Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

OFF topik

31 feliratkozó

több mint 5 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
Jövök ki a Mammutból, látom h a mélygarázs lejáratánál egész kis tumultus alakult ki.
Valakinek sikerült a kör alakú oszlopra úgy ráhúzniuk a Tesla-jukat kanyarodás közben, hogy a kocsi eleje már az oszlopon túl volt, a segge még innen, de középen hozzáért már az ajtó 😀
Ahelyett h egyenesen hátratolatott volna, próbált továbbra is jobbra kanyarodva inkább előrefelé jutni 😀
4-5 csaj áll mögötte, fogják a fejüket, meg mondják, h "vissza! vissza!".
Középkorú srác megáll mellettük: "hagyjuk már, 50 milliós autóval, csak tud vele menni" 😀😀😀
Hangosan felnevettem 😀

A sofőr természetesen összetörte a verda oldalát...

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 212 — #NoStress
Nagyon sok nacioval eltem mar egyutt. Amikor a “nyugati” kulturkorbol kiszakadva eltem, messzemenokig az iraniak voltak a legkevesbe “ faszkalapok”. Nagyon sok irani van akire inkabb rabiznam az eletem mint sok magyarra. Annyira onzetlen tisztaszivu segitseget soha nem kaptam senkitol nepcsoport szinten, mint a perzsaktol.
diverdoc
Úgy tűnik téged is beenergetizáltak pöccsel, ráadásul tartós eredménnyel. 😊

(Én leszarom, hogy az eredeti cikkben a faszkalap iráni vagy sem, csak nem akartam belenyúlni az eredeti szövegbe, de szerintem indifferens a származása, a pöccsel energetizálás az, ami miatt linkeltem.)
Sobri Jóska
Mivel nem te hoztad fel a származási országot és nem is idézett doc, honnét jött a kényszer, hogy válaszolj egy nem közted és közte, hanem egy harmadik ember által felvetett megszólalásra amire doc reagált?
VanillaSky
Szeretek írogatni. Időm is van, klaviatúrám is, meg ugye a kényszer...
Meg mégiscsak az én eredeti, fasszal energetizáló felvetésemről billent át a fókusz a perzsákkal kapcsolatos általánosításokra, gondoltam visszabillentem.
De alapvetően ha arról beszélgetünk, hogy miről beszélgessünk, és kivel, és milyen alapon, én arra is nyitott vagyok - látod.

több mint 5 éve
VanillaSky 1 725
Nagyon sok nacioval eltem mar egyutt. Amikor a “nyugati” kulturkorbol kiszakadva eltem, messzemenokig az iraniak voltak a legkevesbe “ faszkalapok”. Nagyon sok irani van akire inkabb rabiznam az eletem mint sok magyarra. Annyira onzetlen tisztaszivu segitseget soha nem kaptam senkitol nepcsoport szinten, mint a perzsaktol.
diverdoc
Úgy tűnik téged is beenergetizáltak pöccsel, ráadásul tartós eredménnyel. 😊

(Én leszarom, hogy az eredeti cikkben a faszkalap iráni vagy sem, csak nem akartam belenyúlni az eredeti szövegbe, de szerintem indifferens a származása, a pöccsel energetizálás az, ami miatt linkeltem.)
Sobri Jóska
Mivel nem te hoztad fel a származási országot és nem is idézett doc, honnét jött a kényszer, hogy válaszolj egy nem közted és közte, hanem egy harmadik ember által felvetett megszólalásra amire doc reagált?

