Cleveland Browns
41 feliratkozó
több mint 4 éve
Első meccs idén, amit a 3. végén kilőttem, öreg vagyok már ehhez 😊Dettó, a harmadik negyed végén mi is elengedtük.
Elfelejteni és készülni a következő hétre.
Ma minden félre ment, nincs nagyon mit elemezni. Nulla nyomás Joneson, run D is szétesett, Mayfield pont hogy nem volt nyugodt és belekergették egy nagy hibába, de lehetne a végtelenségig sorolni.
Szerencsére olyan körbeverés megy az AFCben, h ez is beleférhet, de hogy messzire nem jutunk idén az is egyre biztosabb. Bár megnézve a többi csapatot kb senkit sem lehet kiemelni. Talán a Titanst.
Joey Tribbiani
A múlt héten védő oldalon működött minden. Most semmi.
A múlt héten támadó oldalon működött a futás (védhető) és többnyire a passzjáték is, most lényegében egyik sem.
Nem jó jel, hogy továbbra sem tudom eldönteni Mayfield-el kapcsolatban, hogy ennyi van benne (hajlok rá, hogy igen) vagy a sérülése miatt játszik így.
Hogyan lesz ebből PO?
🟫🟫🟫⬜️⬜️⬜️🟧🟧🟧
több mint 4 éve
Mindig a kerettel érveltek nálunk, de mi kikaptunk az összes valamire való csapattól eddig.Érdekesen alakult ez a felhypeolt AFC north. Annyira szinkronban van mind a 4 csapat, hogy vagy mindenki nagyon kemény vagy ha szívunk akkor azt is mind együtt tesszük hogy izgalmas legyen a szezon vége 😀Ettől a Vasastól és Hollótól azért nem kell annyira fosni. Én csak azt mondom, bármi lehet, egyik csapat sem emelkedik ki, nincs okunk feladni a szezont.Csak ha a te logikádból indulok ki hogy a csoportba kéne nyerni akkor pont itt jön a baj. Detroit akit elvileg verni kéne, (mondjuk a mai alapján nem biztos). Viszont utána ravens bye és ravens. A byeon vasas-holló van. KB minden eldőlhet a kövi 3-4 hétbe.Amúgy azon is érdemes elgondolkodni h a tricepszig lovéba ülő OL az egyik legtöbb sacket nyeli idén.Ilyen messzire megint nem mennék a múlt heti 41 pont után.
+ Van egy lerokkant szarrávert mayfieldünk.
Nyilván nem szidni akarom őket mert jól blokkolunk futáshoz, de valahogy még se tudjuk úgy védeni az irányítót mint tavaly. Kivan ismerve a rendszerünk...
P@trik
Az első drive ma is kurvára ült, utána mi történt az rejtély.
Nulla nyomás Joneson, ez a Woods tényleg allergiás a blitzekre, én itt keresgélnék elsőre. Szinte totál fullos volt a D, mégis úgy nyaltuk a yardokat mint kacsa a nokedlit.
Sztem várjuk meg a következő kettőt, aztán lehet mérleget vonni. Úgyis jön a bye week.
Joey Tribbiani
És hát a látottak alapján valahogy nem a 3-0 most a megérzésem.
P@trik
Ha jövő héten szopunk más a szitu, cserébe ha a kövi két hét 2-0 kifejezetten jól állunk.
Joey Tribbiani
Én az elmúlt 10 hétben kb mind a 4 csapatról gondoltam már, hogy NA ők lesznek idén az AFC North élén 😊
Viszont így hogy ennyire szétesett a csoport most ismét a Browns mondanám, mert a keret itt van leginkább kiegyensúlyozva. Ha ez a keret magára talál akkor nagyot tud menni. Az OBJ szitu pedig még akár igazolást is adhat a kilengésre.
