Újra működik a regisztráció és az email küldés a feliratkozott topikokra!

NBA

32 feliratkozó

több mint 8 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 717 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Remélem összejön a Melo Rockets ügylet. Na nem azért, mert túl életképesnek tűnne az a csapat, de azért ha véletlen stimmelne a kémia bőven üthetik a GSW-t is.
Főleg, hogy tehetségben, a triplahajigálás okozta szemfényvesztést leszámítva, a CP-Harden duó jobb képességű mint a Splash Brothers.
flzoli
igen, és védekezésben Klay mennyivel jobb mint Harden??? 😀 plusz még ott van Durant meg Green is..😀 triplahajígálás okozta szemfényvesztés..😀 kár, hogy erre halad az NBA éppen 😀 Melo is komoly védekezésben amúgy, Harden mellett bőven elfér
Pep71
Szerintem még mindig jobb, hogy ilyen "szupercsapatokat" próbálnak összepakolgatni, mint hogy szem lesújtva húzzák szét a farpofáik a GSW ellen, és sikeresen védekezzenek ellenük 4-7 meccsen....

Attól még, hogy erre halad az NBA, nem kell mindenkinek tetszen, hogy boldog-boldogtalan hármasokat hajigál, és eltűnnek a fizikális szörnyszülöttek, akik folyamatosan szétszaggatják a palánkot és önmagukat (amiről korábban szólt az NBA).
Ettől függetlenül az üresre kijátszott hármasok hajigálásának is megvan a maga szépsége, de az már csak felturbózott európai kosárlabda

több mint 8 éve
NB2 New England Patriots 29 141 — nabege2@yahoo.com
 www.nemzetisport.hu/kosarlabda/nba-remekelt-a-magyar-kosaras-a-celticsben-a-bajnok-ellen-2580487
több mint 8 éve
MirrMurr Philadelphia Eagles Ohio State Buckeyes 2 504 — Jinxtriad's witness
Peyton Manning!
 www.youtube.com/embed/5djm18VWhYk?rel=0&controls=2
😀
braxa88
Én ezt már többször is megnéztem, de még mindig priceless 😀 PM nagyon kimaxolta a trollkodást 😀
több mint 8 éve
Pep71 Green Bay Packers 3 698
Remélem összejön a Melo Rockets ügylet. Na nem azért, mert túl életképesnek tűnne az a csapat, de azért ha véletlen stimmelne a kémia bőven üthetik a GSW-t is.
Főleg, hogy tehetségben, a triplahajigálás okozta szemfényvesztést leszámítva, a CP-Harden duó jobb képességű mint a Splash Brothers.
flzoli
igen, és védekezésben Klay mennyivel jobb mint Harden??? 😀 plusz még ott van Durant meg Green is..😀 triplahajígálás okozta szemfényvesztés..😀 kár, hogy erre halad az NBA éppen 😀 Melo is komoly védekezésben amúgy, Harden mellett bőven elfér
több mint 8 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 717 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Remélem összejön a Melo Rockets ügylet. Na nem azért, mert túl életképesnek tűnne az a csapat, de azért ha véletlen stimmelne a kémia bőven üthetik a GSW-t is.
Főleg, hogy tehetségben, a triplahajigálás okozta szemfényvesztést leszámítva, a CP-Harden duó jobb képességű mint a Splash Brothers.

több mint 8 éve
Raven17 Philadelphia Eagles 1 298 — ravenc177@gmail.com
KCP -> LAL
wtf?!
asszem elő kéne fizetni idén a gamepass-re 😀
Negritis
Lonzo is nyomott egy laza 36/11/8/5-t miután lecserélte a saját cipőjét Kobe cipőkre. 😀 Jövőre jön George+még valaki (csak ne James) és 2019-20ra jöhet is a LAL-76ers álom döntő. 😊
több mint 8 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 564
Peyton Manning!
 www.youtube.com/embed/5djm18VWhYk?rel=0&controls=2
😀

