Politika

65 feliratkozó

8 hónapja
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 555
Mondjuk nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de nekem pont tele az összes faszom a "politikusokkal". Nekem szimpatikusabb vonal a valós szakértői kormány, olyan miniszterekkel, akik láttak már valamit az adott területről. Ez a Kulja mennyire nem tud beszélni és mennyire nem karizmatikus egy TV-s vitán rettentő fontos valóban... Illetve azt szeretném megkérdezni, hogy a csuti géniusz mikor is vitázott utoljára?
Hanni
El kéne felejteni ezt a "szakértői kormány" dolgot. Nincs, nem létezik, soha nem is létezett, eleve paradoxon a fogalom is és igencsak körülményes definiálni, hogy mi a tököm az a "szakértői kormány"? Mitől lesz az? (hogy egyébként politikaelméletileg egy mélyen antidemokratikus intézmény lenne, azt ki se nyissuk)
Van olyan, hogy technokrata vagy válságmenedzselő kormány, de ezek jellemzően nagyon rövid ideig regnálnak, meghatározott céllal, itt volt nekünk a Bajnai-kormány példának, milyen jól is járt vele az ország. Khm..... (A "szakértői" meg "manager-kormányok" egyvalamihez értenek - a megszorításhoz. Azzal állítják helyre a költségvetést, hogy fűnyíró-elv szerint levágják a kiadásokat. És mihez nyúlnak először? Amire a kormánynak közvetlen ráhatása van, szociális támogatások, eü, oktatás, állami beruházások. Innen nézve btw. az OV-kormány ponthogy szakértői 😊 )

Van olyan minisztériumi struktúra, ahol el lehet képzelni egy-egy szakértőt miniszterként, ilyen, ha van önálló igazásgügyi minisztérium ami a jogi ügyekért felel, mivel a jogászok sokszáz évet fordítottak arra, hogy élő ember ne értse rajtuk kívül amit írnak és ahogy beszélnek, ezért ott nem hátrány ha jogász van az élén, de ilyenkor általában maga a minisztérium is technikai-jellgű, tehát leírja jogi nyelvre amit kap és kiadja, sok önállósága nincs.

De mondok jobbat. Nagy Márton. A rezüméje alapján igazi szakértő, egy rakás pénzügyi diploma, külföldi iskolák, több nyelv ismerete és használata, MNB tapasztalat, kiskutyafüle. Hát, milyen jól jártunk ezzel a szakértővel.

Jobb helyeken nem véletlenül ültetnek civileket oktatási, honvédelmi vagy belügyminiszternek például. Mert a miniszternek nem dolga az adott területhez való kifejezett hozzáértés, arra tartja az államtitkárokat és helyettes államtitkárokat. A miniszternek kettős dolga van, a minisztériumon belüli munka szervezése és eredmények szintetizálása, meg a politikai akarat képviselete ugyanott. Kiadja a feladatot, begyűjti az eredményeket, dönt, hogy szerinte melyik megoldás a helyes, azt prezentálja a felettesének aki jóváhagyja/elutasítja ésígytovább. Ráadásul a magyar rendszer mélyen miniszterelnök központú, ígyhát lehetsz te akármilyen szakértő, ha a min.elnök nem úgy gondolja, cseszheted.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a borsodi cigánysorról kell random kiemelni valakit, hogy vezesse az NGM-et (habár, statisztikai alapon többször hozna jó döntést, mint Marci), hanem azt, hogy nem kell, sőt, a gondolkodást nézve kifejezetten káros, ha egy szakértőt nevezel ki, mert ő nem lát túl a saját szakértelmén, sokkal jobb egy _értelmes_ embert kinevezni. Ez lenne a miniszterelnök dolga. A sok jó képességű emberből kiválasztani a legjobbakat.

Mondok egy példát. Az, hogy ma angliában általános egészségügyi rendszer van (olyan amilyen persze stb.) azt egy bányásznak köszönhetik az angolok. Aneurin Bevan gyerekkorában a bányákban dolgoztt, majd volt hentessegéd és építőipari munkás, egy szakszervezet által támogatott főiskolára járt csak egy keveset, de azt se fejezte be. Mégis szívós munkával, szorgalommal és a szakszervezetek segítségével politikus lett, majd az Attlee kormány eü és lakhatási minisztere (az Attlee-kormányt tartják sokan a brit modern jóléti állam megteremtőjének - máig a legkevesebb diplomás miniszter volt a kabinetben a modern brit kormányok közül) és ennek mentén gyorsan megalapította az NHS-t és az állami általános egészségügyet, úgy hogy szó szerint nem volt semmi köze az orvosláshoz. Most ha demagóg lennék kérdezhetném, Nagy Marci igen, Bevan nem?

A "szakértői kormány" vagy "szakértői kormányzás" egy nagyon káros kifejezés, amit tűzzel-vassal írtani kéne. Nem szakértői kormány kell, hanem olyan miniszterelnököt kell választani, akiről elhiszed, hogy ki tudja választani az alkalmas embereket a megfelelő feladatokra.
MC12
Ez egy leegyszerűsített, lényegében féloldalas megközelítése a kérdésnek.

A miniszter "dolga" kétirányú, közvetíti a politikai akaratot a központi igazgatás ráeső részére, viszont vica versa a kormányfőnél jelzi az adott államigazgatási ágazat problémáit, igényeit.

Ezeket akkor tudja érdemben megérteni, hogy ha szakmabeli. Egyes minisztériumokban az egyedi döntésekhez fűződő miniszteri hatáskörök okán megkerülhetetlen a szakirányú végzettség és tapasztalat. Igazságügyi miniszter pl. személyében kell, hogy döntsön leplezett eszközök alkalmazásáról vagy kegyelmi ügyekben. A kegyelmi ügy esetén - általánosságban - meg kell, hogy legyen az a skill, hogy a jó miniszter (asszony) ránéz az elé lerakott átiratra és abban meglátja azt a veszélyt, ami miatt maga elé veszi az iratokat, azokat átnézi, mérlegel = tényleges gyakorló jogászi tevékenységet végez. Ha nem ért ahhoz, amit csinál és vakon ír alá mindent, amit elé tesznek, akkor nem tudja kontrollálni ténylegesen az alatta lévőket és kb. becsületkasszává válik a minisztériumi munka (ld. Völner Pál esete vagy a konkrét kegyelmi ügy), amibe bele lehet bukni.

Belügyminiszter dittó, elképzelhetetlen az, hogy érdemben együtt tudjon működni a Legfőbb Ügyészséggel és az igazságszolgáltatás többi szereplőjével a BM, ha a vezetője teljesen vakon van bűnügyi témában. Még a saját alárendeltjeit sem tudja ténylegesen beszámoltatni.

Olyan területekről beszélünk, amelyek természetüknél fogva magasabb fokon kitettebbek a külső és belső kockázatoknak (biztonsági, szakmai). Ezért nem ültethető az élükre laikus ember.

Kurvára nem Nagy Márton a mérce.
8 hónapja
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 421
Mondjuk nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de nekem pont tele az összes faszom a "politikusokkal". Nekem szimpatikusabb vonal a valós szakértői kormány, olyan miniszterekkel, akik láttak már valamit az adott területről. Ez a Kulja mennyire nem tud beszélni és mennyire nem karizmatikus egy TV-s vitán rettentő fontos valóban... Illetve azt szeretném megkérdezni, hogy a csuti géniusz mikor is vitázott utoljára?
Hanni
El kéne felejteni ezt a "szakértői kormány" dolgot. Nincs, nem létezik, soha nem is létezett, eleve paradoxon a fogalom is és igencsak körülményes definiálni, hogy mi a tököm az a "szakértői kormány"? Mitől lesz az? (hogy egyébként politikaelméletileg egy mélyen antidemokratikus intézmény lenne, azt ki se nyissuk)
Van olyan, hogy technokrata vagy válságmenedzselő kormány, de ezek jellemzően nagyon rövid ideig regnálnak, meghatározott céllal, itt volt nekünk a Bajnai-kormány példának, milyen jól is járt vele az ország. Khm..... (A "szakértői" meg "manager-kormányok" egyvalamihez értenek - a megszorításhoz. Azzal állítják helyre a költségvetést, hogy fűnyíró-elv szerint levágják a kiadásokat. És mihez nyúlnak először? Amire a kormánynak közvetlen ráhatása van, szociális támogatások, eü, oktatás, állami beruházások. Innen nézve btw. az OV-kormány ponthogy szakértői 😊 )

Van olyan minisztériumi struktúra, ahol el lehet képzelni egy-egy szakértőt miniszterként, ilyen, ha van önálló igazásgügyi minisztérium ami a jogi ügyekért felel, mivel a jogászok sokszáz évet fordítottak arra, hogy élő ember ne értse rajtuk kívül amit írnak és ahogy beszélnek, ezért ott nem hátrány ha jogász van az élén, de ilyenkor általában maga a minisztérium is technikai-jellgű, tehát leírja jogi nyelvre amit kap és kiadja, sok önállósága nincs.

De mondok jobbat. Nagy Márton. A rezüméje alapján igazi szakértő, egy rakás pénzügyi diploma, külföldi iskolák, több nyelv ismerete és használata, MNB tapasztalat, kiskutyafüle. Hát, milyen jól jártunk ezzel a szakértővel.

Jobb helyeken nem véletlenül ültetnek civileket oktatási, honvédelmi vagy belügyminiszternek például. Mert a miniszternek nem dolga az adott területhez való kifejezett hozzáértés, arra tartja az államtitkárokat és helyettes államtitkárokat. A miniszternek kettős dolga van, a minisztériumon belüli munka szervezése és eredmények szintetizálása, meg a politikai akarat képviselete ugyanott. Kiadja a feladatot, begyűjti az eredményeket, dönt, hogy szerinte melyik megoldás a helyes, azt prezentálja a felettesének aki jóváhagyja/elutasítja ésígytovább. Ráadásul a magyar rendszer mélyen miniszterelnök központú, ígyhát lehetsz te akármilyen szakértő, ha a min.elnök nem úgy gondolja, cseszheted.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a borsodi cigánysorról kell random kiemelni valakit, hogy vezesse az NGM-et (habár, statisztikai alapon többször hozna jó döntést, mint Marci), hanem azt, hogy nem kell, sőt, a gondolkodást nézve kifejezetten káros, ha egy szakértőt nevezel ki, mert ő nem lát túl a saját szakértelmén, sokkal jobb egy _értelmes_ embert kinevezni. Ez lenne a miniszterelnök dolga. A sok jó képességű emberből kiválasztani a legjobbakat.

Mondok egy példát. Az, hogy ma angliában általános egészségügyi rendszer van (olyan amilyen persze stb.) azt egy bányásznak köszönhetik az angolok. Aneurin Bevan gyerekkorában a bányákban dolgoztt, majd volt hentessegéd és építőipari munkás, egy szakszervezet által támogatott főiskolára járt csak egy keveset, de azt se fejezte be. Mégis szívós munkával, szorgalommal és a szakszervezetek segítségével politikus lett, majd az Attlee kormány eü és lakhatási minisztere (az Attlee-kormányt tartják sokan a brit modern jóléti állam megteremtőjének - máig a legkevesebb diplomás miniszter volt a kabinetben a modern brit kormányok közül) és ennek mentén gyorsan megalapította az NHS-t és az állami általános egészségügyet, úgy hogy szó szerint nem volt semmi köze az orvosláshoz. Most ha demagóg lennék kérdezhetném, Nagy Marci igen, Bevan nem?

A "szakértői kormány" vagy "szakértői kormányzás" egy nagyon káros kifejezés, amit tűzzel-vassal írtani kéne. Nem szakértői kormány kell, hanem olyan miniszterelnököt kell választani, akiről elhiszed, hogy ki tudja választani az alkalmas embereket a megfelelő feladatokra.

