Politika
65 feliratkozó
több mint 3 éve
Ehhez képest ma voltam nála, és (kérdezés nélkül) elmondta, hogy ő bizony a Fideszre szavazott, mert bár ők se jók, de a „baloldalnál” még mindig sokkal jobbak. A „baloldal” ugyanis azonnal háborúba sodorná az országot és tönkre tenné a gazdaságot.Bizony itt a falunkban is a háborúttól rettegnek az öregasszonyok. De pozitívum, hogy már a migránsoktól nem annyira félnek.
Hát így megy ez."
Vrij6
Mindennapi rettegésünk add meg nekünk ma....és megkapják.
több mint 3 éve
Most hallgatom az MZP interjút a partizánon, hát eddig azt hittem, hogy ő jobban bevallja a hibáit. Nagyon el van ő is tévedve, szerinte mindenki hibás csak ő nem.
több mint 3 éve
"Már többször írtam itt Feri bácsiról. Ő egy 65 fölötti ismerősöm, akit néha meg szoktam látogatni (apám jóbarátja volt, és ez amolyan szociális misszió nálam, mert egyedül van az öreg). Feri bácsiban az az érdekes, hogy tökéletesen le lehet mérni rajta a kormánypropaganda hatását. Korábban pl. akkor írtam róla, mikor ki akarta dobni a frissen vásárolt színes napernyőjét, mert azt szivárványosnak látta, vagy mikor annak a bizonyos táblázatnak a hatására felmondta, hogy a kínai oltás a legjobb (utána az orosz).Feri bácsi nem túl okos, de a tévé napi 24 órában megy nála, maximum lehalkítani hajlandó. Természetesen ami a tévében van, az igaz, ezt egy pillanatig se kérdőjelezi meg. Tudni kell róla azt is, hogy 2010 környékéig masszívan szoci szavazó volt, utána egy rövid ideig jobbikos. Orbánt irtózatosan utálja – többek között azért, mert ő vette el a rokinyugdíját.
Ehhez képest ma voltam nála, és (kérdezés nélkül) elmondta, hogy ő bizony a Fideszre szavazott, mert bár ők se jók, de a „baloldalnál” még mindig sokkal jobbak. A „baloldal” ugyanis azonnal háborúba sodorná az országot és tönkre tenné a gazdaságot.
Hát így megy ez."
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
Európai Egyesült Államok nem lesz, azoktól az időktől még messze vagyunk. 😊 Nem venné be az európai polgár sehol sem. Szerintem marad az EU, és mi is maradunk benne. Az EU-n belül jöhet létre inkább egy belső kör. Macron eléggé nyomja. Abból maradhatunk ki mi. Akár úgy is, hogy nekünk hosszászólásunk se lesz, mert egyszerűen nem vesznek be. Ami rosszabb esetben felérhet egy kilépéssel is, ha az EU utána kiürül, a pénzek átkerülnek a belsőbe, a külső meg visszazüllik egy sóhivatallá.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Átlagpolgárként (iparban dolgozó fejlesztő mérnökként) mit tehetek a pozitív változás kikényszerítésért, azon kívül, hogy elmegyek szavazni? Nem vagyok jogász/közgazdász, politikai ambíciókkal. Plusz ugye próbálom minél több embernek (család, barátok, ismerősi kör), elmondani a véleményem. Mondjuk nálunk pont nincsen a családi, baráti társaságban akinek magyarázni kéne a dolgot. Plusz még marad az alkalmi önkénteskedés. Ennél többet mit tehetnék? Ezt meg meg tudom tenni külföldről is. Egyáltalán nem gondolom önzőségnek. Az meg, hogy nem ide adózom... Hagyjuk már, az tudjuk mire, kinek, hova megy.naiv kérdés de ha mindenki aki pozitiv változást akar elmegy mi fogja kikényszeriteni a pozitiv változást itthon? ilyen alapon elmenni nem ugyanolyanolyan önző dolog mint a van munkám van pénzem többit leszarom minden fasza hozzállás?Bár már többen leírták, de mi is a jövő miatt. Tervezgetjük a családalapítást. Én 30 vagyok, a párom 31 éves. Ketten együtt megerőltetés nélkül éppen hétszámjegyűt keresünk. Van tehermentes lakásunk a 16. kerben, három hónapja fizettem ki az autóm utolsó lízing részletét, évente minimum 2x külföldre megyünk kirándulni/nyaralni, családjaink egzisztenciálisan és egészségügyileg rendben vannak. Barátaink mind velünk egykorú vidékről Budapestre migrált egyetemet végzett értelmiségi fiatalok.This. Exactly.
Élünk mint hal a vízben, bármikor szinte bármit (nyilván indokolatlan luxuscikkeken kívül) megengedhetünk magunknak, még egy 20 évig nyilván nem is lenne semmi probléma valószínűleg.
Azonban mindketten olyan emberek vagyunk, hogy szeretünk a jövőbe fektetni, és tekinteni.
Ami minket illet, a fiatalság és az egészség nem fog örökké tartani, bármennyire is jó lenne. Nem szeretnék 30-40 év múlva otthon szörcsögve várni a halálra, mert nem kapok kórházi ellátást. Arra pedig nem lehet egy életet építeni, hogy annyira jól fog szaladni, hogy az egész családnak kipörgethetem a magánellátást. Meg amúgy is baszhatom a magánellátást, ha összeesek otthon a fűszerkertben.
Ami viszont sokkal fontosabb az a gyerekprojekt. Szeretném, ha a gyereke(i)m egy felvilágosult, művelt, világra nyitott és okos ember lenne ÖNERŐBŐL. Nem szeretném a szabadidőmet azzal tölteni, hogy megpróbáljam kompenzálni az iskola hiányát. Elég lesz belenevelni otthon a magyarságtudatot 😀
Szeretném, ha felkészülne majd a világra, és egyedül megtudjon állni a lábán.
Szeretnék majd egyszer békében megöregedni, ahol átadhatom magam az öregkor szépségeinek, és az utolsó 10-20 évemet stresszmentesen akarom eltölteni és kiélvezni.
Oktatás-egészségügy-nyugdíj/megtakarítás
Ezekre nem látom már itthon a jövőt, és ez az újabb pofon elég katalizátor ahhoz, hogy kimozdítson minket ebből a komfortzónából. Ráadásul mivel én már gyerekkoromban éltem 3 évet külföldön, láttam, hogy túl lehet ezt élni, szóval bizonyára sikerülni fog nekünk is.