Szerkesztette: braxa88
több mint 8 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 220 — The Mathematician
KCP -> LAL
wtf?!
asszem elő kéne fizetni idén a gamepass-re 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 8 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 488 — je suis poloska
Manunak kéne távoznia, sajnos 1-2 kiugró meccsen kívül kb. semmit nem tud hozzátenni a játékunkhoz.
Lassú ő már ehhez szerintem.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 8 éve
NB2 New England Patriots 29 141 — nabege2@yahoo.com
Közben a Baskonia is megadná Ádinak a pénzt!
1. Legyen NBA
2. Ha már elmegy ne a Barcába, mert őket utálom😊 Egyébként nehéz kérdés, mert idén a Barca terített betli volt, mind otthon, mind külföldön, de nehezen hiszem, hogy egy ilyen gazdag klub még1x ilyet összehoz. Az megint az én egyéni szoc problémám, hogy ha a Barkába megy, akkor orrba-szájba a digi az ő meccseiket adná...😊
3. Kipróbálni érdemes lenne magát egy elitklubnál (azért a Baskonia nem az, még ha magyar viszonylatban is más dimenzió), aztán ha nem jön össze, elpattogtathat ő még rengeteg "kisebb" csapatban.
több mint 8 éve
MirrMurr Philadelphia Eagles Ohio State Buckeyes 2 504 — Jinxtriad's witness
Sajnos az NBA insider storyk kevésbé jutnak el hozzám, mint az NFL-esek, így a kérdésem az lenne, hogy Hanga Ádámnak milyen esélyei vannak (sajnos nagyon elcsendesedtek a hangok körülötte) akár a Spursnél, akár másik csapatnál (elvileg a Spurs játékjogára vonatkozó foglalása lejár lassan), illetve, hogy Rosco Allan milyen jövőre számíthat.
MirrMurr
Épp mai hír az NSOn fenn van, h mivel a Spurs leigazolta Rudy Gayt erőssen csökkentek az esélyek.... Esetleg Barcelona..mondjuk nem nagyon tudom mit kéne még mutatnia h elég jó legyen..de a Spursbe 32 évesen is jó lesz 😛
dande
Mondjuk én nem feltétlen értem Gay milyen hatással van Hanga szerepére. Teljesen más játékstílus a kettő. Oké +1 emberrel vastagabb a Spurs kerete, de Gay sokkal inkább a padról egy scorer, egy stretch 4, egy smallball 4-es lesz, mint egy periméter védekezés központú wing. Hanga kb a sarok triplák és a leindításokon kívül kb a szemetet kapná csak támadásban, legyen Gay-el vagy Gay nélküli a Spurs keretre.
Fizikai paraméterei alapján magassága 4-5 cm-el, fesztávja 17-18 cm-el, a standing reachje 14-15 cm-el nagyobb Gay-nek. Sokkal inkább 3-4-es posztra megy, míg Hanga 2-3-ra menne, ha menne. Nem értem mitől üti egymást Hanga és Gay.
Jonathon Simmons az, aki foglalja Hanga helyét.
dawyd728
Közeli források azt csiripelik megvan a Barca szerződés Ádinak, ha nem mecseli a Baskonia akkor deal. 1 év múlva meg lejár a Spurs joga.
petey
Ne legyen igazam, de a Barca deallel (ha csak nem tesz záradékot a szerződésébe) el is szállnak az NBA álmok 😕
több mint 8 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 717 — Csodabogár
Sajnos az NBA insider storyk kevésbé jutnak el hozzám, mint az NFL-esek, így a kérdésem az lenne, hogy Hanga Ádámnak milyen esélyei vannak (sajnos nagyon elcsendesedtek a hangok körülötte) akár a Spursnél, akár másik csapatnál (elvileg a Spurs játékjogára vonatkozó foglalása lejár lassan), illetve, hogy Rosco Allan milyen jövőre számíthat.
MirrMurr
Épp mai hír az NSOn fenn van, h mivel a Spurs leigazolta Rudy Gayt erőssen csökkentek az esélyek.... Esetleg Barcelona..mondjuk nem nagyon tudom mit kéne még mutatnia h elég jó legyen..de a Spursbe 32 évesen is jó lesz 😛
dande
Mondjuk én nem feltétlen értem Gay milyen hatással van Hanga szerepére. Teljesen más játékstílus a kettő. Oké +1 emberrel vastagabb a Spurs kerete, de Gay sokkal inkább a padról egy scorer, egy stretch 4, egy smallball 4-es lesz, mint egy periméter védekezés központú wing. Hanga kb a sarok triplák és a leindításokon kívül kb a szemetet kapná csak támadásban, legyen Gay-el vagy Gay nélküli a Spurs keretre.
Fizikai paraméterei alapján magassága 4-5 cm-el, fesztávja 17-18 cm-el, a standing reachje 14-15 cm-el nagyobb Gay-nek. Sokkal inkább 3-4-es posztra megy, míg Hanga 2-3-ra menne, ha menne. Nem értem mitől üti egymást Hanga és Gay.
Jonathon Simmons az, aki foglalja Hanga helyét.
dawyd728
Közeli források azt csiripelik megvan a Barca szerződés Ádinak, ha nem mecseli a Baskonia akkor deal. 1 év múlva meg lejár a Spurs joga.

