Soccer
41 feliratkozó
több mint 3 éve
Nyugi most visszakapjátok kamatostúl.Ó, igen, az ugyanaz. Titeket is megfosztott az akkori hatalom a nevetektől/színeitektől. Véletlenül sem a hatalom kegyeltjei voltatok azon a néven évtizedeken keresztül. Tényleg, pont ugyanaz. 😀Bezzeg amikor ti Dózsáztok.Halkan jegyzem meg, hogy pont ugyanannyi magyar kezdő volt az Osijeknél, mint a kinizsinél vagy a kisvárdánál, úgyhogy részben érthető is a dologNem, marhára nem érthető még részben sem. Ugyanis nem az egy szem Kleinheisler miatt emelik ki, mert ennyi erővel minden csapattal foglalkozhatnának, ahol magyar légiós játszik. Lölő miatt kiemelt csapat az nso-nál, ami rém gusztustalan.
r.baggio
(Ez a kinizsizés meg nagyon a legalja, de ezt csak zárójelben...)
Bálesz
Bazzani
Bálesz
több mint 3 éve
Ó, igen, az ugyanaz. Titeket is megfosztott az akkori hatalom a nevetektől/színeitektől. Véletlenül sem a hatalom kegyeltjei voltatok azon a néven évtizedeken keresztül. Tényleg, pont ugyanaz. 😀Bezzeg amikor ti Dózsáztok.Halkan jegyzem meg, hogy pont ugyanannyi magyar kezdő volt az Osijeknél, mint a kinizsinél vagy a kisvárdánál, úgyhogy részben érthető is a dologNem, marhára nem érthető még részben sem. Ugyanis nem az egy szem Kleinheisler miatt emelik ki, mert ennyi erővel minden csapattal foglalkozhatnának, ahol magyar légiós játszik. Lölő miatt kiemelt csapat az nso-nál, ami rém gusztustalan.
r.baggio
(Ez a kinizsizés meg nagyon a legalja, de ezt csak zárójelben...)
Bálesz
Bazzani

több mint 3 éve
Bezzeg amikor ti Dózsáztok.Halkan jegyzem meg, hogy pont ugyanannyi magyar kezdő volt az Osijeknél, mint a kinizsinél vagy a kisvárdánál, úgyhogy részben érthető is a dologNem, marhára nem érthető még részben sem. Ugyanis nem az egy szem Kleinheisler miatt emelik ki, mert ennyi erővel minden csapattal foglalkozhatnának, ahol magyar légiós játszik. Lölő miatt kiemelt csapat az nso-nál, ami rém gusztustalan.
r.baggio
(Ez a kinizsizés meg nagyon a legalja, de ezt csak zárójelben...)
Bálesz
több mint 3 éve
Halkan jegyzem meg, hogy pont ugyanannyi magyar kezdő volt az Osijeknél, mint a kinizsinél vagy a kisvárdánál, úgyhogy részben érthető is a dologNem, marhára nem érthető még részben sem. Ugyanis nem az egy szem Kleinheisler miatt emelik ki, mert ennyi erővel minden csapattal foglalkozhatnának, ahol magyar légiós játszik. Lölő miatt kiemelt csapat az nso-nál, ami rém gusztustalan.
r.baggio
(Ez a kinizsizés meg nagyon a legalja, de ezt csak zárójelben...)

több mint 3 éve
Halkan jegyzem meg, hogy pont ugyanannyi magyar kezdő volt az Osijeknél, mint a kinizsinél vagy a kisvárdánál, úgyhogy részben érthető is a dolog

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
NSO-szint:"Mint arról élő, szöveges tudósításunkban beszámoltunk, a Sepsi OSK 3–1-re legyőzte a szlovén Olimpija Ljubljanát a labdarúgó Európa-konferencialiga 2. selejtezőkörének első mérkőzésén. A meccset Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is a helyszínen tekintette meg, akivel a találkozó alatt közös képeket is készíthettek az eszéki szurkolók."
Ezek annyira szerelmesek a Lölő-eszékbe, hogy már minden cikkbe belecsempészik 😀 Nem elég, hogy a sorsolás után vastag betűvel jelezték, nemhogy bárkinek kimaradjon, hogy kit kapott az Osijek... (Engem mondjuk ezért tiltottak le anno, mert bátorkodtam megjegyezni egy ilyet)

