Soccer
41 feliratkozó
8 hónapja
Már lehetne foglalni az olasz csapat szállásátSpallettit végre kirakták az olasz szövetségi kapitányi posztról.Conte nagy lenne.
Mikey
szaba
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
8 hónapja
Hogyne lett volna. Dembele, Felix, Enzo, Hazard, Griezmann, Grealish, Rice, Caicedo, Bellingham, Lukaku mind azt kovetoen volt, es 100 millio folott valtottak klubot. Ha megnezem ezt a listat, Wirtz boven megeri a 150 milliot, generacios jatekos, ha nem serul meg.Az egy teljesen kirívó eset volt, amihez nem szabad semmit sem hasonlítani. Azóta és előtte sem volt hasonló. Inkább lehet idetenni a Kai Havertz 80ért a Chelseabe 5 éve.A Leverkusen visszautasította a harmadik hivatalos ajánlatot is Wirtzért, ami már 120+20 millióról szólt. Nagyon akarják azt a 150-et, amit az elején is olvasni lehetett már.Ha Coutinho 7-8 éve 120-130 ért lett eladva akkor meg akciós is Wirtzért a 150.
Mikey
KeyG
Sixo
Wirtznek koze sincs a Havertz-szinthez, neki potencialban a Bellingham-szinthez van, de ha ilyen nyolcasok, meg hatosok, mint Enzo, Caicedo meg Rice 120 kornyeken voltak, akkor Wirtzet en sem engednem el 150-nel olcsobban. Jol teszi a Leverkusen, hogy megkeri az arat a legnagyobb tehetsegenek.
8 hónapja
Ezen mit nézett a vakegér? Semmi köze nem volt a labdához.Eleg gyenge a spori.
Matthew99
Elso felidoben Adeyemit tapostak agyon es mutatta neki alljon fel.. kozelebb volt a piroshoz mint a semmihez.

8 hónapja
Ezen mit nézett a vakegér? Semmi köze nem volt a labdához. Jó sokáig tartott neki a videó alapján is visszavonni.
Szerkesztette: Matthew99

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
8 hónapja
Spallettit végre kirakták az olasz szövetségi kapitányi posztról.Conte nagy lenne.
Mikey
8 hónapja
acsengegeri
36
Spallettit végre kirakták az olasz szövetségi kapitányi posztról.Nem csoda. Szinte garantált egy meccs után, hogy selejtező árán juthatnak majd csak ki..
Mikey
8 hónapja
Spallettit végre kirakták az olasz szövetségi kapitányi posztról.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
8 hónapja
Fura, az én emlékeimben ő ilyen Maldini-féle "örök kapitány" volt, nem gondoltam volna, hogy csak 2 évig.Hierrot én azért írtam, mert emberileg is sokkal jobban rászolgált a kapitány jelzőre, mint az én szememben sokkal inkább bicskanyitogató Ramos.Fernando Hierro két szezonban volt a Real Madrid csapatkapitánya. 2001-ben vette át a kapitányi karszalagot Manolo Sanchís-tól, és egészen 2003-as távozásáig viselte. Ez idő alatt vezette a csapatot a 2002-es Bajnokok Ligája győzelemhez is.
Kampman
ozibozi
8 hónapja
Hierrot én azért írtam, mert emberileg is sokkal jobban rászolgált a kapitány jelzőre, mint az én szememben sokkal inkább bicskanyitogató Ramos.Fernando Hierro két szezonban volt a Real Madrid csapatkapitánya. 2001-ben vette át a kapitányi karszalagot Manolo Sanchís-tól, és egészen 2003-as távozásáig viselte. Ez idő alatt vezette a csapatot a 2002-es Bajnokok Ligája győzelemhez is.
Kampman
Szerkesztette: ozibozi
8 hónapja
Hierrot én azért írtam, mert emberileg is sokkal jobban rászolgált a kapitány jelzőre, mint az én szememben sokkal inkább bicskanyitogató Ramos.
8 hónapja
Random megnéztem pl Zanetti 13 évig volt Csk, Meazza 8 évMiért lenne mérhető? Ez egy full szubjektív kritérium, hogy greatest, éppen ezért a lista is az.Én nem tudok olyan játékosokat előrébb helyezni, mint pl Puyol-Kubala viszonyításban akiket nem láttam játszani. De ez a Top 5 nél is igaz, nálam mondjuk Pelé, Maradona sosem lesz jobb mint Zidane, Messi vagy CR. De nem láttam őket játszani és ha láttam volna lehet más a véleményem.Itt csapatkapitányokról volt a lista, nem a legjobb játékosokat sorolták fel, gondolom itt ez azért számokkal mérhető.
KeyG
ozibozi
Ha esetleg oda lenne írva, hogy pl megnyert trófeák alapján, az már egy objektív valami lenne.
zacknorb
Maradona csak 5 évet volt CSK
Kubala sem Csk
Ezért gondolom hogy a darabszám lehetettt a lista kidolgozóinál-nem én voltam-
egy szempont, nem a kupagyőzelmek, bajnokságok száma, mert akkor Sammer BL győzelme számítana még ha ő db számra kevesebbet is volt CSK mint Reus, aki 5 évet volt az.
