NFL eredménykövetés
- 1 aktív topik
Baltimore Ravens - New England Patriots
101
13
2:20, ARENA4
Soccer
41 feliratkozó
több mint 11 éve
Nem tudom, hogy a kiemelés rendszere mond-e valamit. Ha neked az után az jön le, hogy minden bajnoknak esélye van, akkor azzal nem lehet már mit kezdeni.Tony2-3 éve változtattak a kiemelésen, mert valóban voltak olyan hangok, hogy röhej, hogy pl egy Arsenal (elnézést az ágyusok szurkolóitól, a csapat csak úgy jött) 4. helyével BL-be jut könnyedén, míg a román, magyar, szlovén bajnok selejtez 2-3-t és a selejtező végén kapnak ilyen "elit" csapatokat, akik ellen kb esélytelenek. Mint magyar ember, aki szurkol az aktuális bajnoknak jó dolog, jussanak a kiscsapatok a BL főtáblára. DE!!! Ez sajnos egyértelmű színvonal csökkenéssel járt, személy szerint nem is nézem a csoportkört, max 1-2 mecset. Az igazán fontos rész a kieséses szakaszban jön (ezért nem is nagyon lehetett értékelni a nagycsapatok BL teljesítményét, mert röhögve 16 közé lehetett jutni, ott meg tényleg bármi lehet). Viszont ha a nézőknek topcsapatok kellenek, legyen TopLiga a neve és ne hívják BL-nek (megjegyzem az UEFA már régen ezt szeretné).
több mint 11 éve
Tony
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
Tehát legyünk igazságokat és ne kivételezzünk a csapatokkal, de szorítsuk háttérbe a kisebb csapatokat, hogy a legjobb csapatok játszhassanak az elit kupákban?
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
Bírom amikor az "igazságosság lovagjai" önellentmondásba keverednek.
Esélye minden bajnoknak van.TocaNem tudom, hogy a kiemelés rendszere mond-e valamit. Ha neked az után az jön le, hogy minden bajnoknak esélye van, akkor azzal nem lehet már mit kezdeni.
több mint 11 éve
Pedig igaza van Tony-nak.Ha az az érv, hogy jó meccseket akar látni az ember, akkor logikus a BL ilyetén lebonyolítása, de valóban nem igazságos, hogy az egyik bajnokság dobogóról lecsúszott csapata ott van, a másiknak meg nincs csapata a csoportkörben, és technikailag nem is lehetne egyszerre a kis országoknak, hisz egymás ellen selejteznek.
Ennek analógiája a Barcelona szankcionálása/nem szankcionálása, ami ugyanennyire logikus, ha jó meccseket akar látni az ember, és ugyanígy nem igazságos.
több mint 11 éve
Az igazságosság mindig nézőpont kérdése. Sokaknak igazságos, hogy fiatalok szabálytalan igazolása miatt, a felnőtt csapatot tiltják el (holott a két szekciónak köze nincs egymáshoz), majd a szezon második felében, a piac zárása után bejelentik az eltiltást, nekem már ez sem volt az és ha más csapatról lett volna szó, akkor sem lenne az. Ha megbüntetik őket Neymar miatt, úgy ok, ha felnőtt csapatba igazolnak szabálytalanul, jön az eltiltás, ok. Ezen eseteknél én is azt mondanám elmennek a picsába, na de gyerekek miatt, akikbe egy rahedli lóvét kell ölni és még akkor sem biztos, hogy valaha bemutatkozik az élcsapatban, na ez számomra a "vicc" kategória. Ne igazolhasson az utánpótlás csapat 2-3-5 évig és voilá, oda csaptak, ahol a szabálytalanság történt.ne tegyünk úgy mintha az utánpótlás az csak egy "leányvállalat" lenne, az FC BARCELONA igazolta le ezeket a játékosokat, szabálytalanul, az hogy ők nagy csapatban játszatják vagy leküldik az ifibe már egyéni döntés
Az meg tetszik, nem tetszik várható volt, hogy eltolják a büntetést és ezt nem csak a Barcának tették volna meg, még ha az összeesküvés elméletek másra is építenek. Nem volt a legelegánsabb megoldás, ez tény.