több mint 8 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 113
Fultz bal bokája egy leérkezés során elég csúnyán kifordult a GSW elleni meccsen.
több mint 8 éve
Blaise 2 113 — Fuck "Continuity"!
Gay érkezése a fizetések miatt nem mindegy, de szerintem nem is ez a fő ok, hogy nem viszik át. Egyszerűen nincs triplája, enélkül sajnos nem tud hozzátenni támadóoldalon. Az hogy Európában elit védő az atletikusság és akarat kérdése, de ebből csak utóbbi előnye maradna meg az NBA-ben. Nem segíti a helyzetét, hogy Simmonst szerintem mindenképpen megpróbálja a SAS megtartani - nagyon helyesen - plusz Greent sem tudták eltradelni, Gino is gondolom marad plusz Kawhi, de még Anderson is elvenné a perceit (2)-3-as poszton, most hogy Gay érkezett.
Blaise
viszont adódik a kérdés, hogy pl. Hanga mennyivel rosszabb mint mondjuk Andre Roberson, aki évi 10-ért maradt Oki cityben, de cserébe mennyivel olcsóbb
sapka
Jogos, miközben írtam a hszt nekem is beugrott Roberson. Viszont Ő NBA szinten is elit védő aki kell Russ mellé, hogy ne kelljen akár csak a védekezés látszatára energiát pazarolnia.
A pálya másik oldala az más tészta, vele igazából csak annyival vannak ott beljebb, hogy megvannak öten, ennél Hanga biztosan többet tud(na).
Lehet ha nem a Spursnél van a draftjoga akkor már bemutatkozhatott volna az NBA-ben.
több mint 8 éve
sapka Washington Commanders 6 673 — sapka
Gay érkezése a fizetések miatt nem mindegy, de szerintem nem is ez a fő ok, hogy nem viszik át. Egyszerűen nincs triplája, enélkül sajnos nem tud hozzátenni támadóoldalon. Az hogy Európában elit védő az atletikusság és akarat kérdése, de ebből csak utóbbi előnye maradna meg az NBA-ben. Nem segíti a helyzetét, hogy Simmonst szerintem mindenképpen megpróbálja a SAS megtartani - nagyon helyesen - plusz Greent sem tudták eltradelni, Gino is gondolom marad plusz Kawhi, de még Anderson is elvenné a perceit (2)-3-as poszton, most hogy Gay érkezett.
Blaise
viszont adódik a kérdés, hogy pl. Hanga mennyivel rosszabb mint mondjuk Andre Roberson, aki évi 10-ért maradt Oki cityben, de cserébe mennyivel olcsóbb

Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 8 éve
Blaise 2 113 — Fuck "Continuity"!
Gay érkezése a fizetések miatt nem mindegy, de szerintem nem is ez a fő ok, hogy nem viszik át. Egyszerűen nincs triplája, enélkül sajnos nem tud hozzátenni támadóoldalon. Az hogy Európában elit védő az atletikusság és akarat kérdése, de ebből csak utóbbi előnye maradna meg az NBA-ben. Nem segíti a helyzetét, hogy Simmonst szerintem mindenképpen megpróbálja a SAS megtartani - nagyon helyesen - plusz Greent sem tudták eltradelni, Gino is gondolom marad plusz Kawhi, de még Anderson is elvenné a perceit (2)-3-as poszton, most hogy Gay érkezett.
több mint 8 éve
dawyd728 4 273
Sajnos az NBA insider storyk kevésbé jutnak el hozzám, mint az NFL-esek, így a kérdésem az lenne, hogy Hanga Ádámnak milyen esélyei vannak (sajnos nagyon elcsendesedtek a hangok körülötte) akár a Spursnél, akár másik csapatnál (elvileg a Spurs játékjogára vonatkozó foglalása lejár lassan), illetve, hogy Rosco Allan milyen jövőre számíthat.
MirrMurr
Épp mai hír az NSOn fenn van, h mivel a Spurs leigazolta Rudy Gayt erőssen csökkentek az esélyek.... Esetleg Barcelona..mondjuk nem nagyon tudom mit kéne még mutatnia h elég jó legyen..de a Spursbe 32 évesen is jó lesz 😛
dande
Mondjuk én nem feltétlen értem Gay milyen hatással van Hanga szerepére. Teljesen más játékstílus a kettő. Oké +1 emberrel vastagabb a Spurs kerete, de Gay sokkal inkább a padról egy scorer, egy stretch 4, egy smallball 4-es lesz, mint egy periméter védekezés központú wing. Hanga kb a sarok triplák és a leindításokon kívül kb a szemetet kapná csak támadásban, legyen Gay-el vagy Gay nélküli a Spurs keretre.
Fizikai paraméterei alapján magassága 4-5 cm-el, fesztávja 17-18 cm-el, a standing reachje 14-15 cm-el nagyobb Gay-nek. Sokkal inkább 3-4-es posztra megy, míg Hanga 2-3-ra menne, ha menne. Nem értem mitől üti egymást Hanga és Gay.
Jonathon Simmons az, aki foglalja Hanga helyét.

