OFF topik
31 feliratkozó
több mint 5 éve
10+ év vendéglátózás, majd repülőtéren való munka után én meg nagyjából az összes ország állampolgárát rangsorba tudnám állítani - nem véletlenül kialakult - sztereotípiák alapján 😊 az irániakkal szembeni előítélet számomra meglepő volt, messze ők a legjobbak az arab világ népeiből

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
én lengyelekkel, csehekkel, finnekkel és sok-sok dánnal dolgozom együtt, mindegyiküket nagyon kedvelem. 😊
Oh, what a tangled web we weave
When first we practise to deceive!
több mint 5 éve
Egy hónapja volt mikor meséltem a próbálkozásom a barna csempe és rózsaszín fuga megvizsgálásáról. Idén nyáron volt egy másik sztorim, összevegyült két asztal, én pedig elkezdtem beszélgetni egy szerecsen diákkal. Valahogy elkanyarodott a törénet a feketék és az esernyők dolgára, azaz egyik haverom ittasan nagyon meglepődött amikor a feka közös cimboránk esernyőt nyitott neki a rossz időben. A meglepődés oka, hogy nem látott még színesbőrű embert esernyővel. Amikor elmeséltem ezt a srácnak akivel beszélgettem, éreztem magamon a tekinteteket asztal-szerte. A srác viszont pontosan tudta miről beszélek és röhögve mondta, hogy hülye lenne afrikai létére valamit a feje fölé tartania ha esik az eső. Rasszista voltam? Igen is, de leginkább nem. A mesterségs színvakságnál sokkal fontosabb szerintem a másik iránt tanúsított előzékenység (ha az kölcsönös persze).
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 5 éve
Engem meg eccer Szegednél stopposként felvett egy török kamionos, kiderült, hogy nem a lányokat szereti, és szívesen elvinne magával egészen Németországig. Nem részletezem, de amikor több társával együtt megálltak egy kamionpihenőben, kb. halálfélelmen volt.WC-s bácsi voltam, és a törököknél csak a koszovói albánok voltak rosszakAz se rossz.Csak úgy közbeszúrom: nekem az oroszokkal van tele a tököm, de nagyon. Egyre többen vannak Bp-en, és egyre nagyobb bunkók. (Jó, lehet, hogy egy részük ukrán.)nekem amíg röszkén dolgoztam a törökökkel volt 😀
nagylaza
Negritis
nagylaza
de belőlük kevés volt
sidenote: a női wc-ben több a gané
Negritis
több mint 5 éve
Hozzáteszem: ki tudja, hogy miféle maffiózó népség keveredik hozzánk (hála a letelepedési kötvénynek). Van egy ismerősöm, aki anyanyelvi szinten beszél oroszul, és mindig szörnyülködik, hogy milyen primitív bunkó stílusban vartyognak egymás között.Csak úgy közbeszúrom: nekem az oroszokkal van tele a tököm, de nagyon. Egyre többen vannak Bp-en, és egyre nagyobb bunkók. (Jó, lehet, hogy egy részük ukrán.)Sógornőm orosz. Mit mondjak... én se vagyok értük különösen oda. Bőven tesznek azért, hogy olyan legyen a megítélsük mint amilyen és még számba se kell venni a káros intervencióikat a magyarok történelmében. Ugyanez az analógia nálam irániakra is, intervenció nélkül. Nem akarok globális szinten gondolkozni, mert a hétköznapokban az csak csalódáshoz vezetne. Nekem ez így működik.
nagylaza
gyeek
több mint 5 éve
WC-s bácsi voltam, és a törököknél csak a koszovói albánok voltak rosszakAz se rossz.Csak úgy közbeszúrom: nekem az oroszokkal van tele a tököm, de nagyon. Egyre többen vannak Bp-en, és egyre nagyobb bunkók. (Jó, lehet, hogy egy részük ukrán.)nekem amíg röszkén dolgoztam a törökökkel volt 😀
nagylaza
Negritis
nagylaza
de belőlük kevés volt
sidenote: a női wc-ben több a gané
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Az se rossz.Csak úgy közbeszúrom: nekem az oroszokkal van tele a tököm, de nagyon. Egyre többen vannak Bp-en, és egyre nagyobb bunkók. (Jó, lehet, hogy egy részük ukrán.)nekem amíg röszkén dolgoztam a törökökkel volt 😀
nagylaza
Negritis
több mint 5 éve
Csak úgy közbeszúrom: nekem az oroszokkal van tele a tököm, de nagyon. Egyre többen vannak Bp-en, és egyre nagyobb bunkók. (Jó, lehet, hogy egy részük ukrán.)Sógornőm orosz. Mit mondjak... én se vagyok értük különösen oda. Bőven tesznek azért, hogy olyan legyen a megítélsük mint amilyen és még számba se kell venni a káros intervencióikat a magyarok történelmében. Ugyanez az analógia nálam irániakra is, intervenció nélkül. Nem akarok globális szinten gondolkozni, mert a hétköznapokban az csak csalódáshoz vezetne. Nekem ez így működik.
