Cincinnati Bengals

30 feliratkozó

több mint 8 éve
meme Cincinnati Bengals 2 133
Továbbra sem értem, miért gerinctelenség, elvtelenség egy embernek második esélyt adni évekkel a gaztette után, amiért már megkapta és letöltötte a bíróság által kirótt büntetését...?
Soldados
Magával az emberrel és a tettével továbbra sem foglalkoznék, mert az már ki lett vesézve, illetve mert nekem is van lányom és pontosan tudom, mit tennék egy olyan emberrel, aki miatt hónapokig nem tudna beszélni, csak hatalmas fájdalmak közepette szívószálon keresztül tudna enni/inni, nem tudná elhagyni a lakást, nem tudna iskolába járni, bíróság ítélet ide, vagy oda (és itt még csak a nem maradandó sérüléskre utaltam).

A második esélyben is hiszek,de korlátozottan (egy gyors példa: szerintem Breivik nem érdemel második esélyt, Mixon igen). Nem az a gerinctelenség, hogy második esélyt kap, csak arra próbáltam rávilágítani, hogy egyes FO-knál, hol van az az erkölcsi pont, ahol azt mondják, hogy várható nyereség nagyobb, mint a kockázat és a erkölcsi presztízs veszteség együttesen. Egyes csapatok esetében nagyon magasan, ők vették le a boardjukról, egyes csapatoknál meg szubjektív véleményem szerint - "kirívóan!?" alacsonyan.
Illetve, hol az a pont, ahol úgy érzik, hogy a többi hasonlóan gondolkodó csapat megpróbálhat beelőzni eléjük és azt nem szabad hagyni. Részemről a téma egyfajta szociológiai/vállalat lélektani eszmefuttatásnak indult - trollkodási köntösben.

Vagy honnantól nem számít gerinctelenségnek? 4. körtől? Esetleg 6.-tól? (Költői a kérdés, kéretik így kezelni)
Soldados
Viszont akár költői, akár nem, ez egy jó kérdés, de a megoldást nem tudom. Elképzelésem lenne a szabályozásra, de az erősen szubjektív lenne, ami ugye meg kiszámíthatatlan és azzal tele a padlás az NFL-be (büntetések, eltiltások...FU Goodell)

Én amúgy az UDFA-t mondanám, mert attól az esélyt ugyanúgy megkapja a játékos, de a draft mégis megmaradna egyfajta "megtiszteltetésnek".
A Browns sem lett szimpi, attól, hogy behúzta a 6-ban Barntley-t, de közölte, hogy valószínűleg azért ki fogják rakni.
Pari
Tudod miért nem tudod megállapítani, hogy honnantól erkölcstelen? Mert nincs ilyen szint. És nincs jogod, de Goodellnek se kikötni, hogy csakis UDFA lehet. Ez megint csak kettős büntetés lenne, ami mint már írtam korábban, társadalomromboló szerepet tölt be. Egy olyan embert, aki megkapta és letöltötte a bíróság által kiszabott büntetést, senkinek sincs joga tovább büntetni.

Szóval a problémás arcok draftolásának helyét nem a gerinctelenség mértéke határozza meg, hanem a kockázati tényező. Mert ha holnap megüti a csaját, akkor a Bengals kivágja Mixont és ezzel kidobott egy 2. körös picket. Ez az egyedüli tényező. Mixon esetében a Bengals vállalta a legnagyobb kockázatot, Barntley-nál a Browns.

De elárulom, hogy a sikeres csapatok nem erkölcsi okokból nem húznak ilyen játékost, hanem azért, mert nekik felesleges kockázatot vállalni egy problémás playa draftolásával, hiszen enélkül is sikeresek. Az egyetlen amiben egyet tudok érteni veled, hogy jár némi imidzsvesztéssel, mert nem túl jó PR ilyen playát igazolni, erre megint csak nincs szüksége egy alapvetően sikeres csapatnak. Ezért nem ők vállalják a legnagyobb kockázatot. (Bár a Pats meg a hullarészegen vezető Michael Floydot berántotta tavaly, amikor kibaszta a Cards.)
Soldados
Annyit tennék hozzá, hogy....
- Minden csapat pénzgyár, eredményorientált, hozni kell a számokat, a többi mellékes.
- Nem biztos, hogy találnánk olyan csapatot, ami olyan mint a patyolat.
( Inkább nem, mint igen)
- Ha 4-5 évig top lesz, minden alűr, balhé nélkül, mutass egy olyan csapatot akinek nem kellene, mert anno megbotlott.
- Szerintem tisztában van vele, hogy most vagy soha évek jönnek a karrierjében.
- Az amerikai jogrendszer meg olyan amilyen. Kevés volt a büntije? IGEN!
Letöltötte, bevállalta? IGEN!
Jár-e neki újabb és újabb büntetés? NEM.

Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 8 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 735 — capitaine du château de Vienne 1487
Bocsánat, én szítottam újra a tüzet, nem volt ez a szándékom, azt gondoltam érteni vélnek némi iróniát szavaim mögött.

Peace 😊
dande
érteni, csak nem komázni, van a vicc ami csak bundán belül jó, tollkabát

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 8 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 284 — Így remélem megfelelek nektek.....
Bocsánat, én szítottam újra a tüzet, nem volt ez a szándékom, azt gondoltam érteni vélnek némi iróniát szavaim mögött.

Peace 😊
több mint 8 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 534 — Bengals fan
De elárulom, hogy a sikeres csapatok nem erkölcsi okokból nem húznak ilyen játékost, hanem azért, mert nekik felesleges kockázatot vállalni egy problémás playa draftolásával, hiszen enélkül is sikeresek. Az egyetlen amiben egyet tudok érteni veled, hogy jár némi imidzsvesztéssel, mert nem túl jó PR ilyen playát igazolni, erre megint csak nincs szüksége egy alapvetően sikeres csapatnak. Ezért nem ők vállalják a legnagyobb kockázatot. (Bár a Pats meg a hullarészegen vezető Michael Floydot berántotta tavaly, amikor kibaszta a Cards.)
Soldados
Pontosan ez a lényeg. Ezért húztuk mi és ezért nem örültem neki. Volt már, hogy volt már?

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 8 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Továbbra sem értem, miért gerinctelenség, elvtelenség egy embernek második esélyt adni évekkel a gaztette után, amiért már megkapta és letöltötte a bíróság által kirótt büntetését...?
Soldados
Magával az emberrel és a tettével továbbra sem foglalkoznék, mert az már ki lett vesézve, illetve mert nekem is van lányom és pontosan tudom, mit tennék egy olyan emberrel, aki miatt hónapokig nem tudna beszélni, csak hatalmas fájdalmak közepette szívószálon keresztül tudna enni/inni, nem tudná elhagyni a lakást, nem tudna iskolába járni, bíróság ítélet ide, vagy oda (és itt még csak a nem maradandó sérüléskre utaltam).

A második esélyben is hiszek,de korlátozottan (egy gyors példa: szerintem Breivik nem érdemel második esélyt, Mixon igen). Nem az a gerinctelenség, hogy második esélyt kap, csak arra próbáltam rávilágítani, hogy egyes FO-knál, hol van az az erkölcsi pont, ahol azt mondják, hogy várható nyereség nagyobb, mint a kockázat és a erkölcsi presztízs veszteség együttesen. Egyes csapatok esetében nagyon magasan, ők vették le a boardjukról, egyes csapatoknál meg szubjektív véleményem szerint - "kirívóan!?" alacsonyan.
Illetve, hol az a pont, ahol úgy érzik, hogy a többi hasonlóan gondolkodó csapat megpróbálhat beelőzni eléjük és azt nem szabad hagyni. Részemről a téma egyfajta szociológiai/vállalat lélektani eszmefuttatásnak indult - trollkodási köntösben.

Vagy honnantól nem számít gerinctelenségnek? 4. körtől? Esetleg 6.-tól? (Költői a kérdés, kéretik így kezelni)
Soldados
Viszont akár költői, akár nem, ez egy jó kérdés, de a megoldást nem tudom. Elképzelésem lenne a szabályozásra, de az erősen szubjektív lenne, ami ugye meg kiszámíthatatlan és azzal tele a padlás az NFL-be (büntetések, eltiltások...FU Goodell)

Én amúgy az UDFA-t mondanám, mert attól az esélyt ugyanúgy megkapja a játékos, de a draft mégis megmaradna egyfajta "megtiszteltetésnek".
A Browns sem lett szimpi, attól, hogy behúzta a 6-ban Barntley-t, de közölte, hogy valószínűleg azért ki fogják rakni.
Pari
Tudod miért nem tudod megállapítani, hogy honnantól erkölcstelen? Mert nincs ilyen szint. És nincs jogod, de Goodellnek se kikötni, hogy csakis UDFA lehet. Ez megint csak kettős büntetés lenne, ami mint már írtam korábban, társadalomromboló szerepet tölt be. Egy olyan embert, aki megkapta és letöltötte a bíróság által kiszabott büntetést, senkinek sincs joga tovább büntetni.

Szóval a problémás arcok draftolásának helyét nem a gerinctelenség mértéke határozza meg, hanem a kockázati tényező. Mert ha holnap megüti a csaját, akkor a Bengals kivágja Mixont és ezzel kidobott egy 2. körös picket. Ez az egyedüli tényező. Mixon esetében a Bengals vállalta a legnagyobb kockázatot, Barntley-nál a Browns.

De elárulom, hogy a sikeres csapatok nem erkölcsi okokból nem húznak ilyen játékost, hanem azért, mert nekik felesleges kockázatot vállalni egy problémás playa draftolásával, hiszen enélkül is sikeresek. Az egyetlen amiben egyet tudok érteni veled, hogy jár némi imidzsvesztéssel, mert nem túl jó PR ilyen playát igazolni, erre megint csak nincs szüksége egy alapvetően sikeres csapatnak. Ezért nem ők vállalják a legnagyobb kockázatot. (Bár a Pats meg a hullarészegen vezető Michael Floydot berántotta tavaly, amikor kibaszta a Cards.)

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 8 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 534 — Bengals fan
Vagy honnantól nem számít gerinctelenségnek? 4. körtől? Esetleg 6.-tól? (Költői a kérdés, kéretik így kezelni)
Soldados
Szerintem meg a 47. pickig orbitális gerinctelenség, alpári, alávaló, köpedelem. Onnantól nincs vele gond.

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 8 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 656 — Rise My Nation!
Továbbra sem értem, miért gerinctelenség, elvtelenség egy embernek második esélyt adni évekkel a gaztette után, amiért már megkapta és letöltötte a bíróság által kirótt büntetését...?
Soldados
Magával az emberrel és a tettével továbbra sem foglalkoznék, mert az már ki lett vesézve, illetve mert nekem is van lányom és pontosan tudom, mit tennék egy olyan emberrel, aki miatt hónapokig nem tudna beszélni, csak hatalmas fájdalmak közepette szívószálon keresztül tudna enni/inni, nem tudná elhagyni a lakást, nem tudna iskolába járni, bíróság ítélet ide, vagy oda (és itt még csak a nem maradandó sérüléskre utaltam).

A második esélyben is hiszek,de korlátozottan (egy gyors példa: szerintem Breivik nem érdemel második esélyt, Mixon igen). Nem az a gerinctelenség, hogy második esélyt kap, csak arra próbáltam rávilágítani, hogy egyes FO-knál, hol van az az erkölcsi pont, ahol azt mondják, hogy várható nyereség nagyobb, mint a kockázat és a erkölcsi presztízs veszteség együttesen. Egyes csapatok esetében nagyon magasan, ők vették le a boardjukról, egyes csapatoknál meg szubjektív véleményem szerint - "kirívóan!?" alacsonyan.
Illetve, hol az a pont, ahol úgy érzik, hogy a többi hasonlóan gondolkodó csapat megpróbálhat beelőzni eléjük és azt nem szabad hagyni. Részemről a téma egyfajta szociológiai/vállalat lélektani eszmefuttatásnak indult - trollkodási köntösben.

Vagy honnantól nem számít gerinctelenségnek? 4. körtől? Esetleg 6.-tól? (Költői a kérdés, kéretik így kezelni)
Soldados
Viszont akár költői, akár nem, ez egy jó kérdés, de a megoldást nem tudom. Elképzelésem lenne a szabályozásra, de az erősen szubjektív lenne, ami ugye meg kiszámíthatatlan és azzal tele a padlás az NFL-be (büntetések, eltiltások...FU Goodell)

Én amúgy az UDFA-t mondanám, mert attól az esélyt ugyanúgy megkapja a játékos, de a draft mégis megmaradna egyfajta "megtiszteltetésnek".
A Browns sem lett szimpi, attól, hogy behúzta a 6-ban Barntley-t, de közölte, hogy valószínűleg azért ki fogják rakni.

Szerkesztette: Pari
több mint 8 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Továbbra sem értem, miért gerinctelenség, elvtelenség egy embernek második esélyt adni évekkel a gaztette után, amiért már megkapta és letöltötte a bíróság által kirótt büntetését...? Vagy honnantól nem számít gerinctelenségnek? 4. körtől? Esetleg 6.-tól? Arról nem is beszélve, hogy én inkább kockázatot látok benne, mert ha visszaesik, a franchise bukja el a belé fektetett magas picket. Szóval nem az viszi el, aki a leggerinctelenebb, hanem az, aki a legnagyobb kockázatot vállalja.

(Költői a kérdés, kéretik így kezelni)

Szerkesztette: Soldados

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 8 éve
no Baltimore Ravens 8 597
hja és nem személyeskedtem...
Pari
Sajnos jött mailben értesítő a hozzáállásról a némítás ellenére, utána meg már kíváncsi voltam, úgyhogy elolvastam. 😀 A csapatot érintő dolgokba nem mennék bele, a gerinctelen pénzéhség meg a többi, arról Raidersesként nyilván neked is van tapasztalatod, hiszen valszeg nem a jobb vegasi klíma miatt szarta arcon a tulaj az oaklandi szurkolókat. De azért komolyan, idejössz a vita elcsitulása után napokkal és vidáman nekiállsz pocskondiázni, akkor mit vársz? Mi ez a "nem személyeskedtem" baromság? Te írtad a véleményedet, ne legyél már megsértődve, ha valaki ezek alapján ítél meg. Felénk ezt régen úgy mondták, higy aki házhoz jön a pofonért, az ne lepődjön meg, ha kap. Na részemről písz, a következő botrányunk után pár héttel újra várunk. 😀
megyerikrisz
ej te kis kivancsi 😊
több mint 8 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 8 éve
WhoDey83 Cincinnati Bengals Ohio State Buckeyes 275
És most tényleg azt hiszed, hogy újat mondtál?

Ha olvastad volna a hozzászólásokat, akkor láthattad volna hogy tök ugyanez a kettősség került szóba. De egyszerűbb egyet ideböfögni és egy szép, látványos jelzős szerkezettel illetni a topik csapatát, mert az trollos. Ami troll, az meg trendi. Ja, az. Egészen 14 éves korig.
nasheem
Képzeld én végig olvastam minden hozzászólást...
Csak ti túlnyomó részt az emberről, a tettéről, megbocsátásról, a jóvátételről, a második esélyről, a pénzről vitatkoztatok, addig én az FO-tokról mondtam véleményt.
Mennyire kell elvtelennek, kétségbe esettnek, vagy gerinctelennek lenni ahhoz, hogy az ember az erkölcseit félredobva ezt meglépje és így próbáljon minimális "lépéselőnyt" szerezni a többi csapattal szemben.
Pari
Pari nincs közted és ZERO L között véletlenül rokoni kapcsolat ? 😂

Welcome To The Jungle
több mint 8 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 656 — Rise My Nation!
hja és nem személyeskedtem...
több mint 8 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 656 — Rise My Nation!
És most tényleg azt hiszed, hogy újat mondtál?

Ha olvastad volna a hozzászólásokat, akkor láthattad volna hogy tök ugyanez a kettősség került szóba. De egyszerűbb egyet ideböfögni és egy szép, látványos jelzős szerkezettel illetni a topik csapatát, mert az trollos. Ami troll, az meg trendi. Ja, az. Egészen 14 éves korig.
nasheem
Képzeld én végig olvastam minden hozzászólást...
Csak ti túlnyomó részt az emberről, a tettéről, megbocsátásról, a jóvátételről, a második esélyről, a pénzről vitatkoztatok, addig én az FO-tokról mondtam véleményt.
Mennyire kell elvtelennek, kétségbe esettnek, vagy gerinctelennek lenni ahhoz, hogy az ember az erkölcseit félredobva ezt meglépje és így próbáljon minimális "lépéselőnyt" szerezni a többi csapattal szemben.
több mint 8 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
És most tényleg azt hiszed, hogy újat mondtál?

Ha olvastad volna a hozzászólásokat, akkor láthattad volna hogy tök ugyanez a kettősség került szóba. De egyszerűbb egyet ideböfögni és egy szép, látványos jelzős szerkezettel illetni a topik csapatát, mert az trollos. Ami troll, az meg trendi. Ja, az. Egészen 14 éves korig.
nasheem
Az internetes korszak előtt gyökérnek hívták, utána jött divatba a troll kifejezés. Emögé bújva nyugodtan idegesíthetsz bárkit, szíthatod az indulatokat, keverheted a szart, mert te csak trollkodsz, az olyan viccesen hangzik.
megyerikrisz
De vajon a szarkeverő a hibás, vagy aki felidegesíti magát egy idegen karakterhalmain? (magára a jelenségre viszont tűpontos a leírás)
dankodavid
A szarkeverő, én egyáltalán nem idegesítettem fel magam. 😀 Ment egy mute oszt csókolom.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 8 éve
dankodavid San Francisco 49ers 2 519
És most tényleg azt hiszed, hogy újat mondtál?

Ha olvastad volna a hozzászólásokat, akkor láthattad volna hogy tök ugyanez a kettősség került szóba. De egyszerűbb egyet ideböfögni és egy szép, látványos jelzős szerkezettel illetni a topik csapatát, mert az trollos. Ami troll, az meg trendi. Ja, az. Egészen 14 éves korig.
nasheem
Az internetes korszak előtt gyökérnek hívták, utána jött divatba a troll kifejezés. Emögé bújva nyugodtan idegesíthetsz bárkit, szíthatod az indulatokat, keverheted a szart, mert te csak trollkodsz, az olyan viccesen hangzik.
megyerikrisz
De vajon a szarkeverő a hibás, vagy aki felidegesíti magát egy idegen karakterhalmain? (magára a jelenségre viszont tűpontos a leírás)

Szerkesztette: dankodavid

Pulvis et umbra sumus.
több mint 8 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
És most tényleg azt hiszed, hogy újat mondtál?

Ha olvastad volna a hozzászólásokat, akkor láthattad volna hogy tök ugyanez a kettősség került szóba. De egyszerűbb egyet ideböfögni és egy szép, látványos jelzős szerkezettel illetni a topik csapatát, mert az trollos. Ami troll, az meg trendi. Ja, az. Egészen 14 éves korig.
nasheem
Az internetes korszak előtt gyökérnek hívták, utána jött divatba a troll kifejezés. Emögé bújva nyugodtan idegesíthetsz bárkit, szíthatod az indulatokat, keverheted a szart, mert te csak trollkodsz, az olyan viccesen hangzik.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 8 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 534 — Bengals fan
És most tényleg azt hiszed, hogy újat mondtál?

