NCAA eredménykövetés
- 1 aktív topik
CFB követő 2025
1 572
46
20:00 FAMOUS IDAHO POTATO BOWL - Washington State vs Utah State
Soccer
41 feliratkozó
több mint 1 éve
Ja, hát ha átlendülsz a probléma lényege felett, akkor nyilván nincs semmi látnivaló.Az első része engem továbbra se érdekel. Meglepne, ha bármelyik nagy csapat teljesen szabályosan, piaci alapon épült volna fel akkorára amekkora most.Nem, nem ez a baj, hanem, h szabálytalan versenyelőnyt jelentő, körbeszámlázáson alapuló, adócsalást is felvető, szabálytalan állami szponzorációt tartalmazó finanszírozást választottak.Továbbra is az a kérdés, amire nem válaszolsz, hogy a City bűne az, hogy nem az FFP előtti időszakban (mikor még lehetett) építette fel magát nagycsapattá? Tehát az a baj a City-vel, hogy nem nyugodtak bele abba a helyzetbe, hogy nincs kitörés, mert megvan kötve a kezük olyan csapatok miatt, akik régen ilyen vagy olyan (és elég sokszor olyan) eszközökkel felépítették magukat?Olvasd el a Spiegel cikkeket.Az 1900-as évek közepén nem is kellett első milliárd ahhoz hogy felépítsd a csapatot.A vizsgálatok szerint igen.A Liverpool, Man United, Arsenal, Real Madrid, Barcelona, AC Milan stb. első “egymilliója” (akkor még nyilván kisebb összeg volt) vajon teljesen tisztán jött össze?de a sziti olyan, mint mondjuk Abramovics vagyona. az első egymillió valahogy összejött, azóta meg a pénz pénzt fial. de ha elkezdesz vizsgálódni az első millió körül, akkor jön pár kopasz két és fél ajtós szekrény méretű Szerjózsa, és diszkréten megkérnek, hogy hagyd abba, or else.Érdekes, hogy még se sikerül senkinek, biztos mindenhol hülyék dolgoznak.leírtam már korábban is hogy a TVs szerződés óta megy (menne ha az FFP forceolva lenne)Mennyivel nagyobb a költségvetésük, mint a többi top klubnak? És mennyivel nagyobb a költségvetése a többi topklubnak a kiscsapatokhoz képest?De miért olyan zavaró a City, hogy mindenki utálja őket?képzeld el a Felcsútot, amint kisajátítja az MB1-et, mert Lölő a saját maga szponzora lesz. a saját cégét hirdeti a mezen, a saját cégéről nevezi el a stadiont. és ezekkel több pénzt fizet saját magának, mint a Fagyikának a szponzorai (aki ugye elvileg a legpiacképesebb klub ma Mo-on a legismertebb szponzorokkal).
Jughead
a sziti begépelte az infinite money cheat code-ot a gépen, és már rég megbaszták volna őket, ha az arabok nem fognák a kibaszott büszke és szuverén ország kormányának a tökeit nagyon szorosan.
vagyis azért nem tudnak igazságot szolgáltatni, mert külső (állami) szereplő szól bele a sportági szakszövetség dolgába. máshol ilyenekért egyébként egyes országok tagságának a felfüggesztésével fenyegetőzik a fifa.
slowmotion
Én annyit látok, hogy egy középcsapatból létrehoztak egy nagy csapatot, ez organikusan a mai világban nem megy, hiszen a topcsapatok költségvetése egy középcsapatnál elérhetetlen. De akkor már nem is lehet több top csapat? Valahol a 2000-es évek közepén meg kellett volna húzni egy vonalat, hogy eddig mindegy milyen eszközökkel (lássuk be nem feltétlen tiszta minden hagyományos top csapat felemelkedése), de Ti képesek voltatok felépíteni egy top klubot anyagilag, szóval Ti vagytok a top, a többiek meg így jártak? Csak mert nem korábban építettek fel egy top klubot anyagilag ilyen vagy olyan eszközökkel?
Jughead
mert a PL díjai azok viszonylag egyenletesek, szóval ha értelmesen építed fel a csapatodat akkor kijön a különbség a hülyékkel szemben
itt amúgy egy elemzés a klubok anyagi helyzetéről
www.bbc.com/sport/football/68713522
Negritis, a vajda
Jughead
slowmotion
Jughead
A Citynél nem az első millió a kérdés, hanem az első milliárd.
Nagyságrendek.
Willie Parker
Amúgy a vizsgálatok szerint valszeg a City is jó lesz, szal akkor minden király, mire fel a haterkedés?
Jughead
Az, h megkenik a vizsgálót, valöszìnű, mint a katari vébénél.
A haterkedés kérdése az egyéni szocproblémád, ez engem nem foglalkoztat.
Willie Parker
Szóval a City-vel valójában az a baj, hogy nem nyugodtak bele abba, hogy már pedig ők kis csapat?
Jughead
Írom ellenpéldákat: Bayern, Dortmund, Leverkusen, Ajax, Benfica, Napoli, Atletico
Willie Parker
A második részre: ebből egyedül a Bayern top csapat, ha azt mondod náluk mindig minden tiszta volt, hát legyen, de ők se a jelenlegi pénzzel teletömött rendszerben épültek fel ekkora klubbá.
Jughead
Ez olyan hozzáállás, mint amikor a rendőrség megszüntet egy ügyet bizhiánnyal, úgy hogy valójában nem nyomozott.
Az Ajax több BL-t nyert, mint a City amúgy és a Dortmund, AtM is többször döntőzött, szóval ez is relatív.
több mint 1 éve
a leverkursen necces mer ott kivételn van a bundás szabályai alólFú, az a Teldafax sztori azért jó bonyolult volt, a legkevésbé hibázott a Bayer ott.
emiatt rühellték is őket a szurkolók
aztán jött a hoffenheim és lipcse
Negritis, a vajda
16 millió euróval lógtak nekik, de becsődölt a főszponzoruk, mert nekik meg a beszállítóik nem fizettek, akik között történetesen a szövetségi villamosművek és az akkori tartományi kancellár cége is benne volt.
több mint 1 éve
Az első része engem továbbra se érdekel. Meglepne, ha bármelyik nagy csapat teljesen szabályosan, piaci alapon épült volna fel akkorára amekkora most.Nem, nem ez a baj, hanem, h szabálytalan versenyelőnyt jelentő, körbeszámlázáson alapuló, adócsalást is felvető, szabálytalan állami szponzorációt tartalmazó finanszírozást választottak.Továbbra is az a kérdés, amire nem válaszolsz, hogy a City bűne az, hogy nem az FFP előtti időszakban (mikor még lehetett) építette fel magát nagycsapattá? Tehát az a baj a City-vel, hogy nem nyugodtak bele abba a helyzetbe, hogy nincs kitörés, mert megvan kötve a kezük olyan csapatok miatt, akik régen ilyen vagy olyan (és elég sokszor olyan) eszközökkel felépítették magukat?Olvasd el a Spiegel cikkeket.Az 1900-as évek közepén nem is kellett első milliárd ahhoz hogy felépítsd a csapatot.A vizsgálatok szerint igen.A Liverpool, Man United, Arsenal, Real Madrid, Barcelona, AC Milan stb. első “egymilliója” (akkor még nyilván kisebb összeg volt) vajon teljesen tisztán jött össze?de a sziti olyan, mint mondjuk Abramovics vagyona. az első egymillió valahogy összejött, azóta meg a pénz pénzt fial. de ha elkezdesz vizsgálódni az első millió körül, akkor jön pár kopasz két és fél ajtós szekrény méretű Szerjózsa, és diszkréten megkérnek, hogy hagyd abba, or else.Érdekes, hogy még se sikerül senkinek, biztos mindenhol hülyék dolgoznak.leírtam már korábban is hogy a TVs szerződés óta megy (menne ha az FFP forceolva lenne)Mennyivel nagyobb a költségvetésük, mint a többi top klubnak? És mennyivel nagyobb a költségvetése a többi topklubnak a kiscsapatokhoz képest?De miért olyan zavaró a City, hogy mindenki utálja őket?képzeld el a Felcsútot, amint kisajátítja az MB1-et, mert Lölő a saját maga szponzora lesz. a saját cégét hirdeti a mezen, a saját cégéről nevezi el a stadiont. és ezekkel több pénzt fizet saját magának, mint a Fagyikának a szponzorai (aki ugye elvileg a legpiacképesebb klub ma Mo-on a legismertebb szponzorokkal).
