Politika
44 feliratkozó
több mint 3 éve
Amadeus von Dollárbaloldal
32 054
Velem mi a terve?
Tökéletes kérdés volt.
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 3 éve
MC12
5 870
Egyrészt egyetértek, de jómagam nem az eltiltást látnám szükségesnek, mert a véleménnyilvánítás megilleti az Origósokat is - még ha Te hazugságnak is tartod, ők meg a 444-et. indexet stb. tartják hazudozónak. Szóval abban egyetértünk, hogy röhej az összeg amit ki kell fizetnie ilyenkor a lapnak vagy az újságírónak és én itt fognám meg inkább. Írjon amit akar, hazudozzon ahogy tud de minden egyes elveszetett sajtóper után mondjuk duplázódjon a büntetési összeg. 1 millió, aztán 2 aztán 4-8-16. Hidd el, ott 4-8 millió körül már egy NER-es ujságírónak se fűlne a foga következő tételhez.No, egy részlettel többet tudunk, peterk nagy örömére 😊 :Ha tetszik, ha nem ezzel 100%-ig egyetértek:
"Ráadásul nyilván nem is ő maga hozna ilyen döntéseket; hanem a Büntető törvénykönyvet szigorítanák úgy, hogy nagyobb retorziók érjék azt, aki „szándékosan” hazugságokat terjeszt. Ennek keretében kerülne be a Btk.-ba a foglalkozástól való eltiltás 1, 5 évre, vagy akár az egész életre. "
24.hu/kozelet/2021/03/19/momentum-fekete-gyor-propagandistak/
Szép, jogállami és teljesen demokratikus elképzelés egész életre eltiltatni valakit a bírósággal mondjuk az újságírástól, mert egyes politikusok szerint "szándékosan" hazudik. Nyilván a sajtószabadság nagyobb dicsőségére.
MC12
"a Büntető törvénykönyvet szigorítanák úgy, hogy nagyobb retorziók érjék azt, aki „szándékosan” hazugságokat terjeszt."
Röhej, hogy egy Origo 20 pert bukik évente és nincs semmi következmény, mert a büntetések röhejesek, bár úgyse ők fizetik. Ha valaki veszíti a pereket, mint újságíró, az vagy nem ért a munkájához vagy politikai megrendelésre dolgozik. Egyiknek sincs helye a közéletben.
Klaci79
57 sajtópert vesztett 2020-ban a kormányhoz közeli média, ez a fentebbi számokkal nézve - feltételzve, hogy valaki többször is vesztett- alső hangon több 100 milliós tétel lenne csak erre.
Foglalkoztatástól eltiltani már csak azért is hülyeség, mert propagandát propagandisták írnak, azokból meg 12 egy tucat. Egy Soros-uszítást vagy Gyurcsány-gyalázást vagy ilyesmit bármelyik első éves humán-szakos főiskolás ír, és hidd el ha tömegével tiltanál el ilyeneket, a helyükre tömegével jönnének ugyanilyenek mert van az a pénz.
Látható, hogy a jelenlegi szabályok szigorítására semmi szükség mert a kormánymédia így is veszíti el ezeket a pereket - tehát elegendő a mértéke. A büntetés összege amin változtatni kell, nem pedig a jogok még további korlátozása.
“Igen, a kurva anyád, szerintem. Mivel elmúltam hatéves, ezért MINDEN, bazdmeg, amit leírok, szerintem van, és ha véletlenül nem szerintem van, akkor majd oda fogom írni, ki szerint. Tanuld meg a nagybetűket és dögölj meg.” Széplábi.
több mint 3 éve
VanillaSky
1 505
Egyre realisztikusabbak ezek a Rockstar játékok.Ebben a tekintetben még mindig a Narcos paródia az etalon és messze a legprofibb kivitelezésű!
iktriad
"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 3 éve
Klaci79
21 374
No, egy részlettel többet tudunk, peterk nagy örömére 😊 :Ha tetszik, ha nem ezzel 100%-ig egyetértek:
"Ráadásul nyilván nem is ő maga hozna ilyen döntéseket; hanem a Büntető törvénykönyvet szigorítanák úgy, hogy nagyobb retorziók érjék azt, aki „szándékosan” hazugságokat terjeszt. Ennek keretében kerülne be a Btk.-ba a foglalkozástól való eltiltás 1, 5 évre, vagy akár az egész életre. "
24.hu/kozelet/2021/03/19/momentum-fekete-gyor-propagandistak/
Szép, jogállami és teljesen demokratikus elképzelés egész életre eltiltatni valakit a bírósággal mondjuk az újságírástól, mert egyes politikusok szerint "szándékosan" hazudik. Nyilván a sajtószabadság nagyobb dicsőségére.
MC12
"a Büntető törvénykönyvet szigorítanák úgy, hogy nagyobb retorziók érjék azt, aki „szándékosan” hazugságokat terjeszt."