Szerkesztette: dawyd728
több mint 8 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 336 — Így remélem megfelelek nektek.....
Sajnos az NBA insider storyk kevésbé jutnak el hozzám, mint az NFL-esek, így a kérdésem az lenne, hogy Hanga Ádámnak milyen esélyei vannak (sajnos nagyon elcsendesedtek a hangok körülötte) akár a Spursnél, akár másik csapatnál (elvileg a Spurs játékjogára vonatkozó foglalása lejár lassan), illetve, hogy Rosco Allan milyen jövőre számíthat.
MirrMurr
Épp mai hír az NSOn fenn van, h mivel a Spurs leigazolta Rudy Gayt erőssen csökkentek az esélyek.... Esetleg Barcelona..mondjuk nem nagyon tudom mit kéne még mutatnia h elég jó legyen..de a Spursbe 32 évesen is jó lesz 😛
több mint 8 éve
MirrMurr Philadelphia Eagles Ohio State Buckeyes 2 504 — Jinxtriad's witness
Sajnos az NBA insider storyk kevésbé jutnak el hozzám, mint az NFL-esek, így a kérdésem az lenne, hogy Hanga Ádámnak milyen esélyei vannak (sajnos nagyon elcsendesedtek a hangok körülötte) akár a Spursnél, akár másik csapatnál (elvileg a Spurs játékjogára vonatkozó foglalása lejár lassan), illetve, hogy Rosco Allan milyen jövőre számíthat.
több mint 8 éve
Habi New England Patriots USC Trojans 4 829 — Patriots GM
Hangáról és Spursról nem tudtok valamit?
Atik15
Arról sajnos nem, viszont arról igen, hogy Hayward Boston. Tessék Angie csinált vmit, s még pick is maradt. Jó-e? Remélem, majd kiderül.
dande
Hayward trade nélkül is igazolható lett volna imo
Negritis
Le is igazolták trade nélkül. 😀
Ha arra gondolsz, h Olynyk elengedése kellett hozzá, az korábban is kalkulált volt. 7,7M-s cap holdja volt, amiről le kellett mondani, különben első évre csak 23M-t ajánlhattak volna Haywardnak.
dawyd728
arra gondolok, hogy nem Haywardért kellett volna cserélnie a bostonnak, hanem mondjuk George-ért és úgy mellé Hayward
Negritis
deadline-kor ajánlott Ainge vmi 3db 1st picket érte (ami 1/1 lett, jövő évi BKN, meg talán a 2019 LAC?). Erre mondtak nemet...majd most elfogadták azt a bohóc offert az OKC-tól
Egyébként George és GH money alapján befértek volna együtt a sapka alá, pár megoldást írtak is.
Majd meglátjuk, sztem Ainge 5ös posztra még hozni fog vkit.
Habi
láttad te azt az ajánlatot? mert én csak pletykákat
ahogy azt az ajánlatot se láttuk h Randle + Clarkson + future 1st for George
Negritis
általában nem szoktuk látni ezeket az ajánlatokat 😊
de azért ha x+1 helyről (nem no name twitteresektől), akkor azért vmi valóságalapot csak lehet neki tulajdonítani.