Jughead
a sziti begépelte az infinite money cheat code-ot a gépen, és már rég megbaszták volna őket, ha az arabok nem fognák a kibaszott büszke és szuverén ország kormányának a tökeit nagyon szorosan.
vagyis azért nem tudnak igazságot szolgáltatni, mert külső (állami) szereplő szól bele a sportági szakszövetség dolgába. máshol ilyenekért egyébként egyes országok tagságának a felfüggesztésével fenyegetőzik a fifa.
slowmotion
Én annyit látok, hogy egy középcsapatból létrehoztak egy nagy csapatot, ez organikusan a mai világban nem megy, hiszen a topcsapatok költségvetése egy középcsapatnál elérhetetlen. De akkor már nem is lehet több top csapat? Valahol a 2000-es évek közepén meg kellett volna húzni egy vonalat, hogy eddig mindegy milyen eszközökkel (lássuk be nem feltétlen tiszta minden hagyományos top csapat felemelkedése), de Ti képesek voltatok felépíteni egy top klubot anyagilag, szóval Ti vagytok a top, a többiek meg így jártak? Csak mert nem korábban építettek fel egy top klubot anyagilag ilyen vagy olyan eszközökkel?
Jughead
mert a PL díjai azok viszonylag egyenletesek, szóval ha értelmesen építed fel a csapatodat akkor kijön a különbség a hülyékkel szemben
itt amúgy egy elemzés a klubok anyagi helyzetéről
www.bbc.com/sport/football/68713522
Negritis, a vajda
Jughead
slowmotion
Jughead
A Citynél nem az első millió a kérdés, hanem az első milliárd.
Nagyságrendek.
Willie Parker
Amúgy a vizsgálatok szerint valszeg a City is jó lesz, szal akkor minden király, mire fel a haterkedés?
Jughead
Az, h megkenik a vizsgálót, valöszìnű, mint a katari vébénél.
A haterkedés kérdése az egyéni szocproblémád, ez engem nem foglalkoztat.
Willie Parker
Szóval a City-vel valójában az a baj, hogy nem nyugodtak bele abba, hogy már pedig ők kis csapat?
Jughead
Írom ellenpéldákat: Bayern, Dortmund, Leverkusen, Ajax, Benfica, Napoli, Atletico
Willie Parker
A második részre: ebből egyedül a Bayern top csapat, ha azt mondod náluk mindig minden tiszta volt, hát legyen, de ők se a jelenlegi pénzzel teletömött rendszerben épültek fel ekkora klubbá.
több mint 1 éve
a leverkursen necces mer ott kivételn van a bundás szabályai alólemiatt rühellték is őket a szurkolók
aztán jött a hoffenheim és lipcse
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Nem, nem ez a baj, hanem, h szabálytalan versenyelőnyt jelentő, körbeszámlázáson alapuló, adócsalást is felvető, szabálytalan állami szponzorációt tartalmazó finanszírozást választottak.Továbbra is az a kérdés, amire nem válaszolsz, hogy a City bűne az, hogy nem az FFP előtti időszakban (mikor még lehetett) építette fel magát nagycsapattá? Tehát az a baj a City-vel, hogy nem nyugodtak bele abba a helyzetbe, hogy nincs kitörés, mert megvan kötve a kezük olyan csapatok miatt, akik régen ilyen vagy olyan (és elég sokszor olyan) eszközökkel felépítették magukat?Olvasd el a Spiegel cikkeket.Az 1900-as évek közepén nem is kellett első milliárd ahhoz hogy felépítsd a csapatot.A vizsgálatok szerint igen.A Liverpool, Man United, Arsenal, Real Madrid, Barcelona, AC Milan stb. első “egymilliója” (akkor még nyilván kisebb összeg volt) vajon teljesen tisztán jött össze?de a sziti olyan, mint mondjuk Abramovics vagyona. az első egymillió valahogy összejött, azóta meg a pénz pénzt fial. de ha elkezdesz vizsgálódni az első millió körül, akkor jön pár kopasz két és fél ajtós szekrény méretű Szerjózsa, és diszkréten megkérnek, hogy hagyd abba, or else.Érdekes, hogy még se sikerül senkinek, biztos mindenhol hülyék dolgoznak.leírtam már korábban is hogy a TVs szerződés óta megy (menne ha az FFP forceolva lenne)Mennyivel nagyobb a költségvetésük, mint a többi top klubnak? És mennyivel nagyobb a költségvetése a többi topklubnak a kiscsapatokhoz képest?De miért olyan zavaró a City, hogy mindenki utálja őket?képzeld el a Felcsútot, amint kisajátítja az MB1-et, mert Lölő a saját maga szponzora lesz. a saját cégét hirdeti a mezen, a saját cégéről nevezi el a stadiont. és ezekkel több pénzt fizet saját magának, mint a Fagyikának a szponzorai (aki ugye elvileg a legpiacképesebb klub ma Mo-on a legismertebb szponzorokkal).
Jughead
a sziti begépelte az infinite money cheat code-ot a gépen, és már rég megbaszták volna őket, ha az arabok nem fognák a kibaszott büszke és szuverén ország kormányának a tökeit nagyon szorosan.
vagyis azért nem tudnak igazságot szolgáltatni, mert külső (állami) szereplő szól bele a sportági szakszövetség dolgába. máshol ilyenekért egyébként egyes országok tagságának a felfüggesztésével fenyegetőzik a fifa.
slowmotion
Én annyit látok, hogy egy középcsapatból létrehoztak egy nagy csapatot, ez organikusan a mai világban nem megy, hiszen a topcsapatok költségvetése egy középcsapatnál elérhetetlen. De akkor már nem is lehet több top csapat? Valahol a 2000-es évek közepén meg kellett volna húzni egy vonalat, hogy eddig mindegy milyen eszközökkel (lássuk be nem feltétlen tiszta minden hagyományos top csapat felemelkedése), de Ti képesek voltatok felépíteni egy top klubot anyagilag, szóval Ti vagytok a top, a többiek meg így jártak? Csak mert nem korábban építettek fel egy top klubot anyagilag ilyen vagy olyan eszközökkel?
Jughead
mert a PL díjai azok viszonylag egyenletesek, szóval ha értelmesen építed fel a csapatodat akkor kijön a különbség a hülyékkel szemben
itt amúgy egy elemzés a klubok anyagi helyzetéről
www.bbc.com/sport/football/68713522
Negritis, a vajda
Jughead
slowmotion
Jughead
A Citynél nem az első millió a kérdés, hanem az első milliárd.