Így nem szubjektív gondolnám, de csak listák.
Szerkesztette: ozibozi
8 hónapja
Miért lenne mérhető? Ez egy full szubjektív kritérium, hogy greatest, éppen ezért a lista is az.Én nem tudok olyan játékosokat előrébb helyezni, mint pl Puyol-Kubala viszonyításban akiket nem láttam játszani. De ez a Top 5 nél is igaz, nálam mondjuk Pelé, Maradona sosem lesz jobb mint Zidane, Messi vagy CR. De nem láttam őket játszani és ha láttam volna lehet más a véleményem.Itt csapatkapitányokról volt a lista, nem a legjobb játékosokat sorolták fel, gondolom itt ez azért számokkal mérhető.
KeyG
ozibozi
Ha esetleg oda lenne írva, hogy pl megnyert trófeák alapján, az már egy objektív valami lenne.
Poloska vagyok.
8 hónapja
Az egy teljesen kirívó eset volt, amihez nem szabad semmit sem hasonlítani. Azóta és előtte sem volt hasonló. Inkább lehet idetenni a Kai Havertz 80ért a Chelseabe 5 éve.A Leverkusen visszautasította a harmadik hivatalos ajánlatot is Wirtzért, ami már 120+20 millióról szólt. Nagyon akarják azt a 150-et, amit az elején is olvasni lehetett már.Ha Coutinho 7-8 éve 120-130 ért lett eladva akkor meg akciós is Wirtzért a 150.
Mikey
KeyG
8 hónapja
Én nem tudok olyan játékosokat előrébb helyezni, mint pl Puyol-Kubala viszonyításban akiket nem láttam játszani. De ez a Top 5 nél is igaz, nálam mondjuk Pelé, Maradona sosem lesz jobb mint Zidane, Messi vagy CR. De nem láttam őket játszani és ha láttam volna lehet más a véleményem.Itt csapatkapitányokról volt a lista, nem a legjobb játékosokat sorolták fel, gondolom itt ez azért számokkal mérhető.
KeyG
8 hónapja
A Leverkusen visszautasította a harmadik hivatalos ajánlatot is Wirtzért, ami már 120+20 millióról szólt. Nagyon akarják azt a 150-et, amit az elején is olvasni lehetett már.Ha Coutinho 7-8 éve 120-130 ért lett eladva akkor meg akciós is Wirtzért a 150.
Mikey
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
8 hónapja
A Leverkusen visszautasította a harmadik hivatalos ajánlatot is Wirtzért, ami már 120+20 millióról szólt. Nagyon akarják azt a 150-et, amit az elején is olvasni lehetett már.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
8 hónapja
Én nem tudok olyan játékosokat előrébb helyezni, mint pl Puyol-Kubala viszonyításban akiket nem láttam játszani. De ez a Top 5 nél is igaz, nálam mondjuk Pelé, Maradona sosem lesz jobb mint Zidane, Messi vagy CR. De nem láttam őket játszani és ha láttam volna lehet más a véleményem.
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
8 hónapja
Oké, rájöttem, Te vagy Hegyi Iván in disguiseÉn Di Stefanot.Clubs’ greatest ever captainsRamos helyett Hierrot írtam volna
Atletico de Madrid - Gabi 🇪🇸
Barcelona - Carles Puyol 🇪🇸
Real Madrid - Sergio Ramos 🇪🇸
Arsenal - Tony Adams 🏴
Chelsea - John Terry 🏴
Liverpool - Steven Gerrard 🏴
Manchester United - Roy Keane 🇮🇪
Manchester City-Vincent Kompany🇧🇪
AS Roma - Francesco Totti 🇮🇹
AC Milan - Paolo Maldini 🇮🇹
Inter Milan - Javier Zanetti 🇦🇷
Juventus - Alessandro Del Piero 🇮🇹
Lazio - Alessandro Nesta 🇮🇹
Napoli - Marek Hamšík 🇸🇰
Bayern - Franz Beckenbauer 🇩🇪
BVB - Marco Reus 🇩🇪
ozibozi
Kampman
A Barcához Kubalát, az Interhez Meazzat, a Napolihoz Maradonát, a Dortmundhoz Sammert, csak így fejből.
