Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 10 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 820 — The only discipline that lasts, is self discipline
Sanchez pont úgy játszotta el a hitelét, ahogy most Osweiler kockára teszi. Tök jól indult a karrierje, egy remek védelemmel ellátott Jetsben kellett limitált feladatkört megoldania, amit jól meg is oldott. Kétszer playoffba vitte a Jets-et, egyszer még főcsoportdöntőt is játszottak, idegenben verve a Manninges Colts-ot és a Brady-s Patriots-t. Aztán elkezdett elfogyni a védelem, elfogyott a supportja, de odavitték mellé Tebow-t fassetudjamiért, csak hogy jólérezze magát. És bebetlizett, mert nem egy HOF kaliber. Na, Osweiler pont ezt az utat járhatja be, ha BoB úgy bánik a QB kérdéssel, ahogy tavaly sikerült neki. 😀

Szóval Szancsópanza cserének teljesen oké. Szükség esetén még el is lehet vele kezdeni az évet. Ebben a csoportban nem lehet ilyent kijelenteni (túl erős), de még azt is mondanám, hogy ez a Denver a jelenlegi kerettel, ha mentálisan egyben marad, motivált lesz, akkor még egy Sanchezzel is playoff esélyes lehet. Azért necces, mert marha erős lesz a csoport jövőre. De jelenleg nincs olyan akivel ne lenne necces. Igazából Osweilerrel is az lett volna.

Lényeg a lényeg, hogy szó nincs arról, hogy jobb ez így, mint, ha Osweiler maradt volna. De fejre se állt a világ. Így pl. C.J. esetleg itt maradhat most. És Von szerződésére is esetleg könnyebben kerül pont. Plusz, körülnézhetünk a piacon, hátha akad valaki még akivel stabilabbá lehet tenni a falat. Ha az A terv nem jött be, menni kell a B tervvel előre.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 086 — The Mathematician
ha nem megyünk innen red flages QB-ra hanem draftolunk valakit én elégedett leszek
Negritis
Ez azon nem változtat, szóval ne kezdj megnyugodni szerintem... 😛
StormST
nyilván nem nyugodtam meg nem is arról van szó 😀
hanem hogy ha most nem jön a kaep,rg3... red flagek közül egy se akkor azt mondom hogy kijöttünk úgy ahogy ki lehetett jönni
én annyira nem tartom Sanchezt szarnak mint nagyon sokan mások (bár meg tudom érteni aki igen) így bizakodó vagyok
kicsit olyan feeling mint mikor Orton-t hoztuk el

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 12 842 — SB 50 Champion @ Grund
ha nem megyünk innen red flages QB-ra hanem draftolunk valakit én elégedett leszek
Negritis
Ez azon nem változtat, szóval ne kezdj megnyugodni szerintem... 😛


THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 12 842 — SB 50 Champion @ Grund
4,5 millió a szerződése idénre, ennyiért minek?
StormST
Mert egy 2. számú QB ennyit keres. Sanchez annak jó amúgy.
Soldados
2. számú QB-tól azt várnám, hogy bár nem várható tőle csillogó játék, de legalább nem fog hülyeséget csinálni. Na, ebbe pont nem fér bele Sanchez...
StormST
Őszinte leszek, Sanchez a két Eagles-nél töltött évében maximum egy hajszálnyit volt gyengébb, mint Peyton vagy Óz. 😉
Soldados
Ja, hát ha keveset van a pályán, akkor kevésszer is próbál belemászni a falember seggébe, valóban...
StormST
Mondjuk Sanchezt pont divat lett megítélni egy baromi szerencsétlen playből, miközben New Yorkban voltak abszolút korrekt évei, valamint az Eaglesben is voltak jó meccsei, amikor kezdett.

Denverben azért lesznek elkapói, egyáltalán nem gondolom úgy, hogy rögtön kukába kéne dobni a gyereket. Elway lépése egyáltalán nem butaság, elsőként bebiztosította a csapatot egy jó, backup kaliberű irányítóval, márpedig valljuk be, manapság azért nehéz ilyet is találni.

A következő pedig Kaepernick vagy Hoyer lesz, esetleg majd egy újonc – mindenesetre én ezt első lépésként akkor is jónak vélem. Már Sanchez idehozatalát. Azt azért ne felejtsd el, hogy ráadásul amíg te itt a 4.5 millióján kiakadsz, addig pedig az az Osweiler, aki karrierje során feleannyit nem mutatott, mint Sanchez, már 18 milliót vág zsebre. Illetve de, csinált annyit, hogy jókor volt jó helyen, egy top kúbé mögül jól beszállt három meccsbe, elit védelemmel a fenekében, elit elkapókkal, és az elvárásokat tekintve rendkívül kis nyomással nagy nehezen nyerni tudott.

