NBA
32 feliratkozó
több mint 8 éve
Nem tudom, szerintem jól járt a Celtics. De aztán lehet nektek lesz igazatok 😊
több mint 8 éve
Szerintem, ha Ainge nekifuthatna újra a nyárnak, akkor máshogyan csinálná ő is az egészet, mert azok alapján, amilyen cserék voltak az NBA-ben és amilyen értékeik voltak, bőven jobb csapatot lehetett volna összerakni. Én csak azt nem értem, hogy miért az az első reakció a legtöbb helyen, hogy ez a csere csak a Cleveland-nek lesz jó. Szerintem ez simán lehet egy win-win csere, mert azok után, hogy Irving bemondta, hogy távozik eléggé szar helyzetben volt a Cavs, így meg kaptak egy nem sokkal rosszabb shooter PG-t, egy iszonyat hasznos cserét, aki jól védekezik, egy fiatal tehetséget meg egy jövő évi, akkor mondjuk azt top 10-es picket. Jövőre meg eldönthetik merre előre, mert ha James és IT lelép akkor lehet robbantani az egészet, és újrakezdeni az építkezést. De az is lehet, hogy még idén cserélik tovább a picket. Viszont szerintem Ainge se volt hülye, hogy meghúzta ezt, mert olyan értékeket adott, amikre nem volt szüksége. Persze az alap probléma megmaradt, de a piacon már nem is volt olyan név, akivel ezt orvosolni tudta volna. Mindenesetre, szerintem érdekesebb lesz idén a kelet (ha minden marad így), mint tavaly volt.Döntőt akarnak játszani de úgy hogy még véletlenül sincs emberük Jamesre 😊 meg úgy alles zusammen aki tudna lepattanózni.Miért is? IT-t nem akarták megfizetni jövőre, Crowder-nek meg nem akartak annyira sok időt adni a parkettán, Tatum és Brown mellett. a 18-as Nets pick meg persze nagy érték, de a Boston-nak nem kell még egy újabb top5 pick ebbe a keretbe, nem ezért hozták el Hayward-ot. Döntőt akarnak játszani, ahhoz meg szerintem egy jó csere volt a Cavs-től elhozni Irving-et, bár négyes, ötös poszton még mindig vékony a gárda, de a mostani Boston keretet megnézve, nem hiszem, hogy nagyon drága lett volna.IRVING BOSTONBAN!!!!Szerintem ennyiért nagyon drága volt.
IT+Crowder+Zizic+Nets pick az ellenértéke, erre felkelni, wooooow
szokni kell még ezt:
pbs.twimg.com/media/DH3-x48XgAEv2Yt.jpg
ZERO_L
Bazzani
kisvanek4
Blaise
több mint 8 éve
Ez tökéletes összefoglalása annak, amit én gondolok. 😊nah csak durrantott valamit a BostonNagy durrantás volt, szerintem nagyon szarul jöttek ki belőle. Nagyjából IT = Irving, és akkor még adták mellé a hasznosan játszó és jó szerződéssel rendelkező Crowdert és egy valószínűleg jövő évi top3 picket. Én magában azt picket se adtam volna oda egy védekezni nem tudó, nem hatékony scorerért, akinek amúgy irányítania kéne, de azt se nagyon tud, és mellé még retardált is. Szerintem röhejes, hogy jól gyűjtögette Ainge a pickeket eddig, hogy aztán elszórja egy Irvingre, mikor mondjuk Butler is lehetett volna belőle...
Negritis
Duff
több mint 8 éve
Mondjuk szerintem nem lesz top3 pick (top6-7) inkább.nah csak durrantott valamit a BostonNagy durrantás volt, szerintem nagyon szarul jöttek ki belőle. Nagyjából IT = Irving, és akkor még adták mellé a hasznosan játszó és jó szerződéssel rendelkező Crowdert és egy valószínűleg jövő évi top3 picket. Én magában azt picket se adtam volna oda egy védekezni nem tudó, nem hatékony scorerért, akinek amúgy irányítania kéne, de azt se nagyon tud, és mellé még retardált is. Szerintem röhejes, hogy jól gyűjtögette Ainge a pickeket eddig, hogy aztán elszórja egy Irvingre, mikor mondjuk Butler is lehetett volna belőle...
Negritis
Duff
Meg Zizicet bele sem számoltad. Belőle is lehet hasznos csere.
több mint 8 éve
nah csak durrantott valamit a BostonNagy durrantás volt, szerintem nagyon szarul jöttek ki belőle. Nagyjából IT = Irving, és akkor még adták mellé a hasznosan játszó és jó szerződéssel rendelkező Crowdert és egy valószínűleg jövő évi top3 picket. Én magában azt picket se adtam volna oda egy védekezni nem tudó, nem hatékony scorerért, akinek amúgy irányítania kéne, de azt se nagyon tud, és mellé még retardált is. Szerintem röhejes, hogy jól gyűjtögette Ainge a pickeket eddig, hogy aztán elszórja egy Irvingre, mikor mondjuk Butler is lehetett volna belőle...
