Soccer
41 feliratkozó
több mint 5 éve
sztem sem durva.Kele egyik legjobb írása, erősen ajánlott :Nem tudom, azt mondani hogy az eb-szereplés alapvető elvárás kellene hogy legyen finoman szólva is durva kijelentés. Elég csak megnézni kik maradnak le, olyanok akiknek több jobb játékosa van, eddig biztosan előttünk volt az erősorrendben.
rangado.24.hu/magyar_foci/2020/11/19/tenyleg-feltamadt-a-magyar-futball-2020-ertekeles/
peach
Azt meg blamának nevezni hogy ha esetleg mégsem sikerült volna szépen megmutatja hogy milyen cikkek születtek volna akkor ha Nego meg Szoboszlai nem villan...
Nem szabad elszállni a focitól, a tömegbázis még mindig nem adott és a tartós sikerességhez az vezethet csak, de erről a cikkről speciel süt számomra az hogy hol született. Nagy érzékkel éppen hogy említést tesz, épphogy elismeri azt ami jó, szinte zárójelbe téve azt majd azt amik a hibák és ami miatt kritizálni lehet azt szépen kidomborítja (mert tulajdonképpen emiatt született meg ez a cikk). Korrekt újságírói teljesítmény az biztos, jó eszközhasználattal és nem volt nyelvtani hiba sem, ha más miatt nem, emiatt mindenképp kiemelkedő mű.
davemayer
többször is kiemeli, hogy az NL csoportgyőzelem szép teljesítmény ahogy az is, ahogy kijutottunk végül az eb-re, a bolgár és izlandi győzelemmel.
sztem egy újságíró igazi karakterét az mutatja meg, hogy most is tud rózsaszín köd nélkül írni erről.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Felépítették és minden OK, de Fenntartani meg nem is kell ezeket...Szombathely stb likes it.Évente miliárdokba 1000 milliókba kerül majd az adófizetőknek, csak mert az a párezer ember most kultúráltan köpködheti a szotyit...
... amíg nem piaci alapon mükszik addig ez ős lesz.
De Budapest meg a városok szolidaritási bűntit fizetnek, hogy néhány ezer ember jól el legyen.
Bravó.
Szerkesztette: ozibozi
több mint 5 éve
Nem is értek ezzel egyet, így nem szabad.Ha azt nézem, hogy belelapátoltak a fociba 10 év alatt ezer milliárd ft közpénzt, akkor sztem igenis elvárható, hogy a magyar csapat csont nélkül benne legyen európa legjobb 24 válogatottjában. Szóval nem, nem durva kijelentés.Kele egyik legjobb írása, erősen ajánlott :Nem tudom, azt mondani hogy az eb-szereplés alapvető elvárás kellene hogy legyen finoman szólva is durva kijelentés. Elég csak megnézni kik maradnak le, olyanok akiknek több jobb játékosa van, eddig biztosan előttünk volt az erősorrendben.
rangado.24.hu/magyar_foci/2020/11/19/tenyleg-feltamadt-a-magyar-futball-2020-ertekeles/
peach
Azt meg blamának nevezni hogy ha esetleg mégsem sikerült volna szépen megmutatja hogy milyen cikkek születtek volna akkor ha Nego meg Szoboszlai nem villan...
Nem szabad elszállni a focitól, a tömegbázis még mindig nem adott és a tartós sikerességhez az vezethet csak, de erről a cikkről speciel süt számomra az hogy hol született. Nagy érzékkel éppen hogy említést tesz, épphogy elismeri azt ami jó, szinte zárójelbe téve azt majd azt amik a hibák és ami miatt kritizálni lehet azt szépen kidomborítja (mert tulajdonképpen emiatt született meg ez a cikk). Korrekt újságírói teljesítmény az biztos, jó eszközhasználattal és nem volt nyelvtani hiba sem, ha más miatt nem, emiatt mindenképp kiemelkedő mű.
davemayer
Amúgy érdemes beleolvasni a kommentekbe, egészen elképesztő, hogy az ftc ügyvezető alelnöke milyen stílusban nyílvánul meg
peach
10 ev alatt ezer (en 500 valamennyiről tudok de ok) az évente 100 milliard ha elosztom. Szerinted egy évben az osztrák bajnokságban mennyi pénz forog? Vagy a svédben?
Az a baj hogy ezeknek a gazdasaga kitermeli jórészt magánból, nálunk meg kell a közpénz. Közpénzzel vesszük fel a harcot a magán ellen ha úgy tetszik.
