Politika

52 feliratkozó

több mint 2 éve
Jughead Dallas Cowboys 7 056
Pont ezzel vitatkozom.
A neolib világrend hatékony volt, de nem volt hasznos a társadalom széles rétegei számára.

Az USA-ban a 80-as évek végén robbant be a neolib gazdaságpolitika, és tökéletesen látszik, hogy mikor kezd el zuhanni a középosztály és eszméletlenül gazdag lenni a felső 10/1% (egyébként mára már 50% felett van a felső 10% vagyoni részesedése).

Azt állítom, hogy a klasszikus liberális világrend nem vezetett volna ide, de a jólét ezen szintje a régi rendben is elérhető lett volna. Nem is én állítom, hanem igazából Piketty 😀

Szóval a thatcheri rendszer már a 0. percben is káros volt, de a politika eladta magát a nagy tőkének, és a korai populizmus (igen, Thatcher populista volt) meg eladta a népnek (szocialisták meg mások pénze típusú kibaszott nagy bullshitek)
Gyurma Pappa
most vagy én nem tudok számolni, vagy a grafikon lett brutálisan elbaszva. száz százalékról indul, de már 1990-ben is gyanúsan a száz százalékból száztizenöt körül oszt fel, és a végén is ránézésre százhúsz százalék körül mozog a végösszeg.
slowmotion
A felső 1% része a top 10%-nak is, szóval a zöld vonalat ne nézd és úgy kijön.
több mint 2 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 460 — zászló zászló szív

Az első 1% benne van a top 10-ben is, az csak a szemléltetés miatt van ott, tehát a zöldet ne nézd

1980:piros 45%, kék 35%, sárga 20%; 1990: piros:42%,kék40,sárga18, nálam az 100. Vége: 40+48+12

Itt az adattábla a grafikonhoz, a forrásadat meg  ourworldindata.org/ -ról van (saját gyűjtés ugyebár):  docs.google.com/spreadsheets/d/1gbYvMBZHliQIWJLlaKDoKVH3ijYKGgbybtCsW0mtMec/edit?usp=sharing

több mint 2 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 809 — Cowboys fan
Pont ezzel vitatkozom.
A neolib világrend hatékony volt, de nem volt hasznos a társadalom széles rétegei számára.

Az USA-ban a 80-as évek végén robbant be a neolib gazdaságpolitika, és tökéletesen látszik, hogy mikor kezd el zuhanni a középosztály és eszméletlenül gazdag lenni a felső 10/1% (egyébként mára már 50% felett van a felső 10% vagyoni részesedése).

Azt állítom, hogy a klasszikus liberális világrend nem vezetett volna ide, de a jólét ezen szintje a régi rendben is elérhető lett volna. Nem is én állítom, hanem igazából Piketty 😀

Szóval a thatcheri rendszer már a 0. percben is káros volt, de a politika eladta magát a nagy tőkének, és a korai populizmus (igen, Thatcher populista volt) meg eladta a népnek (szocialisták meg mások pénze típusú kibaszott nagy bullshitek)
Gyurma Pappa
most vagy én nem tudok számolni, vagy a grafikon lett brutálisan elbaszva. száz százalékról indul, de már 1990-ben is gyanúsan a száz százalékból száztizenöt körül oszt fel, és a végén is ránézésre százhúsz százalék körül mozog a végösszeg.
több mint 2 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 460 — zászló zászló szív
A többi dolgát hagyjuk is, Thatchernek köszönheted Putint és Donald Trumpot is
Gyurma Pappa
Putyint leginkább Jelcinnek szerintem.
Thatchernek inkább volt hatása pl. a kilencvenes-kétezres évek hazai ballib gazdaságpolitikájára, mintsem azt sokan gondolnák.
Kampman
Thatcher alkotta meg az alapjait annak a világrendnek, aminek a bukása előre kódolt volt, és a 2008-as válság egyértelműen az ő szellemi örökségének a terméke. A 2008-as válság szülte elégedetlenség és társadalmi bomlás vezetett oda, hogy a mai autoriter kapitalizmusok, mint a kínai, az orosz, a török és részben a magyar működni tud. A magyar "baloldal" halálát is Thatcher okozta, ebben teljesen egyetértünk. A túltolt neolib gazd pol vezetett oda, hogy a magyar gazdaság és társadalom volt az egyik legsérülékenyebb 2008-2009-ben.

Köszi Mari
Gyurma Pappa
Minden világrend bukása előre kódolt, semelyik se örök.
A thatcheri legalább ott és akkor hasznos és hatékony volt.
Ez a logikád most olyan, mintha mondjuk a polgári reformokat, a monarchiák köztársaságokká alakulását okolnád a második világháborúért, és annak borzalmaiért, mert egy fejedelemségben, királyságban, császárságban sose lesz egy csóri osztrák festőcske birodalomvezető.
Őszentsége Sobri Jóska
Pont ezzel vitatkozom.
A neolib világrend hatékony volt, de nem volt hasznos a társadalom széles rétegei számára.

Az USA-ban a 80-as évek végén robbant be a neolib gazdaságpolitika, és tökéletesen látszik, hogy mikor kezd el zuhanni a középosztály és eszméletlenül gazdag lenni a felső 10/1% (egyébként mára már 50% felett van a felső 10% vagyoni részesedése).

Azt állítom, hogy a klasszikus liberális világrend nem vezetett volna ide, de a jólét ezen szintje a régi rendben is elérhető lett volna. Nem is én állítom, hanem igazából Piketty 😀

Szóval a thatcheri rendszer már a 0. percben is káros volt, de a politika eladta magát a nagy tőkének, és a korai populizmus (igen, Thatcher populista volt) meg eladta a népnek (szocialisták meg mások pénze típusú kibaszott nagy bullshitek)

több mint 2 éve
KB23 Seattle Seahawks Washington Huskies 2 045
A Minielnök a Nemzeti előtt fog beszédet mondani 15.-én. Na az érdekes lesz. Mekkora kordonokat fognak felhúzni vajon? Most vajon szlovákokat fognak buszoztatni, mert a lengyelek nem hiszem, hogy kaposak lennének.

 nepszava.hu/3227724_orban-viktor-marcius-15-nemzeti-muzem-beszed
KB23
gondolom jól megszűrik a közönséget, hogy csakis tapsoló birkák mehessenek be
NB2
Nem tudom, mennyire lesz ez olyan egyszerű. Elég merész, hogy most nem Pesten beszél és nem menekül el valahova. Bár ez még változhat.
több mint 2 éve
NB2 New England Patriots 30 075 — nabege2@yahoo.com
A Minielnök a Nemzeti előtt fog beszédet mondani 15.-én. Na az érdekes lesz. Mekkora kordonokat fognak felhúzni vajon? Most vajon szlovákokat fognak buszoztatni, mert a lengyelek nem hiszem, hogy kaposak lennének.

 nepszava.hu/3227724_orban-viktor-marcius-15-nemzeti-muzem-beszed
KB23
gondolom jól megszűrik a közönséget, hogy csakis tapsoló birkák mehessenek be
több mint 2 éve
KB23 Seattle Seahawks Washington Huskies 2 045
A Minielnök a Nemzeti előtt fog beszédet mondani 15.-én. Na az érdekes lesz. Mekkora kordonokat fognak felhúzni vajon? Most vajon szlovákokat fognak buszoztatni, mert a lengyelek nem hiszem, hogy kaposak lennének.

 nepszava.hu/3227724_orban-viktor-marcius-15-nemzeti-muzem-beszed

Szerkesztette: KB23
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 519 — #NoStress
A többi dolgát hagyjuk is, Thatchernek köszönheted Putint és Donald Trumpot is
Gyurma Pappa
Putyint leginkább Jelcinnek szerintem.
Thatchernek inkább volt hatása pl. a kilencvenes-kétezres évek hazai ballib gazdaságpolitikájára, mintsem azt sokan gondolnák.
Kampman
Thatcher alkotta meg az alapjait annak a világrendnek, aminek a bukása előre kódolt volt, és a 2008-as válság egyértelműen az ő szellemi örökségének a terméke. A 2008-as válság szülte elégedetlenség és társadalmi bomlás vezetett oda, hogy a mai autoriter kapitalizmusok, mint a kínai, az orosz, a török és részben a magyar működni tud. A magyar "baloldal" halálát is Thatcher okozta, ebben teljesen egyetértünk. A túltolt neolib gazd pol vezetett oda, hogy a magyar gazdaság és társadalom volt az egyik legsérülékenyebb 2008-2009-ben.

Köszi Mari
Gyurma Pappa
Minden világrend bukása előre kódolt, semelyik se örök.
A thatcheri legalább ott és akkor hasznos és hatékony volt.
Ez a logikád most olyan, mintha mondjuk a polgári reformokat, a monarchiák köztársaságokká alakulását okolnád a második világháborúért, és annak borzalmaiért, mert egy fejedelemségben, királyságban, császárságban sose lesz egy csóri osztrák festőcske birodalomvezető.

több mint 2 éve
KB23 Seattle Seahawks Washington Huskies 2 045
 telex.hu/belfold/2024/02/29/orban-viktor-talalkozo-donald-trump-florida-mar-a-lago-birtok

Nídamá! Összefújja a szemetet a floridai szél. Kicsit megtolja Orbán Trump szekerét pár tíz milliárddal, mint Le Pen-nek.
KB23
Na a végén beigazolódik, amit írtam.
több mint 2 éve
StormST Denver Broncos 13 369 — SB 50 Champion @ Grund
 www.reddit.com/r/hungary/s/rU5fmVOBWN
Negritis, a vajda
Guruló dollárok, csak a másik irányba...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 61 397 — The Mathematician
 www.reddit.com/r/hungary/s/rU5fmVOBWN

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Go Vikings! Minnesota Vikings 2 615 — Bowl Winner
Ezt csak úgy itt hagyom, nem tudom van e szerv a társaságban:

 telex.hu/belfold/2024/03/06/kinai-rendorok-magyarorszagon-belugyminiszterium
KB23
A kínai rendőrök is védik a magyar szuverenitást...
StormST
Magyarország új neve Első Szuverén Kínai Tartomány
KB23
Most miért, Újpest - Fradi meccsen kínai rendőrsorfal, ha ilyet látsz, már nem éltél hiába!!

