PC és Konzol

27 feliratkozó

több mint 3 éve
andree Arizona Cardinals 1 793
Miután a Blizzard monetizálta battlegroundsot, és kiadott egy számomra roppant irritáló kártyát, másodszorra is elhagyom a Hearthstone-t.

Kár érte
Gyurma Pappa
Én anno erőlelátó voltam és már Dr Boomnál éreztem, hogy pénzt már nem kell erre költeni. Akkor szálltam ki végleg, mikor nerfeltek egy csomó alap dolgot, csak mert elcsesztek egy kieget. Fiery war axe rémlik amit a tempó warrior miatt szedtek szét. Ostobaságnak tartottam. MTG sokkal jobb játék, de a brutál rng swingek meg sokáig midrange ellenes meta miatt azt is meguntam. Utóbbi jobban hiányzik, bár ha rangsorolnom kéne a kedvenc deckeket amikkel valaha játszottam több HS lenne a top 5-ben. Tuti kihagyok valamit de a Miracle Rouge, Handlock, Midrange Druid voltak a kedvencek HS-ből és Izzet Phoenix, Golgari Midrange MTG-ből.

Nagy függőség ez. Eszembe se jutottak régóta, de ahogy pörgettem a fejemben a deckeket, hirtelen megjött a kedvem felrakni valamelyiket. Sztem hagytam bennük annyit, hogy simán összedustolnék most is pár top decket. 😀
andree
Most nagyon elbaszták a kedvem az új befejező lappal, főleg hogy lassan mindenkinek 40 HPja és 40 lapja van.

Egyszer kiszálltam a Darkmoon kieg után valahol, az borzasztó volt. Visszajöttem a Battlegrounds miatt, aztán én is észleltem, hogy van elég dustom top2-3 deckhez. Azóta különösebb grind nélkül, csak a battlepasst megvéve (engem nem zavar, ha fizetek, és a pass adott kozmetikát bg-hez, így nekem megérte), többször lettem legend, de az első után annyira nem érdekelt.

De mára ott tartunk, hogy a meta megint a kaszinó mage, a ramp druid, miracle rogue/priedt és a midrange hunter. Tehát gyakorlatilag classic.
Gyurma Pappa
Ja, ránéztem kíváncsiságból a metara. A kártyák fele új nekem, de az archetípusok tényleg hasonlóak. Sámánnál szomorúan láttam, hogy még mindig ez a rohadt evolve megy. A midrange sámán volt az első összecraftolt deckem, akkor is őrült rng volt, de legalább az esélyekkel jól lehetett számolni. Ez az evolve mechanika nekem már tényleg a gyomorforgató mértékű gambling.
andree
Vannak a sámánnak evolve lapjai de egyáltalan nem meta, pont a midrange vonalat kellett most nerfelni.
KoporShow
Kontroll sámánt szutyokká bérelték - szerencsére. A teljes board fagyasztás űraids, és még buffolta is magát az elementál - common lap...
Gyurma Pappa
Anno, amikor játszottam legtöbbször Mage-dzsel toltam, majd átálltam Midrange Hunterre, szórakoztam a Warlockkal és a Sámánnal, a többi valahogy nem az én asztalom volt, ezekben még volt élvezet, lehetett cserélgetni a lapokat a metában külöböző kombózásokra.

De annyira egy-egy pakli köré épül már az egész, hogy ehh...
Lúdas Solymi
Szinte minden metának megvolt a cancer deckje. Amikor kezdtem az undertaker Hunter vitt mindent, főleg mikor goblins vs gnomesban jött a sok olcsó deathrattle lény. Azért is volt Sámán az első deckem mert az verte viszonylag stabilan(cserébe minden mástól kikapott a control warrioron kívül 😀). Hs-nek nagy baja, hogy le van egyszerűsítve a játékmenet nincs semmi interakció, így rettentően vigyázni kell mit raknak a kiegbe.

Mondjuk Magicben is átvészeltem két Teferit, egy Golost meg egy Oko-t. Egyik frusztrálóbb volt mint a másik.
több mint 3 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 682 — zászló zászló szív
Miután a Blizzard monetizálta battlegroundsot, és kiadott egy számomra roppant irritáló kártyát, másodszorra is elhagyom a Hearthstone-t.

