Politika

44 feliratkozó

több mint 2 éve
dawyd728 3 707
Nem állítok semmit, hogy kinek az érdekében avatkozna be a Fidesz. Viszont abban szinte biztos vagyok, hogy az elkötelezett táboruk 1-1,5 millió nagyon különféle emberek. Vannak köztük racionális trollok, akik pontosan tudják, h mikor, miért, mit kell tenni az oldaluk érdekében és kb anyjukat is megbasznák, csak h a libernyákok orra alá borsot törjenek. Valószínű ezekről is van Kubatovnak listájuk. Nem tartom elképzelhetetlennek, h 50-100 ezres ilyen típusú embertömeget ne lennének képesek aktivizálni. Akik bőven tudnak jelenteni egy akkora nyelvet ami éppen kedvező irányba billenthet, legyen az bármilyen irány, amit fidesz magára nézve kedvezőnek tart.
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 21 076 — Lucas Scott
Egyébként olvasgatva az utóbbi hetekben a topicot, elképesztő, hogy 12 év NER (és lehet, hogy a pár év Gyurcsány is benne van, bár az rövid volt és volt ellenzéke), szóval elképesztő, hogy mit művelt velünk a NER. Beleértve engem is, nem vagyok kivétel.

Emlékszem, hogy 10-15 évvel ezelőtt itt (meg az előd fórumban) mikről mentek köztünk a véres viták. Egymás torkát vágtuk el, hogy vajon a felosztó, kirovó nyugdíjrendszer meddig tartható fenn, és vajon két vagy három lábra kellene-e állítani, hogy fenntartható maradjon. Meg azon, hogy a tudás alapú társadalom pontosan mit is jelent, milyen kihívásokat állít, és hogyan kellene felkészíteni a kihívásaira az oktatási rendszert, szakképzést, felsőoktatást, stb. És tucatnyi hasonló témáról. Most meg 90%-ban lekommentáljuk, hogy Trump/Orbán/M1/DK , vagy valami másik sajtóstáb mit írt a twitterre vagy mit mondott egy TV interjúban, aminek a célközönsége a maximum középszintű iskolázottságú, nyelvtudás nélküli, lehetőleg átlag alatti IQ-jú fogyasztó, a maradék 10%-ban meg égnek áll a hajunk attól, hogy a politikai szereplők verbálisan egymásnak ugranak egy kampányban.

Szóval Gyurma pár napja írt kommentje és javaslata nagyon ránk fért. Alig vagyunk jobbak, mint a - Sobri Jóska jelzőjét átvéve - tengernyi "agyhalott" a social media-ban. Úgy, hogy nekünk megadatott, hogy sokkal jobbak is lehetnénk.
peterk2005
Igen. Ha meg szakmai érveket hozol es próbálnád esetleg mások latokoret bővíteni még akar úgyis h ravilagitasz h miért nem valós dolgokon alapul a véleményük akkor megkapod h kioktató szadeszes nem tudom mi vagy. Sajnos mostanában az esetek egy jelentős részében a személyeskedés az, ami megy itt a fórumon is.

Szerkesztette: csebi

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 21 076 — Lucas Scott
Tehát a "fideszesek szavaznak mzp-re" után ma a "budai sznobok szavaznak mzp-re" van terítéken a dk-nál, hát gratula, de biztos egy jakobinustól kell félteni az országot
r.baggio
azért ne felejtsük el azt, hogy itt is többek között az volt a narratíva még egy hete, hogy majd a fideszesek mennek szavazni Dobrevre. az annyira nem zavart senkit rajtam kívül, akkor ez miért zavaró?
csebi
Mert az egyik reális, hiszen a Fidesz Gyurcsány ellen sokkal jobban fel van készülve, a másik meg rohadtul nem.
Toca
Tehát jól értem az realis h a Fidesz hívők tömege leszavaz a patás ördög feleségére h aztán ő lehessen OV kihívója annak ellenére h petíció van ennek s megállítására?
csebi
Nekem simán reális, hogy az elvakult híveket odatolják igen.
Illetve messze reálisabb, mint hogy MZP-re hangolnák a híveket.
Toca
Én egyiket sem látom reálisnak. Legnagyobb híveket épp arra húzzák fel h meg kell állítani Gyurcsányt. Ezt úgy fogod h helyzetbe akarod hozni h a felesége legyen a kihívó? Ez komolyan visszaüthetne.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 2 éve
VanillaSky 1 500
 24.hu/kozelet/2021/10/15/karas-monika-nmhh-lemondas/