nagylaza
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 5 éve
Csak úgy közbeszúrom: nekem az oroszokkal van tele a tököm, de nagyon. Egyre többen vannak Bp-en, és egyre nagyobb bunkók. (Jó, lehet, hogy egy részük ukrán.)nekem amíg röszkén dolgoztam a törökökkel volt 😀
nagylaza
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Csak úgy közbeszúrom: nekem az oroszokkal van tele a tököm, de nagyon. Egyre többen vannak Bp-en, és egyre nagyobb bunkók. (Jó, lehet, hogy egy részük ukrán.)
több mint 5 éve
Akkor javaslom olvasd át lassan amit eredetileg írtam. Ez mind a személyes tapasztalatom és ha tényleg tüzetesen átnézed a dolgot olyat nem írtam sehol, azaz se Sobri sztorijára, se később, hogy az összes egy fasz vagy hasonló. Ez nem szapulás. Ez egy vélemény. Amit ezt követően se fogok tagadni. És tudom pontosan, hogy azok akikre gondolok, akik megformálták bennem ezt a véleményt legalább annyira nem kedvelnek engem vagy épp téged kulturális, vallási, etnikai vagy bármi más alapon, személyes kötődés nélkül.Titeket gyakran energetizálnak fasszal, hogy a kiindulópont ennyire hidegen hagy mindenkit?Damu Roland poccsel meg okollel is energetizalta az akkori elettarsat, attol meg nem lesz minden magyar (ferfi) egy faszkalap.
Persze lehet én vagyok más korosztály, meg persze nem is Pécsen élek és a pöccselenergetizálás mára már mindennapos dolog, csak én ezek szerint nem azokon a helyeken járok...
Sobri Jóska
"Vicces" az alap sztori amit megosztottal, de az iraniak szapulasa mar nem az.
Borbinho
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 5 éve
Ezen is nyilvánvalóan lehet vitatkozni, de az átlag román színvonal szerintem meghaladja az átlag magyart alapvető viselkedés és idegen nyelv ismeret terén.+1
gyeek
Rengeteg román arccal kell együtt dolgoznom, meg sajnos évente legalább egyszer el kell töltsek némi időt a festői Bukarestben, de esküszöm, még a random kisboltban is tudnak valamennyi basic angolt. Itthon még a komolyabb helyeken is ritka...
több mint 5 éve
en meg talalkoztam/dolgoztam egyutt ke romannal. nincs jo tapasztalatom 😀Jó példa. Én is dolgoztam együtt többel is. Volt egy testvérpár. Ott a bátyó egy laza, értelmes és szorgos srác volt (volt egy hete amikor 3 helyen dolgozva 100 órát clockolt). Az öccse egy oktondi, nyíltan magyarellenes tenyérbemászó kis pöcsköszörű volt, aki még a szezon végén tartott céges bulin is képtelen volt úgy focizni, hogy ne akarjon felrúgni.
az egyik komolyan megkerdzte van-e tengerunk .
YoungZeeZee
Volt dolgom több kamionsofőrrel is. Azok akikkel együtt dolgoztam, a legudvariasabbak közé tartoztak. Ugyanakkor a magyarok jelentős többsége panaszgyár volt, az "átutazó" sofőrök előtt meg inkább eltitkoltam egy idő után hogy magyar vagyok, mert pillanatok alatt képesek voltak úgy lejáratni, hogy égett a pofám mint a Reichstag.
Ezen is nyilvánvalóan lehet vitatkozni, de az átlag román színvonal szerintem meghaladja az átlag magyart alapvető viselkedés és idegen nyelv ismeret terén.
