Make Love
28 feliratkozó
több mint 1 éve
Az élet apró és jelentéktelen örömei. Végre megugrotta az Árkád a 21. századi parkolást, és lett rendszámfelismerő, illetve lehet kártyával fizetni. Végre kitakaríthatom a fél marék aprót a kocsiból.Kártyával már egy pár éve lehet az automatánál 😁
Hanni

több mint 1 éve
Az élet apró és jelentéktelen örömei. Végre megugrotta az Árkád a 21. századi parkolást, és lett rendszámfelismerő, illetve lehet kártyával fizetni. Végre kitakaríthatom a fél marék aprót a kocsiból.
több mint 1 éve
Persze, autónál alapárat mondanak mindig. Ezzel szerintem semmi baj nincs, az adók és illetékek nem az ő saruk. Ha valamilyen egyéni igényed van, az ugye szintén emeli az árat.Engem az készített ki, hogy új autó, már x Ft-tól. De gyakorlatilag ha odamész x Ft-al, nem tudod elhozni az autót.Tegnap kifizettem a foglalót az új autómra. 😊 Ha minden jól megy, jövő hét végén el is hozhatom.Na, sok-sok jogi baszakodás, és a híres magyar bürokrácia miatt ebből végül most hétfő lesz majd.
Mikey
Igazából minden, ami létezik a lakás eladás és új autó vásárlás kapcsán, az a Gyűlölködjünk topikba való. De igazából még oda is túlzás lenne, amit írni tudnék.
Mikey
Mikor már elfogyott a türelmem, akár telefonon, akár személyesen érdeklődtem, úgy kezdtem, hogy ne az autó árát mondja, hanem azt az összeget, amiért haza lehet vinni. (ami ugye az autó ára, plusz 200-400 ezer, típustól és kereskedőtől függően)
Jan
A baj itt az, hogy mennyi adót és illetéket kell fizetned... az inflációkövetésnek köszönhetően december elején kiszámolthoz képest végül nekem is egy szép kerek összeggel kell emiatt többet fizetnem, de ez megint nem az autószalon miatt van, ugye.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 1 éve
Örülök, hogy az autó luxusa ilyen sok felebarátomnak megadatott. 🫶🏼
több mint 1 éve
Szinten zenész, Nissan X-trail 2019-ben.Ezért kell "Sobrizni". 3 autóházat versenyeztettem ugyanolyan paraméterű autóért és ha valamelyik alacsonyabb árat mondott, akkor mentem a többihez, hogy van jobb ajánlatom. A végén már a szalonfőnök árat kaptam, amibe még belealkudtam gumiszőnyeget meg csomagtálcát.Lehet h rosszul fogalmaztam meg, de nem erre gondoltam.általában ezek a full alapra vonatkoznak, amin már van valami extra, nyilván drágábbEngem az készített ki, hogy új autó, már x Ft-tól. De gyakorlatilag ha odamész x Ft-al, nem tudod elhozni az autót.Tegnap kifizettem a foglalót az új autómra. 😊 Ha minden jól megy, jövő hét végén el is hozhatom.Na, sok-sok jogi baszakodás, és a híres magyar bürokrácia miatt ebből végül most hétfő lesz majd.
Mikey
Igazából minden, ami létezik a lakás eladás és új autó vásárlás kapcsán, az a Gyűlölködjünk topikba való. De igazából még oda is túlzás lenne, amit írni tudnék.
Mikey
Mikor már elfogyott a türelmem, akár telefonon, akár személyesen érdeklődtem, úgy kezdtem, hogy ne az autó árát mondja, hanem azt az összeget, amiért haza lehet vinni. (ami ugye az autó ára, plusz 200-400 ezer, típustól és kereskedőtől függően)
Jan
az illeték meg a többi szarság az nem az ő saruk
NB2
Ha én meghirdetek egy járművet pl 7M-ért, az azt jelenti, hogy letesz a vevő 7M-t, és viheti.
Ha egy kereskedő meghirdet egy új autót 7M-ért, azt nem tudod elvinni 7M-ért. Hanem olyan 7,3-7,4 körül.
Amikor megkérdik hogy de szép autó, mennyiért vetted? Akkor nyilván azt az összeget mondom, amibe került, tehát a 7,4-et. Nem azt mondom, hogy 7 volt.
Tehát amikor én érdeklődőm az árról, akkor nem valami részösszegre vagyok kíváncsi, hanem az érdekel, hogy mennyiért vihetem haza. És úgy vettem észre, hogy ezt a számot elég nehezen mondják ki az értékesítők.
Jan
Matthew99
10.2-ről 9.2-ért hoztuk el, úgy hogy a Nissan Centrum, Duna Autó és a Gablini küzdött egymással..
több mint 1 éve
Ezért kell "Sobrizni". 3 autóházat versenyeztettem ugyanolyan paraméterű autóért és ha valamelyik alacsonyabb árat mondott, akkor mentem a többihez, hogy van jobb ajánlatom. A végén már a szalonfőnök árat kaptam, amibe még belealkudtam gumiszőnyeget meg csomagtálcát.Lehet h rosszul fogalmaztam meg, de nem erre gondoltam.általában ezek a full alapra vonatkoznak, amin már van valami extra, nyilván drágábbEngem az készített ki, hogy új autó, már x Ft-tól. De gyakorlatilag ha odamész x Ft-al, nem tudod elhozni az autót.Tegnap kifizettem a foglalót az új autómra. 😊 Ha minden jól megy, jövő hét végén el is hozhatom.Na, sok-sok jogi baszakodás, és a híres magyar bürokrácia miatt ebből végül most hétfő lesz majd.
Mikey
Igazából minden, ami létezik a lakás eladás és új autó vásárlás kapcsán, az a Gyűlölködjünk topikba való. De igazából még oda is túlzás lenne, amit írni tudnék.
Mikey
Mikor már elfogyott a türelmem, akár telefonon, akár személyesen érdeklődtem, úgy kezdtem, hogy ne az autó árát mondja, hanem azt az összeget, amiért haza lehet vinni. (ami ugye az autó ára, plusz 200-400 ezer, típustól és kereskedőtől függően)
Jan
az illeték meg a többi szarság az nem az ő saruk
NB2
Ha én meghirdetek egy járművet pl 7M-ért, az azt jelenti, hogy letesz a vevő 7M-t, és viheti.
Ha egy kereskedő meghirdet egy új autót 7M-ért, azt nem tudod elvinni 7M-ért. Hanem olyan 7,3-7,4 körül.
Amikor megkérdik hogy de szép autó, mennyiért vetted? Akkor nyilván azt az összeget mondom, amibe került, tehát a 7,4-et. Nem azt mondom, hogy 7 volt.
Tehát amikor én érdeklődőm az árról, akkor nem valami részösszegre vagyok kíváncsi, hanem az érdekel, hogy mennyiért vihetem haza. És úgy vettem észre, hogy ezt a számot elég nehezen mondják ki az értékesítők.
Jan

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 1 éve
Lehet h rosszul fogalmaztam meg, de nem erre gondoltam.általában ezek a full alapra vonatkoznak, amin már van valami extra, nyilván drágábbEngem az készített ki, hogy új autó, már x Ft-tól. De gyakorlatilag ha odamész x Ft-al, nem tudod elhozni az autót.Tegnap kifizettem a foglalót az új autómra. 😊 Ha minden jól megy, jövő hét végén el is hozhatom.Na, sok-sok jogi baszakodás, és a híres magyar bürokrácia miatt ebből végül most hétfő lesz majd.
Mikey
Igazából minden, ami létezik a lakás eladás és új autó vásárlás kapcsán, az a Gyűlölködjünk topikba való. De igazából még oda is túlzás lenne, amit írni tudnék.
