozott melyitett es merlegre teszem akkor nalam bizony meg mindig a veszelyeztetett karantenja a megoldas elotte es utana is.
több mint 2 éve
A védőoltásoknak nincsen ilyen hiperszuper képessége,hogy még meg se fertőzödjön az ember és igen van közte olyan aki immunrendszerből és egyéb tényezőkből kifolyólag jobban megszenvedi. Azt hagy ne kezdjem el mondani,hogy az ingyenes ellátás ellenére a magyarok mikor mennek el végül orvoshoz,ami ugyanúgy egy faktor.Sajnos már kurvára nem csak egy példa van. Én egyre biztosabb vagyok benne, hogy a 4.adag nem kerül belém.Feleségem főnökasszonyát 3 oltással úgy kiütötte a covid, hogy kórházba kellett vinni. Zokogott a fájdalomtól, tetőtöl talpig fájt mindene. Felkelni sem tud.Sajnálom a főnökasszonyt nagyon szomorú,hogy kórházba került!
Ez az oltás is lószart ér.
Bazzani
Attól viszont,hogy ő ennyire megszenvedett egy betegséget nem jelenti azt,hogy az oltás lószart ér. Egy példából sosem jó általánosítani.
Chef a'la Laci pecsenyés
Mondom ezt úgy, hogy a teljes rokonságomban érveltem az oltás mellett korábban.
Bazzani
Írtad,hogy a gyermekkori oltásaink szerencsére jobbak,igazából annyival jobbak,hogy azt kötelezően mindenki megkapja így nagyobb az átfedettség,nem baszakodnak az emberi jogokon,hogy egy laikus szülőre bízzák a gyerekének életét.Érdekes például,hogy az az influenza oltás amit mrgkapunk többször is gyermekkorban később van hogy leterít minket és hetekig fekszünk lázzal,akár tüdőgyulladással. És annyira jó,hogy évente ki kell adni a szezonra jellemző vírusra egy emlékeztető oltást amit ugye a veszélyeztetettek meg aki gondolja vesz fel.
Jelenleg én sem látom indokoltnak a 4. Vakcina felvételét,tekintve hogy influenzaszerű tünetekkel jelentkezik és a durva komplikációs kimenetel a trend. Viszont amint az lesz az ajánlás és durvul a járványhelyzet én rászánom azt a félórát,segítve a társadalmat, pár százalékkal csökkentve családom és saját kockázatomat. A döntés mindenkire rá van bízva és ha te úgy gondolod hogy nem éri meg,akkor szíved joga.
Másrészt no írta h a veszélyeztettet kellett volna korlátozni nem mindenkit.
Egyrészt nem covidnál kitalált protokoll ez és nem véletlen folytán találták ezt ki.
Másrészt full korlátozásokkal is közel volt az összeomláshoz az egészségügy,szerinted ha nem lett volna társadalomszintű korlátozás?
Egy jéghideg mit kérsz?
több mint 2 éve
Willie Parker
15 307
Itt nyomjak hogy vedd fel a 4.-et. Es osszesegeben ha ad akar +5% segitseget akkor az is tobb mint a semmi. A vakcina "veszelyessegerol" mar kar beszelni mikozben a vilag kb bele lett kenyszeritve. A kenyszer nelkul a folyamatos ijeszgetes eltunesevel az emberek dontese egyertelmu lett mara hogy mennyire tartjak veszelyesnek a virust.Magyarországon - tippre - az emberek legalább fele veszélyeztetett az általános egészségi állapota miatt. Nem kizárólag a nyugdíjasok, hanem nagyon nagy százalékban az aktív dolgozó állomány.
Az elso lockdown elott leirtam hogy en nem a tervezett mindenkit elzarok fele mennek hogy megvedjuk a 3%-nyi veszelyeztettet hanem oket, de nagyon akik tobbsege nem is aktiv a munkaero piacon es onteni ebbe a penzt. 100-ad annyiba kerult volna es sokkal kisebb problema lett volna minden egyeb teren sokkal kisebb mennyisegu embernel. Majdnem maglyan egettek meg es mara mar boven kiderult hogy az egeszseges emberekre nem veszelyes olyan mertekben amekkora cirkusz volt belole.
no
Nagyon sok rejtett betegséggel élő van, de a szűrések hiánya, elmaradása, csúszása miatt nem is tud róla, de leginkább nem foglalkozik vele. A kezelések elmaradásáról nem is szólva. A világjárvány alatt a legtöbb munkahelyen sztem ez kiderült.
több mint 2 éve
Oké tehát ennyi erővel az antibiotikum is maszlag mert simán van aki meghal úgyis ha szedi....És mikor kell majd megállni?Egyszerűen nem értem ezt a gondolkodást: honnan lehet tudni hogy hatástalan volt az oltás? Főleg általánosságban, egy-egy egyénnél lehetséges de nagyon veszélyes ezt hangoztatni így mert esetleg követi ezt a magatartást az is akinél pedig lehet hogy kellene a 4. oltás. A példádnál is, ahogy említették még a súlyos lefolyás ellenére sem lehet tudni hogy hatástalan az oltás, hiszen lehet az adja majd meg azt a kis extrát ami kell hogy ezt túlélje.Sajnos már kurvára nem csak egy példa van. Én egyre biztosabb vagyok benne, hogy a 4.adag nem kerül belém.Feleségem főnökasszonyát 3 oltással úgy kiütötte a covid, hogy kórházba kellett vinni. Zokogott a fájdalomtól, tetőtöl talpig fájt mindene. Felkelni sem tud.Sajnálom a főnökasszonyt nagyon szomorú,hogy kórházba került!
Ez az oltás is lószart ér.
Bazzani
Attól viszont,hogy ő ennyire megszenvedett egy betegséget nem jelenti azt,hogy az oltás lószart ér. Egy példából sosem jó általánosítani.
Chef a'la Laci pecsenyés
Mondom ezt úgy, hogy a teljes rokonságomban érveltem az oltás mellett korábban.
Bazzani
És pláne, ahogy Sobri is kérdezte korábban: 3 oltás után nem beadni a negyediket mi értelme van? Nem azt mondom hogy szó nélkül fogadd el a 86.-at is majd de lehetett tudni hogy még nem vagyunk teljesen túl rajta, innen visszafordulni így ertelmetlen, ezt hangoztatni pedig szvsz káros lehet a környezetedre.
davemayer
54 vagy 78 vagy végtelen?
Oltott és oltatlan is ugyanúgy megszenvedi ezt a fost. Ez a "ha nem lett volna beoltva akkor lehet belehal" maszlag meg sehol sem bizonyítható.
Három oltásos emberek kórházban, holott a kommunikáció az volt, hogy ha beadod az oltásokat akkor enyhe lefolyással átvészeled.
Azért hatalmas szerencse, hogy a gyerekkori oltásaink hatékonysága kicsit jobb volt.
Bazzani
A végletekig retardált társadalomban minél egyszerűbb üzenetet kell átadni. Oltasz, túléled, nuku korház, nem oltasz, megdöglesz, sokat szenvedsz paneleket a legkönnyebb átadni. Ennyi, ezt nem kell túlkombinálni
több mint 2 éve
Tudtommal az időseken és a veszélyeztetetteken kívül nem is indokolt (még?) a negyedik oltás beadatása a tudományos álláspontok szerint sem.nyáron semmiképp, amiket én olvastam hogy ősszel érdemes lehet ismétlőért menni
Szesze
kb mint a flu
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Itt nyomjak hogy vedd fel a 4.-et. Es osszesegeben ha ad akar +5% segitseget akkor az is tobb mint a semmi. A vakcina "veszelyessegerol" mar kar beszelni mikozben a vilag kb bele lett kenyszeritve. A kenyszer nelkul a folyamatos ijeszgetes eltunesevel az emberek dontese egyertelmu lett mara hogy mennyire tartjak veszelyesnek a virust.szintén egyéni elbeszélések alapján mocskosul veszélyes az egészségesekre is
Az elso lockdown elott leirtam hogy en nem a tervezett mindenkit elzarok fele mennek hogy megvedjuk a 3%-nyi veszelyeztettet hanem oket, de nagyon akik tobbsege nem is aktiv a munkaero piacon es onteni ebbe a penzt. 100-ad annyiba kerult volna es sokkal kisebb problema lett volna minden egyeb teren sokkal kisebb mennyisegu embernel. Majdnem maglyan egettek meg es mara mar boven kiderult hogy az egeszseges emberekre nem veszelyes olyan mertekben amekkora cirkusz volt belole.
no
főleg hogy relatív hogy ki egészséges és ki nem
de statiszkikailag is az a gond hogy nem 3% a veszélyeztetett hanem 15-20 ahol magasabb a komplikáció esélye
ha a 7 millió emberből 5% kerül korházba szted kibírja az EÜ?
vagy bárhol kibírja ezt?
az oltásról meg honnan van statisztikai adat? kiváncsi lennék ...
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
no
7 094
Itt nyomjak hogy vedd fel a 4.-et. Es osszesegeben ha ad akar +5% segitseget akkor az is tobb mint a semmi. A vakcina "veszelyessegerol" mar kar beszelni mikozben a vilag kb bele lett kenyszeritve. A kenyszer nelkul a folyamatos ijeszgetes eltunesevel az emberek dontese egyertelmu lett mara hogy mennyire tartjak veszelyesnek a virust. Az elso lockdown elott leirtam hogy en nem a tervezett mindenkit elzarok fele mennek hogy megvedjuk a 3%-nyi veszelyeztettet hanem oket, de nagyon akik tobbsege nem is aktiv a munkaero piacon es onteni ebbe a penzt. 100-ad annyiba kerult volna es sokkal kisebb problema lett volna minden egyeb teren sokkal kisebb mennyisegu embernel. Majdnem maglyan egettek meg es mara mar boven kiderult hogy az egeszseges emberekre nem veszelyes olyan mertekben amekkora cirkusz volt belole.
több mint 2 éve
Tudtommal az időseken és a veszélyeztetetteken kívül nem is indokolt (még?) a negyedik oltás beadatása a tudományos álláspontok szerint sem.
több mint 2 éve
Nem piszkálom, csak szerettem volna rámutatni arra hogy van mit átgondolnia ezzel kapcsolatban.
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 2 éve
Nem értem, miért piszkáljátok Bazzát. Ő sosem volt oltásellenes, konteós stb. Az, hogy az eredeti vírus ellen kifejlesztett vakcinából harmadik, sőt negyedik oltását már nem tartja értelmezhetőnek, főleg úgy, hogy neki és ismerőseinek egészségügyi problémát okozott az oltás, miért nem elfogadható? Nem lehet, hogy valakinek, különösen, aki már átesett (akár többször is) a betegségen, magasabb kockázatot jelent az X-dik vakcina, mint a vírus?Egyszerűen nem értem ezt a gondolkodást: honnan lehet tudni hogy hatástalan volt az oltás? Főleg általánosságban, egy-egy egyénnél lehetséges de nagyon veszélyes ezt hangoztatni így mert esetleg követi ezt a magatartást az is akinél pedig lehet hogy kellene a 4. oltás. A példádnál is, ahogy említették még a súlyos lefolyás ellenére sem lehet tudni hogy hatástalan az oltás, hiszen lehet az adja majd meg azt a kis extrát ami kell hogy ezt túlélje.Sajnos már kurvára nem csak egy példa van. Én egyre biztosabb vagyok benne, hogy a 4.adag nem kerül belém.Feleségem főnökasszonyát 3 oltással úgy kiütötte a covid, hogy kórházba kellett vinni. Zokogott a fájdalomtól, tetőtöl talpig fájt mindene. Felkelni sem tud.Sajnálom a főnökasszonyt nagyon szomorú,hogy kórházba került!
Ez az oltás is lószart ér.
Bazzani
Attól viszont,hogy ő ennyire megszenvedett egy betegséget nem jelenti azt,hogy az oltás lószart ér. Egy példából sosem jó általánosítani.
Chef a'la Laci pecsenyés
Mondom ezt úgy, hogy a teljes rokonságomban érveltem az oltás mellett korábban.
Bazzani
És pláne, ahogy Sobri is kérdezte korábban: 3 oltás után nem beadni a negyediket mi értelme van? Nem azt mondom hogy szó nélkül fogadd el a 86.-at is majd de lehetett tudni hogy még nem vagyunk teljesen túl rajta, innen visszafordulni így ertelmetlen, ezt hangoztatni pedig szvsz káros lehet a környezetedre.
davemayer
Mivel, most már a virológusok is elismerik, hogy a jelenleg elérhető vakcinák a vírus elkapásában szinte semennyire nem védenek, innentől tényleg egyedi rizikó, hogy sokadszorra is oltatod magad vagy sem. Ugyanitt megdőlt a Sobri mantra is a kötelező oltás hasznosságáról (amennyiben nem világzserte történik, de az meg....)
Az, hogy eltelt két és fél év és sajnos továbbra nincs a fertőzés elkerülésére alkalmas, hatékony vakcina, továbbra filléres, napi használatra alakalmas és szintén hatékony teszt, az kissé elszomorít. Bizakodva várom az orrsprayt, amely talán tényleg jó lehet majd.
Peterk2005 Nemcsak a politikusok, a virológusok is mondogatták, hogy nem kaphatod el, amely két éve talán igaz is volt, mára nem
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 2 éve
Geeez.....Oltott és oltatlan is ugyanúgy megszenvedi ezt a fost. Ez a "ha nem lett volna beoltva akkor lehet belehal" maszlag meg sehol sem bizonyítható.BazzaniEgyszerűen nem értem ezt a gondolkodást: honnan lehet tudni hogy hatástalan volt az oltás? Főleg általánosságban, egy-egy egyénnél lehetséges de nagyon veszélyes ezt hangoztatni így mert esetleg követi ezt a magatartást az is akinél pedig lehet hogy kellene a 4. oltás. A példádnál is, ahogy említették még a súlyos lefolyás ellenére sem lehet tudni hogy hatástalan az oltás, hiszen lehet az adja majd meg azt a kis extrát ami kell hogy ezt túlélje.Sajnos már kurvára nem csak egy példa van. Én egyre biztosabb vagyok benne, hogy a 4.adag nem kerül belém.Feleségem főnökasszonyát 3 oltással úgy kiütötte a covid, hogy kórházba kellett vinni. Zokogott a fájdalomtól, tetőtöl talpig fájt mindene. Felkelni sem tud.Sajnálom a főnökasszonyt nagyon szomorú,hogy kórházba került!
Ez az oltás is lószart ér.
Bazzani
Attól viszont,hogy ő ennyire megszenvedett egy betegséget nem jelenti azt,hogy az oltás lószart ér. Egy példából sosem jó általánosítani.
Chef a'la Laci pecsenyés
Mondom ezt úgy, hogy a teljes rokonságomban érveltem az oltás mellett korábban.
Bazzani
És pláne, ahogy Sobri is kérdezte korábban: 3 oltás után nem beadni a negyediket mi értelme van? Nem azt mondom hogy szó nélkül fogadd el a 86.-at is majd de lehetett tudni hogy még nem vagyunk teljesen túl rajta, innen visszafordulni így ertelmetlen, ezt hangoztatni pedig szvsz káros lehet a környezetedre.
davemayer
Tele van az internet tanulmányokkal. Igényes, tudományos, hiteles statisztikára épülő tanulmányokkal, amik bizonyítják, hogy az oltás drasztikusan csökkenti a rizikókat. Hadd ne kezdjem őket linkelni, ezernyi van.
Három oltásos emberek kórházban, holott a kommunikáció az volt, hogy ha beadod az oltásokat akkor enyhe lefolyással átvészeled.Tényleg az alapján fogjuk megítélni egy vakcina hatékonyságát, hogy a politika mit kommunikált vele kapcsolatban? Nemár...