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 5 éve
YoungZeeZee
9 989
en meg talalkoztam/dolgoztam egyutt ke romannal. nincs jo tapasztalatom 😀Ez igy teljesen vilagos es ertheto. Mindenki a sajat tapasztalatai alapjan itel meg dolgokat.Akartam írni, hogy más szemében a szálkát tipikus esete...Semmi szálka téma. Simán előítéletes vagyok a velem történt esetek alapján. ezt nem titkolom még a külföldi ismerőseim, barátaim előtt se. Aki kivívja a tiszteletem azzal én is tiszteletteljesen bánok. Akik nem és egy kevésbé megbecsült halmazomba illenek, azokra kb úgy tojok, mint ahogy erre tőlük is számítanék. Idiág is tapasztalati derivációval jutottam el. Van indiai (szikh igazából, azok számomra a legkompatibilisebb jó arcok) haverom több is. Összebarátkoztam pár éve az emirátusokból származó Jimi Hendrix hasonmással és a francia cimborájával, aki arab vicceket mesélt utána a srácnak. Ezek is diákok voltak. Öcsémet egy rasszista cigány négyszer szúrta hátba, de annyi cigány barátom van, hogy nem tudom az egész népességet utálni, ugyanakkor elég éber vagyok, ha egy passzív-aggresszív kéregető darázs-cigány a közelemben van. Iránival konkrétan még egy jó sráccal se találkoztam. Volt barátnőm viszont találkozott egy csajszival aki ugyan hajlott a szocializációra a honos magyarokkal és viselkedni is tudott, kiköltözött családjának férfi tagjai viszont nem csak ellenezték ezt, de inkább el is zárták a lányt, mert nyilvánvaló hogy lenéznek minket. Tehát ha nyuszinál lehet vadászpuska, akkor magamnak is fenntartom a jogot.
Ugyan úgy, ahogy hiszek abban, hogy nincs különbség bőrszín/vallás/nemi identitás/bármi alapján az emberek között, szerintem nincs olyan, hogy egy nemzet türhő/alja lenne (vagy ha van is ilyen, az max az amerikai, de abba ne menjünk bele, mi is az az amerikai nép 😀...). Megvannak a különbségek, de ezeket nem lehet egyéni szintre általánosítani.
Indiát szokták hozni, hogy az emberek az utcára szarnak és hasonló sztereotípiák.
Van több indiai ismerősöm, soha semmi (higiéniai) probléma nem volt velük, és kurva jó a kajájuk! 😀
Borbinho
gyeek
Csak a szemelyes tapasztalat alapjan torteno, egesz nepcsoport iranti negativ eloitelettel nem ertek egyet.
Talakozhattal akar 10000 iranival is szemelyesen, az is a nep ~0.1 ezreleke.
De mondom, igy mar ertem, mert vilagos volt az elejen is h ez a maganvelemenyed.
Csak ezek alapjan nekem pl az jonne le, h a romanok a legjobb arcok az egesz vilagon, annyi pozitiv szemelyes tapasztalatom van.
Borbinho
az egyik komolyan megkerdzte van-e tengerunk .
több mint 5 éve
persze. de még mindig az van, hogy csak egy réteggel találkozol, akik egy bizonyos viselkedésmintát követnek, ami Neked nem tetszik. globálisan lehet, hogy máshogy vélekednél, viszont amíg lokálisan csak ilyenekkel találkozol, addig a lokális véleményed ilyen - sőt valószínűleg helytálló is, legalábbis a lokális viszonyok között jobban jársz, ha ehhez tartod magad, mivel nem kell másra számítanod, mivel ott és akkor valószínűleg csak ilyen egyedekkel találkozol.nem biztos, hogy reprezentatív a mintád. ősi statisztikai hiba.A magam részéről köszönöm, de bőven reprezentatív a minta amivel dolgozom nap mint nap. Több mint 6 évet éltem külföldön, ebből erős 5öt Angliában. Hiába beszéltem a nyelvüket folyékonyan a nagy átlag szemében én mindig csak egy kelet-európai migger voltam, azt is pont leszarták ép melyik fertályáról. Mondom, mindezt úgy, hogy beszéltem a nyelvüket és alkalmazkodtam a szokásaikhoz. Erre van itt az otthonomban franc tudja hányezer külföldi, akiknek elég nagy része nem hogy magyarul, de angolul se nagyon tud beszélni. Emellett viszont piszkosul flegmák. Az a fajta akinek az ember lekeverne egy villámgyors makarenkói koktélt hogy térjen már észhez. Ha nem megy elképzelni milyen, helyettesítsd be nyugodtan valami forgalmi dugós hangulatoddal az érzést. A pénz amit hoznak magukkal nem ritkán egyenesen arányos az arrogancia szintjével és fordított az intelligenciájéval. Ahogy egy hétpróbás fő recepciós szenvtelenül elmondaná neked, hogy a top3 legrosszabb vendég a francia, az orosz és a kínai, úgy én is el tudom mondani neked, hogy 10ből 7 külföldi diák egy köcsög, meg azt is hogy az irániak a legrosszabbak közt vannak. És még idetenném egy általam nem ismert öreg paraszt bácsi véleményét a dologról: ahol nem kell tüzifát gyűjteni télre, ott az emberek elkanászodhatnak.