Hanni
Erről is beszéltem korábban, aki változást akar, annak vannak egyéb igényei is a pénzen kívül.
Fideszes lennék, megkérdezném: HÁ VAN JÓ MUNKÁD MEG PÉNZED AKKO MIT SÍRSZ
Duff
mindezt ugye úgy kérdezem h már ide települtem, megvan a német útlevelem ha akarnám 3 nap alatt ott lehetnék és 3 hét és ott is lenne hasonló munkám mit itt meg minden habzsi dőzsi. Nyilván akkor már oda adózok, ottani köv generációt segitem munkahelyen, ottani fejeket tágitom amikor beszélgetünk bármiről.
briareos
több mint 3 éve
Igen, ez a puffer év engem is elgondolkodtatott........Ahhoz kéne 2/3, megváltoztatott választási rendszer, 1 év alatt végigvitt bírósági ügyek. Akkor nagyjából ott vagyunk, hogy ok szétbombáztuk a Fideszt, most elindulunk a választáson, lehet szavazni ugyan úgy ránk, és ugyan úgy koalícióra lépünk, hogy meglegyen a parlamenti többség. De azt is látni kell, hogy a jobbik nem csak a Mi Hazánkban oldódott fel, hanem a Fideszben is. Továbbra is annyi az üzenetünk, hogy eltakarítjuk a Fideszt. Kell 1 év. De addig is mondjuk kormányozni is kell. Van egy brutális külpolitikai helyzet, egy beteg magas infláció, várható gazdasági összeomlás, de pls adjatok egy puffer évet. Lepauseoljuk a világot, hogy megbukjon a Fidesz, amire amúgy akkor is szavazna 2 millió ember, ha Viktor pincéjében gyerekcsontokat találnának. Nem azt mondom, hogy nem tetszik amit írsz. Szimplán csak nem reális, nem működik.Szerintem arról egy kurva szó nem volt, hogy feloszlatják magukat, s itt ez a lényeg.Szerintem, s lehet ezzel a véleménnyel egyedül vagyok, de akkor lett volna esélye az ellenzéknek, ha azt mondja. Mindenkinek össze kell fognia ov ellen. Amennyiben nyerünk, csatlakozunk az európai ügyézséghez, leváltjuk (mondjuk első körben nyugdíjazzuk, 67 éves) a legfőbb ügyészt. Felállítunk egy elszámoltató bizottságot (vagy akár minisztériumot), s ha mindez beindult, akkor 1 év múlva kiírunk egy új választást, ahol a pártok már egyenként indulhatnak.80%ban ezt mondták. A többi üres ígéret, ami 2/3 nélkül amúgy sem megvalósítható. És ez alapból csak azt a tábort szólítja meg, ami (többször)bizonyítottan nem elég a kormányváltáshoz sem.
Talán ebbe a kétfarkúak is belemehettek volna. A mihazánkról nem tudom elképzelni, de az átszavazó jobbikosokról igen.
Al
andree
Al
andree
Azonban ajánlom figyelmedbe az elkövetkező évet, hogy a fidesznek mit sikerül megoldani a problémákból. Szerintem semmit. Eddig egyetlen igazi problémát sem sikerült megoldania.
Mert a migránsok ahogy jöttek, úgy mentek.
A covid aratott nálunk.
A külpolitikáról ne is beszéljünk, mert annak még komoly következményei lehetnek.
A gazdasági problémákat pedig haverok tőkésítésével szokták orvosolni.
Szóval a puffer év helyett, lesz egy elvesztegetett év.
több mint 3 éve
A NATO-ból remélem nem lépünk ki, mert akkor 3 perc alatt elfoglalna Oroszország vagy akár Ukrajna is (akik annyi jó dolgot köszönhetnek nekünk). Azt hogy 10 éve spicliként működünk, nem tudom mennyire díjazza a NATO.NATO-ból nem fogunk kilépni, mert akkor BÁRKI 2 óra alatt elfoglalná az országot, még Andorra is (sőt, még arra is lenne idejük hogy hazaugorjanak utána kivinni a postát), ettől én nem tartok. Az EU más kérdés, de még OV számára is több haszna van benn lenni, mint kint, persze kérdés meddig marad ez így.nem akarok senkinek a lelkébe gázolni, és abszolút megértem a keserüséget amit sok ember érez, de magyarázzátok el nekem miért megoldás kimenni? vagy miért kell elmenni külföldre?Bennem, csak akkor merülne fel a kiköltözés, ha komolyan előkerülne a lépjünk ki az EU-ból kérdés.
Én nem vagyok fidesz szimpatizáns, vagy párttag, kisebb megszakitással kvázi végig fidesz uralom alatt dolgoztam és alakitgattam az életemet. Gondolkodtam h menjek ki külföldre x éve, de sose az itteni politikai helyzet motivált ebben.
MI az amit nem látok, nem érzek, ami miatt élhetetlen itthon és máshova kell menekülni, és integrálódni egy idegen társadalomba?
briareos
Én jól elvagyok itt, szeretem a várost, a közeget, sőt anyagilag sem érzem alávalónak a helyzetem, de hogy a gyerekeimet elzárják azoktól a lehetőségektől, amit az EU ad, azonnali költözést jelentene.
És OV retorikája, Putyin barátsága, önzősége sokakban felveti: ez a csávó lelkiismeretfurdalás nélkül kiléptetné az országot az EU-ból, NATO-ból, ha az ő saját vagy politikai érdekei megkívánnák.
Szíve joga, sok sikert hozzá (nem kétlem, hogy a tábora tapsolva szavazná meg) - de nélkülem, nélkülünk.
vpi
Amúgy én az EU helyében most erősen elgondolkodnék, akarok-e még egy Orbánt az EU-ba (Szerbia), mert egy is bőven elég belőle.
Go Vikings!
Az EU-tól pedig van egy olyan félelmem, hogy ők lépnek ki belőlünk. Feloszlatják az EU-t, s mondjuk létrehoznak egy új közösséget, Európai Egyesült Államok néven (ebben esetleg újra helyet kaphatna Nagy-Britannia is, akik már bánják a brexitet), amibe természetesen eszük ágában sincs felvenni bennünket.
Persze tudom ez elég hülyén hangzik, de én a helyükben elgondolkodnék rajta.