Őszentsége Sobri Jóska
8 hónapja
Fejből: Kubala mintha nem lett volna csapatkapitány, sokáig nem, de meg kellene nézni.Én Di Stefanot.Clubs’ greatest ever captainsRamos helyett Hierrot írtam volna
Atletico de Madrid - Gabi 🇪🇸
Barcelona - Carles Puyol 🇪🇸
Real Madrid - Sergio Ramos 🇪🇸
Arsenal - Tony Adams 🏴
Chelsea - John Terry 🏴
Liverpool - Steven Gerrard 🏴
Manchester United - Roy Keane 🇮🇪
Manchester City-Vincent Kompany🇧🇪
AS Roma - Francesco Totti 🇮🇹
AC Milan - Paolo Maldini 🇮🇹
Inter Milan - Javier Zanetti 🇦🇷
Juventus - Alessandro Del Piero 🇮🇹
Lazio - Alessandro Nesta 🇮🇹
Napoli - Marek Hamšík 🇸🇰
Bayern - Franz Beckenbauer 🇩🇪
BVB - Marco Reus 🇩🇪
ozibozi
Kampman
A Barcához Kubalát, az Interhez Meazzat, a Napolihoz Maradonát, a Dortmundhoz Sammert, csak így fejből.
Őszentsége Sobri Jóska
Szerkesztette: ozibozi
8 hónapja
Én Di Stefanot.Clubs’ greatest ever captainsRamos helyett Hierrot írtam volna
Atletico de Madrid - Gabi 🇪🇸
Barcelona - Carles Puyol 🇪🇸
Real Madrid - Sergio Ramos 🇪🇸
Arsenal - Tony Adams 🏴
Chelsea - John Terry 🏴
Liverpool - Steven Gerrard 🏴
Manchester United - Roy Keane 🇮🇪
Manchester City-Vincent Kompany🇧🇪
AS Roma - Francesco Totti 🇮🇹
AC Milan - Paolo Maldini 🇮🇹
Inter Milan - Javier Zanetti 🇦🇷
Juventus - Alessandro Del Piero 🇮🇹
Lazio - Alessandro Nesta 🇮🇹
Napoli - Marek Hamšík 🇸🇰
Bayern - Franz Beckenbauer 🇩🇪
BVB - Marco Reus 🇩🇪
ozibozi
Kampman
A Barcához Kubalát, az Interhez Meazzat, a Napolihoz Maradonát, a Dortmundhoz Sammert, csak így fejből.
8 hónapja
Van még néhány opció, aki azért jobb, mint Ramos, de igen Hierro mindenképp.Clubs’ greatest ever captainsRamos helyett Hierrot írtam volna
Atletico de Madrid - Gabi 🇪🇸
Barcelona - Carles Puyol 🇪🇸
Real Madrid - Sergio Ramos 🇪🇸
Arsenal - Tony Adams 🏴
Chelsea - John Terry 🏴
Liverpool - Steven Gerrard 🏴
Manchester United - Roy Keane 🇮🇪
Manchester City-Vincent Kompany🇧🇪
AS Roma - Francesco Totti 🇮🇹
AC Milan - Paolo Maldini 🇮🇹
Inter Milan - Javier Zanetti 🇦🇷
Juventus - Alessandro Del Piero 🇮🇹
Lazio - Alessandro Nesta 🇮🇹
Napoli - Marek Hamšík 🇸🇰
Bayern - Franz Beckenbauer 🇩🇪
BVB - Marco Reus 🇩🇪
ozibozi
Kampman
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
8 hónapja
🚨 Ringmahon Rangers, a grassroots team from Cork, who play in Ireland's 3rd tier, will get around £3.6M from Caoimhin Kelleher’s transfer to Brentford. 🤑
— Transfer News Live (@DeadlineDayLive) June 8, 2025
It's an Irish transfer record and makes including a 20% sell-on clause an absolute stroke of genius. 👏
(Source:… pic.twitter.com/MJ1EbLgqcQ
8 hónapja
Clubs’ greatest ever captainsRamos helyett Hierrot írtam volna
Atletico de Madrid - Gabi 🇪🇸
Barcelona - Carles Puyol 🇪🇸
Real Madrid - Sergio Ramos 🇪🇸
Arsenal - Tony Adams 🏴
Chelsea - John Terry 🏴
Liverpool - Steven Gerrard 🏴
Manchester United - Roy Keane 🇮🇪
Manchester City-Vincent Kompany🇧🇪
AS Roma - Francesco Totti 🇮🇹
AC Milan - Paolo Maldini 🇮🇹
Inter Milan - Javier Zanetti 🇦🇷
Juventus - Alessandro Del Piero 🇮🇹
Lazio - Alessandro Nesta 🇮🇹
Napoli - Marek Hamšík 🇸🇰
Bayern - Franz Beckenbauer 🇩🇪
BVB - Marco Reus 🇩🇪
ozibozi
8 hónapja
Hát nem tudtad?!Kelleher Liverpool utáni karrierje szuperül indul. Úgy néz ki, a Brentford edzője, Thomas Frank lesz a Tottenham új edzője. Biztos nem kis szerepe volt abban, hogy odaigazolt...kirúgták Pochettinot?
Mikey
Löfli
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
8 hónapja
Kelleher Liverpool utáni karrierje szuperül indul. Úgy néz ki, a Brentford edzője, Thomas Frank lesz a Tottenham új edzője. Biztos nem kis szerepe volt abban, hogy odaigazolt...kirúgták Pochettinot?
Mikey

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!