Kár érte
Gyurma Pappa
Én anno erőlelátó voltam és már Dr Boomnál éreztem, hogy pénzt már nem kell erre költeni. Akkor szálltam ki végleg, mikor nerfeltek egy csomó alap dolgot, csak mert elcsesztek egy kieget. Fiery war axe rémlik amit a tempó warrior miatt szedtek szét. Ostobaságnak tartottam. MTG sokkal jobb játék, de a brutál rng swingek meg sokáig midrange ellenes meta miatt azt is meguntam. Utóbbi jobban hiányzik, bár ha rangsorolnom kéne a kedvenc deckeket amikkel valaha játszottam több HS lenne a top 5-ben. Tuti kihagyok valamit de a Miracle Rouge, Handlock, Midrange Druid voltak a kedvencek HS-ből és Izzet Phoenix, Golgari Midrange MTG-ből.

Nagy függőség ez. Eszembe se jutottak régóta, de ahogy pörgettem a fejemben a deckeket, hirtelen megjött a kedvem felrakni valamelyiket. Sztem hagytam bennük annyit, hogy simán összedustolnék most is pár top decket. 😀
andree
Most nagyon elbaszták a kedvem az új befejező lappal, főleg hogy lassan mindenkinek 40 HPja és 40 lapja van.

Egyszer kiszálltam a Darkmoon kieg után valahol, az borzasztó volt. Visszajöttem a Battlegrounds miatt, aztán én is észleltem, hogy van elég dustom top2-3 deckhez. Azóta különösebb grind nélkül, csak a battlepasst megvéve (engem nem zavar, ha fizetek, és a pass adott kozmetikát bg-hez, így nekem megérte), többször lettem legend, de az első után annyira nem érdekelt.

De mára ott tartunk, hogy a meta megint a kaszinó mage, a ramp druid, miracle rogue/priedt és a midrange hunter. Tehát gyakorlatilag classic.
Gyurma Pappa
Ja, ránéztem kíváncsiságból a metara. A kártyák fele új nekem, de az archetípusok tényleg hasonlóak. Sámánnál szomorúan láttam, hogy még mindig ez a rohadt evolve megy. A midrange sámán volt az első összecraftolt deckem, akkor is őrült rng volt, de legalább az esélyekkel jól lehetett számolni. Ez az evolve mechanika nekem már tényleg a gyomorforgató mértékű gambling.
andree
Vannak a sámánnak evolve lapjai de egyáltalan nem meta, pont a midrange vonalat kellett most nerfelni.
KoporShow
Kontroll sámánt szutyokká bérelték - szerencsére. A teljes board fagyasztás űraids, és még buffolta is magát az elementál - common lap...
Gyurma Pappa
Anno, amikor játszottam legtöbbször Mage-dzsel toltam, majd átálltam Midrange Hunterre, szórakoztam a Warlockkal és a Sámánnal, a többi valahogy nem az én asztalom volt, ezekben még volt élvezet, lehetett cserélgetni a lapokat a metában külöböző kombózásokra.

De annyira egy-egy pakli köré épül már az egész, hogy ehh...
Lúdas Solymi
Handlock, miracle rogue, midrange hunter ment sokat, aztán meg úsztam a metával.

A kedvenc deckjeim mindig is a kombó deckek voltak, a csak ezek annyira erősek a HS-ben (játék strukturája miatt), hogy mindig nerfelik őket. Ennek ellenére gyártják az ilyen lapokat, mintha nem lenne holnap.

Ha egy kedvencet kell mondani, akkor az a mill rogue volt, imádom elégetni a másik deckjét, ez MtGben is a kedvenc archetípusom

több mint 3 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 060
Miután a Blizzard monetizálta battlegroundsot, és kiadott egy számomra roppant irritáló kártyát, másodszorra is elhagyom a Hearthstone-t.

Kár érte
Gyurma Pappa
Én anno erőlelátó voltam és már Dr Boomnál éreztem, hogy pénzt már nem kell erre költeni. Akkor szálltam ki végleg, mikor nerfeltek egy csomó alap dolgot, csak mert elcsesztek egy kieget. Fiery war axe rémlik amit a tempó warrior miatt szedtek szét. Ostobaságnak tartottam. MTG sokkal jobb játék, de a brutál rng swingek meg sokáig midrange ellenes meta miatt azt is meguntam. Utóbbi jobban hiányzik, bár ha rangsorolnom kéne a kedvenc deckeket amikkel valaha játszottam több HS lenne a top 5-ben. Tuti kihagyok valamit de a Miracle Rouge, Handlock, Midrange Druid voltak a kedvencek HS-ből és Izzet Phoenix, Golgari Midrange MTG-ből.

