USA és a világ

32 feliratkozó

több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 533 — The Mathematician
Van egy palesztin ismerősöm, már vagy 20 éve eljött Gázából. Ő azt mondja mindig, hogy nem a zsidókkal van a gond, nem is a palesztinokkal, hisz' ők "csak" emberek, lehet velük beszelni, üzletelni, alkudozni, hanem az állatokkal, akik rátelepednek a palesztin emberekre.
A gázai embereknek szerinte a napi rettegést, félelmeket, nyomorúságot ezek okozzák, nem a zsidók. Neki sok ismerősét ölték, csonkították meg ezek az állatok.
Azt is mondja, hogy a palesztinok gyengék ahhoz, hogy egyedül legyőzzék ezeket az állatokat, ehhez kellenének a zsidók, hogy aztán a palesztin többség az állatok nélkül esélyt kapjon egy normális életre.
Ő azt szokta mondani hasonlatként, hogy a veszett, örjöngő kutyával csak egy dolgot lehet tenni, elkülöníteni és lelőni. És ezt nem a társai tudják megtenni. Fura, de ő pont azt várja már jóideje az izraeliektől, hogy szedjék le a palesztinokról az állatokat, hogy nyugiban élhessenek.
Őszentsége Sobri Jóska
nekem több palesztin volt kollégám is van akik izraeliekkel is dolgoznak együtt
minden probléma nélkül

a gond hogy az izreali vezetésnek jelenleg a harmónia nem célja

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 682 — Víí aaaar dö cseempjönsz.
Igen, a gonosz zsidók a tenyerüket dörzsölve várják, hogy végre háborús bűnösködhessenek 😀
(Ennél azért többre is képes lehetnél.)
ender1112
leszarom hogy ki a zsidó, ki muszlim vagy micsoda
nem innen jön bennem a düh

 www.timesofisrael.com/11-un-staff-30-pupils-at-un-schools-killed-in-gaza-says-spokesperson/
hanem ilyen esetek miatt

és nem fogom mindenhova odatenni a szarkazmust, de amikor az egyik oldalon számonkérjük hogy miért ilyen a vezetése, akkor a másik oldalon miért is nem?
Negritis, a vajda
Kezded elölről, a szándék nem számít semmit, mindenki egyformán bűnös. Ostobaság.
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 087 — #NoStress
Terroristákkal nincs tárgyalás.
Ez eléggé általános alapelv az egész világon, mert csak táptalaja lenne mindenféle újabb terrorizmusnak, ha az államok leállnának tárgyalgatni terroristákkal.
Furcsa nekem, hogy bárki is képes azt vízionálni, hogy lehetne vagy lenne miről tárgyalni a terroristákkal. Nem lehet, mert nem sosem elfogadható céljaik vannak, és azok megvalósítását akarják finomhangolni egy kis terrorizmussal, hanem csak ürügyeik vannak a terrorra. A terror maga a cél.

A kőkorszaki barbárságot nem lehet 21.századi civilizáltsággal kezelni, két teljesen más struktúra.
Mintha egy éhes grizzlymedvével próbálna az ember alkudozni, hogy ne őt egye meg.
Nem az a gond, hogy ne lenne megfelelő számára a felajánlott sertéskaraj vagy a láda alma a csomagtartóból, hanem az, hogy se nem tud beszélni, se nem érti amit mond az ember, mert egy medve, és kurva éhes.
Kb. ennyire lehet a terroristákkal is közös hangot találni, másik univerzumban léteznek.
Leegyszerűsítve: vagy te ölöd meg a medvét, vagy a medve téged. Nincs harmadik opció, mert a medve nem a te morális koordinátarendszeredben éhes, nem ott öl, nem ott létezik.
A terroristák dehumanizálják önmagukat a tetteikkel, és a civilizált, morális ember ezt nem tudja feldolgozni.

