Indianapolis Colts

52 feliratkozó

több mint 12 éve
Szesze New York Giants 18 954 — Giants fan
ha nem Manning lenne az irányítótok,akkor rajtatok röhögne az egész liga.armando83
nektek meg ha rozmár lenne a logótokban, akkor nem Jaguars lenne a csapat neve. De nem az van.
Amúgymeg ha 1998-ban húztunk volna 1/1-re egy bustot, akkor gyanús, hogy azóta hoztunk volna valaki mást és nem 25-32. hely között draftolnánk minden évben 😊

megjegyzem én mindenkit fikázok. a jaxet is, magunkat is. ha nem tudsz ezzel együtt élni, akkor szívó, mert miattad nem fogom abbahagyni 😊

inkább örüljél Landry-nek, meg Poznak, ne engem traktáljál azzal, hogy mit írhatok, meg mit nem, mert a végén még kénytelen leszek inkább a jaguároknak drukkolni.Höri
Én nem is találom, h mire akadhatott ki ennyire, nem írtál semmi sértőt 😊
több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 77 150 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
nem kell izgulni, még van rá több, mint egy hónap 😊

előszezonban úgy sincs értelme beállni a sok balfasz* közé. (Csak nehogy rálőjenek járőrözés közben.)Höri
Majd Eli lesz a golyófogó.

Amúgy Armando, elég régóta vagy itt, hogy tudd milyen Höri irási stilusa. Én rohadtul élvezem, akkor is ha rajtunk élcelődik, mert azt sohasem bántóan teszi. Meg különben is - 1. korai még a trash talk. 2. tisztelni kell a divizió riválist, főleg hogy állandóan csak felénk kerekednek, amikor igazán számít. De ez majd az aranyifjú megérkezésével változni fog (legalább is remélnem).
több mint 12 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
ha nem Manning lenne az irányítótok,akkor rajtatok röhögne az egész liga.armando83
nektek meg ha rozmár lenne a logótokban, akkor nem Jaguars lenne a csapat neve. De nem az van.
Amúgymeg ha 1998-ban húztunk volna 1/1-re egy bustot, akkor gyanús, hogy azóta hoztunk volna valaki mást és nem 25-32. hely között draftolnánk minden évben 😊

megjegyzem én mindenkit fikázok. a jaxet is, magunkat is. ha nem tudsz ezzel együtt élni, akkor szívó, mert miattad nem fogom abbahagyni 😊

inkább örüljél Landry-nek, meg Poznak, ne engem traktáljál azzal, hogy mit írhatok, meg mit nem, mert a végén még kénytelen leszek inkább a jaguároknak drukkolni.

több mint 12 éve
armando83 Cleveland Browns 804
Mi van Höri elgurult a gyógyszered????-vagy születetten útálod a Jax-et,és azért fikázod le minden megmozdulásunkat???-ha nem Manning lenne az irányítótok,akkor rajtatok röhögne az egész liga.

"Ha kicsi a tét, a kedvem sötét"
több mint 12 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
nem kell izgulni, még van rá több, mint egy hónap 😊

előszezonban úgy sincs értelme beállni a sok balfasz* közé. (Csak nehogy rálőjenek járőrözés közben.)

több mint 12 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
az lenne még fasza, ha ő sem jönne teljesen rendbe, a hab a tortára

több mint 12 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
úgy néz ki, hogy Manning akkor se lesz ott az edzőtábor elején ha kap szerződést, mert az egészségi állapota még nem engedi meg.

ergo ráérünk tárgyalni 😀

több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 77 150 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Landry is megy a Jaxbe valszegStez
Nem valószinű. Biztos. 5 évre jön. Én megmondtam hogy ma mi jövünk DB ügyben.iktriad
majd rájöttök, hogy ez is kevés 😛Stez
Peyton ellen talán Aso és Reevis együtt nyújthat valamennyire hatékony védelmet. Talán, de ez még nem bizonyított 😊

Landry is megy a Jaxbe valszegStez
who cares, Lefeged a mienk.

a mi punterünk 65-ről is beveri a mezőnygólt, az övék meg 65 éves. Favoritok vagyunk.Höri
Mondjuk őt könnyű leszerelni. Meglóbálsz előtte 2 viszkisüveget, és máris 1 gonddal kevesebb. 😊
több mint 12 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Landry is megy a Jaxbe valszegStez
who cares, Lefeged a mienk.

a mi punterünk 65-ről is beveri a mezőnygólt, az övék meg 65 éves. Favoritok vagyunk.