Röhej, hogy egy Origo 20 pert bukik évente és nincs semmi következmény, mert a büntetések röhejesek, bár úgyse ők fizetik. Ha valaki veszíti a pereket, mint újságíró, az vagy nem ért a munkájához vagy politikai megrendelésre dolgozik. Egyiknek sincs helye a közéletben.
több mint 3 éve
Amadeus von Dollárbaloldal
32 054
Olyan jó a vírushelyzet, hogy ma kötelezően A50-es védőcuccban kellett tárgyalnom.
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 3 éve
Egyre realisztikusabbak ezek a Rockstar játékok. több mint 3 éve
MC12
5 870
No, egy részlettel többet tudunk, peterk nagy örömére 😊 :"Ráadásul nyilván nem is ő maga hozna ilyen döntéseket; hanem a Büntető törvénykönyvet szigorítanák úgy, hogy nagyobb retorziók érjék azt, aki „szándékosan” hazugságokat terjeszt. Ennek keretében kerülne be a Btk.-ba a foglalkozástól való eltiltás 1, 5 évre, vagy akár az egész életre. "
24.hu/kozelet/2021/03/19/momentum-fekete-gyor-propagandistak/
Szép, jogállami és teljesen demokratikus elképzelés egész életre eltiltatni valakit a bírósággal mondjuk az újságírástól, mert egyes politikusok szerint "szándékosan" hazudik. Nyilván a sajtószabadság nagyobb dicsőségére.
“Igen, a kurva anyád, szerintem. Mivel elmúltam hatéves, ezért MINDEN, bazdmeg, amit leírok, szerintem van, és ha véletlenül nem szerintem van, akkor majd oda fogom írni, ki szerint. Tanuld meg a nagybetűket és dögölj meg.” Széplábi.
több mint 3 éve
Még egyszer idézném Sobri véleményét:Hogyne mondhatnád? Van valami gát a szádban vagy nem tudsz beszélni ? 😊 és nagyon jól írod, mondhatod és utána mehetsz a bíróságra.Ok, szuper 😁Abban igaza van, hogy mondani bármit lehet, ezt Te is bármikor mondhatod, odaállhatsz egy néger elé és belemondhatod a szemébe ezt neked senki nem tilthatja meg. Csak vállald a következményét 😊De nem lógattam fel senkit sehova, csak súlytalan szavakat mondtam 🙂A beszéd és a gyűlöletbeszéd + életveszélyes fenyegetés között van különbség. Mint amikor nem figyelek és véletlenül rálépek a lábadra vagy szájbaverlek 😀 mind a kettő fizikai kontaktus de azért van különbség 😊a beszéd meg csak beszéd, súlytalan szavak. Az nem igényel tiltást.Mégse mondhatom azt, hogy te mocskos | nigger/cigány/zsidó/buzi, | a lámpavasról kéne lógnod, pedig nem tettem semmit, csak szavakat mondtam, nem?
Sobri Jóska
warr_b
MC12
Sobri szerint mondani bármit lehet. Vagy akkor mégsem? Kezdek összezavarodni 😁
warr_b
MC12
Viszont azt már tudtommal nem mondhatom (hacsak nem akarok a bíróságra menni), hogy mondjuk a holokauszt nem történt meg, vagy legalábbis nem gázosítottak el hat millió zsidót, netán Sztálin elvtárs, a népek tanítója milyen jól csinálta a dolgokat, milyen éhen halt ukránok, milyen Szibéria meg Gulág?
Pedig csak vélemény, súlytalan szavak 😄
warr_b
MC12
"Ha a mondásról van szó, akkor egyértelmű a liberalizmusom végtelensége, mert nem gondolom, hogy a mondás önmagában tud ártani, ha cselekvésről van szó, akkor lehet engedélyezni, tiltani sima haszonelvek alapján.
De ezek valóságos dolgok, a beszéd meg csak beszéd, súlytalan szavak. Az nem igényel tiltást."
Mint a mellékelt ábra mutatja, mégis van, ami tiltva van 🙂
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 3 éve
MC12
5 870
Hogyne mondhatnád? Van valami gát a szádban vagy nem tudsz beszélni ? 😊 és nagyon jól írod, mondhatod és utána mehetsz a bíróságra.Ok, szuper 😁Abban igaza van, hogy mondani bármit lehet, ezt Te is bármikor mondhatod, odaállhatsz egy néger elé és belemondhatod a szemébe ezt neked senki nem tilthatja meg. Csak vállald a következményét 😊De nem lógattam fel senkit sehova, csak súlytalan szavakat mondtam 🙂A beszéd és a gyűlöletbeszéd + életveszélyes fenyegetés között van különbség. Mint amikor nem figyelek és véletlenül rálépek a lábadra vagy szájbaverlek 😀 mind a kettő fizikai kontaktus de azért van különbség 😊a beszéd meg csak beszéd, súlytalan szavak. Az nem igényel tiltást.Mégse mondhatom azt, hogy te mocskos | nigger/cigány/zsidó/buzi, | a lámpavasról kéne lógnod, pedig nem tettem semmit, csak szavakat mondtam, nem?
Sobri Jóska
warr_b
MC12
Sobri szerint mondani bármit lehet. Vagy akkor mégsem? Kezdek összezavarodni 😁
warr_b
MC12
Viszont azt már tudtommal nem mondhatom (hacsak nem akarok a bíróságra menni), hogy mondjuk a holokauszt nem történt meg, vagy legalábbis nem gázosítottak el hat millió zsidót, netán Sztálin elvtárs, a népek tanítója milyen jól csinálta a dolgokat, milyen éhen halt ukránok, milyen Szibéria meg Gulág?
Pedig csak vélemény, súlytalan szavak 😄
warr_b
“Igen, a kurva anyád, szerintem. Mivel elmúltam hatéves, ezért MINDEN, bazdmeg, amit leírok, szerintem van, és ha véletlenül nem szerintem van, akkor majd oda fogom írni, ki szerint. Tanuld meg a nagybetűket és dögölj meg.” Széplábi.
több mint 3 éve
Lecsó
2 983
Nagyjából ugyanazt mondjuk. Ezek egyelőre nem gyakorlati jelentőséggel bírnak, de szerintem nagyon is fontosak...inkább arra jók ezek hogy mind2 oldal azonos nevezőre kerüljön és legyen mivel mit alátámasztaniwww.businessinsider.com/spain-testing-4-day-workweek-pilot-program-2021-3Ezek a pilot programok általában sikeresek (lásd FNA is ), mert kicsiben működnek, nagyban viszont még nincs átállva az emberek gondolkodásmódja az ilyen keretrendszerben való működésre.
kiváncsi leszek mi lesz belőle
Negritis
Viszont arra jók, hogy a köztudatba beépüljenek ezek a megoldások, és szélesebb körben váljanak ismertté, valamint megértett és nem félreértett elméletekké.
Lecsó
persze nem mind1 hogy mi a célja ezeknek, ugye a finn ubi trial más volt mint a kaliforniai, és kicsit más eredményt is hozott
és sokan a ubi bukásának könyvelték el, de nem igazán volt az
Negritis
Szerkesztette: Lecsó
több mint 3 éve
inkább arra jók ezek hogy mind2 oldal azonos nevezőre kerüljön és legyen mivel mit alátámasztaniwww.businessinsider.com/spain-testing-4-day-workweek-pilot-program-2021-3Ezek a pilot programok általában sikeresek (lásd FNA is ), mert kicsiben működnek, nagyban viszont még nincs átállva az emberek gondolkodásmódja az ilyen keretrendszerben való működésre.
kiváncsi leszek mi lesz belőle
Negritis
Viszont arra jók, hogy a köztudatba beépüljenek ezek a megoldások, és szélesebb körben váljanak ismertté, valamint megértett és nem félreértett elméletekké.
Lecsó
persze nem mind1 hogy mi a célja ezeknek, ugye a finn ubi trial más volt mint a kaliforniai, és kicsit más eredményt is hozott
és sokan a ubi bukásának könyvelték el, de nem igazán volt az
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Lecsó
2 983
www.businessinsider.com/spain-testing-4-day-workweek-pilot-program-2021-3Ezek a pilot programok általában sikeresek (lásd FNA is ), mert kicsiben működnek, nagyban viszont még nincs átállva az emberek gondolkodásmódja az ilyen keretrendszerben való működésre.
kiváncsi leszek mi lesz belőle
Negritis
Viszont arra jók, hogy a köztudatba beépüljenek ezek a megoldások, és szélesebb körben váljanak ismertté, valamint megértett és nem félreértett elméletekké.
több mint 3 éve
www.businessinsider.com/spain-testing-4-day-workweek-pilot-program-2021-3kiváncsi leszek mi lesz belőle
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Ok, szuper 😁Abban igaza van, hogy mondani bármit lehet, ezt Te is bármikor mondhatod, odaállhatsz egy néger elé és belemondhatod a szemébe ezt neked senki nem tilthatja meg. Csak vállald a következményét 😊De nem lógattam fel senkit sehova, csak súlytalan szavakat mondtam 🙂A beszéd és a gyűlöletbeszéd + életveszélyes fenyegetés között van különbség. Mint amikor nem figyelek és véletlenül rálépek a lábadra vagy szájbaverlek 😀 mind a kettő fizikai kontaktus de azért van különbség 😊a beszéd meg csak beszéd, súlytalan szavak. Az nem igényel tiltást.Mégse mondhatom azt, hogy te mocskos | nigger/cigány/zsidó/buzi, | a lámpavasról kéne lógnod, pedig nem tettem semmit, csak szavakat mondtam, nem?
Sobri Jóska
warr_b
MC12
Sobri szerint mondani bármit lehet. Vagy akkor mégsem? Kezdek összezavarodni 😁
warr_b
MC12
Viszont azt már tudtommal nem mondhatom (hacsak nem akarok a bíróságra menni), hogy mondjuk a holokauszt nem történt meg, vagy legalábbis nem gázosítottak el hat millió zsidót, netán Sztálin elvtárs, a népek tanítója milyen jól csinálta a dolgokat, milyen éhen halt ukránok, milyen Szibéria meg Gulág?
Pedig csak vélemény, súlytalan szavak 😄
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 3 éve
MC12
5 870
Abban igaza van, hogy mondani bármit lehet, ezt Te is bármikor mondhatod, odaállhatsz egy néger elé és belemondhatod a szemébe ezt neked senki nem tilthatja meg. Csak vállald a következményét 😊De nem lógattam fel senkit sehova, csak súlytalan szavakat mondtam 🙂A beszéd és a gyűlöletbeszéd + életveszélyes fenyegetés között van különbség. Mint amikor nem figyelek és véletlenül rálépek a lábadra vagy szájbaverlek 😀 mind a kettő fizikai kontaktus de azért van különbség 😊a beszéd meg csak beszéd, súlytalan szavak. Az nem igényel tiltást.Mégse mondhatom azt, hogy te mocskos | nigger/cigány/zsidó/buzi, | a lámpavasról kéne lógnod, pedig nem tettem semmit, csak szavakat mondtam, nem?
Sobri Jóska
warr_b
MC12
Sobri szerint mondani bármit lehet. Vagy akkor mégsem? Kezdek összezavarodni 😁
warr_b
“Igen, a kurva anyád, szerintem. Mivel elmúltam hatéves, ezért MINDEN, bazdmeg, amit leírok, szerintem van, és ha véletlenül nem szerintem van, akkor majd oda fogom írni, ki szerint. Tanuld meg a nagybetűket és dögölj meg.” Széplábi.
több mint 3 éve
De nem lógattam fel senkit sehova, csak súlytalan szavakat mondtam 🙂A beszéd és a gyűlöletbeszéd + életveszélyes fenyegetés között van különbség. Mint amikor nem figyelek és véletlenül rálépek a lábadra vagy szájbaverlek 😀 mind a kettő fizikai kontaktus de azért van különbség 😊a beszéd meg csak beszéd, súlytalan szavak. Az nem igényel tiltást.Mégse mondhatom azt, hogy te mocskos | nigger/cigány/zsidó/buzi, | a lámpavasról kéne lógnod, pedig nem tettem semmit, csak szavakat mondtam, nem?
Sobri Jóska
warr_b
MC12
Sobri szerint mondani bármit lehet. Vagy akkor mégsem? Kezdek összezavarodni 😁
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 3 éve
MC12
5 870
A beszéd és a gyűlöletbeszéd + életveszélyes fenyegetés között van különbség. Mint amikor nem figyelek és véletlenül rálépek a lábadra vagy szájbaverlek 😀 mind a kettő fizikai kontaktus de azért van különbség 😊a beszéd meg csak beszéd, súlytalan szavak. Az nem igényel tiltást.Mégse mondhatom azt, hogy te mocskos | nigger/cigány/zsidó/buzi, | a lámpavasról kéne lógnod, pedig nem tettem semmit, csak szavakat mondtam, nem?
Sobri Jóska
warr_b
“Igen, a kurva anyád, szerintem. Mivel elmúltam hatéves, ezért MINDEN, bazdmeg, amit leírok, szerintem van, és ha véletlenül nem szerintem van, akkor majd oda fogom írni, ki szerint. Tanuld meg a nagybetűket és dögölj meg.” Széplábi.
több mint 3 éve
a beszéd meg csak beszéd, súlytalan szavak. Az nem igényel tiltást.Mégse mondhatom azt, hogy te mocskos | nigger/cigány/zsidó/buzi, | a lámpavasról kéne lógnod, pedig nem tettem semmit, csak szavakat mondtam, nem?
Sobri Jóska
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 3 éve
De, ott az van, csak ez a világ nem az.Félreértetted. A "kuss van" az alaphelyzet. Ezt bővítettem ki. Sobri JóskaPontosan értettem. Az van, hogy akkor beszélhet, ha te megengeded. Tekergethetjük, de ez van. Egyékbként nálam is ez van. Egy példa arra, hogy nincs általános, korlátlan szólás- és véleményszabadság sehol sem. A "tökéletes" liberalizmusban sem.
peterk2005
Hisz én a kapitalizmusban élek, dolgozok, így ahhoz kell optimalizálnom a cégműködésemet.
Nem társadalmat szervezek, csak cégeket. Nem liberálisan, hanem autoriter módon.