Van egy palesztin ismerősöm, már vagy 20 éve eljött Gázából. Ő azt mondja mindig, hogy nem a zsidókkal van a gond, nem is a palesztinokkal, hisz' ők "csak" emberek, lehet velük beszelni, üzletelni, alkudozni, hanem az állatokkal, akik rátelepednek a palesztin emberekre.
A gázai embereknek szerinte a napi rettegést, félelmeket, nyomorúságot ezek okozzák, nem a zsidók. Neki sok ismerősét ölték, csonkították meg ezek az állatok.
Azt is mondja, hogy a palesztinok gyengék ahhoz, hogy egyedül legyőzzék ezeket az állatokat, ehhez kellenének a zsidók, hogy aztán a palesztin többség az állatok nélkül esélyt kapjon egy normális életre.
Ő azt szokta mondani hasonlatként, hogy a veszett, örjöngő kutyával csak egy dolgot lehet tenni, elkülöníteni és lelőni. És ezt nem a társai tudják megtenni. Fura, de ő pont azt várja már jóideje az izraeliektől, hogy szedjék le a palesztinokról az állatokat, hogy nyugiban élhessenek.

több mint 2 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 682 — Víí aaaar dö cseempjönsz.
 telex.hu/kulfold/2023/10/12/amig-tuszok-vannak-nincs-viz-nincs-aram-nincs-uzemanyag

Amíg túszok vannak, nincs víz, nincs áram, nincs üzemanyag.
Zsellér de Vrij
erre a válasz nyílván nem az lesz hogy volt túsz, nincs túsz
de küldjék a fekete autókat értük
Negritis, a vajda
De akkor utána se lesznek közművek
slowmotion
Csak akkor ne lepődjünk meg ha a 2 millióból egyszer csak 800k lesz a radikális akinek semmi más célja nem lesz, csak hogy legalább pár zsidót magával vigyen mielőtt megy a szüzekhez.
Ha kilátástalan helyzetben tartasz embereket, akkor előbb utóbb közöttük sokkal könnyebben elharapózik a szélsőséges nézet.
Tarsi
Zseni vagy, mlm kalapom.

Adjanak nekik mèg több pénzt, kaját, lássák el továbbra is mindennel, az amúgy önmagában életképtelen Gázát, HÁTHA akkor nem akarják majd kiirtani a zsidókat. Hiszen ez működött mind ott, mind Európában, ahol az egyetemi kampuszokon vidáman tüntetnek a jólétben élő palesztinok egy második holokausztért.

Brüsszelben a helyed.

A báránybőrbe bújt farkast érdemes lenne újraolvasni.
Amadeus von Dollárbaloldal
Igazad van a másik alternatíva, hogy tartsuk őket a szar életszinvonalon, 5 évente vonuljunk be, romboljunk le még pár épségben lévő részt, öljönk le egy csomó civilt miközben a terroristák többsége köszöni szépen jól elbújkál valahol. Aztán vonuljunk ki,mint aki jól végezte dolgát, mert hogy mi békét akarunk az eddig is milyen jól bevált és működött, folytassuk ezt.
Zseni vagy.
A személyeskedés az kurvára megy neked, meg a magas lóról beszélés elvégre itt csak neked lehet igazad mert csak. Bárki másnak más a véleménye az egy antiszemita fasz és rohadjon meg. Különben is te majd megmondod mi az igazság.
Tarsi
De benne volt az is, most simán figyelmen kívül hagytál. A Nyugaton élő arabok egy számottevő hányada éppúgy gyűlöli a zsidókat, mint a gázaiak, holott ők nemcsak náluk, de az egyszeri nem migrált arabnál is jobban élnek. Azaz a pénz egyértelműen nem elég.
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 533 — The Mathematician
Igen, a gonosz zsidók a tenyerüket dörzsölve várják, hogy végre háborús bűnösködhessenek 😀
(Ennél azért többre is képes lehetnél.)
ender1112
leszarom hogy ki a zsidó, ki muszlim vagy micsoda
nem innen jön bennem a düh

 www.timesofisrael.com/11-un-staff-30-pupils-at-un-schools-killed-in-gaza-says-spokesperson/
hanem ilyen esetek miatt

és nem fogom mindenhova odatenni a szarkazmust, de amikor az egyik oldalon számonkérjük hogy miért ilyen a vezetése, akkor a másik oldalon miért is nem?