több mint 12 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Landry is megy a Jaxbe valszegStez
Nem valószinű. Biztos. 5 évre jön. Én megmondtam hogy ma mi jövünk DB ügyben.iktriad
majd rájöttök, hogy ez is kevés 😛

több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 77 150 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Landry is megy a Jaxbe valszegStez
Nem valószinű. Biztos. 5 évre jön. Én megmondtam hogy ma mi jövünk DB ügyben.
több mint 12 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Landry is megy a Jaxbe valszeg

több mint 12 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
irányadó lehet CJ új szerződését illetően Bushrod. mindketten a SB évben lettek standard LT-k. (igaz Charlie már nem az 😀 )

atapapa szerint Állítólag Bushrod 2 évre egy tízest kap, 3,5 bónusszal.Höri
CJ annyit sem érdemel 😀

több mint 12 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
irányadó lehet CJ új szerződését illetően Bushrod. mindketten a SB évben lettek standard LT-k. (igaz Charlie már nem az 😀 )

atapapa szerint Állítólag Bushrod 2 évre egy tízest kap, 3,5 bónusszal.

több mint 12 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 77 150 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
gusztustalan modon megerosodott a texans sajnos. a jagstol annyira nem tartok mert a front7juk hiaba lett eleg zorall
a secondaryjuk ugyanannyira zsenialis mint tavaly.Fake
Hozzánk is érkezik még 2 DB FA még, szóval várj még ezzel a kijelentéssel. A Texanssal kapcsolatban viszont egyetértünk. Ha a 3-4 müködni fog, a védelmük többé nem lesz mulatság tárgya. Az offensünkkel meg eddig sem volt baj a legtöbb esetben.
több mint 12 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
gusztustalan modon megerosodott a texans sajnos. a jagstol annyira nem tartok mert a front7juk hiaba lett eleg zorall
a secondaryjuk ugyanannyira zsenialis mint tavaly. a titans meg iden ergya lesz legalabbis en nem latok semmi olyat amitol instant szintlepes kovetkezne be a jatekukban sot.
de ez a texans elegge aggaszto. ezert imadkoztam h nehogy hozzajuk menjen mugha vagy joseph
mert veluk kiegeszulve mar a liga elso felebe tartozna sztem a vedelmuk is. es tessek 😕Fake
nincs mese, bíznunk kell a favágó Danieal Manningben, ő legalább szar 😀
érdekes lesz mindenesetre, mi leépülünk, amíg a Jax-Texans duó jól halad felfelé

több mint 12 éve
Törölt felhasználó
gusztustalan modon megerosodott a texans sajnos. a jagstol annyira nem tartok mert a front7juk hiaba lett eleg zorall
a secondaryjuk ugyanannyira zsenialis mint tavaly. a titans meg iden ergya lesz legalabbis en nem latok semmi olyat amitol instant szintlepes kovetkezne be a jatekukban sot.
de ez a texans elegge aggaszto. ezert imadkoztam h nehogy hozzajuk menjen mugha vagy joseph
mert veluk kiegeszulve mar a liga elso felebe tartozna sztem a vedelmuk is. es tessek 😕
több mint 12 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Johnatan Joseph is megérkezett az AFC Southba.

Ez a mi évünk lesz megint.

több mint 12 éve
salander New York Giants 974 — Giants fan
De nagy kérdés az a jobb aki semmit nem csinál vagy az aki hülyeségeket csinál de próbálkozik?Delonso_
A Biblia szerint az utobbi es az arrafele fontos erv. 😊
több mint 12 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
akkor viszont Asora fáj titokban a fogunk, kell Jamarcusnak a WR, úgy is ismerik jól ismerik már egymást

több mint 12 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
nem kell izgulni, bő a piac.

Favre, Jamarcus, Vince Young, sőt Sorgi szerződése is lejárt. Meg ugye itt van Picasso és a diszlexiás is.

Addai talál majd csapatot magának, nem félek, hogy nem 😊 Rams mondjuk.

több mint 12 éve
Törölt felhasználó
Addai maradni fog, nincs más hülye, aki nagyon el akarná vinni. 😀
CJ-t szintén. Manninget elengedjük a Jaxhez és jön Young ide.Stez
Favreulpianus
😂 😂 😂 😂 😂 😂
több mint 12 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 813 — SuperLOL
Addai maradni fog, nincs más hülye, aki nagyon el akarná vinni. 😀
CJ-t szintén. Manninget elengedjük a Jaxhez és jön Young ide.Stez
Favre


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 12 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Addai maradni fog, nincs más hülye, aki nagyon el akarná vinni. 😀
CJ-t szintén. Manninget elengedjük a Jaxhez és jön Young ide.

több mint 12 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
én már annak is örülnék ha Manning maradna 😊

Addai és CJ tuti elmegy 😀