Mikey
Mikor már elfogyott a türelmem, akár telefonon, akár személyesen érdeklődtem, úgy kezdtem, hogy ne az autó árát mondja, hanem azt az összeget, amiért haza lehet vinni. (ami ugye az autó ára, plusz 200-400 ezer, típustól és kereskedőtől függően)
Jan
az illeték meg a többi szarság az nem az ő saruk
NB2
Ha én meghirdetek egy járművet pl 7M-ért, az azt jelenti, hogy letesz a vevő 7M-t, és viheti.
Ha egy kereskedő meghirdet egy új autót 7M-ért, azt nem tudod elvinni 7M-ért. Hanem olyan 7,3-7,4 körül.
Amikor megkérdik hogy de szép autó, mennyiért vetted? Akkor nyilván azt az összeget mondom, amibe került, tehát a 7,4-et. Nem azt mondom, hogy 7 volt.
Tehát amikor én érdeklődőm az árról, akkor nem valami részösszegre vagyok kíváncsi, hanem az érdekel, hogy mennyiért vihetem haza. És úgy vettem észre, hogy ezt a számot elég nehezen mondják ki az értékesítők.
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 1 éve
általában ezek a full alapra vonatkoznak, amin már van valami extra, nyilván drágábbEngem az készített ki, hogy új autó, már x Ft-tól. De gyakorlatilag ha odamész x Ft-al, nem tudod elhozni az autót.Tegnap kifizettem a foglalót az új autómra. 😊 Ha minden jól megy, jövő hét végén el is hozhatom.Na, sok-sok jogi baszakodás, és a híres magyar bürokrácia miatt ebből végül most hétfő lesz majd.
Mikey
Igazából minden, ami létezik a lakás eladás és új autó vásárlás kapcsán, az a Gyűlölködjünk topikba való. De igazából még oda is túlzás lenne, amit írni tudnék.
Mikey
Mikor már elfogyott a türelmem, akár telefonon, akár személyesen érdeklődtem, úgy kezdtem, hogy ne az autó árát mondja, hanem azt az összeget, amiért haza lehet vinni. (ami ugye az autó ára, plusz 200-400 ezer, típustól és kereskedőtől függően)
Jan
az illeték meg a többi szarság az nem az ő saruk
több mint 1 éve
YoungZeeZee
9 919
de mindenbel igy van h tol. repulojegy stb...Engem az készített ki, hogy új autó, már x Ft-tól. De gyakorlatilag ha odamész x Ft-al, nem tudod elhozni az autót.Tegnap kifizettem a foglalót az új autómra. 😊 Ha minden jól megy, jövő hét végén el is hozhatom.Na, sok-sok jogi baszakodás, és a híres magyar bürokrácia miatt ebből végül most hétfő lesz majd.
Mikey
Igazából minden, ami létezik a lakás eladás és új autó vásárlás kapcsán, az a Gyűlölködjünk topikba való. De igazából még oda is túlzás lenne, amit írni tudnék.
Mikey
Mikor már elfogyott a türelmem, akár telefonon, akár személyesen érdeklődtem, úgy kezdtem, hogy ne az autó árát mondja, hanem azt az összeget, amiért haza lehet vinni. (ami ugye az autó ára, plusz 200-400 ezer, típustól és kereskedőtől függően)
Jan
illetve ha van is nincs raktaron az alap csak vmi ami pont dragabb😅
több mint 1 éve
Engem az készített ki, hogy új autó, már x Ft-tól. De gyakorlatilag ha odamész x Ft-al, nem tudod elhozni az autót.Tegnap kifizettem a foglalót az új autómra. 😊 Ha minden jól megy, jövő hét végén el is hozhatom.Na, sok-sok jogi baszakodás, és a híres magyar bürokrácia miatt ebből végül most hétfő lesz majd.
Mikey
Igazából minden, ami létezik a lakás eladás és új autó vásárlás kapcsán, az a Gyűlölködjünk topikba való. De igazából még oda is túlzás lenne, amit írni tudnék.