Szerkesztette: Negritis, a vajda

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 682 — Víí aaaar dö cseempjönsz.
Mondjuk amit fegyverre költ a Hamasz, azt költhetné a saját népük életkörülményeinek javítására is, nem? De nyilván egyszerűbb az ellenségtől várni a segítséget, mint elzavarni a p*csába azokat a sajátokat, akik visszatartják a fejlődést... Lásd még "Köcsög Brüsszel, küldjél pénzt!"
somoskovig
amit izrael fegyverekre költ azt költhetné humanitárius dolgokra is palesztinában hogy kevesebb háború legyen
a demagóg faszságot hagyjuk már

a hamasz egy szarházi bagázs, aminek a célja nem az emberek jóléte hanem a saját hatalma és az ellenfél elpusztítása
kicsit hasonlít a szomszédjuk hozzáállására
Negritis, a vajda
Persze, költhetné, mi is költhetnénk Bukarest infrastrukturájára, de miért is tennénk, ha még a románok se költenek rá, és a román állampolgároknak ez így megfelelő?
somoskovig
azért mert nincs az életünkkel hatással, elvégre nem állunk háborúban velük
de pl a magyar állam nem kevés pénzt költ környező országokban stadionokra
Negritis, a vajda
Öööö... és az jó nekünk? 😀
Gázai palesztinokra pénzt költeni értelmetlen. Egy részét a Hamasz ellopja, a többi rész pozitív hatását pedig proppal a saját érdemének állítja be, lásd Fidesz és az EU segély.
ender1112
választások alapján jó

szal mi a megoldás?
mer a demagóg faszságokon hogy váltsák le a hamaszt amire nincs lehetőségük mert sajnos nem úgy működik
csak az jött elő hogy kiírtani mind
Negritis, a vajda
Az ami eddig ment. Kívülről kontrollálni Gázát, kiegyezni szép lassan minden arab országgal. Nyilván ebbe nem fér bele egy Netanjahu féle politikai zseni; aki átvezényli a hadsereg többségét Ciszjordániába, mert a pillanatnyi hatalmon maradási érdek fontosabb számára, mint az ország érdeke.
ender1112
szal izraelnek tetszik ez az irány
az meg hogy közbe van 1-2 terrorista csapás nekik még jó is, hisz lehet rá válaszolni háborús bűnökkel

sajnos egyik oldal sem érdekelt ennek a konfliktusnak a feoldásában, sőt
Negritis, a vajda
Igen, a gonosz zsidók a tenyerüket dörzsölve várják, hogy végre háborús bűnösködhessenek 😀
(Ennél azért többre is képes lehetnél.)
több mint 2 éve
Tarsi San Francisco 49ers 1 712
 telex.hu/kulfold/2023/10/12/amig-tuszok-vannak-nincs-viz-nincs-aram-nincs-uzemanyag

Amíg túszok vannak, nincs víz, nincs áram, nincs üzemanyag.
Zsellér de Vrij
erre a válasz nyílván nem az lesz hogy volt túsz, nincs túsz
de küldjék a fekete autókat értük
Negritis, a vajda
De akkor utána se lesznek közművek
slowmotion
Csak akkor ne lepődjünk meg ha a 2 millióból egyszer csak 800k lesz a radikális akinek semmi más célja nem lesz, csak hogy legalább pár zsidót magával vigyen mielőtt megy a szüzekhez.
Ha kilátástalan helyzetben tartasz embereket, akkor előbb utóbb közöttük sokkal könnyebben elharapózik a szélsőséges nézet.
Tarsi
Zseni vagy, mlm kalapom.

Adjanak nekik mèg több pénzt, kaját, lássák el továbbra is mindennel, az amúgy önmagában életképtelen Gázát, HÁTHA akkor nem akarják majd kiirtani a zsidókat. Hiszen ez működött mind ott, mind Európában, ahol az egyetemi kampuszokon vidáman tüntetnek a jólétben élő palesztinok egy második holokausztért.

Brüsszelben a helyed.

A báránybőrbe bújt farkast érdemes lenne újraolvasni.
Amadeus von Dollárbaloldal
Igazad van a másik alternatíva, hogy tartsuk őket a szar életszinvonalon, 5 évente vonuljunk be, romboljunk le még pár épségben lévő részt, öljönk le egy csomó civilt miközben a terroristák többsége köszöni szépen jól elbújkál valahol. Aztán vonuljunk ki,mint aki jól végezte dolgát, mert hogy mi békét akarunk az eddig is milyen jól bevált és működött, folytassuk ezt.
Zseni vagy.
A személyeskedés az kurvára megy neked, meg a magas lóról beszélés elvégre itt csak neked lehet igazad mert csak. Bárki másnak más a véleménye az egy antiszemita fasz és rohadjon meg. Különben is te majd megmondod mi az igazság.

