Vizes Sportok
11 feliratkozó
több mint 9 éve
Ezen interjú számomra annyiban árnyalja a képet, hogy:1, Katinkáék mindenért pénzt akarnak.
Ami részemről rendben van, azért kell kérni pénzt, amit megfizetnek, addig kell ütni a vasat, míg meleg, 10 év múlva jönnek más sztárok, katinka is kiöregszik, de ez itthon sokaknál kiveri a biztosítékot, mivel "ahelyett, hogy örülne, hogy benne lehet, még ő kér érte pénzt."
Végtére is ez is egy logika, ezt a résztvevő feleknek kell eldönteni, hogy megéri e számukra.
2, Katinka nem akar politikussal szerepelni egy filmben.
Persze ez is szíve joga, viszont ez módfelett álszent dolog.
Minden állami támogatás, minden szövetségi pénz alapvetően közpénz. Politikusok döntenek róla, és politikusokon keresztül kerül a sportolókhoz. Magyarországon ez a sporttámogatási rendszer. Lehet, hogy szar, de a csóka is elmondja, hogy Oroszország után Magyarországon a legnagyobb az állami támogatás az úszósportban. Formailag ez pont olyan, mint a stadionépítések. "Minek 70 millió egy szoftverre, menjen inkább az egészségügybe" - lehetne ugyanúgy hőzöngeni. (És igen, az Úszószövetség is alapvetően a lenyúlásokról szól, mint a stadionépítés, vagy bármelyik másik szövetség, ahova nyakló nélkül ömlik a közpénz.)
Még egy olimpián is ott tobzódnak a politikusok, díjátadásoknál, háttérrendezvényeken, teljesen természetes, hogy egy hazai sporteseményre is rákenik magukat. (Egyébként nem politikusi, hanem választott tisztségviselői minőségükben, de ettől persze Orbán még Orbán, vagy Tarlós Tarlós, max a "Fidesz" szó nem szerepel titulusaikban, csak a miniszterelnök, vagy a főpolgármester.)
Lehet emiatt zizegni, de ezzel párhuzamosan elvárni, hogy még több állami pénz menjen az úszósportba, államilag legyen orvosolva az úszók infratrukturális lemaradása, eléggé álszent dolog.
Vagy inkább csak nem gondoltak bele.
Hogy jobb feltételeket követelni valójában a több közpénz kisírásáról szól. Ahhoz bizony meg össze kell politikusoznia magát az embernek.

több mint 9 éve
nem néztem végig én se, de szánalmas ez a hozzáállás amúgy ténylegmegy egymás mosdatása és az hogy meg se próbálnak valami mást csak azt amiben felnőttek és amit ismernek
ilyenek után nem csodálkozok semmin ...
off
lehet csak nekem de nekem az elejétől akarta lejátszani, viszont láttam a linkelni próbált időt így odatekertem
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 9 éve
dawyd728
4 002
Aki akarja az egészet is meghallgathatja, de odatekertem, ami szerintem sportszakmailag a lényeg. www.youtube.com/watch?v=O1JOr2x1cmE#t=12m18s
Viszont ez alapján hazánkban a sportot érintő technológiai fejlesztésekről ezek után kár is beszélni. Pusztába kiáltott szavak.
Btw csak nekem furcsa, h példának egy 80 éves volt NDK-s faszit hoz fel, a magyar úszás szakmai elnöke, az edzéselméletek atyjának? Oké, biztos nem kókler volt a faszi és értett is ahhoz, amit csinált, de a maga idejében. Kezicsókolom a XXI. században vagyunk.
több mint 9 éve
Hát LOL 😀 😀Fordulat – Kiss László folytatja kapitányi munkáját
Gyárfás Tamás nem nyugodott bele a szakember döntésébe, és meggyőzte a maradásról.
több mint 9 éve
Apám az egészhez csak ennyit fűzött (és ez nekem az év aranyköpése, bár tudom, hogy még korán van hozzá):"Szerintem majd Turi bejelentkezik, hogy szívesen lenne." (Turi György és az üres szöv. kap. poszt összekapcsolása).
Aki ismeri Gyuri bácsit, annak ez sírásig üt. 😀
több mint 9 éve
Egy biztos, kurva gáz, ahogy Kiss László bolyongott a sajttájon, az újságírók által inspiráltan, olyan "Kétségbe esve keresem Susant" feelinggel, mint valami jóságos, de szenilis télapónak öltöztetett nagypapa.Ezek egy százmilliós üzlet kulisszái.
Illene ehhez illően játszani a szerepeket.