"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 5 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 215 — beers & Packers
Már éppen kérdezni akartam, mi köze ennek a Make Love-hoz. Aztán rájöttem, hogy nem ott vagyok.
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 212 — #NoStress
Nagyon sok nacioval eltem mar egyutt. Amikor a “nyugati” kulturkorbol kiszakadva eltem, messzemenokig az iraniak voltak a legkevesbe “ faszkalapok”. Nagyon sok irani van akire inkabb rabiznam az eletem mint sok magyarra. Annyira onzetlen tisztaszivu segitseget soha nem kaptam senkitol nepcsoport szinten, mint a perzsaktol.
diverdoc
Úgy tűnik téged is beenergetizáltak pöccsel, ráadásul tartós eredménnyel. 😊

(Én leszarom, hogy az eredeti cikkben a faszkalap iráni vagy sem, csak nem akartam belenyúlni az eredeti szövegbe, de szerintem indifferens a származása, a pöccsel energetizálás az, ami miatt linkeltem.)

több mint 5 éve
diverdoc San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 3 382 — Badminton is Goodminton
Nagyon sok nacioval eltem mar egyutt. Amikor a “nyugati” kulturkorbol kiszakadva eltem, messzemenokig az iraniak voltak a legkevesbe “ faszkalapok”. Nagyon sok irani van akire inkabb rabiznam az eletem mint sok magyarra. Annyira onzetlen tisztaszivu segitseget soha nem kaptam senkitol nepcsoport szinten, mint a perzsaktol.

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 5 éve
gyeek LSU Tigers 8 763 — Grady Judd fan
Azért az origón is lehet jó kontentet találni:

 www.origo.hu/nagyvilag/20201012-peniszevel-gyogyitotta-betegeit-egy-perverz-orvos-sydneyben.html

"Az 50 éves, iráni Ali Khorami a rendőröknek azzal próbált érvelni, hogy VALÓJÁBAN NEM IS ZAKLATTA ÁLDOZATAIT, SŐT, HOZZÁJÁRULT A GYÓGYULÁSUKHOZ AZZAL, HOGY A PÉNISZÉVEL ENERGETIZÁLTA ŐKET."
Sobri Jóska
Még mindig várom a pillanatot amikor megismerhetek vagy olvashatok egy irániról aki nem egy faszkalap legyen az nő vagy férfi.
gyeek
Azért ez kimondottan innovatív megközelítés: nem abuzál, hanem energetizál a pöcsével.
Sobri Jóska
A sarokba szorított patkány nagyon innovatív. 😀

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass

undisputedly Seattle Seahawks 12 938 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
2 km magasan ropkodott jetpackkel?? Ez a technika mar ilyen fejlett?

 index.hu/mindekozben/poszt/2020/10/15/azonositatlan_repulo_embert_lattak_los_angeles_felett_-_megint/
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 212 — #NoStress
Azért az origón is lehet jó kontentet találni:

 www.origo.hu/nagyvilag/20201012-peniszevel-gyogyitotta-betegeit-egy-perverz-orvos-sydneyben.html

"Az 50 éves, iráni Ali Khorami a rendőröknek azzal próbált érvelni, hogy VALÓJÁBAN NEM IS ZAKLATTA ÁLDOZATAIT, SŐT, HOZZÁJÁRULT A GYÓGYULÁSUKHOZ AZZAL, HOGY A PÉNISZÉVEL ENERGETIZÁLTA ŐKET."

több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 655 — Lucas Scott
Tudjátok milyen érzés, mikor sétáltok a vadonban és egyszer csak elkezd követni egy puma? Na pont ilyen.
...
iktriad
Szerencsés állat. Ha ez az Ormánságban történt volna, már a jófogáson hirdetnék a bőrét.
Jan
pont ezért nem járnak arra a pumák.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 761 — Steelers fan
Tudjátok milyen érzés, mikor sétáltok a vadonban és egyszer csak elkezd követni egy puma? Na pont ilyen.
...
iktriad
Szerencsés állat. Ha ez az Ormánságban történt volna, már a jófogáson hirdetnék a bőrét.

Szerkesztette: Jan
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 212 — #NoStress
Ez az önjelölt Attenborough meg ahelyett, hogy védekezne vagy nyugiban odébbállna, videózza percekig. Ez teljesen agybeteg, életszerűtlen reakció.
Sobri Jóska
ez 21. századi betegség, a szülő is ha elesik a gyereke nem érte nyúl sokszor először hanem a telefonért hogy kamerázza
Negritis
Az olyan videók is teljesen agybetegek.
Családi esemény, kétéves gyerek fejjel beleáll a virágágyásba, vagy magára rántja a tortát, anyuka meg "omg omg" sipákol, és videózza tovább, mintha valami Fail compilation fizetett operatőre lenne. Gyerek meg döbbenten sír magában.
Sobri Jóska
jah, mondjuk ez már sajnos korábban is megvolt, de az utóbbi 10 évben erősödött fel
és ez sajnos balesetknél is megvan

amúgy az is szánalmas amikor arról raknak fel videókat hogy konzolt/csokit eldugják a gyerek elől hogy mégse az övé, vagy szimplán más van a dobozban mint amit várt
de ez már a gyűlöködés topik
Negritis
Igen. Az olyan videók is betegek, ahol a szülők a saját gyerekeiket vagy a tulajok a saját állataikat szivatják. Nem tudom kamaszkorban mennyire lesz nyomasztó, ha te vagy az a gyerek a Best fails 2015 june-ból, aki sírva rohangált keresve a játékát, vagy belerobbant az arcába a torta, a szülei meg mindezeket feltolták a netre.
En 14 évesen cikinek éreztem volna és nem örültem volna neki.

több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 413 — The Mathematician
Ez az önjelölt Attenborough meg ahelyett, hogy védekezne vagy nyugiban odébbállna, videózza percekig. Ez teljesen agybeteg, életszerűtlen reakció.
Sobri Jóska
ez 21. századi betegség, a szülő is ha elesik a gyereke nem érte nyúl sokszor először hanem a telefonért hogy kamerázza
Negritis
Az olyan videók is teljesen agybetegek.
Családi esemény, kétéves gyerek fejjel beleáll a virágágyásba, vagy magára rántja a tortát, anyuka meg "omg omg" sipákol, és videózza tovább, mintha valami Fail compilation fizetett operatőre lenne. Gyerek meg döbbenten sír magában.
Sobri Jóska
jah, mondjuk ez már sajnos korábban is megvolt, de az utóbbi 10 évben erősödött fel
és ez sajnos balesetknél is megvan

amúgy az is szánalmas amikor arról raknak fel videókat hogy konzolt/csokit eldugják a gyerek elől hogy mégse az övé, vagy szimplán más van a dobozban mint amit várt
de ez már a gyűlöködés topik

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 212 — #NoStress
Ez az önjelölt Attenborough meg ahelyett, hogy védekezne vagy nyugiban odébbállna, videózza percekig. Ez teljesen agybeteg, életszerűtlen reakció.
Sobri Jóska
ez 21. századi betegség, a szülő is ha elesik a gyereke nem érte nyúl sokszor először hanem a telefonért hogy kamerázza
Negritis
Az olyan videók is teljesen agybetegek.
Családi esemény, kétéves gyerek fejjel beleáll a virágágyásba, vagy magára rántja a tortát, anyuka meg "omg omg" sipákol, és videózza tovább, mintha valami Fail compilation fizetett operatőre lenne. Gyerek meg döbbenten sír magában.

több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 413 — The Mathematician
Ez az önjelölt Attenborough meg ahelyett, hogy védekezne vagy nyugiban odébbállna, videózza percekig. Ez teljesen agybeteg, életszerűtlen reakció.
Sobri Jóska
ez 21. századi betegség, a szülő is ha elesik a gyereke nem érte nyúl sokszor először hanem a telefonért hogy kamerázza

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 212 — #NoStress
Régen mi is sokat túráztunk, és volt, hogy megtámadtak nagytestű kutyák. Ezért van az embernél mogyorófa túrabot meg szép nagy övre rakható tőr. Ha elfajulna a dolog mégse álljunk ott védtelenül. Az USA-ban lehet lőfegyver is.
Nyilvan egy kóbor kutyát heves botlengetéssel könnyebb elijeszteni, mint egy pumát, de alapból a puma se támad emberre, szóval valami oka csak volt rá.
Ez az önjelölt Attenborough meg ahelyett, hogy védekezne vagy nyugiban odébbállna, videózza percekig. Ez teljesen agybeteg, életszerűtlen reakció.

