Politika

65 feliratkozó

8 hónapja
Wester New York Jets Middle Tennessee Blue Raiders 10 055 — Jó ötletnek tűnt!
Nekem a legjobban Marika for prezident (Rainer-Micsinyei Nóra) beszéde tetszett, elég jól belehergelte magát. Mindig lenyűgöző amikor egy kis nőből ilyen energiák áradnak ki.
De Marci "interjúja" a molinót tartó agyhalottakkal is szórakoztató volt.
A Partizán 10 órás élő közvetítéssnek nézettsége 900ezer fölött van momentán.
Őszentsége Sobri Jóska
A molinós eset eléggé meglepett. Ha nem is árad belőlük az értelem és intelligencia, ezek a vármegyés felvonulgatós arcok néhány panellel azért fel szoktak lenni vértezve amit ilyenkor el tudnak puffogtatni. Tegnap úgy látszik vagy túl nagy volt a meleg és be voltak kábulva vagy meg voltak szeppenve a sok ember miatt. 😊

Partizán közvetítés: összességében jól sikerült, Marci tagadhatatlanul tehetséges fickó. Egy drónt azért hiányoltam, de lehet, hogy engedély kellett volna hozzá (amit nem kaptak meg), nem tudom. Beleolvastam az élő kommentekbe is időnként. Azért látszik, hogy van itt még feladat, mert amikor az a két táncoló draq queen - remélem jól írom, nem vagyok teljesen képben a meleg "művészet" ezen ágában 😊 - az amúgy támogató, pozitív komment folyam is átment szinte teljesen "ezt nem kéne", "most rontják el", stb. post folyamba. Jelezve, hogy azok akik erősen támogatták a tegnapi sztorit, azok sem értik igazán, hogy mit is jelent az amit támogatnak. 😊

A NER mindenesetre ismét jól tökön rúgta magát. Az ilyen rendszerekre jellemző degenerálódási folyamat egyre előrehaladottabb állapotát mutatva.
peterk2005 udvari bolond
Mondjuk a Marci is mondta, hogy a drag show jó dolog, de valószínűleg erre a rendezvényre nem való

Lesz ez még így se!
8 hónapja
Stez SMU Mustangs 47 798 — Whoops, looks like something went wrong.
A nezopont szerint az uralkodo csapdaba csalta az ellenzeket, amely reg nem hibazott ekkorat.

Natessek, van kerdes?

8 hónapja
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 555
Persze tudjuk, hogy KG simán kinőhet egy későbbi ellenfélnek, de ez legyen majd az akkori idők problémája, nekik. Nekünk meg csak jó lehet, hogyha ilyen arcokkal bővül a paletta.
Lúdas Solymi
Országos szinten kizárt.
Kampman
Egy két fordulós rendszerben vagy egy jó kampánnyal miért ne?
Romániában sikerült, persze ott olyan volt az ellenfél is, de azért KG is volt anno miniszterelnök-jelölt vagy hát lett volna, csak nem nyíratta ki magát.
Lúdas Solymi
Mert Karácsony az egyébként büszkén vállalt nyírségi származásával együtt is túlságosan urbánus értelmiségi karakter, vidéken ez nem igazán működik.
A hozzá hasonló politikusoknak itthon tényleg a főpolgármesteri pozíció a maximum.
Kampman
Érdekes ez, mert Magyar Péter is szerintem egy kimondottan urbánus karakter, és ő úgy látszik bejön vidéken is.
peterk2005 udvari bolond
Persze, mert MP jobboldali konzervatív az összes jelmezzel és díszlettel együtt ( és ezért nem csak urbánus karakter), KG pedig hiába nyírségi, lesír róla, hogy baloldali liberális, akit a városi levegő szabaddá tett. Őt nem lehet országossá becsomagolni.
Dzsokijuing
Kari Geri a prideon tetszeleg, MP azert, hogy választásokat nyerjen inkább nem mond semmit.
Szerintem ennyivel leírható, hogy miért nem érdemes KGból miniszterelnökjelöltet gyártani.
Toca
KG pontosan tudja, hogy leghamarabb 2030-ban lehet ez realitás neki.
8 hónapja
Toca Minnesota Vikings 20 326 — Vikings fan

Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 10 356 — Saturday Night Lights

Szerkesztette: Dzsokijuing

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
8 hónapja
Lúdas Solymi New England Patriots 8 996

Ezzel még megvárnám a 2026-os választást, az, hogy kimennek a gyűléseire megnézni, hogy milyen állatfajta is az a "politikus", mert nem láttak olyat minimum 15, de inkább 23 éve, abból még nem következik direktben, hogy le is fognak rá szavazni, főleg ha jön még pár zsák krumpli a választás előtt...
StormST
Én benne vagyok a Tisza FB csoportban (mint nézelődő) és elég sok Tisza-sziget van, szegényebbtől/szerényebbtől a tehetősebbig, munkásembertől az "irodistáig" vidéken is vagy városokban is.