http://www.youtube.com/watch?v=8vGskTXt6LM
http://www.youtube.com/watch?v=w9KGzIexZu0
több mint 2 éve
YoungZeeZee 10 050
 24.hu/belfold/2024/03/06/hodmezovasarhely-rakay-philip-promenad24-lazar-janos-navracsics-tibor/
több mint 2 éve
KB23 Seattle Seahawks Washington Huskies 2 045
Ezt csak úgy itt hagyom, nem tudom van e szerv a társaságban:

 telex.hu/belfold/2024/03/06/kinai-rendorok-magyarorszagon-belugyminiszterium
KB23
A kínai rendőrök is védik a magyar szuverenitást...
StormST
Magyarország új neve Első Szuverén Kínai Tartomány
több mint 2 éve
StormST Denver Broncos 13 369 — SB 50 Champion @ Grund
Ezt csak úgy itt hagyom, nem tudom van e szerv a társaságban:

 telex.hu/belfold/2024/03/06/kinai-rendorok-magyarorszagon-belugyminiszterium
KB23
A kínai rendőrök is védik a magyar szuverenitást...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 2 éve
KB23 Seattle Seahawks Washington Huskies 2 045
Ezt csak úgy itt hagyom, nem tudom van e szerv a társaságban:

 telex.hu/belfold/2024/03/06/kinai-rendorok-magyarorszagon-belugyminiszterium
több mint 2 éve
KB23 Seattle Seahawks Washington Huskies 2 045
 24.hu/belfold/2024/03/06/integritas-hatosag-lombkoronasetany-biro-ferenc/

Nagyon keményen dolgoznak ezek az integritási fiúk. És abból a 4 feljelentésből Polt Petike mennyit fog visszadobni, hogy nincs is semmi látnivaló?

Szerkesztette: KB23
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 61 397 — The Mathematician
 24.hu/kultura/2024/03/05/zeneakademia-fekete-gyula-rektorhelyettes-berkovetelesek-kancellar/

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 460 — zászló zászló szív
A többi dolgát hagyjuk is, Thatchernek köszönheted Putint és Donald Trumpot is
Gyurma Pappa
Putyint leginkább Jelcinnek szerintem.
Thatchernek inkább volt hatása pl. a kilencvenes-kétezres évek hazai ballib gazdaságpolitikájára, mintsem azt sokan gondolnák.
Kampman
Thatcher alkotta meg az alapjait annak a világrendnek, aminek a bukása előre kódolt volt, és a 2008-as válság egyértelműen az ő szellemi örökségének a terméke. A 2008-as válság szülte elégedetlenség és társadalmi bomlás vezetett oda, hogy a mai autoriter kapitalizmusok, mint a kínai, az orosz, a török és részben a magyar működni tud. A magyar "baloldal" halálát is Thatcher okozta, ebben teljesen egyetértünk. A túltolt neolib gazd pol vezetett oda, hogy a magyar gazdaság és társadalom volt az egyik legsérülékenyebb 2008-2009-ben.

Köszi Mari

több mint 2 éve
Go Vikings! Minnesota Vikings 2 615 — Bowl Winner

Negritis, a vajda
4.05-től xd

 www.youtube.com/watch?v=8Zq3KCBed5Q

http://www.youtube.com/watch?v=8vGskTXt6LM
http://www.youtube.com/watch?v=w9KGzIexZu0
több mint 2 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 33 225
A többi dolgát hagyjuk is, Thatchernek köszönheted Putint és Donald Trumpot is
Gyurma Pappa
Putyint leginkább Jelcinnek szerintem.
Thatchernek inkább volt hatása pl. a kilencvenes-kétezres évek hazai ballib gazdaságpolitikájára, mintsem azt sokan gondolnák.
több mint 2 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 49 523 — Így remélem megfelelek nektek.....
Megvolt a meeting a püspökkel. A kegyelmi ügyről is beszèlt. Majd erről kèsőbb írok mert hosszabb bejegyzès ès erre most nincs mód (nem is tudok most reagálni úgy ha írtok valamit). Őszinte ès helyenként sarkos beszèlgetès volt. Szembesítve jó nèhány dologgal. Meglátjuk hogy alakul, most többet nem tudok mondani "igèrni".
több mint 2 éve
KB23 Seattle Seahawks Washington Huskies 2 045
 index.hu/belfold/2024/03/05/toroczkai-laszlo-mi-hazank-lazar-janos-keszpenzhasznalat/

Vajon mi egyebet beszélhetek meg ezek a remek "állam" férfiak?
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 61 397 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 165
 mfor.hu/cikkek/szubjektiv/meddig-elunk-meg-orban-viktor-rossz-almaban.html

Ennél szebben meg se lehet volna fogalmazni, hogy a kormány mennyire vakon vezeti a gazdaságot.
KB23
Ameddig a magyar választók akarják.