Ja és ebben az ezerben benne vannak a stadionok is, azt meg nem kell innentől jódarabig.
Szerkesztette: davemayer
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 5 éve
YoungZeeZee
9 513
ez a legjobbHa azt nézem, hogy belelapátoltak a fociba 10 év alatt ezer milliárd ft közpénzt, akkor sztem igenis elvárható, hogy a magyar csapat csont nélkül benne legyen európa legjobb 24 válogatottjában. Szóval nem, nem durva kijelentés.Kele egyik legjobb írása, erősen ajánlott :Nem tudom, azt mondani hogy az eb-szereplés alapvető elvárás kellene hogy legyen finoman szólva is durva kijelentés. Elég csak megnézni kik maradnak le, olyanok akiknek több jobb játékosa van, eddig biztosan előttünk volt az erősorrendben.
rangado.24.hu/magyar_foci/2020/11/19/tenyleg-feltamadt-a-magyar-futball-2020-ertekeles/
peach
Azt meg blamának nevezni hogy ha esetleg mégsem sikerült volna szépen megmutatja hogy milyen cikkek születtek volna akkor ha Nego meg Szoboszlai nem villan...
Nem szabad elszállni a focitól, a tömegbázis még mindig nem adott és a tartós sikerességhez az vezethet csak, de erről a cikkről speciel süt számomra az hogy hol született. Nagy érzékkel éppen hogy említést tesz, épphogy elismeri azt ami jó, szinte zárójelbe téve azt majd azt amik a hibák és ami miatt kritizálni lehet azt szépen kidomborítja (mert tulajdonképpen emiatt született meg ez a cikk). Korrekt újságírói teljesítmény az biztos, jó eszközhasználattal és nem volt nyelvtani hiba sem, ha más miatt nem, emiatt mindenképp kiemelkedő mű.
davemayer
Amúgy érdemes beleolvasni a kommentekbe, egészen elképesztő, hogy az ftc ügyvezető alelnöke milyen stílusban nyílvánul meg
peach
" Ezek szerint nem a labda, hanem a közönség zavarta őket!"
több mint 5 éve
Ha azt nézem, hogy belelapátoltak a fociba 10 év alatt ezer milliárd ft közpénzt, akkor sztem igenis elvárható, hogy a magyar csapat csont nélkül benne legyen európa legjobb 24 válogatottjában. Szóval nem, nem durva kijelentés.Kele egyik legjobb írása, erősen ajánlott :Nem tudom, azt mondani hogy az eb-szereplés alapvető elvárás kellene hogy legyen finoman szólva is durva kijelentés. Elég csak megnézni kik maradnak le, olyanok akiknek több jobb játékosa van, eddig biztosan előttünk volt az erősorrendben.
rangado.24.hu/magyar_foci/2020/11/19/tenyleg-feltamadt-a-magyar-futball-2020-ertekeles/
peach
Azt meg blamának nevezni hogy ha esetleg mégsem sikerült volna szépen megmutatja hogy milyen cikkek születtek volna akkor ha Nego meg Szoboszlai nem villan...
Nem szabad elszállni a focitól, a tömegbázis még mindig nem adott és a tartós sikerességhez az vezethet csak, de erről a cikkről speciel süt számomra az hogy hol született. Nagy érzékkel éppen hogy említést tesz, épphogy elismeri azt ami jó, szinte zárójelbe téve azt majd azt amik a hibák és ami miatt kritizálni lehet azt szépen kidomborítja (mert tulajdonképpen emiatt született meg ez a cikk). Korrekt újságírói teljesítmény az biztos, jó eszközhasználattal és nem volt nyelvtani hiba sem, ha más miatt nem, emiatt mindenképp kiemelkedő mű.
davemayer
Amúgy érdemes beleolvasni a kommentekbe, egészen elképesztő, hogy az ftc ügyvezető alelnöke milyen stílusban nyílvánul meg
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 5 éve
Nem néztem a héten a sportTVt...Megverte anno az olaszokat, ki sem kell jelentenie 😉
Várhidi mondta már, hogy ez amúgy az ő csapata, ő rakta össze a magot, az alapokat, így ez az ő sikere is? 😀
Chargers LT
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 5 éve
Nem néztem a héten a sportTVt...Várhidi mondta már, hogy ez amúgy az ő csapata, ő rakta össze a magot, az alapokat, így ez az ő sikere is? 😀
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 5 éve
Nekem a valósággal semmi bajom, mármint ha az normális hangnemben és tárgyilagosan van tálalva.Azt is érdemes megnézni, kik jutnak ki:Kele egyik legjobb írása, erősen ajánlott :Nem tudom, azt mondani hogy az eb-szereplés alapvető elvárás kellene hogy legyen finoman szólva is durva kijelentés. Elég csak megnézni kik maradnak le, olyanok akiknek több jobb játékosa van, eddig biztosan előttünk volt az erősorrendben.