Bazzani
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
1. Nem olvastad tovább ezek szerint a mondandómat, ha az általad kiemelt részre igy reagáltál.És mikor kell majd megállni?Egyszerűen nem értem ezt a gondolkodást: honnan lehet tudni hogy hatástalan volt az oltás? Főleg általánosságban, egy-egy egyénnél lehetséges de nagyon veszélyes ezt hangoztatni így mert esetleg követi ezt a magatartást az is akinél pedig lehet hogy kellene a 4. oltás. A példádnál is, ahogy említették még a súlyos lefolyás ellenére sem lehet tudni hogy hatástalan az oltás, hiszen lehet az adja majd meg azt a kis extrát ami kell hogy ezt túlélje.Sajnos már kurvára nem csak egy példa van. Én egyre biztosabb vagyok benne, hogy a 4.adag nem kerül belém.Feleségem főnökasszonyát 3 oltással úgy kiütötte a covid, hogy kórházba kellett vinni. Zokogott a fájdalomtól, tetőtöl talpig fájt mindene. Felkelni sem tud.Sajnálom a főnökasszonyt nagyon szomorú,hogy kórházba került!
Ez az oltás is lószart ér.
Bazzani
Attól viszont,hogy ő ennyire megszenvedett egy betegséget nem jelenti azt,hogy az oltás lószart ér. Egy példából sosem jó általánosítani.
Chef a'la Laci pecsenyés
Mondom ezt úgy, hogy a teljes rokonságomban érveltem az oltás mellett korábban.
Bazzani
És pláne, ahogy Sobri is kérdezte korábban: 3 oltás után nem beadni a negyediket mi értelme van? Nem azt mondom hogy szó nélkül fogadd el a 86.-at is majd de lehetett tudni hogy még nem vagyunk teljesen túl rajta, innen visszafordulni így ertelmetlen, ezt hangoztatni pedig szvsz káros lehet a környezetedre.
davemayer
54 vagy 78 vagy végtelen?
Oltott és oltatlan is ugyanúgy megszenvedi ezt a fost. Ez a "ha nem lett volna beoltva akkor lehet belehal" maszlag meg sehol sem bizonyítható.
Három oltásos emberek kórházban, holott a kommunikáció az volt, hogy ha beadod az oltásokat akkor enyhe lefolyással átvészeled.
Azért hatalmas szerencse, hogy a gyerekkori oltásaink hatékonysága kicsit jobb volt.
Bazzani
2. Az hogy pár embernél nem hozza meg a kívánt hatást nem azt jelenti hogy nem hatásos, gondold át hogy hány százaléknál lehet ez a teljes 3mal oltottakhoz viszonyítva.
Pont erre próbáltam utalni, hogy mennyire káros ez a fajta hozzáállás.
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 2 éve
És mikor kell majd megállni?Egyszerűen nem értem ezt a gondolkodást: honnan lehet tudni hogy hatástalan volt az oltás? Főleg általánosságban, egy-egy egyénnél lehetséges de nagyon veszélyes ezt hangoztatni így mert esetleg követi ezt a magatartást az is akinél pedig lehet hogy kellene a 4. oltás. A példádnál is, ahogy említették még a súlyos lefolyás ellenére sem lehet tudni hogy hatástalan az oltás, hiszen lehet az adja majd meg azt a kis extrát ami kell hogy ezt túlélje.Sajnos már kurvára nem csak egy példa van. Én egyre biztosabb vagyok benne, hogy a 4.adag nem kerül belém.Feleségem főnökasszonyát 3 oltással úgy kiütötte a covid, hogy kórházba kellett vinni. Zokogott a fájdalomtól, tetőtöl talpig fájt mindene. Felkelni sem tud.Sajnálom a főnökasszonyt nagyon szomorú,hogy kórházba került!
Ez az oltás is lószart ér.
Bazzani
Attól viszont,hogy ő ennyire megszenvedett egy betegséget nem jelenti azt,hogy az oltás lószart ér. Egy példából sosem jó általánosítani.