De itt most általánosságban politikáról beszélünk.
És liberálisként nem kell, hogy tetszen, ha valakit random hazugnak lehet bélyegezni, és ez a bélyegzés még hátrányokkal is járhat.
Igen, a bíróság. Mint végső döntnök (és utána esetleg az alkotmánybíróság, ha az ügy olyan fontos). Egy társadalomban a szabályozott dolgokkal kapcsolatban az igazságszolgáltatás mondja ki az utolsó szót azzal kapcsolatban, hogy mi az igazság és mi a hazugság. A tanúvallomásról is, a gyanúsítotti vallomásról is, a gyanúsításról is.Oké, szerinted így van.
peterk2005
Szerintem meg a bíróság az összeveti a hatályos törvényekkel, jogszabályokkal, rendeletekkel azt, ami történt.
Nem az igazságról dönt, hanem a jogszerűségről.
Nem igazságot szolgáltat, hanem jogot.
Így nem tudja megmondani, hogy mi igaz, mi hazug, csak azt, hogy mi jogszerű és mi jogszerűtlen.
Te sem válaszoltál egyébként a kérdésemre. Én ugye azt kérdeztem, hogy mivel indokolod, hogy a szólás szabadsággal kapcsolatban aggódsz amiatt, hogy ki fogja eldönteni, hogy mi az igaz, mi a nem, mi a jó, mi a rossz, de ugyanez a kérdés fel sem merül, amikor például a szabad mozgás, szabad ruházatviselés, vagy a beoltatom/nem oltatom magam korlátozásáról van szó? Egy liberálisnak ugyanolyan fontos a személyi szabadságnak minden formája. Miért nem aggódsz azon, hogy az állam / kormány / egy jött ment miniszter eldönti, hogy kötelező maszkot hordanod? Vagy nem mehetsz délelőtt vásárolni bizonyos időpontokban? Vagy be kell zárnod az éttermedet, nem működtetheted a vállalkozásodat? Vagy nem mehet ki este nyolc után az utcára? Arról nem is beszélve, ha kötelezővé teszi, hogy beoltasd magad? Ilyenkor miért nem teszed fel a kérdést, hogy megbízható-e vajon a döntéshozó? Meg lehet neki engedni, hogy döntsön ilyen dolgokban? Ilyenkor hova lesz az a nagy liberalizmusod?De, válaszoltam.
peterk2005
Ha a mondásról van szó, akkor egyértelmű a liberalizmusom végtelensége, mert nem gondolom, hogy a mondás önmagában tud ártani, ha cselekvésről van szó, akkor lehet engedélyezni, tiltani sima haszonelvek alapján.
Kb. minthogy az autót te választod ki, mert te vezeted, te ülsz benne, te értesz hozzá, hogy benzines legyen vagy dízel, stb., de a színét azt te leszarod, azt kiválaszthatja a feleséged, neked nem fontos, azt nem szabályozod, ha vezeted nem látod, nem érdekel, ott végtelen szabadsága van.
Netán felülírja azt az a szempont hogy társadalmilag fontos dolgokról van szó, amiket a közösség érdekében kell korlátozni, kötelezővé tenni, stb? Azért, hogy ne szívja meg az egész társadalom? Nalátod.Igen, látom.
peterk2005
De ezek valóságos dolgok, a beszéd meg csak beszéd, súlytalan szavak. Az nem igényel tiltást. Pl. felhívsz telefonon és bármit mondhatsz. Meghallgatom, beszélgetünk, de a végén letesszük. Ha akarom figyelembe veszem, amit mondtál, és lehet hatni fog rám, ha akarom nem veszem figyelembe, nem hat rám, hisz csak szavak hangzottak el. Ha felidegesítesz, tiszteletlen vagy, vagy becsmérelsz többet nem beszélek veled. És téma lezárva. Nem igényel szabályozást a kettőnk kommunikációja. Nem fogunk bíróságra járkálni.
De ha eljössz hozzám, és rám gyújtod a házam, megdugod a feleségem, megpofozol, az már valóság, arra már reflektálnom kell, nem lehetek a saját magam ellenében elfogadó irányodban, és könnyen lehet bíróság a vége.