Mikey
Mikor már elfogyott a türelmem, akár telefonon, akár személyesen érdeklődtem, úgy kezdtem, hogy ne az autó árát mondja, hanem azt az összeget, amiért haza lehet vinni. (ami ugye az autó ára, plusz 200-400 ezer, típustól és kereskedőtől függően)
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 1 éve
Tegnap kifizettem a foglalót az új autómra. 😊 Ha minden jól megy, jövő hét végén el is hozhatom.Na, sok-sok jogi baszakodás, és a híres magyar bürokrácia miatt ebből végül most hétfő lesz majd.
Mikey
Igazából minden, ami létezik a lakás eladás és új autó vásárlás kapcsán, az a Gyűlölködjünk topikba való. De igazából még oda is túlzás lenne, amit írni tudnék.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 1 éve
Márciusban, szülinapom idején újra megyek a Garda-tóhoz, de ezúttal rendesen, 8 napra. 😊
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 1 éve
Mindenkinek kellemes, Liverpool-vezetéses Karácsonyt kívánok!A legszebb kívánás, amit valaki tehet. Boldog Karácsonyt mindenkinek, így a tabella tetejéről! ☺️
slowmotion
Szerkesztette: Mikey
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 1 éve
Mindenkinek kellemes, Liverpool-vezetéses Karácsonyt kívánok!
több mint 1 éve
Áldott ünnepeket itt is, Krisztus urunknak áldott születèsèn (fogadjátok most ezt el így tőlem 🙏) 🤗🎂
több mint 1 éve
Kellemes ünnepeket!
Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 1 éve
Kellemes ünnepeket!!!
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Kinai kocsit kell venni, olcsó, arra meg tökéletes hogy uljek benne a pesti dugóban. Pl MG ZS, teljesen Oke. Fapados, de szét hajtod, alkatrész meg olcsó.Banyek, pont ma néztem.. kinek ne tetszene egy új Kia Sorento?
20 millió😂 és az a durva, hogy egy 5 fős család, ha kényelmesen el akar férni, és nem vesszük most a kinai kocsikat figyelembe, 10 millió alatt nem talál olyat, ami megfelelne neki…
több mint 1 éve
Hogyha a 8 évvel meg a kocsiddal számolunk az 10+ millió lesz. Úgy, hogy meg ne sértődj; de egy Toyotában ülsz. Biztos kevés vagyok hozzá, de nekem ez felfoghatatlan.Tulajdonképpen az egyetlen biztos dolog, ha nem veszel semmilyen autót.Árultam ezt is, azt is. Családban, cégben volt sok '0' kilométeres Na most ezek alapján nem tudom elképzelni azt a szituációt amikor magánemberként bevállalnám az értékvesztést amit ezek produkálnak. A manapság (kelet európában főleg) abnormális árakról nem is beszélve. Ezt a garancia, ami persze sosem teljes körű; nem tudja kompenzálni. Ha van az embernek némi ízlése és affinitása simán pozitívban tud kijönni a használt autó vétel-eladás feladatból. Az újként eladót kocsiban is ül boldog-boldogtalan mire eljut a szalon átadóterméig;; a fényezett, alkatrészcserélt, szétlopott darabokról meg ne is beszéljünk.Miért lenne baj, ha nullkilométeres lenne?Tegnap kifizettem a foglalót az új autómra. 😊 Ha minden jól megy, jövő hét végén el is hozhatom.De ugye nem egy '0' kilométeres?
Mikey
Balesetmentest!🤘 gaben 🤘
Köszi!Mikey
🤘 gaben 🤘
A használt autók esetében mindenki ott basz át ahol tud, ha kifogod az olyan eladókat.
Az új autók esetén pedig az értékvesztés egy mesterkélt valami, amivel lehet riogatni a népet. Pont lényegtelen hogy hivatalosan x millióval kevesebbet ér nagyon rövid időn belül, miközben ugyanúgy megbízhatóan elvisz A-ból B-be hosszú éveken keresztül.