Szerkesztette: MC12

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
8 hónapja
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 10 359 — Saturday Night Lights
Ez a Takács Péter már Gulyás Marci orosházi spontán rárontásánál is elég ügyes volt, az a durva, hogyha eltekintünk attól, hogy kit, mit képvisel, milyen az eü. helyzete, miben élünk, stb., és csak a konkrét "vita" konkrét megnyilvánulásaira reflektálok, akkor sokkal összeszedettebbnek, felkészültebnek tűnik, és sokkal szimpatikusabban kommunikál, mint a tiszás Kulja. Akinek az egyetlen pozitívuma, hogy momentán ő játszik az "Orbán takarodj" csapatban. Örülök, hogy nem most vagyok huszonéves, mert akkor kurvára zavarna a közélet, a politikum, az abban tobzódó antipatikus pöcsfejek garmadája.
Őszentsége Sobri Jóska
Kuljától pont elég annyi, hogy Orbán takarodj.
Amadeus az áttelelt poloska
Nem tudom elég-e, de a Fidesznek arra kell rájönnie, hogy ha valamivel, akkor az ilyen vitákkal tudja hitelteleníteni vagy legalább tompítani a Tisza üzeneteit.
vpi
Mondjuk az érdekes lesz, ha a Tisza kezd kitérni a szakpolitikai viták elől, mert az gyengíti a "mindent ellopták és az EU-s pénz sem jön" üzenetét.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
8 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 22 960 — Kinek mit intézett a kormánya
Ez a Takács Péter már Gulyás Marci orosházi spontán rárontásánál is elég ügyes volt, az a durva, hogyha eltekintünk attól, hogy kit, mit képvisel, milyen az eü. helyzete, miben élünk, stb., és csak a konkrét "vita" konkrét megnyilvánulásaira reflektálok, akkor sokkal összeszedettebbnek, felkészültebnek tűnik, és sokkal szimpatikusabban kommunikál, mint a tiszás Kulja. Akinek az egyetlen pozitívuma, hogy momentán ő játszik az "Orbán takarodj" csapatban. Örülök, hogy nem most vagyok huszonéves, mert akkor kurvára zavarna a közélet, a politikum, az abban tobzódó antipatikus pöcsfejek garmadája.
Őszentsége Sobri Jóska
Welcome to my world

Poloska vagyok.
8 hónapja
undisputedly Seattle Seahawks 12 865 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
Az autoriter/kleptokrata stb. rendszerekben sokszor az evek alatt felgyulemlett feszultseg akkor tor ki, amikor a hatalom megprobal valamilyen tarsadalmi normat a kontrol jegyeben vasszigorral betartatni, amikor az elet olyan alapvetoen jelentektelen aspektusaban nem kepes kompromisszumra, ami az egyszeru emberben is felgyujtja a lampat: te jo eg, ez hogy lehet, hogy meg ezt is megteszik, meg itt sem hagynak elni?!

A kafkai, groteszk burokracia az elet legaprobb kivetulesere is ratekeri a csapjait es ertelmetlenul nehezitik az atlag ember eletet. Vegul nem a csilliardok eltunese, a gazdasagi novekedes, az korhazak felszereltsege stb. dont meg egy rendszert, hanem egy fejfedo viselese, egy viragarus engedelye... vagy eppen a keso vonatokrol panaszkodo egyszeru emberekkel szembeni fellepes:  444.hu/2025/06/24/lazar-janos-fenyegetese-utan-leallitottak-a-holavonathu-t-de-mar-meg-is-jelent-az-ujabb-alternativa-a-vonatterkephu

Nem mondom, hogy ebbol lesz valami komoly politikai negativum a hatalomnak, de ez egy eleg szimbolikus tortenet. Meg egy egyszeru, velhetoen hobbivasutasok altal osszetakolt sima vonatkoveto oldalt is el kell lehetetleniteni a kontrol neveben.
8 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 855 — Lucas Scott
Mondjuk nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de nekem pont tele az összes faszom a "politikusokkal". Nekem szimpatikusabb vonal a valós szakértői kormány, olyan miniszterekkel, akik láttak már valamit az adott területről. Ez a Kulja mennyire nem tud beszélni és mennyire nem karizmatikus egy TV-s vitán rettentő fontos valóban... Illetve azt szeretném megkérdezni, hogy a csuti géniusz mikor is vitázott utoljára?
Hanni
Ez érthető, de amikor törvényalkotókról beszélünk a végén csak politikusok vannak. Úgyhogy igenis a szakma mellett fontos, hogy egy-egy területet politikus is képviseljen. Ez az “államtitkár úrazás” kifejezetten idegesítő volt.
Klaci79
sztem ez vmi felmeres utani taktika. MP sem Orbanozza OV-t hanem mindig miniszterelnok urazza. nekem nem visszatetszo, sot lehet erositi a kepzeteket, hogy nalad a hatalom, te vagy a felelos.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
8 hónapja
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 969
Mondjuk nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de nekem pont tele az összes faszom a "politikusokkal". Nekem szimpatikusabb vonal a valós szakértői kormány, olyan miniszterekkel, akik láttak már valamit az adott területről. Ez a Kulja mennyire nem tud beszélni és mennyire nem karizmatikus egy TV-s vitán rettentő fontos valóban... Illetve azt szeretném megkérdezni, hogy a csuti géniusz mikor is vitázott utoljára?
Hanni
Ez érthető, de amikor törvényalkotókról beszélünk a végén csak politikusok vannak. Úgyhogy igenis a szakma mellett fontos, hogy egy-egy területet politikus is képviseljen. Ez az “államtitkár úrazás” kifejezetten idegesítő volt.
8 hónapja
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 120 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
Mondjuk nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de nekem pont tele az összes faszom a "politikusokkal". Nekem szimpatikusabb vonal a valós szakértői kormány, olyan miniszterekkel, akik láttak már valamit az adott területről. Ez a Kulja mennyire nem tud beszélni és mennyire nem karizmatikus egy TV-s vitán rettentő fontos valóban... Illetve azt szeretném megkérdezni, hogy a csuti géniusz mikor is vitázott utoljára?
Hanni
HÁT A HONTBANDIVAL VITÁZOTT, NE IDEGESÍTSÉLMÁR!!!!444!4!!44!