Minő meglepetés! 😀 Az egyik leghűségesebb rezsimcsicska, mint a nem annyira népes táborral bíró önálló szabályozó szerv vezetőjeként új kihívásokat keres. Esetleg válthatná Ádert az aláíró poszton.

"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 2 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
Egyébként olvasgatva az utóbbi hetekben a topicot, elképesztő, hogy 12 év NER (és lehet, hogy a pár év Gyurcsány is benne van, bár az rövid volt és volt ellenzéke), szóval elképesztő, hogy mit művelt velünk a NER. Beleértve engem is, nem vagyok kivétel.

Emlékszem, hogy 10-15 évvel ezelőtt itt (meg az előd fórumban) mikről mentek köztünk a véres viták. Egymás torkát vágtuk el, hogy vajon a felosztó, kirovó nyugdíjrendszer meddig tartható fenn, és vajon két vagy három lábra kellene-e állítani, hogy fenntartható maradjon. Meg azon, hogy a tudás alapú társadalom pontosan mit is jelent, milyen kihívásokat állít, és hogyan kellene felkészíteni a kihívásaira az oktatási rendszert, szakképzést, felsőoktatást, stb. És tucatnyi hasonló témáról. Most meg 90%-ban lekommentáljuk, hogy Trump/Orbán/M1/DK , vagy valami másik sajtóstáb mit írt a twitterre vagy mit mondott egy TV interjúban, aminek a célközönsége a maximum középszintű iskolázottságú, nyelvtudás nélküli, lehetőleg átlag alatti IQ-jú fogyasztó, a maradék 10%-ban meg égnek áll a hajunk attól, hogy a politikai szereplők verbálisan egymásnak ugranak egy kampányban.

Szóval Gyurma pár napja írt kommentje és javaslata nagyon ránk fért. Alig vagyunk jobbak, mint a - Sobri Jóska jelzőjét átvéve - tengernyi "agyhalott" a social media-ban. Úgy, hogy nekünk megadatott, hogy sokkal jobbak is lehetnénk.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 712 — Scream and scout
Gyurcsány megdöntötte Sajószentpéteren a kupakcsavarás világrekordját:
 www.facebook.com/sajomente.hu/videos/696446234489370/
(Régi felvétel, de én csak most láttam.)
nagylaza
Életkor és kultúrális színvonal alapján Békemenet-kompatibilis hívek ezek is...

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 2 éve
Toca Minnesota Vikings 18 698 — Vikings fan
Tehát a "fideszesek szavaznak mzp-re" után ma a "budai sznobok szavaznak mzp-re" van terítéken a dk-nál, hát gratula, de biztos egy jakobinustól kell félteni az országot
r.baggio
azért ne felejtsük el azt, hogy itt is többek között az volt a narratíva még egy hete, hogy majd a fideszesek mennek szavazni Dobrevre. az annyira nem zavart senkit rajtam kívül, akkor ez miért zavaró?
csebi
Mert az egyik reális, hiszen a Fidesz Gyurcsány ellen sokkal jobban fel van készülve, a másik meg rohadtul nem.
Toca
Tehát jól értem az realis h a Fidesz hívők tömege leszavaz a patás ördög feleségére h aztán ő lehessen OV kihívója annak ellenére h petíció van ennek s megállítására?
csebi
Nekem simán reális, hogy az elvakult híveket odatolják igen.
Illetve messze reálisabb, mint hogy MZP-re hangolnák a híveket.
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 21 076 — Lucas Scott
Tehát a "fideszesek szavaznak mzp-re" után ma a "budai sznobok szavaznak mzp-re" van terítéken a dk-nál, hát gratula, de biztos egy jakobinustól kell félteni az országot
r.baggio
azért ne felejtsük el azt, hogy itt is többek között az volt a narratíva még egy hete, hogy majd a fideszesek mennek szavazni Dobrevre. az annyira nem zavart senkit rajtam kívül, akkor ez miért zavaró?
csebi
Mert az egyik reális, hiszen a Fidesz Gyurcsány ellen sokkal jobban fel van készülve, a másik meg rohadtul nem.
Toca
Tehát jól értem az realis h a Fidesz hívők tömege leszavaz a patás ördög feleségére h aztán ő lehessen OV kihívója annak ellenére h petíció van ennek s megállítására?