Lehet velem van a baj, de nem azért vettem most új autót, mert nyolc év múlva nyereségesen akarom tovább adni.
Mikey
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 1 éve
Tulajdonképpen az egyetlen biztos dolog, ha nem veszel semmilyen autót.Árultam ezt is, azt is. Családban, cégben volt sok '0' kilométeres Na most ezek alapján nem tudom elképzelni azt a szituációt amikor magánemberként bevállalnám az értékvesztést amit ezek produkálnak. A manapság (kelet európában főleg) abnormális árakról nem is beszélve. Ezt a garancia, ami persze sosem teljes körű; nem tudja kompenzálni. Ha van az embernek némi ízlése és affinitása simán pozitívban tud kijönni a használt autó vétel-eladás feladatból. Az újként eladót kocsiban is ül boldog-boldogtalan mire eljut a szalon átadóterméig;; a fényezett, alkatrészcserélt, szétlopott darabokról meg ne is beszéljünk.Miért lenne baj, ha nullkilométeres lenne?Tegnap kifizettem a foglalót az új autómra. 😊 Ha minden jól megy, jövő hét végén el is hozhatom.De ugye nem egy '0' kilométeres?
Mikey
Balesetmentest!🤘 gaben 🤘
Köszi!Mikey
🤘 gaben 🤘
A használt autók esetében mindenki ott basz át ahol tud, ha kifogod az olyan eladókat.
Az új autók esetén pedig az értékvesztés egy mesterkélt valami, amivel lehet riogatni a népet. Pont lényegtelen hogy hivatalosan x millióval kevesebbet ér nagyon rövid időn belül, miközben ugyanúgy megbízhatóan elvisz A-ból B-be hosszú éveken keresztül.
Lehet velem van a baj, de nem azért vettem most új autót, mert nyolc év múlva nyereségesen akarom tovább adni.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 1 éve
Árultam ezt is, azt is. Családban, cégben volt sok '0' kilométeres Na most ezek alapján nem tudom elképzelni azt a szituációt amikor magánemberként bevállalnám az értékvesztést amit ezek produkálnak. A manapság (kelet európában főleg) abnormális árakról nem is beszélve. Ezt a garancia, ami persze sosem teljes körű; nem tudja kompenzálni. Ha van az embernek némi ízlése és affinitása simán pozitívban tud kijönni a használt autó vétel-eladás feladatból. Az újként eladót kocsiban is ül boldog-boldogtalan mire eljut a szalon átadóterméig;; a fényezett, alkatrészcserélt, szétlopott darabokról meg ne is beszéljünk.Miért lenne baj, ha nullkilométeres lenne?Tegnap kifizettem a foglalót az új autómra. 😊 Ha minden jól megy, jövő hét végén el is hozhatom.De ugye nem egy '0' kilométeres?
Mikey
Balesetmentest!🤘 gaben 🤘
Köszi!Mikey
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 1 éve
Engem mostmár érdekelne, hogy mi lett a szerencsés?Miért lenne baj, ha nullkilométeres lenne?Tegnap kifizettem a foglalót az új autómra. 😊 Ha minden jól megy, jövő hét végén el is hozhatom.De ugye nem egy '0' kilométeres?
Mikey
Balesetmentest!
🤘 gaben 🤘
Köszi!
Mikey
u.i.:Na, pont ebben a pillanatban lett beírva
Szerkesztette: zacknorb
több mint 1 éve
Használt, egy évig volt a szalon használatában.Tegnap kifizettem a foglalót az új autómra. 😊 Ha minden jól megy, jövő hét végén el is hozhatom.új v. használt?
Mikey
márka, típus?
NB2
Toyota Corolla TS Executive.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 1 éve
Miért lenne baj, ha nullkilométeres lenne?Tegnap kifizettem a foglalót az új autómra. 😊 Ha minden jól megy, jövő hét végén el is hozhatom.De ugye nem egy '0' kilométeres?