Nagy függőség ez. Eszembe se jutottak régóta, de ahogy pörgettem a fejemben a deckeket, hirtelen megjött a kedvem felrakni valamelyiket. Sztem hagytam bennük annyit, hogy simán összedustolnék most is pár top decket. 😀
andree
Most nagyon elbaszták a kedvem az új befejező lappal, főleg hogy lassan mindenkinek 40 HPja és 40 lapja van.

Egyszer kiszálltam a Darkmoon kieg után valahol, az borzasztó volt. Visszajöttem a Battlegrounds miatt, aztán én is észleltem, hogy van elég dustom top2-3 deckhez. Azóta különösebb grind nélkül, csak a battlepasst megvéve (engem nem zavar, ha fizetek, és a pass adott kozmetikát bg-hez, így nekem megérte), többször lettem legend, de az első után annyira nem érdekelt.

De mára ott tartunk, hogy a meta megint a kaszinó mage, a ramp druid, miracle rogue/priedt és a midrange hunter. Tehát gyakorlatilag classic.
Gyurma Pappa
Ja, ránéztem kíváncsiságból a metara. A kártyák fele új nekem, de az archetípusok tényleg hasonlóak. Sámánnál szomorúan láttam, hogy még mindig ez a rohadt evolve megy. A midrange sámán volt az első összecraftolt deckem, akkor is őrült rng volt, de legalább az esélyekkel jól lehetett számolni. Ez az evolve mechanika nekem már tényleg a gyomorforgató mértékű gambling.
andree
Vannak a sámánnak evolve lapjai de egyáltalan nem meta, pont a midrange vonalat kellett most nerfelni.
KoporShow
Kontroll sámánt szutyokká bérelték - szerencsére. A teljes board fagyasztás űraids, és még buffolta is magát az elementál - common lap...
Gyurma Pappa
Anno, amikor játszottam legtöbbször Mage-dzsel toltam, majd átálltam Midrange Hunterre, szórakoztam a Warlockkal és a Sámánnal, a többi valahogy nem az én asztalom volt, ezekben még volt élvezet, lehetett cserélgetni a lapokat a metában külöböző kombózásokra.

De annyira egy-egy pakli köré épül már az egész, hogy ehh...
több mint 3 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 682 — zászló zászló szív
Nem tudom, hogy van-e valami hasonló játék, ahol kártyákat is lehet gyűjtögetni, de inkább solo típusú.
Nem mindig van kedvem kompetitíven játszani.
Lúdas Solymi
slay the spire és társai?
Negritis, a vajda
+1 StS

több mint 3 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 682 — zászló zászló szív
Miután a Blizzard monetizálta battlegroundsot, és kiadott egy számomra roppant irritáló kártyát, másodszorra is elhagyom a Hearthstone-t.

Kár érte
Gyurma Pappa
Én anno erőlelátó voltam és már Dr Boomnál éreztem, hogy pénzt már nem kell erre költeni. Akkor szálltam ki végleg, mikor nerfeltek egy csomó alap dolgot, csak mert elcsesztek egy kieget. Fiery war axe rémlik amit a tempó warrior miatt szedtek szét. Ostobaságnak tartottam. MTG sokkal jobb játék, de a brutál rng swingek meg sokáig midrange ellenes meta miatt azt is meguntam. Utóbbi jobban hiányzik, bár ha rangsorolnom kéne a kedvenc deckeket amikkel valaha játszottam több HS lenne a top 5-ben. Tuti kihagyok valamit de a Miracle Rouge, Handlock, Midrange Druid voltak a kedvencek HS-ből és Izzet Phoenix, Golgari Midrange MTG-ből.

Nagy függőség ez. Eszembe se jutottak régóta, de ahogy pörgettem a fejemben a deckeket, hirtelen megjött a kedvem felrakni valamelyiket. Sztem hagytam bennük annyit, hogy simán összedustolnék most is pár top decket. 😀
andree
Most nagyon elbaszták a kedvem az új befejező lappal, főleg hogy lassan mindenkinek 40 HPja és 40 lapja van.