több mint 3 éve
Es gondolom a szponzorok onkent piaci alapon mennek a csapathoz. Veletlenul sincs kozpenz szaga.ott az altalam linkelt fuggetlen konyvizsgaloi jelentes, benne a nyereseggel.Csak azt a tobbmilliardot mar elkoltotte elotte otszor uj igazolasokra es fizetesekre. Nem ingyen hoznak uj jatekost altalaban, azert sulyos penzek mennek nem egy jatekosert. A sulyos penzt ne ugy ertsd, hogy 500 ezer eurokert hozogatnak valakit, hanem 1-2-3 millio euroert. Es ez a valaki aztan havonta eleg sokat is fog keresni.Nem az itthoni teljesítmény miatt, de elég szép zsetont gurigáztak össze, simán nyomhatnának zöld-fehér szervezésben egy pár augusztus 20-i tüzijátékot.Csebi, a Fradi tényleg nyereséges? Honnan tudod? 😃Erosen meglepne, ha itthon barmilyen futballklub nyereseges lenne. Meg a vilag legjobb csapatai is szinte egytol egyig vesztesegesek.
jobbágy#JC6
Stez
infostart.hu/sport/2021/12/10/tobb-milliardot-kaszal-a-ferencvaros-az-europai-kupaszereplesevel
Vitézlő Titoknok tomz
Ezenfelul meg ott van klub fenntartasa, a stadion karbantartasa es tovabbi sulyos dolgok.
Szoval en nagyon ketlem, hogy itthon egy ilyen topklub nyereseges lehet.
Stez
Nemzetes és vitézlő csebi
A stadiont gondolom qrvara nem ok tartjak fenn.
Hagyjuk mar.
Minden evben nehany milliard forint adofizetoi penz landol a kulbcsapatainknal - nyilvan nem csak a fradinal, ahol egyebkent a szurkolok mennyisege miatt meg megoldhato lenne a rentabilis mukodtetes, de igeny sincs ra, mert koltunk amit koltunk, allam bacsi kifizeti.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 3 éve
Núñez mesternégyes, wow.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
Loncarba valami rejtélyes okból szerelmes Csercseszov. A felkészülés alatt ő volt a házi gólkirály, aztán most valószínűleg tőle várja a megváltást. Pedig aztán halvány lófing, amióta itt van, alig volt értékelhető meccse. Az meg, hogy állhat bárhogy az adott meccs, fixen Loncar az első becserélt játékos, az elképesztő.Ki lehet kapni, nincs ezzel gond, de az, hogy a "Régió legjobb edzőjét" a félidőben megeszik taktikailag az azért erős.utobbi idoben sztem tobb meccsunket lattad. tudsz bmien okot adni arra, hogy Loncar mit keres nalunk? foleg egy ilyen meccsen o az elso csere.
Laidouni cserén ment el kb az egész meccs, lehet sérült volt vagy valami, de nagyon dobálta magát amikor jött le szóval kétlem. Az Esiti-Laidouni párost megbontani minden ok nélkül óriási ostobaság.
Kint kell nyerni, nehéz lesz, mert 10 emberrel fognak védekezni. Ja ami a legszebb, hogy ilyen 33-34-35 éves játékosok futottak szét minket.
Kenny
Nemzetes és vitézlő csebi

több mint 3 éve
Ki lehet kapni, nincs ezzel gond, de az, hogy a "Régió legjobb edzőjét" a félidőben megeszik taktikailag az azért erős.utobbi idoben sztem tobb meccsunket lattad. tudsz bmien okot adni arra, hogy Loncar mit keres nalunk? foleg egy ilyen meccsen o az elso csere.
Laidouni cserén ment el kb az egész meccs, lehet sérült volt vagy valami, de nagyon dobálta magát amikor jött le szóval kétlem. Az Esiti-Laidouni párost megbontani minden ok nélkül óriási ostobaság.
Kint kell nyerni, nehéz lesz, mert 10 emberrel fognak védekezni. Ja ami a legszebb, hogy ilyen 33-34-35 éves játékosok futottak szét minket.
Kenny
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Ki lehet kapni, nincs ezzel gond, de az, hogy a "Régió legjobb edzőjét" a félidőben megeszik taktikailag az azért erős.Laidouni cserén ment el kb az egész meccs, lehet sérült volt vagy valami, de nagyon dobálta magát amikor jött le szóval kétlem. Az Esiti-Laidouni párost megbontani minden ok nélkül óriási ostobaság.
Kint kell nyerni, nehéz lesz, mert 10 emberrel fognak védekezni. Ja ami a legszebb, hogy ilyen 33-34-35 éves játékosok futottak szét minket.
több mint 3 éve
Szép lövés, bedobás. 😊Csóri akadémisták, Szőllőnek pedig már állt a fütyi hogy majdnem 2:2... ehelyett lett 3-0 😀www.origo.hu/sport/futball/20220721-vitoria-guimaraes-puskas-akademia-europa-konferencia-liga-eredmeny-osszefoglalo.html
"Bírói segítséggel nyertek a portugálok, megfordítható a párharc!"
ORIGO
jobbágy#JC6
A PUSKÁS AKADÉMIA JÓL JÁTSZOTT, DE KIKAPOTT
Negritis, a vajda
több mint 3 éve
Csóri akadémisták, Szőllőnek pedig már állt a fütyi hogy majdnem 2:2... ehelyett lett 3-0 😀www.origo.hu/sport/futball/20220721-vitoria-guimaraes-puskas-akademia-europa-konferencia-liga-eredmeny-osszefoglalo.html
"Bírói segítséggel nyertek a portugálok, megfordítható a párharc!"
ORIGO
jobbágy#JC6
A PUSKÁS AKADÉMIA JÓL JÁTSZOTT, DE KIKAPOTT
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
rangado.24.hu/nemzetkozi_foci/2022/07/21/konferencia-liga-kizilzsar-nk-osijek-kleinheisler-gol/A riporter röhögése mindent visz 😃
empty taxi
több mint 3 éve
rangado.24.hu/nemzetkozi_foci/2022/07/21/konferencia-liga-kizilzsar-nk-osijek-kleinheisler-gol/A DAC meccsen nem kis gólok voltak:
Meanwhile meghalt Uwe Seeler. Nyugodjon békében!
Szerkesztette: empty taxi

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
Ha a 18 millió euró jött akkor nyereségesnek kell lennie. De idén ha nem lesz BL akkor már neccesebb lesz.ott az altalam linkelt fuggetlen konyvizsgaloi jelentes, benne a nyereseggel.Csak azt a tobbmilliardot mar elkoltotte elotte otszor uj igazolasokra es fizetesekre. Nem ingyen hoznak uj jatekost altalaban, azert sulyos penzek mennek nem egy jatekosert. A sulyos penzt ne ugy ertsd, hogy 500 ezer eurokert hozogatnak valakit, hanem 1-2-3 millio euroert. Es ez a valaki aztan havonta eleg sokat is fog keresni.Nem az itthoni teljesítmény miatt, de elég szép zsetont gurigáztak össze, simán nyomhatnának zöld-fehér szervezésben egy pár augusztus 20-i tüzijátékot.Csebi, a Fradi tényleg nyereséges? Honnan tudod? 😃Erosen meglepne, ha itthon barmilyen futballklub nyereseges lenne. Meg a vilag legjobb csapatai is szinte egytol egyig vesztesegesek.
jobbágy#JC6
Stez
infostart.hu/sport/2021/12/10/tobb-milliardot-kaszal-a-ferencvaros-az-europai-kupaszereplesevel
Vitézlő Titoknok tomz
Ezenfelul meg ott van klub fenntartasa, a stadion karbantartasa es tovabbi sulyos dolgok.
Szoval en nagyon ketlem, hogy itthon egy ilyen topklub nyereseges lehet.
Stez
Nemzetes és vitézlő csebi
több mint 3 éve
ott az altalam linkelt fuggetlen konyvizsgaloi jelentes, benne a nyereseggel.Csak azt a tobbmilliardot mar elkoltotte elotte otszor uj igazolasokra es fizetesekre. Nem ingyen hoznak uj jatekost altalaban, azert sulyos penzek mennek nem egy jatekosert. A sulyos penzt ne ugy ertsd, hogy 500 ezer eurokert hozogatnak valakit, hanem 1-2-3 millio euroert. Es ez a valaki aztan havonta eleg sokat is fog keresni.Nem az itthoni teljesítmény miatt, de elég szép zsetont gurigáztak össze, simán nyomhatnának zöld-fehér szervezésben egy pár augusztus 20-i tüzijátékot.Csebi, a Fradi tényleg nyereséges? Honnan tudod? 😃Erosen meglepne, ha itthon barmilyen futballklub nyereseges lenne. Meg a vilag legjobb csapatai is szinte egytol egyig vesztesegesek.
jobbágy#JC6
Stez
infostart.hu/sport/2021/12/10/tobb-milliardot-kaszal-a-ferencvaros-az-europai-kupaszereplesevel
Vitézlő Titoknok tomz
Ezenfelul meg ott van klub fenntartasa, a stadion karbantartasa es tovabbi sulyos dolgok.
Szoval en nagyon ketlem, hogy itthon egy ilyen topklub nyereseges lehet.
Stez
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Csak azt a tobbmilliardot mar elkoltotte elotte otszor uj igazolasokra es fizetesekre. Nem ingyen hoznak uj jatekost altalaban, azert sulyos penzek mennek nem egy jatekosert. A sulyos penzt ne ugy ertsd, hogy 500 ezer eurokert hozogatnak valakit, hanem 1-2-3 millio euroert. Es ez a valaki aztan havonta eleg sokat is fog keresni.Nem az itthoni teljesítmény miatt, de elég szép zsetont gurigáztak össze, simán nyomhatnának zöld-fehér szervezésben egy pár augusztus 20-i tüzijátékot.Csebi, a Fradi tényleg nyereséges? Honnan tudod? 😃Erosen meglepne, ha itthon barmilyen futballklub nyereseges lenne. Meg a vilag legjobb csapatai is szinte egytol egyig vesztesegesek.
jobbágy#JC6
Stez
infostart.hu/sport/2021/12/10/tobb-milliardot-kaszal-a-ferencvaros-az-europai-kupaszereplesevel
Vitézlő Titoknok tomz
Ezenfelul meg ott van klub fenntartasa, a stadion karbantartasa es tovabbi sulyos dolgok.
Szoval en nagyon ketlem, hogy itthon egy ilyen topklub nyereseges lehet.
több mint 3 éve
Csebi, a Fradi tényleg nyereséges? Honnan tudod? 😃www.fradi.hu/download/7/tf/v9wwe.pdf
jobbágy#JC6
itt van h mennyi a nyereseg
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
De amúgy ezzel a térdeléssel mi a gond?Mivel utána majd elindul a náci,rasszista,nőgyűlölő,mocskos szemétláda kommentáradat ezért remélem valamelyik színesbőrű fogja megcsinálni.Elvileg a sipszóra elkezdődik a mérkőzés.Pont odakapcsoltam, német-osztrák meccs a női EB-n, kezdés előtt kb vezényszóra (síp) mindkét csapat játékosai letérdeltek. Értem hogy Angliában van az esemény, de wut? 🙄Jó ez a sípszóra letérdelés, már a PL meccseken is imádtam, lehetne akár vezényszóra is
warr_b
Politikai vélemény spontán és bátor megvallása háromra, egy, kettő, háááá-rom!!!
Kampman
Remélem egy szer vki elindul a térdelő ellenféllel szemben a kapu felé.
gabokocka
Matthew99
Ez még mindig a BLM-es térdelgetés vagy ez már valami új?
Mondjuk hogy miért akaszt ki titeket ennyire azt nem értem. 😀
több mint 3 éve
Mivel utána majd elindul a náci,rasszista,nőgyűlölő,mocskos szemétláda kommentáradat ezért remélem valamelyik színesbőrű fogja megcsinálni.Elvileg a sipszóra elkezdődik a mérkőzés.Pont odakapcsoltam, német-osztrák meccs a női EB-n, kezdés előtt kb vezényszóra (síp) mindkét csapat játékosai letérdeltek. Értem hogy Angliában van az esemény, de wut? 🙄Jó ez a sípszóra letérdelés, már a PL meccseken is imádtam, lehetne akár vezényszóra is
warr_b
Politikai vélemény spontán és bátor megvallása háromra, egy, kettő, háááá-rom!!!
Kampman
Remélem egy szer vki elindul a térdelő ellenféllel szemben a kapu felé.
gabokocka

