Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Soccer

41 feliratkozó

több mint 9 éve
alatriste Green Bay Packers 11 991 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Prandelli az új edzője a Valenciának. Hétfőn kezdi majd meg a tevékenységet, így a madridiak ellen még csak megfigyelő lesz.
Kíváncsi leszek, az emberanyag adott, Prandellivel pedig talán végre Emery után először rendes edző is lesz a csapatnál.


Liverpool Fc
több mint 9 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 044
most akkor Pep Carlo raus?
slowmotion
Ki az a Carlo Raus? Nem vágom.
Coolearie
nem is neked szólt, hanem a bájern fanoknak, de leginkább a mi kedvenc joghallgatónknak
slowmotion
Már írtam: türelem. Ne kapkodjunk.
Amadeus91
persze. csak valahogy úgy rémlik, hogy a Pep alatti első megingásnál jöttek az ugyemegmondtamok, meg a Pep raus.
slowmotion
nekem sem tetszik a játék, amit nyújt a csapat. Gondolok itt játékosok rotálására, taktikára stb.
A tiki-taka maradványát látom még mindig, ami elszomorít, egyelőre.
gamerkr
Momentán gyenge a keret: Robben, Ribéry lapát, nem szabad hosszabbítani velük, Costa IR, Coman kurvagyenge. Xabi-t lassan temetjük, Lahm is 30 felett, Vidal kurva hülye, Müller pedig döglődik minden szervezett játékrendszerben, Lewa nem fog minket elvinni egyedül ebben a szezonban.
Jelenleg adott egy Neuer-Lahm, Boateng, Hummels, Alaba-Kimmich hatos, utána meg random ötletelgetés az éppen egészséges emberekből. Ugye visszaüt, hogy nincs utánpótlásképzés - Alaba volt 2010-ben az utolsó ifi aki felkerült - igazolni meg a Robbery mögé igazoltunk, ergo kiöregedett a keret és hirtelen 4 embert kéne hozni a kezdőbe. Draxler és Griezmann már azonnal jöhetne. Ugye kurvára hiányzik egy elkótyavetyélt Kroos - Götze páros. Nyilván kellett az értük kapott 50 millió euro, így, hogy az audi és a T is a seggünkben van a pénzükkel, az adidasról nem beszélve.
Amadeus91
azért ebből a felsorolásból pl. Thiago kiamaradt, aki nem éppen random ötletelgetés van.
mondjuk számomra is fura, hogy ugyanennyiért ment a Pep Raus most meg türelem van. én amúgy nem látom ennyire rossznak a helyzetet. a Calderónban nem szégyen kikapni, oda senki sem úgy megy szezon előtt, hogy beírja előre a 3 pontot. hétvégi meccs, hát csak az utolsó 5 percben lőttünk két kapufát, van ilyen. ez, hogy elkótyavetyélt Kroos meg másik ... ő el AKART menni. mindenáron. a kérdés kb csak az volt, hogy kapunk érte pénzt, vagy lelép ingyen. Götze meg nem működött nálunk sajnos, pedig mki akarta. megkapta a lehetőséget többször is, de nem élt vele.
Ribéry amúgy eddig jól játszott nagyon csak megjegyzem, kb régi önmagát idézte.
csebi
Ribéry 33 éves, még tavasszal betölti a 34-et. Már nem ő rá kell építeni, ahogy Robbent is el kéne felejteni. Ők ketten mar nem alkalmasak arra, hogy egy szezonon át vigyék a csapatot.
Thiago overrated.
több mint 9 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 655 — Lucas Scott
most akkor Pep Carlo raus?
slowmotion
Ki az a Carlo Raus? Nem vágom.
Coolearie
nem is neked szólt, hanem a bájern fanoknak, de leginkább a mi kedvenc joghallgatónknak
slowmotion
Már írtam: türelem. Ne kapkodjunk.
Amadeus91
persze. csak valahogy úgy rémlik, hogy a Pep alatti első megingásnál jöttek az ugyemegmondtamok, meg a Pep raus.
slowmotion
nekem sem tetszik a játék, amit nyújt a csapat. Gondolok itt játékosok rotálására, taktikára stb.
A tiki-taka maradványát látom még mindig, ami elszomorít, egyelőre.
gamerkr
Momentán gyenge a keret: Robben, Ribéry lapát, nem szabad hosszabbítani velük, Costa IR, Coman kurvagyenge. Xabi-t lassan temetjük, Lahm is 30 felett, Vidal kurva hülye, Müller pedig döglődik minden szervezett játékrendszerben, Lewa nem fog minket elvinni egyedül ebben a szezonban.
