Politika

69 feliratkozó

több mint 1 éve
fake.id 1 896 — sixseveeeeeen
Kb. 15 percet bírtam az OV-interjúból. Semmit nem vártam Hont Andrástól, de ez még ahhoz képest is kevés.
nagylaza, főpohárnok
jól bírtad. 2.05nél, ahogy kiejti a száján, hogy demokrata párt=baloldali, liberális, ott nyomtam ki a rákra. ez a faszi pofázik arról, hogy ki a baloldali, akinek az egyeduralma alatt álló országában az elmúlt 3 évben még csak az anyja picsáját nem hatósági árazták meg profitadózták le és ha oda kerül a sor, simán bevezeti majd a kajajegyezést, mert 547% a napi infláció a faszságuknak köszönhetően xd
több mint 1 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 078 — no es importante
Hont gyenge riporter.
MC12
Aki ezt nem csapja le, az nem riporter, hanem ugyanolyan báb, mint a Kossuth rádiósok

"Amikor Hont felhozta, hogy Magyarország 2022-ben még támogatta Ukrajna uniós tagjelölti státuszát, Orbán erre azzal válaszolt, hogy ez azért volt, mert akkor még a háborút ezzel meg lehetett volna előzni. Majd folytatta, hogy akkor még Ukrajnának ismertek voltak a keleti határai, volt szuverenitása, ám ez mára a háborúval megszűnt. A probléma ugyanakkor ezzel az, hogy Szijjártó Péter ezt a nyilatkozatot 2022. március elsején tette, amikor már öt napja tartott a háború."

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 1 éve
szaba Los Angeles Chargers 12 738
Hont gyenge riporter.
MC12
Mert valójában nem az.
több mint 1 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 375 — Keep pounding
Milyenek lehetnek a mérések ha ilyet összebohóckodtak?

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 1 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 620
Kb. 15 percet bírtam az OV-interjúból. Semmit nem vártam Hont Andrástól, de ez még ahhoz képest is kevés.
nagylaza, főpohárnok
 www.reddit.com/r/hungary/comments/1k1j9vj/az_index_a_hontorb%C3%A1n_interj%C3%BA_publik%C3%A1l%C3%A1sa/
Negritis, a vajda
Ez a legkisebb baj, felvett interjú, az index már láthatta.

A nagyobb baj, hogy az interjú ugyanolyan gyenge mint egy Kossuth Rádiós péntek reggeli interjú. És oké eddig is egyértelmű volt, hogy Hont hova húz, de a Ceglédi/Konok páros ezzel hogy tud vajon elszámolni magában…
Jughead
Ceglédi máshova húz?
deyell
Szerintem nem, ő teljesen a pénzért váltott irányt. Mai napig igaz hogy, ha nem aktuálpolitikai dolgokban foglal állást, akkor az alapján nem passzol a Fideszhez.
több mint 1 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 498
Hont gyenge riporter.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 1 éve
Toca Minnesota Vikings 20 632 — Vikings fan
 www.valaszonline.hu/2025/04/17/gergely-eva-doncsev-andras-ner-interju/?fbclid=IwY2xjawJtayRleHRuA2FlbQIxMAABHhL97WPoFj5_0TSpw9-PRf4a_8dxh2pGVyhHKVshGbI4e4PoOTRUiQrlx9H5_aem_63dvtcyiNJEPBBANnwGajA
Amadeus the Young
Egészen hihetetlenek ezek a figurák. 25 éve a rendszer kitartottja hol a férjén keresztül, hol saját jogon, de neki nagyon fàj az élet.
MC12
Hát igen, egy másik ilyen figura például (a nevét nem írom ki, nevezzük MP-nek), még képes ellenzéki pártvezetőnek is nevezni magát 😉
Komolyan már, hát erről szól a Tisza, te meg itt bántod szegényeket. Mi lesz itt, ha tényleg győznek, mintha 89-90-ben lennél, volt párttagok minden szinten 😊
ender1112
több mint 1 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 662 — Sworn to the Dark
Kb. 15 percet bírtam az OV-interjúból. Semmit nem vártam Hont Andrástól, de ez még ahhoz képest is kevés.
nagylaza, főpohárnok
 www.reddit.com/r/hungary/comments/1k1j9vj/az_index_a_hontorb%C3%A1n_interj%C3%BA_publik%C3%A1l%C3%A1sa/
Negritis, a vajda
Ez a legkisebb baj, felvett interjú, az index már láthatta.

