NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 4 aktív topik

Sorozatok

32 feliratkozó

több mint 6 éve
Törölt felhasználó
Hát nem tudom, ez a Westworld open nem jött be, mintha egy teljesen másik sorozat lenne. Kb mint egy B kategóriás női terminátor film.
FLZOLI
elmúlt 10 év talán legnagyobb csalódása nekem a westworld (és most nem olyan esetről beszélek h erős kezdő évadok után mélyrepülés khm khm suits, v GoT.)

néztem elején de egyre inkább meh kapott el, most már arra is sajnálom energiát h streaming oldalon ráklikkeljek.
kár érte
briareos
Szerintem az elso evad nagyon fasza volt. A masodik is jol indult, de utana mintha nem jutott volna egyrol a kettore, kicsit kezdett nehol sok lenni. Tul akarjak bonyolitani, es nem egyszer katyvasz volt a vegeredmenye.

Az uj reszt nem lattam, de meg nem is tervezem nezni, majd egyben az evadot. De azert en varom.
Stez
én elkezdtem nézni, de nem kapott el a 2.
viszont az altered carbon 2. évadja eddig tetszik (5 rész alapján)
Negritis
Egy reszt sem lattam meg. Igazabol szemeztem vagy 5-10 sorozattal, de sosem jutok el odaig. A Vikings es a Flash az egyetlen az elmult masfel honapban, amiknek a friss reszeit megneztem, meg Supernatural uj evadjat is el kene kezdenem, akkor majd Westworld, The Mandalorian is var meg a sorara, par honapna magyaraztak valami norveg idoutazos sorozatrol is, azok is mindig jok, de egyebkent mar evek ota tervezem, hogy megnezem a Sons of anarchyt, mert anno mindenki aradozott rola, en egyetlen reszt sem lattam, illetve ez a netflixes when they see us sem tunik rossznak. Ja, es a Ballers utolso evadat is lekellene daralnom, mert addig sem jutottam meg el, hiaba tervezem miota.
Stez
SoA gecijo
briareos
Most fejeztem be az újranézést, az egyik legjobb sorozat amit valaha láttam.
Kenny
Melyik ? (Nem teljesen vilagos hogy most melyikrol beszéltek vagy csak elvesztettem a fonalat mert fáradt vagyok😃)
Pont sorozatot keresek 🤔
Rózsa Sándor (betyár)
Sons of Anarchy.
De a Leftovers vagy a Banshee jobb.
Sobri Jóska
Banshee nagy kedvenc ugyancsak 😊
Főleg Lili Simmons 😍
több mint 6 éve
Törölt felhasználó
The Shield
ha már újranézés. Nem fog rajta az idő.
ozibozi
Nagyon bomba sorozat 😊 adom
több mint 6 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 354 — #NoStress

ozibozi New York Giants 22 279

Stez SMU Mustangs 50 219 — Whoops, looks like something went wrong.
Jojo, nyilvan ezert lesz muszaj bepotolnom nekem is 😀

több mint 6 éve
Kenny Atlanta Falcons 12 001 — Omar's Coming Yo!

Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life

Negritis, a vajda Denver Broncos 60 951 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!

FLZOLI Denver Broncos 12 792 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Hát nem tudom, ez a Westworld open nem jött be, mintha egy teljesen másik sorozat lenne. Kb mint egy B kategóriás női terminátor film.

több mint 6 éve
rokaur 876
Hivatalos, az HBO és Druckman sorozatot készít a Last of us-ból.

Nagyon, nagyon kényes téma a videojáték adaptáció, de az biztos hogy rohadt kíváncsi lesze rá.
Cowboykarcsi90
Elbasszák.
Sobri Jóska
Talan az HBO miatt adok 5% eselyt, hogy nem.
több mint 6 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 954 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
De furcsa volt Marshawn Lynchet a Westworld-ben látni. És majdnem egy teljes részt a jövőben játszódni.
több mint 6 éve
Stez SMU Mustangs 50 219 — Whoops, looks like something went wrong.
Hivatalos, az HBO és Druckman sorozatot készít a Last of us-ból.

Nagyon, nagyon kényes téma a videojáték adaptáció, de az biztos hogy rohadt kíváncsi lesze rá.
Cowboykarcsi90
Elbasszák.
Sobri Jóska
Hátha nem. Az első egy két részből ugyis ki fog derülni hogy mi a helyzet. Annyit én biztos adok neki már csak a játék miatt.
Cowboykarcsi90
Sajnos en is amondo vagyok, hogy eltosszak.

több mint 6 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 992
Rise of Empires: Ottoman.

Hát bevallom nekem tetszett. Nem rajongok ezért a doku-dráma (vagy hogy a francba hívják) műfajért, de teljesen élvezhető kis 6 rész volt ez. Kellemes csalódás.
| Ja és említés szintjén sokszor előkerült Hunyadi és a magyarok. 😉 |

Szerkesztette: rob3r7o

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 6 éve
Cowboykarcsi90 3 639 — …not me…Im in my prime!
Hivatalos, az HBO és Druckman sorozatot készít a Last of us-ból.

Nagyon, nagyon kényes téma a videojáték adaptáció, de az biztos hogy rohadt kíváncsi lesze rá.
Cowboykarcsi90
Elbasszák.
Sobri Jóska
Hátha nem. Az első egy két részből ugyis ki fog derülni hogy mi a helyzet. Annyit én biztos adok neki már csak a játék miatt.

The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 6 éve
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 809 — Poloska confirmed
Valaki más is nézte ezt? Elfogott a nosztalgia. 😊

 www.youtube.com/watch?v=-AUEsl0kMPQ
gyeek
Full alap, tesómmal a mai napig énekeljük a család nagy örömére Ray Lovin you feldolgozását 😀😀
több mint 6 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 951 — The Mathematician
Hivatalos, az HBO és Druckman sorozatot készít a Last of us-ból.

Nagyon, nagyon kényes téma a videojáték adaptáció, de az biztos hogy rohadt kíváncsi lesze rá.
Cowboykarcsi90
Elbasszák.
Sobri Jóska
nem hiszem hogy meg lehet oldani azt a figyelmet és meghittséget amit a játék során tudtál kiépíteni

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 354 — #NoStress
Hivatalos, az HBO és Druckman sorozatot készít a Last of us-ból.

Nagyon, nagyon kényes téma a videojáték adaptáció, de az biztos hogy rohadt kíváncsi lesze rá.
Cowboykarcsi90
Elbasszák.

több mint 6 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 11 307 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!

 www.sorozatjunkie.hu/2020/03/05/van-esely-egy-the-last-of-us-sorozatra/
több mint 6 éve
Cowboykarcsi90 3 639 — …not me…Im in my prime!
Hivatalos, az HBO és Druckman sorozatot készít a Last of us-ból.

Nagyon, nagyon kényes téma a videojáték adaptáció, de az biztos hogy rohadt kíváncsi lesze rá.

The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 6 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 11 307 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
 www.youtube.com/watch?v=cf0D1CsD-so