Egyszer kiszálltam a Darkmoon kieg után valahol, az borzasztó volt. Visszajöttem a Battlegrounds miatt, aztán én is észleltem, hogy van elég dustom top2-3 deckhez. Azóta különösebb grind nélkül, csak a battlepasst megvéve (engem nem zavar, ha fizetek, és a pass adott kozmetikát bg-hez, így nekem megérte), többször lettem legend, de az első után annyira nem érdekelt.

De mára ott tartunk, hogy a meta megint a kaszinó mage, a ramp druid, miracle rogue/priedt és a midrange hunter. Tehát gyakorlatilag classic.
Gyurma Pappa
Ja, ránéztem kíváncsiságból a metara. A kártyák fele új nekem, de az archetípusok tényleg hasonlóak. Sámánnál szomorúan láttam, hogy még mindig ez a rohadt evolve megy. A midrange sámán volt az első összecraftolt deckem, akkor is őrült rng volt, de legalább az esélyekkel jól lehetett számolni. Ez az evolve mechanika nekem már tényleg a gyomorforgató mértékű gambling.
andree
Vannak a sámánnak evolve lapjai de egyáltalan nem meta, pont a midrange vonalat kellett most nerfelni.
KoporShow
Kontroll sámánt szutyokká bérelték - szerencsére. A teljes board fagyasztás űraids, és még buffolta is magát az elementál - common lap...

több mint 3 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 060
Nem tudom, hogy van-e valami hasonló játék, ahol kártyákat is lehet gyűjtögetni, de inkább solo típusú.
Nem mindig van kedvem kompetitíven játszani.
Lúdas Solymi
slay the spire és társai?
Negritis, a vajda
Majd ránézek komolyabban, a grafikája elég érdekes.
több mint 3 éve
KoporShow Kansas City Chiefs Auburn Tigers 1 221 — Forum Reader
Miután a Blizzard monetizálta battlegroundsot, és kiadott egy számomra roppant irritáló kártyát, másodszorra is elhagyom a Hearthstone-t.

Kár érte
Gyurma Pappa
Én anno erőlelátó voltam és már Dr Boomnál éreztem, hogy pénzt már nem kell erre költeni. Akkor szálltam ki végleg, mikor nerfeltek egy csomó alap dolgot, csak mert elcsesztek egy kieget. Fiery war axe rémlik amit a tempó warrior miatt szedtek szét. Ostobaságnak tartottam. MTG sokkal jobb játék, de a brutál rng swingek meg sokáig midrange ellenes meta miatt azt is meguntam. Utóbbi jobban hiányzik, bár ha rangsorolnom kéne a kedvenc deckeket amikkel valaha játszottam több HS lenne a top 5-ben. Tuti kihagyok valamit de a Miracle Rouge, Handlock, Midrange Druid voltak a kedvencek HS-ből és Izzet Phoenix, Golgari Midrange MTG-ből.

Nagy függőség ez. Eszembe se jutottak régóta, de ahogy pörgettem a fejemben a deckeket, hirtelen megjött a kedvem felrakni valamelyiket. Sztem hagytam bennük annyit, hogy simán összedustolnék most is pár top decket. 😀
andree
Most nagyon elbaszták a kedvem az új befejező lappal, főleg hogy lassan mindenkinek 40 HPja és 40 lapja van.

Egyszer kiszálltam a Darkmoon kieg után valahol, az borzasztó volt. Visszajöttem a Battlegrounds miatt, aztán én is észleltem, hogy van elég dustom top2-3 deckhez. Azóta különösebb grind nélkül, csak a battlepasst megvéve (engem nem zavar, ha fizetek, és a pass adott kozmetikát bg-hez, így nekem megérte), többször lettem legend, de az első után annyira nem érdekelt.

De mára ott tartunk, hogy a meta megint a kaszinó mage, a ramp druid, miracle rogue/priedt és a midrange hunter. Tehát gyakorlatilag classic.
Gyurma Pappa
Ja, ránéztem kíváncsiságból a metara. A kártyák fele új nekem, de az archetípusok tényleg hasonlóak. Sámánnál szomorúan láttam, hogy még mindig ez a rohadt evolve megy. A midrange sámán volt az első összecraftolt deckem, akkor is őrült rng volt, de legalább az esélyekkel jól lehetett számolni. Ez az evolve mechanika nekem már tényleg a gyomorforgató mértékű gambling.
andree
Vannak a sámánnak evolve lapjai de egyáltalan nem meta, pont a midrange vonalat kellett most nerfelni.