Ilyen a "sportdiplomácia", de elég nagy hülyeség azt hinni, hogy csak egy klub van kiemelt helyen, ugyanígy lenne más (nemzetközi kupákban is) sikeres csapat esetén is. Vajon akkor is ekkora lenne a felháborodás?
Tony
egyébként is, mekkora elrettentő ereje lenne a büntetésnek, ha csak az ifikre korlátozzák az átigazolási ban-t
nálam a vicc kategória az hogy ha jól emlékszem április elején megszületett a döntés, erre fellebbezett a katalán csapat, a FIFA meg kijelenti hogy ennek elbírálása tovább tart mint 2 hónap ezért engedélyezi idén az átigazolást
Kieg.: Ha már az igazságosság feljött. Számomra sokkal igazságtalanabb a kiemeléses sorsolás, valamint, hogy a BAJNOKOK Ligájában az egyik bajnokság 4. helyezettje is elindulhat, míg a másik bajnokság győztesének meg esélye sincs. Ez ellen még sincs lázadozás, pedig ennek sincs köze az igazságossághoz.Tonyén személy szerint Európa legjobb futballcsapataira vagyok kiváncsi
szted mi lenne ha a csoportkörben minden második meccs Maribor-Slovan Bratislava "rangadó" lenne, komoly párharcokat meg max elődöntőkben nézhetnénk, kb fele ennyien néznék, de legalább el lehetne mondani hogy "igazságos"
Európa Liga például sokkal igazságosabb, a minőségén ez meg is látszik...

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 11 éve
Esélye minden bajnoknak van. Amúgy meg szerinted mi értelme lenne annak a BLnek? Hogyan hozna ennyi pénzt, az utolsó 8ig full érdektelen meccsek lennének és a top ligák puff csinálnának egy saját kupát/ligát.Én úgy tudom, hogy nem csak ők buktak meg ezzel. És úgy tudom, hogy a kiszabott büntetést nem is töltötték le, hanem egyből besírtak, mire a szövetség eltörölte a büntetésüket, véletlen pont arra a pár hétre, amíg szépen feltankoltak úgy 100-120 milliót érő játékosokkal, végeztek a piacon, aztán most hirtelen ismét büntetve vannak.Az igazságosság mindig nézőpont kérdése. Sokaknak igazságos, hogy fiatalok szabálytalan igazolása miatt, a felnőtt csapatot tiltják el (holott a két szekciónak köze nincs egymáshoz), majd a szezon második felében, a piac zárása után bejelentik az eltiltást, nekem már ez sem volt az és ha más csapatról lett volna szó, akkor sem lenne az. Ha megbüntetik őket Neymar miatt, úgy ok, ha felnőtt csapatba igazolnak szabálytalanul, jön az eltiltás, ok. Ezen eseteknél én is azt mondanám elmennek a picsába, na de gyerekek miatt, akikbe egy rahedli lóvét kell ölni és még akkor sem biztos, hogy valaha bemutatkozik az élcsapatban, na ez számomra a "vicc" kategória. Ne igazolhasson az utánpótlás csapat 2-3-5 évig és voilá, oda csaptak, ahol a szabálytalanság történt.
LOL. Az igazságos az lett volna, hogy ha fellebbeznek a büntetés ellen, amíg nincs hivatalos döntés, addig nem igazolhatnak. De ez így megint egy kurva nevetséges ítélet volt.
Arra meg már most fogadok bárkivel, hogy 2015-ben a Barca ismét fellebbezni fog a döntés ellen, amit eltöröl a szövetség majd.
És a hater szó bukta, mert én pont, hogy nem vagyok Barca hater. Abszolút nincsen bajom velük.