slowmotion
gyeek
de attól még nem lehet általánosítani lokális észrevételek alapján globális tulajdonságokra.
több mint 5 éve
Ez igy teljesen vilagos es ertheto. Mindenki a sajat tapasztalatai alapjan itel meg dolgokat.Akartam írni, hogy más szemében a szálkát tipikus esete...Semmi szálka téma. Simán előítéletes vagyok a velem történt esetek alapján. ezt nem titkolom még a külföldi ismerőseim, barátaim előtt se. Aki kivívja a tiszteletem azzal én is tiszteletteljesen bánok. Akik nem és egy kevésbé megbecsült halmazomba illenek, azokra kb úgy tojok, mint ahogy erre tőlük is számítanék. Idiág is tapasztalati derivációval jutottam el. Van indiai (szikh igazából, azok számomra a legkompatibilisebb jó arcok) haverom több is. Összebarátkoztam pár éve az emirátusokból származó Jimi Hendrix hasonmással és a francia cimborájával, aki arab vicceket mesélt utána a srácnak. Ezek is diákok voltak. Öcsémet egy rasszista cigány négyszer szúrta hátba, de annyi cigány barátom van, hogy nem tudom az egész népességet utálni, ugyanakkor elég éber vagyok, ha egy passzív-aggresszív kéregető darázs-cigány a közelemben van. Iránival konkrétan még egy jó sráccal se találkoztam. Volt barátnőm viszont találkozott egy csajszival aki ugyan hajlott a szocializációra a honos magyarokkal és viselkedni is tudott, kiköltözött családjának férfi tagjai viszont nem csak ellenezték ezt, de inkább el is zárták a lányt, mert nyilvánvaló hogy lenéznek minket. Tehát ha nyuszinál lehet vadászpuska, akkor magamnak is fenntartom a jogot.
Ugyan úgy, ahogy hiszek abban, hogy nincs különbség bőrszín/vallás/nemi identitás/bármi alapján az emberek között, szerintem nincs olyan, hogy egy nemzet türhő/alja lenne (vagy ha van is ilyen, az max az amerikai, de abba ne menjünk bele, mi is az az amerikai nép 😀...). Megvannak a különbségek, de ezeket nem lehet egyéni szintre általánosítani.
Indiát szokták hozni, hogy az emberek az utcára szarnak és hasonló sztereotípiák.
Van több indiai ismerősöm, soha semmi (higiéniai) probléma nem volt velük, és kurva jó a kajájuk! 😀
Borbinho
gyeek
Csak a szemelyes tapasztalat alapjan torteno, egesz nepcsoport iranti negativ eloitelettel nem ertek egyet.
Talakozhattal akar 10000 iranival is szemelyesen, az is a nep ~0.1 ezreleke.
De mondom, igy mar ertem, mert vilagos volt az elejen is h ez a maganvelemenyed.
Csak ezek alapjan nekem pl az jonne le, h a romanok a legjobb arcok az egesz vilagon, annyi pozitiv szemelyes tapasztalatom van.
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
Akartam írni, hogy más szemében a szálkát tipikus esete...Semmi szálka téma. Simán előítéletes vagyok a velem történt esetek alapján. ezt nem titkolom még a külföldi ismerőseim, barátaim előtt se. Aki kivívja a tiszteletem azzal én is tiszteletteljesen bánok. Akik nem és egy kevésbé megbecsült halmazomba illenek, azokra kb úgy tojok, mint ahogy erre tőlük is számítanék. Idiág is tapasztalati derivációval jutottam el. Van indiai (szikh igazából, azok számomra a legkompatibilisebb jó arcok) haverom több is. Összebarátkoztam pár éve az emirátusokból származó Jimi Hendrix hasonmással és a francia cimborájával, aki arab vicceket mesélt utána a srácnak. Ezek is diákok voltak. Öcsémet egy rasszista cigány négyszer szúrta hátba, de annyi cigány barátom van, hogy nem tudom az egész népességet utálni, ugyanakkor elég éber vagyok, ha egy passzív-aggresszív kéregető darázs-cigány a közelemben van. Iránival konkrétan még egy jó sráccal se találkoztam. Volt barátnőm viszont találkozott egy csajszival aki ugyan hajlott a szocializációra a honos magyarokkal és viselkedni is tudott, kiköltözött családjának férfi tagjai viszont nem csak ellenezték ezt, de inkább el is zárták a lányt, mert nyilvánvaló hogy lenéznek minket. Tehát ha nyuszinál lehet vadászpuska, akkor magamnak is fenntartom a jogot.
Ugyan úgy, ahogy hiszek abban, hogy nincs különbség bőrszín/vallás/nemi identitás/bármi alapján az emberek között, szerintem nincs olyan, hogy egy nemzet türhő/alja lenne (vagy ha van is ilyen, az max az amerikai, de abba ne menjünk bele, mi is az az amerikai nép 😀...). Megvannak a különbségek, de ezeket nem lehet egyéni szintre általánosítani.
Indiát szokták hozni, hogy az emberek az utcára szarnak és hasonló sztereotípiák.
Van több indiai ismerősöm, soha semmi (higiéniai) probléma nem volt velük, és kurva jó a kajájuk! 😀
Borbinho
Szerkesztette: gyeek
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 5 éve
nem biztos, hogy reprezentatív a mintád. ősi statisztikai hiba.A magam részéről köszönöm, de bőven reprezentatív a minta amivel dolgozom nap mint nap. Több mint 6 évet éltem külföldön, ebből erős 5öt Angliában. Hiába beszéltem a nyelvüket folyékonyan a nagy átlag szemében én mindig csak egy kelet-európai migger voltam, azt is pont leszarták épp melyik fertályáról. Mondom, mindezt úgy, hogy beszéltem a nyelvüket és alkalmazkodtam a szokásaikhoz. Erre van itt az otthonomban franc tudja hányezer külföldi, akiknek elég nagy része nem hogy magyarul, de angolul se nagyon tud beszélni. Emellett viszont piszkosul flegmák. Az a fajta akinek az ember lekeverne egy villámgyors makarenkói koktélt hogy térjen már észhez. Ha nem megy elképzelni milyen, helyettesítsd be nyugodtan valami forgalmi dugós hangulatoddal az érzést. A pénz amit hoznak magukkal nem ritkán egyenesen arányos az arrogancia szintjével és fordított az intelligenciájéval. Ahogy egy hétpróbás fő recepciós szenvtelenül elmondaná neked, hogy a top3 legrosszabb vendég a francia, az orosz és a kínai, úgy én is el tudom mondani neked, hogy 10ből 7 külföldi diák egy köcsög, meg azt is hogy az irániak a legrosszabbak közt vannak. És még idetenném egy általam nem ismert öreg paraszt bácsi véleményét a dologról: ahol nem kell tüzifát gyűjteni télre, ott az emberek elkanászodhatnak.
slowmotion
Szerkesztette: gyeek
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 5 éve
Titeket gyakran energetizálnak fasszal, hogy a kiindulópont ennyire hidegen hagy mindenkit?Damu Roland poccsel meg okollel is energetizalta az akkori elettarsat, attol meg nem lesz minden magyar (ferfi) egy faszkalap.
Persze lehet én vagyok más korosztály, meg persze nem is Pécsen élek és a pöccselenergetizálás mára már mindennapos dolog, csak én ezek szerint nem azokon a helyeken járok...
Sobri Jóska
"Vicces" az alap sztori amit megosztottal, de az iraniak szapulasa mar nem az.