"Nem kell hogy valódi legyen...Elég ha annak tűnik"

PC still means Personal Computer for me!

A rat born in stable is not a horse.

,, Nem az internet tetté beteggé az embereket, az internet csak rávilágított, mennyi beteg ember van. "
több mint 3 éve
andree Arizona Cardinals 1 793
Miután a Blizzard monetizálta battlegroundsot, és kiadott egy számomra roppant irritáló kártyát, másodszorra is elhagyom a Hearthstone-t.

Kár érte
Gyurma Pappa
Én anno erőlelátó voltam és már Dr Boomnál éreztem, hogy pénzt már nem kell erre költeni. Akkor szálltam ki végleg, mikor nerfeltek egy csomó alap dolgot, csak mert elcsesztek egy kieget. Fiery war axe rémlik amit a tempó warrior miatt szedtek szét. Ostobaságnak tartottam. MTG sokkal jobb játék, de a brutál rng swingek meg sokáig midrange ellenes meta miatt azt is meguntam. Utóbbi jobban hiányzik, bár ha rangsorolnom kéne a kedvenc deckeket amikkel valaha játszottam több HS lenne a top 5-ben. Tuti kihagyok valamit de a Miracle Rouge, Handlock, Midrange Druid voltak a kedvencek HS-ből és Izzet Phoenix, Golgari Midrange MTG-ből.

Nagy függőség ez. Eszembe se jutottak régóta, de ahogy pörgettem a fejemben a deckeket, hirtelen megjött a kedvem felrakni valamelyiket. Sztem hagytam bennük annyit, hogy simán összedustolnék most is pár top decket. 😀
andree
Most nagyon elbaszták a kedvem az új befejező lappal, főleg hogy lassan mindenkinek 40 HPja és 40 lapja van.

Egyszer kiszálltam a Darkmoon kieg után valahol, az borzasztó volt. Visszajöttem a Battlegrounds miatt, aztán én is észleltem, hogy van elég dustom top2-3 deckhez. Azóta különösebb grind nélkül, csak a battlepasst megvéve (engem nem zavar, ha fizetek, és a pass adott kozmetikát bg-hez, így nekem megérte), többször lettem legend, de az első után annyira nem érdekelt.

De mára ott tartunk, hogy a meta megint a kaszinó mage, a ramp druid, miracle rogue/priedt és a midrange hunter. Tehát gyakorlatilag classic.
Gyurma Pappa
Ja, ránéztem kíváncsiságból a metara. A kártyák fele új nekem, de az archetípusok tényleg hasonlóak. Sámánnál szomorúan láttam, hogy még mindig ez a rohadt evolve megy. A midrange sámán volt az első összecraftolt deckem, akkor is őrült rng volt, de legalább az esélyekkel jól lehetett számolni. Ez az evolve mechanika nekem már tényleg a gyomorforgató mértékű gambling.
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 102 — The Mathematician
Nem tudom, hogy van-e valami hasonló játék, ahol kártyákat is lehet gyűjtögetni, de inkább solo típusú.
Nem mindig van kedvem kompetitíven játszani.
Lúdas Solymi
slay the spire és társai?

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 682 — zászló zászló szív
Miután a Blizzard monetizálta battlegroundsot, és kiadott egy számomra roppant irritáló kártyát, másodszorra is elhagyom a Hearthstone-t.

Kár érte
Gyurma Pappa
Én anno erőlelátó voltam és már Dr Boomnál éreztem, hogy pénzt már nem kell erre költeni. Akkor szálltam ki végleg, mikor nerfeltek egy csomó alap dolgot, csak mert elcsesztek egy kieget. Fiery war axe rémlik amit a tempó warrior miatt szedtek szét. Ostobaságnak tartottam. MTG sokkal jobb játék, de a brutál rng swingek meg sokáig midrange ellenes meta miatt azt is meguntam. Utóbbi jobban hiányzik, bár ha rangsorolnom kéne a kedvenc deckeket amikkel valaha játszottam több HS lenne a top 5-ben. Tuti kihagyok valamit de a Miracle Rouge, Handlock, Midrange Druid voltak a kedvencek HS-ből és Izzet Phoenix, Golgari Midrange MTG-ből.