több mint 9 éve
Kb mindenben egyetértek, viszont tényleg valaki leírhatná már érzelem mentesen, hogy most mi is a szitu konkrétan.egyébként ez is érdekes írás a témában:Nagyon jó írás szerintem, jól leírja, hogy mik is voltak a gondok ezzel a kitálalással.
www.sport1tv.hu/Blogok/Toros_Balazs/ha-katinka-megkerdez
Negritis
Nagyon jó dolog, hogy kitálalt és ki más is tehette volna, mint Katinka, aki nem függ a szövetség támogatásától, viszont tényleg nem volt elég felkészült. Én szimpatizálok vele, mégis szét tudom szedni a mondandóját.
Pl: Nem kamerát kért, hanem elemző szoftvert, oké, viszont mi alapján elemezzen a program ha nincs kamerarendszer, ami rögzítse a mozgást? Nem öltözőszekrényt kért, hanem egy saját regeneráló helyiséget, oké, de ez miben is segíti elő a jövő generációjának a képzését, hogy neki személy szerint van egy helyisége? Most róla van szó, vagy az úszósport fejlődéséről? Mert attól más nincs kisegítve, hogy ő neki van egy külön helyisége, mert ha az foglalt, akkor más úszó nem tud ott pihenni.És itt a hiba a kommunikációban, ahogy Bazska is írja, hogy összemosta az sport fejlődéséhez szükséges feltételeket és az egyéni fejlődésének feltételeit.
Kiss László ügyben meg kb. mindkét fél hibás szerintem, mert egyrészt nem kellett volna elmenni a sajtótájékoztatóra és kamerák előtt megpróbálni kereszttűzbe állítani az úszót, viszont Tusupékban is lehetett volna annyi intelligencia, hogy megadják a pozíciónak járó alapvető protokollt.
Tehát az ötlet nemes és rendkívül dicséretes, viszont a kivitelezés el lett b.szva.
Tony
Mert Gyárfás csak a a promófilmet szajkózza állandóan, Kiss L meg jön azzal, hogy de hát odaadták az orvosi kulcsát Katinkának, de közben kiderült, hogy az uszoda felújítás alatt van, akkor most hogy is van ez? Ez egy állandósult állapot, hogy nincs öltöző, vagy csak átmeneti? Meg ok a kamerarendszer, amit Gyárfás megrendelt, de szoftver nélkül kb semmit nem ér, stb, stb... Közben Katinka elsüt egy olyan mondatot, hogy "az eredményeimmel már kiérdemeltem ezt a támogatást, nem kellene ezt még más feltételekhez kötni".
Szóval nehéz tisztán látni ebben az ügyben, ezért is írtam, hogy tipikus magyar sztori.
több mint 9 éve
Tony
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '

egyébként ez is érdekes írás a témában:Nagyon jó írás szerintem, jól leírja, hogy mik is voltak a gondok ezzel a kitálalással.
www.sport1tv.hu/Blogok/Toros_Balazs/ha-katinka-megkerdez
Negritis
Nagyon jó dolog, hogy kitálalt és ki más is tehette volna, mint Katinka, aki nem függ a szövetség támogatásától, viszont tényleg nem volt elég felkészült. Én szimpatizálok vele, mégis szét tudom szedni a mondandóját.
Pl: Nem kamerát kért, hanem elemző szoftvert, oké, viszont mi alapján elemezzen a program ha nincs kamerarendszer, ami rögzítse a mozgást? Nem öltözőszekrényt kért, hanem egy saját regeneráló helyiséget, oké, de ez miben is segíti elő a jövő generációjának a képzését, hogy neki személy szerint van egy helyisége? Most róla van szó, vagy az úszósport fejlődéséről? Mert attól más nincs kisegítve, hogy ő neki van egy külön helyisége, mert ha az foglalt, akkor más úszó nem tud ott pihenni.És itt a hiba a kommunikációban, ahogy Bazska is írja, hogy összemosta az sport fejlődéséhez szükséges feltételeket és az egyéni fejlődésének feltételeit.
Kiss László ügyben meg kb. mindkét fél hibás szerintem, mert egyrészt nem kellett volna elmenni a sajtótájékoztatóra és kamerák előtt megpróbálni kereszttűzbe állítani az úszót, viszont Tusupékban is lehetett volna annyi intelligencia, hogy megadják a pozíciónak járó alapvető protokollt.
Tehát az ötlet nemes és rendkívül dicséretes, viszont a kivitelezés el lett b.szva.
Szerkesztette: Tony
több mint 9 éve
Hungarian History x
több mint 9 éve
hosszabbitas.hu/egyeni/uszas/isten-ovja-katinkat-iién ezt ajánlom. Szabó Gábortól.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 9 éve
tudom, hogy index meg stbindex.hu/sport/uszas/2016/01/08/30_eves_bajokra_hivta_fel_a_figyelmet_hosszu/
viszont végre egy másik sportoló is azt mondja komoly bajok vannak itthon és nem a mismásolás felé veszi az irányt
egyébként ez is érdekes írás a témában:
www.sport1tv.hu/Blogok/Toros_Balazs/ha-katinka-megkerdez
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 9 éve
Nem ismerem a csávót, de az írásából érződött a szélsőségesség. Ami nem mindig hátrány.
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.

több mint 9 éve
mondjuk bartusra hivatkozni olyan, mint zsidókkal kapcsolatos kérdésben kurucinfót idézni, csak szólok

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
nepszava.us/bartus-laszlo-katinka/
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.

