Politika
65 feliratkozó
8 hónapja
A Fidesz miért van jelenleg is hatalmon? - azért mert volt közel 3M szavazóbázisa, ami javarészt idősebb emberekből áll, akik már nem képesek változtatni az álláspontjukon.Ha? Konkrétan az lenne a meglepő, ha ezzel a múlttal és jelennel nem lenne ugyanolyan szar, mint OV, kivéve, hogy MP sokkal éhesebb. A szavazótábornak meg menne az 'elmúlt 16 év miatt van minden, Orbán a patás ördög', a la Fidesz.Én azt nem értem, miből gondoljátok, hogy MP bármit is megváltoztatna, ha ezzel a taktikával netán tényleg 2/3-ot szerezne. Miért tenné, ha egyszer így nyert; plusz Fideszben szocializálódott, ott tanult mindent, a személyisége távol áll egy közel normális demokrata személyiségtől, a kiválasztott képviselőiAbból, hogy az ő szavazóbázisa konkrétan azokból áll, akik nem ezt szeretnék. Nem azért szavaznak rá, mert ő olyan gecijó, hanem mert lehetőséget ad ennek a fosnak a leváltására. Amint kiderül, hogy ő is ugyanolyan szar, a szavazótábora huss, eltűnne a gecibe. Sztem.fideszestiszás birkák/senkik, bármit megtennének, hogy közel maradhassanak a tűzhöz; szóval? Na jó, talán az EU-val jóban lenne, hogy lophasson onnan, hacsak Putyin őt is meg nem szorongatná.
Aki pedig Vitézy-ben bármi pozitívat fel tud fedezni azon kívül, hogy szeret játszani vonatosat és buszosat, az nézesse meg magát 😉
ender1112
gabokocka
ender1112
MP ha meg is nyeri a választást a szavazóbázisa olyanokból áll, akik fiatalok, középkorúak és nem befolyásolható annyira az M1 által.
Most azt mondod, hogyha MP nyer, akkor egy az egyben átveszi OV szerepét, csak még éhesebb lesz, ergo azt is mondod, hogy MP-nek 4 év alatt kell a teljes jelenlegi Fidesz szavazóbázist megszereznie, hiszen ha elmegy abban az irányba, mint OV, akkor a jelenlegi szavazóbázis kihátrál belőle.
Namost, mivel a Fidesz szépen felépítette az időseknél az MP = ördög narratívát, ezt az opciót igen nehezen megvalósíthatónak érzem, de cáfolj meg nyugodtan, te hogyan látod, MP hogy tudna kormányon maradni 4 évnél tovább, úgy hogy tovább viszi OV örökségét?
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
8 hónapja
De akkor te mit szeretnel, mire szavazzunk, amivel realis modon elerhetjuk a kormanyvaltast, hogy elinduljon egy valtozas, szemleletvaltas az orszagban?Ha? Konkrétan az lenne a meglepő, ha ezzel a múlttal és jelennel nem lenne ugyanolyan szar, mint OV, kivéve, hogy MP sokkal éhesebb. A szavazótábornak meg menne az 'elmúlt 16 év miatt van minden, Orbán a patás ördög', a la Fidesz.Én azt nem értem, miből gondoljátok, hogy MP bármit is megváltoztatna, ha ezzel a taktikával netán tényleg 2/3-ot szerezne. Miért tenné, ha egyszer így nyert; plusz Fideszben szocializálódott, ott tanult mindent, a személyisége távol áll egy közel normális demokrata személyiségtől, a kiválasztott képviselőiAbból, hogy az ő szavazóbázisa konkrétan azokból áll, akik nem ezt szeretnék. Nem azért szavaznak rá, mert ő olyan gecijó, hanem mert lehetőséget ad ennek a fosnak a leváltására. Amint kiderül, hogy ő is ugyanolyan szar, a szavazótábora huss, eltűnne a gecibe. Sztem.fideszestiszás birkák/senkik, bármit megtennének, hogy közel maradhassanak a tűzhöz; szóval? Na jó, talán az EU-val jóban lenne, hogy lophasson onnan, hacsak Putyin őt is meg nem szorongatná.
Aki pedig Vitézy-ben bármi pozitívat fel tud fedezni azon kívül, hogy szeret játszani vonatosat és buszosat, az nézesse meg magát 😉
ender1112
gabokocka
ender1112
Valszeg mi kozel allunk egymashoz politikai allaspontot illetoen az itteni hozzaszolasok alapjan, de sajnos nem ertelek.
Legjobb pelda tolem jon, tavalyrol. A tavalyi onkori valasztasokon en a momentumra nyomtam, gondolvan, hogy a faszom szavaz erre az autoriter arrogans faszkalap mp-re es partjara. Hatalmas sikert ertem el, a momentum 4,98%-ot kapott, gyakorlatilag a fasznak mentem el szavazni, mert nem ertek el a kuszobot.
A jovo evi szavazas egy poppet fontosabb lesz, mint a tavalyi, es nem fogok ugyanabba a hibaba esni az mkkp-val, mint tavaly. Kompromisszumot kotok, es bizom a jobb forgatokonyvben. Mert mas opcio jelenleg nincs, ez 100%.
8 hónapja
Ha rám hallgatsz,akkor a pártlistán szavazz egy nem NER-es, nem Tiszás pártra, akinek van esélye bejutni (kutyák, DK?) egyéniben meg legerősebb ellenzéki jelöltre, bárki is az 😉Szóval akkor szerinted vagy NER-re szavazunk vagy a NER2.0-ra vagy várjuk a Megváltót és nem szavazunk?Ha? Konkrétan az lenne a meglepő, ha ezzel a múlttal és jelennel nem lenne ugyanolyan szar, mint OV, kivéve, hogy MP sokkal éhesebb. A szavazótábornak meg menne az 'elmúlt 16 év miatt van minden, Orbán a patás ördög', a la Fidesz.Én azt nem értem, miből gondoljátok, hogy MP bármit is megváltoztatna, ha ezzel a taktikával netán tényleg 2/3-ot szerezne. Miért tenné, ha egyszer így nyert; plusz Fideszben szocializálódott, ott tanult mindent, a személyisége távol áll egy közel normális demokrata személyiségtől, a kiválasztott képviselőiAbból, hogy az ő szavazóbázisa konkrétan azokból áll, akik nem ezt szeretnék. Nem azért szavaznak rá, mert ő olyan gecijó, hanem mert lehetőséget ad ennek a fosnak a leváltására. Amint kiderül, hogy ő is ugyanolyan szar, a szavazótábora huss, eltűnne a gecibe. Sztem.fideszestiszás birkák/senkik, bármit megtennének, hogy közel maradhassanak a tűzhöz; szóval? Na jó, talán az EU-val jóban lenne, hogy lophasson onnan, hacsak Putyin őt is meg nem szorongatná.
Aki pedig Vitézy-ben bármi pozitívat fel tud fedezni azon kívül, hogy szeret játszani vonatosat és buszosat, az nézesse meg magát 😉
ender1112
gabokocka
ender1112
Jughead
8 hónapja
Az ilyenektől tudok falra mászni:Itt van egy fb poszt:
(alatta kimásolva a szöveg, hogy ne kelljen kattintani)
www.facebook.com/orbanviktor/posts/1279744800189782?ref=embed_post
"Mai hír: “Hatalmas fordulat: már a lengyelek sem kérnek az ukrán NATO- és EU-tagságból”
Európa ébredezik!"
Hivatkozik egy cikkre, nah mit gondoltok milyen cikkre??? Egy mandineresre bazmeg!
8 hónapja
Szóval akkor szerinted vagy NER-re szavazunk vagy a NER2.0-ra vagy várjuk a Megváltót és nem szavazunk?Ha? Konkrétan az lenne a meglepő, ha ezzel a múlttal és jelennel nem lenne ugyanolyan szar, mint OV, kivéve, hogy MP sokkal éhesebb. A szavazótábornak meg menne az 'elmúlt 16 év miatt van minden, Orbán a patás ördög', a la Fidesz.Én azt nem értem, miből gondoljátok, hogy MP bármit is megváltoztatna, ha ezzel a taktikával netán tényleg 2/3-ot szerezne. Miért tenné, ha egyszer így nyert; plusz Fideszben szocializálódott, ott tanult mindent, a személyisége távol áll egy közel normális demokrata személyiségtől, a kiválasztott képviselőiAbból, hogy az ő szavazóbázisa konkrétan azokból áll, akik nem ezt szeretnék. Nem azért szavaznak rá, mert ő olyan gecijó, hanem mert lehetőséget ad ennek a fosnak a leváltására. Amint kiderül, hogy ő is ugyanolyan szar, a szavazótábora huss, eltűnne a gecibe. Sztem.fideszestiszás birkák/senkik, bármit megtennének, hogy közel maradhassanak a tűzhöz; szóval? Na jó, talán az EU-val jóban lenne, hogy lophasson onnan, hacsak Putyin őt is meg nem szorongatná.