Szerkesztette: Tarsi
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 079
A település 2014 óta frontnak számít és csupán néhány kilométer választja el Donyecktől. 2022 februárja óta a szovjetek északról és délről is meg tudták közelíteni (alábbi képen feketével látható a 2014 és 2022 közötti határ), de magát a települést eddig nem tudták elfoglalni. Avdiivka így már hosszú ideje ékelődik be a frontvonalba, akadályozva az orosz törekvéseket a Donbasz elfoglalására.
Zsellér de Vrij
Alapból komolytalanná teszi számomra az ilyen írásokat, amikor szovjeteznek benne, de akkor már legalább következetesen tenné az írója. Ennek így semmi értelme.
Mikey
Megfogtad a cikk lényegét.
Zsellér de Vrij
Tudod ez olyan, mint amikor a hithű fideszesek nekiállnak arról beszélni hogy bezzeg a kommunizmusban... onnantól kezdve ők is hiteltelenné válnak a szememben és mondhatnak bármit. Aki szovjetezik, az ugyanilyen.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 069 — Слава Україні! Героям слава!
A település 2014 óta frontnak számít és csupán néhány kilométer választja el Donyecktől. 2022 februárja óta a szovjetek északról és délről is meg tudták közelíteni (alábbi képen feketével látható a 2014 és 2022 közötti határ), de magát a települést eddig nem tudták elfoglalni. Avdiivka így már hosszú ideje ékelődik be a frontvonalba, akadályozva az orosz törekvéseket a Donbasz elfoglalására.
Zsellér de Vrij
Alapból komolytalanná teszi számomra az ilyen írásokat, amikor szovjeteznek benne, de akkor már legalább következetesen tenné az írója. Ennek így semmi értelme.
Mikey
Megfogtad a cikk lényegét.

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 533 — The Mathematician
Mondjuk amit fegyverre költ a Hamasz, azt költhetné a saját népük életkörülményeinek javítására is, nem? De nyilván egyszerűbb az ellenségtől várni a segítséget, mint elzavarni a p*csába azokat a sajátokat, akik visszatartják a fejlődést... Lásd még "Köcsög Brüsszel, küldjél pénzt!"
somoskovig
amit izrael fegyverekre költ azt költhetné humanitárius dolgokra is palesztinában hogy kevesebb háború legyen
a demagóg faszságot hagyjuk már

a hamasz egy szarházi bagázs, aminek a célja nem az emberek jóléte hanem a saját hatalma és az ellenfél elpusztítása
kicsit hasonlít a szomszédjuk hozzáállására
Negritis, a vajda
Persze, költhetné, mi is költhetnénk Bukarest infrastrukturájára, de miért is tennénk, ha még a románok se költenek rá, és a román állampolgároknak ez így megfelelő?
somoskovig
azért mert nincs az életünkkel hatással, elvégre nem állunk háborúban velük
de pl a magyar állam nem kevés pénzt költ környező országokban stadionokra
Negritis, a vajda
Öööö... és az jó nekünk? 😀
Gázai palesztinokra pénzt költeni értelmetlen. Egy részét a Hamasz ellopja, a többi rész pozitív hatását pedig proppal a saját érdemének állítja be, lásd Fidesz és az EU segély.
ender1112
választások alapján jó

szal mi a megoldás?
mer a demagóg faszságokon hogy váltsák le a hamaszt amire nincs lehetőségük mert sajnos nem úgy működik
csak az jött elő hogy kiírtani mind
Negritis, a vajda
Az ami eddig ment. Kívülről kontrollálni Gázát, kiegyezni szép lassan minden arab országgal. Nyilván ebbe nem fér bele egy Netanjahu féle politikai zseni; aki átvezényli a hadsereg többségét Ciszjordániába, mert a pillanatnyi hatalmon maradási érdek fontosabb számára, mint az ország érdeke.
ender1112
szal izraelnek tetszik ez az irány
az meg hogy közbe van 1-2 terrorista csapás nekik még jó is, hisz lehet rá válaszolni háborús bűnökkel

sajnos egyik oldal sem érdekelt ennek a konfliktusnak a feoldásában, sőt

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 533 — The Mathematician
de pl a magyar állam nem kevés pénzt költ környező országokban stadionokra
Negritis, a vajda
És emiatt ki szereti őket?
Mikey
többen mint annak örülnék

resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 499
 telex.hu/kulfold/2023/10/12/amig-tuszok-vannak-nincs-viz-nincs-aram-nincs-uzemanyag