Csak ez a sok véletlen és olyan ítélet, ami pont az ő javukra születik, az kicsit feltűnő.Stez
Az meg tetszik, nem tetszik várható volt, hogy eltolják a büntetést és ezt nem csak a Barcának tették volna meg, még ha az összeesküvés elméletek másra is építenek. Nem volt a legelegánsabb megoldás, ez tény.
Ilyen a "sportdiplomácia", de elég nagy hülyeség azt hinni, hogy csak egy klub van kiemelt helyen, ugyanígy lenne más (nemzetközi kupákban is) sikeres csapat esetén is. Vajon akkor is ekkora lenne a felháborodás?
Kieg.: Ha már az igazságosság feljött. Számomra sokkal igazságtalanabb a kiemeléses sorsolás, valamint, hogy a BAJNOKOK Ligájában az egyik bajnokság 4. helyezettje is elindulhat, míg a másik bajnokság győztesének meg esélye sincs. Ez ellen még sincs lázadozás, pedig ennek sincs köze az igazságossághoz.Tony
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Lipták is híres lett 😀 😀 😀 Köszi Bajner 😀
több mint 11 éve
Tony
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
Én úgy tudom, hogy nem csak ők buktak meg ezzel. És úgy tudom, hogy a kiszabott büntetést nem is töltötték le, hanem egyből besírtak, mire a szövetség eltörölte a büntetésüket, véletlen pont arra a pár hétre, amíg szépen feltankoltak úgy 100-120 milliót érő játékosokkal, végeztek a piacon, aztán most hirtelen ismét büntetve vannak.Az igazságosság mindig nézőpont kérdése. Sokaknak igazságos, hogy fiatalok szabálytalan igazolása miatt, a felnőtt csapatot tiltják el (holott a két szekciónak köze nincs egymáshoz), majd a szezon második felében, a piac zárása után bejelentik az eltiltást, nekem már ez sem volt az és ha más csapatról lett volna szó, akkor sem lenne az. Ha megbüntetik őket Neymar miatt, úgy ok, ha felnőtt csapatba igazolnak szabálytalanul, jön az eltiltás, ok. Ezen eseteknél én is azt mondanám elmennek a picsába, na de gyerekek miatt, akikbe egy rahedli lóvét kell ölni és még akkor sem biztos, hogy valaha bemutatkozik az élcsapatban, na ez számomra a "vicc" kategória. Ne igazolhasson az utánpótlás csapat 2-3-5 évig és voilá, oda csaptak, ahol a szabálytalanság történt.
LOL. Az igazságos az lett volna, hogy ha fellebbeznek a büntetés ellen, amíg nincs hivatalos döntés, addig nem igazolhatnak. De ez így megint egy kurva nevetséges ítélet volt.
Arra meg már most fogadok bárkivel, hogy 2015-ben a Barca ismét fellebbezni fog a döntés ellen, amit eltöröl a szövetség majd.
És a hater szó bukta, mert én pont, hogy nem vagyok Barca hater. Abszolút nincsen bajom velük.
Csak ez a sok véletlen és olyan ítélet, ami pont az ő javukra születik, az kicsit feltűnő.Stez
Az meg tetszik, nem tetszik várható volt, hogy eltolják a büntetést és ezt nem csak a Barcának tették volna meg, még ha az összeesküvés elméletek másra is építenek. Nem volt a legelegánsabb megoldás, ez tény.
Ilyen a "sportdiplomácia", de elég nagy hülyeség azt hinni, hogy csak egy klub van kiemelt helyen, ugyanígy lenne más (nemzetközi kupákban is) sikeres csapat esetén is. Vajon akkor is ekkora lenne a felháborodás?
Kieg.: Ha már az igazságosság feljött. Számomra sokkal igazságtalanabb a kiemeléses sorsolás, valamint, hogy a BAJNOKOK Ligájában az egyik bajnokság 4. helyezettje is elindulhat, míg a másik bajnokság győztesének meg esélye sincs. Ez ellen még sincs lázadozás, pedig ennek sincs köze az igazságossághoz.
több mint 11 éve
A Bajner vs Trollfoci "csata" napról napra jobb, mostmár az angol lapok is foglalkoznak vele, íme:www.mirror.co.uk/sport/football/news/no-bajner-no-party-ipswich-4080105 (itt a szerző is oltja a srácot, a kép aláírások akár trollfocira is elférnének 😀 )
www.dailymail.co.uk/sport/football/article-2730194/Balint-Bajner-goes-viral-Hungarian-fans-target-Ipswich-Town-s-Facebook-page.html
www.twtd.co.uk/ipswich-town-news/25633/
Na ezért jár a taps. 😀 Nem kicsit kapja a hülye gyerek a Trollfocitól, de asszem lassan híressé válik Angliában. Kár, hogy nem érdekli, pedig igazán megköszönhetné 😀
több mint 11 éve
Ez már a fellebezés volt. De ez alatt igazolhattak. Ami vicc, ahogy a Suarez eltiltas is osszement miota nem a Poolban jatszik. Es tovabb fog menni a CAS-hoz az ügy es nem lepodnek meg ha felmentessel vagy a biralatig ( pont a téli átigazolasi idoszakra fog esni a dontes) , megint behuz 1-2 embert a Barca. De nem baj ez legalabb nem lesz more fogni az elbukott kupakat 😊Én úgy tudom, hogy nem csak ők buktak meg ezzel. És úgy tudom, hogy a kiszabott büntetést nem is töltötték le, hanem egyből besírtak, mire a szövetség eltörölte a büntetésüket, véletlen pont arra a pár hétre, amíg szépen feltankoltak úgy 100-120 milliót érő játékosokkal, végeztek a piacon, aztán most hirtelen ismét büntetve vannak.ha ez már a fellebbviteli tárgyalás volt, akkor hova tudnának még fellebbezni? a CAS-hoz? ebbe ők nem szólnak bele...slowmotion
LOL. Az igazságos az lett volna, hogy ha fellebbeznek a büntetés ellen, amíg nincs hivatalos döntés, addig nem igazolhatnak. De ez így megint egy kurva nevetséges ítélet volt.
Arra meg már most fogadok bárkivel, hogy 2015-ben a Barca ismét fellebbezni fog a döntés ellen, amit eltöröl a szövetség majd.
És a hater szó bukta, mert én pont, hogy nem vagyok Barca hater. Abszolút nincsen bajom velük.
Csak ez a sok véletlen és olyan ítélet, ami pont az ő javukra születik, az kicsit feltűnő.Stez
több mint 11 éve
Mekkora szánalom. Hivatalosan újra nem igazolhat a Barca...Ez olyan, mint amikor egyszer 10 napig böjtöltem, nem ettem semmit, vagyis napi háromszor 20 percig igen, de tovább is tartottam a böjtöt 10 órával...
Felfüggesztették 3 hónapra, ők elköltöttek kb 150 milliót, szereztek 4-5 jó játékost. Lehet ők szóltak most az illetékeseknek, hogy oké köszi megvagyunk.tüsi91
több mint 11 éve
Igazából ezt nem tudom, hogy volt-e hivatalos fellebbezés még az előző döntésnél. Ha nem, akkor nem tudom, hogy miért szorgoskodtak annyira a szövetségnél, hogy minden nélkül vizsgálják felül a dolgot, akkor ott gondolom belső munkálkodás volt, ergó valakinek/valakiknek nem volt érdeke, hogy a Barca ne igazolhasson.Én úgy tudom, hogy nem csak ők buktak meg ezzel. És úgy tudom, hogy a kiszabott büntetést nem is töltötték le, hanem egyből besírtak, mire a szövetség eltörölte a büntetésüket, véletlen pont arra a pár hétre, amíg szépen feltankoltak úgy 100-120 milliót érő játékosokkal, végeztek a piacon, aztán most hirtelen ismét büntetve vannak.ha ez már a fellebbviteli tárgyalás volt, akkor hova tudnának még fellebbezni? a CAS-hoz? ebbe ők nem szólnak bele...slowmotion
LOL. Az igazságos az lett volna, hogy ha fellebbeznek a büntetés ellen, amíg nincs hivatalos döntés, addig nem igazolhatnak. De ez így megint egy kurva nevetséges ítélet volt.