...Ha ezeket tudják szabályozni, és büntetni az elkövetését, akkor a tényszerű hazugságot, tudatosan terjesztett téveszméket is lehet, és tudják. Mégpedig ugyanaz az intézményrendszer, ami előbbieket is szabályozza és bünteti.Ha ez azt jelenti, hogy a katolikus egyházat, -ami tényszerű hazugságokat, tudatosan téveszméket terjeszt- is be akarod tiltani, meg a hitgyülit, meg a szcientológiát, a protestánsokat, az iszlámot, a chemtraileseket, a laposföldhívőket, a vírustagadókat, jósnőket, természetgyógyászokat, és egyéb vajákosokat, stb. akik mind hazugságra építik fel az üzletüket, pont mint a politikus, akkor elgondolkozom azon, hogy lehet igazad van. Meg is előlegezem. Mondhassanak bármit, de ne cselekedhessenek bármit. Oké.
peterk2005
De ha ez a felvetésed csak kis szirszar politikusokat, vagy politikát játszó embereket érint (Fekete-Győr, Trump, stb.), abban továbbra sem fogunk egyetérteni.
több mint 3 éve
Félreértetted. A "kuss van" az alaphelyzet. Ezt bővítettem ki. Sobri JóskaPontosan értettem. Az van, hogy akkor beszélhet, ha te megengeded. Tekergethetjük, de ez van. Egyékbként nálam is ez van. Egy példa arra, hogy nincs általános, korlátlan szólás- és véleményszabadság sehol sem. A "tökéletes" liberalizmusban sem.
Hopp-hopp. Itt álljunk meg, mert összecsúsztatsz dolgokat. De, ráuszíthatom. És mondhatom, hogy pedofil. Azt mondok amit akarok. Bemehetek egy skinhead buliba, és basztathatom a DJ-t, hogy az Aranyesőt játsza. Megtehetem. Csak viselnem kell a következményeket. Hogy mondjuk engem baszdosnak fejbe. Eddig nem arról volt szó, hogy ki, mit mondhat büntetlenül, hanem arról, hogy ki mit ne mondjon. Hogy ne hazudjon. Meg tiltódjon el, ha hazugságon érik. Hogy ez legyen szabályozva.Sobri JóskaHogyhogy nem arról volt szó, hogy ki mit csinálhat büntetlenül? Ha nem arról volt szó, akkor miről?
Arról volt szó, hogy a vélemény nyilvánításnak a társadalmilag nagyon káros néhány elemét korlátoznám. Azaz büntetném. Megakadályozni nyilván nem tudom, nem tudom leragasztani a száját senkinek. Nem is értem, ez hogy merül fel. Nyilván a szabályozás a retorziót jelenti, mi mást jelenthetne?
A politikai hazugságnak most is megvannak a következményei. Ha a választó nem hülye, akkor aki hazudik, az mehet a levesbe. Ha hülye, akkor meg azt kapja, amit megérdemelt. Senkit nem kell megvédened saját magától, a "halat nem tudod kimenteni a vízből."Sobri JóskaMegvannak bizony. Oltani nem akaró embertömegek, a választási rendszerben nem bízó választói tömegek, minden sarokban migránst látó polgárok tömegei.
És nem saját magától akarom megvédeni a polgárt, hanem a társadalmilag nagyon veszélyes folyamatokról a társadalmat. Ami a jogrendszernek, jogszolgáltatásnak is a célja. Meg az erkölcsnek, meg a kialakult társadalmi szabályoknak, amik az egyéni cselekvést így vagy úgy szabályozzák, korlátozzák, büntetik.
És a kérdés, amire nem válaszoltál:Igen, a bíróság. Mint végső döntnök (és utána esetleg az alkotmánybíróság, ha az ügy olyan fontos). Egy társadalomban a szabályozott dolgokkal kapcsolatban az igazságszolgáltatás mondja ki az utolsó szót azzal kapcsolatban, hogy mi az igazság és mi a hazugság. A tanúvallomásról is, a gyanúsítotti vallomásról is, a gyanúsításról is.
Ki az, aki meg tudja határozni az igazság-hazugság örök alapdilemmáját? Nem derült ki a válaszodból, szerinted a bíróság az? Ezt állítod? Tudod, hogy néz ki egy gazdasági bíróságon egy per? Van két oldal, oldalanként 20-30 ember, és egymásnak teljesen ellenkező dolgokat állítanak.Sobri Jóska
Tisztában vagyok vele, hogy a rendszer nem tökéletes. Nekem aztán nem kell ezt bizonygatnod. De erre tudom azt mondani, amit a társadalmi formákkal kapcsolatos vitákban te is nem egyszer leírtál: mutass jobbat a kapitalizmusnál, és beszélhetünk róla. De nem tudsz. Hát az igazságszolgáltatás mai rendszerénél sem tudsz se te, se én jobbat mondani. Úgyhogy elfogadjuk ezt. (Az más kérdés, hogy ahol hibáit látjuk, abban próbáljuk javítani. De a rendszert magát nem akarjuk lecserélni valami teljesen másra.)