Negritis
több mint 8 éve
nah csak durrantott valamit a Boston
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 8 éve
Döntőt akarnak játszani de úgy hogy még véletlenül sincs emberük Jamesre 😊 meg úgy alles zusammen aki tudna lepattanózni.Miért is? IT-t nem akarták megfizetni jövőre, Crowder-nek meg nem akartak annyira sok időt adni a parkettán, Tatum és Brown mellett. a 18-as Nets pick meg persze nagy érték, de a Boston-nak nem kell még egy újabb top5 pick ebbe a keretbe, nem ezért hozták el Hayward-ot. Döntőt akarnak játszani, ahhoz meg szerintem egy jó csere volt a Cavs-től elhozni Irving-et, bár négyes, ötös poszton még mindig vékony a gárda, de a mostani Boston keretet megnézve, nem hiszem, hogy nagyon drága lett volna.IRVING BOSTONBAN!!!!Szerintem ennyiért nagyon drága volt.
IT+Crowder+Zizic+Nets pick az ellenértéke, erre felkelni, wooooow
szokni kell még ezt:
pbs.twimg.com/media/DH3-x48XgAEv2Yt.jpg
ZERO_L
Bazzani
kisvanek4
több mint 8 éve
Miért is? IT-t nem akarták megfizetni jövőre, Crowder-nek meg nem akartak annyira sok időt adni a parkettán, Tatum és Brown mellett. a 18-as Nets pick meg persze nagy érték, de a Boston-nak nem kell még egy újabb top5 pick ebbe a keretbe, nem ezért hozták el Hayward-ot. Döntőt akarnak játszani, ahhoz meg szerintem egy jó csere volt a Cavs-től elhozni Irving-et, bár négyes, ötös poszton még mindig vékony a gárda, de a mostani Boston keretet megnézve, nem hiszem, hogy nagyon drága lett volna.IRVING BOSTONBAN!!!!Szerintem ennyiért nagyon drága volt.
IT+Crowder+Zizic+Nets pick az ellenértéke, erre felkelni, wooooow
szokni kell még ezt:
pbs.twimg.com/media/DH3-x48XgAEv2Yt.jpg
ZERO_L
Bazzani
több mint 8 éve
én IT játékát nagyon szeretem, de ha nem vele képzelték el a jövőt, akkor csak a Nets pick a kérdéses mennyire lesz top5, mert így csak 1 éves IT-t adtuk (állítólag a sérülése miatt voltak bajok, de lehet ez csak kifogás), Crowder-é volt a liga egyik legjobb szerződése így be kellett váltani(+Zizic), min 2 év Irvingért, ráadásul irányító szempontból hiányposztra jön (védekezésben őt is bújtatni kell...)
Szerkesztette: ZERO_L

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 8 éve
IRVING BOSTONBAN!!!!Szerintem ennyiért nagyon drága volt.
IT+Crowder+Zizic+Nets pick az ellenértéke, erre felkelni, wooooow
szokni kell még ezt:
pbs.twimg.com/media/DH3-x48XgAEv2Yt.jpg
ZERO_L
több mint 8 éve
Január 11-én a londoni O2 Arénában rendezik meg a Philadelphia 76ers–Boston Celtics találkozót az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszában.
több mint 8 éve
www.theplayerstribune.com/lamar-odom-done-in-the-dark/
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 8 éve
Közben:www.nemzetisport.hu/kosarlabda/kosar-hanga-adam-tartozas-miatt-feljelentette-a-baskoniat-sajtohir-2582555
www.nemzetisport.hu/kosarlabda/kosar-a-baskonia-reagalt-a-hanga-fizetesevel-kapcsolatos-hirre-2582589
Évek óta lehetett hallani, hogy pü-i gondok vannak a baszkoknál, meg is lepődtem mikor annyi pénzt ajánlottak Ádinak, de annyira nem ástam bele magam a dolgokba, gondoltam azóta kiegyenesedtek...
több mint 8 éve
www.nemzetisport.hu/kosarlabda/ferfi-kosar-hanga-adam-alairta-uj-szerzodeset-marad-2582345Vajon a Barcelona is tud róla, hogy szerződést ajánlottak Hangának? 😀
NB2
Vicc ez az NBA.Valóban, amelyik ligában a Kings 30+ győzelmet tud elérni, azt nehéz komolyan venni.
Cowboykarcsi90
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 8 éve
Vicc ez az NBA.
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 8 éve
azzal csinálna igazán segget a szájából, ráadásul ki se tudja fizetni az OaklandWow, Kyrie cserét kért! Clevelandnek ismét annyi. Crazy offseason...-» GSW
www.espn.com/nba/story/_/id/20124505/kyrie-irving-seeking-trade-cleveland-cavaliers
Raven17
Durantezik
Heisman Trophy
több mint 8 éve
Wow, Kyrie cserét kért! Clevelandnek ismét annyi. Crazy offseason...-» GSW
www.espn.com/nba/story/_/id/20124505/kyrie-irving-seeking-trade-cleveland-cavaliers
Raven17
Durantezik
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 8 éve
Wow, Kyrie cserét kért! Clevelandnek ismét annyi. Crazy offseason...www.espn.com/nba/story/_/id/20124505/kyrie-irving-seeking-trade-cleveland-cavaliers
több mint 8 éve
dawyd728
4 273
Ha ez személyeskedés, akkor zárjuk be az internetet.Ennyi sületlenséget..Felőlem személyeskedhetsz, de ezt megelőzvén kiszállok a vitából egyből.
Warriors nem egy ész nélkül triplát hajigáló csapat. Épp ellenkezőleg, a Rockets az, aki élvezhetetlen módon próbálja játszani a kosárlabdát. Mi az már, amikor egy csapat attól csinálja össze magát, ha az ellenfél a tripláit és a palánk alatti könnyű helyzeteit elveszi.Képtelenek voltak pozícióból, középtávolról, büntetőből pontokat szerezni a Spurs ellen.
A te értelmezésed szerint sokkal inkább ők a kosárlabda gyilkosai, nem a Warriors.
dawyd728
Pont ezt mondom én is, de nem lényeg. Nem a Rockets mellett vagyok, lehet, hogy nem tűnt fel. Már a 2 éve elkezdett statisztikákra épített tripla vagy büntető féle játékuk is hitvány volt. A tavalyi azért nézhetőbb volt valamivel.
Gondolod egy top irányítóval is a tavalyi játékot erőltetik majd?
flzoli
Nem tűnt fel valóban. Amikor ezt írod:
"Főleg, hogy tehetségben, a triplahajigálás okozta szemfényvesztést leszámítva, a CP-Harden duó jobb képességű mint a Splash Brothers."
akkor nehéz azt képzelni, h a tripla hajigáló hátvéd páros kifejezést megfelelő személyekre használod. Amikor Curry 10 méterről vállalja el, akár Kerr engedélyével az alapszakaszban, az nem azért van, mert vagizni akar. Egyedül a védelmet akarja széthúzni, h tiszteljék őt, amit ha kellőképpen sikerül kicsikarni, akkor több helye van a betörések során, és a többi csapattársának is a festékben. Mindezek mellett labda nélkül is rengeteget mozog Curry és Thompson is, illetve ha kell zárásokat is adnak másoknak. Amikor azt írod, h jobb játékosok, akkor én arra csak azt mondom, egyénileg lehet, de a Splash Brothers sokkal jobban illik egymáshoz, a kerethez és a csapatuk filozófiájához egyaránt.
Igen, szerintem Dantoni&Morey párossal ez fog menni jövőre is.
több mint 8 éve
csak sztem volt baromság odavinni CP-t Harden mellé?!tavaly kiderült h harden kezébe adva a labdát az O# működni fog
sokkal inkább hoztam volna G Hill-t mellé és így erősíteni a csapatot
sebaj, vigyük oda Melo-t is, lesz egy 50W-s alapszakasz csapat ami az első PO párharcharcban megfexik mert 0 D#-t tud összetenni
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 8 éve
Ennyi sületlenséget..Felőlem személyeskedhetsz, de ezt megelőzvén kiszállok a vitából egyből.
Warriors nem egy ész nélkül triplát hajigáló csapat. Épp ellenkezőleg, a Rockets az, aki élvezhetetlen módon próbálja játszani a kosárlabdát. Mi az már, amikor egy csapat attól csinálja össze magát, ha az ellenfél a tripláit és a palánk alatti könnyű helyzeteit elveszi.Képtelenek voltak pozícióból, középtávolról, büntetőből pontokat szerezni a Spurs ellen.
A te értelmezésed szerint sokkal inkább ők a kosárlabda gyilkosai, nem a Warriors.
dawyd728
Pont ezt mondom én is, de nem lényeg. Nem a Rockets mellett vagyok, lehet, hogy nem tűnt fel. Már a 2 éve elkezdett statisztikákra épített tripla vagy büntető féle játékuk is hitvány volt. A tavalyi azért nézhetőbb volt valamivel.
Gondolod egy top irányítóval is a tavalyi játékot erőltetik majd?
több mint 8 éve
dawyd728
4 273
Ennyi sületlenséget..Warriors nem egy ész nélkül triplát hajigáló csapat. Épp ellenkezőleg, a Rockets az, aki élvezhetetlen módon próbálja játszani a kosárlabdát. Mi az már, amikor egy csapat attól csinálja össze magát, ha az ellenfél a tripláit és a palánk alatti könnyű helyzeteit elveszi.Képtelenek voltak pozícióból, középtávolról, büntetőből pontokat szerezni a Spurs ellen.
A te értelmezésed szerint sokkal inkább ők a kosárlabda gyilkosai, nem a Warriors.