Arra meg már most fogadok bárkivel, hogy 2015-ben a Barca ismét fellebbezni fog a döntés ellen, amit eltöröl a szövetség majd.
És a hater szó bukta, mert én pont, hogy nem vagyok Barca hater. Abszolút nincsen bajom velük.
Csak ez a sok véletlen és olyan ítélet, ami pont az ő javukra születik, az kicsit feltűnő.Stez
Ha volt viszont hivatalos fellebbezés, akkor pedig az elbírálás idején is szvsz a már meglévő döntésnek kellene érvényesnek lennie, ergó, hogy addig nem igazolhat a Barca, amíg a végső döntést meg nem hozzák.
Nem vagyok ügyvéd, meg nem értek hozzá, de én így gondolom. És azért ez igen furcsa véletlen, nem?
A Barca nem igazolhat, majd a szövetség magától(?) eltörli ezt a büntetést, a Barca elkölt gyorsan 100-120 milliót pár minőségi játékosra, megfelelően erősít, majd egyik napról a másikra a szövetség magától(?) mégis úgy dönt, hogy a Barca nem igazolhat.
Túl sok a véletlen számomra, mondjuk úgy.
És mondom, abban meg hajlandó vagyok fogadni, hogy 2015 nyarán ismét jön majd valami véletlen, egy felülvizsgálat, vagy valami hasonló, ami által eltörlik, netán felfüggesztik a Barca büntetését.
több mint 11 éve
Én úgy tudom, hogy nem csak ők buktak meg ezzel. És úgy tudom, hogy a kiszabott büntetést nem is töltötték le, hanem egyből besírtak, mire a szövetség eltörölte a büntetésüket, véletlen pont arra a pár hétre, amíg szépen feltankoltak úgy 100-120 milliót érő játékosokkal, végeztek a piacon, aztán most hirtelen ismét büntetve vannak.ha ez már a fellebbviteli tárgyalás volt, akkor hova tudnának még fellebbezni? a CAS-hoz? ebbe ők nem szólnak bele...
LOL. Az igazságos az lett volna, hogy ha fellebbeznek a büntetés ellen, amíg nincs hivatalos döntés, addig nem igazolhatnak. De ez így megint egy kurva nevetséges ítélet volt.
Arra meg már most fogadok bárkivel, hogy 2015-ben a Barca ismét fellebbezni fog a döntés ellen, amit eltöröl a szövetség majd.
És a hater szó bukta, mert én pont, hogy nem vagyok Barca hater. Abszolút nincsen bajom velük.
Csak ez a sok véletlen és olyan ítélet, ami pont az ő javukra születik, az kicsit feltűnő.Stez
több mint 11 éve
Én úgy tudom, hogy nem csak ők buktak meg ezzel. És úgy tudom, hogy a kiszabott büntetést nem is töltötték le, hanem egyből besírtak, mire a szövetség eltörölte a büntetésüket, véletlen pont arra a pár hétre, amíg szépen feltankoltak úgy 100-120 milliót érő játékosokkal, végeztek a piacon, aztán most hirtelen ismét büntetve vannak.LOL. Az igazságos az lett volna, hogy ha fellebbeznek a büntetés ellen, amíg nincs hivatalos döntés, addig nem igazolhatnak. De ez így megint egy kurva nevetséges ítélet volt.
Arra meg már most fogadok bárkivel, hogy 2015-ben a Barca ismét fellebbezni fog a döntés ellen, amit eltöröl a szövetség majd.
És a hater szó bukta, mert én pont, hogy nem vagyok Barca hater. Abszolút nincsen bajom velük.