Te sem válaszoltál egyébként a kérdésemre. Én ugye azt kérdeztem, hogy mivel indokolod, hogy a szólás szabadsággal kapcsolatban aggódsz amiatt, hogy ki fogja eldönteni, hogy mi az igaz, mi a nem, mi a jó, mi a rossz, de ugyanez a kérdés fel sem merül, amikor például a szabad mozgás, szabad ruházatviselés, vagy a beoltatom/nem oltatom magam korlátozásáról van szó? Egy liberálisnak ugyanolyan fontos a személyi szabadságnak minden formája. Miért nem aggódsz azon, hogy az állam / kormány / egy jött ment miniszter eldönti, hogy kötelező maszkot hordanod? Vagy nem mehetsz délelőtt vásárolni bizonyos időpontokban? Vagy be kell zárnod az éttermedet, nem működtetheted a vállalkozásodat? Vagy nem mehet ki este nyolc után az utcára? Arról nem is beszélve, ha kötelezővé teszi, hogy beoltasd magad? Ilyenkor miért nem teszed fel a kérdést, hogy megbízható-e vajon a döntéshozó? Meg lehet neki engedni, hogy döntsön ilyen dolgokban? Ilyenkor hova lesz az a nagy liberalizmusod?
Netán felülírja azt az a szempont hogy társadalmilag fontos dolgokról van szó, amiket a közösség érdekében kell korlátozni, kötelezővé tenni, stb? Azért, hogy ne szívja meg az egész társadalom? Nalátod. Én pontosan ilyen megközelítésből mondom, hogy ha az oltás kötelezővé tételére lehet társadalmilag fontos indok, akkor a hazugságnak a korlátozására is, ha annak a társadalmi kárai hasonlóan nagyok. Hangsúlyozom, de nem akarom ezeregyedszer is leírni már, mert kezdem unni, hogy nem minden apró csipcsup hazugságra gondolok, hanem a hazugságok és téveszmék egy jól körülírható, meghatározott körére. A tudatos, irányított, és tényekkel bizonyítható hazugságokra, és a szervezett, propaganda-szerűen működő téveszme / hazugság terjesztésre. És ne mondd, hogy ennek a körét nem lehet kijelölni, és nem lehet szabályozni. Lehet. Nem bonyolultabb, mint ezer másik, már létező, és szabályozott dolgot a pofázással kapcsolatban. Gyűlöletbeszéd, lejáratás, jó hírnév sérelme, satöbbi. Plusz büntetőügyekben felbujtás, uszítás, egyebek. Ha ezeket tudják szabályozni, és büntetni az elkövetését, akkor a tényszerű hazugságot, tudatosan terjesztett téveszméket is lehet, és tudják. Mégpedig ugyanaz az intézményrendszer, ami előbbieket is szabályozza és bünteti.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Köszönöm hogy megtiszteltél a válasszal.Mert most így gondolom.Hivatalosan most sincs elől, tehát nem tud hatra lépni. Valószínűleg az összefogás a teljes kampány során nagyon oda fog figyelni nehogy felmeruljon Gyurcsány szerepe a koalícióban, mert az csak rontaná az esélyeiket.Valóban, de attól még gondolom nem akarod kisebbíteni a szerepét a Hatpárti Ellenzéki Összefogásban.Hogy jön ide Gyurcsány? Még mindig nem miniszterelnök jelölt.Nekem se könnyű, elhiheted...Szerintem az emberi jogokat mindig szélesíteni, bővíteni kell, kitolni a határaikat, nem korlátozni, meg szűkíteni.hat akkor foleg jo h fideszes vagy, mert ok folyamatosan szukitik ezeket 2010 ota ...
Sobri Jóska
csebi
Szerintem ahogy te se bánnád, ha nem Gyurcsányt kéne a legjobbnak tartanod -kettőből-, én se bánnám ha nem Orbánt, nyilván.
Sobri Jóska
samu09
Valami picinyke csak van benne, nem?
Vagy úgy véled, ha nyer az ellenzék, akkor ő elegánsan hátralép, nem szól bele semmibe, nem kerül embere sehova, nem fog tényleges vezető szerepet betölteni a kormányzati munkában?
Ilyennek ismerted meg eddig őt, vagy csak 22 után lesz ilyen szerinted?
Vagy csak nem vettem az álnaív iróniát?
Sobri Jóska
Az meg teljesen lényegtelen hogy egy esetleges ellenzéki győzelem után kinek a kije kerül adott pozícióba, mert arról írtál, ki lenne a jobb választás 22ben. És Neked nem is kell majd Orbán és Gyurcsány közül választanod, mert utóbbi nem fog indulni. Honnan tudod hogy Orbán lesz a jobb opció ha nem is tudod ki lesz a miniszterelnök jelölt?
samu09
Ha majd lesz miniszterelnökjelöltje az ellenzéknek akkor átgondolom.
Bár én úgy érzem, hogy tudom ki lesz: Dobrev Klára.
Szerinted őt lehet valamennyire összefüggésbe hozni Gyurcsánnyal?
Egyébként nekem nem Orbán vs. Gyurcsány a dichotómiám, hanem Orbán vs. Jobbik.
Ha valamiképp úgy alakulna, hogy Orbán+Jobbik vs. Gyurcsányék, akkor Gyurcsányékra szavaznék.