Nagy függőség ez. Eszembe se jutottak régóta, de ahogy pörgettem a fejemben a deckeket, hirtelen megjött a kedvem felrakni valamelyiket. Sztem hagytam bennük annyit, hogy simán összedustolnék most is pár top decket. 😀
andree
Most nagyon elbaszták a kedvem az új befejező lappal, főleg hogy lassan mindenkinek 40 HPja és 40 lapja van.

Egyszer kiszálltam a Darkmoon kieg után valahol, az borzasztó volt. Visszajöttem a Battlegrounds miatt, aztán én is észleltem, hogy van elég dustom top2-3 deckhez. Azóta különösebb grind nélkül, csak a battlepasst megvéve (engem nem zavar, ha fizetek, és a pass adott kozmetikát bg-hez, így nekem megérte), többször lettem legend, de az első után annyira nem érdekelt.

De mára ott tartunk, hogy a meta megint a kaszinó mage, a ramp druid, miracle rogue/priedt és a midrange hunter. Tehát gyakorlatilag classic.

több mint 3 éve
andree Arizona Cardinals 1 793
Miután a Blizzard monetizálta battlegroundsot, és kiadott egy számomra roppant irritáló kártyát, másodszorra is elhagyom a Hearthstone-t.

Kár érte
Gyurma Pappa
Én anno erőlelátó voltam és már Dr Boomnál éreztem, hogy pénzt már nem kell erre költeni. Akkor szálltam ki végleg, mikor nerfeltek egy csomó alap dolgot, csak mert elcsesztek egy kieget. Fiery war axe rémlik amit a tempó warrior miatt szedtek szét. Ostobaságnak tartottam. MTG sokkal jobb játék, de a brutál rng swingek meg sokáig midrange ellenes meta miatt azt is meguntam. Utóbbi jobban hiányzik, bár ha rangsorolnom kéne a kedvenc deckeket amikkel valaha játszottam több HS lenne a top 5-ben. Tuti kihagyok valamit de a Miracle Rouge, Handlock, Midrange Druid voltak a kedvencek HS-ből és Izzet Phoenix, Golgari Midrange MTG-ből.

Nagy függőség ez. Eszembe se jutottak régóta, de ahogy pörgettem a fejemben a deckeket, hirtelen megjött a kedvem felrakni valamelyiket. Sztem hagytam bennük annyit, hogy simán összedustolnék most is pár top decket. 😀
több mint 3 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 060
Miután a Blizzard monetizálta battlegroundsot, és kiadott egy számomra roppant irritáló kártyát, másodszorra is elhagyom a Hearthstone-t.

Kár érte
Gyurma Pappa
A HS-t én már kétszer hagytam ott.
Elsőnek akkor, amikor csak a győzelmekkel lehetett a napi küldiket megcsinálni, én meg nem akartam 2-3 naponta 1-1,5 órát grindelésre szánni.

Aztán ezen fejlesztettek pozitív irányba, akkor visszatértem, mert élvezetes volt a játék, még ha nagyon alacsony szinten voltam is.
De a metát lekövetni, betörögetni nagcsomó kártyát, felépíteni 2-3-4 paklit nem volt kedvem, így aztán abbahagytam.

Talán még a GWENT-tel megpróbálkozom, de arra meg azt mondják, hogy lassú.

Olyanból, aminek volt single player része, a PoxNora volt, az ilyen kevert kártyagyűjtögetős, isometrikus harcolós játék, el lehetett vele ütni az időt.

Nem tudom, hogy van-e valami hasonló játék, ahol kártyákat is lehet gyűjtögetni, de inkább solo típusú.
Nem mindig van kedvem kompetitíven játszani.
több mint 3 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 682 — zászló zászló szív
Miután a Blizzard monetizálta battlegroundsot, és kiadott egy számomra roppant irritáló kártyát, másodszorra is elhagyom a Hearthstone-t.

Kár érte

több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 102 — The Mathematician
most se kell megvenni

Negritis, a vajda
Eleg irritalo a gyerek stilusa…es ezt nezzem egy oran keresztul h megtudjam azt amit egyebkent 15-20 percben ossze lehetne foglalni?