Nagyságrendek.
Willie Parker
Amúgy a vizsgálatok szerint valszeg a City is jó lesz, szal akkor minden király, mire fel a haterkedés?
Jughead
Az, h megkenik a vizsgálót, valöszìnű, mint a katari vébénél.
A haterkedés kérdése az egyéni szocproblémád, ez engem nem foglalkoztat.
Willie Parker
Szóval a City-vel valójában az a baj, hogy nem nyugodtak bele abba, hogy már pedig ők kis csapat?
Jughead
Írok ellenpéldákat: Bayern, Dortmund, Leverkusen, Ajax, Benfica, Napoli, Atletico
Szerkesztette: Willie Parker
több mint 1 éve
A Liverpool, a United még (már?) az “amatőr” időszakban megalapozta a nagycsapat mivoltát, hasonlóan az európai többi nagyhoz (Inter, Milan, Juve, Real, Barca stb). Ez pont olyan, mint az operában ahol az arisztokraták lenézik az újgazdagokat.Az 1900-as évek közepén nem is kellett első milliárd ahhoz hogy felépítsd a csapatot.A vizsgálatok szerint igen.A Liverpool, Man United, Arsenal, Real Madrid, Barcelona, AC Milan stb. első “egymilliója” (akkor még nyilván kisebb összeg volt) vajon teljesen tisztán jött össze?de a sziti olyan, mint mondjuk Abramovics vagyona. az első egymillió valahogy összejött, azóta meg a pénz pénzt fial. de ha elkezdesz vizsgálódni az első millió körül, akkor jön pár kopasz két és fél ajtós szekrény méretű Szerjózsa, és diszkréten megkérnek, hogy hagyd abba, or else.Érdekes, hogy még se sikerül senkinek, biztos mindenhol hülyék dolgoznak.leírtam már korábban is hogy a TVs szerződés óta megy (menne ha az FFP forceolva lenne)Mennyivel nagyobb a költségvetésük, mint a többi top klubnak? És mennyivel nagyobb a költségvetése a többi topklubnak a kiscsapatokhoz képest?De miért olyan zavaró a City, hogy mindenki utálja őket?képzeld el a Felcsútot, amint kisajátítja az MB1-et, mert Lölő a saját maga szponzora lesz. a saját cégét hirdeti a mezen, a saját cégéről nevezi el a stadiont. és ezekkel több pénzt fizet saját magának, mint a Fagyikának a szponzorai (aki ugye elvileg a legpiacképesebb klub ma Mo-on a legismertebb szponzorokkal).
Jughead
a sziti begépelte az infinite money cheat code-ot a gépen, és már rég megbaszták volna őket, ha az arabok nem fognák a kibaszott büszke és szuverén ország kormányának a tökeit nagyon szorosan.
vagyis azért nem tudnak igazságot szolgáltatni, mert külső (állami) szereplő szól bele a sportági szakszövetség dolgába. máshol ilyenekért egyébként egyes országok tagságának a felfüggesztésével fenyegetőzik a fifa.
slowmotion
Én annyit látok, hogy egy középcsapatból létrehoztak egy nagy csapatot, ez organikusan a mai világban nem megy, hiszen a topcsapatok költségvetése egy középcsapatnál elérhetetlen. De akkor már nem is lehet több top csapat? Valahol a 2000-es évek közepén meg kellett volna húzni egy vonalat, hogy eddig mindegy milyen eszközökkel (lássuk be nem feltétlen tiszta minden hagyományos top csapat felemelkedése), de Ti képesek voltatok felépíteni egy top klubot anyagilag, szóval Ti vagytok a top, a többiek meg így jártak? Csak mert nem korábban építettek fel egy top klubot anyagilag ilyen vagy olyan eszközökkel?
Jughead
mert a PL díjai azok viszonylag egyenletesek, szóval ha értelmesen építed fel a csapatodat akkor kijön a különbség a hülyékkel szemben
itt amúgy egy elemzés a klubok anyagi helyzetéről
www.bbc.com/sport/football/68713522
Negritis, a vajda
Jughead
slowmotion
Jughead
A Citynél nem az első millió a kérdés, hanem az első milliárd.
Nagyságrendek.
Willie Parker
Amúgy a vizsgálatok szerint valszeg a City is jó lesz, szal akkor minden király, mire fel a haterkedés?
Jughead
A szurkolók meg minden ilyen nyomornak szívesen felülnek.
több mint 1 éve
Továbbra is az a kérdés, amire nem válaszolsz, hogy a City bűne az, hogy nem az FFP előtti időszakban (mikor még lehetett) építette fel magát nagycsapattá? Tehát az a baj a City-vel, hogy nem nyugodtak bele abba a helyzetbe, hogy nincs kitörés, mert megvan kötve a kezük olyan csapatok miatt, akik régen ilyen vagy olyan (és elég sokszor olyan) eszközökkel felépítették magukat?Olvasd el a Spiegel cikkeket.Az 1900-as évek közepén nem is kellett első milliárd ahhoz hogy felépítsd a csapatot.A vizsgálatok szerint igen.A Liverpool, Man United, Arsenal, Real Madrid, Barcelona, AC Milan stb. első “egymilliója” (akkor még nyilván kisebb összeg volt) vajon teljesen tisztán jött össze?de a sziti olyan, mint mondjuk Abramovics vagyona. az első egymillió valahogy összejött, azóta meg a pénz pénzt fial. de ha elkezdesz vizsgálódni az első millió körül, akkor jön pár kopasz két és fél ajtós szekrény méretű Szerjózsa, és diszkréten megkérnek, hogy hagyd abba, or else.Érdekes, hogy még se sikerül senkinek, biztos mindenhol hülyék dolgoznak.leírtam már korábban is hogy a TVs szerződés óta megy (menne ha az FFP forceolva lenne)Mennyivel nagyobb a költségvetésük, mint a többi top klubnak? És mennyivel nagyobb a költségvetése a többi topklubnak a kiscsapatokhoz képest?De miért olyan zavaró a City, hogy mindenki utálja őket?képzeld el a Felcsútot, amint kisajátítja az MB1-et, mert Lölő a saját maga szponzora lesz. a saját cégét hirdeti a mezen, a saját cégéről nevezi el a stadiont. és ezekkel több pénzt fizet saját magának, mint a Fagyikának a szponzorai (aki ugye elvileg a legpiacképesebb klub ma Mo-on a legismertebb szponzorokkal).
Jughead
a sziti begépelte az infinite money cheat code-ot a gépen, és már rég megbaszták volna őket, ha az arabok nem fognák a kibaszott büszke és szuverén ország kormányának a tökeit nagyon szorosan.
vagyis azért nem tudnak igazságot szolgáltatni, mert külső (állami) szereplő szól bele a sportági szakszövetség dolgába. máshol ilyenekért egyébként egyes országok tagságának a felfüggesztésével fenyegetőzik a fifa.
slowmotion
Én annyit látok, hogy egy középcsapatból létrehoztak egy nagy csapatot, ez organikusan a mai világban nem megy, hiszen a topcsapatok költségvetése egy középcsapatnál elérhetetlen. De akkor már nem is lehet több top csapat? Valahol a 2000-es évek közepén meg kellett volna húzni egy vonalat, hogy eddig mindegy milyen eszközökkel (lássuk be nem feltétlen tiszta minden hagyományos top csapat felemelkedése), de Ti képesek voltatok felépíteni egy top klubot anyagilag, szóval Ti vagytok a top, a többiek meg így jártak? Csak mert nem korábban építettek fel egy top klubot anyagilag ilyen vagy olyan eszközökkel?