Snagal
Miközben ti a kiélezett meccseken mindig nyertek.
több mint 4 éve
Érdekesen alakult ez a felhypeolt AFC north. Annyira szinkronban van mind a 4 csapat, hogy vagy mindenki nagyon kemény vagy ha szívunk akkor azt is mind együtt tesszük hogy izgalmas legyen a szezon vége 😀Ettől a Vasastól és Hollótól azért nem kell annyira fosni. Én csak azt mondom, bármi lehet, egyik csapat sem emelkedik ki, nincs okunk feladni a szezont.Csak ha a te logikádból indulok ki hogy a csoportba kéne nyerni akkor pont itt jön a baj. Detroit akit elvileg verni kéne, (mondjuk a mai alapján nem biztos). Viszont utána ravens bye és ravens. A byeon vasas-holló van. KB minden eldőlhet a kövi 3-4 hétbe.Amúgy azon is érdemes elgondolkodni h a tricepszig lovéba ülő OL az egyik legtöbb sacket nyeli idén.Ilyen messzire megint nem mennék a múlt heti 41 pont után.
+ Van egy lerokkant szarrávert mayfieldünk.
Nyilván nem szidni akarom őket mert jól blokkolunk futáshoz, de valahogy még se tudjuk úgy védeni az irányítót mint tavaly. Kivan ismerve a rendszerünk...
P@trik
Az első drive ma is kurvára ült, utána mi történt az rejtély.
Nulla nyomás Joneson, ez a Woods tényleg allergiás a blitzekre, én itt keresgélnék elsőre. Szinte totál fullos volt a D, mégis úgy nyaltuk a yardokat mint kacsa a nokedlit.
Sztem várjuk meg a következő kettőt, aztán lehet mérleget vonni. Úgyis jön a bye week.
Joey Tribbiani
És hát a látottak alapján valahogy nem a 3-0 most a megérzésem.
P@trik
Ha jövő héten szopunk más a szitu, cserébe ha a kövi két hét 2-0 kifejezetten jól állunk.
Joey Tribbiani
Én az elmúlt 10 hétben kb mind a 4 csapatról gondoltam már, hogy NA ők lesznek idén az AFC North élén 😊
Viszont így hogy ennyire szétesett a csoport most ismét a Browns mondanám, mert a keret itt van leginkább kiegyensúlyozva. Ha ez a keret magára talál akkor nagyot tud menni. Az OBJ szitu pedig még akár igazolást is adhat a kilengésre.
Szerkesztette: Snagal
több mint 4 éve
Ettől a Vasastól és Hollótól azért nem kell annyira fosni. Én csak azt mondom, bármi lehet, egyik csapat sem emelkedik ki, nincs okunk feladni a szezont.Csak ha a te logikádból indulok ki hogy a csoportba kéne nyerni akkor pont itt jön a baj. Detroit akit elvileg verni kéne, (mondjuk a mai alapján nem biztos). Viszont utána ravens bye és ravens. A byeon vasas-holló van. KB minden eldőlhet a kövi 3-4 hétbe.Amúgy azon is érdemes elgondolkodni h a tricepszig lovéba ülő OL az egyik legtöbb sacket nyeli idén.Ilyen messzire megint nem mennék a múlt heti 41 pont után.
+ Van egy lerokkant szarrávert mayfieldünk.
Nyilván nem szidni akarom őket mert jól blokkolunk futáshoz, de valahogy még se tudjuk úgy védeni az irányítót mint tavaly. Kivan ismerve a rendszerünk...
P@trik
Az első drive ma is kurvára ült, utána mi történt az rejtély.
Nulla nyomás Joneson, ez a Woods tényleg allergiás a blitzekre, én itt keresgélnék elsőre. Szinte totál fullos volt a D, mégis úgy nyaltuk a yardokat mint kacsa a nokedlit.
Sztem várjuk meg a következő kettőt, aztán lehet mérleget vonni. Úgyis jön a bye week.
Joey Tribbiani
És hát a látottak alapján valahogy nem a 3-0 most a megérzésem.
