Arizona Cardinals
35 feliratkozó
több mint 8 éve
mondtam én, hogy nyerünk 😊londonban kell egy jó futásvédelem, és hagyni, hogy Goff 50-szer passzoljon.
csúnya meccs lesz amúgy, az tuti. kb 13-10 ide, vagy 17-16, vagy ehhez hasonló 😊

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 8 éve
Ha következő meccseken is konzisztensen legalább 80-100 yardokat felpakol AP a táblára, akkor kijelenthetjük, hogy Keim megint húzott egy zseniálisat 😊Eddig ezt a szép sormintát alkottuk: L W L W L W
Remélem, nem megint L jön, szeretnék győzelmet látni Londonban.
Szerkesztette: csongi
több mint 8 éve
Én elégedett vagyok, szerintem ez a meccs nem alakulhatott volna jobban:-Nincs komolynak tűnő sérülés
-Petersonnal élmény volt nézni a támadókat, ráadásul egészen sokoldalú volt a gameplan annak ellenére hogy 1 hete sincs itt az ember
-A támadófal végre életképesnek tűnt
-A srácok mintha elkapták volna a fonalat, voltak bíztató jelenetek ahol látszott hogy ez a mi esténk, és együtt örült mindenki
-A végén a Bucks felhozatala pont arra volt jó hogy ne legyen nagy a mellény a következő hetekre.
Amúgy 31 pontos vezetésnél szinte törvényszerű hogy van leolvadás, egyszerűen nem tudnak már úgy koncentrálni ilyenkor (lásd Atlanta). Ezzel szerintem nincs gond, én egy másodpercig sem hittem hogy a Tampa ténylegesen visszajöhet a meccsbe. Persze ránkjöttek de ha Peterson a pályán van Evans biztos nem csinálja meg azt a hosszú TD-t a végén.
Nagyon örülök hogy pont most jön a londoni meccs, mert a tegnapi után egész biztos vagyok benne hogy vízválasztónak élik meg a csapatnál is ezt a túrát. Egy győzelemmel helyreállna a csoport, ha viszont kikapunk jó eséllyel végleg elúszik.
több mint 8 éve
Ophelia baszki....
több mint 8 éve
Az első félidőben már úgy tűnt, hogy megint van egy PO esélyes csapatunk, de kiderült hogy ez csak érzéki csalódás. Persze azért a win az win, ne legyünk telhetetlenek. Én már elengedtem magamban ezt a szezont, minden W ajándék.
több mint 8 éve
1 TD a 2. félidőben de azt is a ST (!) és a DEF hozta össze lényegében.A 3. negyedre még mondhatnánk, hogy mindegy volt csak peregjen az óra de aztán kiderült, nagyon messze vagyunk még a PO-tól.
több mint 8 éve
GYŐŐŐZELEM!!!
több mint 8 éve
jól látom, egészséges az egész támadófal? Iupatit kivéve? még a végén lesz futás 😀😀
Szerkesztette: Löfli

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 8 éve
Tampa Bay ellen.... mintha a feleségem menne a szeretőm ellen....
több mint 8 éve
Keim bepörgött!Nem csodálom, iszonyú kilátástalan a játék momentán. De a ST-t nem is említette, úgy látszik az tényleg tilos, hogy jó legyen a sivatagban.
fuzovelkifele.com/2017/10/steve-keim-elokapta-a-palcat-a-csapat-pocsek-jatekat-latva/
Ka'deemCarey25
Szerkesztette: harras
több mint 8 éve
Keim bepörgött!fuzovelkifele.com/2017/10/steve-keim-elokapta-a-palcat-a-csapat-pocsek-jatekat-latva/
több mint 8 éve
Sziasztok! Ádám vagyok, régóta lelkes Cardinals szurkoló, de a fórumot eddig csak olvastam. Itt az ideje megtörni a csendet, jövő vasárnap én is megyek Londonba egy Bears szurkoló barátommal. A sörözésre természetesen mi is vevők vagyunk. 😊 Figyelem majd a facebook linket.Üdv, tesó!
csakapintyek
több mint 8 éve
Sziasztok! Ádám vagyok, régóta lelkes Cardinals szurkoló, de a fórumot eddig csak olvastam. Itt az ideje megtörni a csendet, jövő vasárnap én is megyek Londonba egy Bears szurkoló barátommal. A sörözésre természetesen mi is vevők vagyunk. 😊 Figyelem majd a facebook linket.
több mint 8 éve
csináltam egy ilyet. csatlakozni ér. pontos helszínt majd kitaláljuk mert tudom elég tág fogalom hogy Twickenham stadion 😊www.facebook.com/events/147038872575820/?acontext=%7B%22action_history%22%3A%22[%7B%5C%22surface%5C%22%3A%5C%22page%5C%22%2C%5C%22mechanism%5C%22%3A%5C%22page_upcoming_events_card%5C%22%2C%5C%22extra_data%5C%22%3A[]%7D]%22%2C%22has_source%22%3Atrue%7D
több mint 8 éve

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 8 éve
Ooooo bazzzzzzzMost komolyan? Mi a fasz ez az AP trade? Minek? Amikor volt jobbnak nevezhető fal akkor még bőven Ellingtonnal is jó volt a futasunk. Emoge a fal mögé hozhatnának bárkit. Az sem atlagolna többet 3y/C nél.Nézd a védelem jó és abban van Peterson, az O nem jó és abban nem volt Peterson, én értem a logikát 😊
Ha a marketingre mentünk akkor értem de jobb lett volna ha valami o line faszt kukazunk.
silent7939
empty taxi
több mint 8 éve
Bocs 😊
Adrian Peterson went from being a Saint to a Cardinal and next destination is the Pope.
dogbite
több mint 8 éve
az milyen már hogy nem is én vettem a jegyeket, de a guglipontcom figyelmeztetett, hogy jövő héten Londonban kell lennem.....
több mint 8 éve
Az ST-be akkor legalább öt kéne.Most komolyan? Mi a fasz ez az AP trade? Minek? Amikor volt jobbnak nevezhető fal akkor még bőven Ellingtonnal is jó volt a futasunk. Emoge a fal mögé hozhatnának bárkit. Az sem atlagolna többet 3y/C nél.Nézd a védelem jó és abban van Peterson, az O nem jó és abban nem volt Peterson, én értem a logikát 😊
Ha a marketingre mentünk akkor értem de jobb lett volna ha valami o line faszt kukazunk.
silent7939
empty taxi
több mint 8 éve
Most komolyan? Mi a fasz ez az AP trade? Minek? Amikor volt jobbnak nevezhető fal akkor még bőven Ellingtonnal is jó volt a futasunk. Emoge a fal mögé hozhatnának bárkit. Az sem atlagolna többet 3y/C nél.Nézd a védelem jó és abban van Peterson, az O nem jó és abban nem volt Peterson, én értem a logikát 😊
Ha a marketingre mentünk akkor értem de jobb lett volna ha valami o line faszt kukazunk.
silent7939

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 8 éve
van új LS-ünk is Justin Drescher személyében, aki korábban a Saintsnél volt.Ez egy ilyen szentes nap.
több mint 8 éve
twitter.com/Fucu23/status/917794232353611776
több mint 8 éve
az NFC West legyen mostantól NFC WTFegyre mókásabb ez a csoport 😊
Nem értek semmihez! - Church of tremendous job! 🙏