Ha olvastad volna a hozzászólásokat, akkor láthattad volna hogy tök ugyanez a kettősség került szóba. De egyszerűbb egyet ideböfögni és egy szép, látványos jelzős szerkezettel illetni a topik csapatát, mert az trollos. Ami troll, az meg trendi. Ja, az. Egészen 14 éves korig.

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 8 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 656 — Rise My Nation!
francba, hogy lecsúsztam a mixon témáról, elvesztegettem egy komoly trollkodási lehetőséget...
Pari
Még előtted a pálya míg ki nem vágjákk, örülni fognak neked 😛 😉
dande
csak a kedvedért😊
Troll on!
és most nem akarok kitérni, magára Mixon-ra, meg a változásra, meg a történtekre, mert azt már kivesézték itt jó páran. Arra se kérem fel az urakat, hogy gondolják át a videó alapján, hogy ők mit csinálnának azzal az emberrel, aki az Ő kislányukkal tette volna ugyan ezt!

Helyette, vizsgáljuk meg annak a csapatnak az értékrendjét, aki egy ilyen embert ledraftol.
Lehet itt olyan hangzatos kifejezéseket tenni, hogy megbocsátás, megváltozott, második esély, de mindenki tudja, hogy egy komoly erkölcsi értékkel rendelkező tulajdonos, gm, hc levenné a boradjáról, míg a gerinctelen, erkölcsi nulla franchise, kihasználva azt, hogy a legtöbb csapat nem vesz rohadt almát, nettó nyerészkedésből, kilátástalan helyzetéből szabadulván, jó korán kiválasztja, hogy a hozzá hasonló erkölcsi mélységű franchisék, be ne előzzék. Na ez a szomorú!😊

Szerkesztette: Pari
több mint 8 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
francba, hogy lecsúsztam a mixon témáról, elvesztegettem egy komoly trollkodási lehetőséget...
Pari
Köszönjünk, hogy ezt megosztottad velünk, mi is nagyon sajnáljuk, hogy nem jöttél korábban. Nem.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 8 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 284 — Így remélem megfelelek nektek.....
francba, hogy lecsúsztam a mixon témáról, elvesztegettem egy komoly trollkodási lehetőséget...
Pari
Még előtted a pálya míg ki nem vágjákk, örülni fognak neked 😛 😉
több mint 8 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 656 — Rise My Nation!
francba, hogy lecsúsztam a mixon témáról, elvesztegettem egy komoly trollkodási lehetőséget...
több mint 8 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 342 — Patriots fan
Igazán jól sikerült a fotósnak elkapni az aláírás pillanatát.😊
Ross Wonderlic tesztjéről hallottatok valamit, mert ez a nézés és tollfogás nagyon "beteg".
 mobile.twitter.com/Bengals/status/861271277419495424/photo/2
Szipeter
16, Dez Bryant is ennyit írt anno 😉
empty taxi
A nagyobb baj hogy erőss rövidlátó a gyerek.
sutianap
Akkor majd fut az árnyak után vagy hegesztenek rá vmi szemcsit

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 8 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 735 — capitaine du château de Vienne 1487
Igazán jól sikerült a fotósnak elkapni az aláírás pillanatát.😊
Ross Wonderlic tesztjéről hallottatok valamit, mert ez a nézés és tollfogás nagyon "beteg".
 mobile.twitter.com/Bengals/status/861271277419495424/photo/2
Szipeter
16, Dez Bryant is ennyit írt anno 😉
empty taxi
A nagyobb baj hogy erőss rövidlátó a gyerek.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 8 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 228 — NFL bracket champion '26
Igazán jól sikerült a fotósnak elkapni az aláírás pillanatát.😊
Ross Wonderlic tesztjéről hallottatok valamit, mert ez a nézés és tollfogás nagyon "beteg".
 mobile.twitter.com/Bengals/status/861271277419495424/photo/2
Szipeter
16, Dez Bryant is ennyit írt anno 😉

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 8 éve
Szipeter Cincinnati Bengals 2 044