Dallas Cowboys

34 feliratkozó

több mint 10 éve
Charlie Firpo Dallas Cowboys TCU Horned Frogs 4 576
Tetszik az FO munkája, Hanna megtartását prioritásnak tartottam, az ára sem volt szörnyű, ráadásul 3 évre. Nagyon reméltem, hogy Mo nem kap hosszútávút, ez a prove it szerződés tökéletes a jelenlegi helyzetben, mert nekünk kell a CB depth, de nagyon. RoMac után nem sírtam volna, ha megy, de ez az 1év/5 millás szerződés nem teszi tönkre a csapatot, szóval le a kalappal. Wilber ésszerű áron való megtartása mellett is több érv szólt, mint hogy menjen. Ha még esetleg Dunbart sikerülne apróért megtartani (bár tudtommal ő most a 9ersnél vizitál), akkor nagyon elégedett lennék.
A Thornton sign esetében a számok elsőre nagyon imponálóak. Egy egészséges, ideális méretű, legjobb korban lévő, 1 és 3-techként is bevethető DT-ért kevesebb, mint évi 5 millát fizettünk, ez a jelenlegi árakat elnézve kiváló. Szerintetek ezzel megingott valamennyire az a szinte már tény, hogy 34-re DT jön a drafton?
gorbel
Szerintem semmi se ingott meg. Pár éve úgy működik a csapat, hogy a FA-n feltöltik a keretet, legalább annyira hogy darabra meglegyen. Aztán a draft-on BPA-znak. Attól függően hogy hogy alakul fognak húzni. Az öreg nyilatkozta valamikor hogy a tavalyi drafton senki se gondolta - még ő se - hogy nem fognak futót húzni, aztán úgy alakult, hogy nem lett.
Ami biztosnak tűnik a nyilatkozatokból hogy a pass russ-ra mennek rá az idén ami nekem az első két nap legalább egy, de lehet kettő D line embert jelent. Azt hogy hol nyilván az adott helyzet dönti el.
100yard
Idén need-re kell húzni, 1/4 ritka alkalom.

- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 10 éve
100yard Dallas Cowboys 1 404

gorbel Dallas Cowboys 1 006 — Cowboys nerd

James Hanna 3 évvel hosszabított.
kapitnono
A számok alapján már mínuszban vagyunk..😊 (ez most 3 év, 8.25 m)
Plusz még Chris Long is jön vizitálni.

Szerkesztette: Charlie Firpo

- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 10 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 264 — WHO DAT!!!!
James Hanna 3 évvel hosszabított.

több mint 10 éve
Charlie Firpo Dallas Cowboys TCU Horned Frogs 4 576
Claiborne is marad, 3 egység / év. ja

Szerkesztette: Charlie Firpo

- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 10 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 614 — Cowboys fan
"Thomas has recorded 70 tackles and one interception in 51 games." Jó választás. Abszolút illik a rendszerünkbe. 😊😊😊100yard
szerintem nem. a mi cornerjeink nem csinálnak INT-et. csak neki meg a másik új csávónak nem volt ideje beleszokni a rendszerbe.
slowmotion
Obedje, Obadje, Odije, Odatoje, vagymi...egyáltalán megtanuljuk a nevét?
Charlie Firpo
kösz, hogy segítettél.
Olatoye.
több mint 10 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 324 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Meséljetek a már csak ex támadó falemberetekről, Mackenzy Bernadeauról. Jó? Szar? Jó szar? És tényleg mind a 3 belső falember poszton bevethető - legalábbis elméletben?
iktriad
ő volt Martin helyén a guard 2013-ban még, de centert is tud játszani
elég atletikus, és bármikor be lehet tenni egy jó falba minőségromlás nélkül
átlagon felüli csere ember, átlag körüli kezdő szerintem
rva
Köszi. Remek.
több mint 10 éve
rva 4 659 — Me for President!

Most látom csak a most látom, hogy a roster-en csak egy SS van, Church. Hmmm
Charlie Firpo
Tendereztük Heath-et is. Ő biztos hogy SS.
100yard
Elvileg FS, de akkor meg JJ van egyedül FS 😊 😊
Charlie Firpo
ezt kell nézegetni, elég gyorsan frissül (a Charles Brown meg a Wilber hosszabbítás még nincs benne)
 www.ourlads.com/nfldepthcharts/depthchart/DAL
aki piros, az free agent, aki nem az már fix jövőre.
több mint 10 éve
Charlie Firpo Dallas Cowboys TCU Horned Frogs 4 576
Ennyi jó hírt fel se tudok dolgozni ma:

"The Dallas Cowboys were awarded four compensatory picks on Friday and will have nine for the NFL Draft next month. The four compensatory selections will include one in the fourth round (37 pick, 135th overall) and three in the sixth round (37-212, 41-216 and 42-217)."

Tehát így néz majd ki a 'Cowboys picks' a drafton:
First round: 4th overall
Second round: 34th overall
Third round: 67th overall
Fourth round: 101st overall
Fourth round: 135th overall (compensatory)
Fifth round: No pick. Traded to Oakland for WR Brice Butler.
Sixth round: 189th overall
Sixth round: 212th overall (compensatory)
Sixth round: 216th overall (compensatory)
Sixth round: 217th overall (compensatory)

Szerkesztette: Charlie Firpo

- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 10 éve
Charlie Firpo Dallas Cowboys TCU Horned Frogs 4 576
Wilber vissza - az egynek jó.

És Rapoport megint megjósolja Carr kirúgását.

Szerkesztette: Charlie Firpo

- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 10 éve
Charlie Firpo Dallas Cowboys TCU Horned Frogs 4 576
Most látom csak a most látom, hogy a roster-en csak egy SS van, Church. Hmmm
Charlie Firpo
Tendereztük Heath-et is. Ő biztos hogy SS.
100yard
Elvileg FS, de akkor meg JJ van egyedül FS 😊 😊

- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 10 éve
100yard Dallas Cowboys 1 404
Most látom csak a most látom, hogy a roster-en csak egy SS van, Church. Hmmm
Charlie Firpo
Tendereztük Heath-et is. Ő biztos hogy SS.
több mint 10 éve
Charlie Firpo Dallas Cowboys TCU Horned Frogs 4 576
Most látom csak a most látom, hogy a roster-en csak egy SS van, Church. Hmmm

- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 10 éve
Charlie Firpo Dallas Cowboys TCU Horned Frogs 4 576
"Thomas has recorded 70 tackles and one interception in 51 games." Jó választás. Abszolút illik a rendszerünkbe. 😊😊😊100yard
szerintem nem. a mi cornerjeink nem csinálnak INT-et. csak neki meg a másik új csávónak nem volt ideje beleszokni a rendszerbe.
slowmotion
Obedje, Obadje, Odije, Odatoje, vagymi...egyáltalán megtanuljuk a nevét?

Szerkesztette: Charlie Firpo

- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 10 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 614 — Cowboys fan
"Thomas has recorded 70 tackles and one interception in 51 games." Jó választás. Abszolút illik a rendszerünkbe. 😊😊😊100yard
szerintem nem. a mi cornerjeink nem csinálnak INT-et. csak neki meg a másik új csávónak nem volt ideje beleszokni a rendszerbe.
több mint 10 éve
100yard Dallas Cowboys 1 404
A FA-nak az alábbi nyilvánvaló needekkel futottunk neki ( és ezen kívül persze biztos van még ami jó lenne de odázható pl. a WR kérdés ).
Pass Rush, CB, Backup Qb, Rb.
Ezt mint nem fogjuk tudni megoldani a drafton. Ezek közül mondjuk a Pass Rush terén tettünk valamit, és ezért én még vártam/várok igazolást. Kérdés az hogy maradt-e még minőségi játékos? Azt én se vártam pl. hogy hozunk egy elit DE-t horribilis pénzért azt tényleg a drafton kell megoldani, amit viszont nem értek, hogy backup QB és RB ügyben miért nem történik semmi ami viszonylag kisebb pénzért megoldható.
100yard
Matt Moore-t elvetettük?
Charlie Firpo
Még nem. Állítólag ma van nálunk viziten.
több mint 10 éve
rva 4 659 — Me for President!
azt ne feledjük, hogy lett egy jó 1tech "nose tackle" a rendszerbe, ami ha rendszeresen beomlasztja a zsebet, akkor jelentősen megkönnyíti az edge rusherek dolgát. szerk: úgy látszik inkább a futás ellen hoztuk  sportsday.dallasnews.com/dallas-cowboys/cowboys/2016/03/11/bob-sturm-free-agency-cowboys-land-run-stopper-cedric-thornton-eagles
igazából lett egy atletikusabb Nick Haydenünk. Crawforddal középen tudnak kárt okozni szerintem, és akkor elég lesz egy rookie-t hozni a szélre, Lawrence harmadéves, kinövi a sophomore slump-ot is, meg talán Gregory is összeszedi magát... nem lesz az olyan rossz. bár Broaddus mindig azt mondja, ha jól érzed magad egy csapategységet illetően, akkor dobj oda még pár embert a draftról 😊

DT/DE szinten van felhozatal, lehet második, harmadik körben is jót találni, egyre inkább körvonalazódik a Ramsey pick?