Aki pedig Vitézy-ben bármi pozitívat fel tud fedezni azon kívül, hogy szeret játszani vonatosat és buszosat, az nézesse meg magát 😉
ender1112
gabokocka
ender1112
8 hónapja
MP ha ugyanannyit lop, csal, hazudik és árt mint OV, viszont MP a Nyugathoz vonzódik ellenben az OV féle már már rohadt gyanús, több mint gyanús keleti-oroszpárti politikával már annyiban előrébb leszünk, hogy valószínű az euró árfolyama jobb lesz ami mindenkinek jó a hazánkban. Ellenben ha OV nyer, simán látom azt, hogy 26-30 között kibasznak minket az Unióból és a NATO-ból aztán lehetünk majd egy következő ütközőzóna a nagyok csatájában.
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
8 hónapja
Szvsz a neres jóemberek egy pillanat alatt váltanának gazdát, hogy mindenük megmaradjon, a kijáró emberek természetesen maradnak, hiszen ez a rendszer így működik, ahogy a lojális tehetségtelenek is, hiszen MP-nek is ilyenek kellenek pont, csak nézz rá a pesti közgyűlésre.Én azt nem értem, miből gondoljátok, hogy MP bármit is megváltoztatna, ha ezzel a taktikával netán tényleg 2/3-ot szerezne. Miért tenné, ha egyszer így nyert; plusz Fideszben szocializálódott, ott tanult mindent, a személyisége távol áll egy közel normális demokrata személyiségtől, a kiválasztott képviselőiAz van, hogyha mást nem ér el a Tisza, csak hogy megroppan a NER cégbirodalma, már megérte. Elképesztően nyomasztó a magyar gazdaságra az egész cégcsoport hálózat. Ha más nem történik, csak bizonyos területeken újra lesz verseny, már jobban járunk. Nem vagyok naiv, tudom hogy előbb-utóbb kiépül majd minden is, de a EU-s pénzeket pont olyan gyorsan zárják el megint, mint eddig.fideszestiszás birkák/senkik, bármit megtennének, hogy közel maradhassanak a tűzhöz; szóval? Na jó, talán az EU-val jóban lenne, hogy lophasson onnan, hacsak Putyin őt is meg nem szorongatná.
Aki pedig Vitézy-ben bármi pozitívat fel tud fedezni azon kívül, hogy szeret játszani vonatosat és buszosat, az nézesse meg magát 😉
ender1112
Ha csak a kijáró emberek nem tudnak majd olyan hatékonyan kijárni, már megérte. Jelenleg a rendszer egyetlen fenntartó pillére az a hit, hogy MINDENT el lehet intézni. És közben nem számít, hogy mi a helyzet velünk, azokkal akiknek nincs kijáró emberük. Ha csak ezek a szálak eltűnnek, megérte.
Ha azok a tehetségtelen, de lojális közig középvezetők kikerülnek a képből, akik most nyomasztják az államapparátust, már megérte (a mindig-is-így-volt kórusnak annyit üzennék, hogy Pécsett pl. a MSZP-s polgármester sajtófőnökének volt Fidesz párttagkönyve, és nem is titkolta, hogy nem ért egyet sok mindenben a Toller Lacival, de ő volt a legalkalmasabb a feladatra, és ez 1997-ben még nem volt probléma).
Ha csak ezek közül egy megtörténik, már akkor is megérte.
Gyurma Pappa
8 hónapja
Ha? Konkrétan az lenne a meglepő, ha ezzel a múlttal és jelennel nem lenne ugyanolyan szar, mint OV, kivéve, hogy MP sokkal éhesebb. A szavazótábornak meg menne az 'elmúlt 16 év miatt van minden, Orbán a patás ördög', a la Fidesz.Én azt nem értem, miből gondoljátok, hogy MP bármit is megváltoztatna, ha ezzel a taktikával netán tényleg 2/3-ot szerezne. Miért tenné, ha egyszer így nyert; plusz Fideszben szocializálódott, ott tanult mindent, a személyisége távol áll egy közel normális demokrata személyiségtől, a kiválasztott képviselőiAbból, hogy az ő szavazóbázisa konkrétan azokból áll, akik nem ezt szeretnék. Nem azért szavaznak rá, mert ő olyan gecijó, hanem mert lehetőséget ad ennek a fosnak a leváltására. Amint kiderül, hogy ő is ugyanolyan szar, a szavazótábora huss, eltűnne a gecibe. Sztem.fideszestiszás birkák/senkik, bármit megtennének, hogy közel maradhassanak a tűzhöz; szóval? Na jó, talán az EU-val jóban lenne, hogy lophasson onnan, hacsak Putyin őt is meg nem szorongatná.
Aki pedig Vitézy-ben bármi pozitívat fel tud fedezni azon kívül, hogy szeret játszani vonatosat és buszosat, az nézesse meg magát 😉
ender1112
gabokocka
8 hónapja
Elemezhetitek oldalakon keresztül a Tisza minden egyes lépését, pláne az egyéni preferenciákon keresztül...Ahogy korábban elhangzott két opció van... Fidesz vagy más...
A Tisza tűnik a legesélyesebb másik opciónak.
Le kell váltani ezt a féreg bandát. Hogy az aki le tudja váltani ezeket, mit csinál a következő hónapokban, édesmindegy.
Mindegy, hogy belemennek vagy nem Szandika baromságaiba, mindegy, hogy nem gyakorlott politikusok, nem professzionálisan kommunikálók ésatöbbi, meg ami még jön nekik a Rogán művekből...
A lényeg, hogy (sajnos/vagy nem) a Tisza a lehetőség a váltásra. Most a preferált kutyák meg más kisebb pártok nem opció, különben jön megint 2022.
Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
8 hónapja
MINDENT meg lehet úszni*Én azt nem értem, miből gondoljátok, hogy MP bármit is megváltoztatna, ha ezzel a taktikával netán tényleg 2/3-ot szerezne. Miért tenné, ha egyszer így nyert; plusz Fideszben szocializálódott, ott tanult mindent, a személyisége távol áll egy közel normális demokrata személyiségtől, a kiválasztott képviselőiAz van, hogyha mást nem ér el a Tisza, csak hogy megroppan a NER cégbirodalma, már megérte. Elképesztően nyomasztó a magyar gazdaságra az egész cégcsoport hálózat. Ha más nem történik, csak bizonyos területeken újra lesz verseny, már jobban járunk. Nem vagyok naiv, tudom hogy előbb-utóbb kiépül majd minden is, de a EU-s pénzeket pont olyan gyorsan zárják el megint, mint eddig.fideszestiszás birkák/senkik, bármit megtennének, hogy közel maradhassanak a tűzhöz; szóval? Na jó, talán az EU-val jóban lenne, hogy lophasson onnan, hacsak Putyin őt is meg nem szorongatná.
Aki pedig Vitézy-ben bármi pozitívat fel tud fedezni azon kívül, hogy szeret játszani vonatosat és buszosat, az nézesse meg magát 😉
ender1112
Ha csak a kijáró emberek nem tudnak majd olyan hatékonyan kijárni, már megérte. Jelenleg a rendszer egyetlen fenntartó pillére az a hit,hogy MINDENT el lehet intézni. És közben nem számít, hogy mi a helyzet velünk, azokkal akiknek nincs kijáró emberük. Ha csak ezek a szálak eltűnnek, megérte.
Ha azok a tehetségtelen, de lojális közig középvezetők kikerülnek a képből, akik most nyomasztják az államapparátust, már megérte (a mindig-is-így-volt kórusnak annyit üzennék, hogy Pécsett pl. a MSZP-s polgármester sajtófőnökének volt Fidesz párttagkönyve, és nem is titkolta, hogy nem ért egyet sok mindenben a Toller Lacival, de ő volt a legalkalmasabb a feladatra, és ez 1997-ben még nem volt probléma).
Ha csak ezek közül egy megtörténik, már akkor is megérte.
Gyurma Pappa
De ja
8 hónapja
Már azzal előrébb került az ország, hogy MP eltüntette az eddigi ellenzéket/gyurcsányt is/ Ki gondolt volna erre
2 éve hogy ezek valaha is eltűnnek majd????
Egy éve azért csak javulgat miatta a kórház és vasút helyzet is folyamatosan.
Soha nem kezdtek volna hozzá ha ő nem ott kezdi el kampányát.
Ha holnap eltűnne hirtelen MP, már ami eddig másfél év alatt megváltozott is több, mint ami 2010 óta történt a Fidesszel szemben.
Szerkesztette: ozibozi
8 hónapja
lehet ez már a bakancslistája, nem?Anyósom is kimegy 67 évesen 😀Én soha nem voltam még prideon, de ezzel az egész cirkusszal elérték, hogy csakazértis kimegyek, rohadjanak meg ahol vannak.detto 😀
Sebii
Duff
Egy éve költözött Pestre, de már teljesen elkanászodott, Hadházi-féle hidas happeningen is volt már 😀
warr_b
"...
7. Legyen végre egy kis kaland az életemben!
..."
8 hónapja
Áh, hiába koptatnám a szám, makacs mint egy öszvér 😀nem artana leulni vele, mert ez a rossz kornyezet hosszu tavon nem jo hatassal lesz ra meg a jovojere ... 😀Anyósom is kimegy 67 évesen 😀Én soha nem voltam még prideon, de ezzel az egész cirkusszal elérték, hogy csakazértis kimegyek, rohadjanak meg ahol vannak.detto 😀
Sebii
Duff
Egy éve költözött Pestre, de már teljesen elkanászodott, Hadházi-féle hidas happeningen is volt már 😀
warr_b
csebi

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
8 hónapja
Én azt nem értem, miből gondoljátok, hogy MP bármit is megváltoztatna, ha ezzel a taktikával netán tényleg 2/3-ot szerezne. Miért tenné, ha egyszer így nyert; plusz Fideszben szocializálódott, ott tanult mindent, a személyisége távol áll egy közel normális demokrata személyiségtől, a kiválasztott képviselőiAz van, hogyha mást nem ér el a Tisza, csak hogy megroppan a NER cégbirodalma, már megérte. Elképesztően nyomasztó a magyar gazdaságra az egész cégcsoport hálózat. Ha más nem történik, csak bizonyos területeken újra lesz verseny, már jobban járunk. Nem vagyok naiv, tudom hogy előbb-utóbb kiépül majd minden is, de a EU-s pénzeket pont olyan gyorsan zárják el megint, mint eddig.fideszestiszás birkák/senkik, bármit megtennének, hogy közel maradhassanak a tűzhöz; szóval? Na jó, talán az EU-val jóban lenne, hogy lophasson onnan, hacsak Putyin őt is meg nem szorongatná.
Aki pedig Vitézy-ben bármi pozitívat fel tud fedezni azon kívül, hogy szeret játszani vonatosat és buszosat, az nézesse meg magát 😉
ender1112
Ha csak a kijáró emberek nem tudnak majd olyan hatékonyan kijárni, már megérte. Jelenleg a rendszer egyetlen fenntartó pillére az a hit, hogy MINDENT el lehet intézni. És közben nem számít, hogy mi a helyzet velünk, azokkal akiknek nincs kijáró emberük. Ha csak ezek a szálak eltűnnek, megérte.
Ha azok a tehetségtelen, de lojális közig középvezetők kikerülnek a képből, akik most nyomasztják az államapparátust, már megérte (a mindig-is-így-volt kórusnak annyit üzennék, hogy Pécsett pl. a MSZP-s polgármester sajtófőnökének volt Fidesz párttagkönyve, és nem is titkolta, hogy nem ért egyet sok mindenben a Toller Lacival, de ő volt a legalkalmasabb a feladatra, és ez 1997-ben még nem volt probléma).
Ha csak ezek közül egy megtörténik, már akkor is megérte.