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 3 éve
Elvileg a sipszóra elkezdődik a mérkőzés.Pont odakapcsoltam, német-osztrák meccs a női EB-n, kezdés előtt kb vezényszóra (síp) mindkét csapat játékosai letérdeltek. Értem hogy Angliában van az esemény, de wut? 🙄Jó ez a sípszóra letérdelés, már a PL meccseken is imádtam, lehetne akár vezényszóra is
warr_b
Politikai vélemény spontán és bátor megvallása háromra, egy, kettő, háááá-rom!!!
Kampman
Remélem egy szer vki elindul a térdelő ellenféllel szemben a kapu felé.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 3 éve
Pont odakapcsoltam, német-osztrák meccs a női EB-n, kezdés előtt kb vezényszóra (síp) mindkét csapat játékosai letérdeltek. Értem hogy Angliában van az esemény, de wut? 🙄Jó ez a sípszóra letérdelés, már a PL meccseken is imádtam, lehetne akár vezényszóra is
warr_b
Politikai vélemény spontán és bátor megvallása háromra, egy, kettő, háááá-rom!!!
Szerkesztette: Kampman
több mint 3 éve
Pont odakapcsoltam, német-osztrák meccs a női EB-n, kezdés előtt kb vezényszóra (síp) mindkét csapat játékosai letérdeltek. Értem hogy Angliában van az esemény, de wut? 🙄Ez a nemzetiségüket tekintve nem újdonság 😁
warr_b
BEARS BABY!
Sir Alex immortal