Jughead
mert a PL díjai azok viszonylag egyenletesek, szóval ha értelmesen építed fel a csapatodat akkor kijön a különbség a hülyékkel szemben
itt amúgy egy elemzés a klubok anyagi helyzetéről
www.bbc.com/sport/football/68713522
Negritis, a vajda
Jughead
slowmotion
Jughead
A Citynél nem az első millió a kérdés, hanem az első milliárd.
Nagyságrendek.
Willie Parker
Amúgy a vizsgálatok szerint valszeg a City is jó lesz, szal akkor minden király, mire fel a haterkedés?
Jughead
Az, h megkenik a vizsgálót, valöszìnű, mint a katari vébénél.
A haterkedés kérdése az egyéni szocproblémád, ez engem nem foglalkoztat.
Willie Parker
Szóval a City-vel valójában az a baj, hogy nem nyugodtak bele abba, hogy márpedig ők kis csapat?
Szerkesztette: Jughead
több mint 1 éve
How does it work in practice? Apparently, companies like Etihad in Abu Dhabi wait for the Abu Dhabi United Group (ADUG), the holding company that belongs to Sheikh Mansour and which also owns Manchester City, to wire them money. That money is then "routed through the partners and they then forward onto us," wrote Finance Director Andrew Widdowson in an email. That, at least, is how things were done in 2015: At the time, the deal with Etihad was bringing in 67.5 million pounds annually. But Chief Financial Officer Chumillas emphasized in an email to Pearce: "Please note that out of those 67.5m pounds, 8m pounds should be funded directly by Etihad and 59.5 by ADUG."
több mint 1 éve
Olvasd el a Spiegel cikkeket.Az 1900-as évek közepén nem is kellett első milliárd ahhoz hogy felépítsd a csapatot.A vizsgálatok szerint igen.A Liverpool, Man United, Arsenal, Real Madrid, Barcelona, AC Milan stb. első “egymilliója” (akkor még nyilván kisebb összeg volt) vajon teljesen tisztán jött össze?de a sziti olyan, mint mondjuk Abramovics vagyona. az első egymillió valahogy összejött, azóta meg a pénz pénzt fial. de ha elkezdesz vizsgálódni az első millió körül, akkor jön pár kopasz két és fél ajtós szekrény méretű Szerjózsa, és diszkréten megkérnek, hogy hagyd abba, or else.Érdekes, hogy még se sikerül senkinek, biztos mindenhol hülyék dolgoznak.leírtam már korábban is hogy a TVs szerződés óta megy (menne ha az FFP forceolva lenne)Mennyivel nagyobb a költségvetésük, mint a többi top klubnak? És mennyivel nagyobb a költségvetése a többi topklubnak a kiscsapatokhoz képest?De miért olyan zavaró a City, hogy mindenki utálja őket?képzeld el a Felcsútot, amint kisajátítja az MB1-et, mert Lölő a saját maga szponzora lesz. a saját cégét hirdeti a mezen, a saját cégéről nevezi el a stadiont. és ezekkel több pénzt fizet saját magának, mint a Fagyikának a szponzorai (aki ugye elvileg a legpiacképesebb klub ma Mo-on a legismertebb szponzorokkal).
Jughead
a sziti begépelte az infinite money cheat code-ot a gépen, és már rég megbaszták volna őket, ha az arabok nem fognák a kibaszott büszke és szuverén ország kormányának a tökeit nagyon szorosan.
vagyis azért nem tudnak igazságot szolgáltatni, mert külső (állami) szereplő szól bele a sportági szakszövetség dolgába. máshol ilyenekért egyébként egyes országok tagságának a felfüggesztésével fenyegetőzik a fifa.
slowmotion
Én annyit látok, hogy egy középcsapatból létrehoztak egy nagy csapatot, ez organikusan a mai világban nem megy, hiszen a topcsapatok költségvetése egy középcsapatnál elérhetetlen. De akkor már nem is lehet több top csapat? Valahol a 2000-es évek közepén meg kellett volna húzni egy vonalat, hogy eddig mindegy milyen eszközökkel (lássuk be nem feltétlen tiszta minden hagyományos top csapat felemelkedése), de Ti képesek voltatok felépíteni egy top klubot anyagilag, szóval Ti vagytok a top, a többiek meg így jártak? Csak mert nem korábban építettek fel egy top klubot anyagilag ilyen vagy olyan eszközökkel?
Jughead
mert a PL díjai azok viszonylag egyenletesek, szóval ha értelmesen építed fel a csapatodat akkor kijön a különbség a hülyékkel szemben
itt amúgy egy elemzés a klubok anyagi helyzetéről
www.bbc.com/sport/football/68713522
Negritis, a vajda
Jughead
slowmotion
Jughead
A Citynél nem az első millió a kérdés, hanem az első milliárd.
Nagyságrendek.
Willie Parker
Amúgy a vizsgálatok szerint valszeg a City is jó lesz, szal akkor minden király, mire fel a haterkedés?
Jughead
Az, h megkenik a vizsgálót, valöszìnű, mint a katari vébénél.
A haterkedés kérdése az egyéni szocproblémád, ez engem nem foglalkoztat.
több mint 1 éve
Az első millió az arabok előtt is megvolt, ill akkor még látszott.Az első millió úgy eltűnt, hogy még mindig azt keresik.A vizsgálatok szerint igen.A Liverpool, Man United, Arsenal, Real Madrid, Barcelona, AC Milan stb. első “egymilliója” (akkor még nyilván kisebb összeg volt) vajon teljesen tisztán jött össze?de a sziti olyan, mint mondjuk Abramovics vagyona. az első egymillió valahogy összejött, azóta meg a pénz pénzt fial. de ha elkezdesz vizsgálódni az első millió körül, akkor jön pár kopasz két és fél ajtós szekrény méretű Szerjózsa, és diszkréten megkérnek, hogy hagyd abba, or else.Érdekes, hogy még se sikerül senkinek, biztos mindenhol hülyék dolgoznak.leírtam már korábban is hogy a TVs szerződés óta megy (menne ha az FFP forceolva lenne)Mennyivel nagyobb a költségvetésük, mint a többi top klubnak? És mennyivel nagyobb a költségvetése a többi topklubnak a kiscsapatokhoz képest?De miért olyan zavaró a City, hogy mindenki utálja őket?képzeld el a Felcsútot, amint kisajátítja az MB1-et, mert Lölő a saját maga szponzora lesz. a saját cégét hirdeti a mezen, a saját cégéről nevezi el a stadiont. és ezekkel több pénzt fizet saját magának, mint a Fagyikának a szponzorai (aki ugye elvileg a legpiacképesebb klub ma Mo-on a legismertebb szponzorokkal).
Jughead
a sziti begépelte az infinite money cheat code-ot a gépen, és már rég megbaszták volna őket, ha az arabok nem fognák a kibaszott büszke és szuverén ország kormányának a tökeit nagyon szorosan.
vagyis azért nem tudnak igazságot szolgáltatni, mert külső (állami) szereplő szól bele a sportági szakszövetség dolgába. máshol ilyenekért egyébként egyes országok tagságának a felfüggesztésével fenyegetőzik a fifa.
slowmotion
Én annyit látok, hogy egy középcsapatból létrehoztak egy nagy csapatot, ez organikusan a mai világban nem megy, hiszen a topcsapatok költségvetése egy középcsapatnál elérhetetlen. De akkor már nem is lehet több top csapat? Valahol a 2000-es évek közepén meg kellett volna húzni egy vonalat, hogy eddig mindegy milyen eszközökkel (lássuk be nem feltétlen tiszta minden hagyományos top csapat felemelkedése), de Ti képesek voltatok felépíteni egy top klubot anyagilag, szóval Ti vagytok a top, a többiek meg így jártak? Csak mert nem korábban építettek fel egy top klubot anyagilag ilyen vagy olyan eszközökkel?
Jughead
mert a PL díjai azok viszonylag egyenletesek, szóval ha értelmesen építed fel a csapatodat akkor kijön a különbség a hülyékkel szemben
itt amúgy egy elemzés a klubok anyagi helyzetéről
www.bbc.com/sport/football/68713522
Negritis, a vajda
Jughead
slowmotion
Jughead
A Citynél nem az első millió a kérdés, hanem az első milliárd.
Nagyságrendek.
Willie Parker
ozibozi
Utána jött egy szövevényes szponzori rendszer, ami átláthatatlan.
Etihad, Aabar, turisztikai ügynökség (állami vállalat, ami nem is finanszírozhatna a brit szabályok szerint sportklubot), Abu Dhabi Enterprises (papíron létezik csak), ADUG.
több mint 1 éve
Az 1900-as évek közepén nem is kellett első milliárd ahhoz hogy felépítsd a csapatot.A vizsgálatok szerint igen.A Liverpool, Man United, Arsenal, Real Madrid, Barcelona, AC Milan stb. első “egymilliója” (akkor még nyilván kisebb összeg volt) vajon teljesen tisztán jött össze?de a sziti olyan, mint mondjuk Abramovics vagyona. az első egymillió valahogy összejött, azóta meg a pénz pénzt fial. de ha elkezdesz vizsgálódni az első millió körül, akkor jön pár kopasz két és fél ajtós szekrény méretű Szerjózsa, és diszkréten megkérnek, hogy hagyd abba, or else.Érdekes, hogy még se sikerül senkinek, biztos mindenhol hülyék dolgoznak.leírtam már korábban is hogy a TVs szerződés óta megy (menne ha az FFP forceolva lenne)Mennyivel nagyobb a költségvetésük, mint a többi top klubnak? És mennyivel nagyobb a költségvetése a többi topklubnak a kiscsapatokhoz képest?De miért olyan zavaró a City, hogy mindenki utálja őket?képzeld el a Felcsútot, amint kisajátítja az MB1-et, mert Lölő a saját maga szponzora lesz. a saját cégét hirdeti a mezen, a saját cégéről nevezi el a stadiont. és ezekkel több pénzt fizet saját magának, mint a Fagyikának a szponzorai (aki ugye elvileg a legpiacképesebb klub ma Mo-on a legismertebb szponzorokkal).
Jughead
a sziti begépelte az infinite money cheat code-ot a gépen, és már rég megbaszták volna őket, ha az arabok nem fognák a kibaszott büszke és szuverén ország kormányának a tökeit nagyon szorosan.
vagyis azért nem tudnak igazságot szolgáltatni, mert külső (állami) szereplő szól bele a sportági szakszövetség dolgába. máshol ilyenekért egyébként egyes országok tagságának a felfüggesztésével fenyegetőzik a fifa.
slowmotion
Én annyit látok, hogy egy középcsapatból létrehoztak egy nagy csapatot, ez organikusan a mai világban nem megy, hiszen a topcsapatok költségvetése egy középcsapatnál elérhetetlen. De akkor már nem is lehet több top csapat? Valahol a 2000-es évek közepén meg kellett volna húzni egy vonalat, hogy eddig mindegy milyen eszközökkel (lássuk be nem feltétlen tiszta minden hagyományos top csapat felemelkedése), de Ti képesek voltatok felépíteni egy top klubot anyagilag, szóval Ti vagytok a top, a többiek meg így jártak? Csak mert nem korábban építettek fel egy top klubot anyagilag ilyen vagy olyan eszközökkel?
Jughead
mert a PL díjai azok viszonylag egyenletesek, szóval ha értelmesen építed fel a csapatodat akkor kijön a különbség a hülyékkel szemben
itt amúgy egy elemzés a klubok anyagi helyzetéről
www.bbc.com/sport/football/68713522
Negritis, a vajda
Jughead
slowmotion
Jughead
A Citynél nem az első millió a kérdés, hanem az első milliárd.
Nagyságrendek.
Willie Parker
Amúgy a vizsgálatok szerint valszeg a City is jó lesz, szal akkor minden király, mire fel a haterkedés?
több mint 1 éve
AlexIScrystal
166
Most épp a Cityt kell utálni, mert sikeresek. Chelsea/Mu ugyanennyit vagy többet költ róluk nem beszélünk mert nem nyernek.1965-77 között akadtak sikereik, de alapvetően egy sima középcsapat voltak max. 1998-ra három év alatt egyenesen a harmadosztályig zuhantak.Azért egy falusi megye 1 csapathoz nem hasonlítanám a komoly múlttal és hatalmas szurkolótáborral rendelkező City-t. Ok, hogy arab pénzek, de más is elég sokat fektetett be, csak esetleg rosszul költöttek vagy még kell 1-2 év, hogy beérjen. Nem vagyok egy city fan, csak a felcsúti párhuzam sántít, de nem kicsit.De miért olyan zavaró a City, hogy mindenki utálja őket?képzeld el a Felcsútot, amint kisajátítja az MB1-et, mert Lölő a saját maga szponzora lesz. a saját cégét hirdeti a mezen, a saját cégéről nevezi el a stadiont. és ezekkel több pénzt fizet saját magának, mint a Fagyikának a szponzorai (aki ugye elvileg a legpiacképesebb klub ma Mo-on a legismertebb szponzorokkal).
Jughead
a sziti begépelte az infinite money cheat code-ot a gépen, és már rég megbaszták volna őket, ha az arabok nem fognák a kibaszott büszke és szuverén ország kormányának a tökeit nagyon szorosan.
vagyis azért nem tudnak igazságot szolgáltatni, mert külső (állami) szereplő szól bele a sportági szakszövetség dolgába. máshol ilyenekért egyébként egyes országok tagságának a felfüggesztésével fenyegetőzik a fifa.
slowmotion
Klaci79
Csak persze az olajmani meg az összevásárolt címek sok mindent elfeledtetnek 😊
warr_b
több mint 1 éve
Az első millió úgy eltűnt, hogy még mindig azt keresik.A vizsgálatok szerint igen.A Liverpool, Man United, Arsenal, Real Madrid, Barcelona, AC Milan stb. első “egymilliója” (akkor még nyilván kisebb összeg volt) vajon teljesen tisztán jött össze?de a sziti olyan, mint mondjuk Abramovics vagyona. az első egymillió valahogy összejött, azóta meg a pénz pénzt fial. de ha elkezdesz vizsgálódni az első millió körül, akkor jön pár kopasz két és fél ajtós szekrény méretű Szerjózsa, és diszkréten megkérnek, hogy hagyd abba, or else.Érdekes, hogy még se sikerül senkinek, biztos mindenhol hülyék dolgoznak.leírtam már korábban is hogy a TVs szerződés óta megy (menne ha az FFP forceolva lenne)Mennyivel nagyobb a költségvetésük, mint a többi top klubnak? És mennyivel nagyobb a költségvetése a többi topklubnak a kiscsapatokhoz képest?De miért olyan zavaró a City, hogy mindenki utálja őket?képzeld el a Felcsútot, amint kisajátítja az MB1-et, mert Lölő a saját maga szponzora lesz. a saját cégét hirdeti a mezen, a saját cégéről nevezi el a stadiont. és ezekkel több pénzt fizet saját magának, mint a Fagyikának a szponzorai (aki ugye elvileg a legpiacképesebb klub ma Mo-on a legismertebb szponzorokkal).
