Újra működik a regisztráció és az email küldés a feliratkozott topikokra!

Politika

63 feliratkozó

több mint 6 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 503 — #NoStress
De igen. Gázosnál persze figyelni kell a szélirányra, nehogy visszafújja az arcodba. 😊 Többféle töltetet lehet venni hozzá, gyakorlatilag ha pár méterről arcon lőnek egy gázossal, azonnal elveszíted a látásodat - jó esetben később visszanyered, de nem feltétlenül, ez az alkalmazott töltettől meg a távolságtól függ.

A gumis szintén nem játék. Ez ugye nem készre szerelt lőszer -az nálunk illegál- hanem egy sima riasztó lőszer, ami elé külön betuszkolnak a tárba egy gumilövedéket. Értelemszerűen ez csak forgótáras pisztolynál tud működni. Szvsz 5-6m-nél messzebb nem lehet vele pontos lövést leadni - de ugye önvédelemnél inkább még rövidebb távok fordulnak elő. Ez még ruhán keresztül is akkorát üt, hogy azt nem akarod tudni.Jan
Gondolom, te tanultad valahol, de én nem. Lőni ugyan átlagemberhez képest jól lövök (sorkatonaként versenyekre is elküldtek amikor kiszagolták, hogy jártam MHSZ-be korábban), de nem hiszem, hogy egy váratlan helyzetet le tudnék elég gyorsan reagálni, akkor se, ha a kezem ügyében van a cucc. Aki képzett, az nyilván igen, én nem. Szerintem egy átlagamber szintén nem. Egy baseball ütőt előbb kapnék fel ösztönösen, bár szerencsése csak tippelek, sose kellett ilyent csinálnom.

Egyébként egy teleszkópos gumibothoz képest mekkorát üt? Ahhoz volt szerencsém néhányszor.... Tippre a botot érzem keményebb diónak, ha a sebesség / tömeg / lendület hatását figyelembe veszem, meg ha az eredményét nézem. de csak tippelek. Mindenesetre én nem úsztam meg olyan pár centis bőrfelszíni sebbel, mint a videóban a kölök.
peterk2005
Egy jobbfajta revolverbe töltött gumilövedék akkorát üt, mint az állat.
15 éve a biztonsági szolgálatom ostobábbik tagjai próbálgatták egymáson, eléggé hatékony volt.
Szakképzett, harcedzett kommandósoktól eltekintve bárkit megállít.
Valamint ne felejtsd el azt a pszichikai hatást sem, hogyha úgy adódik és használnod kell, akkor akire rálőttél, és eltaláltad, az csak azt fogja érezni, hogy kurvára fáj, és meg van lőve. Azt nem fogja tudni, hogy fém- vagy gumilövedékkel. Kurva nagyot szól és üt, ennyit érzékel. Aki vagyon elleni bűncselekményt követ el, annak ez bőven elég kell legyen, hogy kereket oldjon. Illetve ha nem full pszichopata, simán összeszarja magát.
És ami a legfontosabb előnye, hogy nem igényel semmiféle képzettséget, annyi erő kell hozzá, hogy a kakast felhúzd és meghúzd a ravaszt, vagy felhúzás nélkül simán meghúzod. A lényeg, hogy megfelelően távol vagy a másiktól. Mégse egy full bizonytalan kimenetelű közelharc.
Ráadásul ha nem arcra célzol, csak "bele a közepébe", akkor nem történhet olyan baleset, amibe a támadód belehal. Ami ugye neked is eléggé kellemetlen lenne, mondhatni egészséges lelkülettel traumatikus.
Egy rossz szúrás egy felkapott csavarhúzóval vagy egy ütés egy széklábbal sülhet el balul, és okozhat halált, egy gumilövedék kevésbbé.
Szerintem amatőröknek a legjobb önvédelmi eszköz -a teasertől, ami itthon tudtommal nem legális-, illetve a prevenciótól -ami magasan a legjobb- eltekintve.

több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 968 — The only discipline that lasts, is self discipline
De igen. Gázosnál persze figyelni kell a szélirányra, nehogy visszafújja az arcodba. 😊 Többféle töltetet lehet venni hozzá, gyakorlatilag ha pár méterről arcon lőnek egy gázossal, azonnal elveszíted a látásodat - jó esetben később visszanyered, de nem feltétlenül, ez az alkalmazott töltettől meg a távolságtól függ.

A gumis szintén nem játék. Ez ugye nem készre szerelt lőszer -az nálunk illegál- hanem egy sima riasztó lőszer, ami elé külön betuszkolnak a tárba egy gumilövedéket. Értelemszerűen ez csak forgótáras pisztolynál tud működni. Szvsz 5-6m-nél messzebb nem lehet vele pontos lövést leadni - de ugye önvédelemnél inkább még rövidebb távok fordulnak elő. Ez még ruhán keresztül is akkorát üt, hogy azt nem akarod tudni.Jan
Gondolom, te tanultad valahol, de én nem. Lőni ugyan átlagemberhez képest jól lövök (sorkatonaként versenyekre is elküldtek amikor kiszagolták, hogy jártam MHSZ-be korábban), de nem hiszem, hogy egy váratlan helyzetet le tudnék elég gyorsan reagálni, akkor se, ha a kezem ügyében van a cucc. Aki képzett, az nyilván igen, én nem. Szerintem egy átlagamber szintén nem. Egy baseball ütőt előbb kapnék fel ösztönösen, bár szerencsése csak tippelek, sose kellett ilyent csinálnom.

Egyébként egy teleszkópos gumibothoz képest mekkorát üt? Ahhoz volt szerencsém néhányszor.... Tippre a botot érzem keményebb diónak, ha a sebesség / tömeg / lendület hatását figyelembe veszem, meg ha az eredményét nézem. de csak tippelek. Mindenesetre én nem úsztam meg olyan pár centis bőrfelszíni sebbel, mint a videóban a kölök.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 704 — Steelers fan
Peterk
Félreértetted. Szerintem senki nem mondja azt hogy lazitani kell az éles lőfegyver tartás szabályain !Sőt szerintem a szigorítás is jogos lenne. Itt a gumilövedékesről és gázpisztolyokrol van szó. Annak a szigorítása meg nonszensz.Rózsa Sándor (betyár)
A gázpisztoly, gumilövedékes pisztoly számomra lényegtelen. Sose érdekelt a fegyver - ha pedig érdekelne, akkor biztos, hogy végigjárnám az engedélyeztetési utat és valódi, éles lőfegyvert gyűjtenék, nem ilyen csúzlikat -, szóval kiívül esik az érdeklődési körön. Nem ismerem a szigorítás okát, a véleményem kialakításához szükségem lenne rá. Ha esetleg több balesetet okoz, mint amennyi helyzetben megvéd, akkor szigorítsák, ha nem, akkor fölösleges. Szvsz.

Mindenesetre egy gázpisztollyal vagy gumilövedékes fegyverrel szerintem nem sokra mész még egy késes rablóval szemben sem. Éles lőfegyveressel szemben meg mégúgyse, de az nálunk szerencsére nagyon ritka. Ha nem gangezel 😀, akkor azért lőfegyveres rabló látogatására nem nagyon kell idehaza számítani. 😊 A késes ellen meg max. 3-5 méteren belül hatásos csak egy ilyen csúzni, messzebről nem. Az egy késsel két lépés. Egy fejsze, baseball ütő szerintem jobb esélyeket ad, de mondom - szerencsére - nem vagyok otthon a témában. 😊
peterk2005
De igen. Gázosnál persze figyelni kell a szélirányra, nehogy visszafújja az arcodba. 😊 Többféle töltetet lehet venni hozzá, gyakorlatilag ha pár méterről arcon lőnek egy gázossal, azonnal elveszíted a látásodat - jó esetben később visszanyered, de nem feltétlenül, ez az alkalmazott töltettől meg a távolságtól függ.

A gumis szintén nem játék. Ez ugye nem készre szerelt lőszer -az nálunk illegál- hanem egy sima riasztó lőszer, ami elé külön betuszkolnak a tárba egy gumilövedéket. Értelemszerűen ez csak forgótáras pisztolynál tud működni. Szvsz 5-6m-nél messzebb nem lehet vele pontos lövést leadni - de ugye önvédelemnél inkább még rövidebb távok fordulnak elő. Ez még ruhán keresztül is akkorát üt, hogy azt nem akarod tudni.

Ami a tárolást illeti, nem szeretnék se jogi csűrcsavarásba bonyolódni (tudom hogy tele a fórum nagypályásokkal 😊) se hülye ötleteket adni, de: a fegyvert + lőszert akkor kell lemezszekrényben tartanod, amikor nincs a felügyeleted alatt. Alszol, elmész otthonról, stb... vagy felügyeleted alatt van, de nem akarod használni, tehát csak tárolod.

Azt hogy a fegyveredet otthon egész nap hordozd, kitedd a fotel karfájára amíg NFL-t nézel, vagy még wc-re is azzal menj, semmi nem tiltja. Mivel a tiéd, természetesen előveheted, gyakorlás, karbantartás, tisztítás, vagy rendeltetésszerű használat céljából, vagy csak azért hogy nézegesd, mert tetszik. Ezt megteheted. Tárolni viszont csak megfelelő helyen, lőszertől elkülönítve szabad. De ezt nem azt jelenti, hogy 0-24-ben a páncélszekrényben kell tartanod, és csak akkor veheted elő, ha pont le akarsz lőni valakit.

Hülyéből nincs hiány, gumilövedékes teszt emberen:

Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.

On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.

P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 6 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 413 — Do Your Job
Jah. Mint amikor a '70-es években, amikor a Székely faluban megállt a magyar rendszámú autó, és a kisgyerek szaladt be a házba:
"Idasapám, gyűjjék ki! Igazi Magyarok gyüttek!"
(ezt talán odavalósi embertől hallottam, vagy 30 éve...)

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 6 éve
ozibozi New York Giants 21 758
De egymás között Amikor szűken vannak úgy beszélnek meg viselkednek azzal szemben aki nem ott született kb mint itt róluk. Vagy inkább úgyabbúl’.
több mint 6 éve
warr_b Washington Commanders 30 475 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Vicces hogy a székelyeket jobban érdekelte a magyarországi országgyűlési választás, mint az autonómia.
Úgy látszik más dolgába könnyebb belepofázni, mint a sajátjáért tenni valamit.
eaglesmcnabb
Nem más dolgába pofáznak bele, ők is magyarok. Sőt, magyar állampolgárok.
Kampman
Igen, rászavaz Viktorra, majd elmegy dolgozni Németbe meg Svájcba. Persze mikor megkérdezem hogy ha olyan jó Viktor hogy rászavaz, akkor miért nem ide jön Magyarországra dolgozni, hogy itt kapja a fizetését és itt adózzon, akkor azt mondja hogy az más... Szóval de, kurvára mások dolgába szólnak bele, mert Magyarországon csak akkor tartózkodnak ha átautóznak rajta mikor mennek ki dolgozni nyugatra, vagy idejönnek 2 napra Budapestre várost nézni. Meg hát ők sokkal jobban tudják, hogy mi van Magyarországon mint én aki itt élek, mert néznek m1 híradót.
Anyám és barátnőm is kettős állampolgár, eszük ágában sincs az ottaniak ellen szavazni mikor ott vannak választások, pedig simán megtehetnék.

Mikor megkérdezem, hogy miért nem írják alá a kezdeményezést az autonómiáért online 2 percbe se telne, hát azért nem mert úgyse lesz belőle semmi. De ja, a fidesz 2/3-ad viszont úgy kell nekik mint egy falat kenyér, simán utaznak érte Csíkba 50 km-t oda meg vissza.
Tisztelet a kivételnek, mert azért az is van. Kár hogy a szűk rokonságomból jó ha ismerek 5 főt. Őket meg simán lehazaárulózták, mikor kiderült hogy nem szavaztak egy olyan ország ügyeibe, ahol nem élnek.
Persze a romániai országgyűlési választásokon rendre a magyar megyékben legkisebb a részvételi arány, mert őket az sem érdekli... Utána meg szidják a románokat, meg hogy otthon minden szar...
eaglesmcnabb
amúgy a levélszavazatok nélkül úgy számolom, hogy a fidesz több listás mandátumot nyert volna el 2018ban: 42 helyett 46t. Jobbik bukta volna a legnagyobbat, MSZP egyet nyert volna, LMP ugyanannyi, DK meg eggyel kevesebb.
csebi
Lehet,de a levélszavazatok nem csak Romániából jöttek hanem sok országból.
Foresz
Mijaza Románia? 😊

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 6 éve
Foresz Denver Broncos 956 — Broncos

csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 048 — Lucas Scott

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 6 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 476 — je suis poloska
Vicces hogy a székelyeket jobban érdekelte a magyarországi országgyűlési választás, mint az autonómia.
Úgy látszik más dolgába könnyebb belepofázni, mint a sajátjáért tenni valamit.
eaglesmcnabb
Nem más dolgába pofáznak bele, ők is magyarok. Sőt, magyar állampolgárok.
Kampman
Igen, rászavaz Viktorra, majd elmegy dolgozni Németbe meg Svájcba. Persze mikor megkérdezem hogy ha olyan jó Viktor hogy rászavaz, akkor miért nem ide jön Magyarországra dolgozni, hogy itt kapja a fizetését és itt adózzon, akkor azt mondja hogy az más... Szóval de, kurvára mások dolgába szólnak bele, mert Magyarországon csak akkor tartózkodnak ha átautóznak rajta mikor mennek ki dolgozni nyugatra, vagy idejönnek 2 napra Budapestre várost nézni. Meg hát ők sokkal jobban tudják, hogy mi van Magyarországon mint én aki itt élek, mert néznek m1 híradót.
Anyám és barátnőm is kettős állampolgár, eszük ágában sincs az ottaniak ellen szavazni mikor ott vannak választások, pedig simán megtehetnék.

Mikor megkérdezem, hogy miért nem írják alá a kezdeményezést az autonómiáért online 2 percbe se telne, hát azért nem mert úgyse lesz belőle semmi. De ja, a fidesz 2/3-ad viszont úgy kell nekik mint egy falat kenyér, simán utaznak érte Csíkba 50 km-t oda meg vissza.
Tisztelet a kivételnek, mert azért az is van. Kár hogy a szűk rokonságomból jó ha ismerek 5 főt. Őket meg simán lehazaárulózták, mikor kiderült hogy nem szavaztak egy olyan ország ügyeibe, ahol nem élnek.
Persze a romániai országgyűlési választásokon rendre a magyar megyékben legkisebb a részvételi arány, mert őket az sem érdekli... Utána meg szidják a románokat, meg hogy otthon minden szar...