Szerkesztette: Habi


JT Daniels fan
több mint 8 éve
peterbadbone Las Vegas Raiders USC Trojans 1 619 — Sin City Raiders fan
George jóval később nyilatkozta, hogy ő nem hosszabbít és ezt nem csak a csaptnak mondta, hanem full nyilvánosság előtt tolta, így ezek után a csapatnak se volt akkora mozgástere.

több mint 8 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 802
Hangáról és Spursról nem tudtok valamit?
Atik15
Arról sajnos nem, viszont arról igen, hogy Hayward Boston. Tessék Angie csinált vmit, s még pick is maradt. Jó-e? Remélem, majd kiderül.
dande
Hayward trade nélkül is igazolható lett volna imo
Negritis
Le is igazolták trade nélkül. 😀
Ha arra gondolsz, h Olynyk elengedése kellett hozzá, az korábban is kalkulált volt. 7,7M-s cap holdja volt, amiről le kellett mondani, különben első évre csak 23M-t ajánlhattak volna Haywardnak.
dawyd728
arra gondolok, hogy nem Haywardért kellett volna cserélnie a bostonnak, hanem mondjuk George-ért és úgy mellé Hayward
Negritis
deadline-kor ajánlott Ainge vmi 3db 1st picket érte (ami 1/1 lett, jövő évi BKN, meg talán a 2019 LAC?). Erre mondtak nemet...majd most elfogadták azt a bohóc offert az OKC-tól
Egyébként George és GH money alapján befértek volna együtt a sapka alá, pár megoldást írtak is.
Majd meglátjuk, sztem Ainge 5ös posztra még hozni fog vkit.
Habi
Deadlinekor még én se mentem volna bele ebbe a deal-be a Pacers helyében.
több mint 8 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 220 — The Mathematician
Hangáról és Spursról nem tudtok valamit?
Atik15
Arról sajnos nem, viszont arról igen, hogy Hayward Boston. Tessék Angie csinált vmit, s még pick is maradt. Jó-e? Remélem, majd kiderül.
dande
Hayward trade nélkül is igazolható lett volna imo
Negritis
Le is igazolták trade nélkül. 😀
Ha arra gondolsz, h Olynyk elengedése kellett hozzá, az korábban is kalkulált volt. 7,7M-s cap holdja volt, amiről le kellett mondani, különben első évre csak 23M-t ajánlhattak volna Haywardnak.
dawyd728
arra gondolok, hogy nem Haywardért kellett volna cserélnie a bostonnak, hanem mondjuk George-ért és úgy mellé Hayward
Negritis
deadline-kor ajánlott Ainge vmi 3db 1st picket érte (ami 1/1 lett, jövő évi BKN, meg talán a 2019 LAC?). Erre mondtak nemet...majd most elfogadták azt a bohóc offert az OKC-tól
Egyébként George és GH money alapján befértek volna együtt a sapka alá, pár megoldást írtak is.
Majd meglátjuk, sztem Ainge 5ös posztra még hozni fog vkit.
Habi
láttad te azt az ajánlatot? mert én csak pletykákat
ahogy azt az ajánlatot se láttuk h Randle + Clarkson + future 1st for George

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 8 éve
Habi New England Patriots USC Trojans 4 829 — Patriots GM
Hangáról és Spursról nem tudtok valamit?
Atik15
Arról sajnos nem, viszont arról igen, hogy Hayward Boston. Tessék Angie csinált vmit, s még pick is maradt. Jó-e? Remélem, majd kiderül.
dande
Hayward trade nélkül is igazolható lett volna imo
Negritis
Le is igazolták trade nélkül. 😀
Ha arra gondolsz, h Olynyk elengedése kellett hozzá, az korábban is kalkulált volt. 7,7M-s cap holdja volt, amiről le kellett mondani, különben első évre csak 23M-t ajánlhattak volna Haywardnak.
dawyd728
arra gondolok, hogy nem Haywardért kellett volna cserélnie a bostonnak, hanem mondjuk George-ért és úgy mellé Hayward
Negritis
deadline-kor ajánlott Ainge vmi 3db 1st picket érte (ami 1/1 lett, jövő évi BKN, meg talán a 2019 LAC?). Erre mondtak nemet...majd most elfogadták azt a bohóc offert az OKC-tól
Egyébként George és GH money alapján befértek volna együtt a sapka alá, pár megoldást írtak is.
Majd meglátjuk, sztem Ainge 5ös posztra még hozni fog vkit.


JT Daniels fan
több mint 8 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 802
Hayward és Horford összesen foglal 60 milliót a cap-ből a következő 3 évben, biztos hogy ezzel jól járt a Celtics? Szerintem inkább egy első számú ember kellene nekik (Hayward nem az).
Jughead
IT says hello to you sir
ZERO_L
Én is üdvözlöm! 😊