A nagyobb baj, hogy az interjú ugyanolyan gyenge mint egy Kossuth Rádiós péntek reggeli interjú. És oké eddig is egyértelmű volt, hogy Hont hova húz, de a Ceglédi/Konok páros ezzel hogy tud vajon elszámolni magában…
Jughead
Ceglédi máshova húz?

built for this shit

Szerintem segít nekik a NER hogy legyen mit számolni.

Szerkesztette: Toca
több mint 1 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 620
Kb. 15 percet bírtam az OV-interjúból. Semmit nem vártam Hont Andrástól, de ez még ahhoz képest is kevés.
nagylaza, főpohárnok
 www.reddit.com/r/hungary/comments/1k1j9vj/az_index_a_hontorb%C3%A1n_interj%C3%BA_publik%C3%A1l%C3%A1sa/
Negritis, a vajda
Ez a legkisebb baj, felvett interjú, az index már láthatta.

A nagyobb baj, hogy az interjú ugyanolyan gyenge mint egy Kossuth Rádiós péntek reggeli interjú. És oké eddig is egyértelmű volt, hogy Hont hova húz, de a Ceglédi/Konok páros ezzel hogy tud vajon elszámolni magában…
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 392 — The Mathematician
Kb. 15 percet bírtam az OV-interjúból. Semmit nem vártam Hont Andrástól, de ez még ahhoz képest is kevés.
nagylaza, főpohárnok
 www.reddit.com/r/hungary/comments/1k1j9vj/az_index_a_hontorb%C3%A1n_interj%C3%BA_publik%C3%A1l%C3%A1sa/

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 692 — beers & Packers
Kb. 15 percet bírtam az OV-interjúból. Semmit nem vártam Hont Andrástól, de ez még ahhoz képest is kevés.
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 694 — Lucas Scott
 m.hvg.hu/itthon/20250417_dk-kinai-hitel-ki-kell-adni

Erre kíváncsi leszek
KeyG
Majd az SC helyre teszi ezt a hibás döntést

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
KeyG Baltimore Ravens 14 432
 m.hvg.hu/itthon/20250417_dk-kinai-hitel-ki-kell-adni

Erre kíváncsi leszek

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
több mint 1 éve
szaba Los Angeles Chargers 12 738
Nagy Marcika szerint a Dunaferr Brüsszel miatt ment csődbe... ezek tényleg egy amőba szintjén vannak...
Beki
Pedig itt még lehetett is volna okkal ukránozni 😂
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 392 — The Mathematician
Nagy Marci beírta az újabb nyerőszámait, de hogy mire alapozza, azt továbbra sem értem. 4% jövőre akkor sem lesz a növekedés, ha idén recesszióból pattanunk vissza.
Gyurma Pappa
ez a majd jövőre olyan mint a tesla fsd hogy mindig next year?

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Beki New York Jets 2 756
Nagy Marcika szerint a Dunaferr Brüsszel miatt ment csődbe... ezek tényleg egy amőba szintjén vannak...
több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 014 — #NoStress
Igen. De azért látványosan jobb lett 90 után, mint a Kádár-rendszer volt.
Őszentsége Sobri Jóska
Igaz, bár a léc nagyon alacsonyan volt.
ender1112
Most magasabban van?

több mint 1 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 498
 www.valaszonline.hu/2025/04/17/gergely-eva-doncsev-andras-ner-interju/?fbclid=IwY2xjawJtayRleHRuA2FlbQIxMAABHhL97WPoFj5_0TSpw9-PRf4a_8dxh2pGVyhHKVshGbI4e4PoOTRUiQrlx9H5_aem_63dvtcyiNJEPBBANnwGajA
Amadeus the Young
Egészen hihetetlenek ezek a figurák. 25 éve a rendszer kitartottja hol a férjén keresztül, hol saját jogon, de neki nagyon fàj az élet.
MC12
Hát igen, egy másik ilyen figura például (a nevét nem írom ki, nevezzük MP-nek), még képes ellenzéki pártvezetőnek is nevezni magát 😉
Komolyan már, hát erről szól a Tisza, te meg itt bántod szegényeket. Mi lesz itt, ha tényleg győznek, mintha 89-90-ben lennél, volt párttagok minden szinten 😊
ender1112
Ha tényleg győznek, jó magyar szokás szerint embert nem fogsz találni, aki valaha Fidesz szavazó volt, de olyat se aki ismer olyat, aki a Fideszre szavazott 😉