Jelenleg adott egy Neuer-Lahm, Boateng, Hummels, Alaba-Kimmich hatos, utána meg random ötletelgetés az éppen egészséges emberekből. Ugye visszaüt, hogy nincs utánpótlásképzés - Alaba volt 2010-ben az utolsó ifi aki felkerült - igazolni meg a Robbery mögé igazoltunk, ergo kiöregedett a keret és hirtelen 4 embert kéne hozni a kezdőbe. Draxler és Griezmann már azonnal jöhetne. Ugye kurvára hiányzik egy elkótyavetyélt Kroos - Götze páros. Nyilván kellett az értük kapott 50 millió euro, így, hogy az audi és a T is a seggünkben van a pénzükkel, az adidasról nem beszélve.
Amadeus91
azért ebből a felsorolásból pl. Thiago kiamaradt, aki nem éppen random ötletelgetés van.
mondjuk számomra is fura, hogy ugyanennyiért ment a Pep Raus most meg türelem van. én amúgy nem látom ennyire rossznak a helyzetet. a Calderónban nem szégyen kikapni, oda senki sem úgy megy szezon előtt, hogy beírja előre a 3 pontot. hétvégi meccs, hát csak az utolsó 5 percben lőttünk két kapufát, van ilyen. ez, hogy elkótyavetyélt Kroos meg másik ... ő el AKART menni. mindenáron. a kérdés kb csak az volt, hogy kapunk érte pénzt, vagy lelép ingyen. Götze meg nem működött nálunk sajnos, pedig mki akarta. megkapta a lehetőséget többször is, de nem élt vele.
Ribéry amúgy eddig jól játszott nagyon csak megjegyzem, kb régi önmagát idézte.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 9 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 044
most akkor Pep Carlo raus?
slowmotion
Ki az a Carlo Raus? Nem vágom.
Coolearie
nem is neked szólt, hanem a bájern fanoknak, de leginkább a mi kedvenc joghallgatónknak
slowmotion
Már írtam: türelem. Ne kapkodjunk.
Amadeus91
persze. csak valahogy úgy rémlik, hogy a Pep alatti első megingásnál jöttek az ugyemegmondtamok, meg a Pep raus.
slowmotion
nekem sem tetszik a játék, amit nyújt a csapat. Gondolok itt játékosok rotálására, taktikára stb.
A tiki-taka maradványát látom még mindig, ami elszomorít, egyelőre.
gamerkr
Momentán gyenge a keret: Robben, Ribéry lapát, nem szabad hosszabbítani velük, Costa IR, Coman kurvagyenge. Xabi-t lassan temetjük, Lahm is 30 felett, Vidal kurva hülye, Müller pedig döglődik minden szervezett játékrendszerben, Lewa nem fog minket elvinni egyedül ebben a szezonban.
Jelenleg adott egy Neuer-Lahm, Boateng, Hummels, Alaba-Kimmich hatos, utána meg random ötletelgetés az éppen egészséges emberekből. Ugye visszaüt, hogy nincs utánpótlásképzés - Alaba volt 2010-ben az utolsó ifi aki felkerült - igazolni meg a Robbery mögé igazoltunk, ergo kiöregedett a keret és hirtelen 4 embert kéne hozni a kezdőbe. Draxler és Griezmann már azonnal jöhetne. Ugye kurvára hiányzik egy elkótyavetyélt Kroos - Götze páros. Nyilván kellett az értük kapott 50 millió euro, így, hogy az audi és a T is a seggünkben van a pénzükkel, az adidasról nem beszélve.
több mint 9 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 044
most akkor Pep Carlo raus?
slowmotion
Ki az a Carlo Raus? Nem vágom.
Coolearie
nem is neked szólt, hanem a bájern fanoknak, de leginkább a mi kedvenc joghallgatónknak
slowmotion
Már írtam: türelem. Ne kapkodjunk.
Amadeus91
persze. csak valahogy úgy rémlik, hogy a Pep alatti első megingásnál jöttek az ugyemegmondtamok, meg a Pep raus.
slowmotion
Mert őt utáltam mint a szart.
több mint 9 éve
gamerkr Green Bay Packers 12 053 — The sharif don't like it - welcome to the casbah club
most akkor Pep Carlo raus?
slowmotion
Ki az a Carlo Raus? Nem vágom.
Coolearie
nem is neked szólt, hanem a bájern fanoknak, de leginkább a mi kedvenc joghallgatónknak
slowmotion
Már írtam: türelem. Ne kapkodjunk.
Amadeus91
persze. csak valahogy úgy rémlik, hogy a Pep alatti első megingásnál jöttek az ugyemegmondtamok, meg a Pep raus.
slowmotion
nekem sem tetszik a játék, amit nyújt a csapat. Gondolok itt játékosok rotálására, taktikára stb.
A tiki-taka maradványát látom még mindig, ami elszomorít, egyelőre.

több mint 9 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 559 — Cowboys fan
most akkor Pep Carlo raus?
slowmotion
Ki az a Carlo Raus? Nem vágom.
Coolearie
nem is neked szólt, hanem a bájern fanoknak, de leginkább a mi kedvenc joghallgatónknak
slowmotion
Már írtam: türelem. Ne kapkodjunk.
Amadeus91
persze. csak valahogy úgy rémlik, hogy a Pep alatti első megingásnál jöttek az ugyemegmondtamok, meg a Pep raus.
több mint 9 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 044
most akkor Pep Carlo raus?
slowmotion
Ki az a Carlo Raus? Nem vágom.
Coolearie
nem is neked szólt, hanem a bájern fanoknak, de leginkább a mi kedvenc joghallgatónknak
slowmotion
Már írtam: türelem. Ne kapkodjunk.
több mint 9 éve
Coolearie San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 5 472 — . . .
Hagyjuk inkább megyek kocsmázni..😀
több mint 9 éve
Mikey Cincinnati Bengals 22 102
most akkor Pep Carlo raus?
slowmotion
Ki az a Carlo Raus? Nem vágom.
Coolearie
Marco Reus művészneve..?

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 9 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 401 — The Mathematician
most akkor Pep Carlo raus?
slowmotion
Ki az a Carlo Raus? Nem vágom.
Coolearie
gondolom az hogy Ancelotti out

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 9 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 559 — Cowboys fan
most akkor Pep Carlo raus?
slowmotion
Ki az a Carlo Raus? Nem vágom.
Coolearie
nem is neked szólt, hanem a bájern fanoknak, de leginkább a mi kedvenc joghallgatónknak
több mint 9 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 044
most akkor Pep Carlo raus?
slowmotion
Türelem
több mint 9 éve
Coolearie San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 5 472 — . . .
most akkor Pep Carlo raus?
slowmotion
Ki az a Carlo Raus? Nem vágom.
több mint 9 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 559 — Cowboys fan
most akkor Pep Carlo raus?
több mint 9 éve
Coolearie San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 5 472 — . . .
Azért van der Hoorn lábába ott maradt az 1 pont..
Coolearie
A csapat szerencséje, hogy egy falábú középső védő került oda helyzetbe.
Mikey
Valamiért nagyon üresen maradt a csóka. De mellette is egy Swansea játékos volt.
több mint 9 éve
Mikey Cincinnati Bengals 22 102
Azért van der Hoorn lábába ott maradt az 1 pont..
Coolearie
A csapat szerencséje, hogy egy falábú középső védő került oda helyzetbe.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 9 éve
Coolearie San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 5 472 — . . .
Azért van der Hoorn lábába ott maradt az 1 pont..
több mint 9 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 401 — The Mathematician
nah végre van netem erre már 1-2 és vezet a pool
a gólokra kiváncsi vagyok

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 9 éve
YoungZeeZee 9 988
Erdekes, nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele,de azt hittem h spanyolban azert van tisztelete a hazai csapatoknak.
OK, a kollegam meselte, h spanyolban kb mindenki 2 csapatnak szurkol. A sajat varosnak es real madrid vagy barca..persze kis tulzas ez is, de eddig mindenhol kb real es barca mezes embereket lattam.