rangado.24.hu/magyar_foci/2020/11/19/tenyleg-feltamadt-a-magyar-futball-2020-ertekeles/
peach
Azt meg blamának nevezni hogy ha esetleg mégsem sikerült volna szépen megmutatja hogy milyen cikkek születtek volna akkor ha Nego meg Szoboszlai nem villan...
Nem szabad elszállni a focitól, a tömegbázis még mindig nem adott és a tartós sikerességhez az vezethet csak, de erről a cikkről speciel süt számomra az hogy hol született. Nagy érzékkel éppen hogy említést tesz, épphogy elismeri azt ami jó, szinte zárójelbe téve azt majd azt amik a hibák és ami miatt kritizálni lehet azt szépen kidomborítja (mert tulajdonképpen emiatt született meg ez a cikk). Korrekt újságírói teljesítmény az biztos, jó eszközhasználattal és nem volt nyelvtani hiba sem, ha más miatt nem, emiatt mindenképp kiemelkedő mű.
davemayer
2016:
Albánia, Románia, Wales, Szlovákia, Észak-Írország, Izland, Ausztria, Írország, Svédország, Csehország
2020:
Wales, Finnország, Észak-Macedónia, Skócia, Szlovákia, Ausztria, Dánia
De kérlek fejtsd ki, hogy hol született a cikk. Az a baj, hogy a valóságról ír, és elhiszem, hogy az nem tetszik, nekem sem.
Borbinho
Ezert nem értem Szíjjartót, miniszterként ilyet nem engedhet meg msgának az ember, mégha Trump ezt a gents aggr-t fel is oldotta kvázi a kretén tweetjeivel.
Az szamodra a valóság pl hogy felhozza negativumként hogy hány külföldi nevelésű játékos van a válogatottban? Ez is már kvázi globális jelenség, csak nálunk nincs meg a saját nevelés igazán mellé max azért szembetűnő. Még jó utanpótlással rendelkező országoknál is nagyon sok az olyan valogatottjuk aki hazaja elso osztalyaban nem is jatszott.
Amúgy azt minek emítetted meg h kik jutottak ki? Szerinted mi ezeket lenézhetjük? Vagy túl kicsi focinemzetek? Svédek? Dánok? Mit akartál ezzel érzékeltetni?
Szerkesztette: davemayer
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 5 éve
Köszi!Fantasyban nagy dilemma volt a 3 csatárom 😀A hétvégi ZTE-Újpestről valakinek infója?Azt olvastam,hogy megint halsztást kért az Újpest(valami 6 játékossal tudtak edzeni a héten),gondolom ha nem mennek bele akkor megint nem állnak ki.Halasztva az nso szerint
JoeyPorter
YoungZeeZee
Jelenleg Miovski-Könyves-Hahn van betéve,viszont Hahn meg Bumbán vacilláltam,de ha ma kihagytam volna egyiket Könyves kárára akinek nem is lesz meccse az nagy bukta.
több mint 5 éve
YoungZeeZee
9 513
A hétvégi ZTE-Újpestről valakinek infója?Azt olvastam,hogy megint halsztást kért az Újpest(valami 6 játékossal tudtak edzeni a héten),gondolom ha nem mennek bele akkor megint nem állnak ki.Halasztva az nso szerint
JoeyPorter
több mint 5 éve
A hétvégi ZTE-Újpestről valakinek infója?Azt olvastam,hogy megint halsztást kért az Újpest(valami 6 játékossal tudtak edzeni a héten),gondolom ha nem mennek bele akkor megint nem állnak ki.
több mint 5 éve
Azt is érdemes megnézni, kik jutnak ki:Kele egyik legjobb írása, erősen ajánlott :Nem tudom, azt mondani hogy az eb-szereplés alapvető elvárás kellene hogy legyen finoman szólva is durva kijelentés. Elég csak megnézni kik maradnak le, olyanok akiknek több jobb játékosa van, eddig biztosan előttünk volt az erősorrendben.
rangado.24.hu/magyar_foci/2020/11/19/tenyleg-feltamadt-a-magyar-futball-2020-ertekeles/
peach
Azt meg blamának nevezni hogy ha esetleg mégsem sikerült volna szépen megmutatja hogy milyen cikkek születtek volna akkor ha Nego meg Szoboszlai nem villan...