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
Titeket gyakran energetizálnak fasszal, hogy a kiindulópont ennyire hidegen hagy mindenkit?nem, mi az a generáció vagyunk akik magunk energizálunk fasszal
Persze lehet én vagyok más korosztály, meg persze nem is Pécsen élek és a pöccselenergetizálás mára már mindennapos dolog, csak én ezek szerint nem azokon a helyeken járok...
Sobri Jóska
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Titeket gyakran energetizálnak fasszal, hogy a kiindulópont ennyire hidegen hagy mindenkit?Persze lehet én vagyok más korosztály, meg persze nem is Pécsen élek és a pöccselenergetizálás mára már mindennapos dolog, csak én ezek szerint nem azokon a helyeken járok...
több mint 5 éve
Akartam írni, hogy más szemében a szálkát tipikus esete...nem biztos, hogy reprezentatív a mintád. ősi statisztikai hiba.Nagyon sok nacioval eltem mar egyutt. Amikor a “nyugati” kulturkorbol kiszakadva eltem, messzemenokig az iraniak voltak a legkevesbe “ faszkalapok”. Nagyon sok irani van akire inkabb rabiznam az eletem mint sok magyarra. Annyira onzetlen tisztaszivu segitseget soha nem kaptam senkitol nepcsoport szinten, mint a perzsaktol.Akkor nekem jutott többek közt a full-komfortos lakásban lavorba vizelő és azt ágy alatt "rejtegető" hercegnő, a csávó aki néz de nem lát és megmagyarázza nekem, hogy az az étterem amit személyesen zártam be este tízkor hajnali háromkor mégis nyitva van, a medikus hallgató akinek csak a pénztárcája van tele, de a feje üres, ennek ellenére jelenetet rendez amikor meg akarják buktatni, a pufi srác aki egy egész téli szezont ugyanabban a köszos és büdös ruhában tolt végig: hiába a 120k+ albérlet mosónőre már nem futotta, vagy a szorongó kis girnyó aki miközben beszélgetsz egy lánnyal odalép és anélkül hogy bárkire merne nézni a karjánál fogva húzza el és közli vele, hogy most elmennek. Még még sok-sok "wtf" incidens. A bevándorlási hivatalos sztorik ismerőstől vannak, azokat ezért nem írom inkább le. Lehet hogy te rábíznád a magyarok helyett egy iránira az életed, ami nem is csoda tekintve az egyre balkánosodó közízlést és temperamentumot, ha nem itt születtem volna, magunkról is elég lesújtó vélemyénnyel lennék, szóval a magam részéről nem bíznám az életem senkire ha van rá egy mód. Szóval nekem még csak és kizárólag seggfej iránival volt dolgom. Ez nem nem azt jelenti, hogy ha összefutnék egy civilizált és rendes képviselőjükkel azt is beskatulyáznám, sőt! Alig várom az alkalmat. De az idemigrált főleg huszonéves többség arrogáns és buta, és nyíltan vállalom, hogy nem szeretem őket.
diverdoc
gyeek
slowmotion
Ugyan úgy, ahogy hiszek abban, hogy nincs különbség bőrszín/vallás/nemi identitás/bármi alapján az emberek között, szerintem nincs olyan, hogy egy nemzet türhő/alja lenne (vagy ha van is ilyen, az max az amerikai, de abba ne menjünk bele, mi is az az amerikai nép 😀...). Megvannak a különbségek, de ezeket nem lehet egyéni szintre általánosítani.
Indiát szokták hozni, hogy az emberek az utcára szarnak és hasonló sztereotípiák.