Szerkesztette: rva
több mint 10 éve
Charlie Firpo Dallas Cowboys TCU Horned Frogs 4 576
A FA-nak az alábbi nyilvánvaló needekkel futottunk neki ( és ezen kívül persze biztos van még ami jó lenne de odázható pl. a WR kérdés ).
Pass Rush, CB, Backup Qb, Rb.
Ezt mint nem fogjuk tudni megoldani a drafton. Ezek közül mondjuk a Pass Rush terén tettünk valamit, és ezért én még vártam/várok igazolást. Kérdés az hogy maradt-e még minőségi játékos? Azt én se vártam pl. hogy hozunk egy elit DE-t horribilis pénzért azt tényleg a drafton kell megoldani, amit viszont nem értek, hogy backup QB és RB ügyben miért nem történik semmi ami viszonylag kisebb pénzért megoldható.
100yard
Matt Moore-t elvetettük?

- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 10 éve
100yard Dallas Cowboys 1 404
A FA-nak az alábbi nyilvánvaló needekkel futottunk neki ( és ezen kívül persze biztos van még ami jó lenne de odázható pl. a WR kérdés ).
Pass Rush, CB, Backup Qb, Rb.
Ezt mint nem fogjuk tudni megoldani a drafton. Ezek közül mondjuk a Pass Rush terén tettünk valamit, és ezért én még vártam/várok igazolást. Kérdés az hogy maradt-e még minőségi játékos? Azt én se vártam pl. hogy hozunk egy elit DE-t horribilis pénzért azt tényleg a drafton kell megoldani, amit viszont nem értek, hogy backup QB és RB ügyben miért nem történik semmi ami viszonylag kisebb pénzért megoldható.
több mint 10 éve
100yard Dallas Cowboys 1 404
No, megvan Nick Hayden következő kihívója! A Terrel McClain projekt óta nem is nagyon próbáltak mást, remélem Thornton beválik 1-tech DTként. Emellett Hayden is maradhatna backupnak.
***Ja, ha érdekel valkait akkor utánanéztem, McClain idén elvileg még Cowboys játékos egy elég jutányos 1 misis szerződéssel. Ha nem cutolják...

Josh Thomasszal is kötöttek tegnap egy 1 éves szerződést. Ő az a srác akit még 2011ben draftolt a Cowboys, de TC végén nem fért be. Most szezon végén hozták vissza és össze is kapart egy INTet valahogy.
gyeek
"Thomas has recorded 70 tackles and one interception in 51 games." Jó választás. Abszolút illik a rendszerünkbe. 😊😊😊
több mint 10 éve
Blevi 9 059 — Lions & Cowboys fan
Nem érzem olyan nagy életbiztosításnak a jelenledi DB állományt.
Kicsit furcsa nézni hogy mennek ki a nagy FA-k, mi meg szóba sem kerülünk. Nyilván a caphelyzet miatt is, de részben Stephen konzervatívabb draftról építkező politikája miatt (egyet is értek vele). Nem vagyok nagyon elragadtatva a védelem jelenlegi emberanyagától... de remélem a draft után nem így lesz.
több mint 10 éve
gyeek LSU Tigers 8 689 — Grady Judd fan
No, megvan Nick Hayden következő kihívója! A Terrel McClain projekt óta nem is nagyon próbáltak mást, remélem Thornton beválik 1-tech DTként. Emellett Hayden is maradhatna backupnak.
***Ja, ha érdekel valkait akkor utánanéztem, McClain idén elvileg még Cowboys játékos egy elég jutányos 1 misis szerződéssel. Ha nem cutolják...

Josh Thomasszal is kötöttek tegnap egy 1 éves szerződést. Ő az a srác akit még 2011ben draftolt a Cowboys, de TC végén nem fért be. Most szezon végén hozták vissza és össze is kapart egy INTet valahogy.

Szerkesztette: gyeek

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass