Politika
63 feliratkozó
több mint 12 éve
Úgy néz ki, a csornai Gyopáros lesz ezúttal a csúcstartó 58-59% között van.. Kara Ákos Győr 1-ben is 57%-nál tart. GY-M-S powa!Szegény Fábiánt is eléggé elverték, pedig azt hallottam, hogy sok helyi jobbos aggódott miatta.. hát ehhez képest 😕
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 12 éve
"Együtt: Mesterházy a kudarc legfőbb okahetek óta mondom, hogy az MSZP kaszálta el az ellenzéket.
Elkaptunk az Együtt központjában egy szervezeti háttérembert, aki elmondta: azt már biztosnak látják, hogy a Kormányváltók egy kudarcos történet. A siker gátja elmondása szerint a Magyar Szocialista Párt volt, illetve azon belül Mesterházy Attila, aki másodszor is súlyos vereséget szenvedett Orbán Viktortól.
A spindoktor azt ecsetelte, hogy az most biztosnak tűnik, hogy Bajnai Gordon eztán is aktív politizálást folytat majd, az azonban még nem eldöntött kérdés, hogy ehhez milyen formát fog választani. Az biztos, hogy az Együtt az EP-választásokra külön kíván nekifutni." - HVG
Elkezdték az összefogók az egymás torkának esést.cartman023
több mint 12 éve
A folyamatos legkisebb rosszra való szavazás miatt tartunk ott, ahol tartunk.cartman023pontosan erről beszélek. nincs jó megoldás, dönteni viszont kell.
egy helyben ácsorgunk.
több mint 12 éve
De ha ilyen van, akkor már nem a legkisebb rosszra szavazol nem?már leírták páran lejjebb: kell egy új, tökös ellenzék, teljesen új arcokból. remélhetőleg 4 év múlva már lesz ilyen pértDexxter TailorAkkor mi a megoldás? Ne szavazzon senki? Valaki akkor is odakerül.JayBA folyamatos legkisebb rosszra való szavazás miatt tartunk ott, ahol tartunk.cartman023akkor ha az egyik sem jó, mégis kire kéne szavazni? a legkevésbé rosszra, sajnos ez az egy megoldás van.lolÉn nem is állítottam ezt. De a Jobbik sokkal rosszabb bármelyiknél.szabaMert melyik a remény? Tán a Gyurcsány?BazzaniAz is nevetséges, ami a velem egykorúak véleménye úgy általánosságbanEzen csak sírni lehet... Aki számára a Jobbik remény, az számomra nem hiteles.szaba
Bal oldal nem, mert Őszöd
Jobbik igen, mert cigányellenes
És ennyi, komolyan ennyi nekik az indok....nehéz eldönteni, hogy sírjak ezen vagy nevessek.Newman
több mint 12 éve
"Együtt: Mesterházy a kudarc legfőbb okaElkaptunk az Együtt központjában egy szervezeti háttérembert, aki elmondta: azt már biztosnak látják, hogy a Kormányváltók egy kudarcos történet. A siker gátja elmondása szerint a Magyar Szocialista Párt volt, illetve azon belül Mesterházy Attila, aki másodszor is súlyos vereséget szenvedett Orbán Viktortól.
A spindoktor azt ecsetelte, hogy az most biztosnak tűnik, hogy Bajnai Gordon eztán is aktív politizálást folytat majd, az azonban még nem eldöntött kérdés, hogy ehhez milyen formát fog választani. Az biztos, hogy az Együtt az EP-választásokra külön kíván nekifutni." - HVG
Elkezdték az összefogók az egymás torkának esést.
több mint 12 éve
A megoldást már elmondta a néhai Antall József: "Tetszettek volna forradalmat csinálni!"Akkor mi a megoldás? Ne szavazzon senki? Valaki akkor is odakerül.JayBA folyamatos legkisebb rosszra való szavazás miatt tartunk ott, ahol tartunk.cartman023akkor ha az egyik sem jó, mégis kire kéne szavazni? a legkevésbé rosszra, sajnos ez az egy megoldás van.lolszabaBazzani.Newmanszaba
Ma is pont ugyanúgy érvényes.
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 12 éve
már leírták páran lejjebb: kell egy új, tökös ellenzék, teljesen új arcokból. remélhetőleg 4 év múlva már lesz ilyen pértAkkor mi a megoldás? Ne szavazzon senki? Valaki akkor is odakerül.JayBA folyamatos legkisebb rosszra való szavazás miatt tartunk ott, ahol tartunk.cartman023akkor ha az egyik sem jó, mégis kire kéne szavazni? a legkevésbé rosszra, sajnos ez az egy megoldás van.lolÉn nem is állítottam ezt. De a Jobbik sokkal rosszabb bármelyiknél.szabaMert melyik a remény? Tán a Gyurcsány?BazzaniAz is nevetséges, ami a velem egykorúak véleménye úgy általánosságbanEzen csak sírni lehet... Aki számára a Jobbik remény, az számomra nem hiteles.szaba
Bal oldal nem, mert Őszöd
Jobbik igen, mert cigányellenes
És ennyi, komolyan ennyi nekik az indok....nehéz eldönteni, hogy sírjak ezen vagy nevessek.Newman

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 12 éve
Az mondjuk zseniális lesz, ha Óbudán kikap Menczer a vállalhatatlan balos Kisstől. Hajrá Békásmegyer!!!berger90Mitől vállalhatatlan? Én nem hallottam róla sem jót, sem rosszat.
több mint 12 éve
Tony
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
Én bementem, saját tollal aláírtam a névjegyzéket, majd szavazófülkében saját tollal behúztam az X-et, a kutya nem szólt egy szót sem.
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
több mint 12 éve
Nem azért írtam, mert te írtad, de úgy látszik, vidéken a legtöbb helyen úgy látják, hogy a Jobbik az alternatíva. Én már most is tartok attól, hogy még inkább hátrahőköl majd a tőke az országtól.ugyan, nem írtam ilyet... csak ez a helyzet. nem tudnak kire szavazni az emberek, mindegyik hiteltelen, mindegyik eljátszotta már a becsületét. így sosem lépünk egyről a kettőre, mindig ugyanabból a szarkupacból választunk.lolA Jobbik a legkevésbé rossz? Na ne már...szabaÉn nem is állítottam ezt. De a Jobbik sokkal rosszabb bármelyiknél.szabaakkor ha az egyik sem jó, mégis kire kéne szavazni? a legkevésbé rosszra, sajnos ez az egy megoldás van.lol
több mint 12 éve
Akkor mi a megoldás? Ne szavazzon senki? Valaki akkor is odakerül.A folyamatos legkisebb rosszra való szavazás miatt tartunk ott, ahol tartunk.cartman023akkor ha az egyik sem jó, mégis kire kéne szavazni? a legkevésbé rosszra, sajnos ez az egy megoldás van.lolÉn nem is állítottam ezt. De a Jobbik sokkal rosszabb bármelyiknél.szabaMert melyik a remény? Tán a Gyurcsány?BazzaniAz is nevetséges, ami a velem egykorúak véleménye úgy általánosságbanEzen csak sírni lehet... Aki számára a Jobbik remény, az számomra nem hiteles.szaba
Bal oldal nem, mert Őszöd
Jobbik igen, mert cigányellenes
És ennyi, komolyan ennyi nekik az indok....nehéz eldönteni, hogy sírjak ezen vagy nevessek.Newman
több mint 12 éve
Ez minden választáson előkerül kb 16 éve. Húztam egy kis csíkot a bal hüvelykujjamra a hivatalos tollal és még látszik. Megnyugodtál?az is érdekes hogy nem szavazhattam saját tollal 😊eaglesmcnabbMunkatársam mesélte, hogy a felesége, mint bizottsági tag kipróbálták a szavazófülkékben lévő tollakat: öt perc után eltűnt a tinta.
Nem tudom mennyire megbízható, én azért vittem saját tollat...süti
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 12 éve
ugyan, nem írtam ilyet... csak ez a helyzet. nem tudnak kire szavazni az emberek, mindegyik hiteltelen, mindegyik eljátszotta már a becsületét. így sosem lépünk egyről a kettőre, mindig ugyanabból a szarkupacból választunk.A Jobbik a legkevésbé rossz? Na ne már...szabaÉn nem is állítottam ezt. De a Jobbik sokkal rosszabb bármelyiknél.szabaakkor ha az egyik sem jó, mégis kire kéne szavazni? a legkevésbé rosszra, sajnos ez az egy megoldás van.lol
több mint 12 éve
a kiábrándult balosoknak (remélem) a legkisebb rossz az LMP volt, a kiábrándult jobbosoknak és még pár bizonytalannak meg ott van a jobbik, nem csoda, hogy szorongatják a maszop tökeitakkor ha az egyik sem jó, mégis kire kéne szavazni? a legkevésbé rosszra, sajnos ez az egy megoldás van.lolÉn nem is állítottam ezt. De a Jobbik sokkal rosszabb bármelyiknél.szabaMert melyik a remény? Tán a Gyurcsány?BazzaniAz is nevetséges, ami a velem egykorúak véleménye úgy általánosságbanEzen csak sírni lehet... Aki számára a Jobbik remény, az számomra nem hiteles.szaba
Bal oldal nem, mert Őszöd
Jobbik igen, mert cigányellenes
És ennyi, komolyan ennyi nekik az indok....nehéz eldönteni, hogy sírjak ezen vagy nevessek.Newman

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 12 éve
én is ezt mondtam mutternek 😀 nem bonyolították túl 😀Ezen a lapon nem sok lehetőséget hagytak a tévesztésre. 😀Jande az korrekt volt, 1 karika, németül a szöveg. Tetszett. Egy serény Grüß Gottal kezdtem 😀Amadeus91Ja, én is.Jande. De a helyi jelöltre tudtam, csak az országos helyett kaptam német papírt.Amadeus91JanJanAmadeus91
több mint 12 éve
A folyamatos legkisebb rosszra való szavazás miatt tartunk ott, ahol tartunk.akkor ha az egyik sem jó, mégis kire kéne szavazni? a legkevésbé rosszra, sajnos ez az egy megoldás van.lolÉn nem is állítottam ezt. De a Jobbik sokkal rosszabb bármelyiknél.szabaMert melyik a remény? Tán a Gyurcsány?BazzaniAz is nevetséges, ami a velem egykorúak véleménye úgy általánosságbanEzen csak sírni lehet... Aki számára a Jobbik remény, az számomra nem hiteles.szaba
Bal oldal nem, mert Őszöd
Jobbik igen, mert cigányellenes
És ennyi, komolyan ennyi nekik az indok....nehéz eldönteni, hogy sírjak ezen vagy nevessek.Newman
több mint 12 éve
A Jobbik a legkevésbé rossz? Na ne már...Én nem is állítottam ezt. De a Jobbik sokkal rosszabb bármelyiknél.szabaakkor ha az egyik sem jó, mégis kire kéne szavazni? a legkevésbé rosszra, sajnos ez az egy megoldás van.lol
több mint 12 éve
Ezen a lapon nem sok lehetőséget hagytak a tévesztésre. 😀de az korrekt volt, 1 karika, németül a szöveg. Tetszett. Egy serény Grüß Gottal kezdtem 😀Amadeus91Ja, én is.Jande. De a helyi jelöltre tudtam, csak az országos helyett kaptam német papírt.Amadeus91JanJanAmadeus91
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 12 éve
Én meg láttam valakit, aki hallotta azt, amikor ezt mondták. 😀 (De a tollam nálam is ott volt. )az is érdekes hogy nem szavazhattam saját tollal 😊eaglesmcnabbMunkatársam mesélte, hogy a felesége, mint bizottsági tag kipróbálták a szavazófülkékben lévő tollakat: öt perc után eltűnt a tinta.
Nem tudom mennyire megbízható, én azért vittem saját tollat...süti
több mint 12 éve
akkor ha az egyik sem jó, mégis kire kéne szavazni? a legkevésbé rosszra, sajnos ez az egy megoldás van.Én nem is állítottam ezt. De a Jobbik sokkal rosszabb bármelyiknél.szabaMert melyik a remény? Tán a Gyurcsány?BazzaniAz is nevetséges, ami a velem egykorúak véleménye úgy általánosságbanEzen csak sírni lehet... Aki számára a Jobbik remény, az számomra nem hiteles.szaba
Bal oldal nem, mert Őszöd
Jobbik igen, mert cigányellenes
És ennyi, komolyan ennyi nekik az indok....nehéz eldönteni, hogy sírjak ezen vagy nevessek.Newman
több mint 12 éve
Az mondjuk zseniális lesz, ha Óbudán kikap Menczer a vállalhatatlan balos Kisstől. Hajrá Békásmegyer!!!
Mindig jövőre
több mint 12 éve
de az korrekt volt, 1 karika, németül a szöveg. Tetszett. Egy serény Grüß Gottal kezdtem 😀Ja, én is.Jande. De a helyi jelöltre tudtam, csak az országos helyett kaptam német papírt.Amadeus91Nem azt mondtad, hogy kisebbségi listán vagy? Én azon voltam.JanBp-n fog eldőlni hogy jobbik vagy szoci lesz a 2. legnagyobb ellenzéki formáció. Hihetetlen.Jannem véletlen szavaztam zsidónegyedben.Amadeus91
több mint 12 éve
az is érdekes hogy nem szavazhattam saját tollal 😊eaglesmcnabbMunkatársam mesélte, hogy a felesége, mint bizottsági tag kipróbálták a szavazófülkékben lévő tollakat: öt perc után eltűnt a tinta.
Nem tudom mennyire megbízható, én azért vittem saját tollat...