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 2 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
A hányinger kerülget MZP-től.
Ha ő nyeri az előválasztást, akkor a Fideszre szavazok.
Amadeus
Orbántól nem kerülget a hányinger? Vagy pedig már el is hánytad magad, és ez olyan komfortos érzetet biztosít, ami a megszokás varázsát nyújtja?
nagylaza
De. Viszont Orbán csak egy geci, amíg vele szemben MZP az elszabadult - old school - jakubinus. Előbbit rühellem, az utóbbi meg a fejemet veszi, ha az útjába kerülök. Elég könnyű a racionális döntés.
Amadeus
jesszus máriám, racionalitást emlegetni mikor valaki egy jakobinus forradalom lázálmát vizionálja 2022-ben EU-s országként, 12 évnyi kétharmados kormányzást követően, nagyjából minden valamirevaló jogalkotói eszköz nélkül
r.baggio
Nézd már meg MZP testbeszédét, mimikáját akkor amikor beszél és fenyegetőzik. A faszi egy jakubinus, abból is az önelégült nárcisztikus fajta. Amadeus
Ezen most felnevettem. 😀
De komolyan. Coltman jutott eszembe a Colts foci topicból, amikor néhány évvel ezelőtt Pagano testtartásából kiolvasta, hogy alkalmatlan a pozíciójára. 😀 (És még igaza is lett! 😊 )

Ha szerinted MZP egy nárcisztikus jakubinus, akkor nem láttál még nárcisztikus jakubinust. 😊 (Az önelégült az passzol.) A fazon három éve polgármester. Ha nárcisztikus jakubinus lenne, az ennyi idő alatt már kilométerekről látszana. (Most hirtelen nem tudom, hogy korosztályilag hova tartozol - elnézést érte -, ezért nem tudom, hogy úgy mondjam-e, hogy ugye emlékszel a 25 éves Orbánra, vagy úgy, hogy mesélek a 25 éves Orbánról, de a lényege ugyanaz: ha nárcisztikus, hatalommániás control freaket keresel, akkor ne menj tovább, megtaláltad. Vígasztalásul: Orbán nem önelégülten, hanem frusztráltan, kisebbségi komplexusosan az. 😀 )

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
Összefoglaló:
 www.youtube.com/watch?v=PajAd2Lr3CM
Vrij6
A hányinger kerülget MZP-től.
Ha ő nyeri az előválasztást, akkor a Fideszre szavazok.
Amadeus
Bizonyos tarsadalmi es vagyoni szint felett (ha jol emlekszem par eve diplomaztal a jogon, szoval bizonyos tekintetben mar atlepted ezt a szintet) nem szavazol balra, mert a baoldali ellensegkep konkretan te vagy. Ertve itt a gazdasag es csaladpolitikat foleg, de amilyen iranyba megyunk, a tarsadalmi ellensegkep is te leszel. undisputedly
Mondjuk ha kiveszem a száz éves elsárgult szakszervezeti plakátok szélsőségeit, és kiveszem a kommunista / náci propagandát, akkor mondd már meg, hogy mikor volt - nem csak bal, de bármilyen oldalon - ellenségkép a középosztály közepe? (Nagyjából ide teszem Amadeust iskolázottság és életszínvonal alapján. Remélem nem sértelek meg vele. 😊 ) Ez nagyjából annyira igaz (semennyire), mintha azt mondanám, hogy a jobboldal társadalmi ellenségképe a dolgozó munkás. Pfff...