Nem szabad elszállni a focitól, a tömegbázis még mindig nem adott és a tartós sikerességhez az vezethet csak, de erről a cikkről speciel süt számomra az hogy hol született. Nagy érzékkel éppen hogy említést tesz, épphogy elismeri azt ami jó, szinte zárójelbe téve azt majd azt amik a hibák és ami miatt kritizálni lehet azt szépen kidomborítja (mert tulajdonképpen emiatt született meg ez a cikk). Korrekt újságírói teljesítmény az biztos, jó eszközhasználattal és nem volt nyelvtani hiba sem, ha más miatt nem, emiatt mindenképp kiemelkedő mű.
davemayer
2016:
Albánia, Románia, Wales, Szlovákia, Észak-Írország, Izland, Ausztria, Írország, Svédország, Csehország
2020:
Wales, Finnország, Észak-Macedónia, Skócia, Szlovákia, Ausztria, Dánia
De kérlek fejtsd ki, hogy hol született a cikk. Az a baj, hogy a valóságról ír, és elhiszem, hogy az nem tetszik, nekem sem.
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
Kele egyik legjobb írása, erősen ajánlott :Nem tudom, azt mondani hogy az eb-szereplés alapvető elvárás kellene hogy legyen finoman szólva is durva kijelentés. Elég csak megnézni kik maradnak le, olyanok akiknek több jobb játékosa van, eddig biztosan előttünk volt az erősorrendben.
rangado.24.hu/magyar_foci/2020/11/19/tenyleg-feltamadt-a-magyar-futball-2020-ertekeles/
peach
Azt meg blamának nevezni hogy ha esetleg mégsem sikerült volna szépen megmutatja hogy milyen cikkek születtek volna akkor ha Nego meg Szoboszlai nem villan...
Nem szabad elszállni a focitól, a tömegbázis még mindig nem adott és a tartós sikerességhez az vezethet csak, de erről a cikkről speciel süt számomra az hogy hol született. Nagy érzékkel éppen hogy említést tesz, épphogy elismeri azt ami jó, szinte zárójelbe téve azt majd azt amik a hibák és ami miatt kritizálni lehet azt szépen kidomborítja (mert tulajdonképpen emiatt született meg ez a cikk). Korrekt újságírói teljesítmény az biztos, jó eszközhasználattal és nem volt nyelvtani hiba sem, ha más miatt nem, emiatt mindenképp kiemelkedő mű.
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 5 éve
Kele egyik legjobb írása, erősen ajánlott :rangado.24.hu/magyar_foci/2020/11/19/tenyleg-feltamadt-a-magyar-futball-2020-ertekeles/
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 5 éve
Pontosan, az nl miatt vehetjük úgy hogy már 2.ak vagyunk a vb csoportunkban, hiszen (szinte) biztosan pótselejtezőt jatszhatunk.De nem is kell 2.-nak lenni, elég ha a NL győztesek azok lesznek a pótselejtezőhözaz sztem nagyban csoporttól függ, hogy van-e esély a 2.ra.Ahogy gondolod! Bár mondandóm lényegen ez nem változtat, vagyis a VB selejtező első két helyezése nem látom reálisnak. Ezen pedig az nem változtat, hogy hány csapat került ki az EB-re a csoportunkból.van 7 csoport, ahonnan 2 csapat jutott EB-re, van 2 ahonnan 3 és van egy ahonnan 4. sztem ezt nem kell túlmagyarázni.Kiegyenlített? Az lehet...de hogy erős...szerintem egyedül a horvát volt erős csapat. Amióta 24 EB résztvevő van, nemzetek ligájával, nem érzem a részvételt mérvadónak. Majd a VB-nél meg lehet mutatni.mondjuk annyira nem volt acélos az a csoport, hogy 4 eb résztvevő van. szeretem ütni a magyar a focit, de ez tényleg azt mutatja, hogy alapvetően kiegyenlített és erős csoportunk volt.Dicséretes a tőled ritkán látott optimizmus! 😊Na a 3. kalapban leszünk a VB-selejtezőre :Most már ez a magyar válogatott bármilyen csoportban esélyes az 1-2. helyek egyikére, sok félnivalónk senki ellen nincs, mert rendszert játszunk. Itthon egy iksz még top csapat ellen is simán meglehet, így a továbbjutás is. Ha meg szerencsés a meccsek sorrendje, es már biztosan továbbjutva érkezik a topcsapat, akkor meg mégsimábban.
Szerintem a legkönnyebb csoport :
Dánia, Törökország, MAGYARORSZÁG, Luxemburg, Feröer
Legnehezebb :
Franciaország, Lengyelország, MAGYARORSZÁG, Bosznia, Koszovó
6.kalapból nem írtam senkit, igazából ott mindenkit simázni kell, nem oszt nem szoroz
Heisman
Sobri Jóska
Én egyelőre maradnék a realitás talaján, ha Svájc, Lengyel, Oroszország jön, akkor szerintem 10% esélyünk van a 2.helyre. A többinél talán több, ha lesz némi szerencsénk és mondjuk úgy jön valamelyik csapat, mint a horvátok legutóbb.
Azért jelzem a selejtezőkörben a 4.lett a válogatott egy nem túl acélos csoportban. Nekem még kell néhány Szoboszlai utolsó perces gól, hogy ismét gyermekien tudjak hinni.
Persze az esélyeket lehet borítani, de azért a nemzetek ligája tudjuk, hogy nem a VB!
Klaci79
csebi
Klaci79
csebi
Klaci79
csebi
Heisman
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 5 éve
De nem is kell 2.-nak lenni, elég ha a NL győztesek azok lesznek a pótselejtezőhözaz sztem nagyban csoporttól függ, hogy van-e esély a 2.ra.Ahogy gondolod! Bár mondandóm lényegen ez nem változtat, vagyis a VB selejtező első két helyezése nem látom reálisnak. Ezen pedig az nem változtat, hogy hány csapat került ki az EB-re a csoportunkból.van 7 csoport, ahonnan 2 csapat jutott EB-re, van 2 ahonnan 3 és van egy ahonnan 4. sztem ezt nem kell túlmagyarázni.Kiegyenlített? Az lehet...de hogy erős...szerintem egyedül a horvát volt erős csapat. Amióta 24 EB résztvevő van, nemzetek ligájával, nem érzem a részvételt mérvadónak. Majd a VB-nél meg lehet mutatni.mondjuk annyira nem volt acélos az a csoport, hogy 4 eb résztvevő van. szeretem ütni a magyar a focit, de ez tényleg azt mutatja, hogy alapvetően kiegyenlített és erős csoportunk volt.Dicséretes a tőled ritkán látott optimizmus! 😊Na a 3. kalapban leszünk a VB-selejtezőre :Most már ez a magyar válogatott bármilyen csoportban esélyes az 1-2. helyek egyikére, sok félnivalónk senki ellen nincs, mert rendszert játszunk. Itthon egy iksz még top csapat ellen is simán meglehet, így a továbbjutás is. Ha meg szerencsés a meccsek sorrendje, es már biztosan továbbjutva érkezik a topcsapat, akkor meg mégsimábban.
Szerintem a legkönnyebb csoport :
Dánia, Törökország, MAGYARORSZÁG, Luxemburg, Feröer
Legnehezebb :
Franciaország, Lengyelország, MAGYARORSZÁG, Bosznia, Koszovó
6.kalapból nem írtam senkit, igazából ott mindenkit simázni kell, nem oszt nem szoroz
Heisman
Sobri Jóska
Én egyelőre maradnék a realitás talaján, ha Svájc, Lengyel, Oroszország jön, akkor szerintem 10% esélyünk van a 2.helyre. A többinél talán több, ha lesz némi szerencsénk és mondjuk úgy jön valamelyik csapat, mint a horvátok legutóbb.
Azért jelzem a selejtezőkörben a 4.lett a válogatott egy nem túl acélos csoportban. Nekem még kell néhány Szoboszlai utolsó perces gól, hogy ismét gyermekien tudjak hinni.
Persze az esélyeket lehet borítani, de azért a nemzetek ligája tudjuk, hogy nem a VB!
Klaci79
csebi
Klaci79
csebi
Klaci79
csebi
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 5 éve
az sztem nagyban csoporttól függ, hogy van-e esély a 2.ra.Ahogy gondolod! Bár mondandóm lényegen ez nem változtat, vagyis a VB selejtező első két helyezése nem látom reálisnak. Ezen pedig az nem változtat, hogy hány csapat került ki az EB-re a csoportunkból.van 7 csoport, ahonnan 2 csapat jutott EB-re, van 2 ahonnan 3 és van egy ahonnan 4. sztem ezt nem kell túlmagyarázni.Kiegyenlített? Az lehet...de hogy erős...szerintem egyedül a horvát volt erős csapat. Amióta 24 EB résztvevő van, nemzetek ligájával, nem érzem a részvételt mérvadónak. Majd a VB-nél meg lehet mutatni.mondjuk annyira nem volt acélos az a csoport, hogy 4 eb résztvevő van. szeretem ütni a magyar a focit, de ez tényleg azt mutatja, hogy alapvetően kiegyenlített és erős csoportunk volt.Dicséretes a tőled ritkán látott optimizmus! 😊Na a 3. kalapban leszünk a VB-selejtezőre :Most már ez a magyar válogatott bármilyen csoportban esélyes az 1-2. helyek egyikére, sok félnivalónk senki ellen nincs, mert rendszert játszunk. Itthon egy iksz még top csapat ellen is simán meglehet, így a továbbjutás is. Ha meg szerencsés a meccsek sorrendje, es már biztosan továbbjutva érkezik a topcsapat, akkor meg mégsimábban.
Szerintem a legkönnyebb csoport :
Dánia, Törökország, MAGYARORSZÁG, Luxemburg, Feröer
Legnehezebb :
Franciaország, Lengyelország, MAGYARORSZÁG, Bosznia, Koszovó
6.kalapból nem írtam senkit, igazából ott mindenkit simázni kell, nem oszt nem szoroz
Heisman
Sobri Jóska
Én egyelőre maradnék a realitás talaján, ha Svájc, Lengyel, Oroszország jön, akkor szerintem 10% esélyünk van a 2.helyre. A többinél talán több, ha lesz némi szerencsénk és mondjuk úgy jön valamelyik csapat, mint a horvátok legutóbb.
Azért jelzem a selejtezőkörben a 4.lett a válogatott egy nem túl acélos csoportban. Nekem még kell néhány Szoboszlai utolsó perces gól, hogy ismét gyermekien tudjak hinni.
Persze az esélyeket lehet borítani, de azért a nemzetek ligája tudjuk, hogy nem a VB!
Klaci79
csebi
Klaci79
csebi
Klaci79
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Ahogy gondolod! Bár mondandóm lényegen ez nem változtat, vagyis a VB selejtező első két helyezése nem látom reálisnak. Ezen pedig az nem változtat, hogy hány csapat került ki az EB-re a csoportunkból.van 7 csoport, ahonnan 2 csapat jutott EB-re, van 2 ahonnan 3 és van egy ahonnan 4. sztem ezt nem kell túlmagyarázni.Kiegyenlített? Az lehet...de hogy erős...szerintem egyedül a horvát volt erős csapat. Amióta 24 EB résztvevő van, nemzetek ligájával, nem érzem a részvételt mérvadónak. Majd a VB-nél meg lehet mutatni.mondjuk annyira nem volt acélos az a csoport, hogy 4 eb résztvevő van. szeretem ütni a magyar a focit, de ez tényleg azt mutatja, hogy alapvetően kiegyenlített és erős csoportunk volt.Dicséretes a tőled ritkán látott optimizmus! 😊Na a 3. kalapban leszünk a VB-selejtezőre :Most már ez a magyar válogatott bármilyen csoportban esélyes az 1-2. helyek egyikére, sok félnivalónk senki ellen nincs, mert rendszert játszunk. Itthon egy iksz még top csapat ellen is simán meglehet, így a továbbjutás is. Ha meg szerencsés a meccsek sorrendje, es már biztosan továbbjutva érkezik a topcsapat, akkor meg mégsimábban.
Szerintem a legkönnyebb csoport :
Dánia, Törökország, MAGYARORSZÁG, Luxemburg, Feröer
Legnehezebb :
Franciaország, Lengyelország, MAGYARORSZÁG, Bosznia, Koszovó
6.kalapból nem írtam senkit, igazából ott mindenkit simázni kell, nem oszt nem szoroz
Heisman
Sobri Jóska
Én egyelőre maradnék a realitás talaján, ha Svájc, Lengyel, Oroszország jön, akkor szerintem 10% esélyünk van a 2.helyre. A többinél talán több, ha lesz némi szerencsénk és mondjuk úgy jön valamelyik csapat, mint a horvátok legutóbb.