P@trik
Ha jövő héten szopunk más a szitu, cserébe ha a kövi két hét 2-0 kifejezetten jól állunk.
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 4 éve
Figyi nem minden meccsen fogunk ennyire szarul játszani, hiszen láttuk, hogy képesek vagyunk ugyanúgy dominálni ráadásul konf. rivális ellen. Én is inkább reménykedek még. A védelmet kell konstans teljesítményre hozni.Csak ha a te logikádból indulok ki hogy a csoportba kéne nyerni akkor pont itt jön a baj. Detroit akit elvileg verni kéne, (mondjuk a mai alapján nem biztos). Viszont utána ravens bye és ravens. A byeon vasas-holló van. KB minden eldőlhet a kövi 3-4 hétbe.Amúgy azon is érdemes elgondolkodni h a tricepszig lovéba ülő OL az egyik legtöbb sacket nyeli idén.Ilyen messzire megint nem mennék a múlt heti 41 pont után.
+ Van egy lerokkant szarrávert mayfieldünk.
Nyilván nem szidni akarom őket mert jól blokkolunk futáshoz, de valahogy még se tudjuk úgy védeni az irányítót mint tavaly. Kivan ismerve a rendszerünk...
P@trik
Az első drive ma is kurvára ült, utána mi történt az rejtély.
Nulla nyomás Joneson, ez a Woods tényleg allergiás a blitzekre, én itt keresgélnék elsőre. Szinte totál fullos volt a D, mégis úgy nyaltuk a yardokat mint kacsa a nokedlit.
Sztem várjuk meg a következő kettőt, aztán lehet mérleget vonni. Úgyis jön a bye week.
Joey Tribbiani
És hát a látottak alapján valahogy nem a 3-0 most a megérzésem.
P@trik
több mint 4 éve
Csak ha a te logikádból indulok ki hogy a csoportba kéne nyerni akkor pont itt jön a baj. Detroit akit elvileg verni kéne, (mondjuk a mai alapján nem biztos). Viszont utána ravens bye és ravens. A byeon vasas-holló van. KB minden eldőlhet a kövi 3-4 hétbe.Amúgy azon is érdemes elgondolkodni h a tricepszig lovéba ülő OL az egyik legtöbb sacket nyeli idén.Ilyen messzire megint nem mennék a múlt heti 41 pont után.
+ Van egy lerokkant szarrávert mayfieldünk.
Nyilván nem szidni akarom őket mert jól blokkolunk futáshoz, de valahogy még se tudjuk úgy védeni az irányítót mint tavaly. Kivan ismerve a rendszerünk...
P@trik
Az első drive ma is kurvára ült, utána mi történt az rejtély.
Nulla nyomás Joneson, ez a Woods tényleg allergiás a blitzekre, én itt keresgélnék elsőre. Szinte totál fullos volt a D, mégis úgy nyaltuk a yardokat mint kacsa a nokedlit.
Sztem várjuk meg a következő kettőt, aztán lehet mérleget vonni. Úgyis jön a bye week.
Joey Tribbiani
És hát a látottak alapján valahogy nem a 3-0 most a megérzésem.
Szerkesztette: P@trik
több mint 4 éve
Amúgy azon is érdemes elgondolkodni h a tricepszig lovéba ülő OL az egyik legtöbb sacket nyeli idén.Ilyen messzire megint nem mennék a múlt heti 41 pont után.
+ Van egy lerokkant szarrávert mayfieldünk.
Nyilván nem szidni akarom őket mert jól blokkolunk futáshoz, de valahogy még se tudjuk úgy védeni az irányítót mint tavaly. Kivan ismerve a rendszerünk...
P@trik
Az első drive ma is kurvára ült, utána mi történt az rejtély.
Nulla nyomás Joneson, ez a Woods tényleg allergiás a blitzekre, én itt keresgélnék elsőre. Szinte totál fullos volt a D, mégis úgy nyaltuk a yardokat mint kacsa a nokedlit.
Sztem várjuk meg a következő kettőt, aztán lehet mérleget vonni. Úgyis jön a bye week.
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 4 éve
Amúgy azon is érdemes elgondolkodni h a tricepszig lovéba ülő OL az egyik legtöbb sacket nyeli idén.Ehhez annyit, amúgy hogy Baker is beleszalad ezekbe a sackekbe. Nem érzi annyira a nyomást mint ezelőtt.
+ Van egy lerokkant szarrávert mayfieldünk.
Nyilván nem szidni akarom őket mert jól blokkolunk futáshoz, de valahogy még se tudjuk úgy védeni az irányítót mint tavaly. Kivan ismerve a rendszerünk...
P@trik
A védelem amúgy borzasztó. Azt oldottak meg amit akartak, Jones meg kb világverő QB-nak jött le pedig könnyen zavarba lehet hozni. De a csoda DC-nek ez nem jut el az agyáig, csak a 4 man rush. Őszintén ezt a védelmet emberekkel már nem tudod hova tömni, minden posztra meg van mindenki. Ha esetleg nem 9 perces driveokat vezetnek TD-kel ellenünk és nem fulladnak ki félidőre azt mondom visszalehett volna jönni. Az első driveunk baromi jó volt, azt kellett volna tovább vinni, mert amúgy lehetett volna futni, de Baker ma valahogy nem érezte, rendkívül súlytalan labdái voltak, és díjazom, hogy Stefa bízik benne, de ennyire kiszámítható playeket sem lett volna szabad hívni. Elsőre incomplete, msodikra középre futás, 3. és hosszú meg nyilván passz és jön is a nyomás. Jövőre kelleni fog amúgy egy premier WR mert Shwartz tény, hogy gyors de a CB jobban futotta a routeot mint ő.
több mint 4 éve
Amúgy azon is érdemes elgondolkodni h a tricepszig lovéba ülő OL az egyik legtöbb sacket nyeli idén.+ Van egy lerokkant szarrávert mayfieldünk.
Nyilván nem szidni akarom őket mert jól blokkolunk futáshoz, de valahogy még se tudjuk úgy védeni az irányítót mint tavaly. Kivan ismerve a rendszerünk...
több mint 4 éve
Újra itt a hullámvasút, szép győzelem után jó nagy vereség.Persze ezt adom,h kb minden értelmes AFC csapattól kikaptunk és ez baromira nem ér POt, de a Ravens csütörtöki veresége semmivel sem jobb, mint ez a mai "teljesítmény" tőlünk.
Értékelhetetlen volt a védelem és a támadóoldal is. Amint elkezdtünk dobálni tudtam hogy vége a meccsnek.
Mayfield is gyenge volt nagyon, jól meg is verték. Nem tudom mi értelme erőltetni így sérülten.
Első meccs idén, amit a 3. végén kilőttem, öreg vagyok már ehhez 😊Én ennyire nem vagyok optimista, kikaptunk, a chargerstől, a pecctől, a kansastől és a vasastól is.
Elfelejteni és készülni a következő hétre.
Ma minden félre ment, nincs nagyon mit elemezni. Nulla nyomás Joneson, run D is szétesett, Mayfield pont hogy nem volt nyugodt és belekergették egy nagy hibába, de lehetne a végtelenségig sorolni.
Szerencsére olyan körbeverés megy az AFCben, h ez is beleférhet, de hogy messzire nem jutunk idén az is egyre biztosabb. Bár megnézve a többi csapatot kb senkit sem lehet kiemelni. Talán a Titanst.
Joey Tribbiani
A raidersen(velük még lesz randi) kívül mindenkitől aki beleszólhat a WC harcba. A csoportot meg esélytelen megnyerni, mert ha néha el is esik a ravens sokkal kiegyensúlyozottabb mint mi.
Kvázi lefőtt a szezonunk. Jövő héten detroit, ha így játszunk meg lehet az első győzelmük...
P@trik
Minden nyitott, bár nem néz ki jól, de amíg be lehet jutni engem nem érdekel hogyan, de jussunk be. Van még vissza 4 csoportmeccs, azokra kell valamit kifőzni. A Steelers sem brillírozik a Lions ellen, valahogy mindenki szenved és hullámvasutazik idén.
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 4 éve
Újra itt a hullámvasút, szép győzelem után jó nagy vereség.Értékelhetetlen volt a védelem és a támadóoldal is. Amint elkezdtünk dobálni tudtam hogy vége a meccsnek.
Mayfield is gyenge volt nagyon, jól meg is verték. Nem tudom mi értelme erőltetni így sérülten.
Első meccs idén, amit a 3. végén kilőttem, öreg vagyok már ehhez 😊Én ennyire nem vagyok optimista, kikaptunk, a chargerstől, a pecctől, a kansastől és a vasastól is.
Elfelejteni és készülni a következő hétre.
Ma minden félre ment, nincs nagyon mit elemezni. Nulla nyomás Joneson, run D is szétesett, Mayfield pont hogy nem volt nyugodt és belekergették egy nagy hibába, de lehetne a végtelenségig sorolni.
Szerencsére olyan körbeverés megy az AFCben, h ez is beleférhet, de hogy messzire nem jutunk idén az is egyre biztosabb. Bár megnézve a többi csapatot kb senkit sem lehet kiemelni. Talán a Titanst.
Joey Tribbiani
A raidersen(velük még lesz randi) kívül mindenkitől aki beleszólhat a WC harcba. A csoportot meg esélytelen megnyerni, mert ha néha el is esik a ravens sokkal kiegyensúlyozottabb mint mi.
Kvázi lefőtt a szezonunk. Jövő héten detroit, ha így játszunk meg lehet az első győzelmük...
Szerkesztette: P@trik
több mint 4 éve
Első meccs idén, amit a 3. végén kilőttem, öreg vagyok már ehhez 😊Elfelejteni és készülni a következő hétre.
Ma minden félre ment, nincs nagyon mit elemezni. Nulla nyomás Joneson, run D is szétesett, Mayfield pont hogy nem volt nyugodt és belekergették egy nagy hibába, de lehetne a végtelenségig sorolni.
Szerencsére olyan körbeverés megy az AFCben, h ez is beleférhet, de hogy messzire nem jutunk idén az is egyre biztosabb. Bár megnézve a többi csapatot kb senkit sem lehet kiemelni. Talán a Titanst.
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 4 éve
Idegenbe megyünk, futó nélkül, félkarú irányítóval. Vegas szerint ez miatt a Pats az esélyes.Bakernek csak nyugodtan, nem számítok pontháborúra, mint a Chargers ellen, ha keveset hibázunk, meglehet. A Pats D nagyon jól mixeli a kártyákat, különösen kell figyelnie Mayfieldnek, nehogy benézzen valami csapdát.
Viszont a rookie QB terror már egyszer bevált, szerintem itt is kulcs lehet ez.
Garrettnek amúgy is gyűjtögetni kell a sacket tovább.
A Pecc védelem bomba kíváncsi vagyok mit találtak ki Stefáék.
GoBrowns!
P@trik
D'Ernest azért megmutatta,h nincs totál elveszve, és azóta az a Broncos D sem néz ki olyan rosszul.
Idegenben sosem könnyű, de mikor ha nem most. PO szempontjából is szuper fontos meccs, rosszul nézne ki még egy konf vereség.
Sztem nem volt véletlen a múlt heti, ma is meglesz.
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 4 éve
Idegenbe megyünk, futó nélkül, félkarú irányítóval. Vegas szerint ez miatt a Pats az esélyes.Szerintem a keretek és a fal miatt esélyesebb valamivel a Browns, de hát most hazai pályán egyszer jöjjön már ki a lépés. Remélem, Mac ma is bebizonyítja, hogy nagyon nem egy Fields, bár jó lenne, ha felpörögne olvasásban és játékok indításában, hogy megkönnyítse a fal dolgát. Ha Mayfield nem ront, akkor nehéz lesz, viszont ha egy-két hiba becsúszik (labdaeladás leginkább), akkor van bőven esély, futóügyileg itt sem jó a helyzet
Viszont a rookie QB terror már egyszer bevált, szerintem itt is kulcs lehet ez.
Garrettnek amúgy is gyűjtögetni kell a sacket tovább.
A Pecc védelem bomba kíváncsi vagyok mit találtak ki Stefáék.
GoBrowns!
P@trik

több mint 4 éve
Idegenbe megyünk, futó nélkül, félkarú irányítóval. Vegas szerint ez miatt a Pats az esélyes.Viszont a rookie QB terror már egyszer bevált, szerintem itt is kulcs lehet ez.
Garrettnek amúgy is gyűjtögetni kell a sacket tovább.
A Pecc védelem bomba kíváncsi vagyok mit találtak ki Stefáék.
GoBrowns!
több mint 4 éve
Nem játszhat se Chubb se Felton a Pats ellen.Dobbins, Edwards, Fort, Peters , Stanley, Elliott season ending.
Johnson time lesz megint.
Nincs sok szerencsénk idén.
P@trik
Hidd el , lehetne rosszabb is. 😊
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 4 éve
Nem játszhat se Chubb se Felton a Pats ellen.Johnson time lesz megint.
Nincs sok szerencsénk idén.
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Jaj csak Ozibozi ezt meg ne lássaSzóval így egy hét után: -1 OBJ, Bengals meccs megnyerve, + Teller, Bitonio szerződések megkötve.Azt kihagytad,h totál nyitott lett a csoport és pár hét alatt utolsókból elsők lehetünk 😊
Összeségében sikerült kihozni egy elég nyertes szitut egy eléggé vesztesnek látszó helyzetből. Össze lehet tenni a kezeket, mert AB nagyon jól keverte a lapokat és már nem először.
Nem lepődnék meg ha QB fronton is meg lenne már az ötlet a fejekben (úgy értem, hogy AB és Stefa fejében). Nagyon meglepődnék, ha épp Baker szerződése lenne elrontva.
ktms
Joe Thomas
NU: Obviously, Tom Brady made it so tough for visiting teams to win in Foxborough. But is there anything else challenging about Gillette Stadium?
JT: “I do remember that our quarterback's communication in the headset always went out in that stadium. Maybe that's the conspiracy in me and my hate of the Patriots, but it always seemed like we struggled to get those headsets working for whatever reason. So if I was Baker [Mayfield], I'd just make sure to be ready with a handful of situational plays to fall back on if the communication does go out, so that it's not a panic, like, 'I can't hear you! What do you want me to call? Be calm. I know what to do in this situation. The plan B is right there.'
Joey Tribbiani
Elsők
több mint 4 éve
A csoportot meg fogjátok nyerni, már csak az O fal és annak a futásra gyakorolt hatása miatt.Szóval így egy hét után: -1 OBJ, Bengals meccs megnyerve, + Teller, Bitonio szerződések megkötve.Azt kihagytad,h totál nyitott lett a csoport és pár hét alatt utolsókból elsők lehetünk 😊
Összeségében sikerült kihozni egy elég nyertes szitut egy eléggé vesztesnek látszó helyzetből. Össze lehet tenni a kezeket, mert AB nagyon jól keverte a lapokat és már nem először.
Nem lepődnék meg ha QB fronton is meg lenne már az ötlet a fejekben (úgy értem, hogy AB és Stefa fejében). Nagyon meglepődnék, ha épp Baker szerződése lenne elrontva.
ktms
Joe Thomas
NU: Obviously, Tom Brady made it so tough for visiting teams to win in Foxborough. But is there anything else challenging about Gillette Stadium?