Szerkesztette: eaglesmcnabb

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 6 éve
warr_b Washington Commanders 30 475 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Lol

 index.hu/belfold/2020/05/05/koronavirus_magyarorszagon_veszelyhelyzet_adatkozles_magyar_kozlony/

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 968 — The only discipline that lasts, is self discipline
Késes támadóval szemben 5-7 méteren belül az éles lőfegyver sem segít, csak ha már kézben van, kibiztosítva. Ha elő kell rántani, akkor lényegében Neked reszeltek.
slowmotion
Hát ja. Ha meg kazettában kell őrizgetni, a töltényt meg külön, akkor még viccesebb elképzelni, hogy éjszaka kipattansz az ágyból és Ramboként megvéded a családodat. Szóval nekem ez az önvédelem érv mindig is bakugrásos volt. De különösebben nem érdekel a sztori, amíg nincs teljesen fellazítva a szabályozás. A Torockay féle faszméregetős alapú fegyverbuzulás mindig is távol állt tőlem (mert ez nem gyűjtői, történelmi, haditechnikai, stb. rajongás a fegyverek iránt, amit hobbiként abszolút meg tudok érteni, főleg ha valakinek a szakmájával is rokon), nekem sose állt fel attól, hogy akár egy AK akár egy baseballütő került a kezembe. Pedig én történeseten még voltam is katona, volt kézifegyverem, AK-m is, lőttem mindennel amivel akkoriban lehetett - kézifegyverrel, rpg-val, és mindenféle járművel cuccal is mint pszh gépágyú, valamikori bmp1-es, t-72-es tank, vagy pl. a "voznyika" (ez utóbbi egy érdekes cucc volt, egy tűzérségi löveg, és igazából "gvozgyika" volt a neve, csak a magyar katonának nehezére esett kimondani, így lett "voznyika" 😊 kausztrofóboknak nem való cuccok voltak ezek 😊 ),

Szóval nekem érzelmi / hitbeli és férfiassági viszonyom nincs a fegyverekhez, egyszerűen praktikussági alapon van véleményem, a statokra támaszkodva. A stat meg sajna azt mondja, hogy az ember általánosságban hülyébb annál, hogy szabadon a kezébe legyen adható egy pisztoly. Mert több ilyen sztori van belőle mint ez:  444.hu/2020/05/04/raszolt-egy-vevore-hogy-viseljen-maszkot-ezert-lohettek-agyon-a-biztonsagi-ort-michiganban , minthogy tényleg megvédene.

Aki pedig profin kezeli, tényleg komolyan gondolja / szüksége van rá / az meg a jelenlegi szabályok mellett is beleteszi a szükséges időt és energiát, hogy hozzájusson, és hozzá is jut ha akar.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 202 — Cowboys fan
Peterk
Félreértetted. Szerintem senki nem mondja azt hogy lazitani kell az éles lőfegyver tartás szabályain !Sőt szerintem a szigorítás is jogos lenne. Itt a gumilövedékesről és gázpisztolyokrol van szó. Annak a szigorítása meg nonszensz.Rózsa Sándor (betyár)
A gázpisztoly, gumilövedékes pisztoly számomra lényegtelen. Sose érdekelt a fegyver - ha pedig érdekelne, akkor biztos, hogy végigjárnám az engedélyeztetési utat és valódi, éles lőfegyvert gyűjtenék, nem ilyen csúzlikat -, szóval kiívül esik az érdeklődési körön. Nem ismerem a szigorítás okát, a véleményem kialakításához szükségem lenne rá. Ha esetleg több balesetet okoz, mint amennyi helyzetben megvéd, akkor szigorítsák, ha nem, akkor fölösleges. Szvsz.

Mindenesetre egy gázpisztollyal vagy gumilövedékes fegyverrel szerintem nem sokra mész még egy késes rablóval szemben sem. Éles lőfegyveressel szemben meg mégúgyse, de az nálunk szerencsére nagyon ritka. Ha nem gangezel 😀, akkor azért lőfegyveres rabló látogatására nem nagyon kell idehaza számítani. 😊 A késes ellen meg max. 3-5 méteren belül hatásos csak egy ilyen csúzni, messzebről nem. Az egy késsel két lépés. Egy fejsze, baseball ütő szerintem jobb esélyeket ad, de mondom - szerencsére - nem vagyok otthon a témában. 😊
peterk2005
Késes támadóval szemben 5-7 méteren belül az éles lőfegyver sem segít, csak ha már kézben van, kibiztosítva. Ha elő kell rántani, akkor lényegében Neked reszeltek.
több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 968 — The only discipline that lasts, is self discipline
Peterk
Félreértetted. Szerintem senki nem mondja azt hogy lazitani kell az éles lőfegyver tartás szabályain !Sőt szerintem a szigorítás is jogos lenne. Itt a gumilövedékesről és gázpisztolyokrol van szó. Annak a szigorítása meg nonszensz.Rózsa Sándor (betyár)
A gázpisztoly, gumilövedékes pisztoly számomra lényegtelen. Sose érdekelt a fegyver - ha pedig érdekelne, akkor biztos, hogy végigjárnám az engedélyeztetési utat és valódi, éles lőfegyvert gyűjtenék, nem ilyen csúzlikat -, szóval kiívül esik az érdeklődési körön. Nem ismerem a szigorítás okát, a véleményem kialakításához szükségem lenne rá. Ha esetleg több balesetet okoz, mint amennyi helyzetben megvéd, akkor szigorítsák, ha nem, akkor fölösleges. Szvsz.

Mindenesetre egy gázpisztollyal vagy gumilövedékes fegyverrel szerintem nem sokra mész még egy késes rablóval szemben sem. Éles lőfegyveressel szemben meg mégúgyse, de az nálunk szerencsére nagyon ritka. Ha nem gangezel 😀, akkor azért lőfegyveres rabló látogatására nem nagyon kell idehaza számítani. 😊 A késes ellen meg max. 3-5 méteren belül hatásos csak egy ilyen csúzni, messzebről nem. Az egy késsel két lépés. Egy fejsze, baseball ütő szerintem jobb esélyeket ad, de mondom - szerencsére - nem vagyok otthon a témában. 😊

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 157 — The Mathematician
Ásotthalom legismertebb polgárőrének legújabb hóbortja a youtube meghódítása, eleddig abban a hitben éltem, hogy az Észbontók nevű trash reklámspotjaiban csak fizetett statiszták játszák a nagyon sötétet, de Toroczkai videói alatt az emberi sötétség eddig nem ismert világa tárult elém. Ezeket az ostoba tahókat, nemhogy szavazni, de mégcsak péksüteményt vásárolni sem engedném egyedül!
VanillaSky
oh most mit hozott ki? 😀
megint kína a felelős? 😀
Negritis
Csak 1 videóját néztem, a gumilövedékes fegyverek tartásának szigorításáról. Nem is a mondandója a lényeg, hanem a hozzászólások mélysötétsége. A felelős az EU.
VanillaSky
De mitt mondott szigiritani kell vagy az a gáz hogy az Eu miatt szigorú?
Rózsa Sándor (betyár)
'23tól betiltják a gáz és gumilövedékű fegyvereket
amivel szerinte megbénítják a tisztességes-becsületes állampolgárokat
és jön a példával h bezzeg usa
azt persze kihagyja hogy az usában kb többen halnak meg mass shootingban mint a világon összesen

idióta szélsőjobbos faszkalap
Negritis
Viszont olvastam olyan érvet egy amerikai fegyvertartáspárti szervezet honlapján, hogy náluk azért nem volt soha semmilyen diktatúra, mert a polgárság fel volt fegyverezve.
Kampman
ez az a szervezet volt aminek szóvivőjét hátba lőtte a gyereke a kocsiban?
hülyék lennének a fegyvertartás párti cégek nem lobbizni masszívan mikor olyan biznisz van benne mint kevés dologban

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
 www.google.com/amp/s/www.penzcentrum.hu/vasarlas/eles-lofegyvert-tartanal-otthon-igy-neked-is-engedelyezik-de-baromi-draga.1064797.html%3famp

Nekem itt az jön le hogy kb. A fórúmon lévök 90 % ha akarná simán tudna tartani otthon fegyvert.
Jo nem egyszerű megszerezni de nem is lehetetlen.
Anyagilag meg szerintem az itt lévőknek ez nem egy jelentős összeg.
több mint 6 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 157 — The Mathematician
Vicces hogy a székelyeket jobban érdekelte a magyarországi országgyűlési választás, mint az autonómia.
Úgy látszik más dolgába könnyebb belepofázni, mint a sajátjáért tenni valamit.
eaglesmcnabb
Nem más dolgába pofáznak bele, ők is magyarok. Sőt, magyar állampolgárok.
Kampman
jah, a jogok kellenek a felelősség nem
szerintem is mindent elmond

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 561
Vicces hogy a székelyeket jobban érdekelte a magyarországi országgyűlési választás, mint az autonómia.
Úgy látszik más dolgába könnyebb belepofázni, mint a sajátjáért tenni valamit.
eaglesmcnabb
Nem más dolgába pofáznak bele, ők is magyarok. Sőt, magyar állampolgárok.
több mint 6 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 561
Ásotthalom legismertebb polgárőrének legújabb hóbortja a youtube meghódítása, eleddig abban a hitben éltem, hogy az Észbontók nevű trash reklámspotjaiban csak fizetett statiszták játszák a nagyon sötétet, de Toroczkai videói alatt az emberi sötétség eddig nem ismert világa tárult elém. Ezeket az ostoba tahókat, nemhogy szavazni, de mégcsak péksüteményt vásárolni sem engedném egyedül!
VanillaSky
oh most mit hozott ki? 😀
megint kína a felelős? 😀
Negritis
Csak 1 videóját néztem, a gumilövedékes fegyverek tartásának szigorításáról. Nem is a mondandója a lényeg, hanem a hozzászólások mélysötétsége. A felelős az EU.
VanillaSky
De mitt mondott szigiritani kell vagy az a gáz hogy az Eu miatt szigorú?
Rózsa Sándor (betyár)
'23tól betiltják a gáz és gumilövedékű fegyvereket
amivel szerinte megbénítják a tisztességes-becsületes állampolgárokat
és jön a példával h bezzeg usa
azt persze kihagyja hogy az usában kb többen halnak meg mass shootingban mint a világon összesen

idióta szélsőjobbos faszkalap
Negritis
Viszont olvastam olyan érvet egy amerikai fegyvertartáspárti szervezet honlapján, hogy náluk azért nem volt soha semmilyen diktatúra, mert a polgárság fel volt fegyverezve.
több mint 6 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 704 — Steelers fan
Magyarországon nincs kialakult “kultúra” hagyománya az éles lőfegyvereknek, ezért rohadtul nem is támogatnám. Ráadásul mivel a használatához tapasztalatra is van szükség inkább önveszélyes lenne mint hasznos.
Ellenben a gumis stb korlátozás egy baromság. Viszont mivel a szankció is max pénzbírság lesz így azért okosba majd megoldja akinek kell, igaz megint a nepper jár jól aki majd jó ‘drágáért’ beszerzi.
ozibozi
Ez igaz lehetett a 2000-es évek előtt, amíg az aktuális hatalom elzárkózott az elől, hogy fegyver legyen a lakosságnál, mert alapvetően bizalmatlanok voltak (ugye a 10 millió forradalmár országa 😊 )

Ha akartál venni egy fegyvert, és megvolt hozzá mindened (fegyvertartási engedély, stb...) beadtál egy kérelmet, 1 hónap múlva megkaptad a fegyvervásárlási engedélyt, ami 90 napig volt érvényes. Azért 1 hónap múlva, mert kb addig tartott az átvilágítás, de ha bármilyen hatóságnál találtak valamit, simán megtagadták. És itt nem bűnügyekre kell gondolni, hanem pl a gyámhatóságnál,vagy környezetvédelmi hatóságnál folyt ellened valami eljárás, az elég volt hogy elutasítsák a kérelmet.

De ha sikerült, és mondjuk 2 hónap múlva akartál venni még egyet, akkor ugyanúgy elölről indult az egész procedúra. Persze indokolni is kellett hogy mire kell. Ilyen környezetben nem csoda hogy nem tudott kialakulni egy fegyvertartási kultúra.

2010-től állt be komoly változás, amikor Semjén bevezettette a német-oszták mintát, azaz első fegyver vásárlása előtt átvilágítanak ugyanúgy mint régen, de ha mondjuk sörétes vadászfegyverre már megkaptad az engedélyt, akkor utána ha akarsz venni egy másikat, csak bemész a boltba, villantod hogy van sörétesre engedélyed, és megvásárolod. 5 napon belül be kell jelentened a rendőrségen, beírják az engedélyedbe, és ennyi. (itt fontos hogy nem 5 munkanap, hanem 5 napról van szó! egy ilyen hosszú hétvégés sztori miatt egyszer majdnem megszívtam)

Ettől kezdve megszűnt az is, hogy a rendőrők buzerálnak hogy minek neked annyi puska, stb... most már létezik olyan hogy fegyvergyűjtő, létezik olyan, hogy valaki luxus fegyvereket vesz befektetésnek, stb, stb... és mondhatom, hogy mostanra kialakulóban van egyfajta fegyvertartási kultúra. A vadászfegyverek és az antik katonai fegyverek terén.

Amiben nincs semmi változás, az a maroklőfegyverek. Annak nincs is hagyománya nálunk, és őszintén szólva engem nagyon stresszelne, ha sok embernek lenne pisztolya. De ha így nézzük, ennek az egész világon nincs kialakult kultúrája. Mert mi lenne a pisztolytartás kultúrája? Mindenhol a bűnözéssel, vagy bűnüldözéssel kapcsolják össze. Európában biztos hogy semmi hagyománya nincs.

Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.

On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.

P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
az éles lőfegyver esetében pedig nézz utána az amerikai statisztikáknak
Negritis
Én úgy tudom, hogy a lakosságnál szabadon tartott lőfegyverek számához viszonyítva az USA-ban alacsonyabb a lőfegyverrel elkövetett súlyos kimenetelű cselekmények száma, mint Ausztráliában, Izraelben, Dél-Afrikában, az EU legtöbb országában, a kevésbbé fejlett országokról (Mexikó, Brazília, stb.) nem is beszélve.
Egy korábbi cikk rémlik, de nem találom, ahogy egzakt adatokat sem, amelyek nem abszolútértékben vannak, hanem 1000 lakosságnál lévő fegyverhez viszonyítva.
Hátha te megleled, aztán legfeljebb rosszul emlékeztem.
Sobri Jóska
Hát ez igaz, mert az USA-ban 100 lakosra 120 fegyver jut, a nyugati világ többi országaiban meg 1 vagy 2 ez a szám átlagosan. 😀 😀

Szóval százszor annyi fegyverhez viszonyítva tényleg nem is olyan rosszak a számok. Akár ki is jelenthetjük, hogy a fegyverek nem veszélyesek. Csak a tulajdonosaik. 😀 Mert lakosságarányosan aztán már persze nem igaz a fenti statisztika, az USA-ban egy főre vetítve a nyugati világ (Kanada, Európa, Ausztrália, stb.) bármelyikéhez viszonyítva kiemelkedően magasabb a fegyverekkel elkövetett gyilkosságok és öngyilkosságok száma. Sokszorosa bármelyiknek. Világ viszonylatban is kiemelkedő, csak latin-amerika és a világ konfliktus-zónái (1-2 közel keleti ország, stb.) előzik meg.

Persze ennek nem csak maga a fegyver az oka, hanem társadalmi okai is vannak, Kanadában az USA-nál is több az egy főre jutó fegyver, a fegyveres gyilkosságok / öngyilkosságok száma mégis töredéke az USA-belinek. Szóval országa is válogatja. Én mondjuk már önmagában ezért se támogatnám a fegyvertartás lazítását, mert fegyver-arányosan - azaz ahhoz képest, hogy mennyi lehetőséged van fegyverrel ölni, hát eset történik - kelet-európa egy elég szar hely, eléggé elöl vagyunk a listán (az USA-t is előzi néhány ország). A balkán meg még szarabb, de az picit odébb van tőlünk, onnan nem lőnek talán el idáig. 😊 Mindenesetre nálunk jó eséllyel inkább egy USA kicsit rosszabb verziója lenne, ha szabad fegyverhasználat lenne, nem pedig Kanada.

Számomra egyébként egyetlen statistika eldönti a kérdést fegyver ügyben. Ugye a fő érv a fegyvertartás mellett (az USA-ban a 2. fő érv, az első a constitution) az, hogy megvédhesd az otthonod. Na, az USA-ban egy tanárnak négyszer akkora esélye van arra, hogy az iskolában lelője egy felbőszült diák, mint arra, hogy a saját házában lelője egy betörő. Egy átlag amerikainak pedig közel kétszer akkora esélye van arra, hogy valahol - útközben, bevásárlás közben, a munkahelyén, stb. - egy random lövöldözés ártatlan áldozata lesz, mint arra, hogy az otthonában lövik agyon. Innentől kezdve nálam eldőlt a sztori.
peterk2005
Peterk
Félreértetted.
Szerintem senki nem mondja azt hogy lazitani kell az éles lőfegyver tartás szabályain !Sőt szerintem a szigorítás is jogos lenne.
Itt a gumilövedékesről és gázpisztolyokrol van szó.
Annak a szigorítása meg nonszensz.

Negritis
Szerintem egy kocsmai perpatvar után ezerszer is inkább egy gázpisztolyal jöjjön vissza mint sem egy kardal 😊
(Már lőtek meg vele !Nem kellemes de simán elviselhető és nem maradandó)
De ha ne adj isten egy Machete-val csapnak nyakon vagy egy konyha késsel szurkálnak vesén hát nem is tudom .......de köszönöm szépen.

 youtu.be/KQ53f57wPxU

 youtu.be/kh9P6Jcry24
(Késre tessék figyelni vagy a dugohuzora 😃)

Ki ki döntse el hogy a kocsmai perpatvar után mivel vegyenek rajta revansot.Gázpisztoly vagy kés ?
több mint 6 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 704 — Steelers fan
Mielőtt mindenki megindul a faszerdőbe olvassátok már el előtte, hogy miről is van szó!

 www.kaliberinfo.hu/hirek/benyujtott-atfogo-fegyvertorveny-modosito-magyar-eu-jogharmonizacio/

Ha valaki annyira Rambo és félti az értéket, még lehetősége van a beszerzésre, gyakorlati tapasztalatokra azért kíváncsi lennék, hogy szabálykövető tárolás esetén miképp véded ki az esetleges betörőt.

Másrészről a bírói gyakorlat ismeri a megelőző jogos védelem és a klasszikus jogos védelem gyakorlatát is, 2009-től még jóval engedékenyebb is, azaz büntethetőséget kizáró ok, akkor is, ha

"a védekező, ha ijedtségében vagy menthető felindulásában túllépi a támadás elhárításához szükséges mértéket. A megtámadottól nem mindig várható az elhárítás szükséges mértékének a felismerése. Az is belekerült a törvénybe, hogy a megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől. A 2012 évi C. törvény (hatályos Btk.) vezette be az ún. szituációs jogos védelmet. Ez azt jelenti, hogy bizonyos helyzetekben nem kell vizsgálni, hogy szükség volt-e a védekezésre, mert a törvény a személy elleni jogtalan támadás esetén vélelmezi az elhárítás szükségességét. A jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha az a védekező életének kioltására is irányult volna. Ilyen szituációnak számít, ha a támadást éjszaka, felfegyverkezve vagy csoportosan követik el, és ez nem csak a lakáson belüli támadásra vonatkozik, hanem ha a lakáshoz tartozó bekerített helyre hatolnak be.
...
VanillaSky
Tökéletes összefoglalás. Anno mikor még az államiban dolgoztam, nekünk kötelező volt elvégezni a "Rendészeti feladatot ellátó erdészeti szakszemélyzet" című képzést, végén vizsga, igazolvány, jelvény, ésatöbbi... Ebben a témában 3 szót sulykoltak a végtelenségig : éjszaka, csoportosan, felfegyverkezve. 😊

És a "felfegyverkezve" ebben az esetben nem azt jelenti, hogy ténylegesen fegyvernek kell a támadónál lenni. Tudtommal bármi olyan tárgy van nála, ami alkalmas lehet a megtámadott életének a veszélyeztetésére (akár a korábban említett vasvilla, fejsze, stb...) az már elég.

Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.

On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.

P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 968 — The only discipline that lasts, is self discipline
az éles lőfegyver esetében pedig nézz utána az amerikai statisztikáknak
Negritis
Én úgy tudom, hogy a lakosságnál szabadon tartott lőfegyverek számához viszonyítva az USA-ban alacsonyabb a lőfegyverrel elkövetett súlyos kimenetelű cselekmények száma, mint Ausztráliában, Izraelben, Dél-Afrikában, az EU legtöbb országában, a kevésbbé fejlett országokról (Mexikó, Brazília, stb.) nem is beszélve.
Egy korábbi cikk rémlik, de nem találom, ahogy egzakt adatokat sem, amelyek nem abszolútértékben vannak, hanem 1000 lakosságnál lévő fegyverhez viszonyítva.
Hátha te megleled, aztán legfeljebb rosszul emlékeztem.
Sobri Jóska
Hát ez igaz, mert az USA-ban 100 lakosra 120 fegyver jut, a nyugati világ többi országaiban meg 1 vagy 2 ez a szám átlagosan. 😀 😀

Szóval százszor annyi fegyverhez viszonyítva tényleg nem is olyan rosszak a számok. Akár ki is jelenthetjük, hogy a fegyverek nem veszélyesek. Csak a tulajdonosaik. 😀 Mert lakosságarányosan aztán már persze nem igaz a fenti statisztika, az USA-ban egy főre vetítve a nyugati világ (Kanada, Európa, Ausztrália, stb.) bármelyikéhez viszonyítva kiemelkedően magasabb a fegyverekkel elkövetett gyilkosságok és öngyilkosságok száma. Sokszorosa bármelyiknek. Világ viszonylatban is kiemelkedő, csak latin-amerika és a világ konfliktus-zónái (1-2 közel keleti ország, stb.) előzik meg.

Persze ennek nem csak maga a fegyver az oka, hanem társadalmi okai is vannak, Kanadában az USA-nál is több az egy főre jutó fegyver, a fegyveres gyilkosságok / öngyilkosságok száma mégis töredéke az USA-belinek. Szóval országa is válogatja. Én mondjuk már önmagában ezért se támogatnám a fegyvertartás lazítását, mert fegyver-arányosan - azaz ahhoz képest, hogy mennyi lehetőséged van fegyverrel ölni, hát eset történik - kelet-európa egy elég szar hely, eléggé elöl vagyunk a listán (az USA-t is előzi néhány ország). A balkán meg még szarabb, de az picit odébb van tőlünk, onnan nem lőnek talán el idáig. 😊 Mindenesetre nálunk jó eséllyel inkább egy USA kicsit rosszabb verziója lenne, ha szabad fegyverhasználat lenne, nem pedig Kanada.

Számomra egyébként egyetlen statistika eldönti a kérdést fegyver ügyben. Ugye a fő érv a fegyvertartás mellett (az USA-ban a 2. fő érv, az első a constitution) az, hogy megvédhesd az otthonod. Na, az USA-ban egy tanárnak négyszer akkora esélye van arra, hogy az iskolában lelője egy felbőszült diák, mint arra, hogy a saját házában lelője egy betörő. Egy átlag amerikainak pedig közel kétszer akkora esélye van arra, hogy valahol - útközben, bevásárlás közben, a munkahelyén, stb. - egy random lövöldözés ártatlan áldozata lesz, mint arra, hogy az otthonában lövik agyon. Innentől kezdve nálam eldőlt a sztori.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
ozibozi New York Giants 21 758
Magyarországon nincs kialakult “kultúra” hagyománya az éles lőfegyvereknek, ezért rohadtul nem is támogatnám. Ráadásul mivel a használatához tapasztalatra is van szükség inkább önveszélyes lenne mint hasznos.
Ellenben a gumis stb korlátozás egy baromság. Viszont mivel a szankció is max pénzbírság lesz így azért okosba majd megoldja akinek kell, igaz megint a nepper jár jól aki majd jó ‘drágáért’ beszerzi.

Szerkesztette: ozibozi
több mint 6 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 157 — The Mathematician
az éles lőfegyver esetében pedig nézz utána az amerikai statisztikáknak
Negritis
Én úgy tudom, hogy a lakosságnál szabadon tartott lőfegyverek számához viszonyítva az USA-ban alacsonyabb a lőfegyverrel elkövetett súlyos kimenetelű cselekmények száma, mint Ausztráliában, Izraelben, Dél-Afrikában, az EU legtöbb országában, a kevésbbé fejlett országokról (Mexikó, Brazília, stb.) nem is beszélve.
Egy korábbi cikk rémlik, de nem találom, ahogy egzakt adatokat sem, amelyek nem abszolútértékben vannak, hanem 1000 lakosságnál lévő fegyverhez viszonyítva.
Hátha te megleled, aztán legfeljebb rosszul emlékeztem.
Sobri Jóska
mikor arról beszélünk hogy kaphasson-e mindenki fegyvert vagy sem sztem a statisztika amit mondasz csak rosszabb