Ezek azok az emberek akik aktivisták lesznek jobb esetben vagy meggyőzik a környezetüket, aztán jön a pillangó-effektus vagy nem.

MP amúgy ugyanaz mint a fiatal OV, van karizmája, politikája, identitása hasonló, sztem direkt ezt is árulja, ezért is van hatása. Ő az akire a megfáradt, elzsarnokosodott OV-t le lehet váltania a népnek, akik nem akarnak baloldalt.

Ami még lényeg, hogy ezek az emberek rávegyék a bizonytalan vagy általában nem szavazókat, hogy most ezt tegyék meg és szavazzanak MP-re. Ha ez sikerülne, az jelentene még pár százezer szavazatot.

Én amúgy forszírozni fogom az ismerősi körömben, már csak azért is, mert MP-ben meg van az ígéret, hogy megállítja a lopást és a gazdasági süllyedést (ebbe ne menjünk bele, tudom nem olyan egyszerű) és hozza az EU-s pénzt, amire OV-ék képtelenek és ami könnyítené a helyzetet.

De ezeken a paneleken lehet majd javítani, ha már közel lesznek a választások, mert akkor muszáj lesz nyomniuk az erős, befogadható üzeneteket.
8 hónapja
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 212 — Chiefs GM
Origo egy chatgpt “mi az a Pride” leírást tesz be a cikkbe?

Vagy miben vannak?

 www.origo.hu/foto/2025/06/budapest-pride-2025-kepgaleria
vpi
Hat ez kurvagyenge, sehol egy kilógó braner vagy pórázon vezetett latexruhas, ennél kreatívabban szoktak képeket lopni máshonnan es azt hazudni, hogy most készültek. 😊

8 hónapja
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 555
Már éjszaka a rádióban ment a tisza párt támogatja a pride -ot,de a magyarok többsége nem.
Janek
kár, hogy nem pride volt tegnap, hanem rendszerellenes tüntetés.
8 hónapja
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 908 — Apu ökölbeszorított keze
Már éjszaka a rádióban ment a tisza párt támogatja a pride -ot,de a magyarok többsége nem.

8 hónapja
FLZOLI Denver Broncos 12 677 — farkas.l.zoltan@gmail.com
“ A szerző is megemlíti a fentebb is idézett miniszterelnöki mondatot, de ebből egészen más következtetésre jut: „alighanem minden pont úgy alakult, ahogy el volt tervezve, vagyis bevált Orbán mesterterve: az ellenzék eggyé vált a Pride-dal. Amit a felmérések szerint Magyarországon a többség ellenez.”

A Mandiner szerint a végül a Pride mellé álló Magyar Péternek, valamint Karácsony Gergelynek, Ursula von der Leyennek „valójában egy öngól, látványos és zajos bukás egy olyan fronton, ahol a magyar többség véleménye régóta világos: nem kér a gender-propagandából, nem kér a politikai provokációból, és főként nem kér Brüsszel parancsából”.

A bölcs Orbán viszont „tudja, mi kell a többségnek. Nem cirkusz, hanem biztonság. Nem genderelmélet, hanem családtámogatás. Nem óvodások érzékenyítése, hanem világos értékek.”

Aczél et. csettint egyet elégedetten
Amadeus az áttelelt poloska
Szervilis műbráner, gondolom Orbán B szerű körömreszelék volt a "szerző"

8 hónapja
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 555
“ A szerző is megemlíti a fentebb is idézett miniszterelnöki mondatot, de ebből egészen más következtetésre jut: „alighanem minden pont úgy alakult, ahogy el volt tervezve, vagyis bevált Orbán mesterterve: az ellenzék eggyé vált a Pride-dal. Amit a felmérések szerint Magyarországon a többség ellenez.”

A Mandiner szerint a végül a Pride mellé álló Magyar Péternek, valamint Karácsony Gergelynek, Ursula von der Leyennek „valójában egy öngól, látványos és zajos bukás egy olyan fronton, ahol a magyar többség véleménye régóta világos: nem kér a gender-propagandából, nem kér a politikai provokációból, és főként nem kér Brüsszel parancsából”.

A bölcs Orbán viszont „tudja, mi kell a többségnek. Nem cirkusz, hanem biztonság. Nem genderelmélet, hanem családtámogatás. Nem óvodások érzékenyítése, hanem világos értékek.”

Aczél et. csettint egyet elégedetten
8 hónapja
StormST Denver Broncos 12 735 — SB 50 Champion @ Grund
Origo egy chatgpt “mi az a Pride” leírást tesz be a cikkbe?

Vagy miben vannak?

 www.origo.hu/foto/2025/06/budapest-pride-2025-kepgaleria
vpi
" útvonala a Városligettől a Kossuth térig vezet" - valamit benézett az AI, vagy nem-mesterséges nem-intelligencia (értsd origos firkász)... 😀

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
8 hónapja
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 554 — Patriot
Origo egy chatgpt “mi az a Pride” leírást tesz be a cikkbe?

Vagy miben vannak?

 www.origo.hu/foto/2025/06/budapest-pride-2025-kepgaleria
8 hónapja
StormST Denver Broncos 12 735 — SB 50 Champion @ Grund
Persze tudjuk, hogy KG simán kinőhet egy későbbi ellenfélnek, de ez legyen majd az akkori idők problémája, nekik. Nekünk meg csak jó lehet, hogyha ilyen arcokkal bővül a paletta.
Lúdas Solymi
Országos szinten kizárt.
Kampman
Egy két fordulós rendszerben vagy egy jó kampánnyal miért ne?
Romániában sikerült, persze ott olyan volt az ellenfél is, de azért KG is volt anno miniszterelnök-jelölt vagy hát lett volna, csak nem nyíratta ki magát.
Lúdas Solymi
Mert Karácsony az egyébként büszkén vállalt nyírségi származásával együtt is túlságosan urbánus értelmiségi karakter, vidéken ez nem igazán működik.
A hozzá hasonló politikusoknak itthon tényleg a főpolgármesteri pozíció a maximum.
Kampman
Érdekes ez, mert Magyar Péter is szerintem egy kimondottan urbánus karakter, és ő úgy látszik bejön vidéken is.
peterk2005 udvari bolond
Ezzel még megvárnám a 2026-os választást, az, hogy kimennek a gyűléseire megnézni, hogy milyen állatfajta is az a "politikus", mert nem láttak olyat minimum 15, de inkább 23 éve, abból még nem következik direktben, hogy le is fognak rá szavazni, főleg ha jön még pár zsák krumpli a választás előtt...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
8 hónapja
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 588 — The only discipline that lasts, is self discipline
Persze tudjuk, hogy KG simán kinőhet egy későbbi ellenfélnek, de ez legyen majd az akkori idők problémája, nekik. Nekünk meg csak jó lehet, hogyha ilyen arcokkal bővül a paletta.
Lúdas Solymi
Országos szinten kizárt.
Kampman
Egy két fordulós rendszerben vagy egy jó kampánnyal miért ne?
Romániában sikerült, persze ott olyan volt az ellenfél is, de azért KG is volt anno miniszterelnök-jelölt vagy hát lett volna, csak nem nyíratta ki magát.
Lúdas Solymi
Mert Karácsony az egyébként büszkén vállalt nyírségi származásával együtt is túlságosan urbánus értelmiségi karakter, vidéken ez nem igazán működik.
A hozzá hasonló politikusoknak itthon tényleg a főpolgármesteri pozíció a maximum.
Kampman
Érdekes ez, mert Magyar Péter is szerintem egy kimondottan urbánus karakter, és ő úgy látszik bejön vidéken is.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
8 hónapja
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 588 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ma az egész ellenzék egyesült a Pride-dal!
Az elmúlt napokban Brüsszel a legmagasabb szinten, a Bizottság elnöke részéről tette többször is nyilvánvalóvá: Pride-nak Budapesten is lenni kell, ezért nem csoda, hogy a főváros vezetésének ez lett a legfontosabb!
Mintha ez lenne Budapest legnagyobb problémája. Dugók, szemét, csőd már nem számít, ha a Pride-ról van szó, semmi nem drága!
A mai nap újabb bizonyíték arra: az ellenzéknek a Pride fontosabb, mint a főváros, Brüsszel pedig fontosabb mint Magyarország!
Gulyás G.
Édes faszom vess tüzet, ezek már tényleg full vakon vannak. A "dugók, szemét és csőd" meg külön szép a káoszban vergődő MÁV és a lassan Mariana-árok alján járó repülőrajt közben...
StormST
Nem vakok, csak már nem tudnak jobbat / ütősebbet mondani. Eljutott a rendszer oda, hogy bárhogy kezdenek egy mondatot, abban óhatatlanul ott van valami szemét - máv, egészségügy, gyerekvédelem, akármi -, amit egyértelműen ők hordtak össze, és már Gyurcsányra se lehet ráfogni. Mondjuk az ukránokra még ráfoghatták volna ezt is, hátha. 😊