Egyébként a Fidesz nem jobboldali. Sem a gazdaságpolitikája, sem a társadalompolitikája.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
Toca Minnesota Vikings 18 698 — Vikings fan
Tehát a "fideszesek szavaznak mzp-re" után ma a "budai sznobok szavaznak mzp-re" van terítéken a dk-nál, hát gratula, de biztos egy jakobinustól kell félteni az országot
r.baggio
azért ne felejtsük el azt, hogy itt is többek között az volt a narratíva még egy hete, hogy majd a fideszesek mennek szavazni Dobrevre. az annyira nem zavart senkit rajtam kívül, akkor ez miért zavaró?
csebi
Mert az egyik reális, hiszen a Fidesz Gyurcsány ellen sokkal jobban fel van készülve, a másik meg rohadtul nem.
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 21 076 — Lucas Scott
Tehát a "fideszesek szavaznak mzp-re" után ma a "budai sznobok szavaznak mzp-re" van terítéken a dk-nál, hát gratula, de biztos egy jakobinustól kell félteni az országot
r.baggio
azért ne felejtsük el azt, hogy itt is többek között az volt a narratíva még egy hete, hogy majd a fideszesek mennek szavazni Dobrevre. az annyira nem zavart senkit rajtam kívül, akkor ez miért zavaró?

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 2 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 029 — beers & Packers
Gyurcsány megdöntötte Sajószentpéteren a kupakcsavarás világrekordját:
https://scontent.xx.fbcdn.net/v/t15.5256-10/203321386_696452544488739_484580208220911920_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-7&_nc_sid=a27664&_nc_ohc=cn0ElMG_SZ0Q7kNvgGEpCYT&_nc_ht=scontent.xx&oh=00_AfC7bskVXBvO2hdk6Ij-sqgnEBTto6-SU9DCg-BgW8ejyQ&oe=663FAB12
Veréssel fenyegetőztek Gyurcsány hívei Sajószentpéteren | Utcafórumot tartott kedden délután Gyurcsány Ferenc Sajószentpéteren. Az egyik jelenlévő megkérdezte Gyurcsánytól, hogy tud-e aludni Apró Antal... | By SajómenteFacebook
Utcafórumot tartott kedden délután Gyurcsány Ferenc Sajószentpéteren. Az egyik jelenlévő megkérdezte Gyurcsánytól, hogy tud-e aludni Apró Antal...

(Régi felvétel, de én csak most láttam.)

Szerkesztette: nagylaza, főpohárnok
több mint 2 éve
ozibozi New York Giants 15 470
Tegnapelőtt mikor sétálgattunk a Siklósi Várban pont véletlenül kihallgattam hogy éppen azon ‘dolgoztak‘ agyaltak ott a népek, hogyan írják majd át, hogy a felújítást a Norvég Alapból is finanszírozták és ez most hogy stb.

Mennyire rájuk jellemző pitiáner dolog ez is.

Szerkesztette: ozibozi
több mint 2 éve
nando89 Green Bay Packers Wisconsin Badgers 3 622
Tehát a "fideszesek szavaznak mzp-re" után ma a "budai sznobok szavaznak mzp-re" van terítéken a dk-nál, hát gratula, de biztos egy jakobinustól kell félteni az országot
r.baggio
A Budai az új Brüsszel … bravó És higyjek bármiben is Dknak . Annak azért örülök h ezek már ilyen kétségbeesett húzasoknak tűnnek , ami arra utal h MZP vezet 😊
több mint 2 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 018
Adott egy államszervezet, ami a mindenkori miniszterelnököt kiemeli a közjogi berendezkedésből és példátlan erővel ruházza fel (konkrétan van titkosszolgálat ami a miniszterelnökség alá van besorolva, az NKE-ről nem is beszélve ld. központi költségvetés).
Amadeus
Elnézést, kifejtenéd, mire gondoltál itt a titkosszolgálat és az NKE relációjában?
Gogo
Odaírtam, ld. kozponti koltsegvetes. Az NKE teljesen mas forrasbol van finanszirozva, levalasztva az oktatasugyrol, pl.
Amadeus
Aha.
És a közszolgálati egyetem finanszírozása nagyobb szerepet játszik a "példátlan erőben", mint egy titkosszolgálat felügyelete.
Minden világos.
Gogo
Mi van?
Amadeus
Ezt kérdezem én is.
Ezt írtad:
(konkrétan van titkosszolgálat ami a miniszterelnökség alá van besorolva, az NKE-ről nem is beszélve
Amadeus
Gogo
Jepp, valamelyik rémlik, hogy a miniszterelnökség alá tartozik és nem BM/HM/KKM. (TEK is talán). Csak meg nem mondom már, hogy melyik, de ezt többek között a költségvetési törvényből meg lehet mondani, csak lusta vagyok kikeresni. NKE dettó.