Ebben az országban mindenki az ellenzékre szavazott az elmúlt 16 évben…érthetetlen, hogy győzött mindig OV.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 392 — The Mathematician
Az ÖT végre felvállalja, hogy a kormánypropaganda része. Örömteli.
Jughead
???
Amióta Megadja Gábor rendszeresen publikál náluk egyértelmű volt.
Mi történt ami ennél markánsabb felvállalás?
Őszentsége Sobri Jóska
gondolom ez:

ender1112

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 803 — Víí veeer dö cseempjönsz.
Az ÖT végre felvállalja, hogy a kormánypropaganda része. Örömteli.
Jughead
???
Amióta Megadja Gábor rendszeresen publikál náluk egyértelmű volt.
Mi történt ami ennél markánsabb felvállalás?

 www.valaszonline.hu/2025/04/17/gergely-eva-doncsev-andras-ner-interju/?fbclid=IwY2xjawJtayRleHRuA2FlbQIxMAABHhL97WPoFj5_0TSpw9-PRf4a_8dxh2pGVyhHKVshGbI4e4PoOTRUiQrlx9H5_aem_63dvtcyiNJEPBBANnwGajA
Amadeus the Young
Egészen hihetetlenek ezek a figurák. 25 éve a rendszer kitartottja hol a férjén keresztül, hol saját jogon, de neki nagyon fàj az élet.
MC12
Hát igen, egy másik ilyen figura például (a nevét nem írom ki, nevezzük MP-nek), még képes ellenzéki pártvezetőnek is nevezni magát 😉
Komolyan már, hát erről szól a Tisza, te meg itt bántod szegényeket. Mi lesz itt, ha tényleg győznek, mintha 89-90-ben lennél, volt párttagok minden szinten 😊
ender1112
Igen. De azért látványosan jobb lett 90 után, mint a Kádár-rendszer volt.
Őszentsége Sobri Jóska
Igaz, bár a léc nagyon alacsonyan volt.
több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 014 — #NoStress
Az ÖT végre felvállalja, hogy a kormánypropaganda része. Örömteli.
Jughead
???
Amióta Megadja Gábor rendszeresen publikál náluk egyértelmű volt.
Mi történt ami ennél markánsabb felvállalás?

 www.valaszonline.hu/2025/04/17/gergely-eva-doncsev-andras-ner-interju/?fbclid=IwY2xjawJtayRleHRuA2FlbQIxMAABHhL97WPoFj5_0TSpw9-PRf4a_8dxh2pGVyhHKVshGbI4e4PoOTRUiQrlx9H5_aem_63dvtcyiNJEPBBANnwGajA
Amadeus the Young
Egészen hihetetlenek ezek a figurák. 25 éve a rendszer kitartottja hol a férjén keresztül, hol saját jogon, de neki nagyon fàj az élet.
MC12
Hát igen, egy másik ilyen figura például (a nevét nem írom ki, nevezzük MP-nek), még képes ellenzéki pártvezetőnek is nevezni magát 😉
Komolyan már, hát erről szól a Tisza, te meg itt bántod szegényeket. Mi lesz itt, ha tényleg győznek, mintha 89-90-ben lennél, volt párttagok minden szinten 😊
ender1112
Igen. De azért látványosan jobb lett 90 után, mint a Kádár-rendszer volt.

több mint 1 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 803 — Víí veeer dö cseempjönsz.
 www.valaszonline.hu/2025/04/17/gergely-eva-doncsev-andras-ner-interju/?fbclid=IwY2xjawJtayRleHRuA2FlbQIxMAABHhL97WPoFj5_0TSpw9-PRf4a_8dxh2pGVyhHKVshGbI4e4PoOTRUiQrlx9H5_aem_63dvtcyiNJEPBBANnwGajA
Amadeus the Young
Egészen hihetetlenek ezek a figurák. 25 éve a rendszer kitartottja hol a férjén keresztül, hol saját jogon, de neki nagyon fàj az élet.
MC12
Hát igen, egy másik ilyen figura például (a nevét nem írom ki, nevezzük MP-nek), még képes ellenzéki pártvezetőnek is nevezni magát 😉
Komolyan már, hát erről szól a Tisza, te meg itt bántod szegényeket. Mi lesz itt, ha tényleg győznek, mintha 89-90-ben lennél, volt párttagok minden szinten 😊
több mint 1 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 918 — zászló zászló szív
 24.hu/fn/gazdasag/2025/04/17/egyesult-allamok-amerikai-nagykovetseg-robert-palladino-kina-diplomacia-marco-rubio-kulugy-lng-honvedelem-szankciok/
Beki
Ezt magyarázom 3 hónapja, a NEResek még mindig álmodoznak. Huszárvágás meg konnektivitás.