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
8 hónapja
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 588 — The only discipline that lasts, is self discipline
Nekem a legjobban Marika for prezident (Rainer-Micsinyei Nóra) beszéde tetszett, elég jól belehergelte magát. Mindig lenyűgöző amikor egy kis nőből ilyen energiák áradnak ki.
De Marci "interjúja" a molinót tartó agyhalottakkal is szórakoztató volt.
A Partizán 10 órás élő közvetítéssnek nézettsége 900ezer fölött van momentán.
Őszentsége Sobri Jóska
A molinós eset eléggé meglepett. Ha nem is árad belőlük az értelem és intelligencia, ezek a vármegyés felvonulgatós arcok néhány panellel azért fel szoktak lenni vértezve amit ilyenkor el tudnak puffogtatni. Tegnap úgy látszik vagy túl nagy volt a meleg és be voltak kábulva vagy meg voltak szeppenve a sok ember miatt. 😊

Partizán közvetítés: összességében jól sikerült, Marci tagadhatatlanul tehetséges fickó. Egy drónt azért hiányoltam, de lehet, hogy engedély kellett volna hozzá (amit nem kaptak meg), nem tudom. Beleolvastam az élő kommentekbe is időnként. Azért látszik, hogy van itt még feladat, mert amikor az a két táncoló draq queen - remélem jól írom, nem vagyok teljesen képben a meleg "művészet" ezen ágában 😊 - az amúgy támogató, pozitív komment folyam is átment szinte teljesen "ezt nem kéne", "most rontják el", stb. post folyamba. Jelezve, hogy azok akik erősen támogatták a tegnapi sztorit, azok sem értik igazán, hogy mit is jelent az amit támogatnak. 😊

A NER mindenesetre ismét jól tökön rúgta magát. Az ilyen rendszerekre jellemző degenerálódási folyamat egyre előrehaladottabb állapotát mutatva.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
8 hónapja
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 10 356 — Saturday Night Lights
Környező utcákban is voltak, cca 500k
JC6 (Mr. Miele)
Ez még úgy is hatalmas szám, hogy kb. az egész európai meleg aktivista közeg felvonult.
Dzsokijuing
Ja, már olvastam, hogy Brüsszel szervezetten reptette ide őket több ezres nagyságrendben 😊
somoskovig
Persze, a Megafon ezt így fogja tálalni, de tény, hogy rengeteg külföldi volt.
Sok szabad kőműves 😊

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
8 hónapja
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 212 — Chiefs GM
Környező utcákban is voltak, cca 500k
JC6 (Mr. Miele)
Ez még úgy is hatalmas szám, hogy kb. az egész európai meleg aktivista közeg felvonult.
Dzsokijuing
Ja, már olvastam, hogy Brüsszel szervezetten reptette ide őket több ezres nagyságrendben 😊

8 hónapja
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 10 356 — Saturday Night Lights
Környező utcákban is voltak, cca 500k
JC6 (Mr. Miele)
Ez még úgy is hatalmas szám, hogy kb. az egész európai meleg aktivista közeg felvonult.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
8 hónapja
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 10 356 — Saturday Night Lights
Én korábban még sosem mentem ki Pride-ra, de ma sem.
szaba
Én sem (korábban), de ma igen, életem egyik legjobb tüntiélménye volt.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
8 hónapja
iktriad Jacksonville Jaguars 84 913 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
S a Duna TV leadja a Van aki forrón szereti (egyèbkènt nagyon jó)filmet 😅😅😅😅
dande2
Kormányváltás után Tisza TV
Kampman
Az az m1 lesz.
8 hónapja
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 31 723
S a Duna TV leadja a Van aki forrón szereti (egyèbkènt nagyon jó)filmet 😅😅😅😅
dande2
Kormányváltás után Tisza TV

8 hónapja
Tactful Cactus Green Bay Packers 15 405
S a Duna TV leadja a Van aki forrón szereti (egyèbkènt nagyon jó)filmet 😅😅😅😅
dande2
pont azt nézem

P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
8 hónapja
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 445 — Így remélem megfelelek nektek.....