Azért ha ezekbe belegondolsz, akkor mindjárt másként tekintesz majd Sanchezre és a pénzére.
Stez
Ja, hát van pár QB, mindegyiket emlegetik most hozzánk, akiknek voltak pár éve korrekt meccsei, aztán valahogy mindegyik a padon vagy az utcán kötött ki...


THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 10 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 086 — The Mathematician
ha nem megyünk innen red flages QB-ra hanem draftolunk valakit én elégedett leszek

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 10 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 925 — Így remélem megfelelek nektek.....
Nem lett volna olyan kuka a védelmünk első évében simán POban vagyunk vele. Normális gárda s főleg edzői kar kezei közé kerül nem lesz ő olyan rossz, pláne nem ennyiért. Chase Daniel tized ennyit nem mutatott, ahhoz képest..
több mint 10 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
4,5 millió a szerződése idénre, ennyiért minek?
StormST
Mert egy 2. számú QB ennyit keres. Sanchez annak jó amúgy.
Soldados
2. számú QB-tól azt várnám, hogy bár nem várható tőle csillogó játék, de legalább nem fog hülyeséget csinálni. Na, ebbe pont nem fér bele Sanchez...
StormST
Őszinte leszek, Sanchez a két Eagles-nél töltött évében maximum egy hajszálnyit volt gyengébb, mint Peyton vagy Óz. 😉
Soldados
Ja, hát ha keveset van a pályán, akkor kevésszer is próbál belemászni a falember seggébe, valóban...
StormST
Két év alatt tíz meccsen kezdett.
Soldados
4-6, 16-12 TD-INT mutatóval, 4 elhagyott fumble-el...
StormST
Egy legfeljebb közepes Phillyben. 😉 Ha egy csere QB megnyeri a meccsei 40%-át az nem rossz. Kérdezd csak meg a Dallas-fanokat. 😉 Ennél egyik kezdő QB-tok sem volt sokkal jobb 2015-ben. 😉 Szóval csere QB-nak konkrétan tökéletes. 😊
Soldados
Akkor vigye a Steelers... 😛
StormST
Simán elfogadnám csere QB-nak, sőt, a 2017-es 7. kört is megadtam volna érte. 😉 Amúgy GM Game-ben el is hoztam magamnak csere QB-nak, csak ott vetmint keres. 😊

Amúgy Stez tökéletesen összefoglalta a dolgot.

Szerkesztette: Soldados


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
Stez SMU Mustangs 48 300 — Whoops, looks like something went wrong.
4,5 millió a szerződése idénre, ennyiért minek?
StormST
Mert egy 2. számú QB ennyit keres. Sanchez annak jó amúgy.
Soldados
2. számú QB-tól azt várnám, hogy bár nem várható tőle csillogó játék, de legalább nem fog hülyeséget csinálni. Na, ebbe pont nem fér bele Sanchez...
StormST
Őszinte leszek, Sanchez a két Eagles-nél töltött évében maximum egy hajszálnyit volt gyengébb, mint Peyton vagy Óz. 😉
Soldados
Ja, hát ha keveset van a pályán, akkor kevésszer is próbál belemászni a falember seggébe, valóban...
StormST
Mondjuk Sanchezt pont divat lett megítélni egy baromi szerencsétlen playből, miközben New Yorkban voltak abszolút korrekt évei, valamint az Eaglesben is voltak jó meccsei, amikor kezdett.

Denverben azért lesznek elkapói, egyáltalán nem gondolom úgy, hogy rögtön kukába kéne dobni a gyereket. Elway lépése egyáltalán nem butaság, elsőként bebiztosította a csapatot egy jó, backup kaliberű irányítóval, márpedig valljuk be, manapság azért nehéz ilyet is találni.

A következő pedig Kaepernick vagy Hoyer lesz, esetleg majd egy újonc – mindenesetre én ezt első lépésként akkor is jónak vélem. Már Sanchez idehozatalát. Azt azért ne felejtsd el, hogy ráadásul amíg te itt a 4.5 millióján kiakadsz, addig pedig az az Osweiler, aki karrierje során feleannyit nem mutatott, mint Sanchez, már 18 milliót vág zsebre. Illetve de, csinált annyit, hogy jókor volt jó helyen, egy top kúbé mögül jól beszállt három meccsbe, elit védelemmel a fenekében, elit elkapókkal, és az elvárásokat tekintve rendkívül kis nyomással nagy nehezen nyerni tudott.

Azért ha ezekbe belegondolsz, akkor mindjárt másként tekintesz majd Sanchezre és a pénzére.

több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 12 842 — SB 50 Champion @ Grund
4,5 millió a szerződése idénre, ennyiért minek?
StormST
Mert egy 2. számú QB ennyit keres. Sanchez annak jó amúgy.
Soldados
2. számú QB-tól azt várnám, hogy bár nem várható tőle csillogó játék, de legalább nem fog hülyeséget csinálni. Na, ebbe pont nem fér bele Sanchez...
StormST
Őszinte leszek, Sanchez a két Eagles-nél töltött évében maximum egy hajszálnyit volt gyengébb, mint Peyton vagy Óz. 😉
Soldados
Ja, hát ha keveset van a pályán, akkor kevésszer is próbál belemászni a falember seggébe, valóban...
StormST
Két év alatt tíz meccsen kezdett.
Soldados
4-6, 16-12 TD-INT mutatóval, 4 elhagyott fumble-el...
StormST
Egy legfeljebb közepes Phillyben. 😉 Ha egy csere QB megnyeri a meccsei 40%-át az nem rossz. Kérdezd csak meg a Dallas-fanokat. 😉 Ennél egyik kezdő QB-tok sem volt sokkal jobb 2015-ben. 😉 Szóval csere QB-nak konkrétan tökéletes. 😊
Soldados
Akkor vigye a Steelers... 😛


THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 10 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
4,5 millió a szerződése idénre, ennyiért minek?
StormST
Mert egy 2. számú QB ennyit keres. Sanchez annak jó amúgy.
Soldados
2. számú QB-tól azt várnám, hogy bár nem várható tőle csillogó játék, de legalább nem fog hülyeséget csinálni. Na, ebbe pont nem fér bele Sanchez...
StormST
Őszinte leszek, Sanchez a két Eagles-nél töltött évében maximum egy hajszálnyit volt gyengébb, mint Peyton vagy Óz. 😉
Soldados
Ja, hát ha keveset van a pályán, akkor kevésszer is próbál belemászni a falember seggébe, valóban...
StormST
Két év alatt tíz meccsen kezdett.
Soldados
4-6, 16-12 TD-INT mutatóval, 4 elhagyott fumble-el...
StormST
Egy legfeljebb közepes Phillyben. 😉 Ha egy csere QB megnyeri a meccsei 40%-át az nem rossz. Kérdezd csak meg a Dallas-fanokat. 😉 Ennél egyik kezdő QB-tok sem volt sokkal jobb 2015-ben. 😉 Szóval csere QB-nak konkrétan tökéletes. 😊


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 12 842 — SB 50 Champion @ Grund
 twitter.com/TroyRenck/status/708366096416411648


THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 10 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 475
Hát ha ez azt jelenti, h nem jön más veterán QB, akkor nem volt rosszabb mint a többi opció. Fitzmagic túl drága fizetésben, Kapernick túl drága pickben, Griffin túl nagy öltözői kockázat. Amíg nem kell megnyerni a meccset, csak nem szabad elveszteni, addig Sanchize se tragédia.
Ha Sanchez, 1st round rookie, Siemiannel kezdünk, az nem olyan rossz a lehetőségekhez képest.
Ha tovább pusholjuk Kaepet, és Kaepernick, Sanchez, Simian 3-massal képzeljük el 2016-ot (- egy 2. v. 3. körös pick), na azt nehezen emészteném... Sem egy olyan QB opció amit hosszú távon el tudnék fogadni, sem egy rookie akiben tudnék reménykedni (-1 értékes pick)
Ha Sanchez, vmelyik veterán FA és Siemian, akkor nem kúrunk ugyan el draftcetlit, de csak elodázzuk a QB keresést...

De az első verzió hiába rosszabb, mintha Oszi maradt volna, nem reménytelen... Mondjuk ez csere QB fizetés, 1/31-ben nem találunk azonnal bevethető QB-t...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 12 842 — SB 50 Champion @ Grund
4,5 millió a szerződése idénre, ennyiért minek?
StormST
Mert egy 2. számú QB ennyit keres. Sanchez annak jó amúgy.
Soldados
2. számú QB-tól azt várnám, hogy bár nem várható tőle csillogó játék, de legalább nem fog hülyeséget csinálni. Na, ebbe pont nem fér bele Sanchez...
StormST
Őszinte leszek, Sanchez a két Eagles-nél töltött évében maximum egy hajszálnyit volt gyengébb, mint Peyton vagy Óz. 😉
Soldados
Ja, hát ha keveset van a pályán, akkor kevésszer is próbál belemászni a falember seggébe, valóban...
StormST
Két év alatt tíz meccsen kezdett.
Soldados
4-6, 16-12 TD-INT mutatóval, 4 elhagyott fumble-el...


THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 10 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
4,5 millió a szerződése idénre, ennyiért minek?
StormST
Mert egy 2. számú QB ennyit keres. Sanchez annak jó amúgy.
Soldados
2. számú QB-tól azt várnám, hogy bár nem várható tőle csillogó játék, de legalább nem fog hülyeséget csinálni. Na, ebbe pont nem fér bele Sanchez...
StormST
Őszinte leszek, Sanchez a két Eagles-nél töltött évében maximum egy hajszálnyit volt gyengébb, mint Peyton vagy Óz. 😉
Soldados
Ja, hát ha keveset van a pályán, akkor kevésszer is próbál belemászni a falember seggébe, valóban...
StormST
Két év alatt tíz meccsen kezdett.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 12 842 — SB 50 Champion @ Grund
4,5 millió a szerződése idénre, ennyiért minek?
StormST
Mert egy 2. számú QB ennyit keres. Sanchez annak jó amúgy.
Soldados
2. számú QB-tól azt várnám, hogy bár nem várható tőle csillogó játék, de legalább nem fog hülyeséget csinálni. Na, ebbe pont nem fér bele Sanchez...
StormST
Őszinte leszek, Sanchez a két Eagles-nél töltött évében maximum egy hajszálnyit volt gyengébb, mint Peyton vagy Óz. 😉
Soldados
Ja, hát ha keveset van a pályán, akkor kevésszer is próbál belemászni a falember seggébe, valóban...


THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 10 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
4,5 millió a szerződése idénre, ennyiért minek?
StormST
Mert egy 2. számú QB ennyit keres. Sanchez annak jó amúgy.
Soldados
2. számú QB-tól azt várnám, hogy bár nem várható tőle csillogó játék, de legalább nem fog hülyeséget csinálni. Na, ebbe pont nem fér bele Sanchez...
StormST
Őszinte leszek, Sanchez a két Eagles-nél töltött évében maximum egy hajszálnyit volt gyengébb, mint Peyton vagy Óz 2015-ben. 😉

Sanchez az egyik legjobb, legtapasztaltabb 2. számú QB a ligában.

Szerkesztette: Soldados


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 12 842 — SB 50 Champion @ Grund
4,5 millió a szerződése idénre, ennyiért minek?
StormST
Mert egy 2. számú QB ennyit keres. Sanchez annak jó amúgy.
Soldados
2. számú QB-tól azt várnám, hogy bár nem várható tőle csillogó játék, de legalább nem fog hülyeséget csinálni. Na, ebbe pont nem fér bele Sanchez...


THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 10 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
4,5 millió a szerződése idénre, ennyiért minek?
StormST
Mert egy 2. számú QB ennyit keres. Sanchez annak jó amúgy.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 12 842 — SB 50 Champion @ Grund
4,5 millió a szerződése idénre, ennyiért minek?


THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 062
Adam Schefter ‏@AdamSchefter 24s25 seconds ago
Broncos traded for former Eagles and Jets QB Mark Sanchez, as @MikeKlis reported. Broncos gave Eagles a conditional 7th round pick in 2017.

Miért nem Tebow?? 😊
több mint 10 éve
StormST Denver Broncos 12 842 — SB 50 Champion @ Grund
Sanchez, conditional pickért cserébe-hát ez elég váratlan
peyton4president
Remélem sose kerül pályára...


THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 10 éve
peyton4president Indianapolis Colts 22
Sanchez, conditional pickért cserébe-hát ez elég váratlan
több mint 10 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 833 — "Montoya por favor!"
Minek QB ? Tavaly is irányító nélkül nyertük meg a ligát 😊

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 10 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
BREAKING
ESPN is reporting the Denver Broncos signed an undrafted 40 year old quarterback named Meyton Panning from Omaha
 oi63.tinypic.com/2zxtisl.jpg

Szerkesztette: Borbinho

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 10 éve
Zalán Denver Broncos 4 934 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Moreno is ilyen típus volt, sose felejtem el ahogy csorgott a könnye az oldalvonalnál. Elment, egy meccsen nagyon jó is volt, aztán annyi lett szegénynek. Őt is sajnálom, hogy kikopott.

Most hiányzik Montee Ball nagyon. Ha ő nem lett volna akkora bust...

Közben Fitzpatrick ügynökével is tágyalunk állítólag. A hírek szerint a Jets 3 év 21 milliót ajánlott a szakállnak. Ami valljuk be, röhejes, a mostani QB contractok alapján. Egy tízesért ha el lehetne hozni, az 1-2 évre megoldás lehetne, végülis csak 33 éves még.
peterk2005
Abszolút, Fitz talán egyike a legintelligensebb játékosoknak a ligába őt több értelme lenne elhozni egy fiatalt draftolt irányítóval párban, mint adni egy második kört Kaporért, vagy leigazolni a hínárhajút.
Amadeus91
És mi tudjuk a leghitelesebben vázolni neki a visszavonulás előtti utolsó évi Super Bowl lehetőségét...

"I love this sport. I hate this sport."