Politika

70 feliratkozó

több mint 10 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 287 — NFL bracket champion '26
Ugye azt senki nem gondolja, hogy a hozzánk eddig bejött 130-140 ezer ember között nem volt egy sem, aki az IS aktív tagja? Egyértelmű, hogy az elsődleges célpontjaik nálunk politikailag fajsúlyosabb országok, másrészt erősen bízom benne, hogy a szolgálataink nagyjából képben vannak... de nyilván azt nem mondhatják, hogy igen, tudunk róla, 117 db (vagy x, akármennyi) terrorista/dzsihádista van pillanatnyilag Mo.-n, mert a fél ország lefosná a bokáját ijedtében.Jan
Éppen ezért lenne jó, ha lehetőleg nem hívnánk fel magunkra széndékosan a figyelmet, legalább mi magunk ne tegyünk azért, hogy a "fajsúlyosabb országok" közé kerüjünk. Azzal gondolom nagyjából mindannyiam tisztában vagyunk, hogy manapság a terrorizmus is a "politikai marketing" része. Vannak "magányos őrültek" is persze, de a szélsőséges szervezetek többsége ott, és azért robbant, ahol és amiből a legtöbb politikai hasznot reméli saját maga számára. Ez az ok bármilyen banális ok is lehet. Egy szerintük becsmérlő Mohamed karikatúra, egy iszlámot sértő vers, egy politikus rosszul sikerül mondata, bármi. Remélem ezeket a plakátokat majd inkább kiröhögik, de leginkább észre sem veszik. Nem hiányzik, hogy valamelyik őrült "teológusuk" meglásson benne valamit ami "revanson kíván"..peterk2005
Lázár legutóbb azt mondta h csak a tranzitországokba (Szerbia, Macedónia, Görögország) terveznek plakátokat.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 10 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 811 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ugye azt senki nem gondolja, hogy a hozzánk eddig bejött 130-140 ezer ember között nem volt egy sem, aki az IS aktív tagja? Egyértelmű, hogy az elsődleges célpontjaik nálunk politikailag fajsúlyosabb országok, másrészt erősen bízom benne, hogy a szolgálataink nagyjából képben vannak... de nyilván azt nem mondhatják, hogy igen, tudunk róla, 117 db (vagy x, akármennyi) terrorista/dzsihádista van pillanatnyilag Mo.-n, mert a fél ország lefosná a bokáját ijedtében.Jan
Éppen ezért lenne jó, ha lehetőleg nem hívnánk fel magunkra széndékosan a figyelmet, legalább mi magunk ne tegyünk azért, hogy a "fajsúlyosabb országok" közé kerüjünk. Azzal gondolom nagyjából mindannyiam tisztában vagyunk, hogy manapság a terrorizmus is a "politikai marketing" része. Vannak "magányos őrültek" is persze, de a szélsőséges szervezetek többsége ott, és azért robbant, ahol és amiből a legtöbb politikai hasznot reméli saját maga számára. Ez az ok bármilyen banális ok is lehet. Egy szerintük becsmérlő Mohamed karikatúra, egy iszlámot sértő vers, egy politikus rosszul sikerül mondata, bármi. Remélem ezeket a plakátokat majd inkább kiröhögik, de leginkább észre sem veszik. Nem hiányzik, hogy valamelyik őrült "teológusuk" meglásson benne valamit ami "revanson kíván"..


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 287 — NFL bracket champion '26
Áramlanak a terroristák:  hvg.hu/itthon/20150814_16_eves_afgan_fiu_mentette_meg_egy_ferfi


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 10 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 649 — Steelers fan
nyilván addig jó plakátolni míg nem lesz egykét vállalkozó szellemű hentes, akinek fölcseszi a vérnyomását, idejönnek azt elintéziksutianap
Na ja. Ha eddig elkerült bennünket a robbantós változat, most sikeresen felkeltik a figyelmüket. Aztán megint lehet mutogatni: Lássátok-e, megmondtuk hogy terroristák!! És má' megin' igazunk vóót!!apeszos
Ugye azt senki nem gondolja, hogy a hozzánk eddig bejött 130-140 ezer ember között nem volt egy sem, aki az IS aktív tagja?

Egyértelmű, hogy az elsődleges célpontjaik nálunk politikailag fajsúlyosabb országok, másrészt erősen bízom benne, hogy a szolgálataink nagyjából képben vannak... de nyilván azt nem mondhatják, hogy igen, tudunk róla, 117 db (vagy x, akármennyi) terrorista/dzsihádista van pillanatnyilag Mo.-n, mert a fél ország lefosná a bokáját ijedtében.

Ezt a témát mindenféle hivatalos kommunikációban nagyon határozottan kerülik, úgy vettem észre.

Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.

On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.

P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 10 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
gondolkodtam, hogy lassacsként elkezdek majd trollkodni face-en, hogy nem ezeket kéne lelőni, akik menekülnek, hanem azokkal kéne kiállni, akik őket odahaza lövik, és akik elől menekülnek, kíváncsi leszek mi lesz rá a poszterek reakciója...JSanyo
Pont a face-en? Én már jó ideje csak óvatosan merek felmenni, mert nem bírom idővel a moderálgatást. 😀

A kormánynak egyébként jobb ötletei vannak. Sikerült megint telibelőni a szarva között a tőgyit abban a témában, hogy mire is költsük azt a rengeteg pénzt amit a menekültügy megoldására szánunk. 😀
 hvg.hu/itthon/20150812_Plakatokat_allit_a_kormany_Afganisztanban

Amúgy kíváncsi leszek, hogy ki fogja telepíteni a plakátokat az Iszlám Állam területén? Azért a hazai offshore lovag sikervállalkozóink inkább csak itthon merészek. 😀peterk2005
hát, ha egyszer ott csoportosul a hülyeség 😊JSanyo
nyilván addig jó plakátolni míg nem lesz egykét vállalkozó szellemű hentes, akinek fölcseszi a vérnyomását, idejönnek azt elintéziksutianap
Na ja. Ha eddig elkerült bennünket a robbantós változat, most sikeresen felkeltik a figyelmüket. Aztán megint lehet mutogatni: Lássátok-e, megmondtuk hogy terroristák!! És má' megin' igazunk vóót!!
több mint 10 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 809 — capitaine du château de Vienne 1487
gondolkodtam, hogy lassacsként elkezdek majd trollkodni face-en, hogy nem ezeket kéne lelőni, akik menekülnek, hanem azokkal kéne kiállni, akik őket odahaza lövik, és akik elől menekülnek, kíváncsi leszek mi lesz rá a poszterek reakciója...JSanyo
Pont a face-en? Én már jó ideje csak óvatosan merek felmenni, mert nem bírom idővel a moderálgatást. 😀

A kormánynak egyébként jobb ötletei vannak. Sikerült megint telibelőni a szarva között a tőgyit abban a témában, hogy mire is költsük azt a rengeteg pénzt amit a menekültügy megoldására szánunk. 😀
 hvg.hu/itthon/20150812_Plakatokat_allit_a_kormany_Afganisztanban

Amúgy kíváncsi leszek, hogy ki fogja telepíteni a plakátokat az Iszlám Állam területén? Azért a hazai offshore lovag sikervállalkozóink inkább csak itthon merészek. 😀peterk2005
hát, ha egyszer ott csoportosul a hülyeség 😊JSanyo
nyilván addig jó plakátolni míg nem lesz egykét vállalkozó szellemű hentes, akinek fölcseszi a vérnyomását, idejönnek azt elintézik


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 10 éve
JSanyo Indianapolis Colts 2 675 — 1/1
gondolkodtam, hogy lassacsként elkezdek majd trollkodni face-en, hogy nem ezeket kéne lelőni, akik menekülnek, hanem azokkal kéne kiállni, akik őket odahaza lövik, és akik elől menekülnek, kíváncsi leszek mi lesz rá a poszterek reakciója...JSanyo
Pont a face-en? Én már jó ideje csak óvatosan merek felmenni, mert nem bírom idővel a moderálgatást. 😀

A kormánynak egyébként jobb ötletei vannak. Sikerült megint telibelőni a szarva között a tőgyit abban a témában, hogy mire is költsük azt a rengeteg pénzt amit a menekültügy megoldására szánunk. 😀
 hvg.hu/itthon/20150812_Plakatokat_allit_a_kormany_Afganisztanban

Amúgy kíváncsi leszek, hogy ki fogja telepíteni a plakátokat az Iszlám Állam területén? Azért a hazai offshore lovag sikervállalkozóink inkább csak itthon merészek. 😀peterk2005
hát, ha egyszer ott csoportosul a hülyeség 😊

több mint 10 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 17 053 — Apu ökölbeszorított keze
Kiadjak okosba alvalalkozonak...

több mint 10 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 811 — The only discipline that lasts, is self discipline
gondolkodtam, hogy lassacsként elkezdek majd trollkodni face-en, hogy nem ezeket kéne lelőni, akik menekülnek, hanem azokkal kéne kiállni, akik őket odahaza lövik, és akik elől menekülnek, kíváncsi leszek mi lesz rá a poszterek reakciója...JSanyo
Pont a face-en? Én már jó ideje csak óvatosan merek felmenni, mert nem bírom idővel a moderálgatást. 😀

A kormánynak egyébként jobb ötletei vannak. Sikerült megint telibelőni a szarva között a tőgyit abban a témában, hogy mire is költsük azt a rengeteg pénzt amit a menekültügy megoldására szánunk. 😀
 hvg.hu/itthon/20150812_Plakatokat_allit_a_kormany_Afganisztanban

Amúgy kíváncsi leszek, hogy ki fogja telepíteni a plakátokat az Iszlám Állam területén? Azért a hazai offshore lovag sikervállalkozóink inkább csak itthon merészek. 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 697
Vajon ez a sok facehuszar aki lelövést emleget bele tud gondolni milyen lehet egy embert megölni?
A többit meg sem kérdem milyen jogon,okon ?
Mit gondolna ha az ő rokonat lőnék le ?Janek
Mire megérted a helyzetet már késő lesz...NB2
Fox Muldert várják a fórumon, Fox, jelentkezz!
több mint 10 éve
MMMS Indianapolis Colts 2 326 — 51st state
Vajon ez a sok facehuszar aki lelövést emleget bele tud gondolni milyen lehet egy embert megölni?
A többit meg sem kérdem milyen jogon,okon ?
Mit gondolna ha az ő rokonat lőnék le ?Janek
Az ilyenek szerinted képesek olyan bonyolult dolgokra, mint valamit átgondolni? Szerinted képesek bármilyen mértékű empátiát tanúsítani? Akik lelövésre vágynak, többségében végtelenül frusztrált, csalódott, megkeseredett, buta emberek, akik a legállatiasabb ösztönökön képtelenek felülemelkedni: egyél, igyál, basszál, védd a területed a másik vadásztól.dankodavid
és az evolúció őket igazolja! 😉baggio
nemigaz. azokat, akik ebbe a korbe meg a szarast is beleveszik (fennhangon kitargyalva)

the area dividing the brain and the soul/is affected in many ways by experience –/some lose all mind and become soul: insane./some lose all soul and become mind: intellectual./some lose both and become: accepted.
több mint 10 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 078 — no es importante
Vajon ez a sok facehuszar aki lelövést emleget bele tud gondolni milyen lehet egy embert megölni?
A többit meg sem kérdem milyen jogon,okon ?
Mit gondolna ha az ő rokonat lőnék le ?Janek
Az ilyenek szerinted képesek olyan bonyolult dolgokra, mint valamit átgondolni? Szerinted képesek bármilyen mértékű empátiát tanúsítani? Akik lelövésre vágynak, többségében végtelenül frusztrált, csalódott, megkeseredett, buta emberek, akik a legállatiasabb ösztönökön képtelenek felülemelkedni: egyél, igyál, basszál, védd a területed a másik vadásztól.dankodavid
és az evolúció őket igazolja! 😉


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
JSanyo Indianapolis Colts 2 675 — 1/1
Vajon ez a sok facehuszar aki lelövést emleget bele tud gondolni milyen lehet egy embert megölni?
A többit meg sem kérdem milyen jogon,okon ?
Mit gondolna ha az ő rokonat lőnék le ?Janek
gondolkodtam, hogy lassacsként elkezdek majd trollkodni face-en, hogy nem ezeket kéne lelőni, akik menekülnek, hanem azokkal kéne kiállni, akik őket odahaza lövik, és akik elől menekülnek, kíváncsi leszek mi lesz rá a poszterek reakciója...

több mint 10 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 17 053 — Apu ökölbeszorított keze
Igen
Rajöttem de valahol borzasztóan zavar az ilyen emberi igénytelenség.
Inkább azon agyalnának mi is a jó megoldas.
Én azon gondolkodom sokszor.
Ugye ott a német török megoldas.
Csak ahoz kéne hogy az anyaorszagban rend legyen...
Amit gondolok hogy a kerites es a tovabb passzolas az nem megoldas

több mint 10 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 806 — zászló zászló szív
...yooker
Jó hát, ezt mondtam, hogy a Lovasi alapvetően egy rockzenész, nem egy Kant 😊

több mint 10 éve
dankodavid San Francisco 49ers 2 594
Vajon ez a sok facehuszar aki lelövést emleget bele tud gondolni milyen lehet egy embert megölni?
A többit meg sem kérdem milyen jogon,okon ?
Mit gondolna ha az ő rokonat lőnék le ?Janek
Az ilyenek szerinted képesek olyan bonyolult dolgokra, mint valamit átgondolni? Szerinted képesek bármilyen mértékű empátiát tanúsítani? Akik lelövésre vágynak, többségében végtelenül frusztrált, csalódott, megkeseredett, buta emberek, akik a legállatiasabb ösztönökön képtelenek felülemelkedni: egyél, igyál, basszál, védd a területed a másik vadásztól.

Pulvis et umbra sumus.
több mint 10 éve
yooker New York Giants 7 487 — Expect the Best !
 mandiner.hu/cikk/20150811_lovasi_andras_interju_mandiner
Lehet a Lovasit utálni, én sem mindenben értek vele egyet, de érdemes megnézni hogy mennyire nem egyértelmű, vagy fekete-fehér egy ember véleménye. Nyilván a Lovasi nem egy óriási filozófus vagy akárcsak egy komoly véleményirányítóként is nehéz tekinteni rá, de az irány, amit ő mondd vagy képvisel nekem szimpatikus, ezzel hogy kb. pártoskodás nélkül is lehet véleményt mondani. (Egyébként pl. a melegházasság kérdésében egyetértek vele 😊 )Gyurma Pappa
Szerintem ennek a cikknek is a kommentjei a legjobbak. Annyira visszaigazolják Lovasi-t, hogy akár egy számot is írhatna róla. 😊peterk2005
Ja, hogy megint elolvastad ezeket? 😊 Én nem húzom az időmet, de kávé mellé tök jó volt Lovi, aki egyébként tényleg egy ilyen fazon, mint itt kiderült, és ő 5 éve is kb. ugyanezeket mondta (csak nyilván más témában). Aki meg olvasta az autobiográfiáját, az tudja hogy 20 éve is ilyen fazon volt.

De szerintem teljesen rendben van amit mond, még ha nem is értünk egyet egy-két dologban (multikulti esélyei).Gyurma Pappa
azért vannak néha értelmes kommentek is!
pl többen felvetik(teljes joggal) hogy szerinte a házasságból ne csináljunk viccet, aztán meg amit elmond a saját esetével kapcsolatban:

"Na, ugye hogy nem vagyok én olyan nagy libsi! Bár nem olvastam a Gyuri ezen írását, és nem mindenben értünk egyet, de nagyjából tudom mit gondol erről. Szóval éljen mindenki boldogul, ahogy neki tetszik, de a házasságból ne csináljunk már viccet. Még a polgári esküvőt megértem, az amúgy is csak egy jogi aktus, bár nem gondolom, hogy például egy örökbe fogadott vagy háromszülős gyerek ugyanolyan esélyeket-mintákat kap, mint egy normális családban felnövő. De vannak országok, pl. Svédország, ahol a melegek egyházi esküvőt is köthetnek, ami szerintem teljes tévút. Pedig bírom a svédeket. Amúgy nekem nem lesz polgári esküvőm. Olyanom már volt. Csak egyházi.

Olyat lehet?

Nem érdekel. Bemegyek, kijövök...

De kérik a polgári papírt, nem?

Nem tudom. Terveink szerint mindenesetre csak egyházi lesz.

Katolikus?

Nem, mert volt már ugye egy polgári esküvőm, ami miatt egy hosszú egyházjogi procedúrára és némi pénzre lenne szükség. Átúsztunk tehát a reformátusokhoz."

háát.. és mindezt összefűzve egy gondolatban.. 😊
több mint 10 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 754 — All those moments will be lost in time, like tears in rain.
Ezek teljesen hulyek.. Sziriaban plakatolni/ujsaghirdetest venni?

Ugye ez csak kacsa, ez a hir... ugye? Ugye???

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 10 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 806 — zászló zászló szív
 mandiner.hu/cikk/20150811_lovasi_andras_interju_mandiner
Lehet a Lovasit utálni, én sem mindenben értek vele egyet, de érdemes megnézni hogy mennyire nem egyértelmű, vagy fekete-fehér egy ember véleménye. Nyilván a Lovasi nem egy óriási filozófus vagy akárcsak egy komoly véleményirányítóként is nehéz tekinteni rá, de az irány, amit ő mondd vagy képvisel nekem szimpatikus, ezzel hogy kb. pártoskodás nélkül is lehet véleményt mondani. (Egyébként pl. a melegházasság kérdésében egyetértek vele 😊 )Gyurma Pappa
Szerintem ennek a cikknek is a kommentjei a legjobbak. Annyira visszaigazolják Lovasi-t, hogy akár egy számot is írhatna róla. 😊peterk2005
Ja, hogy megint elolvastad ezeket? 😊 Én nem húzom az időmet, de kávé mellé tök jó volt Lovi, aki egyébként tényleg egy ilyen fazon, mint itt kiderült, és ő 5 éve is kb. ugyanezeket mondta (csak nyilván más témában). Aki meg olvasta az autobiográfiáját, az tudja hogy 20 éve is ilyen fazon volt.

De szerintem teljesen rendben van amit mond, még ha nem is értünk egyet egy-két dologban (multikulti esélyei).

több mint 10 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 287 — NFL bracket champion '26
Túl sokat hallgatták az emberek ezt a tracket:


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 10 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 17 053 — Apu ökölbeszorított keze
Vajon ez a sok facehuszar aki lelövést emleget bele tud gondolni milyen lehet egy embert megölni?
A többit meg sem kérdem milyen jogon,okon ?
Mit gondolna ha az ő rokonat lőnék le ?Janek
Mire megérted a helyzetet már késő lesz...NB2
Igen olvastam,hogy katonak jönnek elfoglalni az országot.
Napi ezer tele pénzel erősek jol kepzettek.
Az időjárást is ők hozták azt nem is tudja még a radikális oldal pedig de.
Felismerték milyen csodás Magyarország ,ők tudjak nem holmi fejlett országot kell elfoglalni hanem ...

több mint 10 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 811 — The only discipline that lasts, is self discipline
 mandiner.hu/cikk/20150811_lovasi_andras_interju_mandiner
Lehet a Lovasit utálni, én sem mindenben értek vele egyet, de érdemes megnézni hogy mennyire nem egyértelmű, vagy fekete-fehér egy ember véleménye. Nyilván a Lovasi nem egy óriási filozófus vagy akárcsak egy komoly véleményirányítóként is nehéz tekinteni rá, de az irány, amit ő mondd vagy képvisel nekem szimpatikus, ezzel hogy kb. pártoskodás nélkül is lehet véleményt mondani. (Egyébként pl. a melegházasság kérdésében egyetértek vele 😊 )Gyurma Pappa
Szerintem ennek a cikknek is a kommentjei a legjobbak. Annyira visszaigazolják Lovasi-t, hogy akár egy számot is írhatna róla. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
NB2 New England Patriots 28 477 — nabege2@yahoo.com
Vajon ez a sok facehuszar aki lelövést emleget bele tud gondolni milyen lehet egy embert megölni?
A többit meg sem kérdem milyen jogon,okon ?
Mit gondolna ha az ő rokonat lőnék le ?Janek
Mire megérted a helyzetet már késő lesz...
több mint 10 éve
Ettemlevest Chicago Bears 1 134 — Bears fan
Vajon ez a sok facehuszar aki lelövést emleget bele tud gondolni milyen lehet egy embert megölni?
A többit meg sem kérdem milyen jogon,okon ?
Mit gondolna ha az ő rokonat lőnék le ?Janek
Az ilyenek nagy részének az sem esik le, hogy a szülei/nagyszülei/más rokonai '56 után nem kaptak ilyen támadásokat. Most meg fröcsögnek egy internetes oldalon, hogy micsoda nagy tetteket tudnának megtenni. Persze a szájuk nagy a négy fal között, de amúgy annyira igénytelenek, hogy a házuk előtt a füvet nem hajlandók levágni.
Elnézést az általánosításért.

(Hol vannak most az önkéntes kerítés építők például, rengetegen ajánlkoztak nem is olyan régen erre a nemes, hazafias feladatra...)

touchdown..... touchdown, bears!!
több mint 10 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 806 — zászló zászló szív
 mandiner.hu/cikk/20150811_lovasi_andras_interju_mandiner

Lehet a Lovasit utálni, én sem mindenben értek vele egyet, de érdemes megnézni hogy mennyire nem egyértelmű, vagy fekete-fehér egy ember véleménye. Nyilván a Lovasi nem egy óriási filozófus vagy akárcsak egy komoly véleményirányítóként is nehéz tekinteni rá, de az irány, amit ő mondd vagy képvisel nekem szimpatikus, ezzel hogy kb. pártoskodás nélkül is lehet véleményt mondani. (Egyébként pl. a melegházasság kérdésében egyetértek vele 😊 )