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
9 hónapja
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 657 — Poloska confirmed
Mondjuk nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de nekem pont tele az összes faszom a "politikusokkal". Nekem szimpatikusabb vonal a valós szakértői kormány, olyan miniszterekkel, akik láttak már valamit az adott területről. Ez a Kulja mennyire nem tud beszélni és mennyire nem karizmatikus egy TV-s vitán rettentő fontos valóban... Illetve azt szeretném megkérdezni, hogy a csuti géniusz mikor is vitázott utoljára?
9 hónapja
deyell Las Vegas Raiders 12 420 — Sworn to the Dark
Ez a Takács Péter már Gulyás Marci orosházi spontán rárontásánál is elég ügyes volt, az a durva, hogyha eltekintünk attól, hogy kit, mit képvisel, milyen az eü. helyzete, miben élünk, stb., és csak a konkrét "vita" konkrét megnyilvánulásaira reflektálok, akkor sokkal összeszedettebbnek, felkészültebnek tűnik, és sokkal szimpatikusabban kommunikál, mint a tiszás Kulja. Akinek az egyetlen pozitívuma, hogy momentán ő játszik az "Orbán takarodj" csapatban. Örülök, hogy nem most vagyok huszonéves, mert akkor kurvára zavarna a közélet, a politikum, az abban tobzódó antipatikus pöcsfejek garmadája.
Őszentsége Sobri Jóska
Kulja is tehetségtelen politikusnak, sajnos mint nagyjából az összes ismert tiszás eddig MP-t leszámítva.