Jughead
a sziti begépelte az infinite money cheat code-ot a gépen, és már rég megbaszták volna őket, ha az arabok nem fognák a kibaszott büszke és szuverén ország kormányának a tökeit nagyon szorosan.
vagyis azért nem tudnak igazságot szolgáltatni, mert külső (állami) szereplő szól bele a sportági szakszövetség dolgába. máshol ilyenekért egyébként egyes országok tagságának a felfüggesztésével fenyegetőzik a fifa.
slowmotion
Én annyit látok, hogy egy középcsapatból létrehoztak egy nagy csapatot, ez organikusan a mai világban nem megy, hiszen a topcsapatok költségvetése egy középcsapatnál elérhetetlen. De akkor már nem is lehet több top csapat? Valahol a 2000-es évek közepén meg kellett volna húzni egy vonalat, hogy eddig mindegy milyen eszközökkel (lássuk be nem feltétlen tiszta minden hagyományos top csapat felemelkedése), de Ti képesek voltatok felépíteni egy top klubot anyagilag, szóval Ti vagytok a top, a többiek meg így jártak? Csak mert nem korábban építettek fel egy top klubot anyagilag ilyen vagy olyan eszközökkel?
Jughead
mert a PL díjai azok viszonylag egyenletesek, szóval ha értelmesen építed fel a csapatodat akkor kijön a különbség a hülyékkel szemben
itt amúgy egy elemzés a klubok anyagi helyzetéről
www.bbc.com/sport/football/68713522
Negritis, a vajda
Jughead
slowmotion
Jughead
A Citynél nem az első millió a kérdés, hanem az első milliárd.
Nagyságrendek.
Willie Parker
több mint 1 éve
1:150 - 1:120 at láttam.Holtversenyben 3.legrosszabb oddsuk volt de Lettekhez képest toronymagas esélyesek voltak. 😀Es most mennyi a mi oddsunk?
Toca
Szerintem kisebb, mint 1 a 80-hoz.
Őszentsége Sobri Jóska
több mint 1 éve
A vizsgálatok szerint igen.A Liverpool, Man United, Arsenal, Real Madrid, Barcelona, AC Milan stb. első “egymilliója” (akkor még nyilván kisebb összeg volt) vajon teljesen tisztán jött össze?de a sziti olyan, mint mondjuk Abramovics vagyona. az első egymillió valahogy összejött, azóta meg a pénz pénzt fial. de ha elkezdesz vizsgálódni az első millió körül, akkor jön pár kopasz két és fél ajtós szekrény méretű Szerjózsa, és diszkréten megkérnek, hogy hagyd abba, or else.Érdekes, hogy még se sikerül senkinek, biztos mindenhol hülyék dolgoznak.leírtam már korábban is hogy a TVs szerződés óta megy (menne ha az FFP forceolva lenne)Mennyivel nagyobb a költségvetésük, mint a többi top klubnak? És mennyivel nagyobb a költségvetése a többi topklubnak a kiscsapatokhoz képest?De miért olyan zavaró a City, hogy mindenki utálja őket?képzeld el a Felcsútot, amint kisajátítja az MB1-et, mert Lölő a saját maga szponzora lesz. a saját cégét hirdeti a mezen, a saját cégéről nevezi el a stadiont. és ezekkel több pénzt fizet saját magának, mint a Fagyikának a szponzorai (aki ugye elvileg a legpiacképesebb klub ma Mo-on a legismertebb szponzorokkal).
Jughead
a sziti begépelte az infinite money cheat code-ot a gépen, és már rég megbaszták volna őket, ha az arabok nem fognák a kibaszott büszke és szuverén ország kormányának a tökeit nagyon szorosan.
vagyis azért nem tudnak igazságot szolgáltatni, mert külső (állami) szereplő szól bele a sportági szakszövetség dolgába. máshol ilyenekért egyébként egyes országok tagságának a felfüggesztésével fenyegetőzik a fifa.
slowmotion
Én annyit látok, hogy egy középcsapatból létrehoztak egy nagy csapatot, ez organikusan a mai világban nem megy, hiszen a topcsapatok költségvetése egy középcsapatnál elérhetetlen. De akkor már nem is lehet több top csapat? Valahol a 2000-es évek közepén meg kellett volna húzni egy vonalat, hogy eddig mindegy milyen eszközökkel (lássuk be nem feltétlen tiszta minden hagyományos top csapat felemelkedése), de Ti képesek voltatok felépíteni egy top klubot anyagilag, szóval Ti vagytok a top, a többiek meg így jártak? Csak mert nem korábban építettek fel egy top klubot anyagilag ilyen vagy olyan eszközökkel?
Jughead
mert a PL díjai azok viszonylag egyenletesek, szóval ha értelmesen építed fel a csapatodat akkor kijön a különbség a hülyékkel szemben
itt amúgy egy elemzés a klubok anyagi helyzetéről
www.bbc.com/sport/football/68713522
Negritis, a vajda
Jughead
slowmotion
Jughead
A Citynél nem az első millió a kérdés, hanem az első milliárd.
Nagyságrendek.
Szerkesztette: Willie Parker
több mint 1 éve
A Liverpool, Man United, Arsenal, Real Madrid, Barcelona, AC Milan stb. első “egymilliója” (akkor még nyilván kisebb összeg volt) vajon teljesen tisztán jött össze?de a sziti olyan, mint mondjuk Abramovics vagyona. az első egymillió valahogy összejött, azóta meg a pénz pénzt fial. de ha elkezdesz vizsgálódni az első millió körül, akkor jön pár kopasz két és fél ajtós szekrény méretű Szerjózsa, és diszkréten megkérnek, hogy hagyd abba, or else.Érdekes, hogy még se sikerül senkinek, biztos mindenhol hülyék dolgoznak.leírtam már korábban is hogy a TVs szerződés óta megy (menne ha az FFP forceolva lenne)Mennyivel nagyobb a költségvetésük, mint a többi top klubnak? És mennyivel nagyobb a költségvetése a többi topklubnak a kiscsapatokhoz képest?De miért olyan zavaró a City, hogy mindenki utálja őket?képzeld el a Felcsútot, amint kisajátítja az MB1-et, mert Lölő a saját maga szponzora lesz. a saját cégét hirdeti a mezen, a saját cégéről nevezi el a stadiont. és ezekkel több pénzt fizet saját magának, mint a Fagyikának a szponzorai (aki ugye elvileg a legpiacképesebb klub ma Mo-on a legismertebb szponzorokkal).