Chef a'la Laci pecsenyés
Mondom ezt úgy, hogy a teljes rokonságomban érveltem az oltás mellett korábban.
Bazzani
És pláne, ahogy Sobri is kérdezte korábban: 3 oltás után nem beadni a negyediket mi értelme van? Nem azt mondom hogy szó nélkül fogadd el a 86.-at is majd de lehetett tudni hogy még nem vagyunk teljesen túl rajta, innen visszafordulni így ertelmetlen, ezt hangoztatni pedig szvsz káros lehet a környezetedre.
davemayer
54 vagy 78 vagy végtelen?
Oltott és oltatlan is ugyanúgy megszenvedi ezt a fost. Ez a "ha nem lett volna beoltva akkor lehet belehal" maszlag meg sehol sem bizonyítható.
Három oltásos emberek kórházban, holott a kommunikáció az volt, hogy ha beadod az oltásokat akkor enyhe lefolyással átvészeled.
Azért hatalmas szerencse, hogy a gyerekkori oltásaink hatékonysága kicsit jobb volt.
Szerkesztette: Bazzani
több mint 2 éve
Egyszerűen nem értem ezt a gondolkodást: honnan lehet tudni hogy hatástalan volt az oltás? Főleg általánosságban, egy-egy egyénnél lehetséges de nagyon veszélyes ezt hangoztatni így mert esetleg követi ezt a magatartást az is akinél pedig lehet hogy kellene a 4. oltás. A példádnál is, ahogy említették még a súlyos lefolyás ellenére sem lehet tudni hogy hatástalan az oltás, hiszen lehet az adja majd meg azt a kis extrát ami kell hogy ezt túlélje.Sajnos már kurvára nem csak egy példa van. Én egyre biztosabb vagyok benne, hogy a 4.adag nem kerül belém.Feleségem főnökasszonyát 3 oltással úgy kiütötte a covid, hogy kórházba kellett vinni. Zokogott a fájdalomtól, tetőtöl talpig fájt mindene. Felkelni sem tud.Sajnálom a főnökasszonyt nagyon szomorú,hogy kórházba került!
Ez az oltás is lószart ér.
Bazzani
Attól viszont,hogy ő ennyire megszenvedett egy betegséget nem jelenti azt,hogy az oltás lószart ér. Egy példából sosem jó általánosítani.
Chef a'la Laci pecsenyés
Mondom ezt úgy, hogy a teljes rokonságomban érveltem az oltás mellett korábban.
Bazzani
És pláne, ahogy Sobri is kérdezte korábban: 3 oltás után nem beadni a negyediket mi értelme van? Nem azt mondom hogy szó nélkül fogadd el a 86.-at is majd de lehetett tudni hogy még nem vagyunk teljesen túl rajta, innen visszafordulni így ertelmetlen, ezt hangoztatni pedig szvsz káros lehet a környezetedre.
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 2 éve
Sajnos már kurvára nem csak egy példa van. Én egyre biztosabb vagyok benne, hogy a 4.adag nem kerül belém.Feleségem főnökasszonyát 3 oltással úgy kiütötte a covid, hogy kórházba kellett vinni. Zokogott a fájdalomtól, tetőtöl talpig fájt mindene. Felkelni sem tud.Sajnálom a főnökasszonyt nagyon szomorú,hogy kórházba került!
Ez az oltás is lószart ér.
Bazzani
Attól viszont,hogy ő ennyire megszenvedett egy betegséget nem jelenti azt,hogy az oltás lószart ér. Egy példából sosem jó általánosítani.
Chef a'la Laci pecsenyés
Mondom ezt úgy, hogy a teljes rokonságomban érveltem az oltás mellett korábban.
több mint 2 éve
Tudnának annyit fizetni, hogy Borsodit igyak... de nem fognak.Fasza kis tűzijáték az majd segít egy kicsit hogy szeptemberre jó fasza legyen.olcsó lesz a sör!!!
ozibozi
Negritis, a vajda