Amíg túszok vannak, nincs víz, nincs áram, nincs üzemanyag.
Zsellér de Vrij
erre a válasz nyílván nem az lesz hogy volt túsz, nincs túsz
de küldjék a fekete autókat értük
Negritis, a vajda
De akkor utána se lesznek közművek
slowmotion
Csak akkor ne lepődjünk meg ha a 2 millióból egyszer csak 800k lesz a radikális akinek semmi más célja nem lesz, csak hogy legalább pár zsidót magával vigyen mielőtt megy a szüzekhez.
Ha kilátástalan helyzetben tartasz embereket, akkor előbb utóbb közöttük sokkal könnyebben elharapózik a szélsőséges nézet.
Tarsi
Zseni vagy, mlm kalapom.

Adjanak nekik mèg több pénzt, kaját, lássák el továbbra is mindennel, az amúgy önmagában életképtelen Gázát, HÁTHA akkor nem akarják majd kiirtani a zsidókat. Hiszen ez működött mind ott, mind Európában, ahol az egyetemi kampuszokon vidáman tüntetnek a jólétben élő palesztinok egy második holokausztért.

Brüsszelben a helyed.

A báránybőrbe bújt farkast érdemes lenne újraolvasni.
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 533 — The Mathematician
Mondjuk amit fegyverre költ a Hamasz, azt költhetné a saját népük életkörülményeinek javítására is, nem? De nyilván egyszerűbb az ellenségtől várni a segítséget, mint elzavarni a p*csába azokat a sajátokat, akik visszatartják a fejlődést... Lásd még "Köcsög Brüsszel, küldjél pénzt!"
somoskovig
amit izrael fegyverekre költ azt költhetné humanitárius dolgokra is palesztinában hogy kevesebb háború legyen
a demagóg faszságot hagyjuk már

a hamasz egy szarházi bagázs, aminek a célja nem az emberek jóléte hanem a saját hatalma és az ellenfél elpusztítása
kicsit hasonlít a szomszédjuk hozzáállására
Negritis, a vajda
Persze, költhetné, mi is költhetnénk Bukarest infrastrukturájára, de miért is tennénk, ha még a románok se költenek rá, és a román állampolgároknak ez így megfelelő?
somoskovig
azért mert nincs az életünkkel hatással, elvégre nem állunk háborúban velük
de pl a magyar állam nem kevés pénzt költ környező országokban stadionokra
Negritis, a vajda
Öööö... és az jó nekünk? 😀
Gázai palesztinokra pénzt költeni értelmetlen. Egy részét a Hamasz ellopja, a többi rész pozitív hatását pedig proppal a saját érdemének állítja be, lásd Fidesz és az EU segély.
ender1112
választások alapján jó

szal mi a megoldás?
mer a demagóg faszságokon hogy váltsák le a hamaszt amire nincs lehetőségük mert sajnos nem úgy működik
csak az jött elő hogy kiírtani mind

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 499
 telex.hu/kulfold/2023/10/12/amig-tuszok-vannak-nincs-viz-nincs-aram-nincs-uzemanyag

Amíg túszok vannak, nincs víz, nincs áram, nincs üzemanyag.
Zsellér de Vrij
erre a válasz nyílván nem az lesz hogy volt túsz, nincs túsz
de küldjék a fekete autókat értük
Negritis, a vajda
De akkor utána se lesznek közművek
slowmotion
Csak akkor ne lepődjünk meg ha a 2 millióból egyszer csak 800k lesz a radikális akinek semmi más célja nem lesz, csak hogy legalább pár zsidót magával vigyen mielőtt megy a szüzekhez.
Tarsi
Az 800k radikális már most megvan.
ender1112
Lehet, nem vagyok tisztában a hamasz tagok számával, de kétlem, hogy most a gázában élő emberek harmada gondolkodás nélkül átmenne és követne el öngyilkos merényleteket. De ha kilátástalan helyzetben tartod őket, akiknek már vesztenivalója nincs, egyre nagyobb lesz ez a szám.
Tarsi
Az öngyilkos merénylők mindig is csak egy kis százalékát teszik a radikálisoknak is. A radikálisok többsége ölni akar, nem meghalni.
ender1112
 youtu.be/fAftULTyXGg?si=XT1eRW65mXAqmOt_
több mint 2 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 682 — Víí aaaar dö cseempjönsz.
Mondjuk amit fegyverre költ a Hamasz, azt költhetné a saját népük életkörülményeinek javítására is, nem? De nyilván egyszerűbb az ellenségtől várni a segítséget, mint elzavarni a p*csába azokat a sajátokat, akik visszatartják a fejlődést... Lásd még "Köcsög Brüsszel, küldjél pénzt!"
somoskovig
amit izrael fegyverekre költ azt költhetné humanitárius dolgokra is palesztinában hogy kevesebb háború legyen
a demagóg faszságot hagyjuk már

a hamasz egy szarházi bagázs, aminek a célja nem az emberek jóléte hanem a saját hatalma és az ellenfél elpusztítása
kicsit hasonlít a szomszédjuk hozzáállására
Negritis, a vajda
Persze, költhetné, mi is költhetnénk Bukarest infrastrukturájára, de miért is tennénk, ha még a románok se költenek rá, és a román állampolgároknak ez így megfelelő?
somoskovig
azért mert nincs az életünkkel hatással, elvégre nem állunk háborúban velük
de pl a magyar állam nem kevés pénzt költ környező országokban stadionokra
Negritis, a vajda
Öööö... és az jó nekünk? 😀
Gázai palesztinokra pénzt költeni értelmetlen. Egy részét a Hamasz ellopja, a többi rész pozitív hatását pedig proppal a saját érdemének állítja be, lásd Fidesz és az EU segély.
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 533 — The Mathematician
Mondjuk amit fegyverre költ a Hamasz, azt költhetné a saját népük életkörülményeinek javítására is, nem? De nyilván egyszerűbb az ellenségtől várni a segítséget, mint elzavarni a p*csába azokat a sajátokat, akik visszatartják a fejlődést... Lásd még "Köcsög Brüsszel, küldjél pénzt!"
somoskovig
amit izrael fegyverekre költ azt költhetné humanitárius dolgokra is palesztinában hogy kevesebb háború legyen
a demagóg faszságot hagyjuk már

a hamasz egy szarházi bagázs, aminek a célja nem az emberek jóléte hanem a saját hatalma és az ellenfél elpusztítása
kicsit hasonlít a szomszédjuk hozzáállására
Negritis, a vajda
Persze, költhetné, mi is költhetnénk Bukarest infrastrukturájára, de miért is tennénk, ha még a románok se költenek rá, és a román állampolgároknak ez így megfelelő?
somoskovig
azért mert nincs az életünkkel hatással, elvégre nem állunk háborúban velük
de pl a magyar állam nem kevés pénzt költ környező országokban stadionokra

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 160 — Chiefs GM

Miközben a világ Izraelre figyel, a háború egyik legsúlyosabb csatája zajlik Ukrajnában Avdiivka mellett.

A település 2014 óta frontnak számít és csupán néhány kilométer választja el Donyecktől. 2022 februárja óta a szovjetek északról és délről is meg tudták közelíteni (alábbi képen feketével látható a 2014 és 2022 közötti határ), de magát a települést eddig nem tudták elfoglalni. Avdiivka így már hosszú ideje ékelődik be a frontvonalba, akadályozva az orosz törekvéseket a Donbasz elfoglalására.

Néhány héttel ezelőtt az orosz fél csúnya fiaskóba futott bele. Az egyik orosz egység bepánikolt és hátrálásba kezdett Avdivkától délre Opytne felé. A frontot fedező orosz tüzérség azt hitte, hogy ukránok szakították át a védvonalakat és lőni kezdtek a menekülő saját katonáikra. A zűrzavart kihasználva az ukránok elfoglalták az oroszok pozícióit és lőtávolba kerültek a donyecki reptérhez. Megfelelő gépesített tartalék hiányában a sikert nem tudták tovább fejleszteni, de az orosz hadvezetésnek ez komoly figyelmeztető jel lehetett, hogy mennyire törékeny Donyeck védelme amíg az avdiivkai kiszögellés áll.

A nyár egyik slágere volt a Kreminna - Kpujanszk vonalon összevont orosz haderő. Szeptember óta az oroszok kivonták innen a 76-odik Légideszant Hadosztályt, hogy megállítsák az ukrán haladást Robotinétől délre Tokmak felé, majd pedig a többször tönkrevert Első Harckocsizó Gárda Hadosztályt és a 41-dik Összhaderőnemi Hadosztályt. Ez utóbbi kettőt vetették irányították át feltöltés után Avdiivkához.
(Ez egyben azt is jelenti, hogy az oroszok a Kreminna - Kupjanszk vonalon már nem igazán rendelkeznek offenzív kapacitással).

Az oroszok menetből próbálták körbezárni Avdiivkát a hét elején. Északon Krasnohorivka felől Stepove felé indulva, délen pedig Vodiane felől Sieverne felé. A cél az volt, hogy lendületből vágják át a nagyjából 10 kilométeres sávot, amelyen keresztül Avdiivkába utánpótlást lehet vinni.

Az ukrán felderítés meglehetősen későn, de még időben észlelte a felvonulást és a frontvonal elérése előtt lőni kezdték az oroszokat. Ennek következtében a gépesített rohamok a déli irányból lényegében azonnal kifulladtak, vagy elakadtak az ukrán aknamezőkön. Az északi irányból egyelőre ellentmondásos hírek érkeznek.

Az oroszok szerint nem csak, hogy Stepovét érték el egy szűk sávban, de a mögötte fekvő magaslatot is. Az ukránok ezt tagadják és valójában képi bizonyíték sincs az orosz állításokra.

Ez utóbbiból viszont rengeteg áll rendelkezésre a felvonuló orosz egységek megsemmisüléséről. Az oroszok a háború eddig léptékéhez képest óriási erőket vontak össze, 10-20 harcjárműből álló menetoszlopokról készült videók sokasága került fel a közösségi médiába. Megugrottak az orosz veszteségjelentések is. Az ukrán hivatalos közlés már a második napja mutat 100 feletti eszközveszteségeket, de az Orxy képpel vagy videóval megerősített veszteséglistája is több mint 60 elemből áll.

A harctéri jelentések szerint az első napok veszteségei után az oroszok fel is hagytak a gépesített támadásokkal és visszatértek a kis csoportokkal végrehajtott gyalogsági rohamokhoz. A legfrissebb hírek szerint az ukrán erősítés már megérkezett a térségbe, miközben az orosz roham kifulladni látszik. Egyelőre még korai következtetéseket levonni, a következő napokban még súlyos összecsapások várhatóak.
---
Közben lezajlott az első ülése a NATO - Ukrajna tanácsnak, a rendszeres ramstein gyűlésen pedig beérkezett a katonai felajánlások következő köre, ahol 450 millió dollár értékű felajánlás érkezett, Németország 1 milliárd eurónyi csomagja mellé, amit 10-én mutattak be.

Érdemes megjegyezni, hogy újabban több oldalól is kritika éri a Biden adminisztrációt a Ukrajnával kapcsolatos stratégiája miatt. Illetve annak látszólagos hiánya miatt. Jim Risch és Michael McCaul republikánus képviselők, a külügyi bizottság tagja levélben rótta fel Bidennek a múlthét pénteken, hogy az elnök mindeddig képtelen volt megfogalmazni, az amerikai segítség miként is segíti Ukrajnát a győzelemhez Oroszországgal szemben. "Ukrajna támogatása, 'amíg szükséges' ugyanis nem stratégia" - írták.

A felvetés jogos, egyáltalán nem világos, hogy mi a nyugat és az Egyesült Államok célja a háborúban. Lehet persze következtetni, hogy az eszkaláció elkerülése érdekében lassan akarják megfőzni Putyint, a Demokrata kormányzatnak pedig jövő nyáron, a választások előtt kell az eredmény és akkorra felgyorsulnak majd az eszköz átadások, de ezek csak feltételezések.

Hamarosan eljön a pont amikor világossá kell tenni a célokat és a módszereket, amelyek annak eléréséhez vezetnek. Különösen akkor, ha az izraeli helyzet elhúzódó háborúvá válik. Ebben az esetben a két válság egyidejű kezelése már gondokat okozhat, egyesekben pedig felmerülhet a gondolat, hogy egy harmadikkal akár már túl is lehet terhelni a rendszert.

 www.facebook.com/photo/?fbid=672997521629024&set=a.408074548121324

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 2 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 160 — Chiefs GM
 telex.hu/kulfold/2023/10/12/amig-tuszok-vannak-nincs-viz-nincs-aram-nincs-uzemanyag

Amíg túszok vannak, nincs víz, nincs áram, nincs üzemanyag.
Zsellér de Vrij
erre a válasz nyílván nem az lesz hogy volt túsz, nincs túsz
de küldjék a fekete autókat értük
Negritis, a vajda
De akkor utána se lesznek közművek
slowmotion
Csak akkor ne lepődjünk meg ha a 2 millióból egyszer csak 800k lesz a radikális akinek semmi más célja nem lesz, csak hogy legalább pár zsidót magával vigyen mielőtt megy a szüzekhez.
Ha kilátástalan helyzetben tartasz embereket, akkor előbb utóbb közöttük sokkal könnyebben elharapózik a szélsőséges nézet.
Tarsi
Mondjuk amit fegyverre költ a Hamasz, azt költhetné a saját népük életkörülményeinek javítására is, nem? De nyilván egyszerűbb az ellenségtől várni a segítséget, mint elzavarni a p*csába azokat a sajátokat, akik visszatartják a fejlődést... Lásd még "Köcsög Brüsszel, küldjél pénzt!"

több mint 2 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 682 — Víí aaaar dö cseempjönsz.
 telex.hu/kulfold/2023/10/12/amig-tuszok-vannak-nincs-viz-nincs-aram-nincs-uzemanyag

Amíg túszok vannak, nincs víz, nincs áram, nincs üzemanyag.
Zsellér de Vrij
erre a válasz nyílván nem az lesz hogy volt túsz, nincs túsz
de küldjék a fekete autókat értük
Negritis, a vajda
De akkor utána se lesznek közművek
slowmotion
Csak akkor ne lepődjünk meg ha a 2 millióból egyszer csak 800k lesz a radikális akinek semmi más célja nem lesz, csak hogy legalább pár zsidót magával vigyen mielőtt megy a szüzekhez.
Tarsi
Az 800k radikális már most megvan.
ender1112
Lehet, nem vagyok tisztában a hamasz tagok számával, de kétlem, hogy most a gázában élő emberek harmada gondolkodás nélkül átmenne és követne el öngyilkos merényleteket. De ha kilátástalan helyzetben tartod őket, akiknek már vesztenivalója nincs, egyre nagyobb lesz ez a szám.
Tarsi
Az öngyilkos merénylők mindig is csak egy kis százalékát teszik a radikálisoknak is. A radikálisok többsége ölni akar, nem meghalni.
több mint 2 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 296 — Így remélem megfelelek nektek.....
Poltikai erő, amely a népért a kisujját sem mozdítja, ellenben fegyverként használja őket. Az Izrael felől jövő vizet, villanyt, élelmiszert megsarcoltatja, semmit nem tesz az ott élőkért. Izrael a hibás azért is, hogy kivonul, azért is hogy bevonul, eszméletlen azért…
JC6 - a zsidó
Off, ezért elnézést a többiekért, de hadd kérdezzem meg mindenféle trollkodás nélkül: a zsidó vallásnak mi köze a hitgyülihez? Már többször láttam, hogy utóbbi brigád nagyon lelkesen védte a zsidó vallást, a zsidókat mindenféle témában.
Szokol
Elviekben nem sokkal több, mint a többi keresztyén felekezetnek vagyis, hogy az a gyökerünk, ès az a fa törzse,a keresztyènek "csak" beoltott ágak (Pal Római levele) ès egy magát keresztyènnek valló ember ès az antiszemitizmus kèt szembe álló dolog lenne elvikeben. Az egy másik kérdés, hogy a történelem mást mutat. De a zsidók akkor is Isten nèpe ha Jézust nem fogadják el ès ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. A hitgyüli pedig ezt mèg hatványozottabban hangsúlyozza. Egyèb milyen más összefonódásuk van velük, azt nem tudom.

Szerkesztette: dande2