Jughead
a sziti begépelte az infinite money cheat code-ot a gépen, és már rég megbaszták volna őket, ha az arabok nem fognák a kibaszott büszke és szuverén ország kormányának a tökeit nagyon szorosan.
vagyis azért nem tudnak igazságot szolgáltatni, mert külső (állami) szereplő szól bele a sportági szakszövetség dolgába. máshol ilyenekért egyébként egyes országok tagságának a felfüggesztésével fenyegetőzik a fifa.
slowmotion
Én annyit látok, hogy egy középcsapatból létrehoztak egy nagy csapatot, ez organikusan a mai világban nem megy, hiszen a topcsapatok költségvetése egy középcsapatnál elérhetetlen. De akkor már nem is lehet több top csapat? Valahol a 2000-es évek közepén meg kellett volna húzni egy vonalat, hogy eddig mindegy milyen eszközökkel (lássuk be nem feltétlen tiszta minden hagyományos top csapat felemelkedése), de Ti képesek voltatok felépíteni egy top klubot anyagilag, szóval Ti vagytok a top, a többiek meg így jártak? Csak mert nem korábban építettek fel egy top klubot anyagilag ilyen vagy olyan eszközökkel?
Jughead
mert a PL díjai azok viszonylag egyenletesek, szóval ha értelmesen építed fel a csapatodat akkor kijön a különbség a hülyékkel szemben
itt amúgy egy elemzés a klubok anyagi helyzetéről
www.bbc.com/sport/football/68713522
Negritis, a vajda
Jughead
slowmotion
több mint 1 éve
Szóval az FFP lényege nem a fair play, hanem hogy a nagyok maradhassanak nagyok, a kicsik meg ne tudjanak feltörni?tekintve hogy a nagyok brutálisan megszegik és semmit nem kapnak
Jughead
a kicsik épphogy megszegik és brutál büntetés
így igen
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Igen.Szóval az FFP lényege nem a fair play, hanem hogy a nagyok maradhassanak nagyok, a kicsik meg ne tudjanak feltörni?Ugye akkor még nem volt FFP.A kezdeti években a revenue-juk 80%-át úgy adták ki, h az arabok saját maguktól megvették a merchet, közvetítő cégeken keresztül.Ez mind szép és jó, de a többi topklub hogyan emelkedett ki a többi közül, csak úgy vagy pl. volt ahhoz köze, hogy mondjuk a Real Madrid a királyi csapat lett? Vagy mert régen voltak ezek, így ez nekik jár? Erre írtam azt, hogy miért nem hamarabb jártatok el nem tisztán?
A Spiegel írta meg az online felületén, h 83 millió euróért vett a katari alap MC bögréket, tollakat, meg kulcstartókat, amik le se lettek valszeg sosem gyártva.
Ezt takarja az 54x-es könyvelési szabálytalanság.
Volt vmi magyarázat arról is, h a játékos fizetésekkel is trükköztek, h kedvezőbben adózzanak a focisták, majd elszámolták Katarban költségként, visszaigényelték az ottani adót és visszatették a Citybe.
Willie Parker
Jughead
Amit a City aláírt, h vállal és betart, különben nem indulhat eu-i kupákban.
Én sztem a PSG és a Chelsea minimum bűnösek szintén.
Korábban a Real-Barca esetében is necces volt a kötelező spanyol állami banki hitel, nem hiszem, h megfelelt az EU jognak, de az is FFP előtt volt.
Tőlem eltörölhetik a financiális szabályrendszert azután, h a vétkesek büntetést kaptak.
Úgy mint a Forest, az Everton, meg a Steaua.
Willie Parker
Jughead
Vagy ne menjenek csődbe, mint a Rangers meg a Palermo.
több mint 1 éve
Szóval az FFP lényege nem a fair play, hanem hogy a nagyok maradhassanak nagyok, a kicsik meg ne tudjanak feltörni?Ugye akkor még nem volt FFP.A kezdeti években a revenue-juk 80%-át úgy adták ki, h az arabok saját maguktól megvették a merchet, közvetítő cégeken keresztül.Ez mind szép és jó, de a többi topklub hogyan emelkedett ki a többi közül, csak úgy vagy pl. volt ahhoz köze, hogy mondjuk a Real Madrid a királyi csapat lett? Vagy mert régen voltak ezek, így ez nekik jár? Erre írtam azt, hogy miért nem hamarabb jártatok el nem tisztán?
A Spiegel írta meg az online felületén, h 83 millió euróért vett a katari alap MC bögréket, tollakat, meg kulcstartókat, amik le se lettek valszeg sosem gyártva.
Ezt takarja az 54x-es könyvelési szabálytalanság.
Volt vmi magyarázat arról is, h a játékos fizetésekkel is trükköztek, h kedvezőbben adózzanak a focisták, majd elszámolták Katarban költségként, visszaigényelték az ottani adót és visszatették a Citybe.
Willie Parker
Jughead
Amit a City aláírt, h vállal és betart, különben nem indulhat eu-i kupákban.
Én sztem a PSG és a Chelsea minimum bűnösek szintén.
Korábban a Real-Barca esetében is necces volt a kötelező spanyol állami banki hitel, nem hiszem, h megfelelt az EU jognak, de az is FFP előtt volt.
Tőlem eltörölhetik a financiális szabályrendszert azután, h a vétkesek büntetést kaptak.
Úgy mint a Forest, az Everton, meg a Steaua.
Willie Parker
több mint 1 éve
azért a Nyukaszol elég erősen bevásárolt (az megvan, amikor valamelyik télen füstöltek el kurva sok pénzt, hogy ne essenek ki? akkor került oda Trippier meg még pár arc), most éppen arról van szó, hogy mivel ők ezt nem okosba' oldották meg, ezért esetleg lehet belőle baj, úgyhogy egy-két játékost eladnának.Villa kivétel, ott hatalmas (volt) a gamble, amibe az Everton belebukottnemtom pontosan
Heisman nádor
azt látom hogy volt 2 tulajdonos váltás '18 és '23
nem költenek masszívan többet viszont szépen jöttek fel eredményességben
a 'Castlenél sincsenek elszállva a kiadások attól függetlenül hogy ott is olaj sejk már a tulaj
Negritis, a vajda
több mint 1 éve
Ugye akkor még nem volt FFP.A kezdeti években a revenue-juk 80%-át úgy adták ki, h az arabok saját maguktól megvették a merchet, közvetítő cégeken keresztül.Ez mind szép és jó, de a többi topklub hogyan emelkedett ki a többi közül, csak úgy vagy pl. volt ahhoz köze, hogy mondjuk a Real Madrid a királyi csapat lett? Vagy mert régen voltak ezek, így ez nekik jár? Erre írtam azt, hogy miért nem hamarabb jártatok el nem tisztán?
A Spiegel írta meg az online felületén, h 83 millió euróért vett a katari alap MC bögréket, tollakat, meg kulcstartókat, amik le se lettek valszeg sosem gyártva.
Ezt takarja az 54x-es könyvelési szabálytalanság.
Volt vmi magyarázat arról is, h a játékos fizetésekkel is trükköztek, h kedvezőbben adózzanak a focisták, majd elszámolták Katarban költségként, visszaigényelték az ottani adót és visszatették a Citybe.
Willie Parker
Jughead
Amit a City aláírt, h vállal és betart, különben nem indulhat eu-i kupákban.
Én sztem a PSG és a Chelsea minimum bűnösek szintén.
Korábban a Real-Barca esetében is necces volt a kötelező spanyol állami banki hitel, nem hiszem, h megfelelt az EU jognak, de az is FFP előtt volt.
Tőlem eltörölhetik a financiális szabályrendszert azután, h a vétkesek büntetést kaptak.