Csak ez a sok véletlen és olyan ítélet, ami pont az ő javukra születik, az kicsit feltűnő.
több mint 11 éve
fogadnék én a Celtic ellen, mert nem érdemlik meg a csoportkört, de nem látom a Mariborban a potenciált...
több mint 11 éve
Az Ipswich Town FB oldalát elég szépen széttrollkodják a magyarok.😀Tony Adamswww.twtd.co.uk/ipswich-town-news/25633/
Fans using the club’s official social media channels can't fail to have noticed Hungarians posting the legend ‘No Bajner, No Party’ with great regularity since the Blues' Hungarian frontman Balint Bajner made his debut earlier this month.
😀😀 😀😀 😀😀 😀😀
több mint 11 éve
Megkapták a büntetést, amit le is töltenek.Tonyde most miért kell úgy tenni, mintha tényleg ez történt volna?
több mint 11 éve
Az Ipswich Town FB oldalát elég szépen széttrollkodják a magyarok.😀
több mint 11 éve
legközelebb majd ügyesebbek lesznek.Bizony, mindenki a Barcára megy direkt. Szegények feje fölött összeszövetkezett az egész világ, ők meg ártatlanként csak küzdenek az életben maradásért.StezEgy szóval nem mondta senki, hogy ártatlanok, csak egyedül ők buktak meg ezzel. Megkapták a büntetést, amit le is töltenek. Hogy ebből hogy jött, hogy mindenki összefogott ellenük nem értem, de a hatterben értelmet keresni nem érdemes.Tony
más: Már megint sír a fradi tábor a jegy miatt. Drága nekik 7 euróért a jegy.
több mint 11 éve
Tony
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
Bizony, mindenki a Barcára megy direkt. Szegények feje fölött összeszövetkezett az egész világ, ők meg ártatlanként csak küzdenek az életben maradásért.StezEgy szóval nem mondta senki, hogy ártatlanok, csak egyedül ők buktak meg ezzel. Megkapták a büntetést, amit le is töltenek. Hogy ebből hogy jött, hogy mindenki összefogott ellenük nem értem, de a haterben értelmet keresni nem érdemes.
több mint 11 éve
Szánalom, ha felfüggesztik a büntetést, szánalom, ha hatályba lép, mindegy itt, csak szidni lehessen és fikázni. 😀Bizony, mindenki a Barcára megy direkt. Szegények feje fölött összeszövetkezett az egész világ, ők meg ártatlanként csak küzdenek az életben maradásért.
Mondjuk nagy lehetett némelyekben a frusztráció, amikor Suarez esetében nem jött be a "jóslat" és nem törölték el a büntetést, hát meg kell ragadni ezt a hírt.Tony
több mint 11 éve
Tony
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
Szánalom, ha felfüggesztik a büntetést, szánalom, ha hatályba lép, mindegy itt, csak szidni lehessen és fikázni. 😀
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
Mondjuk nagy lehetett némelyekben a frusztráció, amikor Suarez esetében nem jött be a "jóslat" és nem törölték el a büntetést, hát meg kell ragadni ezt a hírt.
több mint 11 éve
Mekkora szánalom. Hivatalosan újra nem igazolhat a Barca...Felfüggesztették 3 hónapra, ők elköltöttek kb 150 milliót, szereztek 4-5 jó játékost. Lehet ők szóltak most az illetékeseknek, hogy oké köszi megvagyunk.
több mint 11 éve
Anyám. Ezt a Zsirút hagyják Törökországban 3 közepesen szurkoló Besiktas drukkerért. Lassan visszasírom Bendtnert, úgy sír nála a labda.Matthew99cseréljék el Torresre, rosszul nem járhatnak 😊
több mint 11 éve
Anyám. Ezt a Zsirút hagyják Törökországban 3 közepesen szurkoló Besiktas drukkerért. Lassan visszasírom Bendtnert, úgy sír nála a labda.

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 11 éve
mindenki török a Besiktasban, még aki nem Törökországban született, annak is marokkói a papája, osztrák a mamája. Bravó, Iván.
I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.