Hogy miből szűrted le, hogy nagyobb szerepet játszik azt nem tudom.
Amadeus
Valószínűleg nem ugyanazt a nyelvet beszéljük, vagy direkt játszod a hülyét.
Beidézem még egyszer.

Nálad a félkövérrel jelölt szavak sehogy sem kapcsolódnak az előttük álló tagmondathoz? Ha igen, akkor értelmezhető a kérdésem; ha nem, vagy nem vagy hajlandó érteni és csak a papagájkodás megy, akkor fölösleges válaszolnod.

Praktizáló jogász és a szövegértés.
Gogo
?

vegyél már vissza.

criminal lawyer or criminal lawyer?

Talán segít:
A többi magyarországi egyetemmel szemben különleges kiváltságokat élvez,[4] továbbá jelentős állami többlettámogatásokat kap, azzal az indoklással, hogy speciális, nemzetbiztonsági szempontból is kiemelt jelentőségű képzéseket folytat. Az NKE fenntartója a Miniszterelnökség, amelynek vezetője Gulyás Gergely az intézmény 2019/2020-as tanévnyitóján azt mondta, hogy „a mindenkori magyar kormány és az állam számára kulcsfontosságú intézmény a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), amelyen a közszolgálatba jelentkezők jelentős részét, köztük a katonákat és a rendőröket képzik”.[5]
 hu.wikipedia.org/wiki/Nemzeti_K%C3%B6zszolg%C3%A1lati_Egyetem
több mint 2 éve
ozibozi New York Giants 15 470
Hisztis qrvák úgy képzelték az összefogást, hogy a nYugger kommandó elintézi hogy mindenki beálljon mögéjük.
Nem sikerült, most megy a sumákolás, mit tegyenek.
több mint 2 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 882 — No es importante
Tehát a "fideszesek szavaznak mzp-re" után ma a "budai sznobok szavaznak mzp-re" van terítéken a dk-nál, hát gratula, de biztos egy jakobinustól kell félteni az országot

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 2 éve
Gogo New England Patriots Army West Point Black Knights 2 428 — Tuskó Hopkins
Adott egy államszervezet, ami a mindenkori miniszterelnököt kiemeli a közjogi berendezkedésből és példátlan erővel ruházza fel (konkrétan van titkosszolgálat ami a miniszterelnökség alá van besorolva, az NKE-ről nem is beszélve ld. központi költségvetés).
Amadeus
Elnézést, kifejtenéd, mire gondoltál itt a titkosszolgálat és az NKE relációjában?
Gogo
Odaírtam, ld. kozponti koltsegvetes. Az NKE teljesen mas forrasbol van finanszirozva, levalasztva az oktatasugyrol, pl.
Amadeus
Aha.
És a közszolgálati egyetem finanszírozása nagyobb szerepet játszik a "példátlan erőben", mint egy titkosszolgálat felügyelete.
Minden világos.
Gogo
Mi van?
Amadeus
Ezt kérdezem én is.
Ezt írtad:
(konkrétan van titkosszolgálat ami a miniszterelnökség alá van besorolva, az NKE-ről nem is beszélve
Amadeus
Gogo
Jepp, valamelyik rémlik, hogy a miniszterelnökség alá tartozik és nem BM/HM/KKM. (TEK is talán). Csak meg nem mondom már, hogy melyik, de ezt többek között a költségvetési törvényből meg lehet mondani, csak lusta vagyok kikeresni. NKE dettó.