8 hónapja
nem artana leulni vele, mert ez a rossz kornyezet hosszu tavon nem jo hatassal lesz ra meg a jovojere ... 😀Anyósom is kimegy 67 évesen 😀Én soha nem voltam még prideon, de ezzel az egész cirkusszal elérték, hogy csakazértis kimegyek, rohadjanak meg ahol vannak.detto 😀
Sebii
Duff
Egy éve költözött Pestre, de már teljesen elkanászodott, Hadházi-féle hidas happeningen is volt már 😀
warr_b
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
8 hónapja
Anyósom is kimegy 67 évesen 😀Én soha nem voltam még prideon, de ezzel az egész cirkusszal elérték, hogy csakazértis kimegyek, rohadjanak meg ahol vannak.detto 😀
Sebii
Duff
Egy éve költözött Pestre, de már teljesen elkanászodott, Hadházi-féle hidas happeningen is volt már 😀

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
8 hónapja
Én azt nem értem, miből gondoljátok, hogy MP bármit is megváltoztatna, ha ezzel a taktikával netán tényleg 2/3-ot szerezne. Miért tenné, ha egyszer így nyert; plusz Fideszben szocializálódott, ott tanult mindent, a személyisége távol áll egy közel normális demokrata személyiségtől, a kiválasztott képviselőiNem tudtuk, hogy ilyen jól ismered, és Neked elmesélte, milyen lenne, ha hatalomra kerülne. Azt viszont TUDJUK, hogy most mi van.fideszestiszás birkák/senkik, bármit megtennének, hogy közel maradhassanak a tűzhöz; szóval? Na jó, talán az EU-val jóban lenne, hogy lophasson onnan, hacsak Putyin őt is meg nem szorongatná.
Aki pedig Vitézy-ben bármi pozitívat fel tud fedezni azon kívül, hogy szeret játszani vonatosat és buszosat, az nézesse meg magát 😉
ender1112
8 hónapja
Én azt nem értem, miből gondoljátok, hogy MP bármit is megváltoztatna, ha ezzel a taktikával netán tényleg 2/3-ot szerezne. Miért tenné, ha egyszer így nyert; plusz Fideszben szocializálódott, ott tanult mindent, a személyisége távol áll egy közel normális demokrata személyiségtől, a kiválasztott képviselőiAbból, hogy az ő szavazóbázisa konkrétan azokból áll, akik nem ezt szeretnék. Nem azért szavaznak rá, mert ő olyan gecijó, hanem mert lehetőséget ad ennek a fosnak a leváltására. Amint kiderül, hogy ő is ugyanolyan szar, a szavazótábora huss, eltűnne a gecibe. Sztem.fideszestiszás birkák/senkik, bármit megtennének, hogy közel maradhassanak a tűzhöz; szóval? Na jó, talán az EU-val jóban lenne, hogy lophasson onnan, hacsak Putyin őt is meg nem szorongatná.
Aki pedig Vitézy-ben bármi pozitívat fel tud fedezni azon kívül, hogy szeret játszani vonatosat és buszosat, az nézesse meg magát 😉
ender1112
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
8 hónapja
Én azt nem értem, miből gondoljátok, hogy MP bármit is megváltoztatna, ha ezzel a taktikával netán tényleg 2/3-ot szerezne. Miért tenné, ha egyszer így nyert; plusz Fideszben szocializálódott, ott tanult mindent, a személyisége távol áll egy közel normális demokrata személyiségtől, a kiválasztott képviselői Aki pedig Vitézy-ben bármi pozitívat fel tud fedezni azon kívül, hogy szeret játszani vonatosat és buszosat, az nézesse meg magát 😉
8 hónapja
Eddig azt hittem, hogy a falu meg az osztogatás, de ma is tanultam valamit.Igazabol el lehet mondani h a “belpesti ertelmiseg” vagy hat a magyar ertelmiseg tartja hatalmon a Fideszt 15 eve.Ezt én értem, akkor mondja ezt. Vállalja fel, hogy kell a vidéki szavazat és ne akarjon akkor belpesten választást nyerni.😂😂
Tarsi
Amúgy ha kis időd lesz az eltartott kisujjadról lőhetnél egy képet a topicba.
atapapa
Lúdas Solymi
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
8 hónapja
Én soha nem voltam még prideon, de ezzel az egész cirkusszal elérték, hogy csakazértis kimegyek, rohadjanak meg ahol vannak.detto 😀
Sebii
8 hónapja
Én soha nem voltam még prideon, de ezzel az egész cirkusszal elérték, hogy csakazértis kimegyek, rohadjanak meg ahol vannak.
8 hónapja
Egy betépett mosómedvére is leszavaznék.az még legalább vicces is lenne
Leszarom.
Amadeus az áttelelt poloska