Sevilla foteren spanyol gyerkocok fociztak: Arsenal, francia dressz Drogbaval a hatan es Neymaros Barca mez. A tobbi sracon sima polo volt. Meglepett, mivel a sevillai csapatok szurkoli elegge szenvedelyesek.

Egy "real" sracot lattam csak. kb 4-5 eves volt Bacca mezben😀

Szerkesztette: YoungZeeZee
több mint 9 éve
Coolearie San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 5 472 — . . .
Hopp. A Swansea vezet.
több mint 9 éve
Mikey Cincinnati Bengals 22 102
és jó nagyot küzdenének a Championship tagságért.
slowmotion
pedig Rodgers megmondta, hogy a PL-ben Top6 csapat lehetne a Celtic.
Mikey
ja, egy másik univerzumban. vagy ezt a Deluded Brendan mondta? 😊
slowmotion
Nézd, én elhiszem neki. 😀

- - -

Közben Harry Redknapp beállt a sorba és kezet fogott Allardyce-szal és Hasselbainkkel, ráadásként emelte a tétet egy kis fogadási csalással. Alakul a "ki a nagyobb kretén" verseny. 😊

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 9 éve
ZoliZoltán Minnesota Vikings 5 369 — E/1
Griezmann megint kihagyott egy büntetőt
Kampman
Nem értem miért Ő áll oda mindig...
több mint 9 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 559 — Cowboys fan
Mit szóltok hozzá hogy a United csak 1 góllal nyert?
Coolearie
A City még annyival se 😉
dande
BL..😊
Van ez így.
Coolearie
azért a Celtic sem az a világverő társaság, simán fel kellett volna törölni velük a padlót
slowmotion
Nyíílván nem egy Barca szint de azért még mindig nagyobb klub mint a Zorya!
Coolearie
persze.
és jó nagyot küzdenének a Championship tagságért.
slowmotion
pedig Rodgers megmondta, hogy a PL-ben Top6 csapat lehetne a Celtic.
Mikey
ja, egy másik univerzumban. vagy ezt a Deluded Brendan mondta? 😊

ez már akkor sem volt így, amikor azért a Rangers még európai kupadöntőt játszott, pedig már annak is lassan tíz éve.
azóta meg nem olló nyílt az EPL és a SPL között, hanem szakadék. a mostani Champo két topcsapata, a Norwich meg a Newcastle szénné picsázná a Celticet.
azért, mert találtak egy lesgólt, egy megpattanót meg Kolarov kompanyzott egyet, és valahogy csak három gólt kaptak, még nem lesznek jó csapat.

ha csak egy csapatot kellene mondani, amelyik tízből hatszor elpicsázza, egyszer döntetlenezik, és háromszor szűken veri őket, akkor én Rodgers excsapatát mondanám (nem a Swansea-t).
több mint 9 éve
Stez SMU Mustangs 50 044 — Whoops, looks like something went wrong.
Mit szóltok hozzá hogy a United csak 1 góllal nyert?
Coolearie
A City még annyival se 😉
dande
BL..😊
Van ez így.
Coolearie
azért a Celtic sem az a világverő társaság, simán fel kellett volna törölni velük a padlót
slowmotion
Nyíílván nem egy Barca szint de azért még mindig nagyobb klub mint a Zorya!
Coolearie
persze.
és jó nagyot küzdenének a Championship tagságért.
slowmotion
pedig Rodgers megmondta, hogy a PL-ben Top6 csapat lehetne a Celtic.
Mikey
Sőt, ha a Celticen kívül két csapat indulna a PL-ben, akkor talán a dobogó is meglenne.