Es bakker ez egy munka…
A videoban mutatott szoke gyerek (MMG) kinezete se semmi…
Lúdas Solymi
joe ilyen, ha szereted nézed ha nem nem

amúgy 1 mondat:
ugyanolyan szar mint az utóbbi 10 évbe

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 060
most se kell megvenni

Negritis, a vajda
Eleg irritalo a gyerek stilusa…es ezt nezzem egy oran keresztul h megtudjam azt amit egyebkent 15-20 percben ossze lehetne foglalni?

Es bakker ez egy munka…
A videoban mutatott szoke gyerek (MMG) kinezete se semmi…
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 102 — The Mathematician
most se kell megvenni


The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 004 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Miau.
 www.youtube.com/watch?v=DyTWcjC9T5A
több mint 3 éve
VanillaSky 1 646
 immortal.maxroll.gg/news/maxroll-discontinues-diablo-immortal-branch

De jó látni az ilyet.

"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 102 — The Mathematician
Van egy lehetőség még, ami talán még kicsit korai. Inkább fél-egy év múlva lehet majd reális alternatíva: az USB4-es laptopok megjelenésével jönnek azok a laptopok, amikre USB4-n rá lehet dugni külső "gamer videokártyát" majd. Így akinek nem kell "csúcs gamer gép" az vehet egy laptopot, ami hordozható, kényelmes, kicsit fogyaszt, stb. És ha játszani támad kedve, akkor rádughat USB4-n egy olyan videokártyát, amivel akár az új AAA játékok is kellemesen, jó minőségben játszhatóak. (Nem max minőségben, 4K, ray tracing stb. persze, de egy casual játékosnak bőven élvezhető minőségben.)
peterk2005 udvari bolond
alapvetően a thunderbolt 3től volt ez elérhető (az usb4 is arra épül ahogy nézem)
viszont az egpu rohadt drága és macerás, valamint az is gond a csatlakozók sem optimálisak
több haver is szívott velük

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 29 452 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Off: ha valakinek esetleg épp akad elfekvőben ennkór meghívó, akkor küldhetne 😁


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 660 — The only discipline that lasts, is self discipline
Tudtok ajánlani oldalakat hol érdemes tájékozódni ha asztali gépet akarok a 12 éves srácomnak ? Szeretne játszani de nem lesz pro gamer mert sportol és nem is engedném órákat a gép elött tölteni.
Janek
Nem akarom itt a pc vs konzol témát feltüzelni, csak simán érdekel, hogy ilyen célra miért nem egy konzol? Vagy direkt kívánság volt a pc?
Hanni a parasztfelkelő
Én már gondolok az online oktatásra is. De a suliban is egyre többször kapnak feladatokat amit PC-n lehet megoldani... van egy xbox itthon amugy
Janek
Akkor viszont inkább laptop, esetleg CD/DVD driverrel, biztos ami biztos, bár az már fehér holló kategória de becsúszhat hogy szükség lenne rá (s stabilabb mint a külső lejátszó de ez izlès kèrdèse is) játèkra meg akkor valóban ott az Xbox. Nem tudom mennyit szántok rá, arra èrdemes figyelni hogy a proci az minimum i5-höz hasonló vagy afölötti tudású legyen, nyilván minèl újabb generáció. SSD legyen ès 8GBram vagy felette. (remélem nem írtam hülyesèget 😏🤪)
dande2
Nem írtál, bár azért ma már a CD/DVD-t én nem ajánlanám, eljárt felette az idő. 😊 (Steam, stb. online forrásból digitálisan minden játék beszerezhető már). És inkább processzor generációt érdemes javasolni, mert I5-ből van negyedik generációs és tizenharmadik generációs is, és roller vs ferrari az egyik a másikhoz képest. 😊 De rosszat mégse mondtál, mert úgy igaz, ha azt mondod, hogy legyen most kapható, relative új modell (nem kifutó három éves). Akkor az I5 is oké. 😊 Ja, és ma már inkább 16G legyen az a 8, ha nem csak egy netezős / office-ozós használatra kell.

Van egy lehetőség még, ami talán még kicsit korai. Inkább fél-egy év múlva lehet majd reális alternatíva: az USB4-es laptopok megjelenésével jönnek azok a laptopok, amikre USB4-n rá lehet dugni külső "gamer videokártyát" majd. Így akinek nem kell "csúcs gamer gép" az vehet egy laptopot, ami hordozható, kényelmes, kicsit fogyaszt, stb. És ha játszani támad kedve, akkor rádughat USB4-n egy olyan videokártyát, amivel akár az új AAA játékok is kellemesen, jó minőségben játszhatóak. (Nem max minőségben, 4K, ray tracing stb. persze, de egy casual játékosnak bőven élvezhető minőségben.)

Egy kicsit lazább büdzsével esetleg érdemes utána nézni, hogy kapható-e már ilyen laptop, mert már a nagyobb gyártók kijöttek az első modelljeikkel pár hónapja. Valószínűleg még inkább csak amazonon, stb. van, ha van, de egy rákérdezést esetleg megérhet. (Külső videokártya is - pontosabban videokárty + külső TB "rack" - is létezik már, de valószínűleg az is még csak külföldről beszerezhető. Egy kérdést szintén megérhet.)

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 450 — Cowboys fan
slowmotion
És azt nem tudod (tudjátok) véletlenül, hogy ultimate teamen belül a lejárt szerződésű kölcsönjátékosokat hogyan lehet eltüntetni a keretből?
Szokol
olyannal én nem játszok. csak a csapatmenedzser módban, de már azt is rühellem, mert hetente rengeteg szart ömlesztenek rám a scoutok.
több mint 3 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 543 — Így remélem megfelelek nektek.....
Tudtok ajánlani oldalakat hol érdemes tájékozódni ha asztali gépet akarok a 12 éves srácomnak ? Szeretne játszani de nem lesz pro gamer mert sportol és nem is engedném órákat a gép elött tölteni.
Janek
Nem akarom itt a pc vs konzol témát feltüzelni, csak simán érdekel, hogy ilyen célra miért nem egy konzol? Vagy direkt kívánság volt a pc?
Hanni a parasztfelkelő
Én már gondolok az online oktatásra is. De a suliban is egyre többször kapnak feladatokat amit PC-n lehet megoldani... van egy xbox itthon amugy
Janek
Akkor viszont inkább laptop, esetleg CD/DVD driverrel, biztos ami biztos, bár az már fehér holló kategória de becsúszhat hogy szükség lenne rá (s stabilabb mint a külső lejátszó de ez izlès kèrdèse is) játèkra meg akkor valóban ott az Xbox. Nem tudom mennyit szántok rá, arra èrdemes figyelni hogy a proci az minimum i5-höz hasonló vagy afölötti tudású legyen, nyilván minèl újabb generáció. SSD legyen ès 8GBram vagy felette. (remélem nem írtam hülyesèget 😏🤪)
több mint 3 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 928 — Apu ökölbeszorított keze
Tudtok ajánlani oldalakat hol érdemes tájékozódni ha asztali gépet akarok a 12 éves srácomnak ? Szeretne játszani de nem lesz pro gamer mert sportol és nem is engedném órákat a gép elött tölteni.
Janek
Nem akarom itt a pc vs konzol témát feltüzelni, csak simán érdekel, hogy ilyen célra miért nem egy konzol? Vagy direkt kívánság volt a pc?
Hanni a parasztfelkelő
Én már gondolok az online oktatásra is. De a suliban is egyre többször kapnak feladatokat amit PC-n lehet megoldani... van egy xbox itthon amugy

több mint 3 éve
YoungZeeZee 9 540
Tudtok ajánlani oldalakat hol érdemes tájékozódni ha asztali gépet akarok a 12 éves srácomnak ? Szeretne játszani de nem lesz pro gamer mert sportol és nem is engedném órákat a gép elött tölteni.
Janek
Mivel játszana elsősorban? Ha inkább online és régebbi játékok elsősorban, akkor érdemes nekifognod, de ha triple A játékokat, újdonságokat szeretne játszani, akkor számíts arra, hogy annak a gépnek olyan ára lesz, ami egy casual gamer esetén minden lesz, csak nem "gazdaságos". Agyatlan árai vannak a videokártyáknak.

Utóbbi esetben tényleg megfontolandó a konzol. Az online játékok kivételével alig akad olyan játék ami csak PC-re jelenik meg. És egy triple A játékokat normálisan futtatni képes PC árából két konzol is kényelmesen kijön, és akkor azzal se lesz gond, hogy az egyik vagy másik platform exclusívejaival nem tud játszani.
peterk2005 udvari bolond
A fogyasztasara is figyelj😀