Úgy mint a Forest, az Everton, meg a Steaua.
több mint 1 éve
Ott az egyiptomi arab nem tudom mennyire van jóban állambácsival, de mellette a Bucks tulaja van, nem két állam.Villa kivétel, ott hatalmas (volt) a gamble, amibe az Everton belebukottnemtom pontosan
Heisman nádor
azt látom hogy volt 2 tulajdonos váltás '18 és '23
nem költenek masszívan többet viszont szépen jöttek fel eredményességben
a 'Castlenél sincsenek elszállva a kiadások attól függetlenül hogy ott is olaj sejk már a tulaj
Negritis, a vajda
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 1 éve
a sziti nagy újítása, hogy nem csak a legnagyobb pot asztalába tettek zsetont. oda is, meg rengeteg másik klubba. alájuk tartozik a Palermo, a Lommel, a Troyes, a Melbourne City, a NY City, a Bahia, valami uruguay-i csapat, a Yokohama Marinos, valami kínai csapat, valami india csapat. ja, meg a Girona.Érdekes, hogy még se sikerül senkinek, biztos mindenhol hülyék dolgoznak.leírtam már korábban is hogy a TVs szerződés óta megy (menne ha az FFP forceolva lenne)Mennyivel nagyobb a költségvetésük, mint a többi top klubnak? És mennyivel nagyobb a költségvetése a többi topklubnak a kiscsapatokhoz képest?De miért olyan zavaró a City, hogy mindenki utálja őket?képzeld el a Felcsútot, amint kisajátítja az MB1-et, mert Lölő a saját maga szponzora lesz. a saját cégét hirdeti a mezen, a saját cégéről nevezi el a stadiont. és ezekkel több pénzt fizet saját magának, mint a Fagyikának a szponzorai (aki ugye elvileg a legpiacképesebb klub ma Mo-on a legismertebb szponzorokkal).
Jughead
a sziti begépelte az infinite money cheat code-ot a gépen, és már rég megbaszták volna őket, ha az arabok nem fognák a kibaszott büszke és szuverén ország kormányának a tökeit nagyon szorosan.
vagyis azért nem tudnak igazságot szolgáltatni, mert külső (állami) szereplő szól bele a sportági szakszövetség dolgába. máshol ilyenekért egyébként egyes országok tagságának a felfüggesztésével fenyegetőzik a fifa.
slowmotion
Én annyit látok, hogy egy középcsapatból létrehoztak egy nagy csapatot, ez organikusan a mai világban nem megy, hiszen a topcsapatok költségvetése egy középcsapatnál elérhetetlen. De akkor már nem is lehet több top csapat? Valahol a 2000-es évek közepén meg kellett volna húzni egy vonalat, hogy eddig mindegy milyen eszközökkel (lássuk be nem feltétlen tiszta minden hagyományos top csapat felemelkedése), de Ti képesek voltatok felépíteni egy top klubot anyagilag, szóval Ti vagytok a top, a többiek meg így jártak? Csak mert nem korábban építettek fel egy top klubot anyagilag ilyen vagy olyan eszközökkel?
Jughead
mert a PL díjai azok viszonylag egyenletesek, szóval ha értelmesen építed fel a csapatodat akkor kijön a különbség a hülyékkel szemben
itt amúgy egy elemzés a klubok anyagi helyzetéről
www.bbc.com/sport/football/68713522
Negritis, a vajda
Jughead
ez mit jelent? iszonyatos scouting rendszert, a tehetségek áramoltatását. nincsenek bekorlátozva az angliai 25 fős felnőtt keret + a véges kapacitású akadémia keretei közé. regionálisan kutatják és szűrik a tehetségeket, ott nevelgetik, aztán cégcsoporton belül tudják áramoltatni őket. és nyilván amikor áramoltatják őket, akkor úgy állapítják meg a transzferdíjat, hogy mindkét fél jól járjon. nem kell őket 16 éves korukban szerződtetni, nem viszi el őket egy rivális sem, mert ha valaki annyira jó, akkor a piramisban halad felfelé.
ÉS ezek mellé jelenik meg a kicsit vastag ceruzával megírt szponzori szerződés. nemcsak a top tehetségek lefoglalását intézik el, hanem a legdrágább transzfereket is megejtik mellé.
illetve most nem, mert megjelent Boehly. meg lehet nézni, mit csinált a Chelsea-nél. azt hitte, hogy ha ugyanannyit költ, mint a sziti, akkor felveszi simán a versenyt velük. hát, ez a sportág ennél két-három fokkal bonyolultabb.
de a sziti olyan, mint mondjuk Abramovics vagyona. az első egymillió valahogy összejött, azóta meg a pénz pénzt fial. de ha elkezdesz vizsgálódni az első millió körül, akkor jön pár kopasz két és fél ajtós szekrény méretű Szerjózsa, és diszkréten megkérnek, hogy hagyd abba, or else.
több mint 1 éve
Nincs egzakt költségvetésük, illetve nem átlátható. Nyugat-Európában székelő, nem egy csádi klubról van szó azért, csak úgy viselkednek e tekintetben.Mennyivel nagyobb a költségvetésük, mint a többi top klubnak? És mennyivel nagyobb a költségvetése a többi topklubnak a kiscsapatokhoz képest?De miért olyan zavaró a City, hogy mindenki utálja őket?képzeld el a Felcsútot, amint kisajátítja az MB1-et, mert Lölő a saját maga szponzora lesz. a saját cégét hirdeti a mezen, a saját cégéről nevezi el a stadiont. és ezekkel több pénzt fizet saját magának, mint a Fagyikának a szponzorai (aki ugye elvileg a legpiacképesebb klub ma Mo-on a legismertebb szponzorokkal).
Jughead
a sziti begépelte az infinite money cheat code-ot a gépen, és már rég megbaszták volna őket, ha az arabok nem fognák a kibaszott büszke és szuverén ország kormányának a tökeit nagyon szorosan.
vagyis azért nem tudnak igazságot szolgáltatni, mert külső (állami) szereplő szól bele a sportági szakszövetség dolgába. máshol ilyenekért egyébként egyes országok tagságának a felfüggesztésével fenyegetőzik a fifa.
slowmotion
Én annyit látok, hogy egy középcsapatból létrehoztak egy nagy csapatot, ez organikusan a mai világban nem megy, hiszen a topcsapatok költségvetése egy középcsapatnál elérhetetlen. De akkor már nem is lehet több top csapat? Valahol a 2000-es évek közepén meg kellett volna húzni egy vonalat, hogy eddig mindegy milyen eszközökkel (lássuk be nem feltétlen tiszta minden hagyományos top csapat felemelkedése), de Ti képesek voltatok felépíteni egy top klubot anyagilag, szóval Ti vagytok a top, a többiek meg így jártak? Csak mert nem korábban építettek fel egy top klubot anyagilag ilyen vagy olyan eszközökkel?
Jughead
több mint 1 éve
A kezdeti években a revenue-juk 80%-át úgy adták ki, h az arabok saját maguktól megvették a merchet, közvetítő cégeken keresztül.Ez mind szép és jó, de a többi topklub hogyan emelkedett ki a többi közül, csak úgy vagy pl. volt ahhoz köze, hogy mondjuk a Real Madrid a királyi csapat lett? Vagy mert régen voltak ezek, így ez nekik jár? Erre írtam azt, hogy miért nem hamarabb jártatok el nem tisztán?