Azért jelzem a selejtezőkörben a 4.lett a válogatott egy nem túl acélos csoportban. Nekem még kell néhány Szoboszlai utolsó perces gól, hogy ismét gyermekien tudjak hinni.
Persze az esélyeket lehet borítani, de azért a nemzetek ligája tudjuk, hogy nem a VB!
Klaci79
csebi
Klaci79
csebi
több mint 5 éve
Szerintem a legkönnyebb dolgunk a vb selejtezőn egy horvát (vagy dán), román, lett (esetleg andorrai) csoporttal lenne.A legnehezebb meg mondjuk francia/spanyol/német, svájci, bosnyák/szlovén, koszovói sorsolással.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
van 7 csoport, ahonnan 2 csapat jutott EB-re, van 2 ahonnan 3 és van egy ahonnan 4. sztem ezt nem kell túlmagyarázni.Kiegyenlített? Az lehet...de hogy erős...szerintem egyedül a horvát volt erős csapat. Amióta 24 EB résztvevő van, nemzetek ligájával, nem érzem a részvételt mérvadónak. Majd a VB-nél meg lehet mutatni.mondjuk annyira nem volt acélos az a csoport, hogy 4 eb résztvevő van. szeretem ütni a magyar a focit, de ez tényleg azt mutatja, hogy alapvetően kiegyenlített és erős csoportunk volt.Dicséretes a tőled ritkán látott optimizmus! 😊Na a 3. kalapban leszünk a VB-selejtezőre :Most már ez a magyar válogatott bármilyen csoportban esélyes az 1-2. helyek egyikére, sok félnivalónk senki ellen nincs, mert rendszert játszunk. Itthon egy iksz még top csapat ellen is simán meglehet, így a továbbjutás is. Ha meg szerencsés a meccsek sorrendje, es már biztosan továbbjutva érkezik a topcsapat, akkor meg mégsimábban.
Szerintem a legkönnyebb csoport :
Dánia, Törökország, MAGYARORSZÁG, Luxemburg, Feröer
Legnehezebb :
Franciaország, Lengyelország, MAGYARORSZÁG, Bosznia, Koszovó
6.kalapból nem írtam senkit, igazából ott mindenkit simázni kell, nem oszt nem szoroz
Heisman
Sobri Jóska
Én egyelőre maradnék a realitás talaján, ha Svájc, Lengyel, Oroszország jön, akkor szerintem 10% esélyünk van a 2.helyre. A többinél talán több, ha lesz némi szerencsénk és mondjuk úgy jön valamelyik csapat, mint a horvátok legutóbb.
Azért jelzem a selejtezőkörben a 4.lett a válogatott egy nem túl acélos csoportban. Nekem még kell néhány Szoboszlai utolsó perces gól, hogy ismét gyermekien tudjak hinni.
Persze az esélyeket lehet borítani, de azért a nemzetek ligája tudjuk, hogy nem a VB!
Klaci79
csebi
Klaci79
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Kiegyenlített? Az lehet...de hogy erős...szerintem egyedül a horvát volt erős csapat. Amióta 24 EB résztvevő van, nemzetek ligájával, nem érzem a részvételt mérvadónak. Majd a VB-nél meg lehet mutatni.mondjuk annyira nem volt acélos az a csoport, hogy 4 eb résztvevő van. szeretem ütni a magyar a focit, de ez tényleg azt mutatja, hogy alapvetően kiegyenlített és erős csoportunk volt.Dicséretes a tőled ritkán látott optimizmus! 😊Na a 3. kalapban leszünk a VB-selejtezőre :Most már ez a magyar válogatott bármilyen csoportban esélyes az 1-2. helyek egyikére, sok félnivalónk senki ellen nincs, mert rendszert játszunk. Itthon egy iksz még top csapat ellen is simán meglehet, így a továbbjutás is. Ha meg szerencsés a meccsek sorrendje, es már biztosan továbbjutva érkezik a topcsapat, akkor meg mégsimábban.
Szerintem a legkönnyebb csoport :
Dánia, Törökország, MAGYARORSZÁG, Luxemburg, Feröer
Legnehezebb :
Franciaország, Lengyelország, MAGYARORSZÁG, Bosznia, Koszovó
6.kalapból nem írtam senkit, igazából ott mindenkit simázni kell, nem oszt nem szoroz
Heisman
Sobri Jóska
Én egyelőre maradnék a realitás talaján, ha Svájc, Lengyel, Oroszország jön, akkor szerintem 10% esélyünk van a 2.helyre. A többinél talán több, ha lesz némi szerencsénk és mondjuk úgy jön valamelyik csapat, mint a horvátok legutóbb.
Azért jelzem a selejtezőkörben a 4.lett a válogatott egy nem túl acélos csoportban. Nekem még kell néhány Szoboszlai utolsó perces gól, hogy ismét gyermekien tudjak hinni.
Persze az esélyeket lehet borítani, de azért a nemzetek ligája tudjuk, hogy nem a VB!
Klaci79
csebi
több mint 5 éve
mondjuk annyira nem volt acélos az a csoport, hogy 4 eb résztvevő van. szeretem ütni a magyar a focit, de ez tényleg azt mutatja, hogy alapvetően kiegyenlített és erős csoportunk volt.Dicséretes a tőled ritkán látott optimizmus! 😊Na a 3. kalapban leszünk a VB-selejtezőre :Most már ez a magyar válogatott bármilyen csoportban esélyes az 1-2. helyek egyikére, sok félnivalónk senki ellen nincs, mert rendszert játszunk. Itthon egy iksz még top csapat ellen is simán meglehet, így a továbbjutás is. Ha meg szerencsés a meccsek sorrendje, es már biztosan továbbjutva érkezik a topcsapat, akkor meg mégsimábban.
Szerintem a legkönnyebb csoport :
Dánia, Törökország, MAGYARORSZÁG, Luxemburg, Feröer
Legnehezebb :
Franciaország, Lengyelország, MAGYARORSZÁG, Bosznia, Koszovó
6.kalapból nem írtam senkit, igazából ott mindenkit simázni kell, nem oszt nem szoroz
Heisman
Sobri Jóska
Én egyelőre maradnék a realitás talaján, ha Svájc, Lengyel, Oroszország jön, akkor szerintem 10% esélyünk van a 2.helyre. A többinél talán több, ha lesz némi szerencsénk és mondjuk úgy jön valamelyik csapat, mint a horvátok legutóbb.
Azért jelzem a selejtezőkörben a 4.lett a válogatott egy nem túl acélos csoportban. Nekem még kell néhány Szoboszlai utolsó perces gól, hogy ismét gyermekien tudjak hinni.
Persze az esélyeket lehet borítani, de azért a nemzetek ligája tudjuk, hogy nem a VB!
Klaci79
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Dicséretes a tőled ritkán látott optimizmus! 😊Na a 3. kalapban leszünk a VB-selejtezőre :Most már ez a magyar válogatott bármilyen csoportban esélyes az 1-2. helyek egyikére, sok félnivalónk senki ellen nincs, mert rendszert játszunk. Itthon egy iksz még top csapat ellen is simán meglehet, így a továbbjutás is. Ha meg szerencsés a meccsek sorrendje, es már biztosan továbbjutva érkezik a topcsapat, akkor meg mégsimábban.
Szerintem a legkönnyebb csoport :
Dánia, Törökország, MAGYARORSZÁG, Luxemburg, Feröer
Legnehezebb :
Franciaország, Lengyelország, MAGYARORSZÁG, Bosznia, Koszovó
6.kalapból nem írtam senkit, igazából ott mindenkit simázni kell, nem oszt nem szoroz
Heisman
Sobri Jóska
Én egyelőre maradnék a realitás talaján, ha Svájc, Lengyel, Oroszország jön, akkor szerintem 10% esélyünk van a 2.helyre. A többinél talán több, ha lesz némi szerencsénk és mondjuk úgy jön valamelyik csapat, mint a horvátok legutóbb.
Azért jelzem a selejtezőkörben a 4.lett a válogatott egy nem túl acélos csoportban. Nekem még kell néhány Szoboszlai utolsó perces gól, hogy ismét gyermekien tudjak hinni.
Persze az esélyeket lehet borítani, de azért a nemzetek ligája tudjuk, hogy nem a VB!
több mint 5 éve
Jól összeszedett írás:telex.hu/sport/2020/11/19/magyra-futball-valogatott-sikerek-kulcs
több mint 5 éve
Öcsém, Hurka játékvezetői karriere újabb mérföldkövéhez érkezett, első alkalommal fogja NB3-as meccsen (Vidi II vs Nagyatád) fújni a sípot 😊Hazai, vendég vagy x? 😀
r.baggio
BEARS BABY!
Sir Alex immortal