Vagy az MKKP-re, ha az nem lenne elpazarolt szavazat.
Sobri Jóska
több mint 3 éve
Mert most így gondolom.Hivatalosan most sincs elől, tehát nem tud hatra lépni. Valószínűleg az összefogás a teljes kampány során nagyon oda fog figyelni nehogy felmeruljon Gyurcsány szerepe a koalícióban, mert az csak rontaná az esélyeiket.Valóban, de attól még gondolom nem akarod kisebbíteni a szerepét a Hatpárti Ellenzéki Összefogásban.Hogy jön ide Gyurcsány? Még mindig nem miniszterelnök jelölt.Nekem se könnyű, elhiheted...Szerintem az emberi jogokat mindig szélesíteni, bővíteni kell, kitolni a határaikat, nem korlátozni, meg szűkíteni.hat akkor foleg jo h fideszes vagy, mert ok folyamatosan szukitik ezeket 2010 ota ...
Sobri Jóska
csebi
Szerintem ahogy te se bánnád, ha nem Gyurcsányt kéne a legjobbnak tartanod -kettőből-, én se bánnám ha nem Orbánt, nyilván.
Sobri Jóska
samu09
Valami picinyke csak van benne, nem?
Vagy úgy véled, ha nyer az ellenzék, akkor ő elegánsan hátralép, nem szól bele semmibe, nem kerül embere sehova, nem fog tényleges vezető szerepet betölteni a kormányzati munkában?
Ilyennek ismerted meg eddig őt, vagy csak 22 után lesz ilyen szerinted?
Vagy csak nem vettem az álnaív iróniát?
Sobri Jóska
Az meg teljesen lényegtelen hogy egy esetleges ellenzéki győzelem után kinek a kije kerül adott pozícióba, mert arról írtál, ki lenne a jobb választás 22ben. És Neked nem is kell majd Orbán és Gyurcsány közül választanod, mert utóbbi nem fog indulni. Honnan tudod hogy Orbán lesz a jobb opció ha nem is tudod ki lesz a miniszterelnök jelölt?
samu09
Ha majd lesz miniszterelnökjelöltje az ellenzéknek akkor átgondolom.
Bár én úgy érzem, hogy tudom ki lesz: Dobrev Klára.
Szerinted őt lehet valamennyire összefüggésbe hozni Gyurcsánnyal?
Egyébként nekem nem Orbán vs. Gyurcsány a dichotómiám, hanem Orbán vs. Jobbik.
Ha valamiképp úgy alakulna, hogy Orbán+Jobbik vs. Gyurcsányék, akkor Gyurcsányékra szavaznék.
Vagy az MKKP-re, ha az nem lenne elpazarolt szavazat.
több mint 3 éve
Hivatalosan most sincs elől, tehát nem tud hatra lépni. Valószínűleg az összefogás a teljes kampány során nagyon oda fog figyelni nehogy felmeruljon Gyurcsány szerepe a koalícióban, mert az csak rontaná az esélyeiket.Valóban, de attól még gondolom nem akarod kisebbíteni a szerepét a Hatpárti Ellenzéki Összefogásban.Hogy jön ide Gyurcsány? Még mindig nem miniszterelnök jelölt.Nekem se könnyű, elhiheted...Szerintem az emberi jogokat mindig szélesíteni, bővíteni kell, kitolni a határaikat, nem korlátozni, meg szűkíteni.hat akkor foleg jo h fideszes vagy, mert ok folyamatosan szukitik ezeket 2010 ota ...
Sobri Jóska
csebi
Szerintem ahogy te se bánnád, ha nem Gyurcsányt kéne a legjobbnak tartanod -kettőből-, én se bánnám ha nem Orbánt, nyilván.
Sobri Jóska
samu09
Valami picinyke csak van benne, nem?
Vagy úgy véled, ha nyer az ellenzék, akkor ő elegánsan hátralép, nem szól bele semmibe, nem kerül embere sehova, nem fog tényleges vezető szerepet betölteni a kormányzati munkában?
Ilyennek ismerted meg eddig őt, vagy csak 22 után lesz ilyen szerinted?
Vagy csak nem vettem az álnaív iróniát?
Sobri Jóska
Az meg teljesen lényegtelen hogy egy esetleges ellenzéki győzelem után kinek a kije kerül adott pozícióba, mert arról írtál, ki lenne a jobb választás 22ben. És Neked nem is kell majd Orbán és Gyurcsány közül választanod, mert utóbbi nem fog indulni. Honnan tudod hogy Orbán lesz a jobb opció ha nem is tudod ki lesz a miniszterelnök jelölt?
több mint 3 éve
Hogy hívják azt a humorista csajt, aki politikai témában csinálgatja mostanában a videóit?Puzsérné?
Szokol
Potyondi Edina