Szerkesztette: Al
több mint 3 éve
Nézd meg a tandíjat a britishbe és a lauderbe. Ha tudnád mennyi akkor nem mondanál ilyet.Bocsi, de ha te és a párod több mint egymilliót kerestek, akkor minden adva van ahhoz, hogy a gyereketek magániskolába járjon, magánegészségügyet vegyetek igénybe, szóval élhettek úgy, ahogy nyugaton is tennétek.nem akarok senkinek a lelkébe gázolni, és abszolút megértem a keserüséget amit sok ember érez, de magyarázzátok el nekem miért megoldás kimenni? vagy miért kell elmenni külföldre?Bár már többen leírták...
Én nem vagyok fidesz szimpatizáns, vagy párttag, kisebb megszakitással kvázi végig fidesz uralom alatt dolgoztam és alakitgattam az életemet. Gondolkodtam h menjek ki külföldre x éve, de sose az itteni politikai helyzet motivált ebben.
MI az amit nem látok, nem érzek, ami miatt élhetetlen itthon és máshova kell menekülni, és integrálódni egy idegen társadalomba?
briareos
Hanni
NB2
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
NATO-ból nem fogunk kilépni, mert akkor BÁRKI 2 óra alatt elfoglalná az országot, még Andorra is (sőt, még arra is lenne idejük hogy hazaugorjanak utána kivinni a postát), ettől én nem tartok. Az EU más kérdés, de még OV számára is több haszna van benn lenni, mint kint, persze kérdés meddig marad ez így.nem akarok senkinek a lelkébe gázolni, és abszolút megértem a keserüséget amit sok ember érez, de magyarázzátok el nekem miért megoldás kimenni? vagy miért kell elmenni külföldre?Bennem, csak akkor merülne fel a kiköltözés, ha komolyan előkerülne a lépjünk ki az EU-ból kérdés.
Én nem vagyok fidesz szimpatizáns, vagy párttag, kisebb megszakitással kvázi végig fidesz uralom alatt dolgoztam és alakitgattam az életemet. Gondolkodtam h menjek ki külföldre x éve, de sose az itteni politikai helyzet motivált ebben.
MI az amit nem látok, nem érzek, ami miatt élhetetlen itthon és máshova kell menekülni, és integrálódni egy idegen társadalomba?
briareos
Én jól elvagyok itt, szeretem a várost, a közeget, sőt anyagilag sem érzem alávalónak a helyzetem, de hogy a gyerekeimet elzárják azoktól a lehetőségektől, amit az EU ad, azonnali költözést jelentene.
És OV retorikája, Putyin barátsága, önzősége sokakban felveti: ez a csávó lelkiismeretfurdalás nélkül kiléptetné az országot az EU-ból, NATO-ból, ha az ő saját vagy politikai érdekei megkívánnák.
Szíve joga, sok sikert hozzá (nem kétlem, hogy a tábora tapsolva szavazná meg) - de nélkülem, nélkülünk.
vpi
Amúgy én az EU helyében most erősen elgondolkodnék, akarok-e még egy Orbánt az EU-ba (Szerbia), mert egy is bőven elég belőle.
több mint 3 éve
Pont ugyanezt montdam asszonynak, sokadik ciklusa jön, de az életbe nem hallottam felszólalni, vagy hogy csinalt volna bármi érdemlegeset.amit én látok és előtte disclaimer:Ez nagyon szép amit leírtál, és szinte maradéktalanul elégedett vagyok vele. De....
nem vagyok politikailag aktiv (értsd ez alatt nem evvel kelek fekszek nem is vagyok valószínüleg olyan informált mint sokan itt), minden választásra/ szavazásra elmegyek leadom az érvényes voksom akit akkor a legjobb megoldásnak tartok. Volt amikor fideszre szavaztam, volt amikor nem. Nincs gyerekem, kurva jól keresek, beszélek nyelveket, és olyan szakmám van h a világon bárhol el tudnék helyezkedni.
Nem az ellen vagyok h bárki külföldre menjen megcsinálni a szerencséjét, vagy a jobb élet reményében, go for it, EU tagok vagyunk hatalmas előny h kurva egyszerüen tudsz eun belül menni bárhova jogaid és lehetőségeid vannak, használja ki minél több ember az utazás (külföldön élés) minden esetben tágitja az elmét gazdagítja az életet.
csak pár dologra refklektálnék és mondom ezeket mint félig outsider írom, és nem feltétlenül a bowl.hu közösségére gondolok: itthon szar ez szar az. Igen sok minden szar, egészségügy, tanárok fizetése, ezek botrányosak, no argument here.
De azt mondani h azért szar mert orbán egy geci azért egyszerüsités. Azért szar mert nekünk jó így. mert szeretünk hőbörögni, h szarok a nővérek fizetései, vagy a tanárokéi, de ha sztrájkolnak megy a gecizés. Ez itthon nem demokrácia, ez diktatura, úgy h csomóan el sem mennek szavazni. Úgy hogy a szavazók többsége valszeg soha a büdös életben nem beszélt a képviselőjével. pedig ha kialakulna az a kritikus társadalmi nyomás h na kezdjünk valamit a tanárok fizetésével, kezdjünk valamit az eü dolgozók fizetésével, akkor láss csodát kezdenének valamit, mert hirtelen az ügy szavazatot és hatalmon maradást jelentene, és ezt kigazdálkodni vs rajta maradni a pénzvonaton no brainer.
ehelyett akik megtehetik elhuznak itthon meg semmi sem változik. szerintem 20-30 éve sem volt annyira fasza az oktatás mégis ide irogat elég sok értelmes ember. éljünk az eszközeinkkel, változtassunk a mikrokörnyezetünkön és ennek meg lesz a hatása.
mindig halljuk h a fidesz persze bármit megtesz h hatalmon maradjon. Nem csak ők, mindegyik csak eddig csak a fidesznek jött össze. Akkor nem lehet ezt kihasználni és a képviselői rendszeren keresztül befolyásolni a méréseiket és ezáltal a politikájukat? Persze menni kell és időt áldozni.
briareos
Mo-on a képviselő, (mint olyan, aki képvisel valakit) nem létezik. A "képviselőket" a fizetésükön, és a mutyikon kívül semmi nem érdekli (tisztelet a kivételnek, nem sokan vannak). Nálunk pl. újra megválasztották a fideszes Vécsey-t, akinek az elmúlt 12 évben egyetlen felszólalása sem volt a parlamentben. Miért? Mert a hatalomhoz tartozik, s így képes pénzt szerezni 4 évente egy kibaszott műfüves focipályára, amin a polgármester villanyfénynél focizhat a haverjaival. A gyerekek meg rá mehetnek torna órán fekvőtámaszozni, mikor a műfüvet 90 C fokra melegítette a nap. A gyerek azzal jön haza a suliból, hogy megégette a tenyerét a műfű.
Ehhez a képviselőhöz bemehetsz fogadóórára (ha van egyáltalán neki), de pont leszarja mit mondasz, mert tudja, hogy legközelebb is a hatalom képviselőjét válasszák meg.
Al
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
Ezzel teljesen egyetértek, csak sajnos ugyanúgy ahogy bárhol máshol a tarsadalomban, kibaszott sok a megfélemlített szolgalelkű tanár. Csak tudnám hogy mitől fosnak, a kirúgástól? Hát attol van is minek 😀 Aztán csodálkozunk hogy a gyerekek is szolgalelkűvé válnak, mikor a szuleik, tanaraik is azok.félreérthetően fogalmaztam szerintem nem azt mondom h tanárnak lenni mindig szar volt, hanem az oktatás összességében volt szar. Most elöregedik az állomány, annó orosztanár tanitott angolul aki kurvára nem tudott angolul. csomó tanár elvárta h járjál hozzá!!! magánórára h ne legyen gond év végén és olyan legyen az átlag.ehelyett akik megtehetik elhuznak itthon meg semmi sem változik. szerintem 20-30 éve sem volt annyira fasza az oktatás mégis ide irogat elég sok értelmes ember. éljünk az eszközeinkkel, változtassunk a mikrokörnyezetünkön és ennek meg lesz a hatása.A teljes mondandóddal többnyire egyetértek. Ezt hogy máskor sem volt jobb a tanárok helyzete viszont nem gondolnám, mi sem bizonyítja jobban, hogy régen nem volt ekkora tanárhiány. Más platformon is mindig ezt látom, hogy "mit tüncikéznek, tán máskor jobb vót nekik?" Sőt, valahol még azt is láttam, hogy "40 év tanári jogviszony után kijelenthetem, hogy soha nem volt ilyen jó a tanároknak"
briareos
Hát ha ez igaz, akkor tényleg kibaszott hülye ez a társadalom, ha pont akkor nem megy még a lőtéri kutya se tanárnak, amikor a legjobb tanárnak lenni. 😀
Szerintem inkább az van, hogy soha nem volt ilyen szar tanárnak lenni Magyarországon mint most.
Soha nem volt ekkora tanárhiány, és ennyire elöregedett sem volt a tanártársadalom. Konkrétan tanárok fele 50 pluszos, az 5 százalékuk fiatalabb 30-nál. Ha marad a tendencia, akkor ez nem is nagyon fog változni, de miért is változna? Mégis mi venne rá egy középiskolást hogy tanárnak menjen? Csak akkor a gyerekeimet ki fogja tanítani? Velünk anyám pontosan 0 percet tanult otthon a sulihoz, én ezt a tendenciát ha lehet akkor folytatnám, inkább rábíznám arra akinek ez a szakmája. Csak addigra nem lesz ilyen ember, mert már most sincs, és évről-évre csak szarabb a helyzet. Egyáltalán nem látom az akaratot ennek a megoldására, pénzt eddig sem szántak rá, pedig eddig lett volna rá zseton, most meg nem is lesz egy darabig.
eaglesmcnabb
és tartom h ha holnap olyan tömeg menne ki az utcára mint a lófasz netadó miatt nem azt állitom h pikk pakk megoldodódna de elég erős jelzés lenne, h igen evvel foglalkozni kell.
briareos
Szerkesztette: eaglesmcnabb
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
Ahhoz kéne 2/3, megváltoztatott választási rendszer, 1 év alatt végigvitt bírósági ügyek. Akkor nagyjából ott vagyunk, hogy ok szétbombáztuk a Fideszt, most elindulunk a választáson, lehet szavazni ugyan úgy ránk, és ugyan úgy koalícióra lépünk, hogy meglegyen a parlamenti többség. De azt is látni kell, hogy a jobbik nem csak a Mi Hazánkban oldódott fel, hanem a Fideszben is. Továbbra is annyi az üzenetünk, hogy eltakarítjuk a Fideszt. Kell 1 év. De addig is mondjuk kormányozni is kell. Van egy brutális külpolitikai helyzet, egy beteg magas infláció, várható gazdasági összeomlás, de pls adjatok egy puffer évet. Lepauseoljuk a világot, hogy megbukjon a Fidesz, amire amúgy akkor is szavazna 2 millió ember, ha Viktor pincéjében gyerekcsontokat találnának. Nem azt mondom, hogy nem tetszik amit írsz. Szimplán csak nem reális, nem működik.Szerintem arról egy kurva szó nem volt, hogy feloszlatják magukat, s itt ez a lényeg.Szerintem, s lehet ezzel a véleménnyel egyedül vagyok, de akkor lett volna esélye az ellenzéknek, ha azt mondja. Mindenkinek össze kell fognia ov ellen. Amennyiben nyerünk, csatlakozunk az európai ügyézséghez, leváltjuk (mondjuk első körben nyugdíjazzuk, 67 éves) a legfőbb ügyészt. Felállítunk egy elszámoltató bizottságot (vagy akár minisztériumot), s ha mindez beindult, akkor 1 év múlva kiírunk egy új választást, ahol a pártok már egyenként indulhatnak.80%ban ezt mondták. A többi üres ígéret, ami 2/3 nélkül amúgy sem megvalósítható. És ez alapból csak azt a tábort szólítja meg, ami (többször)bizonyítottan nem elég a kormányváltáshoz sem.
Talán ebbe a kétfarkúak is belemehettek volna. A mihazánkról nem tudom elképzelni, de az átszavazó jobbikosokról igen.
Al
andree
Al
több mint 3 éve
De azt mondani h azért szar mert orbán egy geci azért egyszerüsités. Azért szar mert nekünk jó így. mert szeretünk hőbörögni, h szarok a nővérek fizetései, vagy a tanárokéi, de ha sztrájkolnak megy a gecizés. Ez itthon nem demokrácia, ez diktatura, úgy h csomóan el sem mennek szavazni. Úgy hogy a szavazók többsége valszeg soha a büdös életben nem beszélt a képviselőjével. pedig ha kialakulna az a kritikus társadalmi nyomás h na kezdjünk valamit a tanárok fizetésével, kezdjünk valamit az eü dolgozók fizetésével, akkor láss csodát kezdenének valamit, mert hirtelen az ügy szavazatot és hatalmon maradást jelentene, és ezt kigazdálkodni vs rajta maradni a pénzvonaton no brainer.briareosPersze, hogy egyszerűsítés. Ahogy a te verziód is az. 😊
Még egyetemista voltam, amikor életemben először kimentem Angliába egy nyáron. A brit nagykövetség szervezett akkor nyári diákmunkákat, angol tanulás címén, így kerültem ki először. Egy angol farmra kerültünk, egy csomó vendégmunkás közé, akik jöttek délről, északról keletről mindenfelől Portugáliától Lengyelországig, a szegényebb eu-s és nem eu-s országokból. Epret és egyéb gyümölcsöket szedtünk. Történt egyszer, hogy eső után kiküldtek minket egy olyan eperföldre, amin az eső miatt elrohadt a termés java része. Teljesítmény bért fizettek, 20-30 perc után láttuk, hogy ezen a napon nem fogunk pénzt keresni, mert minden tizedik eper szem volt nagyjából menthető. De bementünk a sorba, morogtunk és szedtük az epret. Aztán picit hangosabban morogtunk, de visszamentünk, és szedtük tovább. Így jutottunk el délidőig, éppen a 20 perc ebédszünetet tartottuk, amikor a föld szélén egyszer csak megjelent két angol. A helyi angol "brigádból" jöttek át, és szóltak, hogy álljunk le a munkával, mert ők is leálltak vele. Kiderült, hogy amikor megtudták, hogy minket milyen földre zavartak rá, akkor kis tanakodás után úgy döntöttek, hogy "sztrájkolnak". Addig nem hajlandóak dolgozni, amíg vagy normális földet nem kapunk, vagy órabért fizessenek azért, hogy szemezgetünk a rohadt eprek között. Mindezt úgy, hogy ők egy teljesen normális, jó földön voltak.
Én, akkor ott 19 évesen teljesen lepadlóztam ettől. El nem tudtam képzelni, hogy létezik a világban ilyen fajta szolidaritás. Idő kellett, hogy megemésszem, hogy létezik. És rájöjjek arra, hogy oka van annak, hogy ott létezik. Négyszáz évnyi kínkeserves fejlődés, géprombolás, szakszervezeti kezdemények, aztán rendes szakszervezetek ésatöbbi. Azok az emberek semmivel nem voltak "értelmesebbek", mint egy átlagos magyar vidéki "paraszt". Pontosan ugyanannyira törték a saját nyelvüket, annyira tudtak írni, számolni, a világról meg talán még kevesebbet is, ahogy egy nagy ország polgárai szokták. 😊 De. Sok-sok generáció a génjeikbe kódolta, hogy hogyan kell reagálni ilyen helyzetekben. Megtanította velük, hogy ki kell állni a másikért is, hogy ha őket küldik rossz földre, legyen esélyük arra, hogy majd a másik áll ki értük. És ezek lényegében automatikus reakciók náluk. Nem gondolkodnak, belülről, automatikusan jön. Ahogy az is, hogy a gyerek jövőjéről a születése pillanatától kezdve el kell kezdeni gondoskodni, hogy mire felnő, legyen iskolára, egyetemre, satöbbi. Vagy az, hogy milyen hitelt szabad felvenni, és milyen hitelt nem. 😊
De. Ezekről le is nevelhetők az emberek. Egy elbaszott, felfújt ingatlanpiaci boom okozhatja azt, hogy ők is beleszállnak meggondolatlan lépésbe. Ahogy lenevelhetők a szolidaritásról is. Mi magyarok például 40 év szocializmus után 4 évvel szabad akaratból vissza szavaztuk Hornékat. Négy évvel utána ... Aztán 20 év alatt komcsiztunk annyit, hogy belenőjön a levegőbe, hogy a komcsi nem jó. Aztán újabb 10 év alatt meg ölelgettük annyit Putyint, hogy most meg az amerikai a nem jó.
Ezzel csak azt akartam mondani, hogy persze. Úgy lehet előre jutni egy társadalomban, hogy a csoportok összefognak, képviselik az érdekeiket, kiválasztják. Ez is egy igazság. Meg az is, hogy akarhatja egy közösség, hogy a falu közterére ne szarjanak oda a kutyák, ha közben a közösség vezetése hangosbemondóból arra uszítja a lakosokat, hogy vigyék csak azokat a kutyákat. Akkor abból az lesz, hogy azt tanulják meg az emberek, és szaros lesz az a köztér. Máshogy mondva, ha a hangos bemondó hamisan papol, akkor négyszáz évünkbe fog nekünk is kerülni, hogy átvergődjünk mi is azon a fejlődési pályán, amin az angolok négyszáz éven keresztül átvergődtek elsőként, minden szembe széllel megküzdve.
Namost én, te és azok, akiknek a személyes élete elviselhető, korrekt, az könnyebben gondolja úgy, hogy oké, akkor nem az én generációm lesz az, aki ezt megoldja. Az viszont, aki ezt a saját életében megszívhatja keményen, az meg nehezebben lesz ennyire türelmes. A kisebbik unokaöcsém most végez informatikusként. Angolul és németül is beszél. Szeret itthon élni. Én meg informatikus vállalkozó vagyok. Kézenfekvő, hogy jöjjön hozzám, aztán idővel akár vegye is át az egészet. Viszont autoimmun-beteg három éve. És azt tapasztalja / tapasztalta, hogy ha az anyja és én nem segítünk neki, akkor elpatkolhat, mert az egészségügyi rendszer úgy kiköpi a bajával, mint a hizat. Huszon-valahány éves, és azon kénytelen gondolkodni, hogy mi lesz vele, ha itthon marad és mi esetlen nem leszünk? Fél a baja miatt. Úgyhogy inkább kimegy Norvégiába - onnan is van munka ajánlata, mondom, bárhol dolgozhat - ahol olyan eü rendszer van, hogy azt még a NER lovagok magán egészségügye is irigyli. Mit mondjak neki, hogy miért ne menjen? Mert itthon is relative jól kereshet? Nem érzem úgy, hogy hitelesen tudnám előadni. 😕
A bátyja pár évvel idősebb nála. Ő is diplomás (mérnök), de az apját követve csinált egy vállalkozást, prémium autókba készít különleges kárpitozást. Elégedett vele, jól megél belőle. Eszébe sem jut kimenni. Az egyik élet ilyen, a másik olyan.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Nem értem ezt a ne vegye fel az ellenzék a mandátumot, mondjuk nem is értek hozzá. Lenne valami jelentősége?
több mint 3 éve
Magánegészségügy nagyrésze a haverok kezében van, pont ezért rohasztja le az államit h talicskázd oda a lóvét.Meddig? Mi a garancia, hogy nem száll bele Orbán a magánoktatásba és magénegészségügybe ugyan úgy mint az egyetemekbe?Bocsi, de ha te és a párod több mint egymilliót kerestek, akkor minden adva van ahhoz, hogy a gyereketek magániskolába járjon, magánegészségügyet vegyetek igénybe, szóval élhettek úgy, ahogy nyugaton is tennétek.nem akarok senkinek a lelkébe gázolni, és abszolút megértem a keserüséget amit sok ember érez, de magyarázzátok el nekem miért megoldás kimenni? vagy miért kell elmenni külföldre?Bár már többen leírták...
Én nem vagyok fidesz szimpatizáns, vagy párttag, kisebb megszakitással kvázi végig fidesz uralom alatt dolgoztam és alakitgattam az életemet. Gondolkodtam h menjek ki külföldre x éve, de sose az itteni politikai helyzet motivált ebben.
MI az amit nem látok, nem érzek, ami miatt élhetetlen itthon és máshova kell menekülni, és integrálódni egy idegen társadalomba?
briareos
Hanni
NB2
Tarsi

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
Szerintem arról egy kurva szó nem volt, hogy feloszlatják magukat, s itt ez a lényeg.Szerintem, s lehet ezzel a véleménnyel egyedül vagyok, de akkor lett volna esélye az ellenzéknek, ha azt mondja. Mindenkinek össze kell fognia ov ellen. Amennyiben nyerünk, csatlakozunk az európai ügyézséghez, leváltjuk (mondjuk első körben nyugdíjazzuk, 67 éves) a legfőbb ügyészt. Felállítunk egy elszámoltató bizottságot (vagy akár minisztériumot), s ha mindez beindult, akkor 1 év múlva kiírunk egy új választást, ahol a pártok már egyenként indulhatnak.80%ban ezt mondták. A többi üres ígéret, ami 2/3 nélkül amúgy sem megvalósítható. És ez alapból csak azt a tábort szólítja meg, ami (többször)bizonyítottan nem elég a kormányváltáshoz sem.
Talán ebbe a kétfarkúak is belemehettek volna. A mihazánkról nem tudom elképzelni, de az átszavazó jobbikosokról igen.
Al
andree
több mint 3 éve
Azért az is hozzátartozik, hogy nem is kapott értékelhető kihívót Vécsey. Hohn Kriszta egy tipikus megélhetési politikus. Ideimportálták miután megbukott Baranyában.amit én látok és előtte disclaimer:Ez nagyon szép amit leírtál, és szinte maradéktalanul elégedett vagyok vele. De....
nem vagyok politikailag aktiv (értsd ez alatt nem evvel kelek fekszek nem is vagyok valószínüleg olyan informált mint sokan itt), minden választásra/ szavazásra elmegyek leadom az érvényes voksom akit akkor a legjobb megoldásnak tartok. Volt amikor fideszre szavaztam, volt amikor nem. Nincs gyerekem, kurva jól keresek, beszélek nyelveket, és olyan szakmám van h a világon bárhol el tudnék helyezkedni.
Nem az ellen vagyok h bárki külföldre menjen megcsinálni a szerencséjét, vagy a jobb élet reményében, go for it, EU tagok vagyunk hatalmas előny h kurva egyszerüen tudsz eun belül menni bárhova jogaid és lehetőségeid vannak, használja ki minél több ember az utazás (külföldön élés) minden esetben tágitja az elmét gazdagítja az életet.
csak pár dologra refklektálnék és mondom ezeket mint félig outsider írom, és nem feltétlenül a bowl.hu közösségére gondolok: itthon szar ez szar az. Igen sok minden szar, egészségügy, tanárok fizetése, ezek botrányosak, no argument here.
De azt mondani h azért szar mert orbán egy geci azért egyszerüsités. Azért szar mert nekünk jó így. mert szeretünk hőbörögni, h szarok a nővérek fizetései, vagy a tanárokéi, de ha sztrájkolnak megy a gecizés. Ez itthon nem demokrácia, ez diktatura, úgy h csomóan el sem mennek szavazni. Úgy hogy a szavazók többsége valszeg soha a büdös életben nem beszélt a képviselőjével. pedig ha kialakulna az a kritikus társadalmi nyomás h na kezdjünk valamit a tanárok fizetésével, kezdjünk valamit az eü dolgozók fizetésével, akkor láss csodát kezdenének valamit, mert hirtelen az ügy szavazatot és hatalmon maradást jelentene, és ezt kigazdálkodni vs rajta maradni a pénzvonaton no brainer.
ehelyett akik megtehetik elhuznak itthon meg semmi sem változik. szerintem 20-30 éve sem volt annyira fasza az oktatás mégis ide irogat elég sok értelmes ember. éljünk az eszközeinkkel, változtassunk a mikrokörnyezetünkön és ennek meg lesz a hatása.
mindig halljuk h a fidesz persze bármit megtesz h hatalmon maradjon. Nem csak ők, mindegyik csak eddig csak a fidesznek jött össze. Akkor nem lehet ezt kihasználni és a képviselői rendszeren keresztül befolyásolni a méréseiket és ezáltal a politikájukat? Persze menni kell és időt áldozni.
briareos
Mo-on a képviselő, (mint olyan, aki képvisel valakit) nem létezik. A "képviselőket" a fizetésükön, és a mutyikon kívül semmi nem érdekli (tisztelet a kivételnek, nem sokan vannak). Nálunk pl. újra megválasztották a fideszes Vécsey-t, akinek az elmúlt 12 évben egyetlen felszólalása sem volt a parlamentben. Miért? Mert a hatalomhoz tartozik, s így képes pénzt szerezni 4 évente egy kibaszott műfüves focipályára, amin a polgármester villanyfénynél focizhat a haverjaival. A gyerekek meg rá mehetnek torna órán fekvőtámaszozni, mikor a műfüvet 90 C fokra melegítette a nap. A gyerek azzal jön haza a suliból, hogy megégette a tenyerét a műfű.
Ehhez a képviselőhöz bemehetsz fogadóórára (ha van egyáltalán neki), de pont leszarja mit mondasz, mert tudja, hogy legközelebb is a hatalom képviselőjét válasszák meg.
Al
több mint 3 éve
Szerintem, s lehet ezzel a véleménnyel egyedül vagyok, de akkor lett volna esélye az ellenzéknek, ha azt mondja. Mindenkinek össze kell fognia ov ellen. Amennyiben nyerünk, csatlakozunk az európai ügyézséghez, leváltjuk (mondjuk első körben nyugdíjazzuk, 67 éves) a legfőbb ügyészt. Felállítunk egy elszámoltató bizottságot (vagy akár minisztériumot), s ha mindez beindult, akkor 1 év múlva kiírunk egy új választást, ahol a pártok már egyenként indulhatnak.80%ban ezt mondták. A többi üres ígéret, ami 2/3 nélkül amúgy sem megvalósítható. És ez alapból csak azt a tábort szólítja meg, ami (többször)bizonyítottan nem elég a kormányváltáshoz sem.
Talán ebbe a kétfarkúak is belemehettek volna. A mihazánkról nem tudom elképzelni, de az átszavazó jobbikosokról igen.
Al
több mint 3 éve
Ha eladnátok a kecót, itt vagyok!De azt mondani hogy azért szar mert orbán egy geci azért egyszerüsités. Azért szar mert nekünk jó így.briareosMi pont ezért gondolkodunk a váltáson, mert most már világos, hogy vezért lehet cserélni, de társadalmat nem. Pénzzel sok minden megoldható, de buborékba zárni nem lehet és nem is szabad a gyereket, ebben a közegben viszont lehetőleg inkább ne nőjön fel.
r.baggio
több mint 3 éve
Szerintem, s lehet ezzel a véleménnyel egyedül vagyok, de akkor lett volna esélye az ellenzéknek, ha azt mondja. Mindenkinek össze kell fognia ov ellen. Amennyiben nyerünk, csatlakozunk az európai ügyézséghez, leváltjuk (mondjuk első körben nyugdíjazzuk, 67 éves) a legfőbb ügyészt. Felállítunk egy elszámoltató bizottságot (vagy akár minisztériumot), s ha mindez beindult, akkor 1 év múlva kiírunk egy új választást, ahol a pártok már egyenként indulhatnak.Talán ebbe a kétfarkúak is belemehettek volna. A mihazánkról nem tudom elképzelni, de az átszavazó jobbikosokról igen.
több mint 3 éve
nem akarok senkinek a lelkébe gázolni, és abszolút megértem a keserüséget amit sok ember érez, de magyarázzátok el nekem miért megoldás kimenni? vagy miért kell elmenni külföldre?Bennem, csak akkor merülne fel a kiköltözés, ha komolyan előkerülne a lépjünk ki az EU-ból kérdés.
Én nem vagyok fidesz szimpatizáns, vagy párttag, kisebb megszakitással kvázi végig fidesz uralom alatt dolgoztam és alakitgattam az életemet. Gondolkodtam h menjek ki külföldre x éve, de sose az itteni politikai helyzet motivált ebben.
MI az amit nem látok, nem érzek, ami miatt élhetetlen itthon és máshova kell menekülni, és integrálódni egy idegen társadalomba?
briareos
Én jól elvagyok itt, szeretem a várost, a közeget, sőt anyagilag sem érzem alávalónak a helyzetem, de hogy a gyerekeimet elzárják azoktól a lehetőségektől, amit az EU ad, azonnali költözést jelentene.
És OV retorikája, Putyin barátsága, önzősége sokakban felveti: ez a csávó lelkiismeretfurdalás nélkül kiléptetné az országot az EU-ból, NATO-ból, ha az ő saját vagy politikai érdekei megkívánnák.
Szíve joga, sok sikert hozzá (nem kétlem, hogy a tábora tapsolva szavazná meg) - de nélkülem, nélkülünk.
több mint 3 éve
félreérthetően fogalmaztam szerintem nem azt mondom h tanárnak lenni mindig szar volt, hanem az oktatás összességében volt szar. Most elöregedik az állomány, annó orosztanár tanitott angolul aki kurvára nem tudott angolul. csomó tanár elvárta h járjál hozzá!!! magánórára h ne legyen gond év végén és olyan legyen az átlag.ehelyett akik megtehetik elhuznak itthon meg semmi sem változik. szerintem 20-30 éve sem volt annyira fasza az oktatás mégis ide irogat elég sok értelmes ember. éljünk az eszközeinkkel, változtassunk a mikrokörnyezetünkön és ennek meg lesz a hatása.A teljes mondandóddal többnyire egyetértek. Ezt hogy máskor sem volt jobb a tanárok helyzete viszont nem gondolnám, mi sem bizonyítja jobban, hogy régen nem volt ekkora tanárhiány. Más platformon is mindig ezt látom, hogy "mit tüncikéznek, tán máskor jobb vót nekik?" Sőt, valahol még azt is láttam, hogy "40 év tanári jogviszony után kijelenthetem, hogy soha nem volt ilyen jó a tanároknak"
briareos
Hát ha ez igaz, akkor tényleg kibaszott hülye ez a társadalom, ha pont akkor nem megy még a lőtéri kutya se tanárnak, amikor a legjobb tanárnak lenni. 😀
Szerintem inkább az van, hogy soha nem volt ilyen szar tanárnak lenni Magyarországon mint most.
Soha nem volt ekkora tanárhiány, és ennyire elöregedett sem volt a tanártársadalom. Konkrétan tanárok fele 50 pluszos, az 5 százalékuk fiatalabb 30-nál. Ha marad a tendencia, akkor ez nem is nagyon fog változni, de miért is változna? Mégis mi venne rá egy középiskolást hogy tanárnak menjen? Csak akkor a gyerekeimet ki fogja tanítani? Velünk anyám pontosan 0 percet tanult otthon a sulihoz, én ezt a tendenciát ha lehet akkor folytatnám, inkább rábíznám arra akinek ez a szakmája. Csak addigra nem lesz ilyen ember, mert már most sincs, és évről-évre csak szarabb a helyzet. Egyáltalán nem látom az akaratot ennek a megoldására, pénzt eddig sem szántak rá, pedig eddig lett volna rá zseton, most meg nem is lesz egy darabig.
eaglesmcnabb
és tartom h ha holnap olyan tömeg menne ki az utcára mint a lófasz netadó miatt nem azt állitom h pikk pakk megoldodódna de elég erős jelzés lenne, h igen evvel foglalkozni kell.