JT: “I do remember that our quarterback's communication in the headset always went out in that stadium. Maybe that's the conspiracy in me and my hate of the Patriots, but it always seemed like we struggled to get those headsets working for whatever reason. So if I was Baker [Mayfield], I'd just make sure to be ready with a handful of situational plays to fall back on if the communication does go out, so that it's not a panic, like, 'I can't hear you! What do you want me to call? Be calm. I know what to do in this situation. The plan B is right there.'
Joey Tribbiani
Ez nálam nem kérdés.
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 4 éve
Szóval így egy hét után: -1 OBJ, Bengals meccs megnyerve, + Teller, Bitonio szerződések megkötve.Azt kihagytad,h totál nyitott lett a csoport és pár hét alatt utolsókból elsők lehetünk 😊
Összeségében sikerült kihozni egy elég nyertes szitut egy eléggé vesztesnek látszó helyzetből. Össze lehet tenni a kezeket, mert AB nagyon jól keverte a lapokat és már nem először.
Nem lepődnék meg ha QB fronton is meg lenne már az ötlet a fejekben (úgy értem, hogy AB és Stefa fejében). Nagyon meglepődnék, ha épp Baker szerződése lenne elrontva.
ktms
Joe Thomas
NU: Obviously, Tom Brady made it so tough for visiting teams to win in Foxborough. But is there anything else challenging about Gillette Stadium?
JT: “I do remember that our quarterback's communication in the headset always went out in that stadium. Maybe that's the conspiracy in me and my hate of the Patriots, but it always seemed like we struggled to get those headsets working for whatever reason. So if I was Baker [Mayfield], I'd just make sure to be ready with a handful of situational plays to fall back on if the communication does go out, so that it's not a panic, like, 'I can't hear you! What do you want me to call? Be calm. I know what to do in this situation. The plan B is right there.'
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 4 éve
Szóval így egy hét után: -1 OBJ, Bengals meccs megnyerve, + Teller, Bitonio szerződések megkötve. Összeségében sikerült kihozni egy elég nyertes szitut egy eléggé vesztesnek látszó helyzetből. Össze lehet tenni a kezeket, mert AB nagyon jól keverte a lapokat és már nem először.
Nem lepődnék meg ha QB fronton is meg lenne már az ötlet a fejekben (úgy értem, hogy AB és Stefa fejében). Nagyon meglepődnék, ha épp Baker szerződése lenne elrontva.
🟫🟫🟫⬜️⬜️⬜️🟧🟧🟧
több mint 4 éve
OBJ rams. Így nem valószínű h találkozunk vele idén.Ment LBJ után LA-be, nem is értettem miért nem merült fel a Rams mint lehetséges állomás
P@trik

több mint 4 éve
OBJ rams. Így nem valószínű h találkozunk vele idén.
több mint 4 éve
Sztem baker igazi vezér, beállnak mögé a többiek. Ezt is fizeted, nemcsak a nyers tudást. Szerintem az öltözőnek sem biztos, hogy jót tenne egy mayfield-rookie csere.
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 4 éve
Szerintem meg Bakerben minden megvan ami egy konstans PO szerepléshez kell. Onnan pedig bármi lehet.Ha idén bevisz minket megint (jó tudom, csak a futójáték és a fal miatt....), nincs az a FO, aki ne tartaná meg, főleg itt, ahol volt 29 kezdő QB előtte 99 óta és 2DB playoff - az egyik pont vele.
Ha draftolsz valakit, azzal pont hogy nem emeled a plafont 2-3 évig, főleg nem ebből a classból. Amire megszokja az NFLt, aztán sophomore slump, etc addigra Bitonio és még 2 veterán vissza is vonul mondjuk.
Elég sokszor ki lett beszélve a téma, nem sürget az idő, jó helyzetben vannak Berryék.