Van több indiai ismerősöm, soha semmi (higiéniai) probléma nem volt velük, és kurva jó a kajájuk! 😀
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
nem biztos, hogy reprezentatív a mintád. ősi statisztikai hiba.Nagyon sok nacioval eltem mar egyutt. Amikor a “nyugati” kulturkorbol kiszakadva eltem, messzemenokig az iraniak voltak a legkevesbe “ faszkalapok”. Nagyon sok irani van akire inkabb rabiznam az eletem mint sok magyarra. Annyira onzetlen tisztaszivu segitseget soha nem kaptam senkitol nepcsoport szinten, mint a perzsaktol.Akkor nekem jutott többek közt a full-komfortos lakásban lavorba vizelő és azt ágy alatt "rejtegető" hercegnő, a csávó aki néz de nem lát és megmagyarázza nekem, hogy az az étterem amit személyesen zártam be este tízkor hajnali háromkor mégis nyitva van, a medikus hallgató akinek csak a pénztárcája van tele, de a feje üres, ennek ellenére jelenetet rendez amikor meg akarják buktatni, a pufi srác aki egy egész téli szezont ugyanabban a köszos és büdös ruhában tolt végig: hiába a 120k+ albérlet mosónőre már nem futotta, vagy a szorongó kis girnyó aki miközben beszélgetsz egy lánnyal odalép és anélkül hogy bárkire merne nézni a karjánál fogva húzza el és közli vele, hogy most elmennek. Még még sok-sok "wtf" incidens. A bevándorlási hivatalos sztorik ismerőstől vannak, azokat ezért nem írom inkább le. Lehet hogy te rábíznád a magyarok helyett egy iránira az életed, ami nem is csoda tekintve az egyre balkánosodó közízlést és temperamentumot, ha nem itt születtem volna, magunkról is elég lesújtó vélemyénnyel lennék, szóval a magam részéről nem bíznám az életem senkire ha van rá egy mód. Szóval nekem még csak és kizárólag seggfej iránival volt dolgom. Ez nem nem azt jelenti, hogy ha összefutnék egy civilizált és rendes képviselőjükkel azt is beskatulyáznám, sőt! Alig várom az alkalmat. De az idemigrált főleg huszonéves többség arrogáns és buta, és nyíltan vállalom, hogy nem szeretem őket.
diverdoc
gyeek
több mint 5 éve
Én még 96-ban találkoztam először iránival, az a srác tök normális volt, Igaz azért mikor előttem fújta be magát parfümmel, azért néztem 😊 Még felesége és gyereke is volt itt, aztán hazament és azóta se kép, se hang.De a mostani diákok tényleg elég tenyérbe mászó modorral rendelkeznek. Csak üvöltve tudnak beszélgetni egymással, úgy élnek, mintha csak ők lennének a világon.
közös bennünk 3-unkban, hogy a város ugyanaz 😊 bár asszem doki nem Pécsen találkozott vele
több mint 5 éve
Nagyon sok nacioval eltem mar egyutt. Amikor a “nyugati” kulturkorbol kiszakadva eltem, messzemenokig az iraniak voltak a legkevesbe “ faszkalapok”. Nagyon sok irani van akire inkabb rabiznam az eletem mint sok magyarra. Annyira onzetlen tisztaszivu segitseget soha nem kaptam senkitol nepcsoport szinten, mint a perzsaktol.Akkor nekem jutott többek közt a full-komfortos lakásban lavorba vizelő és azt ágy alatt "rejtegető" hercegnő, a csávó aki néz de nem lát és megmagyarázza nekem, hogy az az étterem amit személyesen zártam be este tízkor hajnali háromkor mégis nyitva van, a medikus hallgató akinek csak a pénztárcája van tele, de a feje üres, ennek ellenére jelenetet rendez amikor meg akarják buktatni, a pufi srác aki egy egész téli szezont ugyanabban a köszos és büdös ruhában tolt végig: hiába a 120k+ albérlet mosónőre már nem futotta, vagy a szorongó kis girnyó aki miközben beszélgetsz egy lánnyal odalép és anélkül hogy bárkire merne nézni a karjánál fogva húzza el és közli vele, hogy most elmennek. Még még sok-sok "wtf" incidens. A bevándorlási hivatalos sztorik ismerőstől vannak, azokat ezért nem írom inkább le. Lehet hogy te rábíznád a magyarok helyett egy iránira az életed, ami nem is csoda tekintve az egyre balkánosodó közízlést és temperamentumot, ha nem itt születtem volna, magunkról is elég lesújtó vélemyénnyel lennék, szóval a magam részéről nem bíznám az életem senkire ha van rá egy mód. Szóval nekem még csak és kizárólag seggfej iránival volt dolgom. Ez nem nem azt jelenti, hogy ha összefutnék egy civilizált és rendes képviselőjükkel azt is beskatulyáznám, sőt! Alig várom az alkalmat. De az idemigrált főleg huszonéves többség arrogáns és buta, és nyíltan vállalom, hogy nem szeretem őket.
diverdoc
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass