Detroit Lions
35 feliratkozó
több mint 10 éve
Előszezonbeli ellenfeleink: vs. Cleveland; at Oakland; vs. Jacksonville; at Buffalo.
We just form a fucking wall.
több mint 10 éve
deyell
11 624
A Raiders konkrétan eladásra kínálta az 1/5-t. Ezt több helyen olvastam, most vagy igaz vagy nem legyen mondjuk igaz.én viszont azt olvastam, hogy nem így van, inkább a 3-4. körben tradelnénk le, de az első kettőben semmiképpen, mert kellenek az impact playerek. McKenzie draftjait ugyanis kritikák érték, ideje bizonyítania azzal, hogy olyan játékost húz be, aki azonnal villant, ehhez pedig nem a legmegfelelőbb a letrade az első körben. azzal, hogy meg akartuk szerezni DeSean Jacksont, bizonyossá vált, hogy McKenzie-nek fontos egy jó elkapó, ez pedig lehet Watkins (vagy Evans).
Aki el akarja adni (nagyon) az sincs jobb alkupozícióban mint aki meg akarja venni (nagyon).
Gondolom van egy felső érték amit megér nekünk, beajánljuk ha elfogadják jó ha nem akkor sem állunk szarul.Bazzani
choose life
több mint 10 éve
A Raiders konkrétan eladásra kínálta az 1/5-t. Ezt több helyen olvastam, most vagy igaz vagy nem legyen mondjuk igaz.Aki el akarja adni (nagyon) az sincs jobb alkupozícióban mint aki meg akarja venni (nagyon).
Gondolom van egy felső érték amit megér nekünk, beajánljuk ha elfogadják jó ha nem akkor sem állunk szarul.
több mint 10 éve
Ez leginkább akkor lenne korrekt value chart, hogy ha minden évben az aktuális class mélység szerint módosulna.Trade value chart alapján nem kevés:Jó hát ez irányadó tájékoztató, ami nem vesz figyelembe olyan tényezőket, minthogy ha a Lions akar felmenni 1/4-re akkor az eredetileg ott draftoló csapat sokkal jobb alkupozícióban van. Lásd RG3 trade pl. Ezzel ellentétben pl a Dolphins tavaly 12 ---> 3. helyre történő felmenetele meg egy második körös pickbe került.
www.draftcountdown.com/features/Value-Chart.phpBazzani
Nem tudom nekem még mindig kevésnek tűnik, de azzal egyetértek, hogy nem érzem én sem akkora neednek a WR-t, hogy felmennék érte. Akkor inkább már le 1/20 környékére (ha van ajánlat) azt ott behúzni vkit, még ha enyhe reach-csel is.tüsi91
Nagyon nem mindegy, hogy Eric Fisher az 1/1, vagy Clowney. Előbbi megérne 3000-es értéket például? Nekem nem. Ez valóban egy jó irányadó, de az idei draftnál, amikor még 1/5-re is elképesztően jó prospecteket lehet bent találni, nem nem ér ennyivel kevesebbet a pick. Az előző draft class meg gyengus volt ehhez képest.
Ja, és ha Luck idén jönne ki, akkor meg sokkal többet érne az 1/1.
Charthoz ragaszkodni butaság. (Arról nem is beszélve, hogy ha jövőévi pick is szerepelne a cserében, mivel annak az értékeire nem tér ki a táblázat, ráadásul be sem lehet lőni, mivel simán megeshet az, hogy az eddig PO-zó Texans-Falcons duó etc.. kifog egy szar szezont, sérüléshullámot, aztán máris rohadt nagyot húzott az eladó fél.)
több mint 10 éve
tüsi91
11 023
Trade value chart alapján nem kevés:Jó hát ez irányadó tájékoztató, ami nem vesz figyelembe olyan tényezőket, minthogy ha a Lions akar felmenni 1/4-re akkor az eredetileg ott draftoló csapat sokkal jobb alkupozícióban van. Lásd RG3 trade pl. Ezzel ellentétben pl a Dolphins tavaly 12 ---> 3. helyre történő felmenetele meg egy második körös pickbe került.
www.draftcountdown.com/features/Value-Chart.phpBazzani
Nem tudom nekem még mindig kevésnek tűnik, de azzal egyetértek, hogy nem érzem én sem akkora neednek a WR-t, hogy felmennék érte. Akkor inkább már le 1/20 környékére (ha van ajánlat) azt ott behúzni vkit, még ha enyhe reach-csel is.
több mint 10 éve
Sebii
3 455
Én továbbra sem értem minek nektek top10-es WR. Ott van Megatron, mellette Tate is lazán tud 1000 yardot.
több mint 10 éve
Trade value chart alapján nem kevés:www.draftcountdown.com/features/Value-Chart.php
több mint 10 éve
tüsi91
11 023
TOP 10-ben 6 helyes felfelé mozgás csupán egy 2. és egy 4. körbe kerülne?Hát én ezt eléggé kevesellném.
több mint 10 éve
Én négy olyan játékost látok aki igazi segítség lenne 1/10nél. Watkins, Mack, Clowney, Evans. Ha nincs feltrade (és ez a négy kimegy) és valaki fel akar jönni a 10.pickre ám legyen.A tavalyi draft okán nagyon megbízok a Mayhew-Xanders párosban, helyesen fognak dönteni.
Amúgy ilyen trade-eket rebesgetnek:
1/10+2.kör+4.kör <-> 1/4+6.kör
Így lenne Watkins+3.kör+4.komp+4.komp+6.kör (Browns)+6.kör+7.kör
Kevés?
Mi az ami kellhet?
DE, OG, C, K, QB, S (mind csere) és egy kezdő potenciálú OLB.
Nagy pácban így sem lennénk.
több mint 10 éve
Tudom, hogy mostanában a 'feltrade' a téma, de most olvastam Tim Twentyman szokásos 10 válaszát a rajongói kérdésekre és ott felmerült a 'letrade' is. Mondván Watkins már ki fog menni top3ban is, tehát felfelé nem lesz értelme menni és akkor a mélység az idei drafton, hogy egy későbbi kör és egy másik második körös húzás többet érhetné. Mélyíthetné a csapatot. Nektek mi erről a véleményetek?!?
One Team
One Detroit
One Pride
több mint 10 éve
Watkins ma volt látogatóban a csapatnál. Találkozott többek között Megatron-al és Tate-el.Bill Ford Jr. is megjelent az edzőközpontban. Ez jelzi, hogy mennyire érdekli a csapatot Sammy (és viszont is). Az elkapó jópár Lions-os, oroszlános és csapatunkhoz kapcsolódó tweet-et írt az elmúlt hetekben.
Megatron-Tate-Watkins hm, na eztfogdmeg.
több mint 10 éve
A Bills vagy a Dolphins lesz az ellenfél Hálaadáskor. Állítólag inkább az előbbi Schwartz miatt.
több mint 10 éve
Leigazoltuk Cassius Vaughn CB-t. Ex-Colts játékos, ott nem voltak tőle elragadtatva a drukkerek.
több mint 10 éve
Shilkor3/12 Kareem Martin, DE (North Carolina)Ezt benéztem, azt hittem csak jövőre kell C Raiola pótlására, nem tűnt fel h nincs csere idénre. Swansonon gondolkodtam én is, de Martint nem tudtam bennhagyni, versenyben lehet Taylorral a kezdő LDE posztért, ráadásul nem árt ha a DL-ben komoly rotáció van, így frissebbek maradnak a meccs végére is.
Magyarázható pick. Young távozásával (Tapp nem megoldás) szükség van DE-re és Martin a jóslatok alapján itt jó érték. Ellenben sokkal nagyobb need a csere center mivel olyan nincs a keretben. Az én választásom itt Travis Swanson lett volna. Értékelés: B-Bazzani
Jason Jones lesz az LDE, Taylor max a cseréje. Sajna tavaly hamar megsérült, pedig nagyon illett a sorba.
4/11 Bruce Ellington, WR (South Carolina)Megatron és Tate mögé nem akartam korábban WR-t hozni, főleg az idei classból. Azért választottam Ellingtont, mert ő remek slot WR lehet, ráadásul kíváló mélységi célpont is. Szerintem jobban illik a két említett fiatalember mellé, mint Abberderis. Ja és returnerként is használható.
A poszt újfent remek (bár nem hinném, hogy IRL eddig várunk a WR húzással). Az pedig ízlések és pofonok, hogy kit választ az emberfia a bennmaradtak közül. Én Abbrederist húztam volna. Értékelés: B+Bazzani
Returner dolog nem lényeg, hiszen Tate és Ross személyében a liga két elit visszahordója van a csapatban.
4/33 Chris Davis, CB (Auburn)Mi van???? Mégegy CB? Tele vagyunk olyan fiatal cornerekkel akik csak egy normális edzőre vártak végre. A Gilbert húzást még megértem de sokkal égetőbb problémáink is vannak ennél. Az én választásom itt egy S (név szerint Isaiah Lewis) lett volna. Értékelés: DBazzaniEz a pick nekem sem tetszik, safetyt akartam hoznim én is, de Exum kiment pár pickkel korábban és valamiért úgy rémlett (rosszul), h Davis jó lehet FS-nek is. A többi S-t nem akartam behúzni, mert reachnek gondoltam, de így utólag belegondolva jobb lett volna közülük választani vkit.
Midegy, hogy SS vagy FS érkezik mert komoly backup egyik posztra sincs. Don Carey és Abdul Quddus a két csere jelenleg.
4/36 Jon Halapio, OG (Florida)Halapio 1-2 éven belül átveheti Sims helyét a falban, addig is jó kis backup lehet. Nem igazán tetszik az idei C class, ezért nem akartam mindenáron C-t húzni, Raiola pótlására meg jöhet vki jövőre az első 2 körből vagy FA-ról (mint már említettem a csere C problémán sikeresen átsiklottam).
Poszt újfent rendben a játékosról semmit sem tudok, a jóslatok szerint itt megfelelő választás. Értékelés: B (mert továbbra sem centert húztál)
Bazzani
Sims szerződésének utolsó évében jár, úgyhogy már jövőre játszhat az idén draftolt játékos. Viszont Gandy távozásával egy olyan játékos sincs a a keretben aki játszott akár egy snap-et is centerként az NFL-ben.
Bazzani
több mint 10 éve
Idén (3év után először) nem én szerepeltem a játékban, köszi Shilkor, hogy vitted a csapatot.Itt nekem Mack lett volna az álompick, de sajnos 2 pickkel korábban kiment, ahogy a két TOP WR is, bár szerintem nem feltétlenül van szükség egy TOP 10-es WR-re Megatron és Tate mellé. A Houston - Slay páros nálam maximum közepes szintet képvisel, szóval itt Gilbert komoly upgradet jelenthet.
Azért egy értékelést csinálnék hozzá ha nem gond. 😊
Könnyebb lett volna a dolgom ha azt is leírod, hogy kit miért húztál de azt majd válaszként talán elmondod. 😉
1/10 Justin Gilbert, CB (Oklahoma State)
Sok választási lehetőséged nem volt mivel kiment Mack, Watkins és Evans is és nagyon helyesen nem OT-t húztál. Valóban Gilbert a legkézenfekvőbb (és talán a legjobb) választás. Remélem IRL nem várunk amíg kihúznak előlünk mindenkit (tudom, hogy itt nincs trade).
Talán Donald lehetett volna itt opció, mert nem az látszik, hogy hosszabb távon tervez a vezetőség Fairley-vel. Értékelés: ABazzani
2/13 Kyle Van Noy, OLB (Brigham Young)Úgy látom itt egyetértünk, a KVN - Tulloch - Levy LB-sor elég jól fest.
A lelkembe láttál, én is őt húztam volna. Annyira szükség van egy olyan játékosra aki jobb mint Palmer és az irányító siettetésében is használható, hogy azt el sem tudom mondani. A vezetőség is nyíltan vállalja, hogy erre a posztra keres embert. Értékelés: ABazzani
3/12 Kareem Martin, DE (North Carolina)Ezt benéztem, azt hittem csak jövőre kell C Raiola pótlására, nem tűnt fel h nincs csere idénre. Swansonon gondolkodtam én is, de Martint nem tudtam bennhagyni, versenyben lehet Taylorral a kezdő LDE posztért, ráadásul nem árt ha a DL-ben komoly rotáció van, így frissebbek maradnak a meccs végére is.
Magyarázható pick. Young távozásával (Tapp nem megoldás) szükség van DE-re és Martin a jóslatok alapján itt jó érték. Ellenben sokkal nagyobb need a csere center mivel olyan nincs a keretben. Az én választásom itt Travis Swanson lett volna. Értékelés: B-Bazzani
4/11 Bruce Ellington, WR (South Carolina)Megatron és Tate mögé nem akartam korábban WR-t hozni, főleg az idei classból. Azért választottam Ellingtont, mert ő remek slot WR lehet, ráadásul kíváló mélységi célpont is. Szerintem jobban illik a két említett fiatalember mellé, mint Abberderis. Ja és returnerként is használható.
A poszt újfent remek (bár nem hinném, hogy IRL eddig várunk a WR húzással). Az pedig ízlések és pofonok, hogy kit választ az emberfia a bennmaradtak közül. Én Abbrederist húztam volna. Értékelés: B+Bazzani
4/33 Chris Davis, CB (Auburn)Mi van???? Mégegy CB? Tele vagyunk olyan fiatal cornerekkel akik csak egy normális edzőre vártak végre. A Gilbert húzást még megértem de sokkal égetőbb problémáink is vannak ennél. Az én választásom itt egy S (név szerint Isaiah Lewis) lett volna. Értékelés: DBazzaniEz a pick nekem sem tetszik, safetyt akartam hoznim én is, de Exum kiment pár pickkel korábban és valamiért úgy rémlett (rosszul), h Davis jó lehet FS-nek is. A többi S-t nem akartam behúzni, mert reachnek gondoltam, de így utólag belegondolva jobb lett volna közülük választani vkit.
4/36 Jon Halapio, OG (Florida)Halapio 1-2 éven belül átveheti Sims helyét a falban, addig is jó kis backup lehet. Nem igazán tetszik az idei C class, ezért nem akartam mindenáron C-t húzni, Raiola pótlására meg jöhet vki jövőre az első 2 körből vagy FA-ról (mint már említettem a csere C problémán sikeresen átsiklottam).
Poszt újfent rendben a játékosról semmit sem tudok, a jóslatok szerint itt megfelelő választás. Értékelés: B (mert továbbra sem centert húztál)
Bazzani
6/13 Cairo Santos, K (Tulane)[/i]Ezt nem olvastam róla, csak azt tudtam h kell egy kicker és én őt gondolom a legjobbnak az idei classból.
Nem tudom, hogy olvastad e a topikban vagy csak véletlenül lőttél bele a közepébe de IRL is elég nagy esélye van idekerülni. Nyilatkozta is, hogy a Lions a legnagyobb esélye az NFL-re. Értékelés: ABazzani
7/12 Tom Savage, QB (Pittsburgh)Kellett egy backup QB hosszabb távra, ráadásul kb BPA is volt, szóval elég no brainer választás volt. Hozzátenném még h pittsburghi, szóval nekem volt még egy okom a draftolására.
Sokat elmond, hogy én is őt húztam volna. Kellen Moore nem megoldás és Orlovsky sem hosszútávú szerződést kapott (1év), Savage-ról sok jót olvastam. Újabb életszerű és remek választás. Értékelés: ABazzani
Összességében kapsz egy nagy dicséretet, nem keseregnék ha IRL is ilyen draftunk lenne (persze egy Watkins, Mack, Evans pick jobban tetszene).BazzaniKöszönöm szépen. Nagyjából nekem is tetszik a draftom a Chris Davis pick kivételével. Sajnos nem sikerült minden needet orvosolni, a center és a safety poszt elég vékony maradt.
több mint 10 éve
Ezt sikerült összehozni Mock Draft Game-ben:Idén (3év után először) nem én szerepeltem a játékban, köszi Shilkor, hogy vitted a csapatot.
Shilkor
Azért egy értékelést csinálnék hozzá ha nem gond. 😊
Könnyebb lett volna a dolgom ha azt is leírod, hogy kit miért húztál de azt majd válaszként talán elmondod. 😉
1/10 Justin Gilbert, CB (Oklahoma State)
Sok választási lehetőséged nem volt mivel kiment Mack, Watkins és Evans is és nagyon helyesen nem OT-t húztál. Valóban Gilbert a legkézenfekvőbb (és talán a legjobb) választás. Remélem IRL nem várunk amíg kihúznak előlünk mindenkit (tudom, hogy itt nincs trade).
Talán Donald lehetett volna itt opció, mert nem az látszik, hogy hosszabb távon tervez a vezetőség Fairley-vel. Értékelés: A
2/13 Kyle Van Noy, OLB (Brigham Young)
A lelkembe láttál, én is őt húztam volna. Annyira szükség van egy olyan játékosra aki jobb mint Palmer és az irányító siettetésében is használható, hogy azt el sem tudom mondani. A vezetőség is nyíltan vállalja, hogy erre a posztra keres embert. Értékelés: A
3/12 Kareem Martin, DE (North Carolina)
Magyarázható pick. Young távozásával (Tapp nem megoldás) szükség van DE-re és Martin a jóslatok alapján itt jó érték. Ellenben sokkal nagyobb need a csere center mivel olyan nincs a keretben. Az én választásom itt Travis Swanson lett volna. Értékelés: B-
4/11 Bruce Ellington, WR (South Carolina)
A poszt újfent remek (bár nem hinném, hogy IRL eddig várunk a WR húzással). Az pedig ízlések és pofonok, hogy kit választ az emberfia a bennmaradtak közül. Én Abbrederist húztam volna. Értékelés: B+
4/33 Chris Davis, CB (Auburn)
Mi van???? Mégegy CB? Tele vagyunk olyan fiatal cornerekkel akik csak egy normális edzőre vártak végre. A Gilbert húzást még megértem de sokkal égetőbb problémáink is vannak ennél. Az én választásom itt egy S (név szerint Isaiah Lewis) lett volna. Értékelés: D
4/36 Jon Halapio, OG (Florida)
Poszt újfent rendben a játékosról semmit sem tudok, a jóslatok szerint itt megfelelő választás. Értékelés: B (mert továbbra sem centert húztál)
6/13 Cairo Santos, K (Tulane)
Nem tudom, hogy olvastad e a topikban vagy csak véletlenül lőttél bele a közepébe de IRL is elég nagy esélye van idekerülni. Nyilatkozta is, hogy a Lions a legnagyobb esélye az NFL-re. Értékelés: A
7/12 Tom Savage, QB (Pittsburgh)
Sokat elmond, hogy én is őt húztam volna. Kellen Moore nem megoldás és Orlovsky sem hosszútávú szerződést kapott (1év), Savage-ról sok jót olvastam. Újabb életszerű és remek választás. Értékelés: A
Összességében kapsz egy nagy dicséretet, nem keseregnék ha IRL is ilyen draftunk lenne (persze egy Watkins, Mack, Evans pick jobban tetszene).
több mint 10 éve
Ezt sikerült összehozni Mock Draft Game-ben:1/10 Justin Gilbert, CB (Oklahoma State)
2/13 Kyle Van Noy, OLB (Brigham Young)
3/12 Kareem Martin, DE (North Carolina)
4/11 Bruce Ellington, WR (South Carolina)
4/33 Chris Davis, CB (Auburn)
4/36 Jon Halapio, OG (Florida)
6/13 Cairo Santos, K (Tulane)
7/12 Tom Savage, QB (Pittsburgh)
több mint 10 éve
Arról is volt szó, hogy az edzői stáb szeretne egy olyan LB-t akivel lehet támadni az iranyítót. Szoval az is lehet OLB-t húzúnk.
Azert nem lennék meglepve ha megpróbálnánk feltradelni Evansért.
Azért az jó, hogy az elso 4 körben hatot húzhatunk!
One Team
One Detroit
One Pride
több mint 10 éve
De van még poszt ahova húzhatnánk! Inkabb a secondaryt próbáljuk meg combositani 😉topmodellHouston és Slay lesz a kezdő hátul meg Quin és Ihedigbo.
Első körben szerintem értelmetlen cornert húzni (tavaly hányan mockolták hozzánk Millinert aztán olyan lett amilyen...), másodikban meg Slay kaliberű jöhet kb. Én bízok benne, hogy Austin kihozza a srácokból a tudást mégiscsak DB edző volt.
Fogalmam sincs mit húzunk, de bízok a Mayhew-Xanders párosban (meg egy letrade-ben ha Watkins és Evans is kimegy).
több mint 10 éve
Minden évben felröppennek hasonló hírek az offseason-ben, támadó falemberek 'átképzéséről'. Aztán sosem lesz belőlük semmi. Talán még Backusra írták 5-6 éve, hogy guard-ot csinálnak belole, mert az milyen jó lenne. Aztán persze nem lett belole semmi.
Én nem tudok már az ilyen kósza elvetemült pletykáknak hinni. Plane most hogy értelmes a fal. Miért változtatnánk rajta?!
Bízzunk benne hogy ez csak azert röppent fel mert valaki nagyon unatkozik.
Ha meg draftolunk a falba, akkor ha jól gondolom leginkabb center kellene.
De van még poszt ahova húzhatnánk! Inkabb a secondaryt próbáljuk meg combositani 😉
One Team
One Detroit
One Pride
több mint 10 éve
Ha minden igaz leigazoltuk Jeff Bret Shugartst(OT).valakisCamp body, nem éli meg a végső rostert de kell a játékos az edzésekre.
Jason Fox időközben a Dolphinsba igazolt. Ezzel egyidejűleg elég sok pletyka indult útnak, köszönhetően ennek és Lewan látogatásának az edzőközpontunkban. Én nem látom értelmét az elsőkörös OT picknek.
Arról beszélnek, hogy:
-LT-t húzunk és Reiff RG lesz (Sims cut?)
-RT-t húzunk és Waddle csere lesz
Szerintem húzzunk inkább egy project játékost a 3.-4.körben és Reiff LT-Waddle RT.
😊
több mint 10 éve
Pár dolog ami kimaradt a héten:Lions offseason schedule: OTAs: May 20-22, 27-29, June 2-5; Voluntary minicamp: April 22-24; Mandatory minicamp: June 10-12
Lions Draft Picks
Round 1. (10)
Round 2. (45)
Round 3. (76)
Round 4. (111)
Round 4. (133)
Round 4. (136)
Round 6. (189)
Round 7. (227)
Rookies In Focus: Ezekiel Ansah
www.profootballfocus.com/blog/2014/04/01/rookies-in-focus-ezekiel-ansah/
több mint 10 éve
Ha minden igaz leigazoltuk Jeff Bret Shugartst(OT).
We just form a fucking wall.
több mint 10 éve
A legjobb elérhető megoldás volt.BazzaniReméljük az előszezont leszámítva nem lép majd pályára! (Vagy le a pályáról, mint annál a blamázs saftey jelenetnél)
One Team
One Detroit
One Pride
több mint 10 éve
Harmadik helyet kapták a srácok a legjobb elkapó kettősökről szóló cikkben. Érdekesség,hogy az 1. helyen a Bears duója, a 4.-en pedig a Packersé áll 😊3. Calvin Johnson and Golden Tate, Detroit Lions
Megatron's greatness is undeniable. He's been the best in the game for three years running. For the first time, he now has a playmaking sidekick in the underrated former Seahawks receiver. Owner of the NFL's best drop rate since 2011, Tate also led all eligible receivers in forced missed tackles, yards after the catch per reception and punt-return efficiency last season, per Pro Football Focus.