több mint 5 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 411 — NFL bracket champion '26
Tudjátok milyen érzés, mikor sétáltok a vadonban és egyszer csak elkezd követni egy puma? Na pont ilyen.

iktriad
Vagy ilyen:
 www.youtube.com/watch?v=i3D0SOiywgk&ab_channel=StefanP
Vagy ilyen:

Szerkesztette: empty taxi

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 748 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Tudjátok milyen érzés, mikor sétáltok a vadonban és egyszer csak elkezd követni egy puma? Na pont ilyen.
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 655 — Lucas Scott
Megtenné valaki, hogy megvilágítja számomra (óh, én tudatlan) a konfliktus/probléma lényegét?
nagylaza
Mosatlan szennyes lehet a dolog, inkább privátban kérd! 😉
gyeek
Oké, kösz, akkor úgy teszek, mintha érteném.
nagylaza
Speciel en lettem okkent nevesitve, bar sztem rohadt regen nem is reagaltam semmi posztjara.
diverdoc
De attól meg rühelled, ne is tagadd 😊
csebi
á, szerintem ő már hozzászokott mindenféle emberhez. 20+ év az orvosi pályán sok mindent megmutat...
slowmotion
Ironikusan írtam. Biztosan rengetegen ruhellnek itt embereket végülis megnyomoritjuk egymás életet

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 564 — Cowboys fan
Megtenné valaki, hogy megvilágítja számomra (óh, én tudatlan) a konfliktus/probléma lényegét?
nagylaza
Mosatlan szennyes lehet a dolog, inkább privátban kérd! 😉
gyeek
Oké, kösz, akkor úgy teszek, mintha érteném.
nagylaza
Speciel en lettem okkent nevesitve, bar sztem rohadt regen nem is reagaltam semmi posztjara.
diverdoc
De attól meg rühelled, ne is tagadd 😊
csebi
á, szerintem ő már hozzászokott mindenféle emberhez. 20+ év az orvosi pályán sok mindent megmutat...
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 655 — Lucas Scott
Megtenné valaki, hogy megvilágítja számomra (óh, én tudatlan) a konfliktus/probléma lényegét?
nagylaza
Mosatlan szennyes lehet a dolog, inkább privátban kérd! 😉
gyeek
Oké, kösz, akkor úgy teszek, mintha érteném.
nagylaza
Speciel en lettem okkent nevesitve, bar sztem rohadt regen nem is reagaltam semmi posztjara.
diverdoc
De attól meg rühelled, ne is tagadd 😊

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
rokaur 876
Amúgy ez ilyen feltűnési viszketegség, hogy drámaian töröltetve kell a fórumot elhagyni, mert különben nem ugyanolyan?

Ha nem akarsz fórumozni vagy zavar, hogy a sokszor eltúlzott és bicskanyitogato véleményed miatt kifiguráznak, utálnak akkor ne nyisd meg a fórumot ( vagy változtass a stíluson, mondjuk az első könnyebb 😀)
Toca
volt egy cimborám aki anno kb hetente törölte magát az iwiw-ről
kb mint mikor vki lerakja a cigit pénteken és újrakezdi hétfőn
Negritis
Nekem a kedvencem a 3 naponta tiszta feketére cserélem a profilképem, vagy kirakok egy fekete szívet, hogy megkérdezzék mi a baj, de persze az ok valami nagyon banális semmiség 😀
rokaur
10ből 1szer pedig komoly baj van és másnap leveti magát egy 10 emeletesről, megölve egy családanyát.
Értem mire írtad, de a mentális egészséggel nagyon sok embernek vannak gondjai, és van aki mindent elvisel, max elszív egy cigit / bever egy felest, valaki meg kisebb dolog miatt a sínek közé veti magát.
Borbinho
Azok az emberek ritkán csinálják 3 naponta ezt, ez pusztán figyelemfelkeltés semmi több. Éppen akik komoly problémával küzdenek fordulnak magukba és kérnek nagyon ritkán segítséget.

Szerkesztette: rokaur