Hogy miből szűrted le, hogy nagyobb szerepet játszik azt nem tudom.
Amadeus
Valószínűleg nem ugyanazt a nyelvet beszéljük, vagy direkt játszod a hülyét.
Beidézem még egyszer.
(konkrétan van titkosszolgálat ami a miniszterelnökség alá van besorolva, az NKE-ről nem is beszélve
Amadeus
Nálad a félkövérrel jelölt szavak sehogy sem kapcsolódnak az előttük álló tagmondathoz? Ha igen, akkor értelmezhető a kérdésem; ha nem, vagy nem vagy hajlandó érteni és csak a papagájkodás megy, akkor fölösleges válaszolnod.

Praktizáló jogász és a szövegértés.

I swung a saber and I was a young Hussar

"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 2 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 029 — beers & Packers
Jelen állás szerint kábé annyian mennek el a második fordulóban, mint az elsőben, de a választók negyede új szavazó. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a szervezők szerint feltűnően sok a fiatal, akkor nem Dobrevnek áll a zászló. Szép kis kalamajka lesz még abból, ha tényleg MZP győz.
több mint 2 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 029 — beers & Packers
Az a szerencse, hogy TGM végérvényesen szakított a napi politikával.
nagylaza
ezek nem napi politikai kérdések sztem. egyszerűen megállapította, hogy ma Magyarországon bárhova néz, ezekben a kérdésekben egyetlen jelentősebb párt sincsen, ami felvállalna baloldali értékeket.
csebi
Illetve ha úgy van kedve miért ne gondolhatná meg magát?
Nekem ezerszer volt olyan, hogy valamihez nem volt kedvem, aztán később meg megjött.
Sobri Jóska
Nem kell olyasmit nagy nyilvánosság előtt bejelenteni, amiről abban a pillanatban nyilvánvaló, hogy nem fogja betartani. 15 perc hírnévnek jó, de a hitelességet gyengíti. Feltéve, persze, ha valaki nem a médiabohóc szerepkörére pályázik.
Ennyire egyszerű.
nagylaza
Ez egy erőltetett álértelmiségi attitűd.
Az ember szabadságához hozzátartozik, hogy azt gondoljon amit akar, ezt úgy változtassa, ahogy akarja, és azt mondjon, amit akar. Ez a szabadság, amit nem korlátoz se a múlt, se önmaga korábbi gondolatai, se más emberek ítélete, se megfelelési kényszer.
Eddig liberális, szabadságpárti felfogásúnak tűntél, de persze neked is ott a szabadságod, hogy számomra hülyeségnek tűnő hülyeséget írj., márpedig ezt annak tartom.
TGM meg elég nagy elme ahhoz, hogy írjon, mondjon bármit, ne legyen médiabohóc. Én se ertek egyet sokszor azzal, amit ír, mond, de a bohóctól kurva messze van. Számomra egy Hajdú Péter vagy Berki Krisztián a médiabohóc, vagy ha már közélet, akkor egy Bayer Zsolt, Deák Dániel vagy Jeszenszky Zsolt, aki lehet ugyanazt mondja konstans, de attól még nehéz másnak látni, mint bohócnak.
Sobri Jóska
Természetesen én sem vitatom el tőled a jogot, hogy hülyeségeket írj.
Az, hogy ki számít médiabohócnak, definíció kérdése. Az én értelmezésben: ha valakin eluralkodik a szereplésvágy, és a reflektorfény fontosabbá válik a mondanivalójánál, akkor az illető minimum lépéseket tesz ebbe az irányba. Függetlenül attól, hogy egyébként kiemelkedően nagy tudással rendelkezik. Igazából jobban is dühít, ha egy általam tisztelt és elismert ember produkál ilyen vonásokat, mint az, akit eleve nem tartok sokra.
több mint 2 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 712 — Scream and scout
Ez megint parádés:  444.hu/2021/10/15/rekord-a-budaiakat-es-a-pestieket-ugrasztana-egymasnak-a-dk

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 383 — #NoStress