built for this shit

9 hónapja
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 554 — Patriot
Ez a Takács Péter már Gulyás Marci orosházi spontán rárontásánál is elég ügyes volt, az a durva, hogyha eltekintünk attól, hogy kit, mit képvisel, milyen az eü. helyzete, miben élünk, stb., és csak a konkrét "vita" konkrét megnyilvánulásaira reflektálok, akkor sokkal összeszedettebbnek, felkészültebnek tűnik, és sokkal szimpatikusabban kommunikál, mint a tiszás Kulja. Akinek az egyetlen pozitívuma, hogy momentán ő játszik az "Orbán takarodj" csapatban. Örülök, hogy nem most vagyok huszonéves, mert akkor kurvára zavarna a közélet, a politikum, az abban tobzódó antipatikus pöcsfejek garmadája.
Őszentsége Sobri Jóska
Kuljától pont elég annyi, hogy Orbán takarodj.
Amadeus az áttelelt poloska
Nem tudom elég-e, de a Fidesznek arra kell rájönnie, hogy ha valamivel, akkor az ilyen vitákkal tudja hitelteleníteni vagy legalább tompítani a Tisza üzeneteit.
9 hónapja
ozibozi New York Giants 21 059
Ez a Takács Péter már Gulyás Marci orosházi spontán rárontásánál is elég ügyes volt, az a durva, hogyha eltekintünk attól, hogy kit, mit képvisel, milyen az eü. helyzete, miben élünk, stb., és csak a konkrét "vita" konkrét megnyilvánulásaira reflektálok, akkor sokkal összeszedettebbnek, felkészültebnek tűnik, és sokkal szimpatikusabban kommunikál, mint a tiszás Kulja. Akinek az egyetlen pozitívuma, hogy momentán ő játszik az "Orbán takarodj" csapatban. Örülök, hogy nem most vagyok huszonéves, mert akkor kurvára zavarna a közélet, a politikum, az abban tobzódó antipatikus pöcsfejek garmadája.
Őszentsége Sobri Jóska
Nem láttam a vitát, az a kérdés elhangzott, hogy 15 év kétharmad után mi ez az egészségügynek nevezett romhalmaz és ha igen, mi volt rá a válasz?
Biztos azt mondta, hogy elvitte a Matolcsy. Ja nem, az ukrán Gyurcsány.
Dzsokijuing
Elhangzott, és felkészülten elmondta a válaszát, hogy Kollár Kinga miatt nincs pénz, aki a Dobrev Momentum irányvonalat viszik tovább ezért nem volt rá pénz.
9 hónapja
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 555
Ez a Takács Péter már Gulyás Marci orosházi spontán rárontásánál is elég ügyes volt, az a durva, hogyha eltekintünk attól, hogy kit, mit képvisel, milyen az eü. helyzete, miben élünk, stb., és csak a konkrét "vita" konkrét megnyilvánulásaira reflektálok, akkor sokkal összeszedettebbnek, felkészültebnek tűnik, és sokkal szimpatikusabban kommunikál, mint a tiszás Kulja. Akinek az egyetlen pozitívuma, hogy momentán ő játszik az "Orbán takarodj" csapatban. Örülök, hogy nem most vagyok huszonéves, mert akkor kurvára zavarna a közélet, a politikum, az abban tobzódó antipatikus pöcsfejek garmadája.
Őszentsége Sobri Jóska
Kuljától pont elég annyi, hogy Orbán takarodj.
9 hónapja
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 10 359 — Saturday Night Lights
Ez a Takács Péter már Gulyás Marci orosházi spontán rárontásánál is elég ügyes volt, az a durva, hogyha eltekintünk attól, hogy kit, mit képvisel, milyen az eü. helyzete, miben élünk, stb., és csak a konkrét "vita" konkrét megnyilvánulásaira reflektálok, akkor sokkal összeszedettebbnek, felkészültebnek tűnik, és sokkal szimpatikusabban kommunikál, mint a tiszás Kulja. Akinek az egyetlen pozitívuma, hogy momentán ő játszik az "Orbán takarodj" csapatban. Örülök, hogy nem most vagyok huszonéves, mert akkor kurvára zavarna a közélet, a politikum, az abban tobzódó antipatikus pöcsfejek garmadája.
Őszentsége Sobri Jóska
Nem láttam a vitát, az a kérdés elhangzott, hogy 15 év kétharmad után mi ez az egészségügynek nevezett romhalmaz és ha igen, mi volt rá a válasz?
Biztos azt mondta, hogy elvitte a Matolcsy. Ja nem, az ukrán Gyurcsány.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
9 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 306 — #NoStress
Ez a Takács Péter már Gulyás Marci orosházi spontán rárontásánál is elég ügyes volt, az a durva, hogyha eltekintünk attól, hogy kit, mit képvisel, milyen az eü. helyzete, miben élünk, stb., és csak a konkrét "vita" konkrét megnyilvánulásaira reflektálok, akkor sokkal összeszedettebbnek, felkészültebnek tűnik, és sokkal szimpatikusabban kommunikál, mint a tiszás Kulja. Akinek az egyetlen pozitívuma, hogy momentán ő játszik az "Orbán takarodj" csapatban. Örülök, hogy nem most vagyok huszonéves, mert akkor kurvára zavarna a közélet, a politikum, az abban tobzódó antipatikus pöcsfejek garmadája.

9 hónapja
Nomac New England Patriots 4 279 — balazs.t85@gmail.com
Lézer Janinak kéne van egy kis like-t a postjára, 6k röhögő fej mellé van 800 like.

Kezd elszállni, mi lesz itt még a választásokig..ki fogja írni magát a politikából ebben a 3/4 évben.
9 hónapja
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 555
Bár éppen jól vagyok, a cégem komoly pénzt fizet, hogy a dr Rose-ba járjak.
Klaci79
Mondjuk érzésem szerint a Rose is szépen megy lefelé,
somoskovig
már megint? 😊
9 hónapja
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 969
Bár éppen jól vagyok, a cégem komoly pénzt fizet, hogy a dr Rose-ba járjak.
Klaci79
Mondjuk érzésem szerint a Rose is szépen megy lefelé, de cserébe sokkal hosszabb időre tudnak csak időpontokat adni egy csomó típusú vizsgálatra...
somoskovig
Én az államiból jöttem, nekem még minden űridő 😊
9 hónapja
ozibozi New York Giants 21 059
Le is lőtték vonatos oldalt

Lázár János kijelentéseivel nem értünk egyet, mi sem adatot nem loptunk (hiszen kizárólag nyilvános adatokat jelenítettünk meg), valamint túlterheléses támadást sem hajtottunk végre, hiszen az adatokat percenként maximum egyszer kértük le. Ezen kívül semmilyen politikai motivációnk sem volt az oldal elkészítésében, magunkat hobbivasutas informatikusoknak tartjuk.

Mindezek ellenére, a politikai retorziók elkerülése érdekében az oldal leállítása mellett döntöttünk.

Szerkesztette: ozibozi
9 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 866 — The Mathematician
Johnny The Laser nem igazán érti az adathalászat szó jelentését asszem.

 telex.hu/belfold/2025/06/23/lazar-janos-reakcio-holavonat-hu
somoskovig
épp most futottam bele redditen 😊

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
9 hónapja
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 213 — Chiefs GM
Johnny The Laser nem igazán érti az adathalászat szó jelentését asszem.

 telex.hu/belfold/2025/06/23/lazar-janos-reakcio-holavonat-hu

9 hónapja
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 213 — Chiefs GM
Bár éppen jól vagyok, a cégem komoly pénzt fizet, hogy a dr Rose-ba járjak.
Klaci79
Mondjuk érzésem szerint a Rose is szépen megy lefelé, de cserébe sokkal hosszabb időre tudnak csak időpontokat adni egy csomó típusú vizsgálatra...

9 hónapja
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 969
Amúgy szerintem gyenge Kulja, nagyon szarul beszél…pedig aztán az egészségügyben bőven lenne amit találjon az ember hibát a fideszben
Klaci79
Iszonyúan gyenge… nem bíznék rá sok mindent.
szaba
Továbbra is borzalmas politikushiányban szenved a Tisza.
Ha ezek ellenére is nyer a Tisza az aztán végleg tényleg megmutatja mennyire elég a Fideszből
Klaci79
Az egyik egy gyakorlott hétpróbás feketeöves hazudozó, a másik meg majd utoléri. Nem magas az a szint sajnos amit meg kell ugrani.
ozibozi
Legalább vigyen magával néhány papírt. Ne államtitkár úrazzon egy Iyen gennyládát. És főleg tamadjon egy olyan témában amit mind tudunk, hogy mennyire trágya nap mint nap.
Bár éppen jól vagyok, a cégem komoly pénzt fizet, hogy a dr Rose-ba járjak.
9 hónapja
kittli Pittsburgh Steelers 2 848 — Steelers fan
 24.hu/kulfold/2025/06/23/putyin-oroszorszag-szimpatia-fidesz-szavazok-pew-research-nato/

Hat azért az agyatlanokra a propaganda...
warr_b
Változott az alap, változott a %, a végén meg az eredmény lehet ugyanannyi. 😊

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
9 hónapja
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 1 960
Amúgy szerintem gyenge Kulja, nagyon szarul beszél…pedig aztán az egészségügyben bőven lenne amit találjon az ember hibát a fideszben
Klaci79
Iszonyúan gyenge… nem bíznék rá sok mindent.
szaba
Továbbra is borzalmas politikushiányban szenved a Tisza.
Ha ezek ellenére is nyer a Tisza az aztán végleg tényleg megmutatja mennyire elég a Fideszből
Klaci79
Szakpolitikai kérdésekbe szándékosan nem akart belemenni, azzal nem is nagyon lehet hatást gyakorolni, inkább az érzelmekre próbált hatni.

Ettől függetlenül szerintem sem volt erős, de azzal rúgott egy öngólt Takács Péter, hogy elismerte, hogy a Tisza hívta fel a szentesi kórházra a figyelmet. Ezért Tóni biztos nem fogja megdícsérni, Kulja viszont észnél volt.

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"