több mint 9 éve
Ez egyre szebb: vs.hu/sport/osszes/lemondott-kiss-laszlo-az-uszok-szovetsegi-kapitanya-0107?utm_source=twitter&utm_medium=socialBrazil szappanopera, felkészülés Rióra. 😛
empty taxi
több mint 9 éve
hosszabbitas.hu/egyeni/uszas/pasztory-dora-hajra-magyar-uszas-hajra-katinkaSok kérdés.
Az életben nem az tragédia, ha valaki nem éri el a célját. A tragédia az, ha valakinek nincs célja.

több mint 9 éve
Ez egyre szebb: vs.hu/sport/osszes/lemondott-kiss-laszlo-az-uszok-szovetsegi-kapitanya-0107?utm_source=twitter&utm_medium=socialegy órája hívott haver a hírrel, azt hittem nagyon pörgés lesz itt😊
empty taxi
nagyon kacifántos sztory, egyre jobban hiszem, hogy itt nincs fekete és fehér szereplő
de sürgősen megoldást kéne találni, mert erre rámehet az egész úszósport teljesítménye
több mint 9 éve
Ez egyre szebb: vs.hu/sport/osszes/lemondott-kiss-laszlo-az-uszok-szovetsegi-kapitanya-0107?utm_source=twitter&utm_medium=social

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
Én simán eltudom képzelni, hogy katka az első sajt.táj. után úgy volt vele, hogy elmondta mit akar, majd akkor keressék ha ez megvan és bevette a szarok rátok tablettát. Mondjuk ugye gyárfásék is ebbe az irányba próbálják terelni a figyelmet, hogy katka a gonosz mert nem akar beszélgetni. Még ha van is valóság alapja ez is csak a jól ismert vezírféle csel, mert a dolog érdemi részéhez egy normális k*baszott "A" betűt nem tudtak még hozzászólni...és nem is fognak. Toljad nekik Katka! 😀Gyárfás ezt mondja, katinka meg azt. Mármint a ki mikor kit hogyan keresett vagy nem keresett témában. Ez alapján eldönteni ki a hunyó sztem nem lehet.dehogynem lehet, az egyik oldalon Gyárfás, egy közismert maffiózó, a másikon egy megbecsült és eredményes sportoló
peach
baggio

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 9 éve
az eredményesség nem is, a megbecsülés annál inkábbAmúgy én sem védem Gyárfást, de az, hogy valaki megbecsült és eredményes az nem áll egyenes arányban az emberi minőségével.Gyárfás ezt mondja, katinka meg azt. Mármint a ki mikor kit hogyan keresett vagy nem keresett témában. Ez alapján eldönteni ki a hunyó sztem nem lehet.dehogynem lehet, az egyik oldalon Gyárfás, egy közismert maffiózó, a másikon egy megbecsült és eredményes sportoló
peach
baggio
szaba

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
Ákos doesn't like thisna akkor gondolkodjunk:és ugye ez is teljesen normális, kicsit sem fenyegető, és végképp nem ellentmondásos a tegnapi "jajjengemmindenkicsakbáááánt" című királydráma után:
- lehet h modoros volt, de mindenhova bekerült, és mindenki erről beszél, szóval a célját elérte vele Katinka, profi munka volt.
- picsogni ? te hülye vagy ? élete lehetősége előtt áll, jön az olimpiai bajnokság, amiről valószínűleg gyerekkora óta álmodik, és amire valószínűleg soha az életben nem lesz több lehetősége. most lesz, és a nyilvánvaló dicsőség mellett egy életre biztosíthat magának egy minimum életszínvonalat. és miután itt ezredmásodperceken múlik a dolog, pontosan tudja, hogy minden apró segítségre szüksége van ahhoz hogy elérje a céljait.
gabtsi
444.hu/2016/01/07/hosszu-katinka-az-instagramon-uzeni-az-uszoszovetsegnek-hogy-nem-fel
bergerdani
STL Curtain
In our life there's if, In our beliefs there's lie, In our business there's sin, In our bodies there's die
Egy átlagos zárójelentésnél csak egy E-ON számla érthetetlenebb.
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló. (Virág elvtárs)
több mint 9 éve
Amúgy én sem védem Gyárfást, de az, hogy valaki megbecsült és eredményes az nem áll egyenes arányban az emberi minőségével.Gyárfás ezt mondja, katinka meg azt. Mármint a ki mikor kit hogyan keresett vagy nem keresett témában. Ez alapján eldönteni ki a hunyó sztem nem lehet.dehogynem lehet, az egyik oldalon Gyárfás, egy közismert maffiózó, a másikon egy megbecsült és eredményes sportoló
peach
baggio
több mint 9 éve
Gyárfás ezt mondja, katinka meg azt. Mármint a ki mikor kit hogyan keresett vagy nem keresett témában. Ez alapján eldönteni ki a hunyó sztem nem lehet.dehogynem lehet, az egyik oldalon Gyárfás, egy közismert maffiózó, a másikon egy megbecsült és eredményes sportoló
peach

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal