Politika
64 feliratkozó
több mint 9 éve
egy iráni származású mióta arab??????? ennyire vakon, hogy élhetnek emberek, minimális tudás nélkül írogatnak osztják az emberek az észt... ha nem tudnád az irániak perzsa származásúak, semmi közük nincs az arabokhoz.Mondjuk ez egy elég érdekes és sajnálatos médiatörténeti esettanulmány is volt egyben a tragédia mellett, három elkövető helyett mára már csak egy volt, nem puskával, hanem pisztollyal és nem az ISIS által szervezett akció.lecsúszott arab bevándorló,
M1 bravó! (a késő esti elemzéseket a szagértőkkel, nem is említem)
Mint a jereváni rádió a Moszkvicsokkal....
csi77
Charlie Firpo
cinikusság on: továbbra sem értem, hogy egy több, mint 17 éve Németországban született német állampolgár által elkövetett bűncselekménynek mi köze van a mostani menekült válsághoz???? pluszban megjegyzem, hogy a 9 áldozat közül 3 koszovói, 3 török, 1 görög volt. azon csodálkozom, hogy egyesek nem kezdtek el örülni, hogy ez az ember csökkentette a migránsok számát az Unióban.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 9 éve
Mondjuk ez egy elég érdekes és sajnálatos médiatörténeti esettanulmány is volt egyben a tragédia mellett, három elkövető helyett mára már csak egy volt, nem puskával, hanem pisztollyal és nem az ISIS által szervezett akció. M1 bravó! (a késő esti elemzéseket a szagértőkkel, nem is említem)
Mint a jereváni rádió a Moszkvicsokkal....
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 9 éve
hvg.hu/vilag/20160722_muncheni_tamadas_percrol_percreAz integrá... , á hagyjuk.
Jó lenne ezeket abba hagyni, kicsit sok volt ez a hét.
több mint 9 éve
Hát akkor tényleg szerencsés környezetben vagy. Én nagyon sok ilyen egyszerű embert ismerek. És nem csak a menekültkérdéssel kapcsolatban vannak hasonló nyilatkozatok. Ha valaki ráadásul annyira buta, hogy vitatkozni mer az "átlagemberrel" azonnal liberál-bolsi lesz, aki nem magyar, hazaáruló, stb-stb.Nem gondolnám. Vagy csak én lakom szerencsés helyen, (vagy az emberek teljesen mást mutatnak magukról a közösségi oldalakon mint a való életben) de én nem ismerek egy ilyen elborult agyú szélsőségest sem. Te sok ilyet ismersz?Btk 332¥ -os oriásplakatot lattam ma.Szerintem ilyen az átlag...nem jobbosból...úgy a teljes magyar átlag...és akkor a fele még ennél is ostobább
És viccesen ranéztem egy jobbos face oldalra...
Borzasztó buták,a legsulyosabb helyesírási hibák...
Vágjuk le a fejüket,mind rohatt ajjas szemét!
Itt kiléptem kb
Janek
Klaci79
Szerintem inkább arról lehet szó, hogy megbízott (fizetett?) emberek direkt csinálják a feszkót, hogy az egész dolog minél jobban bekerüljön a közbeszédbe. Hangulatkeltés, hergelés, mert amúgy nyugalom van menekült kérdésben.
Mivel a Pintér-Bakondi tengely többszörösen deklarálta hogy kézben tartják a helyzetet "megvédjük az országot" a menekültekkel való direkt riogatás nem járható út, mert abból az jönne le, hogy mégsem tudják megvédeni az országot, az pedig ugye a nemzetet mindentől megmentő kormánynak nem opció.
Szvsz itt a témának egy tudatos felpörgetése zajlik, és amint látod eredményesen, mert most mi is erről beszélünk. 😊
Jan
De valahogy úgy tűnik mostanában az egész világon divat lett hülyének lenni...
több mint 9 éve
Nem gondolnám. Vagy csak én lakom szerencsés helyen, (vagy az emberek teljesen mást mutatnak magukról a közösségi oldalakon mint a való életben) de én nem ismerek egy ilyen elborult agyú szélsőségest sem. Te sok ilyet ismersz?Btk 332¥ -os oriásplakatot lattam ma.Szerintem ilyen az átlag...nem jobbosból...úgy a teljes magyar átlag...és akkor a fele még ennél is ostobább
És viccesen ranéztem egy jobbos face oldalra...
Borzasztó buták,a legsulyosabb helyesírási hibák...
Vágjuk le a fejüket,mind rohatt ajjas szemét!
Itt kiléptem kb
Janek
Klaci79
Szerintem inkább arról lehet szó, hogy megbízott (fizetett?) emberek direkt csinálják a feszkót, hogy az egész dolog minél jobban bekerüljön a közbeszédbe. Hangulatkeltés, hergelés, mert amúgy nyugalom van menekült kérdésben.
Mivel a Pintér-Bakondi tengely többszörösen deklarálta hogy kézben tartják a helyzetet "megvédjük az országot" a menekültekkel való direkt riogatás nem járható út, mert abból az jönne le, hogy mégsem tudják megvédeni az országot, az pedig ugye a nemzetet mindentől megmentő kormánynak nem opció.
Szvsz itt a témának egy tudatos felpörgetése zajlik, és amint látod eredményesen, mert most mi is erről beszélünk. 😊
több mint 9 éve
Btk 332¥ -os oriásplakatot lattam ma.Szerintem ilyen az átlag...nem jobbosból...úgy a teljes magyar átlag...és akkor a fele még ennél is ostobább
És viccesen ranéztem egy jobbos face oldalra...
Borzasztó buták,a legsulyosabb helyesírási hibák...
Vágjuk le a fejüket,mind rohatt ajjas szemét!
Itt kiléptem kb
Janek
több mint 9 éve
Btk 332¥ -os oriásplakatot lattam ma.És viccesen ranéztem egy jobbos face oldalra...
Borzasztó buták,a legsulyosabb helyesírási hibák...
Vágjuk le a fejüket,mind rohatt ajjas szemét!
Itt kiléptem kb
több mint 9 éve
és azt sem felejtsük el, hogy Ruandában is a helyi ENSZ békefenntartó művelet égisze alatt működő francia katonák menekítettek ki az országból számos népirtásban bűnös elkövetető.A NATO meg tudná védeni Európát, ez igaz. De pl. a ciprusi válság idején, amikor két tagállamuk háborúzott egymással, nem csináltak semmit. A srebrenicai mészárlást is végignézték. Úgy általában, amióta a NATO megalakult, papíron mindig nagyon erős volt, csak előfordult, hogy mégse csinált semmit. Róluk befejezésképpen annyit, hogy az USA és Törökország a két legnagyobb befizetője a szervezetnek, az európaiak, azaz mi, inkább csak élvezzük a szolgáltatást, a legtöbb európai tagország évtizedek óta nem tartja be azt a megállapodást, hogy az évi költségvetés egy adott százaléka (talán 2 vagy 3) a hadseregre kell, hogy menjen. Magyarország, pl. amióta tag, talán még soha nem tartotta be. Szóval a kérdést talán úgy lenne értelme feltenni, hogy az USA és Törökország megvédene-e minket egy muszlim inváziótól? Azontúl, hogy az én válaszom egy ilyen kérdésre leginkább az lenne, hogy: háááááááát.......talán., még egyszer leszögezem, hogy nem attól tartok, hogy megismétlődik egy olyan invázió, mint ami a 14-15-16. században érte Európát, hanem hogy integrálhatatlan muszlimok milliói, kihasználva az európai politikai elit passzivitását és az erőszaktól való félelmét, akár egyetlen puskalövés nélkül egy, az ő értékrendüknek megfelelő Európát alakítanak ki.A srebrenicai mészárlást ENSZ-békefenntartók (UNPROFOR) nézték végig.
Kampman
A NATO ajánlása szerint a tagállamok évente nemzeti össztermékük (GDP) legalább 2%-át fordítsák védelmi költségvetésre.
Gogo
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 9 éve
Másodrészt van példa, hogy muszlim párt nyert választást, csak ugye a büdös élebe seholse iktatták be őket. Ugye hacsak az algír meg egyiptomi esteket nézem.itt minden párt muszlim amúgy ... de ha az MT-re gondolsz, akkor annak kvázi vezetőjét itt beiktatták (Morsi elnök úr).
sutianap
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 9 éve
má rég katolikus többség van, olyan 40%-kal vezetik a toplistákatA katolikus észak-írek kb. ötven éve hirdették meg az "elszakadás népességnövekedéssel" című programjukat. A program szerint több gyermeket nemzenek majd, mint a protestánsok (akik vegyesen írek és angolok, bár a különbség a kettő között nem egyszerű történet), és így számban felülmúlják őket. És ha ezt elérik, akkor megszavazható lesz az elszakadás. Ötven éve 20 éves programnak szánták, húsz év alatt - az akkori demográfiai adatokkal teljesen alá is támasztható volt ez - ők lettek volna többségben. Eltel a húsz év, és azóta még harminc, és még mindig kisebbségben vannak. Pedig az ötven év alatt végig a katolikusok között magasabb a gyerekvállalási szám, és aszerint már harminc éve függetlennek kellene lenniük....Ma persze lehetetlennek tűnik, hogy egy muszlim párt törvényes választáson hatalomra jut, de a demográfia az ő oldalukon áll. (bevándorlás, több gyerek az európai egykézéssel szemben, potenciális családegyesítések) Addig is pedig szépen lassan egyre befolyásosabbá válnak a közéletben, ha máshogy nem, hát azáltal, hogy az egyre növekvő muszlim szavazótábort a még létező pártok egyre inkább megpróbálják kiszolgálni...Nem ma lehetetlen, a következő 30 évben az. Végeztem néhány számítást, és közel lehetetlen, hogy 2050 előtt akár koalíciós partnerként is felmerüljön a nevük. Arról nem is beszélve, hogy "akiktől-félünk-muszlimok" nem is túl nagy demokrácia pártiak, viszonylag alacsony a szavazati hajlandóságuk.
Kampman
Gyurma Pappa
Na ezért érdemes óvatosan következtetni demográfiai adatokból, generációnyi időre előre.
peterk2005

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 9 éve
Miképp lett Európa "legnépszerűbb" vallása a kerszténység? Háborúkban.Ha úgy alakul, hogy háborúkban a muszlim lesz az, akkor pont ugyanolyan legitimációja lesz, mint most van a kereszténységnek.
Számomra nevetséges, hogy 2016-ban, okostelefonok, tabletek, génmódosítások, stb. korában, vagyis az űrkorszakban vannak még fundamentalista vallásos emberek. Dehát vannak, igény van rá, ahogy a vicc is mondja.
Ha viszont beszivárognak a muszlimok, összeszülnek mindent újabb muszlimokkal, elöbb önkormányzati, majd országos választást nyernek, az azt jelenti, hogy azon terület, ország választói ezt így akarják.
Ez a demokrácia, így működik, hogy mi mondjuk meg, hogy kit akarunk kormányon. És ha mi többségben muszlimok vagyunk, akkor logikus, hogy így választunk.
Ez is elég legitimnek tűnik.
több mint 9 éve
A NATO meg tudná védeni Európát, ez igaz. De pl. a ciprusi válság idején, amikor két tagállamuk háborúzott egymással, nem csináltak semmit. A srebrenicai mészárlást is végignézték. Úgy általában, amióta a NATO megalakult, papíron mindig nagyon erős volt, csak előfordult, hogy mégse csinált semmit. Róluk befejezésképpen annyit, hogy az USA és Törökország a két legnagyobb befizetője a szervezetnek, az európaiak, azaz mi, inkább csak élvezzük a szolgáltatást, a legtöbb európai tagország évtizedek óta nem tartja be azt a megállapodást, hogy az évi költségvetés egy adott százaléka (talán 2 vagy 3) a hadseregre kell, hogy menjen. Magyarország, pl. amióta tag, talán még soha nem tartotta be. Szóval a kérdést talán úgy lenne értelme feltenni, hogy az USA és Törökország megvédene-e minket egy muszlim inváziótól? Azontúl, hogy az én válaszom egy ilyen kérdésre leginkább az lenne, hogy: háááááááát.......talán., még egyszer leszögezem, hogy nem attól tartok, hogy megismétlődik egy olyan invázió, mint ami a 14-15-16. században érte Európát, hanem hogy integrálhatatlan muszlimok milliói, kihasználva az európai politikai elit passzivitását és az erőszaktól való félelmét, akár egyetlen puskalövés nélkül egy, az ő értékrendüknek megfelelő Európát alakítanak ki.A srebrenicai mészárlást ENSZ-békefenntartók (UNPROFOR) nézték végig.
Kampman
A NATO ajánlása szerint a tagállamok évente nemzeti össztermékük (GDP) legalább 2%-át fordítsák védelmi költségvetésre.
I swung a saber and I was a young Hussar
"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 9 éve
Csak kíváncsiságból ezt honnan veszed? Van erre valami statisztika? Vagy csak úgy gondolod? (lehet persze igaz, csak kíváncsi vagyok az ilyen általánosító megjegyzések keletkezésére)Régebbi egyetemi cserediákos történetek jóvoltából több svéd barátunk-ismerősünk van, köztük olyanok akikkel összejárunk (értve hogy időnként kimegyünk Göteborgba, Safflebe vagy ők jönnek hozzánk) velük szoktam rendszeresen beszélgetni, és tőlük van infóm az ottani helyzetről. Általában nem a migránshelyzet a fő témánk, de az is elő szokott kerülni, ha van valami aktualitása. Ha arra gondolsz, hogy ez statisztikákkal megerősített hivatalos infó-e, akkor sajnos nem. 😊
Más:
hvg.hu/vilag/20160720_Az_Europol_nem_pont_ugyanugy_latja_a_terrorhelyzetet_mint_a_magyar_kormany
Klaci79
több mint 9 éve
A katolikus észak-írek kb. ötven éve hirdették meg az "elszakadás népességnövekedéssel" című programjukat. A program szerint több gyermeket nemzenek majd, mint a protestánsok (akik vegyesen írek és angolok, bár a különbség a kettő között nem egyszerű történet), és így számban felülmúlják őket. És ha ezt elérik, akkor megszavazható lesz az elszakadás. Ötven éve 20 éves programnak szánták, húsz év alatt - az akkori demográfiai adatokkal teljesen alá is támasztható volt ez - ők lettek volna többségben. Eltel a húsz év, és azóta még harminc, és még mindig kisebbségben vannak. Pedig az ötven év alatt végig a katolikusok között magasabb a gyerekvállalási szám, és aszerint már harminc éve függetlennek kellene lenniük....Ma persze lehetetlennek tűnik, hogy egy muszlim párt törvényes választáson hatalomra jut, de a demográfia az ő oldalukon áll. (bevándorlás, több gyerek az európai egykézéssel szemben, potenciális családegyesítések) Addig is pedig szépen lassan egyre befolyásosabbá válnak a közéletben, ha máshogy nem, hát azáltal, hogy az egyre növekvő muszlim szavazótábort a még létező pártok egyre inkább megpróbálják kiszolgálni...Nem ma lehetetlen, a következő 30 évben az. Végeztem néhány számítást, és közel lehetetlen, hogy 2050 előtt akár koalíciós partnerként is felmerüljön a nevük. Arról nem is beszélve, hogy "akiktől-félünk-muszlimok" nem is túl nagy demokrácia pártiak, viszonylag alacsony a szavazati hajlandóságuk.
Kampman
Gyurma Pappa
Na ezért érdemes óvatosan következtetni demográfiai adatokból, generációnyi időre előre.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 9 éve
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--ibNORhwX--/c_limit,w_1160/6t9QqPfndoKCBz44s.jpegMiért? Lehet, hogy úgy gondolta, hogy aközött a - mondjuk fél millió? 1 millió? - "rosszul" szavazó között osszák majd el azt az 1000 migránst, akikről szó van. Darabolva, Aki rosszul szavaz, kap egy muszlim lábujjat. Ez valószínűleg tetszene neki. 😀
Szerintem ez mindent visz 😀
Klaci79


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 9 éve
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--ibNORhwX--/c_limit,w_1160/6t9QqPfndoKCBz44s.jpegtündérbogár 😊
Szerintem ez mindent visz 😀
Klaci79
nekem az tetszik, hogy ha nemmel szavazol, akkor dupla büntetést kapsz - a saját "nem" szavazatod miatt egy menekültet, mások "igen" szavazata miatt meg pénzbüntetést.
több mint 9 éve
Akárhogy is szomorú, hogy ilyen megtörténik. Ráadásul még mindig nem látom a megoldást. Az ilyen eseteket meg végképp nem értem, mint ez a 17 éves, meg a kölni. Egyszerűen mintha szándékosan akarnák maguk ellen hangolni a közvéleményt. Hogy aztán olyan politikusok kerüljenek döntési pozíciókba, akik kerítéseket építenek vagy akár kitelepítenének minden muszlimot Európából.Ezek éppen attól egyedi esetek, hogy az egyén begőzölése eredményezi, értelme nincs. Nem hiszem, hogy foglalkozna azzal, hogy maga ellen hangolja a közvéleményt vagy sem. Bekattan, és onnantól mindenki ellenség neki. Tegnap temették nálunk egy volt általános iskolai osztálytársnőm férjét, akit én is kisgyerek korom óta ismertem. Negyvenes évei közepe-vége felé járt, egy éve elváltak. A fickónak kocsmája volt, tüzép telepe volt, marha jó anyagi helyzetben éltek, simán ketté mentek úgy, hogy mindkettő egy szép családi házba költözött szét, és meg se érezték a költségeit. Nem is volt semmi gond ... múlt hétig. Aztán múlt héten valami történt, bekattant, előbb a saját kocsmájában ment neki pár vendégnek késsel - olyanoknak akiket gyerekkora óta ismert, törzsvendégek nála -, utána elrohant, és mire a rendőrség megtalálta, addigra felakasztotta magát a saját teraszán a gerendára. Kész szerencse, hogy pár csúnya kés-szúráson kívül nagyobb baj nem történt. Miután elrohant, előbb a volt felesége házához ment, beugrott a kerítésen, és egy ideig dörömbölt az ajtón és ordítozott, de mázlijukra se a feleség, se a gyerekek nem voltak otthon. Így ők megúszták. Már az utólagos sokkon kívül.
Klaci79
Ezekkel a bekattanásokkal nem lehet sajnos mit kezdeni. Még a Breivik félével talán, ha nagyon odafigyel a rendőrség, titkosszolgálat, stb. De a magam részéről úgy vagyok vele, hogy bő tíz évig éltem Londonban, abban az időben, amikor az IRA robbantások mindennaposak voltak. Tényleg nem telt el úgy hét, hogy ne lett volna valami a hírekben. De én ebből a tíz év alatt összesen annyit tapasztaltam, hogy egyszer nem tudtam lemenni a metróba, mert lezárták az egészet, mert ott robbantottak egy bombát. Úgyhogy ha azon múlik, hogy olyan biztonsági intézkedések kellenek amik a mindennapjaimat is már kellemetlenül érintik (folytonos igazoltatás, motozás, privát levelezésem felbontása, internetes aktivitásom követése, stb.) akkor inkább robbanjon fel plusz pár bomba. Ez így kimondva hülyén hangzik, pedig csak ugyanaz a logika, mint mondjuk hogy a közlekedés kontrollálását sem szeretném egy bizonyos szinten túl (sofőr nélküli autók, beépített limiterek, stb.), akkor sem, ha azzal mondjuk évi néhány halálesetet meg lehet óvni. Az ésszerűség határáig viszont a közlekedés-biztonság fejlesztését is támogatom, és elvárom, hogy a titkosszolgálatok, rendfenntartó erők is a szükséges erőforrást áldozzák rá az ilyen esetek kiszűrésére.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 9 éve
Egyrészt, csatlakozva Gyurmához - már most vannak politikai lépések, a skandinávok beszüntették a családegyesítési programot, másrészt a menekült státuszban lévők valós ott tartózkodását szigorúan veszik / kvázi nem lehet libikókázni a törököktől dániáig.Másodrészt van példa, hogy muszlim párt nyert választást, csak ugye a büdös élebe seholse iktatták be őket. Ugye hacsak az algír meg egyiptomi esteket nézem. Tehát ennyire kényes az ájrópai politika, hogy egyből belenyúlnak. Amit egyébként én hülyeségnek tartok, mer lehet nyugottab lenne a fődközitenger, ha engedik a Testvériséget, s igen szerintem így megy minnél inkább próbálod lenyomni a fejét, annál inkább radikalizálódik. Aztis mögmondom, hogy őÖrdögannya se fog tudni sokáig libikókázni a valláslécen, mer ott is belefognak nyúlni a bugyijába, hantovább eszetlenkedik.
És hogy mijé fontos mindez, mer már az ókortól kezdve mindenki azér ment oda mer a mai törökország meg egyiptom az Éléskamra, tehát stratégiai fontosságú jazúnió számára, tehát mindenki felkészülhet lelkileg, hogy előbb utóbb tagok lesznek, ja és imádom a holland hidrokultúrás műgeciket aminek szégyenszemre az élelmiszer elnevezést adják.....

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 9 éve
Azt gondolom hogy a hatalomátvétel, muszlim többség, stb... mint téma alkalmas lehet arra hogy szociológiai, demográfiai viták alapja legyen, de most ez nem egy létező, és azonnali megoldást kívánó probléma.Csak kíváncsiságból ezt honnan veszed? Van erre valami statisztika? Vagy csak úgy gondolod? (lehet persze igaz, csak kíváncsi vagyok az ilyen általánosító megjegyzések keletkezésére)
Ami szerintem a valós probléma, az hogy bejött durván 2 millió ember teljesen ellenőrizetlenül, olyan régiókból, amelyek biztonsági szempontból különösen kockázatosnak minősülnek. Az nyilvánvaló, hogy ha adott esetben Németo.-ba 2 millió magyar (francia, spanyol, stb...) ment volna be, abban is lennének bűnözők, ez kivédhetetlen. De ezek az emberek ráadásul teljesen más kultúrkörben szocializálódtak, és az egy elég nagy tévedés, hogy ők ezt fel akarják adni. Nem azért jöttek Német vagy Svédo.-ba, mert ők úgy akarnak élni mint a németek vagy a svédek. Legnagyobb részük a saját normáik szerint akar élni, csak az otthoninál jobb körülmények között, úgy hogy nem bombázzák le a házukat, és van minden a boltban.
Ezek között az emberek között lesz olyan, aki csalódni fog, nem azt kapja amire számított, kellemetlenségek érik, stb... tökéletes alanya lesz a radikálisok beszervező tevékenységének. Eddig is voltak Európában radikalizálható muszlimok, de ők többé-kevésbé a hatóságok látókörében voltak, ennek vége. Ezekből az emberekből most a többszöröse lett/lesz.
Nyilván lehet gondolni hogy ez minket nem érint, de ez végtelen szűklátókörűség lenne. Addig vagyunk biztonságban tőlük, amíg ők úgy akarják. Senki ne ringassa magát abban a hitben, hogy ha terrorcselekményt akarnak végrehajtani nálunk, akkor majd a TEK, a nemzetbiztonság vagy bárki megvéd minket. Ilyen jellegű támadástól senki nem fog megvédeni. (mint utóbb kiderült, tavaly pont amikor Bakondi nyilatkozott hogy a hatóságok kézben tartják a helyzetet, akkor volt éppen Abdeslam a Keletinél halálbrigádot toborozni, szóval így tessék ezeket kezelni)
Akkor is téma volt itt a fórumon, hogy "jönnek be a terroristák". Akkor az volt az ellenérv, hogy nekik megvannak a saját csatornáik, útvonalaik, módszereik, hülyék lennének a menekültek közé vegyülve bejönni. És olyan szépen logikusan le lett vezetve, hogy ha ők olvasták volna, biztos nem is jönnek be. 😊
Azt nem tudom hova tenni, hogy bár az azóta eltelt időben elég nyilvánvaló lett hogy hiba volt mindenkit beengedni, valamiért még mindig vannak emberek, akik szerint igazából nincs itt semmi gond.
Jan
Más:
hvg.hu/vilag/20160720_Az_Europol_nem_pont_ugyanugy_latja_a_terrorhelyzetet_mint_a_magyar_kormany
több mint 9 éve
heheheSzámokkal, statisztikákkal ezért kell vigyázni (Churchill)Mondod ezt annak, aki adatfeldolgozással foglalkozik nap-mint-nap 😉
diverdoc
Gyurma Pappa
Tényleg érdekelne mire gondolsz?Miért mit fog csinálni? Falat épít? Pfuj 😊Nem, belpolitikai eszközökre gondolok inkább. Ha fontos lesz, lépni fognak. Ma marginális probléma, legalább jól lehet velük riogatni.
diverdoc
Gyurma Pappa

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 9 éve
Azt gondolom hogy a hatalomátvétel, muszlim többség, stb... mint téma alkalmas lehet arra hogy szociológiai, demográfiai viták alapja legyen, de most ez nem egy létező, és azonnali megoldást kívánó probléma.Ami szerintem a valós probléma, az hogy bejött durván 2 millió ember teljesen ellenőrizetlenül, olyan régiókból, amelyek biztonsági szempontból különösen kockázatosnak minősülnek. Az nyilvánvaló, hogy ha adott esetben Németo.-ba 2 millió magyar (francia, spanyol, stb...) ment volna be, abban is lennének bűnözők, ez kivédhetetlen. De ezek az emberek ráadásul teljesen más kultúrkörben szocializálódtak, és az egy elég nagy tévedés, hogy ők ezt fel akarják adni. Nem azért jöttek Német vagy Svédo.-ba, mert ők úgy akarnak élni mint a németek vagy a svédek. Legnagyobb részük a saját normáik szerint akar élni, csak az otthoninál jobb körülmények között, úgy hogy nem bombázzák le a házukat, és van minden a boltban.
Ezek között az emberek között lesz olyan, aki csalódni fog, nem azt kapja amire számított, kellemetlenségek érik, stb... tökéletes alanya lesz a radikálisok beszervező tevékenységének. Eddig is voltak Európában radikalizálható muszlimok, de ők többé-kevésbé a hatóságok látókörében voltak, ennek vége. Ezekből az emberekből most a többszöröse lett/lesz.
Nyilván lehet gondolni hogy ez minket nem érint, de ez végtelen szűklátókörűség lenne. Addig vagyunk biztonságban tőlük, amíg ők úgy akarják. Senki ne ringassa magát abban a hitben, hogy ha terrorcselekményt akarnak végrehajtani nálunk, akkor majd a TEK, a nemzetbiztonság vagy bárki megvéd minket. Ilyen jellegű támadástól senki nem fog megvédeni. (mint utóbb kiderült, tavaly pont amikor Bakondi nyilatkozott hogy a hatóságok kézben tartják a helyzetet, akkor volt éppen Abdeslam a Keletinél halálbrigádot toborozni, szóval így tessék ezeket kezelni)
Akkor is téma volt itt a fórumon, hogy "jönnek be a terroristák". Akkor az volt az ellenérv, hogy nekik megvannak a saját csatornáik, útvonalaik, módszereik, hülyék lennének a menekültek közé vegyülve bejönni. És olyan szépen logikusan le lett vezetve, hogy ha ők olvasták volna, biztos nem is jönnek be. 😊
Azt nem tudom hova tenni, hogy bár az azóta eltelt időben elég nyilvánvaló lett hogy hiba volt mindenkit beengedni, valamiért még mindig vannak emberek, akik szerint igazából nincs itt semmi gond.
több mint 9 éve
en.wikipedia.org/wiki/Ahmed_Aboutaleb pl. Rotterdamban 25% a muszlimok aránya. Természetesen nem a Sharia melletti érvelés volt a fő kampányfogása és egy rendkivül szimpatikus, rendes ember lehet. Nagy számok törvénye. Valószínű 2030-ra sokkal több európai vezető lesz aki igazhitű.Ohh, szégyellem magam, őt elfelejtettem, mentségemre legyen mondva, hogy annyira régi motoros, hogy róla nem is jut eszembe, hogy muszlim. Nyilván a válság előtt óta hivatalban van, nincs annyira fókuszban.
diverdoc
Számokkal, statisztikákkal ezért kell vigyázni (Churchill)Mondod ezt annak, aki adatfeldolgozással foglalkozik nap-mint-nap 😉
diverdoc
Miért mit fog csinálni? Falat épít? Pfuj 😊Nem, belpolitikai eszközökre gondolok inkább. Ha fontos lesz, lépni fognak. Ma marginális probléma, legalább jól lehet velük riogatni.
diverdoc
"Miből élnék, ha megoldanánk a cigányság minden problémáját?" - Ismeretlen cigány politikus, 2008-as választások előtt, Magyarország (saját két fülemmel hallottam).
...Ma persze lehetetlennek tűnik, hogy egy muszlim párt törvényes választáson hatalomra jut, de a demográfia az ő oldalukon áll. (bevándorlás, több gyerek az európai egykézéssel szemben, potenciális családegyesítések) Addig is pedig szépen lassan egyre befolyásosabbá válnak a közéletben, ha máshogy nem, hát azáltal, hogy az egyre növekvő muszlim szavazótábort a még létező pártok egyre inkább megpróbálják kiszolgálni...Nem ma lehetetlen, a következő 30 évben az. Végeztem néhány számítást, és közel lehetetlen, hogy 2050 előtt akár koalíciós partnerként is felmerüljön a nevük. Arról nem is beszélve, hogy "akiktől-félünk-muszlimok" nem is túl nagy demokrácia pártiak, viszonylag alacsony a szavazati hajlandóságuk.
Kampman

több mint 9 éve
És akkor ez a békés része, ehhez jöhetnek még olyan együttélés miatti konfliktusok (akár kisebb veszekedéseken át, akár halálos áldozatokkal is járóig), amik miatt a helyi lakosság "békésebb" falvakba megy, így a városban mégjobban megugrik a muszlimok aránya.Persze nem holnap lesz, de bizonyos országokban aggasztó jelei vannak a dolgoknak.
Kieg: nekünk magyaroknak meggyűlik majd a bajunk a régóta ittlévő ómigránsaikkal
Szerkesztette: NB2