@Proxyi, én nem a fidesz leváltásáról beszélek. Kire? tegnap után még van bárkiben illuzió? Vona? Donáth? hagyjatok már. Majd remélhetőleg a köv gárda már szelidebb lesz, addig meg kihasználni a rendszer sajátosságait és megdolgoztatni. De mondom, nem értek ehhez kurvára lehet h hülyeségeket beszélek.
több mint 3 éve
amit én látok és előtte disclaimer:Ez nagyon szép amit leírtál, és szinte maradéktalanul elégedett vagyok vele. De....
nem vagyok politikailag aktiv (értsd ez alatt nem evvel kelek fekszek nem is vagyok valószínüleg olyan informált mint sokan itt), minden választásra/ szavazásra elmegyek leadom az érvényes voksom akit akkor a legjobb megoldásnak tartok. Volt amikor fideszre szavaztam, volt amikor nem. Nincs gyerekem, kurva jól keresek, beszélek nyelveket, és olyan szakmám van h a világon bárhol el tudnék helyezkedni.
Nem az ellen vagyok h bárki külföldre menjen megcsinálni a szerencséjét, vagy a jobb élet reményében, go for it, EU tagok vagyunk hatalmas előny h kurva egyszerüen tudsz eun belül menni bárhova jogaid és lehetőségeid vannak, használja ki minél több ember az utazás (külföldön élés) minden esetben tágitja az elmét gazdagítja az életet.
csak pár dologra refklektálnék és mondom ezeket mint félig outsider írom, és nem feltétlenül a bowl.hu közösségére gondolok: itthon szar ez szar az. Igen sok minden szar, egészségügy, tanárok fizetése, ezek botrányosak, no argument here.
De azt mondani h azért szar mert orbán egy geci azért egyszerüsités. Azért szar mert nekünk jó így. mert szeretünk hőbörögni, h szarok a nővérek fizetései, vagy a tanárokéi, de ha sztrájkolnak megy a gecizés. Ez itthon nem demokrácia, ez diktatura, úgy h csomóan el sem mennek szavazni. Úgy hogy a szavazók többsége valszeg soha a büdös életben nem beszélt a képviselőjével. pedig ha kialakulna az a kritikus társadalmi nyomás h na kezdjünk valamit a tanárok fizetésével, kezdjünk valamit az eü dolgozók fizetésével, akkor láss csodát kezdenének valamit, mert hirtelen az ügy szavazatot és hatalmon maradást jelentene, és ezt kigazdálkodni vs rajta maradni a pénzvonaton no brainer.
ehelyett akik megtehetik elhuznak itthon meg semmi sem változik. szerintem 20-30 éve sem volt annyira fasza az oktatás mégis ide irogat elég sok értelmes ember. éljünk az eszközeinkkel, változtassunk a mikrokörnyezetünkön és ennek meg lesz a hatása.
mindig halljuk h a fidesz persze bármit megtesz h hatalmon maradjon. Nem csak ők, mindegyik csak eddig csak a fidesznek jött össze. Akkor nem lehet ezt kihasználni és a képviselői rendszeren keresztül befolyásolni a méréseiket és ezáltal a politikájukat? Persze menni kell és időt áldozni.
briareos
Mo-on a képviselő, (mint olyan, aki képvisel valakit) nem létezik. A "képviselőket" a fizetésükön, és a mutyikon kívül semmi nem érdekli (tisztelet a kivételnek, nem sokan vannak). Nálunk pl. újra megválasztották a fideszes Vécsey-t, akinek az elmúlt 12 évben egyetlen felszólalása sem volt a parlamentben. Miért? Mert a hatalomhoz tartozik, s így képes pénzt szerezni 4 évente egy kibaszott műfüves focipályára, amin a polgármester villanyfénynél focizhat a haverjaival. A gyerekek meg rá mehetnek torna órán fekvőtámaszozni, mikor a műfüvet 90 C fokra melegítette a nap. A gyerek azzal jön haza a suliból, hogy megégette a tenyerét a műfű.
Ehhez a képviselőhöz bemehetsz fogadóórára (ha van egyáltalán neki), de pont leszarja mit mondasz, mert tudja, hogy legközelebb is a hatalom képviselőjét válasszák meg.
több mint 3 éve
ehelyett akik megtehetik elhuznak itthon meg semmi sem változik. szerintem 20-30 éve sem volt annyira fasza az oktatás mégis ide irogat elég sok értelmes ember. éljünk az eszközeinkkel, változtassunk a mikrokörnyezetünkön és ennek meg lesz a hatása.A teljes mondandóddal többnyire egyetértek. Ezt hogy máskor sem volt jobb a tanárok helyzete viszont nem gondolnám, mi sem bizonyítja jobban, hogy régen nem volt ekkora tanárhiány. Más platformon is mindig ezt látom, hogy "mit tüncikéznek, tán máskor jobb vót nekik?" Sőt, valahol még azt is láttam, hogy "40 év tanári jogviszony után kijelenthetem, hogy soha nem volt ilyen jó a tanároknak"
briareos
Hát ha ez igaz, akkor tényleg kibaszott hülye ez a társadalom, ha pont akkor nem megy még a lőtéri kutya se tanárnak, amikor a legjobb tanárnak lenni. 😀
Szerintem inkább az van, hogy soha nem volt ilyen szar tanárnak lenni Magyarországon mint most.
Soha nem volt ekkora tanárhiány, és ennyire elöregedett sem volt a tanártársadalom. Konkrétan tanárok fele 50 pluszos, az 5 százalékuk fiatalabb 30-nál. Ha marad a tendencia, akkor ez nem is nagyon fog változni, de miért is változna? Mégis mi venne rá egy középiskolást hogy tanárnak menjen? Csak akkor a gyerekeimet ki fogja tanítani? Velünk anyám pontosan 0 percet tanult otthon a sulihoz, én ezt a tendenciát ha lehet akkor folytatnám, inkább rábíznám arra akinek ez a szakmája. Csak addigra nem lesz ilyen ember, mert már most sincs, és évről-évre csak szarabb a helyzet. Egyáltalán nem látom az akaratot ennek a megoldására, pénzt eddig sem szántak rá, pedig eddig lett volna rá zseton, most meg nem is lesz egy darabig.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
Jut is eszembe, MÁP+-ból ki kell venni a pénzt, nehogy a válságra hivatkozva ne adják ide 😀Az államcsőd lenne. Ki kell venni és át kell rakni pemáp-ba.
Solymi